descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
High Rock Park
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

felix & peony
❀ i'm so sorry i failed you
Tudtam jól, hogy a közelben van, hogy itt van mégis szerettem volna meggyőzni magam arról, hogy ez nem az igazság. Megannyi alkalommal volt szerencsém már őt látni magam előtt, de bármennyire is kínzó volt mindig tudtam, hogy nem valóságos. De most nem így volt. Éreztem őt. Láttam és éreztem, hogy ez tényleg ő, hogy tényleg itt van. A bűntudat pedig vészjóslóan terjedt szét a mellkasomban, szinte mindent elpusztítva bennem, felégetve. Egyedül a menekülés iránti vágy maradt. Ezért is fordultam meg és legszívesebben nyitottam volna egy portált, de az emberek között nem lett volna túlságosan tanácsos egy ilyen húzást megejteni.. Pedig mennyire csábított a gondolat.
Nem volt menekvés. A karjaim közé vetette magát. Éreztem újra az illatát az aprócska testét a karjaim között, hiszen a karjaim úgy fonódtak köré, mintha csak tegnap váltunk volna el. Vannak dolgok, amelyek kegyetlenül berögzülnek az elménkbe ilyen volt ez is, hogy akaratlanul záródtak össze körülötte a karjaim. Nem én irányítottam egyszerűen csak megtörtént.
Aztán jön a pofon. A pofon, amelyből több milliót megérdemeltem volna. A földön is rugdoshatott volna, hiszen megérdemelném.. Mégis az elmém egy része továbbra is küzd a valóság ellen, hogy itt van, hogy előttem áll.. - Nem vagy valós.. Nem.. Nem.. - Rázom meg a fejemet és két kezemmel a hajamba túrok szinte legszívesebben egytől-egyig kitépnék minden egyes hajszálat csak azért, hogy megszabadulhassak a tehertől, ami nyúzza a lelkemet. Lehunyom a szememet és szinte imádkozom, hogy tényleg csak egy rossz rémálom legyen az egész, hogy nem kell szembesülnöm a tetteimmel. Akkor is gyáva voltam és most is rettentően gyáva vagyok, mert még csak a szemébe sem merek nézni. Nem érdemlem meg. Végül azonban újra kinyitom a szemeimet és látom, hogy még mindig itt van. Valós. Túlságosan is valós. - Tényleg itt vagy.. Te most tényleg.. - Nagyot nyelek és érzem, ahogyan egyfajta pánik rohan végig a testemen, alig kapok levegőt a víz is kiver.. Nem lehet itt. Nem lehetek a közelében. Nem szabad.
ha valami nem jó csak szólj! ❀
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

finally i found you
Érzem. Érzem az energiáját. Hogy is felejthettem volna el mikor évszázadok óta ezt keresem, emiatt jártam be a bolygót, hogy végre újra elntsön ez a melegség, ami mellette mindig elönt.  És most itt van, bár nem látom, de érzem, szinte kézzel foghatóan. Forgatom a fejem, és pörgök vele én is, hogy kiszúrjam a szőke tincseket, azokat a kiskutyaszemeket, és addig lököm félre az embereket, míg meg nem pillantom, ugyan háttal nekem, mint aki újra menekülni akarna, de ott van végre. Több száz év után újra itt van, előttem, és csak pár méter választ el tőle.
Mégis tétován teszem meg az első lépést felé. Nem tudom, kiáltanom kellene-e neki, vagy csak szimplán odaszaladni, és átöleli, mert nem lát. Érez, mert látom a hátán ahogy kapkodja a levegőt. Érzem a feszültségét, de ez nem elég ahhoz, hogy meghátráljak. – Felix! -  Elkiáltom magam, csak hogy végre hátra forduljon és megbizonyosodjak róla, hogy tényleg ő az, tényleg az én Felixem az. Gondolkodás nélkül kezdek el futni felé, egyre gyorsabban, pedig csak pár méter volt közöttünk. – Felix… - A nevét suttogva fonom karjaimat a nyakába, lassítva, hogy kicsit enyhítsem a becsapódást. Reflexből fúrom arcom a nyakába, pár másodpercre csak. Mennyivel másabb ő, mint Théo. Mennyivel biztonságosabb ő, mint Théo. Mennyire hiányzott…
Elhúzódom tőle, úgy nézve fel rá, és mielőtt megállíthatnám magam, lendül a kezem, és lekeverek neki egy istenes pofont. Legszívesebben még egyet adnék, de a kíváncsiságom erősebb, mint a „bosszú”.
- Hol voltál? Hogy mertél elktűnni? Tudod te milyen régóta kereslek? Jól vagy? Nem ért baj? – Zúdítom rá a kérdéseimet, ne érdekelve, hogy körbevesz egy rakat ember, szorongatom a kezét, mint ötéves kislány, ha megleli a mikulást.
me & you
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

felix & peony
❀ i'm so sorry i failed you
Néha már olyan régóta menekülünk egy emlékkép elől, hogy lassan álommá válik a fejünkben. Azonban a rémkép, a fájdalom örökre a szívünkbe ivódik ezzel is jelezvén, hogy mindez valóság, egy megszűnni nem kívánó kín, mely a végső pillanatunkig kegyetlenül elkísér.
Megannyi alkalommal láttam már magam előtt az egyetlen barátomat, az igazi lelki társamat, de csak most szembesültem igazán azzal, hogy mindez mit is jelent igazából. Több évszázad alatt nem tudtam elfelejteni, lezárni magamban a történteket. Talán sosem fogom őket feledni. Nem is szabadna elfelejtem, hogy milyen szörnyeteg ember vagyok, hogy mi is lakozik legbelül bennem. Mégis menekülök annak reményében, hogy soha nem fog utolérni engem a végzetem, ami olyan kegyetlenül lebeg a fejem felett.
Mégis nem számítottam arra, hogy ilyen hamar megtörténik az, amikor újra láthatom. Egy részem menekülni akart. El akartam hagyni az államokat, visszatérni Európába egy sokkal békésebb vidékre, de nem menekülhetek mindig. Szembe kell néznem a problémáimmal még akkor is, ha ez a legnehezebb dolog az életemben.
Nem tudtam megmondani akkor sem, ha akartam volna, hogy tényleg őt látom és nem csak az elmém űz velem valami ostoba játékot. Tudom, hogy soha nem fog megbocsájtani nekem, ha rájön az igazságra. A lelkem azonban úgy sóvárgott iránta, hogy képes lettem volna még hazugságban is élni csak azért, hogy egy percet eltölthessek vele békében. Hogy megoldást találhassak a megoldhatatlanra. Mert elbuktam, cserben hagytam őt olyan módon, amelynél nagyobb hibát, vétket nem hordozhatok magammal az örökkévalóságig végezetéig.
Annyi alkalommal lebegett felettem a gondolat, hogy fel kellene adnom, hogy könnyebb lenne véget vetni hosszú utamnak, mint szembesülni a tetteim következményével. Még most sem voltam hajlandó elengedni. Tudtam, hogy itt van. Olyan könnyedén szúrtam ki a tömegből, hiszen szépséghez senki másé nem fogható. Mégis, mielőtt még észrevehetett volna hátrálni kezdtem, menekülni, ahogyan mindig is. Nem állok erre készen. Fuldokolni kezdtem, hiába vettem levegőt az nem jutott el a tüdőmbe. Teljes pánik töltötte meg a testemet. Nem volt menekvés. Pedig ez volt az egyetlen dolog, amit igazán ismertem, s amihez mérhetetlenül értettem.
ha valami nem jó csak szólj!  ❀
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hullócsillag Park
» Central Park, Manhattan
» Gundan művészei (FanArt verseny 09|11)
» Konoha kapuja
» -= Park =-

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Staten Island-
Ugrás: