descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Chuck and Cheese's étkezde
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
- Nincs jogod félteni engem. Nem kell féltened. Semmit nem tudsz rólam, úgyhogy nem is tudom mégis mit veszítenél azzal, ha meghalnék. Egy tárgyat? A tulajdonod? Úgyhogy nekem ne gyere ezzel, hogy féltesz. Ha annyira féltesz legalább addig magad mellett tudhatsz, míg ennek az egésznek a végére járunk. S, akkor meggyőződött arról, hogy még egyben vagyok. - Nem érzem jogosnak, hogy egyedül akarja végigcsinálni. Azt pedig végképp nem, hogy azzal akar takarózni, hogy félt engem. Muszáj a végére járnom, hogy mi történt a nővéremmel, mert ha nem teszem meg, abba talán bele is pusztulok.
Ott tartom a kezeim között anyám nyakláncát és egyszerűen nem tudom épp ésszel felfogni, hogyan szerethette. Egykoron talán képes volt emberi oldalát mutatni? De akkor nem tett mást, mint átverte az anyámat. Elhitette vele, hogy lehet közöttük valami, ami nem volt. Én is az utolsó pillanatban csalódást okoztam neki. Hiszen, mikor neki lett volna szüksége rám, hogy megmentsem őt az erőm képtelen volt megjelenni. Mindössze csak akkor mutatkozott meg, amikor már a saját életem is veszélyben volt. Nem tudtam őt megóvni. Talán az volt az a pillanat, amikor életében utoljára még egyszer csalódott a démoni teremtményekben. Hiszen én magam is az vagyok. Bármennyire is küzdöttem az évek során ez ellen. Szerettem volna egyszerű ember lenni, egyszerű mondén életét élni, de ez elérhetetlen a számomra. Talán el kellene fogadnom, aki vagyok..
- Mégis mit vársz tőlem? Tárt karokkal kellene fogadnom téged, mint apámat? Mikor az életembe léptél is kínokkal töltötted meg az elmémet, mikor tudtad jól, hogy már épp elég volt a lelkemben.. Ha annyira érezted.. Ha annyira átérzed a veszteséget, ha annyira féltesz.. Mire kellett ez az egész játék? - Nem értem őt.. Egyáltalán nem. De legtöbbször saját magamat sem igazán értem, úgyhogy ha valami, hát ez mindenképpen közös volt bennünk.

bénuus   ❀
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Nem azt akarom, hogy fordíts hátat az egésznek, csak időt kérek tőled, hogy beszélhessek vele... Hogy megismerjem az ő verzióját. - lemondóan sóhajtottam fel, ahogy figyeltem őt, ahogyan hallgattam a szavakat, amik előtörtek belőle, s igazat kellett adnom neki ismét és újra, hiszen tényleg nem ismertem őt. Ezt azonban nem kellene minden második mondatában felemlegetnie, nem kellene az orrom alá tartania, mint egy szaros pelenkát ... hiszen pontosan tudom, hogy milyen bűnöket követtem el ellenük, nem kell minden pillanatban felemlegetnie. - Olyan meglepő elfogadni, hogy féltelek?
Némaságba burkolóztam, amikor elfogadta tőlem a nyakláncot, az óvatos mozdulatokat néztem, amint megérintette annak felületét és láttam, ahogyan könnyeivel küzd, ahogyan újra a fejemhez vágja a szitkokat és a kérdéseit.
- Nem hívott, mert nem hívhatott... Visszaadta a medált, amikor elmart titeket tőlem. - sóhajtottam a szélbe a szavakat, majd közelebb léptem hozzá és újra, a mai napon ki tudja hanyadszorra felé nyújtottam a kezemet. Nem vártam tőle, hogy elfogadja, de ha mégis megtenné, boldogság járná át a szívem, s tudom, hogy ezt nehéz elhinni, de nekem is van olyan. Nekem is van lelkem, ami fáj sírni látni az egyetlen lányomat, nekem is vannak érzéseim, bűntudatom, fájdalmam, hogy eddig fajult ez az egész kettőnk között, s úgy hiszem, neki is legalább annyira kellene a felajánlott ölelés, mint nekem. - Kérlek Luna, ne utasíts el újra... Kérlek!
Állok ott, mint egy márványba öntött szobor, kérlelve a lányomat, hogy ne mondjon nekem nemet újra és ismét, mert nekem már csak ő maradt, ő az egyetlen, aki ebben az egész realitásban fontos számomra, s ha nem kér belőlem, akkor mi értelme a további létnek? Mi értelme újra a Föld mocskát és zaját újra elviselni, ha nincsen benne nekem semmi, ami akarná, hogy itt legyek?
A rövid másodpercek hosszú napoknak tűnnek, s ahogyan várom a mozdulatát, a szavait, úgy halványul el bennem a remény, s úgy válik számomra egyre biztosabbá, hogy nem tud megbocsátani nekem soha. Még kitartok, még várok, még reménykedem, még bízom, de ahogyan a belső órám érzi a fájdalmasan lassan múló időt, úgy döbbenek rá arra, hogy hiba volt visszatérnem, hogy maradnom kellett volna a hercegségem falai között, nem kellett volna feloldoznom magam az évszázados fogadalmam alól, s a magány bástyáinak mázsás kövei között kellett volna őt a sorsra bízni.
Egy utolsó sóhaj, majd leeresztettem a kezemet. - Értem és megértem a döntésed...
Hazudtam neki, hiszen a lehető legtávolabb voltam ettől az érzéstől. Elfordultam, majd egy démoni kaput nyitottam meg a pokoli hercegségem kénköves valójába, s ha nincs, ami visszatartson, ha nincs szó vagy mozdulat, ami elterelje ebbéli szándékomat, akkor átlépek a kapun és magam mögött hagyom őt, talán örökre. Ha ez a kívánságod, ezt kell elfogadnom. Ebbe kell beletörődnöm...
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
Talán le kellett volna lépnem. Itt kellett volna hagynom. Sőt, ahogy teltek a percek egyre inkább éreztem késztetést arra, hogy elhúzzam a csíkot. A mellkasa hol süllyedt, hol emelkedett. Sokat nem tehettem érte, szóval.. Mégis miért is maradtam? Nem volt rá válaszom, de valahogy egyre kellemetlenebbül éreztem magam, ahogy értelmes okkal akartam előállni, úgyhogy inkább elengedtem és szerencsére nem sokkal később már magához is tért.
- Aha, jól vagyok. - A számon már majdnem kicsúszott egy és te, de szerencsére még időben visszanyeltem. Miért jött egyáltalán a nyelvemre? Miért érdekelne engem akár egy pillanatig, hogy mi van vele? Tény, hogy valószínűleg megmentette az életemet, de ettől még nem lesz minden szép és szivárványos. Az életem nagy részében kegyetlen volt, nem keresett és nem számít, hogy mit ígért anyámnak, hiszen ő már több, mint egy évszázada halott, majdnem mondhatnánk már kettőnek is. Bőven lett volna ideje meggondolni magát, nem pedig kivárni míg az egyikünk meghalt.
- Most tényleg azt várod tőlem, hogy csak úgy félreálljak és hátat fordítsak az egésznek, mintha mi sem történt volna? Nem ismersz engem, de vagy velem együtt csinálod ezt végig, vagy én fogom a saját kezembe venni az irányítást, mert olyan nincs, hogy ebből kizársz engem. Nem engedem. - Az én nővérem halálról van szó és lehet, hogy biológiai alapon a lánya volt, de semmilyen más téren nem érdemel jogot arra, hogy ki kívánja sajátítani a halálát s annak megtorlását. Az én veszteségem ez. Lehet, hogy valamilyen elfuserált módon az övé is, de akkor sem hagyhat ki ebből. Nem engedem meg neki.
Sosem szerettem anyámról beszélni, hiszen igazán fájdalmas téma volt a számomra és most már a nővérem is legalább ilyen kényes témákhoz tartozott, hiszen mindkettőt úgy érzem, hogy a saját hibámból veszítettem el. A nyakláncot, amit a kezei között tartott elvettem és a markomban tartottam, miközben óvatosan megsimítottam a felszínét. - Ha az övé volt, akkor miért nem hívott, mikor meghalt? Vagy hívott csak te túl elfoglalt voltál? - Könnyek csillognak a szemeimben, miközben a szívem is belehasad a gondolatra, hogy talán könyörgött a velem szemben álló féregnek, ő mégsem bukkant fel.
nincs többé 69
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Fogalmam sincs, hogy meddig feküdtem ott a szeméttelep mocskos és kavicsokkal szórt talaján, de úgy ébredtem, mintha legalábbis adrenalint döftek volna a szívembe és ahogyan a felső testem függőlegesbe állt, úgy néztem körbe a rituálé helyén. A látomás már régen köddé foszlott, már nem volt semmi sem látható belőle, de már nem is kellett, hogy a részletei elénk vetüljenek, hiszen mindent tudok, mindent tudunk, amit tudnunk kellett. Sammael ismeretlen fia volt felelős azért, hogy az én lányom meghaljon, s bár a halál angyala engedte szabadjára azt a mérhetetlen energiát, ami végül elporlasztotta Alesea testét, az a nyikhaj volt mindenért felelős.
Ő nem készítette fel a többieket, ő nem védte meg a rituálé többi résztvevőjét, s bármennyire is akarom hinni, hogy Sammael erről az egészről mit sem tudott, kétségek merültek fel bennem.
- Szóval maradtál... - pillantom meg Lunat, s nem is tudom megmagyarázni, hogy miért, de mosolyognom kell, hiszen örömteli volt, hogy vigyázott rá, amíg én eszméletemet elvesztve feküdtem a porban. - Nem esett bajod, örülök neki.
Jelentem ki, majd nagyot sóhajtva tápászkodom fel a talajról, nem is próbálkozom azzal, hogy a segítségét kérjem, hiszen pontosan tudom, hogy mi lenne a válasza. Csak megrázom a fejemet, és figyelem, ahogyan a drága zakóm foszlányokban van rajtam, ahogyan a nemes anyag szinte cérnaszálakra feslett a rituálé befejezése után.
- Ígérd meg, hogy rám hagyod a továbbiakat. Kérlek Lulu, ígérd meg! - lépek hozzá közelebb, s ahogyan azon a rozoga széken ül, úgy guggolok le hozzá, hogy a szemeibe nézzek. - Tudom, nem hiszel benne, de igenis törődöm veled és biztonságban akarlak tudni. Tudom, hogy eddig csak fájdalmat okoztam neked, adj esélyt nekem, kettőnknek, hogy... Talán túl sokat kérek tőled?
Sóhajtok ismét, majd kiegyenesedem és pár hosszú mozdulattam nyújtom testem izmait, s kissé nyöszörögve, kissé macskásan távolodtam tőle pár lépést, teret hagyva neki és a gondolatainak. Rágyújtottam volna, már éppen a kezemben volt a csomagból előkapart utolsó szál cigaretta, de ahogyan a számhoz emeltem a lángot, úgy dobtam el a csikket, úgy szabadultam meg a nikotin rúdtól. Nem néztem rá, hogy milyen reakciókat vált ki belőle a mondandóm, csak remélni tudtam, hogy igazat fog nekem adni, és akkor nem kell azon aggódnom, hogy a másik lányom is Sammael miatt fog meghalni.
A lenyugvó Napot kémleltem, majd sóhajjal ajkaimon folytattam a mondandómat. - Nagyon hasonlítasz anyádra, leginkább a szemeid és az a makacsság, ami ugyanúgy megvolt benne, mint benned. Mindig ellenkezett, soha nem volt úgy jó semmi, ahogyan én szerettem vagy akartam volna, és bármennyire vagy a pokol hercege, egy olyan nőnek, mint ő, sosem mondasz ellen...
A zsebemben kezdtem el túrkálni, egy gondosan összehajtogatott zsebkendőt vettem elő, melyet lassú mozdulatokkal nyitottam ki és ha rám figyel, láthatja, hogy egy medál alakja bontakozik ki a tenyeremben.
- Azóta nálam van, mióta először találkoztunk.- mutatom felé, majd odaadom neki, ha elfogadja. - Tudom, hogy nem kérsz belőlem, de még anyádé volt és ha bármi bajod ... szóval, ha szükséged van rám, akkor érintsd meg és gondolj rám...
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
Aki végzett a nővéremmel mindenfajta fájdalmat megérdemel. A többszörösét érdemli annak,a mit én még mindig szüntelenül érzek. Az égető érzés a mellkasomban, a szűnni nem akaró a fájdalom.. Hogy minden áldott reggel úgy ébredek, hogy ez csakis az én hibám volt. Hogy megakadályozhattam volna. Megvédhettem volna, ha csak egy kicsit jobban odafigyelek rá, de a makacsságom miatt teljesen elzárkóztam a világ elől és egyáltalán nem érdekelt engem, hogy mégis mit művel igazán, mert úgy tekintettem a mágiára, mint valami átokra, ami az ereimben keringett szüntelenül. Ha nem lennék az, ami akkor talán én is meghaltam volna édesanyánkkal együtt és nem lenne ennyi bűntudat a lelkemen, ami szüntelenül terhel..
- Ha kell én magam kaparom ki a szemeit és, mint jelenség lehet, hogy nem pusztíthatom el, de biztos vagyok benne, hogy azért, ha tökön rúgom azt nem fogja megköszönni nekem. - A halál egy jelenség, egyfajta örök korforgás, amely nélküle is létezett. Hiszen úgy tűnik, hogy már jó ideje nem látta, hiszen mintha ő maga sem hinné el, hogy őt látja. Így kérdem én.. Tényleg hiányzott valakinek ez a seggfej? Aki a halált okozta a nővéremnek? Nem érdekel, hogy ki ő, felőlem lehetett Isten aznapi dobása is, hogy a testvérem meghaljon én akkor sem állok jót magamért. Nem fogok csak azért elsétálni, mert egy nálam sokkal nagyobb, erősebb teremtményről van szó. - Mindenkinek megvannak a maga gyengeségei. Csak meg kell találni őket. - Lehet, hogy nem ugyanolyan, mint egy átlagembernek lennének, de ettől még nem azt jelenti, hogy nem lehet őt is ugyanúgy kijátszani. Hiszen biztos vagyok benne, hogy a semminél többet azért tehetünk. Nem fogadhatjuk el ezt az egészet csak azért, mert pont a halál angyala volt. Teszek én az egészre magasról.
Talán jobb lenne, ha elfordulnék és nem nézném végig a nővérem utolsó pillanatát mégis makacsul a gyülekezetre emelem a tekintetemet és figyelem őket, minden lépésüket. A szívem belesajdul abba, hogy ott látom a nővéremet, ahol az életét veszítette. Talán megállíthattam volna.
Egy pillanatra hunytam le a szemeimet mindössze azonban ez is elegendő volt az események drasztikus változásához. Éreztem a hőt annak ellenére, hogy mindettől igyekezett megóvni. Védelmezett. Összezavarodottan pislogtam az alakjára, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy ezt a hatalmas hőt, Alesea a bőrén érezte, kínzó fájdalmak között halt meg. Nem egy pillanat alatt. Szenvedett. Mérhetetlenül szenvedett.
- Jó.. - Éppen csak kinyögtem volna, hogy jól vagyok, mikor eldőlt a lábaim előtt, mint egy zsák krumpli. Talán itt lett volna az ideje egy olyan vicc elütésének, hogy most legalább ott van, ahol lennie kell egy rakás szemét között. Egy részem el akart indulni.. Itt hagyni. Hiszen megtudtuk ki volt az, aki felelős a haláláért és el is mehetnék nyomozni, hogy jobban beleássam magam a halál angyalába, hogy mivel állhatnék rajta igazán bosszút, de mégsem mozdulnak a lábaim. Nem hagyhatom itt. Furcsa mód így eszméletlenül még elég elviselhetőnek tűnik. Talán azért, mert nem jár a szája, vagy nincs nyitva a szeme. Vagy mert legalább halottnak tűnik. Akár az összes együtt. Végül kerítettem magamnak egy kisebb, rozoga kidobott széket, amire letáboroztam és vártam, hogy felébredjen. Talán segíthetnék rajta, de az a helyzet, hogy a legjobban eddig mások lángra lobbantásában remekeltem és nem hiszem, hogy ez annyira segítene rajta. Már az is valami, hogy nem húztam el a csíkot.. Ugye? Vagy én is olyan kegyetlen lennék, mint ő volt azzal a férfival, aki véletlen keveredett ide és ez a véletlen vezetett élete végéhez..
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Nem törődöm a pikirt megjegyzéssel, elengedem szavainak jelentését és az előttem lévő látványra koncentrálok. Minden pillanatot rögzítek az elmémben, minden apró mozzanatot, ami később jelentőséggel bírhat, hiszen most, ahogyan lezajlanak előttem az előkészületek, nem sok értelmet tudok mögéjük látni. A fiatal férfit figyelem, magabiztos és ellent mondást nem tűrő jelenét, mintha az élete múlna azon, hogy sikerrel járjon, mintha egész életében erre a pillanatra készült volna, s most hogy elérkezett a hőn áhított pillanat, nem akar felsülni tervével.
Mondataimra válaszol Luna a kérdések záporával és egy fenyegetéssel, mely megmosolygtató lenne, ha bárki másról lenne szó, most azonban inkább csak aggódás jár át, óvó féltés. - Keveset tudsz a mi világunkról, igaz?
Nem voltam kioktató, lenéző vagy gyalázó, inkább csak féltettem őt, amiért ennyire tájékozatlan a Mennyek és Pokol útvesztőiben.
- Sammael, a halál angyala.
Hangom csendes, kijelentő, s bármennyire is a testvéremről beszélek, egyfajta tisztelet költözik szavaim sorába, hiszen ő már előttünk létezett, s még akkor is a dimenziókat fogja járni, amikor mi már a feledés homályába veszünk. Mielőtt folytathattam volna, újabb rúnák kerülnek a talajra, s még az illúzión keresztül is érzem, hogy milyen erős mágiával kísérleteztek annak idején.
A fiatal férfi újabb utasításokat ad, újabb szigorú és kemény szavakkal teszi helyre a körülötte állókat, ellenőrzi az előkészületeket, majd kört alkottat a különleges kereszt köré, melynek csúcsán ő állt, ellenpontján pedig Alesea.
- Őt nem tudod csak úgy feldarabolni, a fejét venni... - járom körbe a felsorakozókat, figyelmem pedig hol a múlt, hol a jelen eseményei között forgatom. - Hiszen hogyan pusztítod el a Halált? Milyen fegyver fogja? Mi a gyenge pontja?
Tanítani próbálom, bár biztos vagyok benne, hogy ebből sem kér, mint ahogyan eddig semmiből, amit adtam vagy felkínáltam neki. S már majdnem folytattam, már majdnem újra elkezdtem a hangosan kimondott gondolatok áradatát, amikor a fiatal férfi felemelte a kezeit, s vakító pászma jelent meg ujjai hegyén.
- Elkezdődött... Talán, nem kellene végignézned. - fordítom tekintetemet Luna felé, a döntést azonban rá bízom, hiszen neki kell tudnia, hogy mennyire erős, mennyire lesz neki nehéz feldolgoznia Alesea halálának látványát.
Az erős fény kört alkotott, minden résztvevőt összekötött vakító látványa, s ahogyan szájuk ugyanazokat a szavakat kántálták egyre, úgy remegett meg a föld, úgy éreztem velük együtt a hatalmas erők munkáját, úgy kavarta és forgatta meg gyomrom tartalmát a rituálé ereje még így, hónapokkal később is. És akkor csend lett... Nyomasztóan letaglozó csend, mintha a világ még a lélegzetét is visszafolytotta volna, amikor Sammael fekete szárnyai szélesre tárva rajzolódtak ki, s mintha az összes dimenzió egyetlen pontba sűrűsödött volna, akkora volt a mindent elárasztó energia, mely mindent felperzselt, ami az útjába került.
Luna elé kellett lépnem, szárnyaimat szélesre tártam előtte, védve őt a hullámzó sötétség erejétől, mely a múltból tört újra elő, ismét csak áldozatot keresve magának. Ruháimat felperzselte a métely lávaként fortyogó melege, bőröm pergamenként égett meg, elszenesedett húst hagyva maga után, de a fájdalom, a kín nem tört meg, nem tudott visszavonulóra bírni. S amíg elszenvedtem azt, amit a kör mindegyik tagjának el kellett, csak a fiatal férfi maradt állva, valami erőtérrel védve magát, valami olyan mágiával, melyet Alesea nem volt képes megidézni. Láttam, ahogyan próbált menekülni, gondolataimban hallottam orkán erejű sikolyainak velőt rázó hangját, de nem tehettem érte már semmit, már nem tehettem semmit.
- Apám! - hallottam meg a fiatal férfit, de az is lehet, hogy csak az elmém játszott turpisságot velem, amint ajkairól leolvastam a szót, majd Sammaelre nézek, a régen látott, mégis oly ismerős vonásokra, mielőtt összeestem. Elfáradtam, megkínzott a látomás fenntartása, a pokoli tűz mindent felégető forrósága, s ahogyan a térdeimre rogyok, csak egy gondolat járt a fejemben, csak egy szándék fordította a fejemet magam mögé.
- Mondd, hogy nem esett bajod! - indítottam útjára a szavakat egy sóhajjal, majd meg sem vártam a válaszát, s miközben a látomás feloszlott, úgy terültem el a hátamon és veszítettem el az eszméletem.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
Még csak egyetlen egy perc erejéig sem próbált meg úgy viselkedni, hogy esetlegesen megkedvelhessem. Vagy legalább valami megbánást tanúsítsak azért, mert megmondtam neki, hogy köszönöm szépen, de nem kérem, hogy az életem része legyen bármilyen formában. Az, hogy milyen könnyedén ölte meg azt a férfit, akinek lehet, hogy családja van. Egy feleség, aki otthon várja, hogy hazavigye az aznapi betevőt, hogy eltartsa a családot. Talán még terhes is a felesége. Annyira mindegy, hogy lefestem magam elé ezt a képet vagy sem, hiszen már nem fog változtatni azon, hogy megölte. Mintha csak egy apró porszem lett volna a világból. Pedig valakinek talán a mindenséget jelentette. Csak úgy, mint nekem Alesea. Mostanra pedig nem maradt belőle semmi. Elveszítettem és soha nem kapom vissza, elvették tőlem. Ő pedig játssza itt a kötelességtudó édesapát, aki osztozik a fájdalmamban, de lefogadom fogalma nincs, hogy miről beszél. Lehet, hogy azt hiszi tudja, de az igazsághoz sosem járhat igazán közel.
- Huh.. Bocs, hogy élek. - Az elénk terülő látvány, egy illúzió amely szemünk előtt eleveníti fel a múltat teljesen elvonja a figyelmemet, a sértődöttségemet és a haragomat. Hiszen ott van Alesea. Legszívesebben odarohannék, hogy magamhoz szorítsam, de a szívembe, mintha belemarkolna valami azt suttogva, hogy ez nem a valóság, s ettől földbe gyökerezik a lábam és nem tudok mozdulni sem csak idegesen figyelem, ahogyan végrehajtják az előkészületeket, ahogy diskurálnak valamiről, de egyiküket sem ismerem fel Alesea-n kívül. Talán ismerném őket, tudnám kicsodák, ha foglalkozok a mágiával, ha igazán testvére vagyok Alesea-nak. De elbuktam. Kegyetlenül elbuktam.
Kérdésére csak némán megrázom a fejemet, hiszen fogalmam nincs, hogy kik lehetnek ezek az alakok. Bárcsak tudhatnám.. Akkor legalább, ha egyikük is túlélte kifacsarhatnám a lelket belőlük, amiért belerángatták ebbe az egészbe a nővéremet.
- Újra, hogy érted, hogy újra? Ő felelős ezért az egészért? Akkor meg kell találnunk.. Feldaraboljuk, a fejét eltesszük karácsonyra, hogy a fára tegyük csúcsdíszként. - Nem érdekel, hogy kivel kell szembeszállnom azért, hogy bosszút állhassak a nővérem halálért. Senki nem ragadhat el tőlem egyetlen fontos személyt sem anélkül, hogy megbűnhődne érte.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Igen, akár ki is üthettem volna, elvehettem volna az eszméletét és hagyhattam volna, hogy álomba szenderüljön, amíg végzünk itt, de egyszerű és gyors megoldást választottam. S különben is, mennyi ideje lett volna még? Harminc-harmincöt év? Jelentéktelen és porszemnyi élete egyszer úgy is végeszakadt volna, hát miért húzni az egészet, s várni a betegségekre, az elmúlásra, a fájdalmas halálra. Nem is törődtem vele tovább, hiszen a mormolt szavak és lányom ereje sikerrel koronázta a rituálét, s ahogyan a gomolygó füstfelhőkből alakok bontakoztak ki, úgy pillantottam meg Alesea arcát, mely pontosan úgy nézett ki, mint Lunaé.
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy ellentmondj nekem. S ezért bármit megtettem volna... - lépek közelebb az általunk létrehozott fantáziavilághoz, s mintha egy erőtér vette volna körül, úgy kellett magam átvágnom a határolóvonalán. Hirtelen változott az idő, már nem volt olyan kellemes, kora nyári meleg, helyébe hideg és hűvös fennhangok zárkóztak fel, s ahogyan Alesea mellé értem, úgy vágott szíven a felismerés, hogy mennyire hiányzik.
Nem ismertem őt, nem tudtam, hogy mi motiválja, milyen gondolatok jártak a fejében, de ahogyan a vele szemben álló férfira mosolygott, ellágyultam, s szemeim könnyekkel teltek meg. Csak sóhajtani voltam képes, hiszen bármennyire akartam, nem érinthettem őt, nem ölelhettem magamhoz, nem szívhattam magamba illatát, nem érezhettem bőrének melegét... Már soha nem fogom őt olyannak megismerni, mint amilyen egykor volt.
- Felismered a többit? - pillantok Lunara, s ahogyan végignézek a többi résztvevőn, úgy próbálok ismertető jegyeket felfedezni a sosem látott arcokon. Látom, hogy valamire készülnek, hogy varázslatot készítenek elő, s minden pillanattal egyre inkább tudatosul bennem: megidéztek valakit vagy valamit, amit nem tudtak kordában tartani. Lassú lépésekkel járom körbe az apró tömeget, s bár nem hallom őket, az nyilvánvaló, hogy melyikük a vezető, hiszen az ő bólintása nélkül a többiek nem tesznek semmit. - Mintha körülötte forogna minden...
Mutatok ujjammal a srácra, annak ellenére, hogy egy érzés bennem azt súgja, már több évszázada kinőtte azt a kort. Látszik rajta, hogy mennyire magabiztosan tereli az előkészületeket, hogy mindennek pontosan tudja a helyét és idejét, mintha már hosszú ideje készült volna erre az egészre, s amikor egy jelet rajzol a szeméttelep kavicsos talajába, Sariel jut eszembe.
- Nem, az nem lehet! Képtelenség! - csattan hangom, ahogyan felismerem a rúnát, ahogyan elmém végre összerakja a kirakós utolsó darabkáit. - Már tudom, hogy kit idéztek meg...
Pillantok újra Luna szemeibe, s a rémült vonások helyét hirtelen átvette a düh grimasza, ahogyan szívemet és lelkemet egyre csak elöntötte a harag.
- Sammael... Halál újra közöttünk jár...
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
Ha akartam volna se lennék képes arra, hogy foglalkozzak vele. Leginkább azért igyekeztem magam mögött hagyni, hiszen addig sem kellett belegondolnom, hogy vele töltöm az időmet. Túlságosan is belepiszkált a fejembe, amit talán sosem fogok megbocsájtani neki. Összekuszálta a gondolataimat és utána még ő volt felháborodva, hogy én nem adom meg neki a tiszteletet. Hát aztán nekem semmit nem mutatott még, amitől annyira tiszteletre méltó lenne. Az pedig, hogy rágyújtott csak még jobban piszkált, hiszen már kifejeztem, hogy nem különösebben rajongok érte, bár nem tudom, miért kellene neki megváltoznia, hiszen ha megváltozik, ha nem.. Én nem kérek többet belőle. Jobb lesz nekem nélküle. Csak tegyünk pontot a nővérem halálára.. Már amennyire pontot lehet tenni erre, mert elfogadni sosem fogom, hogy már nincs többé. Hogy szinte egyedül maradtam ebben a világban. Nekem már csak Magnus maradt. Ő az egyetlen menedékem.
- Csak másodkézből hallottam a történteket, nem mentem egyenesen a forráshoz. Mint legutóbb is tapasztalhattad nem éppen vagyok önmagam.. Bár azt sem tudod, hogy milyen vagyok akkor, szóval tök feleslegesen hoztam fel. - Teljesen kifordultam önmagamból és az, hogy újra láthatom Alesea-t nem tudom, hogy azért van, hogy visszataláljak a helyes útra vagy ez egy jel afelé, hogy én teljesen kezdem elveszteni a józan eszemet, ítélőképességemet. Erről pedig talán ő ad teljes tanúbizonyosságot, hiszen olyan messzire el kellene kerülnöm, amennyire csak emberileg lehetséges. Most mégis itt vagyok vele, mintha mi sem történt volna.
Amilyen gyorsan felbukkant az egyik dolgozó olyan gyorsan találkozott a teremtőjével és nem maradt utána, mint a saját vére, ami beterítette a közeget. - Neked elmentek otthonról? Nem lett volna muszáj megölnöd, egyszerűen csak kis is üthetted volna. - Sosem értettem, hogy miért kell ilyen forrófejűen reagálni. Persze nekem is megvoltak a pillanataim, de mintha nem is ismerte volna a gyengédséget, vagy az egyszerűséget. Még csak távolról sem.
Hogy ezek után még mi? Az arckifejezésem talán pontosan leírja, hogy mennyire abszurd, hogy ezek után még megfogjam a kezét, de nem mintha különösebben választhattam volna egyszerűen csak letámadott magához szorított és menekülni akartam, mert fájt égetett minden egyes érintése sikítani akartam, amikor meghallottam a nővérem kérlelő hangját.. Mikor végre eleresztett a karjaiból távolodtam még pár lépést és, mintha most először jutottam volna levegőhöz. - Ezt még egyszer meg ne próbáld. - Semmi figyelmeztetés, vagy kérés egyszerűen csak letámadott. Bár oké így legalább hamarabb túl leszünk a dolgokon és nem kell többet látnom, aminek egyre inkább csak örülni tudok.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Szótlanul haladtunk egymás mellett, mintha két idegen lenénk, akiknek semmi mondanivalója egymásnak, pedig annyi kérdés, annyi kíváncsiság volt bennem iránta, hogy majdnem szétrobbant a fejem, annyira ki akartak törni ezek a gondolatok belőlem. Azonban mindegyiket visszafogtam, az ő szabályai szerint játszottam, hallgattam és csendben haladtam hol mellette, hol mögötte. Néha-néha még beleszippantottam a cigarettába, de nem esett jól, hirtelen gyűlöltem meg az ízét és pöcköltem messzire a csikket, lányom által utált szokásom mementóját.
Amikor megállt, én is úgy tettem, amikor kicsit szaporábbra vette a lépteit, hozzá idomultam, követtem őt és amikor a szeméttelepre mutatott, tenyerem hirtelen ökölbe szorult. Figyeltem a környéket, a távolban zúgó gépek tompa hangját, ahogyan férfiak kiáltottak egymásnak munkájukat végezve, azonban egyik zavaró elem sem kötötte le igazán a figyelmem, csak az üres rész, melynek irányába vezetett.
- Szóval itt történt... - felesleges volt a szavakat kimondanom, hiszen ő hozott ide, léptei nyomán jutottunk a telepre és s most, hogy itt állok, ismét csak elfog a düh, újfent haragra gyúl szívem minden apró izma. - Beszéltél azzal, aki megtalálta? Mit mondott?
Nézek a lányra, arra a gyönyörű, független, erős nőre, akivé a majdnem kétszáz év alatt cseperedett, s csak sóhajtani volt erőm, amikor újra elvettem róla a figyelmem. Próbáltam a helyszínre koncentrálni, a körülöttünk lévő nyomokra, de mindegyik oly halványan vett minket körül, hogy képtelen voltam tisztán látni jelentőségüket.
- Hé, maguk mit ke...? - egy férfi zavart meg minket, nekem pedig elegendő volt csettintenem bal kezem ujjaival, hogy cafatjaira robbanjon szét halandó teste, vértócsát hagyva maga után a szeméttelep mocskában.
- Nem zavarhat meg minket senki és semmi! - jelentem ki vörössé váló íriszekkel és olyan kemény vonásokkal arcomon, mintha márványból vésték volna ki ábrázatom. - Add a kezed ... kérlek!
Nyújtom felé az ujjakat, melyek az imént még öltek, majd ha elfogadja azt, közelebb lépek hozzá, és még mielőtt ellenkezni tudta, magamhoz ölelem. Úgy szorítom őt, mintha soha el nem akarnám ereszteni, mintha örökké magamhoz akarnám láncolni, s ahogyan hátrafeszített karját ujjam karmával sértem fel, úgy szívom magamba vérét és Alesea lelkének hozzá kapcsolodó foszlányait.
- Ha ellenkezel, csak fájdalmasabb lesz... - nézek rá, hiszen biztos vagyok benne, hogy a magyarázat nélküli támadás nem fog tetszeni neki, de szükséges, hogy indulatai vezéreljék, hogy dühödt haragot éljen meg miközben a rituálé lépéseit hajtom végre.
- Ne bántsd kérlek ... APA ... ne bántsd őt! - mindkettőnk elméjében egyszerre sikoltott fel egy hang, mely nekem ismeretlen volt, neki azonban annál közelebbi. - KÉRLEK!
Sikított újra, még rémisztőbben, mint az előbb, méginkább félelmet keltően, s ahogy elengedtem Luna vékonyka alakját és nyitottam ki a szemeimet, úgy láttam magam előtt egy találkozót, ismeretlen arcokkal és a lányommal. Aleseaval...
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ i need to know who killed her & why
Egyik pillanatról a másikra bukkan fel az életemben és azt várja, hogy elfogadjam. Arra pedig aztán évezredeket is várhat, mert sosem fogom elfelejteni, hogy miatta gyűlöltem magam nap, mint nap. Habár még most sem mondhatnám, hogy megbarátkoztam a démoni felemmel, a mágiával, de legalább annyit össze tudok foglalni, hogy már kezdek megbarátkozni az erőmmel. De Ő, az apám volt az, aki miatt mindig is gyűlöltem önmagamat és egyszerű emberi életre vágytam, de ez nekem talán sosem adatik meg. Most pedig már nem is ér olyan sokat, hogy nincs már többé a nővérem.
Nem érdekel senki és semmi az egészet magam mögött hagynám, ha tehetném, habár tudom, hogyha ki is derítem, hogy ki ölte meg, ha el is rendezem akkor sem fogok úgy tekintetni rá, mint az életem egyik lezárt fejezetére. Örökkön, örökké bennem fog élni egy érzés, hogy cserben hagytam a nővéremet, hogy nem álltam ki mellette, ha nem zárkóztam volna el annyira, amennyire míg élt tettem, akkor talán még most is életben lenne. Megmenthettem volna. Vagy együtt haltunk volna meg és nem kellene a fájdalommal és a veszteséggel szembenéznem.
Figyelmetlenségnek hála kis híján egy szemétszállító autó lett a végzetem. Talán legalább oda kerültem volna, ahova tartozom. A szemetek közé. Nem köszönöm meg, nem teszek semmit egyszerűen csak mély levegőt veszek és idegesen dobolok a lábammal, míg megvárjuk, hogy elhaladjon a kocsi.
- Nem kell.. Mindjárt ott vagyunk. - Részben igaz volt, hogy tényleg mindjárt ott vagyunk, másrészt azonban csak nem éreztem volna túlságosan kényelmesen magamat a történtek után egy olyan szűk helyiségben vele, mint egy aprócska autó. Valahogy a légtere koránt sem lett volna elegendő ahhoz, hogy távol tarthassam magamtól mindazt a sötétséget, ami a fejemben lezajlott és mindezt csak miatta.
Újra szapora léptekkel indulok meg kicsit már jobban odafigyelve a körülöttem történő eseményekre, hogy lehetőleg ne lapítson ki semmi és ne érezhesse úgy, hogy megvolt a mai jótette, ami miatt hirtelen meg kellene neki bocsátanom. Pukkadjon ki, ahol van nem is érdekel. Egyedül az számít, hogy megtaláljuk ki ölte meg a nővéremet. Esküszöm megnyúzom bárki is legyen az. - Itt is lennénk. Ha minden igaz ott történt. - Mutatok a szeméttelep egy kicsit üresebb részére.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Le akarja tudni a dolgot, hogy utána végleg búcsút intsünk egymásnak és elfelejtsük a másikat örökre. Én azonban nem ezt akarom, nem erre vágyom, része akarok lenni az életének, akkor is, ha ő erről semmit sem akar tudni. Pedig mennyivel könnyebb lenne minden, ha elfogadna, ha látná annak a döntésnek a súlyát, amit annak idején meghoztam értük, most azonban csak a gyűlölet, a féktelen düh dolgozik benne irántam. Megérthetném, de elfogadni semmiképpen nem fogom!
- Rendben, legyen úgy, ahogy te akarod! - vajon hallotta a mondatom vagy szavaim csak úgy elsuhantak a füle mellett? Nem tudhatom, hiszen amilyen gyorsan felállt az asztaltól, az is meglehet, hogy csak magamnak jelentettem ki a beleegyezést. Viszont követtem, magam mögött hagytam az asztalt, az olajban sült csemegék halmait, a mártogatóst és az egyre inkább magára találó zsírgombócot. Hangtalanul, némán követem őt, majd kicsit gyorsítok lépteimen, hogy mellé kerüljek.
Szólhatnék, kérdezősködhetnék arról, hogy merre és hová megyünk, de hagyom, hogy vezessen, hogy ő diktálja a tempót és vezetőm legyen ezen a csendes úton. Cigarettára gyújtok, mert kell a pótcselekvés, szükségem van arra, hogy valamivel babráljak: egy olyan szokás, amit az évezredek során sem tudtam kordába hajtani. S ahogyan megtöltöttem a tüdőmet a fekete füsttel, egy sikátor mellett haladunk el, ahol hatalmas nagy kukásautó tolat felénk, s csak hirtelen mozdulatomnak hála nem ütötte el Lunat a figyelmetlen sofőr. Szemeimben harag gyúlt, gyűlölet, vad düh és zabolázhatatlan indulat, de visszafogtam magam, mert itt volt ő. Miatta nem ugrottam a vezetőfülkébe, miatta nem téptem ki a fickót a volán mögül, miatta nem perzseltem fekete szénné a felelőtlen munkást.
- Óvatosabban Luna! - csitítom magamban a szenvedélyt, s ahogyan rá pillantok, minden morcosság eltűnik belőlem, szertefoszlik a sofőr iránt érzett gyűlölet. - Nem akarlak téged is elveszíteni...
Sóhajtok hatalmasat, majd megvárom, amíg a teherautó elhalad előttünk, s ahogyan a munkás szemébe nézek, félelmet látok rajta, mintha tudná, hogy akár egyetlen csettintéssel is elvehetem az életét. Mintha tudná, hogy a gondolat erejével elzárhatnám az artériáit, mintha sejtené, hogy ujjaim apró mozdulatai is elegendőek lennének arra, hogy minden csigolyája a bőrén kívülre kerüljön.
- Fogjunk egy taxit? - teszem fel ártatlanul a kérdést, majd válaszát megvárva teszem meg következő lépésem.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ fix me. please.
Soha nem volt az életem része. Nem érdekeltem és ezért engem sem érdekelt. A legkevésbé sem. Nem számított, hogy mit gondol, hogy mit érez, vagy mit akar. Olyan erőteljesen akarta az életembe erőszakolni önmagát a jelenlétét, hogy szinte megfojtott vele. Olyan dolgokat láttam miatta és éltem át újra, amelyeket talán soha nem is kellett volna. El akartam felejteni, hogy mennyire nehéz minden áldott nap felkelnem és a tükörbe nézve feleszmélni, hogy habár azonos vonásokkal jöttünk a világra akármennyire is próbáltam magamban felfedezni a nővéremet nem sikerült. Túlságosan különböztünk. Most pedig, hogy látom, érzem őt.. Sokkal nehezebb lett minden, mintha darabokra szaggatta volna a már így is megsínylett lelkemet.
Nem akartam semmit érezni vele kapcsolatban. Csak ki akartam zárni, hogy ki is ő valójában. Habár a bennem tomboló dühöt nem volt olyan egyszerű kizárni, mint szerettem volna, hiszen gyűlöltem. Nem érdekeltük egészen addig, míg meg nem halt Alessea és akkor is, mikor megjelent elvárt tőlem dolgokat, amelyeket nem adhattam meg neki. Sosem fogom tisztelni, vagy úgy tekinteni rá, mint az apámra. Képtelen lennék.
- Elviszlek oda. Én is látni akarom. Tudni akarom, hogy mi történt vele. - Lehet, hogy fájdalmas lesz, talán katasztrofális, de tudni akarom, hogy mi történt, hiszen talán így majd képes leszek lezárni magamban a történteket. Tudnom kell ki tette vele és mit tett vele, máskülönben tényleg képes lehetnék lezárni? Hiszen megannyi módját választottam a menekülésnek és egyik sem a jót hozta ki belőlem. Talán itt lenne az ideje, hogy megpróbáljak szembenézni a dolgokkal. Csak így küzdhetek meg vele igazán.. Muszáj lesz valahogy magam mögött hagynom.
Most sem fogadom el a felém nyújtott kezét, egyszerűen nem akarok túlságosan közel kerülni hozzá. Olyan furcsa, hogy a legelső találkozásunk során még vonzott magához, akár csak egy mágnes most pedig már a gondolatától, hogy megérint érzem, ahogy lángok borítják be a testemet, az égetett bőr szagát, ahogyan újra és újra a lángok áldozata lesz.
- Nem akarok rá aludni egyet. Meg akarom tudni, hogy mi történt. Szóval.. Menjünk. Csináljuk. - Minden erőmre szükségem lesz ahhoz, hogy egyben maradjak, hogy ne hulljak darabokra, de ezt akarom tenni. Ezt meg kell tennem.
Felpattantam a helyemről és elindultam a kijárat irányába, ahogy az előbb ő maga is kiviharzott volna. Vissza se néztem, hogy követett-e engem, vagy sem egyszerűen csak elindultam a szeméttelep irányába, ahol minden lezajlott.
ez most picit gyenge 
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Megállítottam a mozdulatot, melyel el kívántam hagyni az étteremnek csúfolt zabáldát, s ahogyan visszaültem a helyemre, úgy hallgattam a hangját. Annak ellenére, hogy fájdalom, keserűség volt benne, kedveltem a tónust, mellyel a szavait formálta, s átkoztam magam, igen, gyűlöltem magam amiatt, hogy eddig nem voltam része az életüknek és elmartam magamtól a lehetőséget, hogy jobban megismerjem őket. Persze mindenki úgy tudja, hogy nem érdekeltek, mindenki abban a hitben tengeti nemlétét, hogy a két leánygyermek, amivel annak idején az anyjuk áldott meg engem, inkább teher volt számomra, legalábbis nüansznyi kellemetlenség. Hiszen mennyire elleneztem, mennyire elítéltem Lilith és Sammael ténykedését, hogy vérükkel népesítsék be a Földet, hogy utódokat nemzenek a Mennyek és Poklok közé, s lám... Elég volt akkor egy apró pillantást vetnem rájuk, hogy a szerelmeseik legyek. S ó miért mentem bele abba az alkuba? Miért szakítottam el magukat tőlem?
- Ha ennyi adatik meg veled, akkor ezzel kell beérnem. - fájt minden szót kimondani, mintha mindegyik hang egy újabb izzó vas lenne a szívembe szúrva, de reméltem, egy apró kis sugár elmémben olyan hitbe kergetett, hogy talán meggondolja magát. Talán ad nekem egy esélyt, talán lehetünk egyszer apa és lánya. - Szükségem van rád... Olyan idegen nekem ez a világ, olyan nagyot változott, amióta a Pokolra száműztem magam, hogy képtelen vagyok eligazodni benne. Kérlek segíts és én mindent megteszek, hogy megtaláljuk a gyilkosát!
Vallok neki őszintén, majd közelebb hajolok hozzá. - Vigyél el oda, ahol történt. Látni ... érezni akarom, megidézni a történteket...
Sóhajtok és újra kinyújtom a kezem, bár nem számítok túl sok jóra azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni. Ahogyan az előbb, úgy most sem várom, hogy a bizalmába fogadjon, így nem is várok rá, csak folytatom.
- Persze neked nem kell végignézned, csak... Szeretném, ha ott lennél, ha ... támogatnánk egymást ebben. Persze csak, ha te is akarod. - hangom szelíd, simogató és talán egy kicsit fel is adtam önmagam azért, hogy a kedvére tegyek. Mert kell az érzés, hogy nem gyűlöl, hogy a szívében esetlegesen lehet egy apró hely számomra, hogy ne haraggal váljuk el majd a végén, hanem úgy tekintsünk egymásra, mint akik számíthatnak a másikra. Igen, pontosan ezt akarom, így szeretném, erre vágyom.
- Menjünk most vagy ... kérsz időt, hogy... Nem is tudom, kialudd magad? - mosolygok rá kedvesen, majd válaszát várva teszem meg következő lépésem.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ fix me. please.
Nem bírtam elviselni. Túl sok volt a számomra egyszerűen képtelen voltam őt úgy befogadni az életembe, mintha mindig is a részese lett volna. Ha annyira a részese akart volna lenni megmenthetett volna minket édesanyánk halálakor. Szárnyai alá vonhatott volna, de egyáltalán nem érdekeltük. Egészen addig felénk sem fordította a tekintetét, amíg nem voltunk számára hasznosak. Vagyis csak már vagyok. Mert Alesea nincs többé és, ezen semmi nem változtathat. Az pedig, hogy itt van előttem, alakja könnyedén elevenül meg a szemeim láttára. Egyáltalán nem segít a számomra. Minden seb újra feltépődik bennem és az, hogy azt akarja, hogy mindezt megosszam vele, hogy láthassa a nővérem.. Elszakad bennem a cérna.
A kifakadásom után úgy rogyok össze, mintha mindent kiadtam volna magamból és csak az állandó üresség maradt volna fenn maga után. Nem tudom, hogy ez valami újabb játszma kívánt lenni, vagy sem... Hiszen egy részem még mindig úgy érzi, hogy ez az egész csak egy játék a számára és semmit nem jelent neki. Egy démonról beszélünk, aki majd kétszáz évig betartotta az ígéretét, hogy távol maradt a gyerekeitől. Talán nem is esett nehezére mégis nem tudom nem megsajnálni egy kicsit. Valahogy sikerült beférkőznie a bőröm alá. Talán pontosan ez volt a célja, de ez még nem jelent meghívót az életembe.
- Várj! - Szólok utána, mielőtt még elviharozhatna a helyszínről, mintha mi sem történt volna. - Most már mind a ketten tudjuk, hogy miképpen érez a másik. Akkor próbáljunk meg egyről a kettőre haladni.. Mit gondolsz? - Letörlöm a könnyeket az arcomról és úgy nézek fel rá a székből, kicsit felé fordulva. - Ne feszegessük a másik határait, és attól még, hogy a jövőben nem fog összekötni bennünket semmi, még mindig ott van a feltételem, hogy találjuk meg Alesea gyilkosát. Mert nem hiszem, hogy az egész csak baleset lett volna.. - Habár mindig szeretett veszélyes vizekre evezni azt is jól tudom, hogy nagyon is értett ahhoz, amit csinált. Mindig olyan lelkesedéssel, szenvedéllyel varázsolt olyan biztos volt a dolgában, hogy ezért egy kicsit talán irigyeltem. Milyen nevetséges. A halála pillanatáig veszekedtünk azon, hogy nem akarok varázsolni, mégis a halálától kezdődően kezdtem el az erőmmel ismerkedni.. Ha csak egy kicsit is előbb, akkor talán még most is élne. Vagy vele együtt lennék halott, de akkor legalább nem fájna ennyire. - Na, de akkor benne vagy, hogy együtt kiderítjük mi is történt vele biztosan, vagy inkább magadtól akarod csinálni? - Én úgy sem adom fel, ha mondjuk különválva kellene nekilátnunk a dolognak csak rajta áll, hogy velem kíván-e dolgozni. Ha pedig tényleg annyira fontosak voltunk neki, mint azt állítja, akkor kétlem, hogy elutasítana egy ilyen lehetőséget.
ez most picit gyenge 
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Napi vicc
» Chuck, és Faythe...hogy mi lesz ebből...?!!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Staten Island-
Ugrás: