descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Vízpart
if i cannot move heaven, i will raise hell
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Farkasbunda. Akárhányszor látom, érzékelem, mindig meglep a maga kettősségével. Leginkább egy másik kutyám, Fang szőre hasonlít hozzá, ahogy váltakozik benne a vaskos, felső szőrzet és a sokkal puhább és bolyhosabb alsó. Az utóbbit ilyen időben leginkább a hőszigetelés miatt tartják, ha már túlestél az első sokkon, sokkal jobban kívül tartja a meleget és a párát, mint az ember várná tőle. Cserébe pedig sokkal látványosabb napvilágnál a színváltozás, hiszen az alsó szőr általában világosabb színű és így alkot egyedi mintát az állatoknál. És ugyan ő csak vérfarkas, de ilyenkor én bevallom, nem sokban látom másnak, mint bármelyik kutyát. Az állatok őszintesége az ösztön miatt ott van benne, ha bántani akart volna, akkor első körben sem engedi meg, hogy megérintsem, ezek után pedig nincs mitől komolyan félnem. Nem vagyok a legjobb mozgásban, így nem érem el teljesen, de attól még elfogadom az engedélyét és az ujjaim végig szántanak a bundáján. Lassan, óvatos mozdulatokkal kezdem el cirógatni a füle tövét, a nyakánál figyelek, hogy maradjak a gerinc vonalnál, nehogy támadásnak vegye, a hátán pedig már kitárom a tenyeremet és végig húzom, amíg érem. Utána vissza indul a kézfejem, párszor megismétli a simogatást, de végül elengedem a farkast. Apró vagyok, kellemetlenül sokat kell nyújtóznom, hogy tényleg elérjem ezt a testet. Igazából ő majdnem hosszabb mint én. Meg sem lep. Nem vagyok nagy és nem mocorgok, ha nem ül egy kutya a ruhámon nehezéknek...
- Egyébként te mégis mit műveltél a bundáddal? Egy csomó felesleges szőr és jó néhány falevél van beleragadva... gyere csak közelebb, helyre hozlak! - mosolyodom el halványan, miközben az oldalamon lévő táska felé nyúlok és kihúzok belőle egy speciális kefét. Kutyaszőrre találták ki, de ha Flokival boldogul, akkor a farkas sem lesz probléma. Meg is szaglászhatja tőlem, nincs benne semmi extra azon kívül, hogy kifejezetten kegyesen bánik el a kihullott szálakkal. Mielőtt azonban tényleg neki esnék vele a farkasnak, eltávolítom a leveleket. A legtöbb csak simán beakadt a bundájába, de néhol van egy egész kisebb ág is, amit szabályosan ki kell csavarni, hogy elengedjen. Ránézésre meg tudom mondani, mit csinált korábban ő és pontosan merre járt, mert az egyik egy ritka bokorból származik, amely a sziget egyetlen sarkában található. Hosszú sétára nekem, pár perc futásra neki. Mindegy, kijött, most már csak a fésű van hátra, ha engedi. - Zavar, ha dúdolok? - teszem fel a kérdést halvány mosollyal, miközben elhelyezkedem kényelmesen. Nem tehetek róla, ha nincs mit csinálnom és nem vagyok fáradt, akkor a zene foglal el. Éjszakánként főleg a csendes, szomorú népdalok vonzzanak...
Noah Taylor Moore
❖ Praetor

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Karaktered arca :
stephen amell
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Nem kell sokat várnom, a vékony, fehér ujjak nem sokkal azután, hogy a lány közelébe fekszem, bizalmat szavazva a szürke bundának, felém nyújtóznak, lassan és könnyedén, esélyt adva a szörnyetegemnek, hogy ismerkedjen kicsit az illatával, hogy szokja a helyzetet, amibe belekényszerült. És, amit egyébként sokkal kevésbé bán, mint gondoltam volna, hogy fog.
Csak akkor mozdulok, mikor az első szavak elhagyják a száját. Vékony, puha dallamként úsznak az este csendjébe, és habár először nem hozzám intézi őket, felfigyelek rá. Tekintetem találkozik a szuka jegesen kéklő íriszeivel, aki még utoljára, már-már figyelmeztetően mered rám, mielőtt a társai után indulna, hogy Ő is belegázolhasson a hűvös vízbe. Nehezen adja a dominanciáját, és igazából nem hibáztatom érte, habár a farkasom önbecsülését, mintha csak bottal piszkálná fel vele. Utána akar indulni, utána akarok indulni, nyertesen kijönni a csatából, ám, mielőtt végtagjaim mozdulnának, ismét megüti a fülem a lány hangja. Egyetlen gyors szó csupán, könnyed, óvatos, és most már téveszthetetlenül nekem szánja őket.
Halk nyüsszenéssel emelem rá a világító sárgás szemeket, majd engedve a töretlen irányomba nyújtózó kéz akaratának mozdulok. Elég lassan és óvatosan ahhoz, hogy ne keltsen gyanút a távolban játszó, úszkáló kutyákban, és a gazdájuk se vegye fenyegetőnek a közeledést, habár az eddigiek arra engednek következtetni, hogy nem áll szándékában halálra rémülni tőlem, sőt, mintha nem lennék különb a habok között pancsoló állataitól, a legkevésbé sem érzem rajta a félelem vagy a fenyegetettség szagát.
Megszaglászom a felém nyújtózó ujjakat, eltárolva, elraktározva a különféle illatok keveredését, majd utána egy könnyed fejmozdulattal belesimulok a vékony ujjak cirógatása alá, és hagyom, hogy végigszántson a bundámon, ha szeretne.


Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Lady kezdi. A huskym az egyik legnagyobb kutya jelenleg a gyűjteményemben és mivel Floki fő feladata a jövőben a betegek segítése lesz, számára a dominancia mint állandó konfliktus forrás nem megfelelő viselkedés. Helyette tehát Lady és egy másik hím, aki ma nincs itt, vezetik a falkámat. Mindketten nagyon okosak, várom, hogy az aktuális vezető felmérje a farkast, majd döntsön. Nem könnyű helyzet, igaz, hogy ő csak egy kutya, de az egyik oldalról nem egyedül van, a másikról pedig neki tényleg az én védelmem a fő feladata. Ráadásul Floki igencsak engedelmes tud lenni vele szemben, ha úgy adódik. Leo mozdulata jelzi számomra először, hogy minden rendben. A spicc már akkor elindul, amikor én ugyan még nem fedeztem fel nagyobb változást Lady viselkedésében, de ő nyilván már kiszagolta. Vicces, nem? A legkisebb kutyáim egyike és a legöregebbeké a legkíváncsibb mindig. Két szimat és már komótosan is indul vissza a hullámok felé, mert az éjszaka neki szépen szólva is túl meleg a parton. Floki az utolsó, nem közelít, meg sem próbál fenyegető lenni, figyel, majd felém fordul, megszagolja a ruhámat és egyszerűen odébb megy, a másik oldalamon is tud figyelni. Ma Lady az alfa, ha baj van, akkor arról ő fogja értesíteni őket. Addig is megvan neki a maga dolga, mellé pedig belefér némi pihenés is. Mindenkinek van munkaideje, nem?
A farkas felém indul el, én pedig nem sem próbálom a kelleténél jobban átrendezni a tagjaimat miatta. Kényelmesen ülök, kissé megdőlve, a ruhám eltakarja a lábamat, mi több kell? Nincs olyan helyzet, amiben én lennénk kettőnk közül a magasabb, még állva is majdnem fölém tud tornyosulni. Apró vagyok, ebben nincs semmi új. Én már régen elfogadtam. Azért kedves tőle, hogy nem próbál felül múlni, hanem kartávolságra tőlem fekszik el a földön. Nagyon lassan, jól látható mozdulattal nyújtom ki a kezemet, hiszen ugyan érezheti a szagokat, de azért fogadok, hogy ebben a sötétben a tündér szemek pont olyan homályosan látnak mint a farkaséi, és én sem akarok hasonló meglepetéseket. Az orra felé közelítek, pár centivel előtte állítom meg a bal kezemet, időt adva neki, hogy megszaglássza és jelezze, ha nem akar további érintést. Nem mindenki szereti az állatok csoportos illatát. Nekem pedig kutyák, macskák, lovak és nyulak között telnek a napjaim, így le sem tudom mosni magamról ezt a kavalkádot. Meg a csemegéjüket sem, ami házi készítésű keksz és a maradéka a táskámban lapul. Nem vagyok hús rajongó, de a kedvükért feldolgozom és jutalom falatként remek. Kíváncsi vagyok a farkas hajlandó lenne-e megkóstolni...
- Minden rendben, nyugodtan menjetek vissza játszani - a hangom halk és megnyugtató, a kutyáknak pedig nem kell több, hogy úgy döntsenek, elég, ha a pár méterre lévő habok közül figyelnek. Meg persze sokkal viccesebb az este, ha egymást és a habokat teszik próbára. Vízben eléggé egyenlőek tudnak lenni, mindenkinek az úszási sebessége függ attól, mennyire gyorsan mozgatja a lábait. A kicsik pedig általában sokkal fürgébbek. - Szabad? - a kezem még mindig ki van nyújtva, miközben a farkas pofáját figyelem és egyértelműen jelzem, hogy ha engedi, szívesen megsimítanám a bundáját. Régen nem voltam már kapcsolatban eggyel sem úgy igazából és érdekel, milyen lehet a tapintása ennek a szőrnek. Még akkor is, ha most éppen van benne némi por és két kisebb faág, amit szándékomban áll kiszedni. Ha kutya lenne, igazából már két perce egy fésűvel estem volna neki. A szőr gondozása fontos!
Noah Taylor Moore
❖ Praetor

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Karaktered arca :
stephen amell
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Ahogy négy mancs érinti a földet, a problémák, a fejemben örvénylő millió gondolat, mintha egységként összeolvadva szakadna ki a koponyám falai közül, hogy végül minden egyes sietős lépéssel ott maradjanak valahol a parti homokban, benne a ruháimat rejtő táskában, és feledésbe merülhessenek egy kis időre. Bármily súlyos is, minden nehézség eltörpül a tiszta éjszaka puha csendjében, elfedi a földre hullott avar halk ropogása, az erdő émelyítő illata. Ilyenkor minden nyugodt, egyszerű és érthető, minden zavartalan.
Most viszont ismeretlen feszültség tölti meg a levegőt, ami az én rég vágyott nyugalmamat is messze űzi, hogy helyet biztosítson az ösztönöknek, ami olyan hirtelen váltással veszi át az irányítást, mintha egész eddig tűkön ülve várta volna, hogy felszínre törhessen. Mikor végül utat tör magának, mégsem tombol, csupán csendesen áll, fenyegető mozdulatlanságba burkolózva, végül az én elmémet is megsimogatja egy kellemes, csilingelő hang, a porcikáimat fogva tartó feszültség ezzel arányosan oldódni kezd.
A szuka merészkedik először közelebb, amire, mintha zsinóron rántanák a tagjaim, úgy idomulnak vissza a feszes mozdulatba, ahogy a farkas kihúzza magát, előre csapja a füleit és sárgás szemeivel követi minden mozdulatát. Óvatos ívben merészkedik közelebb, a torkomat közben égeti a feltörni készülő, fenyegető morgás, valahogy mégis sikerül útját állnom. Bántani egyik jelenlévőt sem állt szándékomban, ellenben a szuka legalább annyira dominánsan viselkedett, mint én, így egyetlen óvatlan morranás is könnyen az ellenkezőjét jelezhette volna felé. Másodjára a legkisebb jött, vakítóan fehér bundával, és meglepő magabiztossággal szedte az egészen apró lábait, és látszólag sokkal nagyobbnak és fenyegetőbbnek gondolta a megjelenését, mint amilyen egyébként volt. Ellenben a hatalmas termetű fekete kannal, aki békés ült le nem messze tőlem, és még véletlenül sem küldött felém semmiféle agresszióra utaló jelet, holott hármójuk közül az egyetlen volt, akinek a termete felvehette a farkasoméval a versenyt. Nekem adózó barátságos bizalmát követve én is leültem, alig észrevehető mozdulattal hajtva lejjebb a fejem, üzenve ezzel a négylábúaknak és a gazdájuknak, nincsenek feléjük ártó szándékaim. Minden formalitás ellenére, mikor újra mozdulok, hogy közelebb férkőznek a társasághoz, érzem, ahogy fokozódik a figyelmük. Tökéletes szinkronban mérik fel a helyzetet, és bár nem adom jelét semmiféle ellenségeskedésnek, biztos vagyok benne, hogy egyetlen óvatlan mozdulatra készek lennének támadni, ha a gazdájukat fenyegetem, így inkább csak tisztes távolban ülök le, majd egy kényelmes mozdulattal fekszem el, a lábaimat előre nyújtva a parton, várva egy felém nyúló kar vagy mellém szegődő bunda engedélyét, hogy fenyegető visszhang nélkül közelebb merészkedhessek.


Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

A tündérek érzékei jók, sokkal jobbak, mint egy emberé, de attól még nem veszik fel a versenyt egy kutyával. Igazság szerint a legtöbb kutya szeme nem olyan jó, de a szaglásuk és a hallásuk olyasmi, amiben nyugodt szívvel bízhat az ember. Amikor feltámad a szél és háromból három kedvencem merevedik meg egyetlen pontot figyelve a nádasban, már tudom, hogy valaki jár erre. Vagy valami. Így kihúzom magamat ültömben, és én is a helyet kezdem figyelni, bármiféle mozgás után kutatva. Amely remélhetőleg nem olyan gyors, hogy pillanatok alatt véget vessen a kutyáim életének. Ostoba ötlet volt kihozni őket ide, vagy ők is megérdemlik a játékot a meleg tengervízben, a hullámok moraját és a szelet a bőrükön, ahogy arra az emberek is vágynak, amikor tudják, hogy a közelében vannak? Igazából nem először vagyok itt és eddig még nem találkoztam olyasmivel, ami veszélyes lett volna rám és az állataimra nézve itt. Ők sem reagáltak ennyire feszülten. Most viszont megrezzen a növényzet és lassan egy szürke farkas bontakozik ki az árnyékok közül. Vérfarkas, hogy pontos legyek. Amerikának ezen a részén, ilyen közel egy nagyvároshoz csak állatkertben találni egyszerű farkasokat. Belőle pedig árad egy fajta mágikus erő, amelyet ugyan magában nem ismernék fel, de a képpel együtt már nem nehéz érzékelni. Ma nincs telihold sem, így ő is nagy eséllyel csak a szabadság érzése miatt van itt. Hát legyen. Nem sajátíthatom ki a partot, még csak a partszakaszt sem.
- Szép estét! Csatlakozol? A kutyáim örömmel eljátszanak bárkivel, amíg az nem okoz nekik sérülést... de esélyes, hogy amint rájuk szólok legalább egy közelebbről is meg akar majd szaglászni. Megteheti? - furcsa, sötét van, nem sokat látok a farkasból, de valahogy ez nem aggaszt. Meg úgy alapból nincs állat, akitől én félek. A legvadabbak is megérzik a tündérekben a pártfogókat és igazi kezes bárányokká tudnak lenni. A vérfarkasok pedig egyértelműen a legokosabbak közé tartoznak. A szabály egyszerű, szerintem ő is rájött. Amíg egyik kutyám sem vérzik, szenved csonttörést vagy ilyesmi, addig én nem esek kétségbe még egy szőrmóktól. Jó, igazából még imádni is fogom és a kutyáim sem fogják tovább fixírozni, amikor valamiképp jelzi, hogy elfogadja az invitálást. Ha nem, akkor simán tovább mehet, csak ne akarjon a kutyák és közém kerülni. Önvédelmi okokból tartom őket és a feladatukat teljesítik gond nélkül.
Noah Taylor Moore
❖ Praetor

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Karaktered arca :
stephen amell
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Még ennyi év után is beletelt néhány percbe, míg megszoktam az érzést, ahogy a farkasom mancsa felveri a port sietős léptei mentén, egyre csak távolodva a parton hagyott holmiktól. Az esti szél hosszú, simogató ujjakként szántott végig a szürkés bundán, a világító sárgászöld szemek pedig némán vesztek bele a park növényzetének egyre növekvő sokaságába.
Még ennyi év után is szükségem volt arra a néhány percre, amíg sikerült asszimilálódni, miután a csontjaim fájdalmasan recsegve a helyükre pattantak, a látásom néhány pislogás után teljesen másnak mutatta a valóságom, a fülemben pedig élesebben kezdett zümmögni a körülöttem elterülő éjszaka. Az elmém valahol a folyamat közben háttérbe szorult, önként adtam át a helyet valamiféle ösztönnek, ami készségesen, gondolkodás nélkül tört előre, és irányította a cselekedeteim.
A lépteim könnyed ügetésből futásba gyorsulnak, a mancsok alatt halkan roppanó aljnövényzet szinte zeneként kíséri minden léptem, ahogy egyre beljebb merülök a Great Kills Park hatalmas zöldövezetében. A pusztaságot pillanatokon belül cserjés, bozótos rész váltja föl, amit egy kisebb erdősség követ, nem elég sűrű ahhoz, hogy kényelmesen el lehessen rejtőzni benne, de a park ezen része már rég le van zárva a turisták elől, így nem igazán foglalkoztat. Egyre gyorsabban vágtázok végig rajta, céltalanul tekeregve a magasba nyúló, vékony fatörzsek között, néha bele-belegázolva egy, az előző napi esőzésekből maradt pocsolyába. Az ágak és gallyak úgy hajlanak el előlem, mintha önként térnének ki az utamból, holott nagyon jól tudom, csupán a farkas könnyed mozgása bújik ki alóluk. Otthonosan mozgok már a terepen, sárgás szemeim kényelmesen pásztázzák végig az ismerős környéket, mikor megállok egy pillanatra, aztán újfent futásnak eredek, míg meg nem hallom az autóút morajlását a távolban, ami az erdős rész végén nyúlik el hosszan. Egy pillanatig figyelem egy halványsárgás virágú cserje takarásából az éjszakai nyugalmat, majd csendes léptekkel indulok visszafelé a parti nádas mentén hagyott ruháim irányába, valahol félúton torpanok meg csupán. A füleim hegyesem merednek az ég felé, ahogy a szél idegen illatokat sodor felém, amiket közelebb lépdelve már zajok is követnek, vízcsobogás, örömteli vakkantások és nevetés, aminek hallatára automatikusan megtorpanok egy pillanatra, majd kerülve közelítem meg a nemrég még üres partszakaszt, ami most már a legkevésbé sem üres. Két nagyobb testű kutyát egy harmadik, egészen apró követ, többnyire együtt ingáznak a parton ülő alak és a fodrozódó víztükör között. Noha valóban nem sokba, de azért időbe telik, mire az egyik észrevesz, a társai azon nyomban követik a tekintetét, mindhármuk izmai belemerevednek a mozdulatukba, támadásra készen figyelik pattanásig feszülve az esetleges veszélyforrást. Engem.
Az agyam azt diktálja, hogy hátráljak, hangtalan lépteim tereljem szépen vissza a lombok közé, belemerülve valamiféle kellemes észrevétlenségben, ám a farkas magabiztosan lép előre párat, diadalmasan tűnve elő a nádas takarásából, jelezvén, hogy az Ő önbecsülése nem tűr meg semmiféle meghunyászkodást, pláne nem holmi kutyákkal szemben, és mivel ez most nem az a fajta este, ahol az ösztönt felülírná a józan gondolkodás. Engedek hát neki, hagyom, hogy a mesés szürke bunda hullámozva ússzon be az idegenek látóterébe, gyanakvó ívben kerülve meg a társaságot.  




Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Noah & Crys
Piroska a farkast kéri, nem a vadászt


Nem vagyok jól. Nem kell pszichológus, pszichiáter, bármilyen orvos, hogy ezt megmondja rólam. Elég, ha rám néz valaki alaposabban és tudni fogja. A magam módján igyekszem teljes életet élni, annak minden velejárójával együtt, de soha nem leszek ép. Egész, ha specifikusak akarunk lenni és a tény, hogy ezt képes vagyok humorral kezelni, már haladás. Sok ilyen apró dolog kell még, hogy végképp magam mögött tudjam hagyni a félelem és bánat csigaházát, de úgy tűnik, a technológia gyorsulásával nekem is sikerült elérnem, hogy felgyorsuljon a folyamat, amely előtte évtizedenkénti egy haladással büszkélkedhetett. A mai társadalomban túl sok az ember, New York a világ legnagyobb városaként millióknak ad otthont és ennek megfelelően senkinek nincs ideje még a szomszédjára sem, nem még foglalkozni az utcán látott random emberekkel. Állíthatják, hogy a társadalom romlik, de attól még a közbiztonság javul, kevesebb a szexizmus és az arctalanság a tömegben megvan. Még akkor is, ha én magamtól nappal nem is merészkedem ki az emberek közé, amikor éppen nem az egyik kutyámat viszem ellenőrzésre. Ők pedig legalább fele akkorák mint én, így könnyedén elbátortalanítanak minden túl kíváncsi mondémet. Embert. Hiába tudom, hogy az árnyvilág része vagyok, amit belém neveltek, az nehezen múlik el. Nem angolul gondolkodom. Nem mindig használom elsőre a megfelelő kifejezéseket és szabályokat a viselkedésben. És számomra alap, hogy mindenhova magammal viszem az állataim egy részét. Staten Island nemzeti parkként kezelt része például kiváló lehetőség éjjel a nagyobb szőrrel rendelkező kutyáimnak az úszásra. Le van zárva a turisták elől, hiába szabad a part szakasz, a Ley-vonalak azonban nem esnek messze tőle, így én könnyedén be tudok jutni még lábon és kísérettel is. A kutyáim már megtanulták, hogy nem mindenkit viszek mindig magammal, ma ismét Floki az egyik nyertes, egy éjfekete, kifejlett újfundlandi hím hatalmas bundával és szívvel. Ő már csak pár hétig marad, utána búcsút veszek tőle. Igazából már el is kezdte a beszoktatást egy 14 éves epilepsziás kislány mellett, akivel együtt kezdi a gimnáziumot, ha minden jól megy. A második legnagyobb bundával Leo, a fehér, kisméretű német spicc rendelkezik, a harmadik pedig a Lady nevű fekete-fehér husky. Nekik hiányzik leginkább egy hűs tengerparti éjszaka és némi úszás. A vizet igazából még én is kedvelem, bár csak tündérföldén vállalom, hogy belemegyek úszni, amikor helyettem az állataim figyelnek. Egy dolog viccelni a testemmel, hogy megszokni és mutogatni egyhamar nem fogom, az pedig a másik. A parton jó néhány helyen hagytak hátra növényzetet, egy nagyobb fának döntöm a hátamat és onnan figyelem, ahogy az állatok játszanak és élvezik a vizet. Ma nincsenek felhők vagy szél, így szabadon bohóckodhatnak. Még az sem zavar, amikor időnként én is kapok a sós vízből, mert kifutnak és hozzám bújnak. A tündérek stílusát idéző zöld ruha több réteg fátyol anyag, stratégiai pontokon megerősített betéttel, ennek köszönhetően pedig nem ázik át annyira, hogy zavarjon. Békés boldog nap, az én szótáramban ezt jelenti. A napfény sem hiányzik belőle. Már éppen állnék fel, hogy belegázoljak a vízbe végül én is, amikor a kutyák megmerevednek és egy irányba kezdenek figyelni. Valaki más s jár erre...

//Kinézet - bagoly és tiara nélkül x"D
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --

avatar
Tartózkodási hely :
★ new york ☆
foglalkozás :
★ ex-agent || journalist || blogger ☆
Karaktered arca :
★ ana de armas ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


sadie &  abbadon
meeting with a monster
Színtiszta pánik csörgedezik az ereiben szinte fel sem tudja fogni, hogy mégis mi történik körülötte. Az élete az elmúlt időszakban teljesen kezd kicsavarodni a megszokott kerékvágásból, mintha már semmi nem az lenne, aminek látszik. Egy elfeledett réteget kaparna le az elméjéből, amely halálra rémiszti, de ugyanakkor nem is tud ezzel leállni. Beleitta magát az utolsó porcikájába is és ezzel rabul ejtve őt mindenestül. Kegyetlenül küzdene a félelmetes pánikroham ellen, ami kétségbeesetten próbálja megvédeni őt a további információk feldolgozásában. Hiszen a látvány, ami elé terül nem lehet emberi. Olyan gyors és teljese irreális. Aminek köszönhetően felborul vele az egész világ és, mintha az a rengeteg információ, ami az elméjét ostromolta eddig eltűnt volna. Nem maradt meg számára más, mint üres sötétség.

Az ébrenlét nehezebben csalogatja magához, mint azt gondolta volna, de mikor felébredt úgy érzi, hogy az egész teste megfagyott volna. Mintha már nem is létezne igazán. Nem meri kinyitni a szemeit, ahogyan az arcát cirógató kéz segít ráeszmélni, hogy valakinek a karjai között hever. De hol van, vagy ki is ő valójában? Egyáltalán mi igazán a valóság? Mintha minden szertefoszlott volna az elméjében és bármibe is próbálna kapaszkodni egyik sem nyújtana támaszt a számára. Emlékek után kutat az elméjében, de mindegyik kicsusszan az ujjai közül egyedül hagyva őt a kétségbeejtő sötétségben. Kinyitja a szemeit annak reményében, hogy megpillant valamit, amiben megkapaszkodhat, ami szilárd talajként szolgálhat a számára, de a fejében nincs más, mint üresség. Egyáltalán ki is Ő és hol van? Kinek a karjaiban? Mi történt vele? Némán és idegesen pillanat körbe szapora lélegzetvétele elárulhatja, hogy mennyire zaklatott is jelen pillanatban. A torka teljesen kiszáradt és az ajkai mindössze néma szavakat formálnak. Végül megnyalja ajkait, hogy egy kis életet lehelhessen magában és érezhesse, hogy még él, mielőtt újra szavakkal próbálkozik. - Ki vagy te és hol vagyok..? Ki vagyok én..?
❖ Megjegyzés:  remélem jó lesz.  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


sadie&&abbadon
meeting with a monster


Elmúltak, de talán soha nem is léteztek azok az idők, amikor én engedelmes voltam: az Apokalipszis négy lovasa közül a másodikként, örökké az étvágyamnak teremtett Éhínség nyomában járva soha nem érte fülemet parancs. Lehet azért, mert az elsők között voltam, akik Lucifer után elbuktak s akkor még csupán az első embepárról beszélhettünk: a háztartási viták kurvára nem említhetőek egy lapon a mámorítóan édes, fenséges és izgató háborúval. Ahhoz előbb ezeknek szaporodniuk kellett és ellenszegülni, bűnökkel fertőzött lelkükkel magukra haragítani a Teremtőt, aki utána a maga mércéjével mérve igazságosan bánt a teremtményeivel: nem tett semmit, az ég egyadta világon semmit, hogy megvédje őket tőlem, hogy megkímélje őket a Háború borzalmaitól és a kárhozattól...
Sem ő, sem pedig Lucifer nem uralkodik felettem - Isten a maga képére teremtette az embert, amit az angyalok minden erőfeszítés nélkül képesek eltaposni, mint egy férget, így aligha lehet kérdéses, hogy mi történne a Teremtővel, ha egyszer a mennybéli katonák kihúznák a fejüket a seggükből és karöltve velünk, a bukottakkal, saját testvéreikkel az Atya ellen fordulnának végre.
Nem gyűlölöm Istent, mi több, a fiúk feltétlen szeretetével szeretem az apát... Egyszerűen csak ilyen a természetem. De nem ezért járok a folyóparton, tenyeremben aprócska örvényt tartva, ujjaimmal terelgetve azt: aki közelebbről megnézi a mini tornádót, aki tudja mit is néz az látná a börtönében vergődő lelket. Visszaadom a varázstudónak a testét, abban a pillanatban amint bebizonyosodott, hogy igazat szólt, a prófécia pedig beteljesülhet. Amennyiben ez csak egy újabb átbaszás, könyörögni fog Sammael fivérem kaszájáért és a megváltó halálért.
Kétkedő haragom már-már döbbenetbe fordul át, ahogy meghallom a léptek zaját - mohó izgatottság, öröm és reményteli izgatottság jár át: igaz lenne, ezegyszer tényleg igaz, itt van ő, a reinkarnáció, akinek az a sorsa, hogy menyasszonyom, nőm legyen, akivel újra írjuk az egész kibaszott Teremtés-történetet?
Elbukni látom a testét, erőm rögtön nekiront, körülöleli pajzsként, féltő burokként míg én nem emberi tempóban és esetlenséggel de felé lépkedek: nem foglalkozom azon aprósággal, hogy neki esetleg fogalma sincsen, milyen szerepre hivatott, hogy félelmében nyílik sikoltásra a szája... Nem szoktam ilyen kicsinységekkel foglalkozni.
Féltérdre ereszkedem mellette, úgy húzom az ölembe, úgy emelkedek fel vele s lépkedek dimenziók és világok között vissza a boszorkány házába, vissza a lélektől fosztott test mellé, melynek közönyösen adom vissza, amit erővel elvettem tőle: csak a lánnyal törődök, akivel most letelepszem valami zsámolyszerűségre - csak a lánnyal, akinek most az arcán simítok.
❖ Megjegyzés:  bocsánat     

avatar
Tartózkodási hely :
★ new york ☆
foglalkozás :
★ ex-agent || journalist || blogger ☆
Karaktered arca :
★ ana de armas ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


sadie &  abbadon
meeting with a monster
Volt egy megfoghatatlan erő, ami szüntelenül vonzotta a sötétség irányába. Álmatlanság gyötörte, ami halálfélelemmel keringett. Nem lehetett igaz, amit látott. A fekete szemek szinte megbabonázták és megrémítették. Mintha egyetlen egy pillanat amíg a tekintetük találkozott felemésztette volna a lelkét és felkészítette volna a halálra. De nem halt meg. Még mindig él. Mindezt azonban csak a vak szerencsének köszönheti. A fegyvere úgy remegett a kezeiben, hogy még akkor sem találta volna el azt a valamit, avagy valakit ha ott állt volna vele szemben mindössze egy centiméterre. Azaz érzés fogta el őt, hogy a valóságnak mindössze csak a felszínét kapargatja és nem látja igazán, hogy mi is rejtőzik a felszín alatt. A gondolattól már forogni kezd körülötte a világ és az ágy melege sem hoz számára megnyugvást. A ruhái teljesen átnedvesedtek, ahogy szinte fullasztónak érezte a takaró könnyed súlyát mellkasa egyre hevesebben emelkedett, majd süllyedt. Verítéktől nedves hajába túrt, ledobta magáról a takarót és meztelen lába a hűvös fapadlót érintette. Zavarodottan indult a mosdó felé, ahol kiadta magából a vacsoráját.
Feltápászkodik a mosdó fölé, ahol kiöblíti a száját és megmossa az arcát. A tükörbe pillantva egy sápadt és rémült alak néz vissza rá. Mintha már nem is önmaga lenne.
Egy gyors zuhanyt vesz, ami mintha kicsit megtöltené üres, porcelán testét élettel, majd pedig magára kapja az első keze ügyébe kerülő gönceit és a csizmáját, majd pedig beleveti magát az éjszaka sötétjébe.
Összehúzza kabátját, ahogyan a hűvös szellő a legapróbb résen is megtalálja az útját a vékony bőréhez. A világ szinte megolvadni látszik és, mintha semmi sem az lenne, aminek látszik. A lábai akaratlanul is összeakadnak, ahogy közel ér a vízparthoz és zsebre tett kezei miatt nem is tudja tompítani a becsapódást, aminek következtében feje egy nagyobb kődarabbal ütközik és a látása teljesen elhomályosul. Lelke és teste is gyenge, mint a harmat mindössze ülőhelyzetbe tudja felküzdeni magát. A világ forogni kezd vele, ahogyan egy sötét alakot lát meg közelíteni felé és egy apró néma sikoly hagyja el ajkait.
❖ Megjegyzés:  remélem jó lesz.  
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Staten Island :: great kills park-
Ugrás: