descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
The power of nature || Fenris & Aurora
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris &   Rora
“And into the forest I go, to lose my mind and find my soul”
Acsarogva állja útját, fogalma sincs miért szakadt el ennyire könnyen Fernisben a cérna, és hogy Kevin mi lelte, soha eddig nem szállt szembe keresztapjával, akkor miért pont ma? Mégis miért nem a tisztáson esett inkább valami nősténynek olyan hévvel, mint a Szürke farkasnak? Csomó kérdés suhant át az agyán közben megtette az a pár métert a cserjék közt, aminek a végén igazán fel sem mérte a helyzetet csak ugrott. De ahogy a farkasbunda elborítja, úgy értelmeződik egyre nyilvánvalóbban a felszikrázott indulat a két hím közt. De akkor sem érti a keresztapját. Miért akarja ennyire bőszen védeni mindenkitől? Először a fiú a tisztáson, most pedig Kevin a következő ki lesz?! Bárki, aki megkörnyékezi? Még ha Kevinnek nem is örül, semmi vonzalmat nem érez iránta, sem ő maga sem a farkasa. Az a gyávaság – mert Rorának mindig is az marad -, amivel eliszkolt, amikor a betolakodót terítették le eleve kizárná abból, hogy még csak fontolóra is vegye. Mégis megvédi, mert falkatárs, mert Fenris haragját nem érdemli meg, a halált pedig még úgy sem.  Érzékeli, hogy elgurult a másiknál a gyógyszer, akár a már említett vadászaton, lénye egy része beleborzong, félelemmel, és tisztelettel, míg a másik, az erősebb jelenleg egy hörgéssel adja a tudtára, hogy nem hátrál. Nem, amíg csak lélegezni tud! Amíg a lábain elé tud állni, amíg ver a szíve! Nem csinál baromságot miatta a hím, így nem! Mindenre készen borzolódik fel a bundája, füleit hátra csapva minden izmával felkészül a támadásra. Akár egy túlfeszített rugó nehezedik jobban a hátsó lábaira, leszegve a fejét villantja ki a fogait. A háttérben nyüsszenő rozsdás sem zökkenti ki, bár egy pillanatra felforr benne az indulat. Miért van még itt a hím? Mi a jó pokolért nem húz el ameddig csak teheti? Ennyire ostoba lenne?! Mert ha ennyire vágyja a halált, akár félre is állhat, sőt, ha ennyire nem fogja fel, hogy sem Rorának sem a feketének nem kell, akár be is segíthet Fenrisnek… NEM! Miket gondol?! Jesszus!
A borostyán tekintetben fodrozódó zavar, és lepett értetlenség őt is visszazökkenti a vérszomjból, amit a hajtóvadászatnál nem élhetett ki. Feszült másodpercek telnek el, és ugyan józanabbul, de még mindig a rozsdást akarja a Szürke.
A rohadt életbe fejezd már be! Kap tépőfogaival a hím lábai felé, hogy ne fölötte kukucskáljon arra, akivel már rég nem kéne törődni. Itt van ő, büntesse őt, vezesse le rajta a dühét! De ne merje semmibe venni! Fél füllel hallja csak, látóterébe pedig egy elhúzó barna folt jelzi, hogy Kevin végre összeszedte a maradék józan eszét, és elhúz a francba. Jól teszi! Iszkoljon csak, ha ennyire gyáva, ha ennyire gyenge, hogy rendesen kiálljon magáért! Újabb vérszomjas vágyak támadnak fel benne, most ő az aki egy pillanatra veszít az emberségéből, és a kihívást elfogadva viszonozza azt az egy fenyegető lépést és a fogvillantó vicsorgást. Na, gyere, gyere, ha mersz! Minden porcikája ezt üzeni, nem csak keresztapja az, akiben napok óta gyűlik a feszültség, akinek nincs hol leadnia, aki nem marcangolhatott még élő húst a tisztáson, aki ma nem olthatta senkinek ki az életét! A sistergő agresszióval terhes levegőben mélyeket lélegezve, dermedten áll a Szürke előtt, mint egy cövek, de nem fog lépni, hiába minden dühe, nem ő fogja megtenni az első lépést. És láthatóan a hím sem. Toporzékol, kapar, vívódik. Nősténye egyre kevesebb vérköddel nézi, egyre inkább felismeri és elismeri benne a domináns hímet, aki csak őt védte, mintegy magáénak nyilvánítva ezzel őt. Ez tetszik neki, és kétségtelenül Rorának is imponál, de most a szurokfekete dög ül a kormánynál. Felenged a hím közelségére, viszonozza a nyalakodást, és pofáját a szürke bundába fúrja, majd játékosan ugrik el, mielőtt a másik bármit is csinálhatna. Élénken hegyezi a füleit, farka játékosan jár ide-oda, ingerelni akarja a társát, hisz egy szukának nem csak az a lényeg, hogy legyőzzön az őt akaró farkas mindenkit, neki kell a gyengédség is az udvarlás, mielőtt igazán beadja neki a derekát. Újra és újra elugrik előle, mindig csak pár méterre. Az erős érzés, ami a nőstényben van, arra a pár perc játékra mélyre űzi Rorát, mígnem már nem akar lefutni, hízelgőn nyalja pofán a mellé lépő hímet és hengeredik a hátára, majd lendülettel átfordulva a hasára. Megadón marad moccanatlanul, várva hogy a hím fölé kerekedjen. Szinte ösztönből tudja, mit kell cselekedjen, nem kell ehhez nagy gyakorlat az állatoknál, beléjük van kódolva. Már-már érezné a hím közeledését, tépőfogas állkapcsát a füleinél…
Rora úgy ébred, mint egy rossz rémálomból általában. A farkasa teste megremeg, olyan hévvel tépi vissza tőle a gyeplőt, ami még egy megtermett igáslovat is megállásra kényszerítene. Nem érti, hogy veszíthetett így kontrollt, de az amire jelen esetben a két bundás készül megrémíti, nem álszentül, nem csak azért, mert az izgatóbb. Valódi, jeges rémület eszi bele magát a csontjaiba, amik jelenleg még a bestia csontjai. Szaga egy pillanat alatt változik, de a rémület facsarása mögött még ott leng finoman a vágy köde. Az esetleges következményekbe bele sem gondolva mar manccsal a hóba, és kaparja ki magát a Szürke közeléből, nekiiramodva az erdőnek. A faház, be kell jutnia, mégis jó ötlet volt Fenrisé. Be kell zárkóznia, nincs józan eszénél, hogy ő farkas alakban…! Az Ördögbe! Basszus! Dübörgő szívvel nyargal az erdőben, kerülgetve a fákat, a mélyebb hóval borított részeket. Nem akar egy másodpercet sem lassulni, fél hallgatózni, de ostoba emberi elméje túl kíváncsi. Pofáját oldalra fordítva fülel hátra, lehagyta e vajon a hímet? Gyorsabb nála, még akár lehetséges is… A csepp figyelmetlenségre fellázad benne a dög, ő bizony vissza akar menni, s egy testben ez az erős vívódás nem marad nyomtalanul, mancsai lassulnak, bár még tartják az irányt, és az ütemet, már nem úgy dübörög végig az erdőn mint egy puskagolyó.
❖ Megjegyzés: Móka? Ahhoz érj utol, ha mersz és tudsz  Rolling Eyes Wink
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris & Rora
“What doesn't kill me... better starts to run”


Kezd megnyugodni. Mármint inkább fogalmazzunk úgy, hogy kezd valami furcsa egyetértés kialakulni közte és a farkas közt.
Csaknem önmaga is rábiccent arra, amit a dög odabent megállás nélkül duruzsol. Ők meg tudják védeni a lányt. Ők erősek. Az ő felelősségük. Elvégre Rora a keresztlányuk nőstényük.
Meg mit nem! Igen, Rora felnőtt nő. Ráadásul szemrevaló is. Nem az a kihívó szépség, nem az a műcica, hanem természetes adottságai vannak hozzá, hogy elcsavarjon jó néhány fejet. Valamilyen szinten meg is érti a hímeket körülötte. Rora valószínűleg nem látja, de a falka pasijait csak az tartja vissza, hogy kikezdjenek vele, hogy a Béta lánya.
Meg talán egy kicsit az is, ami az imént történt szerencsétlen kölyökkel a tisztáson. Fenris amolyan élő védfal előttük, bár sosem mutatta, hogy bárkinek rajta kellene átjutnia a lányhoz, ez valahogy íratlan törvény lett köztük. Fene se tudja miért.
Vár néhány percet, a hidegre koncentrál, a csípős levegőre, ami végre kicsit észhez téríti. Csaknem elengedte magát, csaknem ő is ennek a tetves Halloweennek a hatása alá került. Farkasa még mindig ki akar törni, ami nem csoda. A vadászat ugyan segített, hogy valamilyen szinten megelégedjen, de a Hold, az még is csak Hold. Azon is csodálkozik Rora hogy bírja ilyen sokáig emberi alakban ezen az éjjelen, de ezt betudja annak, hogy a lány mindig is erős akaratú volt. Most ugyan megingott kicsit, de már úgy tűnik kezd észhez térni. Neki sem ártana.
Faház.
Rora csattanó válasza felpiszkálja ismét a haragját, de erőnek erejével lenyeli és hagyja, hogy a lány néhány métert előre menjen, majd igazítja hozzá a lépteit és elindul. Más esetben az erdőt fürkészné most minden érzékével, de jelenleg is arra kell fordítania minden energiáját, hogy farkasát pórázon tartsa.
Úgy viselkedik, mint egy kölyök. Szégyenletes!
De nincs sok ideje emiatt morgolódni, Kevint csupán másodpercekkel előzi meg a farkasszag ami már is felborzolja idegeit.
Szó szót követ, vagy mi és már csapódik is a barnának.
Ki fogja nyírni. Kitépi azt a mocskos nyelvét, kikaparja a szemeit amivel Rorára nézett. A farkas pillanatok alatt veszi át az irányítást az ember felett, Fenris néhány jó hosszú percre úgy elvész valahol ott belül, mintha sosem létezett volna. Egyszer történt csak ilyen... és az vérontásba torkollott.
A Szürke csak arra koncentrál, hogy minél több húst érjenek a fogai, hogy karmai a lágy részt kaparják. Csontot akar törni, vért akar ontani. Meg sem hallja a vinnyogást, ami néhány másodperce Kevin megadását jelzi. Nem érdekli, neki ne vinnyogjon. Az ő nőstényét akarja?! Ki merte őt hívni?! Akkor vállalja a következményeit. Az erős él, a gyenge meg dögöljön meg!
Valami belé csapódik, sőt mi több, még a húsába is mar. Szinte azonnal elereszti Kevint, hogy új támadójával szembenézhessen. Kitépi a szívét bárkinek aki az útjába mer állni.
Kevinnek sérült a lába, de megpróbál odébb sántikálni, viszont nem úgy tűnik, mintha nagyon távozni szándékozna. Nem győzhet ugyan, de tudja, azzal, hogy Rora kettejük közé állt, magára vonta Fenris haragját. Látta már Fenrist nem egyszer elszabadulni és aggódik a lány iránt.
A Szürke ezzel mit sem törődik. Felborzolt bundával, acsarogva áll Rora ellőtt, s nem lát mást, csak egy fekete betolakodót.
Változik a szélirány és úgy csapja a lány illatát a Fenris pofájába, mint kijózanító, atyai taslit.
Egy pillanatra hátralép, megtántorodik ahogy tisztul a kép. Rora áll előtte, őt nem bánthatja. Mintha valami vörös ködű rémálomból ébredne.
Átnéz Rora felett és Kevint megpillantva a köd viszont nagyon hamar vissza is somfordál agyába. Haragosan a lányra mordul, felé csattintja állkapcsát, jelezve, hogy nem tetszik az engedetlensége. Hogy mer az útjába áll?!
Takarodj!
Takarodj, amíg kitépem ennek a mocsoknak minden ízületét a helyéről!
De a lány nem tágít, Kevin viszont annál inkább érzi a veszélyt, így végül feladja saját magával vívott harcát és farkát a lábai közé csapva amilyen gyorsan csak tud, elsántikál. Csakhamar eltűnik a bokrok közt.
Az elégedetlenség úgy csap fel Fenrisben, mint egy vulkán.
Tesz egy fenyegető lépést Rora felé, füleit hátra csapja, ínyét felhúzva vicsorog a lányra.
Miért védi azt a disznót?! Azt a beszari nyulat?!
Az ő nősténye, nem Keviné! Ne merjen másnak kedvezni, csak neki!
Robusztus termete így felborzolt bundával még fenyegetőbbnek tűnik.
De nem támad, hisz bár Rora megérdemelne egy verést, nem bántja a nőstényét. Toporzékol még néhány hosszú percig, a csatakos havat kaparja és morog szüntelen.
Lassan aztán elhalkul a morgás és izmai is fellazulnak. Az emberi tudat ködösen visszatér, de csupán annyira, hogy felismerje Rorában, hogy nem ellenség. Nem bánthatják.
De ő nyert. A kihívó eliszkolt, így hát a lány az övé.
Két-három lépéssel a lány előtt van és orrával a pofáját böködi, nyaldossa. Farkasa megnyerte az ő nőstényét és fenntartja a teljes jogot rá, hogy párosodjon is vele.
❖ Megjegyzés: Na akkor mókázzunk kicsit
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris &   Rora
“And into the forest I go, to lose my mind and find my soul”
Túl sok inger, teste egy merő vágycsomóvá válik, s ha tovább maradna a farkas közelében félő lenne, hogy elveszti a kontrollt. Fiatal léte miatt így is csoda, hogy mindeddig megtartotta, a bátyjai már a tábortűz körül tobzódnak, pedig idősebbek nála. Nem lehet ezt azonban egyből az erő számlájára fogni, elméjében túl sok az olyan inger, amit eddig emberként tapasztalt meg, méghozzá Fenris által. Agya így nem is engedné át magát a bestiának, így akarna vele lenni emberi alakban, érezve az erős kezeket, ahogy már nem ilyen kedvesen, és óvón karolják, a nagy tenyeret, ami birtoklón és ellenkezést nem tűrőn siklik végig a testén, olyan helyre is rátérve ahol mindeddig senki sem érintette önmagán kívül. A gondolat reszketésbe vonja a testét, de az arcát szégyenpírba öltözteti. Már ezekért a vágyaiért a pokolban fog elégni – már ha valóban van olyan, bár ő nem hisz benne. Mocskosnak, és romlottnak érzi magát, amiért ilyesmit érez a keresztapja iránt, és ez kellőn kijózanítja ahhoz, hogy végre jó döntést hozva a nap folyamán már másodszor elinduljon a hóban. Kissé feltámad a szél, de a fák közt ez így is csak lágy, de annál jegesebb szellőként mozdítja meg a levegőt, segít tovaűzni a gondolatait, erőszakkal engedi el őket, sodorja ki belőle őket a szél, ahogy a haját az arcából. Fázósan kulcsolja össze maga előtt a kezeit, s habár valójában nem a szél miatt reszket, inkább hazudik önmagának, minthogy visszatérjen elméje a romlott fantazmagóriákhoz. Hallja maga mögött a roppanó havat, amint a hím mégis utána indul, mély bosszús sóhaj szakad fel belőle, párafelhőbe burkolva egy pillanatra az arcát. Lehunyja a szemét, de így csak rosszabb, a bestia morgásával kevert hang csak még intenzívebben húzza vissza magához, és ez most a legkevésbé sem kell neki. Nem áll meg, parancsot szegve, egy feljebbvalóval dacolva megy tovább, lépést lépés után, csak lassan, de határozottan, már más az is felötlik benne, hogy nekiiramodik, s futva tesz meg egy bizonyos távot.
Faház.
Egy kurva szó az egész rohadt mondatban megakasztja a lábát, mintha odaragasztanák a talajhoz. Magával sodorja minden érzelem, ami ezzel az egy szóval kapcsolatos, a meleg kandalló ígérete, a puha matrac, az otthonosság, a magány. De aztán, mint a rémálmokban folyik, pörög tovább a dia, felbukkan a hím, ismét az ágyra dönti és kíméletlenül préseli bele a saját súlyánál fogva, erős kezei vasbilincsként kulcsolódnak a karjára és a torkára…
- NEM! – ha lenne a közelben állat, erre minden bizonnyal nyakába kapva a lábait inalna el. Nem túlzott kiáltás, sokkal inkább acsargó kitörés. Akarata, és józan esze utolsó nagy lökete, amivel végre józanságra bírhatja a haszontalan testét. S remélve nyomatékosítja a másikban is, nem kívánja a társaságát, nem akarja, hogy elkísérje, nem akarja, hogy a közelében legyen. Ma nem, ma baromira nem. Nem bízik magában, nem bízik a szénfekete bestiájában sem. Megpördülve mély levegőt vesz, mereven Fenris arcát célozza meg a pillantásával, ami konokabb aligha lehetne. – Egyedül megyek. Vagy ha annyira baromira védelmezni akarsz a nagy semmitől, ami jelen este rám leselkedik, akkor követhetsz, messziről. – adja meg az utolsó ultimátumot, amire hajlandó. Nem érdekli a hím rangja, nem érdekli mekkora verést fog ezét kapni. Ostobább és vakmerőbb, fejéből még nem szállt ki az a köd, ami a tisztáson ellepte. Se szó, se beszéd, válasz nélkül, kedvesség nélkül vált irányt, és masírozik a faház irányába, a leghalványabb jelét sem adva, mennyire is zsong még az után a mamlasz után, aki követi, s lassan be is éri. Nem megmondta neki hogy…..
Ág reccsen, hó roppan előtte, és már érkezik is a neki szegezett kérdés. Kit hova visz?! Lepett értetlenséggel mered az előttük álló Kevinre, mire leesik neki, hogy a kérdés valójában Fenrisnek címeződött. Nem igen tudja mire vélni a rozsdaszín hím viselkedését, de azt még ennyire naiv fejjel is érzi, hogy a két hím között szikrázik a levegő. – Kurvára nem kell vigyázni rám! – csattan fel, bár hiába szól közbe, mintha észre sem vennék. Mi a jó élet ütött ezekbe?! Érzi magán a pillantást, farkasa jobban érti a szituációt, mint ő maga, érti a másik hím morgásba vegyült hangját. S acsarogva moccan meg benne: belőle ugyan nem kap a rozsdaszín farkas! Hogy mi?! Kapni, de minek?! Aurora értetlenül áll olyan érzelmek előtt ami csak a dögjének ismerős, ösztönből, állatiasan. Próbálja megérteni, és ahogy lassan átadja magát az érzésnek és leesik neki a tantusz már késő. Fenris hörgő mondata elhangzik, és már bundában sodródnak odébb. Picsába! Lábai megindulnak a hangok irányába, futva érkezik meg a két farkashoz és a látványra, ami a szeme elé tárul felkiált és ráveti magát a Szürkére, az esés közben változik át, a rőt bundás testnek már fekete foltként csapódik, remélve hogy a lendület leviszi a másikat a lábáról. Nem akarja, hogy bántsa Kevint, bármennyire is nem tetszik nekik sem, hogy milyen pillantással mérte végig pár perccel ezelőtt őket. Igyekszik józanul gondolkodni, szét kell választania őket, különben olyan fog történni, amit egyikük sem akar. Acsarogva, figyelmeztetőn morog fel, és kap a szürke bunda után, remélve a rozsdaszínben lesz annyi önfenntartás, hogy félretéve mindent elinal. Hallja, hogy feláll, de nem fordul felé, csakis a Szürkét tartja szemmel, és vicsorogva esik neki, ha a barna felé próbál csak egy lépést is tenni. Ha kell, hát magára vonja a dühét azzal, hogy felé is harap, támadja őt, bántsa őt. Elviseli, de nem csináljon ostobaságot! Sem ő sem a fekete nem tudná elviselni, ha elveszítenék.
❖ Megjegyzés: Így, remélem sikerül Razz
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris & Rora
“What doesn't kill me... better starts to run”


A farkas erősen követeli a jelenlétet, szimatolni akarja a nőstényt, ízlelgetni, magához kötni. Ezt igyekszik visszatartani ahogy próbálja valahogy visszacsalogatni Rorát a Halloween-i varázsból.
A lány kérdésére nagyot nyel.
Mindenféle képtelen képzet futott át az agyán, ahogy Rora törékeny, de erős testét kínozza édes kéjjel.
El kell engednie, muszáj, ha továbbra is hozzá ér, meg is fogja tenni. Ma nincs ereje visszatartani.
Ahogy a fák közé lépdel és megtámaszkodik az egyik törzsön, nagyot reccsen keze alatt a fakéreg, mire odakapja a fejét.
Fenébe!
Ujjait szürke bunda borítja, körmei helyén a fekete, kampószerű karmok sorakoznak. Nem tudja mikor váltotta át kezeit. Kevin érkezése is felbosszantja, hiába távozik olyan gyorsan amilyen gyorsan csak jött. Különben is, mit ólálkodik erre? A tisztás túloldalán a helye!
Morgás tör fel a torkából, de lenyeli ahogy Rora újabb szavait hallja.
A lánynak talán még több esze is van, mint neki, de hogy józanabb, az biztos. Viszont nem jó. Az irány nem jó. A város sokkal messzebb van, mint a faház, egy nőstény egyedül az éjszakában... máskor kit érdekelne, de ma, ma veszélyes.
- Várj.
Parancsol rá és nagyot fújva végre elengedi a fatörzset.
- A faház közelebb van, elkísérlek, bezárkózol és holnap hazamész.
A lehető legtöbb higgadtságot préseli a hangjába, de farkasának zöngéjét már lehetetlen lenne elfojtani. De talán így Rora majd jobban hallgat rá. Ha nem is ő, hát a benne lakó nőstény majd engedelmeskedni akar. Talán.
Érezte, tudja, hogy ott mocorog közel a felszínhez. Érezte az illatát, már-már csaknem a hívó szavát is hallotta, bár ez képtelenség.
Elindul hosszú léptekkel a fák közt a tó és a faház irányába, de alig haladnak száz métert Kevin állja az útjukat.
- Hová viszed?
Ez a számon kérő hangnem egyáltalán nem tetszik Fenrisnek. Farkasa acsarkodva járkál fel alá mint egy veszett vad, aki képtelen szabadulni.
- Azt kérdeztem hová viszed a lányt?
Kevin hangja még követelőzőbb és az ő farkasának mély, öblös morgását is áthallani rajta. Farkastekintettel méri végig Rorát, de rögtön vissza is fordul Fenrishez.
- Menj csak szépen haza, majd én vigyázok Aurorára.
S ebben a pillanatban Fenrisnek leesik a tantusz. A férfi tekintete már a tisztáson is piszkálta, ott ólálkodott körülöttük, most pedig úgy mérte végig Rorát mint egy falat íncsiklandó húst. A lányt akarja magának.
- Elmész te a jó büdös pokolba...
De a mondat vége már csak morgásba fullad. Az átváltozást talán még sosem gördítette ki magából ilyen gyorsan. De most nem is kellett hívogatni a Szürkét, jött az magától, ügetésben, ajtókat döngetve, vicsorogva és csaholva. Ennek a semmirekellőnek az ő nőstényére fáj a foga! Hát akkor cafatjaira szedi és elássa az erdő mélyén!
Csak egy szürke, elmosódott folt, ahogy Kevin testébe csapódik. A férfi épp csak egy másodperccel lassabb, s átváltozás közben igyekszik távol tartani nyakától Fenris állkapcsát.
Más esetben talán nem csinálna ilyet, talán sosem kekeckedne a nála jócskán nagyobb és erősebb hímmel. De a mai éjszaka veszélyes, sokaknak eszét veszi. Kevin vonzalma Rora iránt azonban már a Hold hatása előtt is jelen volt, s ezért Fenris szét fogja tépni.
A szürke és a rozsdaszín farkas összegabalyodva, állkapocs csattogtatva gurul a hóban elsodorva bokrot, cserjét, végül egy reccsenés és Kevin kérlelő, meghunyászkodó nyüszítése hallatszik ahogy Fenris fölébe kerekedik és állkapcsával a torkát szorítja.
Ha csak valaki le nem csillapítja, meg fogja ölni a férfit. Azzal pedig kihúzza a gyufát az Alfánál.
❖ Megjegyzés: Na hogy állítasz meg Szöszi?
Smile
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris &   Rora
“And into the forest I go, to lose my mind and find my soul”
- Nekem? – mered meglepetten ismét a fiú után, és fintorogva elhúzza a száját, bár nem igen érti mégis miben tudna egy ilyen nyikhaj ártani neki. Nem tartja túlzottan erősnek magát, sőt..teljesen tisztában van vele, hogy egyenlőre csak próbálgatja az erejét, és annak teljes uralmát. Mégis…igen a srácot bizonyos, hogy lenyomta volna, ha rá próbál támadni. A falkában egyébként is békén hagyják a kora béliek, na persze nem a saját temperamentuma miatt, jóval inkább az előtte álló hegyomlás, és Lu miatt. - Kétlem, hogy le tudna nyomni. -ad hangot fennhangon is kétkedésének. Talán Fenris is furán viselkedne a levegőben érződő erőtől? Ugyan nem erő de…akaratlanul is mindenkire átragad, ő is érzi, nyomja a mellkasát, ficánkolásra készteti a kormos dögöt benne, olyan gondolatokat ébreszt benne, amik csak ritkán törnek fel benne és akkor is zavarba ejtik. Most ez a zavar azonban tompább, mintha sem a farkasa sem ő nem érezné gondnak, hogy illetlen képek és vágyak kavarognak a fejükben. És az sem segít neki túlzottan, ahogy érzi a Szürke jelenlétét, szinte égeti a bőrét a férfiból áradó hő, a tekintete pedig. Az Ördögbe! Ajaki teljesen kiszáradnak a látványra, ahogy az égkék tekintetet felfalja a borostyán szín, mint az üvegfelületen úgy villan fel egy pillanatra a saját bestiája is a szemében, hogy aztán megmaradjon a fűzöld szín az íriszeiben. De meddig? A dög benne már így is bukfencet vet, ott vibrál a bőre alatt, és az emberi testét sem hagyja hidegen, már ez az apró megmozdulás sem, hát még amikor az erős kezek körbefonják és megfordítják. Lélegzet visszafojtva hagyja, és megdermedve ál,l mint a cövek. Fogalma sincs mi a valódi szándéka a férfinak, de agya olyan ötleteket ad, hogy az egy forgatókönyvre elég anyag lenne. Bőrén végigfut a borzongás a morgó hangra, gerincén mintha forró ujjak simítanának végig a nyomán, füleinek kész gyönyör már így is. Nehéz követnie mit mond a hím, a hangnem túlságosan is felcsigázza, testével legszívesebben nekidőlne a mögötte magasodó izmos testnek. De nem! Nem, nem és nem! Fenris kér tőle valamit, a KERESZTAPJA kért tőle valamit! Aurora Blomquist, szedd össze magad, és figyelj arra, amit mond!
Szemöldök ráncolva próbál koncentrálni, de még talán sosem volt ennyire nehéz arra figyelnie mit mond, és nem, ahogy mond a hím. Íriszei elidőznek a falka tagjain. Igen vannak, akik sokkal oldottabbak, nyitottabbak, de mi ebben a rossz? Miért baj az ha a gátlások kicsit feloldódnak? Hisz ez az általános légkör, ami rájuk telepszik a farkasuk nem? Az generálja, akkor lényegében saját maguk generálják. Nem olyan mintha önmagukat tagadnák meg? Bár lehet, csak a köd mondatja vele, ami az agyára telepszik, és ami bizony egyre hívogatóbbnak tartja a Szürke illatát, ami Fenrisével keveredve csak úgy árad a mögötte lévőből.
- És te hogy fogod megtanítani, hogy uralkodjak magamon? – tagadhatatlanul lenne pár ötlete, amik bizony buja hangba csomagolják már ezt az egy kérdés is, így nem mer többet feltenni, túl sok ez a hímből, túl hirtelen. Szinte megszédül, pedig meg sem moccant mióta megfordították, még tán levegőt sem mer venni. Egyre nagyobb az inger, hogy a hímhez simuljon, érezni akarja a hátán a nekifeszülő testet, hozzá akar dörgölőzni, megfürödni az illatában. Zihálva kap ő is a legközelebbi fa után, ahogy eleresztik a férfias kezek. Fogalma sincs mi ütött belé, a keresztapjáról fantáziál olyanokat, amiket még néhány fiúról sem fordulna meg a fejében. Nem hogy egy családtagról! Bár ha szigorúan vesszük, Fenris nem családtag, és Rora sem az a keresztény kislány..Nem! Elég!
- Jobb, ha megyek, visszamegyek a házunkba. – zihálja, és minden erejével azon van, hogy lecsendesítse a szívét, hogy a fekete bestiája ne törjön elő. Így is az az érzése, hogy ha végigsimít valaki a karján, biztos érezni fogja a bundát, a szeme minden bizonnyal már így is borostyánban ég. Fenébe! Tényleg van valami a levegőben, ami megbolondítja a farkasokat. Amikor kifigyelte azt, ami a tisztáson jelenleg is kezd éppen elszabadulni nem érzett ilyet. Érezte a feszültséget, de ennyire intenzív….Basszus! Visszatuszkolva legalább ideiglenesen a farkasát a dobozba ellöki magát a fától, és határozott léptekkel indul meg arra amerre a házuk van a távolban. Jót fog tenni neki egy kis séta, a hideg és a magány az, amire most szüksége van, hogy rá ne mássz..fúj! FÚJ!
Reszketve teszi meg a métereket, nem érdekli, ha a keresztapja utána jön, próbál róla tudomást sem venni. Ki akar szabadulni ebből a furcsa zsongásból, pont azért mert egyébként baromira tetszik neki. Farkasának meg pláne! A testiségre éhező szuka így is kaparja az elméjét, hogy engedje ki, egyszerűbb lenne a házhoz menni bundában…persze, hogy amint átváltozik, már mancsoljon is vissza..még mit nem!
❖ Megjegyzés: Bah sokáig tartott megint -.- meh bocs
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris & Rora
“What doesn't kill me... better starts to run”


Megérdemelné, hogy ezért jól seggbe rúgja a lányt. Még hogy nagyapu! Ráadásul hogy fennhordja az orrát a három szarvas miatt, amit Kevinnek köszönhet tulajdonképpen.
A mai egy könnyű vadászat volt. Se ellenszél, se hóvihar, tiszta égbolt, sok fény segítette őket. De a lány még így is majd kiesett a tüdején mire vége lett.
De tudja, ez volt az első hajtása. S mint azt már említette, ügyes volt a kislány.
Szó nélkül hagyja ahogy Rora Kevinhez megy és vele kezd el csevegni, addig legalább rendezi a mentális problémáit. A férfi tekintete viszont nem tetszik neki és összeszűkülő szemei jelzik, hogy ügyesen válogassa meg mit tesz, mert nem áll jót magáért.
Kevin rangban talán egy szinten áll Fenrissel, de az egy-egy elleni küzdelemben eddig húszból húszat veszített és ha tovább bámul így, a huszonegyedik lesz élete utolsó veresége.
Lu azonban visszarángatja a jelenbe, így beszélgetésbe elegyednek, s csakhamar elfoglalja helyét a tisztás szélén.
Tekintete mindenkin végigsiklik, így nyugtázza, hogy a tisztás minden sarkánál akad egy Felderítő. Bár tudja, hogy a nép elkezd bezsongani, valószínűleg ők se látnak majd tisztán.
Ahogy azt már korábban egyszer elmagyaráztuk, a Halloween éjjele misztikus és gyönyörű, de egyben ijesztően erős nyomást gyakorol érzékeire. Egy amúgy is indulatos, forrófejű farkast kell ilyenkor rácsok mögött tartania, mert ha hagyja, hogy elszabaduljon, olyat tehet, amit élete végéig megbánhat.
Tekintete újra és újra visszatér Rora irányába, nem akarja szem elől téveszteni és azt sem szeretné, ha valamelyik kanos kölyök kikezdene vele.
De a hangulat egyre forróbb és ideje, hogy a lány eltűnjön, mielőtt az emlékeiben élő kép amit kilesett anno, megelevenedik a tisztáson.
Ideje összeszedni a lányt. Lykke italokért indul, de véleménye szerint Rora így is eleget ivott már. Magához parancsolja a lányt és közben lehessenti a kölyköt is.
Ahogy keresztlánya odaér hozzá, Fenris erősen szemügyre veszi és elégedetlen sóhajjal veszi tudomásul, hogy az éjszaka misztikuma már is hálót szőtt Rora köré.
- Nekem semmit, de neked ártott volna.
Nem fűz hozzá több magyarázatot, s hallja a kijelentést is. Néhány másodperc gondolkodás múlva íriszeinek kékje világos szürkébe olvad, s halvány pöttyökként megjelenik a borostyánszín. Mint a pocsolyák, úgy terjednek szét a pöttyök, s a következő pillanatban már a farkas tekintete néz Rorára.
A lapát kezek kinyúlnak, s határozottan, de meglepő gyengédséggel ragadják meg a lány vállait. Megfordítja Rorát, hogy arccal a tisztás felé álljon, s szorosan mögé lép, izmos karját átfonja a lány dereka és vállai körül, amolyan élő bilincsbe zárva Rorát.
Mikor ismét megszólal, a Szürke állati morgása és saját emberi hangja halk mormolásként jut el Rora fülébe.
- Próbáld meg lerázni magadról az éjszaka hatását és nézd meg őket jobban.
Ő maga is végigfuttatja még egyszer szemeit a tisztáson, ezúttal a farkas tekintetével látva mindent. Kockázatos most a Szürke erejét használni, de így talán egyszerűbb lesz Rorát észhez téríteni. Most keresztapaként kell itt lennie, mentorként, családtagként. Egy kölyköt kell megtanítania rá, hogy milyen veszélyeket rejt ez az éj.
- Nézd hogyan viselkednek. Nézd azokat, akiket sosem láttál másokhoz közeledni. Nézd meg hogyan vetkőzik le a gátlásaikat egészen addig, míg olyat is megtesznek, amit ép ésszel sosem tennének. Egyszer majd te is itt lehetsz. Tiszta fejjel dönthetsz majd, megtanítom hogyan kell. De addig nem amíg még szűz vagy. Nem tudnád kordában tartani a farkasod és ha egy nálad gyengébb nem tud visszafogni...
Nem fejezi be a mondatot. Képtelen. Nem azért mert szörnyű lenne kimondani, hanem mert egy másik gondolat ütött szöget a fejében. Ők erősek. Erősebbek bárkinél. Ők Rora mellé valók, mellettük a lánynak nem kellene aggódnia. Kiereszthetné minden vadságát, kiélhetné minden szenvedélyét. Ők megvédenék, ez az ő kötelességük.... az ő nőstényük.
Mélyen szívja be a lány hajából áradó forró illatot. Rora farkasa ott vibrál a felszín alatt és csak hívogatja őket, ingerli őket.
Most olyan egyszerű lenne abba a puha nyakba harapni, rajta hagyni a foga nyomát, rajta hagyni az illatát, hogy az egész falka lássa érezze, ez a nőstény az övé. Rora az övé és kibelez bárkit aki egy ujjal is...
Olyan hirtelen engedi el a lányt, mintha tűz égette volna meg. Elfordul és tesz néhány lépést a fák közé, be a sötétbe. Jobbról hó roppan, léptek zajára kapja oda a fejét. Kevin áll néhány méterre egy fa törzsénél, arcán zavar tükröződik, de ahogy Fenris rávillantja borostyán szemeit, s farkasa őt is ellenségként kezeli, lassan elhátrál, majd néhány méter után távozik.
Nem jó... kezd... kicsúszni az irányítás... a keze alól. Mélyen veszi a levegőt, csaknem zihál az erőfeszítéstől, hogy akaratát ráerőltesse a farkasra. Hosszú évek óta nem kellett ennyire megküzdenie a döggel.
Rora...
Rorát haza kell vinnie. Ha elhagyják a tisztást jobb lesz. Ha kicsit eltávolodnak a falkától, talán jobb lesz.
❖ Megjegyzés: Kicsit engedlek, rád bízom eljutsz-e a témáig.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris &   Rora
“And into the forest I go, to lose my mind and find my soul”
Valóban nem megszokott nála az efféle érzelemkitörés, de túlságosan is örül annak, hogy jól teljesített. Maga sem hitte volna hogy egy nap eljut idáig, hisz Fenris nagyon szigorú mentor, és még a legapróbb vétséget is csúnyán leveri rajta. Nem sűrűn osztogatja a dicséreteket, a kemény szigorú pillantásokat annál inkább. De megéri, ez a vadászat igazán megerősítette Rorában, hogy miden egyes perc amit néha szenvedésnek él meg, minden fáradt ágyba zuhanás, kék-lila folt, seb, harapás, sajgó izom rohadtul megéri. Nem törődik apja pillantásával, amikor lendületből ugrik lelkesen keresztapja nyakába, az sem izgatja, hogy már kislány kora óta nem adott neki puszit, ha pedig mégis azt igyekszik az ünnepekre korlátozni de…most is egyfajta ünnep van nemde?
- Sztárnak? – ráncolja össze a szemöldökét, de túláradó energiája nem hagyja, hogy igazán megsértődjön, így pimaszul kunkorodó ajkakkal vág vissza. – Hát, én két szarvast hajtottam ki veled ellentétben, nagyapu. – kacsint, de pillantása a másikéban ragad, az öblös vibrálásra, amit a feltörni készülő morgás eredményez apró vágyakozás támad a testében, farkasa kíváncsian hegyezi a füleit, és nyugtalanul moccan.
Lehet, hogy Kevin gyáva, de életeket ment. Jó, lehet azt sem de szituációkat biztosan. Aurora feleszmélve fordul felé, pillanatnyi feltörő illetlenségét elsöpri újra az öröm és az izgatottság. – Köszönöm. Fenris szerint meg elszálltam magamtól? Most mond meg! – vigyorogva engedi el a másik Felderítőt, ujjával értetlenül bök az épp otthagyott hímre, de végig Kevin szemeit nézi pajkosan. – Na ne! Hogy mert ilyet mondani? Biztos nem ivott még elég sört, hagyd rá! – borzolja meg a lány haját egy kacsintással, és a mögötte lévő férfira néz kifürkészhetetlen pillantással, majd vissza az apró termetre, aki épp előtte áll. – Egyébként megint isteni lett a süti amit Heddával csináltatok, ha még akarsz belőle, szerintem siess. – bök sört fogó kezével a lerakott dobozok felé.
- Inkább hozok magamnak egy italt, látom az is szépen fogy. – nevet fel Rora, majd fázósan tipeg egyik talpáról a másikra. – Meg felhúzok egy cipőt. – int, és sietős léptekkel megy vissza, és rántja magára az említett darabot. Pillantása az épp Luval beszélgető Fenrisre siklik, ideges görcs áll a hasába. Ugye nem azt tanakodják, hogy haza akarják küldeni már most?
De hogy ez nem történik meg, pár perccel később már koccintva kezd el beszélgetni a farkas nősténnyel, aki pár évvel idősebb nála. Nincsenek barátnői viszonyban, de a cirkuszban töltött edzések alatt kellemes ismerősi viszonyba kerültek. Nem mellesleg az egyik bátyjának talán minta meg is lett volna mára csajszi. Nem szűz, ez a lényeg, olyan kell neki, akinek van méni tapasztalata, de nem az anyja. Igazából abban sem biztos, hogy Hedda azon kívül, hogy összehozták az ikreket, meg őt, egyáltalán szokott e…jaj fúj!
- Szóval, mit szeretnél kérdezni? – pillant rá a lány, miután leengedi az ajkai elől az üveget, s mielőtt Rora akár miatt is mondana felemeli a ezét. – Á…á-á. Ne hazudj, ez nem olyan este, tudom, hogy nem azért jöttél ide, hogy bájcsevegjünk…de semmi gond. Kérdezz. – kacsint, s már ennyivel azonnal szimpatikusabb is lesz Aurora számára. – Köszönöm. – mosolyog kissé zavartan, és megemelve az üveget vesz magához egy kis folyékony bátorságot. Furcsa, hogy az általában nagy szája ilyen kérdéseknél egyszerűen nem akar kinyílni, a torka olyan mintha az anyja egyik sütije akadt volna meg rajta. – Szóval, mennyire nehéz kezelni ezt az egész farkas dolgot, ha…szóval, ha fiúval vagy? – pirul el. – Mármint..eh..mennyire vagy akkor egy hullámhosszon a farkasoddal? Van, hogy…valamire te…vágysz, ő pedig nem? Vagy fordítva? Lehetséges ez? – néz mélyen a mellette ülő szemeibe, farkasát nem igen érdekli a téma, így elnyugodva pihen benne.
- Az attól függ, nyilván egy falkatárssal könnyebb visszafogni. – ugyan figyel a lány, de pillantását, saját zavarát elűzvén hordja körbe a tábortűz körül lézengőkön, imádja, hogy mindenki felszabadultabban nevetgél, beszélget, eszik iszik, páran egy-egy telefonról lejátszott számra táncolnak. A tűz túloldalán összeakad a pillantása az erdő sötétje peremén álló keresztapjával. – Ott érzed, hogy nem kell visszafognod magad, így nem is olyan nehéz megállni, hogy ne változz át, hisz ha nem izgulsz, nyilván lazábban is megy a szex. Emberrel annyira nem nagydolog, de falkatárssal egészen mámorító tud lenni. – hallja a nevetést, és elpirulva int gyorsan a férfinak, majd visszafordul Lykke felé. Elég bizarr volt mindezt végighallgatni, miközben a hím nézte. Hiába nem hallotta, hiába nem látta közelről a tekintetét, olyan dolgokról kérdezősködik, , amíg anyja él valószínű, hogy tabuk maradnak az életében..legalábbis az anyja is azon van, hogy ez így maradjon. – És persze, nyilván vannak olyan érzelmek, amiket a farkasod nem fog érteni, és vannak olyanok, amiket neked nehezebb megértened. De ezért jó ez az éjszaka, itt kicsit azért közelebb vagy hozzá, te is érzed ugye? – bólogatva iszik újra az üvegébe, majdnem kiürítve az egészet. Láthatólag csak alig pár kérdés kellett, és a másik lányban kinyílt a beszélgetés csapja. Rora nem bánja, bár sok szóhoz nem jut, italhoz annál inkább, és nem rest a lánynak is hozni. A sokadik ital után farkasa türelmetlenül kezd mocorogni, és jómaga is érzi, hogy változik meg a hangulat, Lykke is egyre közelebb ül hozzá, bár ezt egyáltalán nem bánja. Igazából tetszik neki a lány cserfessége, a szabad gondolkodás módja, és hogy arcpirító dolgokat mond a szexről, olyan nyíltan, mintha már régóta ennyire beszélgetősek lennének egymással. Kuncogva sutyorognak, nem is nagyon törődnek a körülöttük lévőkkel. – Szóval lenne ám még egy kérdésem de nem tudom mennyire fog bugyután hangzani… - harap az ajkába, és pillant fel a meleg barna szemekbe, a bennük látott vágyra ledöbben. Furcsa mód azonban nem zaklatja annyira fel, mint bárki is hinné, talán a levegőben rohamosan terjedő, sűrűsödő izgalom az, az hogy már nem hall semmi hangos zsivajt, mindenki egyre elcsendesültebben beszélget, s egyre közelebb kúszik a másikhoz, egyesek már kezdve elveszíteni a kontrollt simítanak végig a másikon. De mindezt Aurora nem látja, ő jelenleg a nagy barna pillantásba veszik, légzése elnehezül, ajkai puhán nyílnak el.
- Hozok egy italt, mindjárt jövök. – áll fel most a lány, láthatóan ő ennyire nem…gárgyult meg mint jómaga. Ez gáz. Vadul pislogva próbálja lerázni magáról az érzést, ami mélyen beeszi magát a bőre alá, már a levegő illata is feszültséggel telik meg, farkasa pedig izgatottan szimatol körbe, és egyre nyugtalanabbul mocorog benne. A mély hanggal jövő neve hallatán felkapja a fejét, farkasának elég már az is hogy csak megpillantják, máris a bőrének feszül, libabőrt vonva rá. Enged az érzésnek, miért ne engedne? Jó kedve van, az ital kellemesen átmelegítette. Kíváncsi, vajon a férfi közelében is az lesz az érzése, mint a lányéban? Felállva a hím felé indul, végignézve a jelenetet, ahogy az rámordul egy srácra. Értetlen szemöldökráncolással érkezik meg elé, teste zsong, de ez a zsongás már más, nem olyan érzés, mint pár órája, amikor a vadászat mámorában fürdött.
- Mit ártott neked a szerencsétlen? – pillant a srác után, tekintete önkéntelenül is végigszalad a fenekéig, majd az előtte állóra vetül. – Nem akarok még hazamenni. – józanodik ki kissé, és eszébe jut, hogy épp azt a kérdését akarta megválaszolni a lány, amire az egész este alatt a legkíváncsibb volt.
❖ Megjegyzés: Bah sokáig tartott megint -.- meh bocs
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris & Rora
“What doesn't kill me... better starts to run”


Na, tessék. Egy kis vadászat és a lány máris átmegy farkasból duracel nyúlba. De most az egyszer hagyja, hiszen megérdemli és úgy tűnik a többieket sem zavarja a dolog. Rora jól teljesített, őszintén szólva jobban, mint várta. Nem gondolta volna, hogy képes lesz saját vérszomját visszatartani attól, hogy egy-egy szarvast maga végezzen ki. Lu joggal büszke rá.
A tisztásra visszaérve a ruhákat magára aggatva már csak a sör kell, mert farkasa imádja a vér ízét, azért mint ember nem feltétlenül szereti, hogy az a fémes, undok aroma ott maradjon a szájában. Ahogy Lu is odasétál hozzá, kap egy üveggel ő is, majd Rora "támadásba" lendül.
Ha egy kicsit is kisebb termetűvel csinálná ezt, lehet mindketten a hóban fetrengenének, de Fenris áll szilárdan, mint a hegy és kissé terpeszben pihentetett lába egy centit se mozdulnak, ahogy a lány koloncként ráugrik.
Fáradt ugyan, de izmaiban a jóleső fáradtság áradt szét mikor visszaváltozott és ruhába bújt. Mint egy jó edzés után.
Rora szavaira megforgatja a fejét, a puszikra viszont kicsit elvigyorodik. Nem csinált ilyet a lány mióta "nagylány" lett belőle. Egészen közelről néz így a zöld szempárba és tekintetében komiszság bujkál.
- Na nézzenek oda. Egy kis futkosás és már is sztárnak hiszed magad vakarcs?
Nem is ő lenne, ha nem pörkölne kicsit oda az energiatúltengős nősténynek. A Szürke odabent pihegve emeli fel busa fejét és elégedetten morran, ez azonban még a torkában is felrezeg.
Kevin igazi életmentő a maga módján.
Aurora lemászik róla és a másik Felderítővel vált néhány szót, aminek hála Fenris kap pár percet, hogy ismét megszilárdítsa magát mentálisan. Ugyan arcán nem látszik a vívódás, de tekintetéből eltűnt a csillogás.
Lu hangja pedig egyenesen visszarángatja a valóságba.
- Legszívesebben már ma beavattatnám.
- Nem.
Azonnali és a határozottabbnál is határozottabb válasz amit odamorran, mire a Béta tűnődve emeli rá tekintetét egy pillanatra. Utálja az ilyesmit, ilyenkor az az érzése, hogy barátja egyenesen a lelkébe lát.
- Jól van tudom. Csak az apai büszkeség... de te vagy a mentora, te mondod meg mikor áll készen. Rád bíztam.
S ezzel az utolsó két szóval Fenrist mintha gyomorszájon vágnák. Lu azonban nem látja már, hogy egy pillanatra eltorzult még az arca is, mivel már a telefonját kotorássza a zsebéből és odébb lépdel. Minden bizonnyal el akarja újságolni Rora teljesítményét Heddának is.
Aztán még is megtorpan, mielőtt még rányomna a hívó gombra és visszafordul.
- Nincs térerő...mindig elfelejtem. Lassan hazamegyek, zavard majd haza a kölyköt légyszi, vagy aludjon nálad, de nem szeretném itt látni éjfél után.
Csak biccent, hogy tudomásul vette a kérést. Szerencsére az arcát is rendezni tudta. Most esett csak le neki, hogy Rora már nem Kevinnel cseveg, hanem két üveggel a kezében igyekszik egy pont felé. Felpillant a felhőtlen égboltra és nagy leheletfelhőt enged maga elé. Újabb korty a sörből, sóhajtás, majd tesz néhány lépést a tisztás széléig és egy fatörzsnek dőlve keresztbe teszi lábait, szabad kezét zsebre gyűri és onnan figyel. Elvégre farkasának eszement viselkedése ide vagy oda, ő egy Felderítő. Dolga van és el is fogja végezni.
Figyel az erdő neszeire körülöttük, figyeli a Kölykök rohangálását, a felcsapó lángok táncát, s figyeli ahogy negyed óra múltán Lu megveregeti az ikrek vállát, majd búcsút int mindenkinek. Néhányan ilyenkor ugratni szokták, hogy Hedda ilyen rövid pórázon tartja, de ezt már mindenki megszokta és Lu sem vette sosem zokon. Valakit keres a tekintetével, minden bizonnyal Rorát, de a lány a máglya túlvégén elegyedett beszélgetésbe az egyik nősténnyel. Tekintet találkozik Fenrisével, int vigyorogva, mire Fen is visszaint sört tartó kezével.
A Béta távozik. Az ikrek szabadon lebzselhetnek és nem is restek rögtön a nőstények kegyeit keresni. Egyelőre csak beszélgetés és nevetés hangjai töltik be a tisztást. Fenris tekintete visszatér Rora irányába, majd ismét felpillant a Holdra.
Változik a hangulat. Lassan, szinte észrevehetetlenül vált a nevetés visszafojtott kuncogásba. A gátlások egyre inkább felszabadulnak, a határok elmosódnak, a tekintetek homályosodnak. A szexualitás és a vágy szirupos tengerként vonja be percről percre egyre jobban a jelenlévőket. Lassú folyamat, de az, aki mindig a szélről figyeli, észreveszi. Fenris minden évben látja.
Először a vének és a kölykök távoznak, jó éjt kívánnak és hazaindulnak. Elszivárognak az olyanok is, akik fogékonyabbak a változásra és nem kívánnak maradni.
A csoportok lassan feloszlanak, kettes-hármas kis csapatkákra.
Ahogy a vének a távozás mezejére lépnek, Fenris ellöki magát a fától és odaszól a tűz közelében ülő lánynak.
- Rora!
Nem kívánja beleordítani a nagyvilágba, hogy a lánynak huszonéves létére most takarodó van, hisz nem szeretné kényelmetlen vagy megalázó helyzetbe hozni. De reméli a lány is tudja miért hívja. Szeme sarkából észleli, ahogy egy taknyos kölyök elindul keresztlánya felé, nem is kell különösebben szemügyre vennie, hogy tudja, őt szemelte ki magának ma estére partnernek. Egyetlen mélyről jövő, figyelmeztető morgás hagyja el torkát ahogy a srác elhalad mellette, s ennyi elég is, hogy a kölyök nyüszkölve irányt váltson és lehorgasztott vállakkal keressen más játszótársat.
❖ Megjegyzés: Kicsit engedlek, rád bízom eljutsz-e a témáig.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris &   Rora
“And into the forest I go, to lose my mind and find my soul”
A riadt vad néha túl esze vesztett ahhoz, hogy úgy cselekedjen ahogy azt az üldözői elvárják. A Szarvasbika is tovább vágtat vak félelmében, csak kicsit térve ki Rora elől, de újra és újra megpróbálva kitörni arra, amerre csak tud. Farkasát egyre jobban bosszantja a nyakas vad, felbugyogó vízként tör fel benne az ölni akarás vágya, hogy végre rávesse magát a bika hátára, és a földre döntve elmarja a torkát. Szerencsére Kevin hajtja a másik két szarvast, így neki elég csak ezzel az eggyel hadakoznia. Nem ölhet, neki most nem ez a dolga, de nem jelenti, hogy ne haraphatna oda, hogy végre újra sínre csússzanak az események. Foga csattanva zárul egy pillanatra a lapocka húsán, ágyéka és a combja találkozásánál érzi a kétségbeesett rúgást, teste egy pillanatra megrándul, fogai eresztik a húst. Mancsai puhán fogják fel a földre huppanást, megrúgott része sajog kicsit, de a vad végre jó irányba inal el. Elégedetten, de agressziótól telve hörög fel, és űzi tovább, szeme sarkából látja, hogy Kevin egyik szarvasa a bika felé  rohan, megpróbálkozva azzal amivel az előbb az agancsos. Hegyes fogaival ismét a bika felé kap, s az félve újra ráakaszkodnak élesen ugrik az épp felé tartó szarvassuta felé. Összeütköznek, és így robbannak ki végre a tisztásra, ahol pillanatnyi vak rémületüket kihasználják a vadászok, és egyszerre rontva a két zsákmányra terítik őket a hóra, vérmocskos jelenetet festve Rora előtt, aki erősen lihegve figyeli a jelenetet. Elégedett, Kevin ekkor érkezik a harmadik szarvassal, aki mohó, ölni vágyó állkapcsok elé menekül. Egy pillanatra a fenekére tottyan, kell neki egy kis idő, míg a hasogató combtöve megnyugszik. Rosszabb is érte már, hisz amikor Fenrissel az idegent üldözték több sebből vérzett, a bokája egyenesen meg volt marcangolva. Ez ahhoz képest csak egy lila folt lesz rajta emberként, ami pár nap alatt felszívódik. Kevinnel együtt veti vissza magát az erdőbe, még több zsákmányt hajtva fel. Élvezi az üldözés mámorát, az égő tüdejét, a vad riadtságának émelyítő illatát, a magabiztosságot, ami eltölti, amint az utolsó vadkant is kiűzi a tisztásra. Lemészárolt zsákmányállatok hada fekszik halomra a szemei előtt, éhsége feléjük hajtaná, lakmározni akar, pofáját a még meleg testbe fúrni, hozzáférni a legfinomabb meleg húshoz… Megpillantva keresztapját azonban inkább odaüget hozzá, bármennyire is marja a gyomrát az éhség, türtőzteti magát. Ismeri az illemet, ismeri a sorrendet, és még az alfa sem ért vissza. Párafelhőt lihegve telepszik le a nagy Szürke mellé, és eldőlve hozzádörgölőzve hízeleg neki. Nősténye jól érzi magát a hím társaságában, minden alkalmat megragad rá, hogy hozzáérjen, vagy hozzá simuljon, megnyalja…s kissé fáradt most ahhoz, hogy vele is hadakozzon. Engedi hát a szénfekete mocskot, ennyi hajsza után meg kell vallania neki is jól esik a társaság, a dicsérő pofán nyalás.
Megérkezik az Alfa, még a sötétben is tökéletesen kivehető büszke alakja, bár Aurora, akár csak a többiek nem nagyon törődik vele sötét van e vagy nappal, mindkettőben ugyan olyan jól lát, de egyfajta misztikumot von az egész lakoma köré a hideg fák közé kúszó sötét. Nincs szél, s a hajtóvadászat után minden élő állat elmenekült a lehető legmesszebbre, így szinte síri csend honol. A lányban még mindig zsong az adrenalin, de nem kel fel, ahogy a hímek enni indulnak. Nősténye jobban tudja hol a helye, türelmetlenül ugyan de kivárja a sorát, és a bőség miatt attól se kell tartson, hogy nem jut nekik semmi. Órák múlva jóllakottan üget a többiekkel a patakhoz, s mivel az utolsók közt evett nem olyan vérmocskos, mint azok, akik első körben estek neki a még felbontatlan vadhoz. Az ő lakomáján már a vér a hideg miatt dermedt kocsonyaként csillogott inkább, mancsai a véres hótól lettek csak koszosak, így könnyebben mossa le magáról a szutykot is, egészen addig Fenris mellett maradva, míg az apja fel nem tűnik a bundatengerben. Tőle örökölte Rora a fekete bundát, habár a sajátja nem olyan dús, mint apjáé, és termetben is jócskán elmarad a másik mellett. Vidám ugrándozással adja apja tudtára az örömét, amiért cserébe szinte végignyalja a pofáját a hím. Büszkén dörgölőzik hozzá, szavak nélkül is megértve, amit az édesapja a tudtára akar adni. Boldogan dobban meg a szíve, kitörő adrenalin hullámmal ugrál vissza, szinte ficánkol Lu körül. Még a jóllakottság sem tudja elnyomni, bár nem is evett annyit, hogy csak leheveredni legyen képes a tűz közelében. Hisz az este csak most kezdődik. Nem akar hazamenni, éjfél előtt semmiképp, és ezek után nem lenne megfelelő indoka egyik hímnek sem, amivel hazaparancsolja. Jól teljesített, még az alfától is kapott egy elismerő morranást, a vének pedig büszkén mérték végig! Nem. Nem megy haza. Kiérve levedli a bundát, és meztelen talpain szökdel el a ruháiért, levakarhatatlan kislányos mosollyal az arcán. Magára rángatja a garbót, a bugyit, majd a farmerral vacakol, amikor Fenris hangját hallva, fél lábon ugrálva perdül meg. – Ugye?! Annyira jó volt! – rántja a helyére a gatyát, és begombolva izgatottan ugrik keresztapjára, mint egy kismajom karjaival a vállán kapaszkodva meg, lábaival magasan a derekán kulcsolva körül. Felkuncog, szinte pezseg az élettől, és a jókedvtől. – Megérte a sokévnyi kemény edzés! Még a lecseszések is ! – nyom két hatalmas puszit a szakállas arcra. – Köszönöm! – mosolyog hálásan, mélyen a kék szemekbe nézve, amiket az éjszaka szinte szürkére fest. Eszébe jut, mennyire haragos szürkén villantak a faházban, mielőtt az ágyra rántotta és…
Köhintés.
Mások is visszaérkeztek a tisztásra, s a köhögő figyelemfelkeltés épp Kevintől érkezik. – Jajj neked is nagyon köszönöm nagyfiú. Nélküled nem sikerült volna az a három szarvas. – eszmél Rora, és vidoran ugrik le Fen nyakából, és pattog oda egy ölelést adni a másik hímnek. – Nincs mit, kedves. Szép volt. –érkezik a válasz, és a visszaölelés, ami után a lány visszafut, hogy zoknit és bakancsot húzzon, ne meztelen lábbal álldogáljon a hóban. A szép számmal visszaszállingózó falka végül beszélgetésbe kezd, meggyújtják, felélesztik a nagy tábortüzet is, és kinyitják a ládákat, amiket a hímek cipeltek fel idáig. Igen igen igen! A hangulat hamarosan megváltozik, már nem a vadászatról esik szó, már csak minden napos vidám sztorik, oldódott cukkolások és évődések kezdődnek. Apja is egy sör mellett ül le beszélgetni az Alfával, láthatóan egyenlőre elfeledkezve Roráról. Aki ezt látva kihasználja az alkalmat, és két nőiesebb cydert felkapva indul meg a kiszemelt nőstény felé. Kellenek neki a válaszok. Most.
❖ Megjegyzés: Köszönöm :$ Na, hagysz beszélgetni? Razz
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris & Rora
“What doesn't kill me... better starts to run”


Elégedett, ahogy a lány odakullog hozzá, bár látszik rajta, hogy nem érti a helyzetet. Sebaj, majd csak rájön.
Farkasa egyre inkább követeli, hogy adja át a helyet, hogy végre ő legyen ennek a testnek az egyedura. Na ez az ami nem fog soha még egyszer megtörténni. Hagyni fogja, hogy a farkas ösztönei vezessék, hogy reflexei segítsék át az erdőn, de sosem fogja engedni, hogy teljesen átvegye az irányítást. Talán ezért is lett egyre vadabb és kegyetlenebb. Az egyetlen aki élvezte azt az éjszakát Hollandiában, a dög volt. Azóta sem kaphatta meg annyira a kormányt, hogy egyedül ő vezessen. Ma sem fogja.
De azért élvezni fogják, ő is és a Szürke is.
Ideje hát nekilátni, most, hogy a vadászokból mindenki megérkezett. Felveszik hát a Felderítők a pozíciót és bár úgy tűnik a lány még mindig nem tudja miért is hívta magához, továbbra sem aggódik. Ha le is marad, amilyen fürge, hamar behozza őket.
De Fenris ma nem vár senkire. Ma úgy fog futni, mintha az élete múlna rajta.
Ahogy felhangzik a jel, már iramodik is az erdő mélye felé és néhány méter után már jócskán a többiek előtt halad. Még figyel rájuk, még emberi elmével szemléli mennyire maradnak le, merre vették az irányt. Azt is figyeli ahogy Rora végre rájött, mi lesz ma a dolga, s felveszi a tempót a többiekkel. Gyorsabb, mint a másik négy hím, gyorsabb még Fenrisnél is ha nagyon akarja. De ma nem csak a gyorsaságé a szerep.
Ahogy a lány becsatlakozik, Fenrist már nem érdekli elbukik-e. Ez az első alkalom, hogy keresztlánya a Felderítők között lehet és azt teheti, amire eddig képezte. Hogy elbukja-e a munkát, az már csak rajta áll, nem lesz ideje rá, hogy terelgesse.
Ismerős szagok szivárognak orrába. Nyúl... északi róka... fácán.... és ott van. Egy vaddisznó.
Ráérősebb tempóra veszi, amíg elég közel nem kerül, majd felhangzik az öblös acsargás.
Az állat riad meg, s lő ki jobbra, de nem hagyja. Már ugrik is, két egymásnak dőlt fa között át és a disznó lábai felé kap. Nem az a dolga, hogy elejtse. Csak az, hogy terelje. Farkasa tudja mi a dolga, így nem kell emberként irányítania. Hagyja, hogy az ösztönök súgják merre menjen, mit tegyen.
A vaddisznók lomhábbak, mint az őzek és ez most idegesíti.
Még egyszer a lába felé kap, hangosan acsarog, nyála freccsen, ahogy a vérszomj hullámokban tör fel benne. A vad is érzi és retteg.
A félelem édes illata úgy hívogatja, hogy darabokra tépje, hogy meleg testébe fúrja állkapcsát és dobogó szívét kaparja ki magának. De tudja hol a helye a falkában, tudja, mi a dolga, így hajtja tovább az északi sáv felé. A vadkannak nincs más esélye, mint kirontani a tisztásra, ahol a halál várja.
A vadászok ott vannak, lapulnak, bekerítik az odaterelt vadat.
Ahogy a disznó kiront a tisztásra, Fenris meg is torpan. Felesleges tovább üldözni. Körbepillant futtában, két szarvas fekszik jobbra és Rora liheg tőle néhány méterre.
Ügyes kislány. De nincs még vége a játéknak.
Morran, s már tűnik is el az erdőben, ezúttal nyugatnak, hogy kerülni tudjon és friss vadat szerezzen. A többiek ismerik a rutint, Rora pedig talán még emlékszik erre a leckére. Remélhetőleg.
A hajtás izgalmas, de kimerítő.
Vadat vad után terelnek a vadászokhoz és a tisztás csakhamar vértengerré változik. A fémes, édes illat lassan betölti az erdőt, még a jeges holdsziklához is eljut, lázba hozva a kölyköket, elégedettséggel töltve el a véneket.
Jó néhány óra, mire véget ér, de legalább viszonylagos szélcsend honolt egész időn át, megkönnyítve a munkát. Tiszta ma az ég, ráadásul a telihold fénye világít.
Az utolsó vadat Kevin hajtja fel. Mire a "mészárszékhez" ér, Fenris már az egyik fa alatt liheg a többiekkel és Rorával.
A lány is minden bizonnyal elfáradt. Ez a hajsza a kitartásról szól. Még Fenris tüdeje is sípol bele, oldala szúr a rengeteg rohanástól, de elégedett. De még mennyire, hogy az! Ügyes kislány.
Orrát odadugja Rora pofájához és jókedvűen megnyalogatja.
Büszke rá bizony!
Az Alfa hangja harsan a fák közt. Ő a vadászokkal volt, de most hívja a falkát és alíg telik bele fél óra, már érkeznek is. A lakoma tálalva.
Először a dominánsak esznek, így Fenris és a felderítők is egy-egy közeli vadhoz kullognak. Ha Rora esetleg úgy gondolná, hogy ettől ő is domináns lett, hát most némi morgás a többiektől majd helyreteszi.
A vének következnek, aztán a kölykök, ifjak, nőstények.
Így van ez rendjén. De jut itt bőven mindenkinek.
Vérmocskos pofákkal, csattogó állkapcsokkal telik meg a tisztás. Acsarkodás, veszekedés, meghunyászkodás... ahogy az ilyenkor lenni szokott. Mikor az utolsók is jóllaktak, a csapat a patakhoz indul aminek közelében egy hete Fenris és Rora elintézték a betolakodót. Ideje a hideg ellenére is, lemosakodni. De most elég lesz csak farkasalakban fürdőzni egyet, a víz később úgy is a bundájukra fagy.
Fenris még látja, ahogy Lu feléjük indul. Tudja, hogy mit akar az öreg, így hát ő maga előre megy és hagyja, hogy keresztlánya részesüljön az atyai büszkeség kitörő hullámaiban.
Néhány csobbanás, némi ázás, de az ő bundája némileg vaskosabb a többieknél, így hát visszaváltozik. A jeges víz és a téli hideg hamar libabőrt von köré, de hamar kicsutakolja a vért szakállából és hajából majd vált is vissza fenevadba.
A többszöri alakváltás sokakat megvisel, de az olyan dominánsoknak mint ő maga és Lu, meg se kottyan.
Vissza indul a klán gyülekező helyére, ott hagyta a ruháit. A maradványokat majd a nőstények később elássák, az már nem az ő dolga.
Elégedett. De még mennyire!
Rora kiválóan teljesített. Tudta, hogy jó Felderítő anyag a lány!
"Igen, az ő nőstényük nem is lehet kevesebb ennél"
Megbotlik, ahogy a farkas elméje hirtelen az emberinek feszül, majd lecövekel a fák közt. Egy hosszú percig maga elé mered és még el is vicsorodik.
Nincs olyan, hogy az "ő" nőstényük! Nincs és pont.
A tisztásra kiérve visszamegy a fához és már azt fontolgatja, hogy mára ennyi volt, már lép is le, de ahhoz az Alfa engedélye kellene. A Felderítők ilyenkor is szolgálatban vannak. Nem kell ugyan az erdőt járniuk és élvezhetik az estét, de észnél kell lenniük.
Nem tudta épkézláb okot felhozni az Alfa előtt amivel kihúzhatná magát a mai este alól.
Fenébe is.
Emberi alakban rángatja fel magára farmerját, pólóját és azt a szürke gyapjúpulcsit, amit Hedda kötött neki tavaly Karácsonyra. Már a zoknit és a bakancsot húzza mikor Lu és Rora visszaérnek. Az egyik ládából felkap egy sört és azzal öblíti le a vér ízét a szájában. A farkas lenyugodott kicsit. Eltelt a hajsza élvezetével és rendesen belakomázott, így most nyugton van. De tudja mi lesz majd, ha a Hold a legmagasabban jár. Kénytelen lesz valahogy visszafogni.
Ahogy Rora a közelébe ér, ismét felvillan benne a kép, ahogy a lány két szarvast is odahajtott egyszerre és elönti a büszkeség.
Széles vigyorral fordul keresztlánya felé.
- Ügyes kislány...
❖ Megjegyzés: Dehogy gáz! tök jó lett!
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris &   Rora
“And into the forest I go, to lose my mind and find my soul”
A faházból hazaérvén már nem az volt a legnagyobb gondja, hogy mennyire is volt kínos a reggel Fenrissel, anyja rögtön támadólag lépett fel, s mint jó férj és apa Lu is kénytelen volt a nő mellé állni. Megvolt hát a fejmosás, az aggódó szavak, a nyakba borulás, és a tiltások garmadája amin Rora már nem is igen lepődött meg. A Halloween előtti egy hét a szabályok betartásával telt neki, ami, nos valljuk be a lány esetében nagyobb megerőltetést jelentett, mint bármi. Iskola után haza, gyakorlás után haza, fellépés után haza. Szabadidejében hol anyjának segédkezett a ház körül, hol naphosszat unatkozott a szobájában. De ennyi áldozatra képes. Túl fontos számára jelenleg, hogy eljusson a vadászatra, és elkapjon egy-két lányt pár kérdésre. Bátyjai kötelességtudón kísérgetik mindenhova, hisz parancsba kapták, különben ők sem mehetnek a vadászatra. Hogy örülnek neki? Nos, Rora az egyik reggel a padlóra téve a lábait rajzszögekbe lépett, másik nap az ajtónyitáskor víz zúdult a nyakába. Nem, nem valószínű, hogy élvezik a kényszermunkát, de egyiküknek sincs választása. Csigalassúsággal telnek a napok, Rorában pedig egyre nő az izgatottság. Sebei, fájó bokája is szépen begyógyul, köszönhetően kényszerzárdának minden esélyt megkap rá, hogy ne erőltesse túl, így a vadászat napján már a legapróbb sántítás nélkül kel fel, és segédkezik anyjának az ételek elkészítésével. Ugyan családja – bátyjait leszámítva – nem vesz részt a vadászat utáni tivornyán, édesanyja épp ezért minden évben kötelességének érzi, hogy elhalmozza a falkatagokat mindennel mi szem szájnak ingere. Aurora tehát az egész délelőttöt, és a délután nagy részét is, egészen a vadászatig a konyhában tölti, Hedda figyelő tekintete alatt. Nincs ideje sem telefont használni, sem a ki-be járkáló falkatagokkal beszélgetni. Ugyanis ilyenkor a házuk kész pályaudvar lesz, ide-oda járkálnak be és ki, az elkészült sütiket, takarókat és párnákat visznek ki a tisztásra a hímek nagy faládákban, amivel kissé otthonosabbá teszik majd a tábortűznél való létet. Fél órával a gyülekező előtt izzadtan, és kipirulva dől le anyjával a kanapéra, minden elégedettsége ellenére, hogy ilyen szépen időben megtörtént minden, ott a görcs a gyomrában. Még nem engedte el…
Pár óra múlva már izgatottan táncol apja mellett szénfekete bundájában, puha mancsain. Hálásan nyalja más sokadszor arcon tulajdon apját, testét majd szétveti a boldogság, az adrenalin már most ott bizsereg a tagjaiban. Képtelen várni, folyamatosan mozgásban van, apró köröket ír le a társai körül, figyelve az érkezőkre, mikor gyűlik már össze végre mindenki. Lelkes hebrencsségéből a hívó hang tereli higgadtabb vizekre, először fülével majd pofájával is kíváncsian fordul Fenris felé. Egy pillanatra nem érti mit akar, de lábai automatikusan viszik felé, nősténye sokkal kevésbé nyakas mint jómaga. Hamarabb idomul bármelyik dominánshoz, mint ember alakban valaha is tenni fogja, de most a bunda an a porondon, így a bestiája az úr, nem az emberé a kontroll teljesen. Lehajtva a fejét, meghunyászkodva nyalja meg a pofáját a hímnek, amint odaér, és megönnyebbülve érzékeli, hogy a gesztust most viszonozza, nem úgy mint akkor a faházban. Persze…farkasként a pöckölés nehéz is volna. Kíváncsi pillantásokkal figyeli a felálló Felderítőket, s ahogy elindulnak az erdőbe, apjára visszapillantva felismeri a tekintetében azt, ami végre nyilvánvalóvá teszi, mi is lesz a mai estén a feladata. Felbuzog benne a tettvágy, boldogan lendül az ötös fogat után, és foglalja el a helyét Kevin mellett oldalt. Bestiája mindennél jobban vágyik már erre, ez az az este amikor igazán ő lesz az Úr, amikor Rora mintegy nézőként utat enged neki, az ösztönöknek a vérontás utáni vágynak, a hajsza izgalmának. A jelre a többiekkel együtt lő ki, bokája ugyan sajog az első pár méteren, de hamar behozza a pillanatnyi lemaradást, ahogy a rakoncátlan ízület végre hozzászokik a terheléshez. A pára sebesen illan tova a pofája körül, a mai este hidegebb, mint minden eddigi. De ez a megszokott, Halloween szinte a legfagyosabb éjszakák egyike ezen a területen, de a vastag bunda, és a vad iram nem engedi egy pillanatra sem hogy a kisfarkas fázzon.
Magabiztosan a tanultakkal felfegyverkezve figyeli az erdő neszeit, nincs az az ostoba állat, aki ma az útjukba akar kerülni, de mégis lesznek áldozatai az éjszakának. Jobbra tőle neszt hall, könnyedén változtat irányt, és zavarja fel a szarvast másik kettővel együtt. A bika lassabb mint a két másik, de acsarogva hiába tudná beérni, ma nem ez a feladata. Elfogja ugyan a vágy, az első sajátként leterített állata is hasonló volt, s az egész napos sütögetés alatt már ellően megéhezett. Mégsem tér el a tervtől, nem ront rá, nem gyorsít a tempón, csak kitartóan tereli a többiek felé Kevinnel az oldalán. A Felderítők másik fele arrébb már bizonyára más vadat űz, minél nagyobb, és minél több ma a zsákmány annál nagyobb lesz a mámor, amikor majd lakomázni kezdenek. Izgatottsága, dübörgő szíve ellenére fegyelmezetten rúgja mancsával a havat, ugrik át kidőlt fákon, hogy a távolban felhangzó vadászok egyre közelebb kerülhessenek. Nem nézi merre van a keresztapja, jelen esetben csak az érdekli, hogy minden farkas a megfelelő pozícióban legyen, és ne engedjék kitörni a zsákmányt. Szeretné, ha büszkék lennének rá, hisz ma nem csak az apja, nem csak a keresztapja mellett bizonyít, de a többi Felderítő előtt is, az öregek, és minden falkatag előtt. Nem szabad hibáznia, egy kis baki is olyan szégyent hozhat rá, amit sokáig vagy talán soha nem fog lemosni magáról. Bokája megbicsaklik egy pillanatra, lassul, de acsarogva mar karmaival még dühödtebben a hóba, hogy behozza a métereket, utána vetve magát az éles szögben oldalra szökő bika felé. Oldalról keríti be, gyorsasága lehetővé teszi, hogy mellé kerüljön, még ha nagyobb ívben kerül is. Fogaival csattogva kap a vékony lábak után, hogy megriassza az állatot.
❖ Megjegyzés: Egy nap alatt csak kiszenvedtem....pocsé, jesszus x___x bocs❖ Zene: - ❖ Szószám: nem sok
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris & Rora
“What doesn't kill me... better starts to run”


Kerek egy hét telt el azóta, hogy Rorával kiiktatták a betolakodót és oly sok kínos és agresszív hullámon estek át. Hát mit mondhatnánk, farkaséknál sosem unalmas az élet.
Rora kidőlt akkor este, a forró víz kiszívta minden maradék erejét. De Fenrisnek sem kellett altató, így néhány perc múlva már ott horpasztott a lány mellett az ágyban. Persze alhatott volna a kanapén is a megtépázott nappaliban a biztonság kedvéért, de ez a "kupacban alvás" is egy amolyan farkas dolog. Mire az ágyhoz ért már nem állt fel a veszélye annak, hogy ordasa rossz ösvényre terelje gondolatait. Annyira fáradt volt, hogy csak az alvás és a falka közelségének megnyugtató érzete számított.
Másnap reggel Fenris visszatért régi énjéhez és reggelit csináltatott magának, ha már az ágyat kellett nyomnia alig javuló combjával. Aztán Rora haza is oldalgott néhány kölcsön ruhában amibe háromszor belefért volna. Még se baktathatott haza egy szál bundában. Hogy mit kapott Heddától amiért kimaradt egész éjjel..? El tudja képzelni.
Hát még Fenris mit kapott. Sorban állás volt az ajtó előtt. Lu - aki azért rejtegetni próbálta büszkeségét a tény felett, hogy lánya milyen jól teljesített a vadászaton-, majd az alfa... és Hedda. Őszintén szólva nem tudja melyiknek volt nagyobb hangereje, de okosan csak bólogatott és csendben maradt, ami egyértelművé tette mindhárom számára, hogy amit mondanak az az egyik fülén be, a másikon meg ki. Ő már csak ilyen. Elvégre megfogadta, hogy megoldja a problémás helyzeteket. Sőt, nem lesznek a jövőben semmilyen problémás helyzetek!
Kivéve ha ez a Halloween valahogy kisiklik a normál kerékvágásból. De ennek kicsi a valószínűsége. Éppen ezért hever most olyan nyugodtan egy fa tövében. A tisztás, ahol a klán összegyűlik elég messze esik a városkától ahhoz, hogy az éjszaka közepén se lássák a tábortüzet azok, akiknek semmi közük hozzá. A széles, jelenleg fehér, puha hóval borított terület közepe táján egy holdsarlóra emlékeztető szikla pihen. A hideg északi szél vaskos jégréteget vont rá, innen a klán neve, Fagyos Éj.
Halloweenkor a sziklától nem messze hatalmas máglyát halmoznak össze, valahol a tisztás szélén pedig akad néhány láda italokkal és a nőstények házi süteményeivel. Nem mindenki kívánja az egész éjszakát bundában tölteni. De mostanra lassan majdnem mindenki itt van és alakot váltott. Fenris volt egyike az elsőknek aki ideért, de igaz, ő előtte elvégezte a napi rutin körét. Ma kifejezetten figyel a környezetére, ugyanakkor teljesen nyugodt. Nincs az a barom, legyen bármilyen faj szülötte, aki ezen az éjjelen támadna meg egy falka amúgy is hajsza-lázban égő vérfarkast.
A kirunai nem egy nagy falka, de a község körül 18ezres lakosságából csaknem kilencven a farkas. Persze nem lesz itt mindenki, de így is legalább ötven, de talán hatvan fő. Itt van minden domináns hím és nőstény. Jó néhány kölyök, fiatal, kiképzésre váró farkas és a vének is megérkeztek. A felderítők szűkös tábora is odagyűlt Fenris köré. Na és persze itt van még valaki. Fekete bundában sündörög apja körül és látszik rajta, hogy alig várja a vadászatot. Nos, nem hibáztatja Rorát. Ahogy azt egy hete is mondta, valahogy mindig ráveszik Heddát, hogy engedje el a hajszára. Persze azt idén is megígértették vele, hogy a hajsza után nem sokkal szépen elhúzza a hátsóját haza.
Viszont Fenris készült azért egy kis kompenzációval a lány számára. Megbeszélte Luval és a másik négy felderítővel.
Felül és néhány pillanat múlva még a tisztás morgástól-mocorgástól nyüzsgő kavalkádján át is tisztán hangzik hívó hangja. Tekintete Rorára szegeződik. Őt hívja bizony, s sürgetésképp fel is áll és kivillantja fogsorát.
Rorának ma nem az apja mellett a helye. Ma a Felderítőkkel fog vadászni.
Az ő dolguk lesz kiszimatolni a vadakat és a jó irányba terelni. Ők azok akik csak játszanak a prédákkal, hogy a falka vadászainak útjába tereljék őket. Bár egyszerűnek hangzik, Rora ma majd megtapasztalja, hogy nem az. Ennyi farkasnak jó néhány szarvas és vadkan dukál, így hát hajtásból hajtásba rohannak majd megfeszített tempóval.
Ha a lány odaért hozzá, viszonozza a neki járó köszöntést és kicsit előrébb lép, ezzel együtt pedig a másik négy is talpra pattan és ketten jobbról, Kevin és a negyedik pedig balról sorakoznak fel.
Csak az alfa jelére várnak. Amint felhangzik a vonítás, jól begyakorlott csapatként legyező formában szélednek majd szét a fák közt. Megtalálni a vadat, felzavarni és terelni az északi erdősík felé. Mire ezt elintézik a vadászok már ott fognak várni.
S ekkor hirtelen felharsan a jel.
Fenris ebben a pillanatban átengedi a terepet a farkasnak. Izmai megfeszülnek, s úgy lő ki a bozótos felé, akár egy pisztolygolyó. Jobb combja két napja már egyáltalán nem fáj és az elmúlt két napot arra használta, hogy formába hozza ismét a végtagot. Az első métereken még figyel, vajon izmai bírják-e, de elégedetten tapasztalja, hogy ismét úgy fut, mint a szélvész.
Rorát ma nem szándékozza korlátozni. Ideje, hogy használja amit megtanult és különben is. mint azt már korábban említettük, nincs az a hülye aki ilyenkor támadna... de ha még is van, hát felkerül az étlapra.
❖ Megjegyzés: Halloweeeeeeen Very Happy
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris &   Rora
“And into the forest I go, to lose my mind and find my soul”
Szégyenpír önti el az arcát, ahogy megillantja a férfi arcán azt, ami olyan nyilvánvaló, hogy még csak félreérteni sem tudja, megannyi a fejében egymást kergető pajzán és zavarba ejtő gondolat ellenére sem. Nem lepődött meg Fenris. Tehát ennyire nyilvánvaló lenne, hogy olykor szöges ellentétét csinálja annak, amit kérnek tőle? Vagy amit parancsolnak neki? Nem tartja magát rossz gyereknek…nem annyira rossz és szabályszegő mint a két izgága bátyja, habár valóban több összetűzése van az anyjával de azok csak szavak…legalábbis eddig meg volt róla győződve. Keresztapja pillantása azonban elég ahhoz, hogy kissé átgondolja a dolgokat. Nem volt szép tőle, hogy kileste ami ott történik éjfél után, főleg hogy édesanyja sem marad soha, még hacsak nem muszáj a tábortűzre sem. De ha egy vallás, egy meggyőződés miatt „gyengítheti” ezzel a Béta, azaz Ludvig, vagyis Rora apja megítélését…akkor ő miért ne szegülhetne ellene egy saját meggyőződése miatt? Hát nem csak az anyja makacs meggyőződését követné? Persze…ahogy azt a hím is tanácsadón megjegyzi: nem szándékozik soha anyja orrára kötni, hogy már tudja, pontosan tudja és látta miféle orgiák mennek azokon az éjjeleken. S habár csak egyetlen éjszakát lesett ki, azt sem sokáig – félvén hogy lebukik -, elég volt neki ahhoz, hogy pár azt követő éjszakán ég arról ábrándozzon, hogy egyszer majd ő is ott lehet… Aztán mindezt kiegészítette az, hogy bátyjai már-már félig nyíltan lógtak vissza az eseményre, és mára már a család tudtával csinálják mindezt. Hisz ők fiúk…rájuk Lu büszke apaként tekint, és néha már-már úgy tűnik hátba veregetést is kapnak tőle. Hisz…amit édesanyjuk mellett apjuk nem élhet ki, azt boldogan látja kibontakozni a fiaiban. Bezzeg Rora! Nő..s mint olyan, az otthoni tűzhely előtt a helye, vagy kemény edzéseken, vagy az iskolapadban, még véletlen sem olyan helyeken ahol érintkezhet férfiakkal. Sokáig mindez nem is zavarta, főleg mert Edzhet Fenrissel. Már pici korában, amikor elkezdték egyfajta olyan kiváltság volt amit kevés nőstény élhetett meg a falkában. Ez olyan megtiszteltetés volt ami végigkísérte a lány idáig leélt éveit, miért akart volna másért is kardoskodni, mikor nőstényként már így is többet elért, mint bárki más csak álmodhatná? De, akárcsak a rendes kamaszokban benne is megért a kíváncsiság… És egy kiadós kukkolás lett a vége. Nem bánja, legalábbis eddig nem bánta, keresztapja tekintete azonban kissé…talán sérti? Fáj neki? Nem gondolta volna magát ennyire rossznak. Kíváncsinak igen, de romlottnak és rossznak sosem. Lehet ennek köze van ahhoz is, amit akkor érzett amikor a másik elfenekelte? Annyira jó lenne, ha beszélhetne valakinek erről! Mindenképpen el kell jusson arra az estére, ha kell, hát beszökik, de válaszokat akar. Nem akar több ilyen kínos percet, ilyen feszült légkört…nem akarja látni, hogy a keresztapja úgy viselkedik mint egy fiú, aki alól kirántották a szőnyeget!!
Saját szavai fűtöttségén meglepődve inkább, mikor meghallja a közeledő lépteket gyorsan a kádba mászik, és nyakig merülve pislog a férfire. A forró víz kellemesen körbeöleli, bár sebeit itt-ott fájón csípi nem annyira elviselhetetlen, hogy kiugorjon belőle. A markáns arcra visszatérő arrogancia és fölényesség ismerősen dobogtatja meg a szívét, egy önkéntelen mosolyt csalva az arcára, fellobbantva benne a kamaszt, aki lelkes imádatot tart fenn a keresztapja iránt. – Inkább menj és nyalogasd a sebeidet…amiket ó! Én okoztam… - vág vissza aljasan, és ajkába harapva figyeli, amint elmasírozik az a formás se….gítség. Elpirulva fordítja a figyelmét inkább arra, hogy önmagát is megmossa, és ügyetlenül kinyúlva a szappanért neki is áll. Miután már mindene tiszta és szappanhabos visszaereszkedik a dézsába, és hagyja, hogy a forró víz egyszerűen leoldja róla a habot. Egy darabig gyermetegen forgolódik, élvezve az örvénylő sodrást, amit ezzel kelt, ujjaival a habból álló formákkal játszik, amiket próbál minél hatalmasabb masszává tapasztani össze. Percekig játszik önfeledten akár egy kislány, mígnem megunva inkább a fa szélére támaszkodik ki, és lehunyt szemmel érzékeli, ahogy az izmai kellemesen ellazulnak. Olyannyira hatalmába keríti a meleg párás levegő, és a fáradtság, hogy elnyomja az álom, karjai erőtlenül adják meg magukat a gravitációnak, és lógnak lefelé, fejét a fának simítva szuszog halkan. Kivette minden erejét a harc, és a vadászat, s ugyan semmi pénzért nem vallotta volna be a férfinak, a veszekedések is…de, minthogy nem volt itt mindeddig, ellazulhatott végre, és el is nyomta a pihentető, és regeneráló alvás.
Csak a közeli jelenlétre ébred meg álmatagon, és laposakat pislogva pillant a hím felé. – Mmm megyek már…. – mormogja, és ásítva egy nagyot tápászkodik fel álltába, majd mászik ki a dézsából. Arcán ott a piros nyom, amit a perem okozott, de nem érdekli. Maga köré takarva egy törölközőt csattog robotpilóta üzemmódban az ágyig, ledőlve rá pedig már alszik is tovább méyen.
❖ Megjegyzés: Rövid, nyomi, de így nem kontárkodok bele az átvezetésedbe *-*❖ Zene: - ❖ Szószám: nem sok
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris & Rora
“What doesn't kill me... better starts to run”


Micsoda maszlag ez a mai nap! Legalább is a második fele, a reggele olyan volt, mint bármely másik. Kávé, majd reggeli... beugrott Victorhoz és megbuherálta a TV-t ami egy ideje hülyül. Ebédre már otthon is volt. Edzés, aztán ellenőrizte a műhelyt, majd szépen átvedlett és elindult a körére. A keleti erdősávval kezdte, majd az északkeletit is átnézte. Aztán eljutott a faházhoz ahol aztán...
Felhúzta Rorát, elpáholták egymást, lesérült a lába, ráakadtak a betolakodóra, a lány szeme láttára kapta szét majd visszajöttek a faházhoz, ismét összekaptak, majd megint páholás következett, de ezt az ő nagy meglepetésére Rora élvezte.... áh, folytatni sem érdemes a sort, mert már ott elcsúszott, hogy magával vitte a lányt vadászni.
Bár talán mostanra kicsit visszanyugodott a helyzet.
Hisz most már épp egy... hát félig normális beszélgetést folytatnak míg a meleg vízre várnak.
A lány érvei a Halloweent illetően nagyon is érthetőek. Ha valaki anno megpróbálta volna bemesélni nekik, hogy a halottak napja egy olyan spirituális éjszaka ami még az állatokra is hatással van, képen röhögte volna az illetőt.
De amint a serdülőkor beütött nála, a saját bőrén tapasztalta a dolgot.
Ezen az estén valahogy minden egy kicsit más. A vadászat heve feltüzeli a farkasokat. Az együtt elfogyasztott préda szorosabbra fonja a szálakat a falkatagok közt. Tábortűz, tánc a szabadban, régi történetek, mesék, élmények... az idősebbek megosztják tudásukat a kölykökkel aki alig tudnak megülni a hátsójukon. A szerelmesek eltűnnek éjfél előtt valahol az erdő mélyén. A családok meghittsége átragad az egész falkára. Mint egy nagy rózsaszín, csillámporos álom.
Aztán amikor a Hold a legmagasabban jár, a biológia úgy felerősödik, hogy az emberi és az állati tudat egy ijesztő, még is izgalmas katyvasszá olvad. A gátlások megszűnnek, a vágyak feltörnek... és ha valaki teljesen átadja magát az érzésnek, akkor az egész éjszaka orgiába torkollik. Fura dolog ez a farkasság. Nem tagadja, hogy ezt a részét kedveli az estének, ugyanakkor minden erejével igyekszik józan maradni és lerázni magáról a Halloween varázsát. Nem is olyan egyszerű ez.
A természet erejével nem könnyű szembeszegülni.
Ezért is érti miért vonzza annyira Rorát az az este.
Ha nem a saját keresztlánya lenne, még furcsállná is miért nem engedik felnőtt fejjel a többiek közé ilyenkor a szülei. A legjobb alkalom, hogy fiatal farkasok megtanulják a szexualitás csínjait, sőt egyesek sokat tanulnak saját farkasuk kordában tartásáról is.
Na de hogy Rorát beengedje a sok kanos zöldfülű srác közé.... grrrr.
A gondolat amibe fejébe költözött erős nemtetszést vált ki farkasából is. Valahogy úgy képzeli el reakcióját, mint egy fenyegető vicsort. Csak hogy a dögben nincs semmi családi féltés. Ő csak a nőstényétől kíván távol tartani minden más hímet.
A mai nap egy katyvasz.
... és nanááááá, hogy Rora kileste mi is zajlik ott éjszaka. A lány mégsem olyan naív mint hitte, bár ha őszinte magával akkor a két bátyját nézve valahol mélyen tudta, hogy a lány lelke már nem hófehér. Azok az ikrek! Járna nekik néhány füles, még ha fogalmuk sem lenne róla hirtelen miért kapják. Tehát a lány már tudja, hogy olyankor... khmm.. persze könnyű azt mondani, hogy nem akar éjfél után is maradni. Megint más, hogy saját farkasod és emberi tested vágyaival kell szembenézned. A legtöbben elvesztik az ilyen csatát.
Milyen fejet kéne most vágnia?
Hát azt nem próbálja leplezni, hogy nincs meglepve a lány vallomásán.
Valóban ellenszegült a parancsoknak, de azok a parancsok mint anya és apa hagyták el Hedda és Lu száját, nem pedig mint Béta és a párja. Fenrist meg aztán nem zavarja a lány kíváncsisága, sőt, ő az ilyesmit egészségesnek tartja... legalább is az ártatlan kíváncsiságot, nem az olyat ami veszélybe sodorhatja a lányt. Na de...
- Anyádéknak ezt ne mondd el. Soha.
Ennyi csupán amit hozzá tesz a témához. Azt nem mondja ki, hogy továbbra sem szeretné ott látni a lányt az ünnepségen éjszaka. De emiatt amúgy sem aggódik, hisz olyan fegyver áll az oldalán mely anélkül tartja vissza a lányt, hogy neki bármit is kellene tennie, ez a fegyver pedig nem más, mint Hedda.
Ami azt edzéseket illeti, a lány már áll is neki vitatkozni, de hála az égnek lenyeli a mondandóját ahogy kérte is tőle. Nem fogja tudni lepasszolni a dolgot Kevinnek. Rora nem bocsátaná meg neki. Meg hát... lehet, hogy jobb ötlet lenne, de valószínűleg a saját csőrét is bökné rendesen, ha a kiképzését másra kéne hagynia. Minden nagyképűség nélkül állíthatja, hogy rajta kívül csak páran tudnának igazán jó felderítőt faragni Rorából és hát Kevin nem ezek közé tartozik. Nem akarja a lányt kiadni saját kezeiből. Aurora az ő keresztlánya. Ő ismeri a legjobban, tudja milyen impulzív, mennyi vadság és erő bújik meg benne, tudja hogyan kezelje, hogyan erősítse még jobban meg. Ebből a lányból igazi, félelmetes felderítő lesz, aki egyszer átveszi majd a Béta rangját a falkában. Sosem kételkedett ebben, még ha soha nem is mondta ki hangosan. De ezt Lu is tudja és ezért is büszke annyira saját lányára. Megtiszteltetés és a bizalom igazi jele, hogy egy ekkora kincset rábízott Fenrisre.
Az meg hatalmas szégyen, hogy saját farkasa a mai napon kikezdte ezt a bizalmat azzal, hogy Rorát más fényben látja.
De a lány arcán is látszik, megértette mire célzott mikor potenciális nősténynek nevezte. Kényes téma, de legalább a lány érti és így kettejük közt talán nem lesz félreértés. De ezt sem kiabálja el.
Jelenleg minden olyan instabillá vált!
De majd ő helyrehozza. Ő Fenris Ragnor. A Fagyos Éj Klán legerősebb Felderítője!
A gondolat kicsit visszazökkenti a megszokott önbizalmát és összeszedettségét. Beparancsolja Rorát a meleg vízbe és kisétál, hogy törülköző után nézzen, mikor hallja a lány hangját. Felkap két fürdőlepedőt a polcról és visszasántikál, majd látva, hogy Rora még egy csappal sem boldogul, arcára telepszik a fölényes arrogancia ahogy egy mozdulattal elzárja a vizet.
- Na mi van Kislány, leeresztett a lufi?
Igen, ez már inkább jellemző Fenrisre. Ugyan úgy néz ki, mint akit két falka páholt laposra a rengeteg karmolással, fognyommal és kékülő folttal tarkítva -az alvadt vérről nem is beszélve-, még is képes még most is nagyképűen piszkálódni.
De megy is tovább, a sarokba épített zuhanykabinhoz. Csukódik az üvegajtó és hamarosan szappan illatú pára csap fel ahogy igyekszik lesikálni a vért magáról. Igyekszik minél gyorsabban eltávolítani a szennyet magáról, mert jobbja tiltakozóan lüktet már attól is ha szimplán függőlegesben van.
Ahogy kilép a zuhany alól, hanyagul felitatja magáról a vizet, megdörgöli haját és dereka köré csavarva a törülközőt biceg vissza a kádhoz, hogy megnézze Rora nem fulladt-e meg időközben.
❖ Megjegyzés: Na akkor a kövi reagommal viszem át a szálat Halloweenre. Wink
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Fenris &   Rora
“And into the forest I go, to lose my mind and find my soul”
Bármennyire is forrófejű miután lehiggadt képes belátni a hibáit. Nem úgy, mint évekkel ezelőtt, amikor napokig duzzogott egy-egy lecseszés vagy verés után. Talán az is segít benne, hogy időközben a farkasa megért, már nem kölyök, vagy legalábbis nem sorolható be teljesen annak, s minthogy egy testen és tudaton osztoznak, Rora is változott, komolyodott, bár ezzel együtt vadabb és némileg hirtelenebb lett. Hamarabb kapja fel olyanon a vizet, ami fontos neki, amit a magáénak érez, és amit minden áron megvédene, legyen szó egy falkatagról, a véleményéről, vagy az eddig kiharcolt jogairól. Nem enged, s ha mégis csakis akkor, amikor már nem lát más kiutat, csak a meghunyászkodást. De ez az eset más, olyanért esett a mentorának, ami igazából nem is az ő bűne, és igazából nem is rá haragudott, és haragszik még mindig. Sem őt magát, sem a farkasát nem hagyja nyugodni ez a dolog, valamiért a fekete dög már-már kényszert érez, hogy kiengesztelje a szürkét, kezdve azzal, hogy elismeri a másik dominanciáját mindenféle kényszerítés vagy harcolás nélkül. És a bűntudattól vezérelt emberi szív is hajlik rá, nem csoda, hogy pár pillanattal az után, hogy biccent a férfi farkasával kapcsolatos mondatára már előtte feszeng, és bocsánatot kér. Szívverése felgyorsul ugyan, ahogy oldalra hajtott fejjel várja, hogy a szokásos módon elfogadja Fenris a megalázkodást de…ehelyett csak pillanatnyi néma csend, majd egy hajborzolással egybekötött homlokpöckölés a jutalma. Ennyi? Bestiája és ő mag is csalódottan sóhajt fel némán. Ma ezek szerint a gyerekes nevelés napja van, a homlokon pöckölés és a fenekelés sem került elő már gyerekkora óta. Bár az utóbbi eddig sosem váltott ki ilyen reakciót belőle. Az elméjében felbukkanó túl közeli emlékre egy pillanatra elakad a lélegzete, farkasa pedig kényelmetlenül fordul benne egyet, ami egy ekkora döggel, aki ennyire erőszakosan képes a felszínen maradni olyan mintha a gyomra kettőt szaltózna. A dög ugyan nem érti a fájdalom okozta vágy folyamatát csak magát a vágyat. Sosem tapasztalta még, s ha fel-fel is bukkant Aurorában ilyesmi könnyedén nyomta el, hisz még sosem érezte igazán, hogy ki szeretné élni, hogy nem akarja elnyomni csak szabad utat engedve neki megtapasztalni milyen is, ha mindent elsöpör benne. Nem  lenne egészséges kamasz, ha nem lobbant volna már benne vágy egy-két helyzetben, vagy pár látott dologtól de…egyik sem volt annyira intenzív amint amilyen reakciót kiváltott belőle az a nagy lapát tenyér okozta fájdalom. A forrongó feszült légkör, a nyakszirtjén érzett lehelet…
- Hogy, mi? – pislog kissé kellemetlenül, és nem kicsit zavartan a markáns arcra maga előtt. Figyelme olyannyira elkalandozott egy pillanatra, hogy elsőre nem is igen fogja fel a kérdést, bár épp hogy kimondja a mondatot, agya hátsó zugában azért szilárdan körvonalazódik a neki szegezett kérdés. Az ember néha önkéntelenül is kérdez rögtön vissza, hogy aztán ténylegesen leessen neki mit is kérdeztek tőle. – Ó…hát…- kezdené, de Fenris még nem fejezte be, így engedelmesen csukja be a száját, és most már koncentrálva a jelenre hallgatja a hímet. A kifejtésre lángra lobban az arca, és apró pír önti el, nem számított rá, hogy pont keresztapja nem fogja érteni, miért is maradna szívesen a vadászat után. Hisz annyi inger éri akkor! Képtelen lenne nyugodt szívvel hazamenni, és lehiggadni. Szeret táncolni, szereti a tábortüzet, és imádja, hogy a falkatagok olyankor egyszerűen csak..felszabadultabbak. Mindenről annyival könnyebb beszélgetni velük, olyan dolgokat is kifecsegnek, amiket egyébként nem, olyan történeteket mesélnek, amiktől olykor, épp, mint most a lány arca lángra kap, de mint az utóbbi évben is valami…megmozdul benne. Sietve nyalja meg az ajkait, és próbál érthető magyarázatot adni, amibe annyi érzelmet belevihet, mint ami épp a testében dúl. Sosem fejezte ki magát könnyen szavakkal, az érzéseit pedig pláne nem tudja rendesen szavakba önteni, mert anyjával minderről képtelen lenne beszélni, olyannyira elzárkózik a Halloween gondolatától a nő. Apjával sem élné meg kevésbé kínosan, bár talán több választ tudna kicsikarni belőle…bátyjai? Nem. Velük végképp nem tudná megosztani a falka hasonló korú nőstényeivel pedig egyszerűen nem ápol olyan viszonyt, hogy kérdezni merjen. Fél…fél attól, hogy nem normális amit néha érez, hisz az előbbi dolgot is a hálószobában…nem tudja magának megmagyarázni, nem érti, és végtelenül zavarba hozza. – Szeretem azt a légkört, ami utána van, a felszabadultságot, azt hogy a falka éles szabályai olyankor elmosódnak. Hogy ha akarok olyasmit is kérdezhetek, amire egyébként nem kapnék választ. – itt egy kicsit megáll, eszébe jut mennyire meg akar már pár dolgot érdeklődni, és ezen az estén akarta rávenni magát, már ki is nézett egy lányt a falkából, akivel együtt szokott gyakorolni a cirkuszban, és akivel érzi úgy, hogy talán nem kell tartania a reakciójától. Ha elmehetne, akkor ezt az érhetetlen dolgot is meg tudná kérdezni tőle, amit nemrég érzett, és ami visszhangként még mindig ott rezeg benne, a felszínen tartva a szörnyetegét. – Szeretem a vadászat utáni nagy tábortüzet, és az a körüli táncot. Olyankor valahogy a farkasommal közelebb érzem magunkat egymáshoz. – von vállat, és nem mer a magas férfi szemébe nézni, ahogy végül kénytelen arra a kérdésre is választ adni, ami már a feltételekor is lángra gyújtotta az arcát, és feszengésre késztette, amit jelenleg ujjai tördelésével, és rossz lábának finom mozgatásával próbál levezetni. – Nem akarnék éjfélig maradni, tudom, mi történik akkor egyszer már… - hadarja, de leesik neki mekkora ostobaságot is készül bevallani, vagyis már vallott is be félig, mire belé forr a szó, és mereven a lábujjait figyeli. Pár pillanatnyi pattogó légkör elég hozzá, hogy megtörten fojtassa, úgy sem menekülhet a válaszadás alól. - ….kilestem pár éve, miután minket elküldenek aludni. Visszaszöktem. – nyel egyet, és finoman megremeg. A látvány, ami elé tárult, akkoriban kissé ijesztő volt, de most, hogy visszagondol rá, nos sokkalta másabb szemszögben látja már. Koromfekete dögje az apró fejben mozitól izgatottan moccan meg, az állati hevet, amit ott látott, és a mámorban tobzódást már fel tudja dolgozni, mint érzelmet és nem leplezi érdeklődésért felé.
Megrezzen amikor megindul a víz, és mintha álomból ébredne emeli fel a tekintetét a dézsa felé, eszébe jut miért is állnak éppen a fürdőben. Mosakodni akartak. Mély, önnyugtató lélegzetet vesz, próbálva leplezni a saját feszültségét. Nem igazán tudja mit fog reagálni rá a másik. Hisz nem csak a keresztapja de egyben felette is álló a falkában, egy domináns hím, aki most tudta meg, hogy egy nőstény az utasítások ellen ment. Viszont ha igazán a keresztapja, érhetné Rora miért ilyen, hisz még fiatal, és roppant kíváncsi és leleményes, márpedig a leleményes gyerekek elől nehezen lehet eltitkolni bármit.
- De!... – vágna a szavába ismételten, pofátlanul, felhorgadó indulattal, de a szavai utolsó része meggyőzi, hogy elcsihadjon. Némán mered a hímre, kíváncsi mit akar még mondani, fáradt, a bocsánatkérése után nem akarna ismét vitatkozni, de nem fogja ennyiben hagyni. Nem, nem fogja Fenris elvenni az életéből azt amit annyira imád, annak ellenére, hogy jóval többet zsörtölődik ellene, mint érte. De az csak helyzet adta nemtetszés, szíve mélyén nagyon is élvezi az edzéseik minden percét. Hát miért nem tudja ezt felfogni a szürke? Ennyire nem mutatná ki a tiszteletét, ennyire nem értékeli azt, amit az erdőben mutatott az imént? Miért kéne egy olyan mozzanatot elvágni az életében, amit ennyi éve már együtt űznek? Amit még az a csökönyös, konzervatív anyja is jó szemmel néz?
Potenciális nőstény.
A fejében szalagcímként egymást kergető kérdések szerteszaladnak, és egy pillanatra megszédül attól, ahogy erre a két szóra a farkasa reagál. Élénken kapja fel a fejét, és simul emberi ketrecének, márpedig Rorának mind a mai napig nem kellemes, ahogy mintha belülről simogatnák a durva rőt bundával, ami a bestiáját borítja. – É-értem… - értem? Ennyi? Komolyan ennyit képes kinyögni egy olyan vallomás után, mi nem kevés kellemetlenségbe telt a férfinek, akárcsak neki az előbbi magyarázkodás?! Farkasa ha különálló egyén lenne most biztosan seggbe harapná, hogy észhez térjen de képtelen. Agya annyira leállt, hogy félő több szót ki sem tud mondani. Érti a célzást, pontosan érti és a francba is…pulzusa már ennyitől kissé megugrott, de ez ráírható a benne élénken ficánkoló dög számlájára is. Tudatának feszül, legszívesebben a Szürkéhez dörgölőzne. Ó nem…nem az nem lenne helyes! Nagyon nem! Mit meg nem adna most, ha egy másik falkataggal kapcsolatban érezné ezt, amit most, ezt a még mindig érthetetlen érzelmet és érzést, amire az alhasa görcsbe rándul. S minthogy képtelen kibökni mást, hát engedelmesen lép a dézsához a parancsra és remegő lábakkal lépked fel a kis lépcsőn, hallva maga mögött, ahogy az öles léptek kifelé viszik a gazdájukat. Másodpercekig figyeli a dézsába ömlő vizet, el kéne zárnia azt a csapot. Remegő kezekkel támaszkodik meg a „kád” peremén, és nyúl a csap után amit ugyan a férfi könnyedén elért, de az ő termetéhez képest még a lépcsőről is magasan van. Minthogy a farkasával viaskodik, aki legszívesebben még mindig kíváncsiságtól hajtva menne a Szürke után, reszkető ujjaiban nincs annyi erő, hogy el tudja csavarni a csapot. – Fenris…kérlek…segítenél? – ki a jó élet tolt ennyi fülledtséget a hangjába?! Erőtlen hangereje nem viszi messze a szavait, de nagyon reméli nem kell megismételje, mert ki tudja akkor milyen ostobaság törne fel belőle.
❖ Megjegyzés: Jó ez így, csak húzzál vissza segíteni! Razz❖ Zene: - ❖ Szószám: nem sok
Ajánlott tartalom

all the stories are true

2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Hiányoztál nyuszi - Aurora & Aaron
» Aurora de Martel

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt :: lezárt játékok-
Ugrás: