descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Chuck and Cheese's étkezde
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Nem törődöm a pikirt megjegyzéssel, elengedem szavainak jelentését és az előttem lévő látványra koncentrálok. Minden pillanatot rögzítek az elmémben, minden apró mozzanatot, ami később jelentőséggel bírhat, hiszen most, ahogyan lezajlanak előttem az előkészületek, nem sok értelmet tudok mögéjük látni. A fiatal férfit figyelem, magabiztos és ellent mondást nem tűrő jelenét, mintha az élete múlna azon, hogy sikerrel járjon, mintha egész életében erre a pillanatra készült volna, s most hogy elérkezett a hőn áhított pillanat, nem akar felsülni tervével.
Mondataimra válaszol Luna a kérdések záporával és egy fenyegetéssel, mely megmosolygtató lenne, ha bárki másról lenne szó, most azonban inkább csak aggódás jár át, óvó féltés. - Keveset tudsz a mi világunkról, igaz?
Nem voltam kioktató, lenéző vagy gyalázó, inkább csak féltettem őt, amiért ennyire tájékozatlan a Mennyek és Pokol útvesztőiben.
- Sammael, a halál angyala.
Hangom csendes, kijelentő, s bármennyire is a testvéremről beszélek, egyfajta tisztelet költözik szavaim sorába, hiszen ő már előttünk létezett, s még akkor is a dimenziókat fogja járni, amikor mi már a feledés homályába veszünk. Mielőtt folytathattam volna, újabb rúnák kerülnek a talajra, s még az illúzión keresztül is érzem, hogy milyen erős mágiával kísérleteztek annak idején.
A fiatal férfi újabb utasításokat ad, újabb szigorú és kemény szavakkal teszi helyre a körülötte állókat, ellenőrzi az előkészületeket, majd kört alkottat a különleges kereszt köré, melynek csúcsán ő állt, ellenpontján pedig Alesea.
- Őt nem tudod csak úgy feldarabolni, a fejét venni... - járom körbe a felsorakozókat, figyelmem pedig hol a múlt, hol a jelen eseményei között forgatom. - Hiszen hogyan pusztítod el a Halált? Milyen fegyver fogja? Mi a gyenge pontja?
Tanítani próbálom, bár biztos vagyok benne, hogy ebből sem kér, mint ahogyan eddig semmiből, amit adtam vagy felkínáltam neki. S már majdnem folytattam, már majdnem újra elkezdtem a hangosan kimondott gondolatok áradatát, amikor a fiatal férfi felemelte a kezeit, s vakító pászma jelent meg ujjai hegyén.
- Elkezdődött... Talán, nem kellene végignézned. - fordítom tekintetemet Luna felé, a döntést azonban rá bízom, hiszen neki kell tudnia, hogy mennyire erős, mennyire lesz neki nehéz feldolgoznia Alesea halálának látványát.
Az erős fény kört alkotott, minden résztvevőt összekötött vakító látványa, s ahogyan szájuk ugyanazokat a szavakat kántálták egyre, úgy remegett meg a föld, úgy éreztem velük együtt a hatalmas erők munkáját, úgy kavarta és forgatta meg gyomrom tartalmát a rituálé ereje még így, hónapokkal később is. És akkor csend lett... Nyomasztóan letaglozó csend, mintha a világ még a lélegzetét is visszafolytotta volna, amikor Sammael fekete szárnyai szélesre tárva rajzolódtak ki, s mintha az összes dimenzió egyetlen pontba sűrűsödött volna, akkora volt a mindent elárasztó energia, mely mindent felperzselt, ami az útjába került.
Luna elé kellett lépnem, szárnyaimat szélesre tártam előtte, védve őt a hullámzó sötétség erejétől, mely a múltból tört újra elő, ismét csak áldozatot keresve magának. Ruháimat felperzselte a métely lávaként fortyogó melege, bőröm pergamenként égett meg, elszenesedett húst hagyva maga után, de a fájdalom, a kín nem tört meg, nem tudott visszavonulóra bírni. S amíg elszenvedtem azt, amit a kör mindegyik tagjának el kellett, csak a fiatal férfi maradt állva, valami erőtérrel védve magát, valami olyan mágiával, melyet Alesea nem volt képes megidézni. Láttam, ahogyan próbált menekülni, gondolataimban hallottam orkán erejű sikolyainak velőt rázó hangját, de nem tehettem érte már semmit, már nem tehettem semmit.
- Apám! - hallottam meg a fiatal férfit, de az is lehet, hogy csak az elmém játszott turpisságot velem, amint ajkairól leolvastam a szót, majd Sammaelre nézek, a régen látott, mégis oly ismerős vonásokra, mielőtt összeestem. Elfáradtam, megkínzott a látomás fenntartása, a pokoli tűz mindent felégető forrósága, s ahogyan a térdeimre rogyok, csak egy gondolat járt a fejemben, csak egy szándék fordította a fejemet magam mögé.
- Mondd, hogy nem esett bajod! - indítottam útjára a szavakat egy sóhajjal, majd meg sem vártam a válaszát, s miközben a látomás feloszlott, úgy terültem el a hátamon és veszítettem el az eszméletem.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Hobbi :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
Még csak egyetlen egy perc erejéig sem próbált meg úgy viselkedni, hogy esetlegesen megkedvelhessem. Vagy legalább valami megbánást tanúsítsak azért, mert megmondtam neki, hogy köszönöm szépen, de nem kérem, hogy az életem része legyen bármilyen formában. Az, hogy milyen könnyedén ölte meg azt a férfit, akinek lehet, hogy családja van. Egy feleség, aki otthon várja, hogy hazavigye az aznapi betevőt, hogy eltartsa a családot. Talán még terhes is a felesége. Annyira mindegy, hogy lefestem magam elé ezt a képet vagy sem, hiszen már nem fog változtatni azon, hogy megölte. Mintha csak egy apró porszem lett volna a világból. Pedig valakinek talán a mindenséget jelentette. Csak úgy, mint nekem Alesea. Mostanra pedig nem maradt belőle semmi. Elveszítettem és soha nem kapom vissza, elvették tőlem. Ő pedig játssza itt a kötelességtudó édesapát, aki osztozik a fájdalmamban, de lefogadom fogalma nincs, hogy miről beszél. Lehet, hogy azt hiszi tudja, de az igazsághoz sosem járhat igazán közel.
- Huh.. Bocs, hogy élek. - Az elénk terülő látvány, egy illúzió amely szemünk előtt eleveníti fel a múltat teljesen elvonja a figyelmemet, a sértődöttségemet és a haragomat. Hiszen ott van Alesea. Legszívesebben odarohannék, hogy magamhoz szorítsam, de a szívembe, mintha belemarkolna valami azt suttogva, hogy ez nem a valóság, s ettől földbe gyökerezik a lábam és nem tudok mozdulni sem csak idegesen figyelem, ahogyan végrehajtják az előkészületeket, ahogy diskurálnak valamiről, de egyiküket sem ismerem fel Alesea-n kívül. Talán ismerném őket, tudnám kicsodák, ha foglalkozok a mágiával, ha igazán testvére vagyok Alesea-nak. De elbuktam. Kegyetlenül elbuktam.
Kérdésére csak némán megrázom a fejemet, hiszen fogalmam nincs, hogy kik lehetnek ezek az alakok. Bárcsak tudhatnám.. Akkor legalább, ha egyikük is túlélte kifacsarhatnám a lelket belőlük, amiért belerángatták ebbe az egészbe a nővéremet.
- Újra, hogy érted, hogy újra? Ő felelős ezért az egészért? Akkor meg kell találnunk.. Feldaraboljuk, a fejét eltesszük karácsonyra, hogy a fára tegyük csúcsdíszként. - Nem érdekel, hogy kivel kell szembeszállnom azért, hogy bosszút állhassak a nővérem halálért. Senki nem ragadhat el tőlem egyetlen fontos személyt sem anélkül, hogy megbűnhődne érte.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Igen, akár ki is üthettem volna, elvehettem volna az eszméletét és hagyhattam volna, hogy álomba szenderüljön, amíg végzünk itt, de egyszerű és gyors megoldást választottam. S különben is, mennyi ideje lett volna még? Harminc-harmincöt év? Jelentéktelen és porszemnyi élete egyszer úgy is végeszakadt volna, hát miért húzni az egészet, s várni a betegségekre, az elmúlásra, a fájdalmas halálra. Nem is törődtem vele tovább, hiszen a mormolt szavak és lányom ereje sikerrel koronázta a rituálét, s ahogyan a gomolygó füstfelhőkből alakok bontakoztak ki, úgy pillantottam meg Alesea arcát, mely pontosan úgy nézett ki, mint Lunaé.
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy ellentmondj nekem. S ezért bármit megtettem volna... - lépek közelebb az általunk létrehozott fantáziavilághoz, s mintha egy erőtér vette volna körül, úgy kellett magam átvágnom a határolóvonalán. Hirtelen változott az idő, már nem volt olyan kellemes, kora nyári meleg, helyébe hideg és hűvös fennhangok zárkóztak fel, s ahogyan Alesea mellé értem, úgy vágott szíven a felismerés, hogy mennyire hiányzik.
Nem ismertem őt, nem tudtam, hogy mi motiválja, milyen gondolatok jártak a fejében, de ahogyan a vele szemben álló férfira mosolygott, ellágyultam, s szemeim könnyekkel teltek meg. Csak sóhajtani voltam képes, hiszen bármennyire akartam, nem érinthettem őt, nem ölelhettem magamhoz, nem szívhattam magamba illatát, nem érezhettem bőrének melegét... Már soha nem fogom őt olyannak megismerni, mint amilyen egykor volt.
- Felismered a többit? - pillantok Lunara, s ahogyan végignézek a többi résztvevőn, úgy próbálok ismertető jegyeket felfedezni a sosem látott arcokon. Látom, hogy valamire készülnek, hogy varázslatot készítenek elő, s minden pillanattal egyre inkább tudatosul bennem: megidéztek valakit vagy valamit, amit nem tudtak kordában tartani. Lassú lépésekkel járom körbe az apró tömeget, s bár nem hallom őket, az nyilvánvaló, hogy melyikük a vezető, hiszen az ő bólintása nélkül a többiek nem tesznek semmit. - Mintha körülötte forogna minden...
Mutatok ujjammal a srácra, annak ellenére, hogy egy érzés bennem azt súgja, már több évszázada kinőtte azt a kort. Látszik rajta, hogy mennyire magabiztosan tereli az előkészületeket, hogy mindennek pontosan tudja a helyét és idejét, mintha már hosszú ideje készült volna erre az egészre, s amikor egy jelet rajzol a szeméttelep kavicsos talajába, Sariel jut eszembe.
- Nem, az nem lehet! Képtelenség! - csattan hangom, ahogyan felismerem a rúnát, ahogyan elmém végre összerakja a kirakós utolsó darabkáit. - Már tudom, hogy kit idéztek meg...
Pillantok újra Luna szemeibe, s a rémült vonások helyét hirtelen átvette a düh grimasza, ahogyan szívemet és lelkemet egyre csak elöntötte a harag.
- Sammael... Halál újra közöttünk jár...
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Hobbi :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
Ha akartam volna se lennék képes arra, hogy foglalkozzak vele. Leginkább azért igyekeztem magam mögött hagyni, hiszen addig sem kellett belegondolnom, hogy vele töltöm az időmet. Túlságosan is belepiszkált a fejembe, amit talán sosem fogok megbocsájtani neki. Összekuszálta a gondolataimat és utána még ő volt felháborodva, hogy én nem adom meg neki a tiszteletet. Hát aztán nekem semmit nem mutatott még, amitől annyira tiszteletre méltó lenne. Az pedig, hogy rágyújtott csak még jobban piszkált, hiszen már kifejeztem, hogy nem különösebben rajongok érte, bár nem tudom, miért kellene neki megváltoznia, hiszen ha megváltozik, ha nem.. Én nem kérek többet belőle. Jobb lesz nekem nélküle. Csak tegyünk pontot a nővérem halálára.. Már amennyire pontot lehet tenni erre, mert elfogadni sosem fogom, hogy már nincs többé. Hogy szinte egyedül maradtam ebben a világban. Nekem már csak Magnus maradt. Ő az egyetlen menedékem.
- Csak másodkézből hallottam a történteket, nem mentem egyenesen a forráshoz. Mint legutóbb is tapasztalhattad nem éppen vagyok önmagam.. Bár azt sem tudod, hogy milyen vagyok akkor, szóval tök feleslegesen hoztam fel. - Teljesen kifordultam önmagamból és az, hogy újra láthatom Alesea-t nem tudom, hogy azért van, hogy visszataláljak a helyes útra vagy ez egy jel afelé, hogy én teljesen kezdem elveszteni a józan eszemet, ítélőképességemet. Erről pedig talán ő ad teljes tanúbizonyosságot, hiszen olyan messzire el kellene kerülnöm, amennyire csak emberileg lehetséges. Most mégis itt vagyok vele, mintha mi sem történt volna.
Amilyen gyorsan felbukkant az egyik dolgozó olyan gyorsan találkozott a teremtőjével és nem maradt utána, mint a saját vére, ami beterítette a közeget. - Neked elmentek otthonról? Nem lett volna muszáj megölnöd, egyszerűen csak kis is üthetted volna. - Sosem értettem, hogy miért kell ilyen forrófejűen reagálni. Persze nekem is megvoltak a pillanataim, de mintha nem is ismerte volna a gyengédséget, vagy az egyszerűséget. Még csak távolról sem.
Hogy ezek után még mi? Az arckifejezésem talán pontosan leírja, hogy mennyire abszurd, hogy ezek után még megfogjam a kezét, de nem mintha különösebben választhattam volna egyszerűen csak letámadott magához szorított és menekülni akartam, mert fájt égetett minden egyes érintése sikítani akartam, amikor meghallottam a nővérem kérlelő hangját.. Mikor végre eleresztett a karjaiból távolodtam még pár lépést és, mintha most először jutottam volna levegőhöz. - Ezt még egyszer meg ne próbáld. - Semmi figyelmeztetés, vagy kérés egyszerűen csak letámadott. Bár oké így legalább hamarabb túl leszünk a dolgokon és nem kell többet látnom, aminek egyre inkább csak örülni tudok.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Szótlanul haladtunk egymás mellett, mintha két idegen lenénk, akiknek semmi mondanivalója egymásnak, pedig annyi kérdés, annyi kíváncsiság volt bennem iránta, hogy majdnem szétrobbant a fejem, annyira ki akartak törni ezek a gondolatok belőlem. Azonban mindegyiket visszafogtam, az ő szabályai szerint játszottam, hallgattam és csendben haladtam hol mellette, hol mögötte. Néha-néha még beleszippantottam a cigarettába, de nem esett jól, hirtelen gyűlöltem meg az ízét és pöcköltem messzire a csikket, lányom által utált szokásom mementóját.
Amikor megállt, én is úgy tettem, amikor kicsit szaporábbra vette a lépteit, hozzá idomultam, követtem őt és amikor a szeméttelepre mutatott, tenyerem hirtelen ökölbe szorult. Figyeltem a környéket, a távolban zúgó gépek tompa hangját, ahogyan férfiak kiáltottak egymásnak munkájukat végezve, azonban egyik zavaró elem sem kötötte le igazán a figyelmem, csak az üres rész, melynek irányába vezetett.
- Szóval itt történt... - felesleges volt a szavakat kimondanom, hiszen ő hozott ide, léptei nyomán jutottunk a telepre és s most, hogy itt állok, ismét csak elfog a düh, újfent haragra gyúl szívem minden apró izma. - Beszéltél azzal, aki megtalálta? Mit mondott?
Nézek a lányra, arra a gyönyörű, független, erős nőre, akivé a majdnem kétszáz év alatt cseperedett, s csak sóhajtani volt erőm, amikor újra elvettem róla a figyelmem. Próbáltam a helyszínre koncentrálni, a körülöttünk lévő nyomokra, de mindegyik oly halványan vett minket körül, hogy képtelen voltam tisztán látni jelentőségüket.
- Hé, maguk mit ke...? - egy férfi zavart meg minket, nekem pedig elegendő volt csettintenem bal kezem ujjaival, hogy cafatjaira robbanjon szét halandó teste, vértócsát hagyva maga után a szeméttelep mocskában.
- Nem zavarhat meg minket senki és semmi! - jelentem ki vörössé váló íriszekkel és olyan kemény vonásokkal arcomon, mintha márványból vésték volna ki ábrázatom. - Add a kezed ... kérlek!
Nyújtom felé az ujjakat, melyek az imént még öltek, majd ha elfogadja azt, közelebb lépek hozzá, és még mielőtt ellenkezni tudta, magamhoz ölelem. Úgy szorítom őt, mintha soha el nem akarnám ereszteni, mintha örökké magamhoz akarnám láncolni, s ahogyan hátrafeszített karját ujjam karmával sértem fel, úgy szívom magamba vérét és Alesea lelkének hozzá kapcsolodó foszlányait.
- Ha ellenkezel, csak fájdalmasabb lesz... - nézek rá, hiszen biztos vagyok benne, hogy a magyarázat nélküli támadás nem fog tetszeni neki, de szükséges, hogy indulatai vezéreljék, hogy dühödt haragot éljen meg miközben a rituálé lépéseit hajtom végre.
- Ne bántsd kérlek ... APA ... ne bántsd őt! - mindkettőnk elméjében egyszerre sikoltott fel egy hang, mely nekem ismeretlen volt, neki azonban annál közelebbi. - KÉRLEK!
Sikított újra, még rémisztőbben, mint az előbb, méginkább félelmet keltően, s ahogy elengedtem Luna vékonyka alakját és nyitottam ki a szemeimet, úgy láttam magam előtt egy találkozót, ismeretlen arcokkal és a lányommal. Aleseaval...
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Hobbi :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
Egyik pillanatról a másikra bukkan fel az életemben és azt várja, hogy elfogadjam. Arra pedig aztán évezredeket is várhat, mert sosem fogom elfelejteni, hogy miatta gyűlöltem magam nap, mint nap. Habár még most sem mondhatnám, hogy megbarátkoztam a démoni felemmel, a mágiával, de legalább annyit össze tudok foglalni, hogy már kezdek megbarátkozni az erőmmel. De Ő, az apám volt az, aki miatt mindig is gyűlöltem önmagamat és egyszerű emberi életre vágytam, de ez nekem talán sosem adatik meg. Most pedig már nem is ér olyan sokat, hogy nincs már többé a nővérem.
Nem érdekel senki és semmi az egészet magam mögött hagynám, ha tehetném, habár tudom, hogyha ki is derítem, hogy ki ölte meg, ha el is rendezem akkor sem fogok úgy tekintetni rá, mint az életem egyik lezárt fejezetére. Örökkön, örökké bennem fog élni egy érzés, hogy cserben hagytam a nővéremet, hogy nem álltam ki mellette, ha nem zárkóztam volna el annyira, amennyire míg élt tettem, akkor talán még most is életben lenne. Megmenthettem volna. Vagy együtt haltunk volna meg és nem kellene a fájdalommal és a veszteséggel szembenéznem.
Figyelmetlenségnek hála kis híján egy szemétszállító autó lett a végzetem. Talán legalább oda kerültem volna, ahova tartozom. A szemetek közé. Nem köszönöm meg, nem teszek semmit egyszerűen csak mély levegőt veszek és idegesen dobolok a lábammal, míg megvárjuk, hogy elhaladjon a kocsi.
- Nem kell.. Mindjárt ott vagyunk. - Részben igaz volt, hogy tényleg mindjárt ott vagyunk, másrészt azonban csak nem éreztem volna túlságosan kényelmesen magamat a történtek után egy olyan szűk helyiségben vele, mint egy aprócska autó. Valahogy a légtere koránt sem lett volna elegendő ahhoz, hogy távol tarthassam magamtól mindazt a sötétséget, ami a fejemben lezajlott és mindezt csak miatta.
Újra szapora léptekkel indulok meg kicsit már jobban odafigyelve a körülöttem történő eseményekre, hogy lehetőleg ne lapítson ki semmi és ne érezhesse úgy, hogy megvolt a mai jótette, ami miatt hirtelen meg kellene neki bocsátanom. Pukkadjon ki, ahol van nem is érdekel. Egyedül az számít, hogy megtaláljuk ki ölte meg a nővéremet. Esküszöm megnyúzom bárki is legyen az. - Itt is lennénk. Ha minden igaz ott történt. - Mutatok a szeméttelep egy kicsit üresebb részére.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Le akarja tudni a dolgot, hogy utána végleg búcsút intsünk egymásnak és elfelejtsük a másikat örökre. Én azonban nem ezt akarom, nem erre vágyom, része akarok lenni az életének, akkor is, ha ő erről semmit sem akar tudni. Pedig mennyivel könnyebb lenne minden, ha elfogadna, ha látná annak a döntésnek a súlyát, amit annak idején meghoztam értük, most azonban csak a gyűlölet, a féktelen düh dolgozik benne irántam. Megérthetném, de elfogadni semmiképpen nem fogom!
- Rendben, legyen úgy, ahogy te akarod! - vajon hallotta a mondatom vagy szavaim csak úgy elsuhantak a füle mellett? Nem tudhatom, hiszen amilyen gyorsan felállt az asztaltól, az is meglehet, hogy csak magamnak jelentettem ki a beleegyezést. Viszont követtem, magam mögött hagytam az asztalt, az olajban sült csemegék halmait, a mártogatóst és az egyre inkább magára találó zsírgombócot. Hangtalanul, némán követem őt, majd kicsit gyorsítok lépteimen, hogy mellé kerüljek.
Szólhatnék, kérdezősködhetnék arról, hogy merre és hová megyünk, de hagyom, hogy vezessen, hogy ő diktálja a tempót és vezetőm legyen ezen a csendes úton. Cigarettára gyújtok, mert kell a pótcselekvés, szükségem van arra, hogy valamivel babráljak: egy olyan szokás, amit az évezredek során sem tudtam kordába hajtani. S ahogyan megtöltöttem a tüdőmet a fekete füsttel, egy sikátor mellett haladunk el, ahol hatalmas nagy kukásautó tolat felénk, s csak hirtelen mozdulatomnak hála nem ütötte el Lunat a figyelmetlen sofőr. Szemeimben harag gyúlt, gyűlölet, vad düh és zabolázhatatlan indulat, de visszafogtam magam, mert itt volt ő. Miatta nem ugrottam a vezetőfülkébe, miatta nem téptem ki a fickót a volán mögül, miatta nem perzseltem fekete szénné a felelőtlen munkást.
- Óvatosabban Luna! - csitítom magamban a szenvedélyt, s ahogyan rá pillantok, minden morcosság eltűnik belőlem, szertefoszlik a sofőr iránt érzett gyűlölet. - Nem akarlak téged is elveszíteni...
Sóhajtok hatalmasat, majd megvárom, amíg a teherautó elhalad előttünk, s ahogyan a munkás szemébe nézek, félelmet látok rajta, mintha tudná, hogy akár egyetlen csettintéssel is elvehetem az életét. Mintha tudná, hogy a gondolat erejével elzárhatnám az artériáit, mintha sejtené, hogy ujjaim apró mozdulatai is elegendőek lennének arra, hogy minden csigolyája a bőrén kívülre kerüljön.
- Fogjunk egy taxit? - teszem fel ártatlanul a kérdést, majd válaszát megvárva teszem meg következő lépésem.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Hobbi :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ fix me. please.
Soha nem volt az életem része. Nem érdekeltem és ezért engem sem érdekelt. A legkevésbé sem. Nem számított, hogy mit gondol, hogy mit érez, vagy mit akar. Olyan erőteljesen akarta az életembe erőszakolni önmagát a jelenlétét, hogy szinte megfojtott vele. Olyan dolgokat láttam miatta és éltem át újra, amelyeket talán soha nem is kellett volna. El akartam felejteni, hogy mennyire nehéz minden áldott nap felkelnem és a tükörbe nézve feleszmélni, hogy habár azonos vonásokkal jöttünk a világra akármennyire is próbáltam magamban felfedezni a nővéremet nem sikerült. Túlságosan különböztünk. Most pedig, hogy látom, érzem őt.. Sokkal nehezebb lett minden, mintha darabokra szaggatta volna a már így is megsínylett lelkemet.
Nem akartam semmit érezni vele kapcsolatban. Csak ki akartam zárni, hogy ki is ő valójában. Habár a bennem tomboló dühöt nem volt olyan egyszerű kizárni, mint szerettem volna, hiszen gyűlöltem. Nem érdekeltük egészen addig, míg meg nem halt Alessea és akkor is, mikor megjelent elvárt tőlem dolgokat, amelyeket nem adhattam meg neki. Sosem fogom tisztelni, vagy úgy tekinteni rá, mint az apámra. Képtelen lennék.
- Elviszlek oda. Én is látni akarom. Tudni akarom, hogy mi történt vele. - Lehet, hogy fájdalmas lesz, talán katasztrofális, de tudni akarom, hogy mi történt, hiszen talán így majd képes leszek lezárni magamban a történteket. Tudnom kell ki tette vele és mit tett vele, máskülönben tényleg képes lehetnék lezárni? Hiszen megannyi módját választottam a menekülésnek és egyik sem a jót hozta ki belőlem. Talán itt lenne az ideje, hogy megpróbáljak szembenézni a dolgokkal. Csak így küzdhetek meg vele igazán.. Muszáj lesz valahogy magam mögött hagynom.
Most sem fogadom el a felém nyújtott kezét, egyszerűen nem akarok túlságosan közel kerülni hozzá. Olyan furcsa, hogy a legelső találkozásunk során még vonzott magához, akár csak egy mágnes most pedig már a gondolatától, hogy megérint érzem, ahogy lángok borítják be a testemet, az égetett bőr szagát, ahogyan újra és újra a lángok áldozata lesz.
- Nem akarok rá aludni egyet. Meg akarom tudni, hogy mi történt. Szóval.. Menjünk. Csináljuk. - Minden erőmre szükségem lesz ahhoz, hogy egyben maradjak, hogy ne hulljak darabokra, de ezt akarom tenni. Ezt meg kell tennem.
Felpattantam a helyemről és elindultam a kijárat irányába, ahogy az előbb ő maga is kiviharzott volna. Vissza se néztem, hogy követett-e engem, vagy sem egyszerűen csak elindultam a szeméttelep irányába, ahol minden lezajlott.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Megállítottam a mozdulatot, melyel el kívántam hagyni az étteremnek csúfolt zabáldát, s ahogyan visszaültem a helyemre, úgy hallgattam a hangját. Annak ellenére, hogy fájdalom, keserűség volt benne, kedveltem a tónust, mellyel a szavait formálta, s átkoztam magam, igen, gyűlöltem magam amiatt, hogy eddig nem voltam része az életüknek és elmartam magamtól a lehetőséget, hogy jobban megismerjem őket. Persze mindenki úgy tudja, hogy nem érdekeltek, mindenki abban a hitben tengeti nemlétét, hogy a két leánygyermek, amivel annak idején az anyjuk áldott meg engem, inkább teher volt számomra, legalábbis nüansznyi kellemetlenség. Hiszen mennyire elleneztem, mennyire elítéltem Lilith és Sammael ténykedését, hogy vérükkel népesítsék be a Földet, hogy utódokat nemzenek a Mennyek és Poklok közé, s lám... Elég volt akkor egy apró pillantást vetnem rájuk, hogy a szerelmeseik legyek. S ó miért mentem bele abba az alkuba? Miért szakítottam el magukat tőlem?
- Ha ennyi adatik meg veled, akkor ezzel kell beérnem. - fájt minden szót kimondani, mintha mindegyik hang egy újabb izzó vas lenne a szívembe szúrva, de reméltem, egy apró kis sugár elmémben olyan hitbe kergetett, hogy talán meggondolja magát. Talán ad nekem egy esélyt, talán lehetünk egyszer apa és lánya. - Szükségem van rád... Olyan idegen nekem ez a világ, olyan nagyot változott, amióta a Pokolra száműztem magam, hogy képtelen vagyok eligazodni benne. Kérlek segíts és én mindent megteszek, hogy megtaláljuk a gyilkosát!
Vallok neki őszintén, majd közelebb hajolok hozzá. - Vigyél el oda, ahol történt. Látni ... érezni akarom, megidézni a történteket...
Sóhajtok és újra kinyújtom a kezem, bár nem számítok túl sok jóra azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni. Ahogyan az előbb, úgy most sem várom, hogy a bizalmába fogadjon, így nem is várok rá, csak folytatom.
- Persze neked nem kell végignézned, csak... Szeretném, ha ott lennél, ha ... támogatnánk egymást ebben. Persze csak, ha te is akarod. - hangom szelíd, simogató és talán egy kicsit fel is adtam önmagam azért, hogy a kedvére tegyek. Mert kell az érzés, hogy nem gyűlöl, hogy a szívében esetlegesen lehet egy apró hely számomra, hogy ne haraggal váljuk el majd a végén, hanem úgy tekintsünk egymásra, mint akik számíthatnak a másikra. Igen, pontosan ezt akarom, így szeretném, erre vágyom.
- Menjünk most vagy ... kérsz időt, hogy... Nem is tudom, kialudd magad? - mosolygok rá kedvesen, majd válaszát várva teszem meg következő lépésem.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Hobbi :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ fix me. please.
Nem bírtam elviselni. Túl sok volt a számomra egyszerűen képtelen voltam őt úgy befogadni az életembe, mintha mindig is a részese lett volna. Ha annyira a részese akart volna lenni megmenthetett volna minket édesanyánk halálakor. Szárnyai alá vonhatott volna, de egyáltalán nem érdekeltük. Egészen addig felénk sem fordította a tekintetét, amíg nem voltunk számára hasznosak. Vagyis csak már vagyok. Mert Alesea nincs többé és, ezen semmi nem változtathat. Az pedig, hogy itt van előttem, alakja könnyedén elevenül meg a szemeim láttára. Egyáltalán nem segít a számomra. Minden seb újra feltépődik bennem és az, hogy azt akarja, hogy mindezt megosszam vele, hogy láthassa a nővérem.. Elszakad bennem a cérna.
A kifakadásom után úgy rogyok össze, mintha mindent kiadtam volna magamból és csak az állandó üresség maradt volna fenn maga után. Nem tudom, hogy ez valami újabb játszma kívánt lenni, vagy sem... Hiszen egy részem még mindig úgy érzi, hogy ez az egész csak egy játék a számára és semmit nem jelent neki. Egy démonról beszélünk, aki majd kétszáz évig betartotta az ígéretét, hogy távol maradt a gyerekeitől. Talán nem is esett nehezére mégis nem tudom nem megsajnálni egy kicsit. Valahogy sikerült beférkőznie a bőröm alá. Talán pontosan ez volt a célja, de ez még nem jelent meghívót az életembe.
- Várj! - Szólok utána, mielőtt még elviharozhatna a helyszínről, mintha mi sem történt volna. - Most már mind a ketten tudjuk, hogy miképpen érez a másik. Akkor próbáljunk meg egyről a kettőre haladni.. Mit gondolsz? - Letörlöm a könnyeket az arcomról és úgy nézek fel rá a székből, kicsit felé fordulva. - Ne feszegessük a másik határait, és attól még, hogy a jövőben nem fog összekötni bennünket semmi, még mindig ott van a feltételem, hogy találjuk meg Alesea gyilkosát. Mert nem hiszem, hogy az egész csak baleset lett volna.. - Habár mindig szeretett veszélyes vizekre evezni azt is jól tudom, hogy nagyon is értett ahhoz, amit csinált. Mindig olyan lelkesedéssel, szenvedéllyel varázsolt olyan biztos volt a dolgában, hogy ezért egy kicsit talán irigyeltem. Milyen nevetséges. A halála pillanatáig veszekedtünk azon, hogy nem akarok varázsolni, mégis a halálától kezdődően kezdtem el az erőmmel ismerkedni.. Ha csak egy kicsit is előbb, akkor talán még most is élne. Vagy vele együtt lennék halott, de akkor legalább nem fájna ennyire. - Na, de akkor benne vagy, hogy együtt kiderítjük mi is történt vele biztosan, vagy inkább magadtól akarod csinálni? - Én úgy sem adom fel, ha mondjuk különválva kellene nekilátnunk a dolognak csak rajta áll, hogy velem kíván-e dolgozni. Ha pedig tényleg annyira fontosak voltunk neki, mint azt állítja, akkor kétlem, hogy elutasítana egy ilyen lehetőséget.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Igen Luna, anyád kért meg rá ... sőt, követelte, hogy hagyjalak el titeket! S miért? Mit gondolsz, hogy miért? - visszahúzom az el nem fogadott kezemet, majd orrnyergem masszíroztam meg sóhajom közepette. S már éppen megválaszoltam volna a saját kérdésemet, amikor elkiáltotta magát és felpattant a székből. Figyeltem szavait, a dühöt, a mérget, a gyűlöletet villanni kígyó szemeiben, s amikor újra leült, amikor az éltető oxigén után kapkodott, felemeltem bal kezemet és egyetlen csettintéssel szakítottam ki a valóságból és küldtem mindkettőnket egy álom szerű dimenzióba.
- Akkor legyen elég. - hangom fénytelen volt, csendes és csalódott. Körbenéztem az alaktalan térben, s csak csillagokat, a végtelen univerzum sötét feketeségét láttam, az asztalt és a két széket, ahol ültünk, de minden más eltűnt mellőlünk, a pillanat műve alatt vált köddé. És már Aleseat sem látta, kísértő szelleme már nem gyötörte a lelkét, s ahogyan elűztem fejéből a zavart okozó gondolatot, én is elveszítettem a reményt, hogy valaha olyannak lássam őt, mint amilyen a halála előtt volt. Mert amivé lett, azt képtelen vagyok elfogadni vagy elviselni...
- Soha nem akartam egyikőtöknek sem ártani. - őszinte vagyok és ezt látnia kell rajtam, s ahogyan az asztalra dőlök, melyről eltüntettem a tálcát és a csirkeszárnyak megszámolhatatlan sokadalmát, úgy folytatom mondandómat. - Amikor először találkoztam anyátokkal, gyönyörű szép volt, pontosan olyan, mint te... Magabiztos, kacér, felvilágosult, vicces és neki volt a legszebb mosolya, ami valaha láttam. Szerettem őt Luna, és tudom, hogy ő is szeretett engem ... és annyira hihetetlen volt, annyira váratlan, képtelenség, hogy én, a Pokol egyik hercege egy halandót? De megtörtént, s aztán megszülettetek...
Sóhajtok a mondandóm közben, kell ez a pár másodperc, hogy összeszedjem magam, de kétszáz év gyászát lehet pár pillanat alatt feldolgozni?
- Meggyűlölt utána. - elfordulok tőle, s egy cigarettát veszek elő, melyről pontosan tudom, hogy nem létezik, mégis a gondolata, a rituálé felett érzett nyugalom csillapítja lelkem káoszát, amikor meggyújtom. - Sajnálom, régi szokás...
S már oltom is el a szálat, mely így füstté válik, mint a pamacs, amit tüdőmből eresztek ki. - Isten hangját hallotta, kárhozatként gondolt rátok, mit tehettem volna? Megölöm? Elrabollak tőle titeket? Harcoltam a magam módján értetek, de nem volt elég, kevés voltam, ellágyultam, mert én még mindig azt a nőt láttam benne, aki egykor volt... Nem láttam más megoldást, minthogy elengedlek titeket, de próbálkoztam Luna, hidd el nekem, próbálkoztam, de amikor meghalt anyátok, kicsúsztatok a kezeim közül. Eltűntetek, mintha sosem léteztetek volna... Mégis mit gondolsz, én hogy éreztem magam, amikor kétszáz év után megláttam a nővéred lelkét a Pokolban? Mit gondolsz, hogyan találtalak meg annyi év után?
Ismét csak elfordulok tőle, majd felállok az asztalról és tarkómat masszírozva lépkedek jobbra-balra. - Ő ... odalent, már nem a nővéred. Ha előbb találok rá, ha közbe tudok avatkozni, ha korábban megtudom, talán... - azonban ebben a történetben nincs talán. Nincsen ha és senki sem teszi fel a "mi lett volna" típusú kérdéseket. A Pokol szörnyű hely, a legerősebbet is maga alá gyűri, s Alesea, legalábbis úgy, ahogyan Luna ismerte, már nem létezik, csak az elméjében. - Nekem csak a bosszú jutott belőle, ennyi maradt, ennyit tudok felmutatni... Ennyi vagyok. Nincs több, nincs más, csak te ... és mégsem akarsz magad mellett. Persze, megértem... Elfogadom!
Emelem meg a hangomat az utolsó szónál, majd ismét szembe fordulok vele, ujjaim az asztal lapján kopognak, és életemben először nincsenek szavaim a folytatásra. Képtelen vagyok folytatni, tenni vagy mondani bármit, csak állok ott összetörten, kínban és fájdalomban, s az egyetlen, aki megváltást adhatna, gyűlöl. És megvet. Én pedig csak annyit tudok tenni, hogy igazat adok neki, hogy elengedem őt.
Luna csettintésem utolsó zöngéit hallhatja immáron az általa ismert realitásban, s páran felénk is fordulnak, bólogatva jegyezve meg, hogy ez bizony betyáros egy hangvihar volt! Engem azonban egyikük tekintete sem érdekelt, csak a lányom figyelmét akartam. - Üdvözlöm Magnust!
Ezt tekinthette úgy is, mint utolsó, végső elköszönést, mintha elfogadnám, hogy rám sosem fog úgy gondolni, mint arra a másik boszorkánymesterre. Talán elég lesz rá újabb kétszáz év, hogy megszokjam ennek gondolatát.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Hobbi :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ fix me. please.
Nem akartam tőle semmit. Csak azt akartam, hogy menjen oda vissza, ahonnét jött és soha többet ne kelljen őt látnom. Minden sokkal egyszerűbb volt, amíg nem bukkant fel. Nem engedem, hogy a saját veszteségemet az övéhez hasonlítsa. Hiszen semmit nem tudott Alesea-ról. Nem is ismerte, nem tudhatta, hogy mit szokott minden reggel csinálni, hogy mennyire idegesítő tudott lenni, amikor állandóan a varázslatokat figyelte olyan csillogó szemekkel, amelyeket még csak nem is láttam. Az ég világon semmit nem tud. De, semmit.
- Nincs ezekben nincs. Nem engedek belőlük. Eldöntöttem és kész.. Nem akarok tőled semmit.. - Csak vissza akarom kapni az életemet, amikor az volt az egyetlen gondom, hogy nem akartam varázsolni. De már ez sem ugyanolyan. Semmi nem ugyanolyan. Hiszen már megtörtem az ígéretem. Egy embert már lángra lobbantottam pedig nem állt szándékomban.. Én tényleg nem akartam. Magnus-t is megbántottam. Teljesen elvesztettem és nem kell ehhez még az, hogy ő is összekuszálja az elmémet.
A kezére még csak ránézni sem vagyok hajlandó egyszerűen összefonom a karjaimat magam előtt és még a fejemet is elfordítom. Nem akarok ránézni, sem pedig Alesea-t nem akarom látni. Egyszerűen nem megy. Nem tudok ránézni anélkül, hogy ne szakadna bele a szívem.
- Mégis mi volt ez az ígéret? Hogy távol maradsz tőlünk? Akkor igazán megtarthattad volna, mert nem most kellene beállítanod úgy, mint egy törődő apának, amikor az első dolgot nem tudod rólam.. - Nem voltam hajlandó odanézni továbbra sem. Egyszerűen nem bírtam ránézni úgy, hogy közben a könnyeimmel küszködtem, mert úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Vagy legalább magammal robbantom fel ezt az egész kócerájt. Egyszerűen nem voltam rá képes.
Nem akartam őt beengedni az elmémbe, a legszemélyesebb kis zónámba ott, ahol egy kis buborékban láthatom a nővéremet, aki már nincs többé és akárhányszor megpillantom csak fájdalmat okoz számomra, mert tudom, ha odamennék és megpróbálnám megölelni csak a levegőn nyúlnék keresztül. Az egész a legkegyetlenebb képzelgés, amelyben valaha részem volt. Még elégni sem olyan fájdalmas, mint őt látni úgy, hogy tudom sosem ölelhetem meg. Hogy soha többé nem fogunk összeveszni azon, hogy én nem akarom, hogy közöm legyen a mágiához, míg ő a saját vesztébe rohan. Utálom, hogy az utolsó pillanatban is veszekedtünk. Hogy esélyem sem volt elbúcsúzni, vagy kibékülni. Egyszerűen csak elveszett. Nincs többé.
Érzem, ahogy a könnyeim végigfolynak az arcomon és nem bírom tovább. - ELÉG LEGYEN! - Felpattanok a székemből és az asztalra vágok, még a kígyószemeim felett is elveszítem az uralmamat. - Egy percig se csinálj úgy, mintha érdekelne, mert ha számítana neked ő vagy én már rég nem kínoznál azzal, hogy őt kell látnom, ami csak arra emlékeztet, hogy mikor utoljára beszéltünk is olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, amit kismilliószor megbántam azóta.. Csak elég legyen.. - Azzal pedig visszarogyok a székemre és levegőért kezdek kapkodni, ahogy egyre gyakrabban váltják egymást a könnyeim és már sem őt, sem Alesea-t nem látom a könnyburok mögül, ami szemeimben képződött.
remélem tetszik  
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Szavainak áradata üti meg dobhártyámat, ahogyan számára tökéletesen világos és talán előre betanult szöveget mond fel, s miközben figyelem őt, néha-néha bólogatnom kell a felvetéseire. - Mint eminens diák a leckét...
Szúrom közbe egy lélegzetvétele közben, s amint kirajzolódni látszódik feltételeinek hálója, úgy dőlök ismét előre, közelebb hozom magam lényéhez és fúrom tekintetem az övébe.
- Ennyi? Ennyit akarsz tőlem? - morranok fel, s a pillanat műve alatt elmémben tomboló orkán ugyanilyen hirtelenséggel csitult csendes fuvallattá. - Feltételeket szabsz, melyekbe nekem nincs is beleszólásom?
Sóhajtanom kellett ismét, majd kinyújtom felé a tenyerem az asztalon, azt várva el tőle, hogy sajátját az enyémbe tegye. Várok, türelmesen és kellő nyugalommal ahhoz, hogy ne támadásnak vegye a mozdulatot, majd ha sikerült elnyernem bizalmát, ujjaim az övére feszültek. Ellenkező esetben csak megrázom a fejemet, de döntsön bárhogyan, nem szab határt cselekvése további mondandómnak.
- Annyira hihetetlennek tűnik, hogy az életed része akarok lenni? Egyikőtöket már elvesztettem azért, mert ígéretet tettem anyátoknak, de Alesea halálával minden megváltozott. Dühös vagyok, gyászolom őt, pedig nem is ismertem, te pedig el akarod marni magad tőlem, mert... - elcsendesedtem egy pillanatra. Talán többre is, de fájtak a szavai, annak ellenére, hogy nem is ismerem őt. Nem tudom, hogy mi vezérli, milyen gondolatok élnek a fejében, miért vált azzá a nővé, ami és aki lett belőle a két évszázad alatt. - Látni szeretném őt, engedd, hogy a te szemeiddel lássam őt!
Szorítok tenyeremen, ha az imént engedett a kérésemnek, s ahogyan kiterjesztem a tudatomat, ahogyan talán támadásnak vélheti démoni erőm letaglózó erejét, úgy férkőzöm gondolatai közé, úgy hatolok elméjének védbástyái mögé.
- Engedd hozzám közel Lulu! - hallom őt, s hatalmasat nyelve fordítom fejemet oldalra, ahol látomásként jelent meg lányom szeme előtt a testvére, de még nem látom, szemeim vakságra ítéltettek látványára.
- Különleges a kapcsolatotok, két testben élt egy lélek és el sem tudom képzelni, milyen fájdalmat érzel, hogy ő már nincs, de oszd meg velem, mutasd meg, had gyászoljak veled! - szavaim immáron a fejében csengtek, akkor is, ha kezünk nem ér össze, hiszen nem kell más kapocs közöttünk ehhez, mint a vérkötelék, ami apa és lánya között létezik. - Kérlek Luna!
- Kérlek Lulu, mutass meg neki... - Alesea ujjai a sajátomra fonódtak, s mintha elektromosság nyaldosná bőrömet, úgy villanyoz fel lelkének közelsége.
- Őt érzem igaz? Ő érintett meg? - suttogom ismét az elméjébe, s egyetlen, apró könnycsepp zubog végig arcomon, melyet félszeg mosollyal ölelek a keblemre és hagyom, hogy hulljon alá a csirkeszárnyak gőzébe.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Hobbi :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ fix me. please.
Úgy éreztem, hogy az egész elmém mindjárt felrobban és legszívesebben kifutottam volna a világból, vagy legalább egy vonat elé vetettem volna magam, aminek szépen szétcincálta volna a testem és az elmém egyaránt. Nem lett volna okom arra egy percig sem, hogy bármi miatt is aggódjak.
Nem akartam csak úgy belemenni a jó kislány szerepébe és szükségem volt biztosítékra, hogy még egyszer nem fogja ezt megtenni velem, hogy nem fog az őrület szélére kergetni. Egyáltalán minek is jött ide? Megvoltam nélküle. Jobban, mint vele eddig az tuti biztos.
- Kiderítjük, hogy miképpen, hogyan ki által halt meg pontosan Alesea. Normálisan fogok viselkedni veled szemben, nem fogok ellenkezni ezen időtartam alatt. Azonban, miután megtaláltuk a nővérem gyilkosát és a megfelelő módon bosszút álltunk a haláláért, nem akarlak soha többé látni. - A hangom olyan határozott, mintha nem is én magam beszélnék. Jelenleg hét dimenzió körül forognak a gondolataim látok olyan dolgokat, amelyek teljesen összezavarnak, de mintha az elmém egy ép része szólalna még fel, hogy elég volt ebből..
- Ennek pedig egyszerű oka van. Felbukkansz a semmiből majd kétszáz év után, mikor a poklok, poklát élem át és te még azzal tetőződ az egészet, hogy még jobban kínozd a lelkemet ezzel az egésszel. Enélkül eddig is megvoltam és ezután is megleszek. - Mondandóm befejeztével lehunyom a szemeimet, hiszen ez az egyetlen sötétség, amiben igazán egyedül lehetek, de aztán hallom, ahogyan a mondandója után felcsendül a nővérem hangja is. Nem is figyelek arra, hogy mit mond, vagy mondd-e valamit egyszerűen csak a nővéremet nézem, aki annyira valósnak tűnik, mégis tudom jól, hogy nincs többé. Hogy ez nem több egyszerű látomásnál. Mégis a látványa, a hangja olyan szinten a szívembe markol, hogy úgy érzem itt fogok helyben elpusztulni.
- Ahj, mintha nem tudnád. - Térek vissza egy kicsit a valóságba, de könnyes tekintetemet nem eresztem a nővéremről. - Miattad látom őt.. Ez mire jó neked? Mit akarsz tőlem? - Így is éppen elég nehéz megbirkóznom a halálával nem akarok még minden léptén nyomon őt látni, ahogyan az apánk oldalát fogja. Hiszen ő mellészegődött volna. Talán egy kicsit ellenkezik, de semmi több. Tudta volna, hogy hol a helye.. Ahogy nekem is kellene.

remélem tetszik  
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Nem érdekelt hogyan, de kimondta. Nem érdekelt, hogy szinte csak sziszegte a szót, hogy egyfajta hányingert kellett leküzdeni érte, de ajkain megjelent a kérés és nem volt boldogabb démon ebben az étkezdében nálam, hogy hallhattam a hangját. Ujjamat felemeltem, apró türelmet kértem tőle a további mondandó előtt, majd becsuktam a szememet és kicsiny mosollyal hallgattam elmémben újra és újra a kérlek szócskát. Diadalittas volt a jelenet, mégsem dörgöltem az orra alá, s amint újra kinyitottam pilláim, úgy másként is néztem az én szeretett lányomra. Mert viselkedhettem bárhogy, perzselhettem fel lelkét egy vízióval, hanyagolhattam el majd két évszázadon keresztül, ő mégiscsak az enyém volt és ez olyan kapocs, amit viselkedése sem írhatott felül.
- Feltételeid vannak? Halljuk őket, s eldöntöm, mennyire leszek kegyes... - nevetem el magam, majd mint aki a gasztronómia csúcsait ostromolja, úgy vetem bele magam ismét a mártogatós és a csirkefalatkák kétes világába. Egy, két ... sőt, három falatot eszem belőle, figyelem őt, és nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy mennyire hasonlít rá. Mennyire az anyja ajkait örökölte, a fülének formáját, és azt a pici ráncot a homloka közepén, ami csak akkor látszódik, amikor igazán mérges. S az apró jegy most is ott ül az arcán, most is látom rajta mennyire haragos.
- Azt viszont megígérhetem, hogy nem fogsz belebolondulni. Tekints rá, mint egy ajándék...
- Igen Lulu, tekints rám ajándékként! - Alesea alakja jelent meg mellettem, s mintha észre sem vettem volna, úgy mondtam tovább a szavaimat, pedig lányom nővérének képe a vállamra tette mindkét tenyerét, s mosolyogva fektette fejét a pillanatnyi fekhelyre. S ahogyan tovább beszélek, talán látom Luna figyelmét elkallódni, talán észreveszem, hogy már nem osztatlan a felém küldött érdeklődés, hogy esetlegesen a vállam fölötti részre koncentrál, s ahogyan mélyet sóhajtok, úgy válik köddé nővérének alakja.
- Vigyázz, ne dühítsd fel újra!
- Figyelsz rám egyáltalán? - rázom meg a fejemet, majd sóhajtva dőlök hátra a székemben és csendesen a tálcára dobom a megkezdett falatot. - Tudom, hogy rosszul indítottuk a megismerkedésünk, de reméltem, hogy tanultál a hibáidból és komolyan veszed a kérésem súlyát...
- Tanulj a hibáidból Lulu! - kacagott fel Alesea ismét, s ami csirkeszárnyat én az előbb eldobtam, ő felemelte és a szájához emelve harapott belőle hatalmasat.
- Elmondanád, hogy mi olyan rettentően érdekes a vállamban? - háborodom fel ismét és észre sem veszem, hogy a szemeim tajtékzó lángokat szórnak, arcom pedig olyan haragos grimaszt ölt magára, hogy akár újra elemészteném testét a tisztító tűzben, de most nem egy látomás képében, hanem a valóság végleges lezárásával.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Napi vicc
» Chuck, és Faythe...hogy mi lesz ebből...?!!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Staten Island-
Ugrás: