descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Könyvtár
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
foglalkozás :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

this is the end
scott & electra & catarina

A pokolban lévő utolsó portál is, amely összekötötte azt a világunkkal bezáródni látszott. Ezzel együtt a sötét árnyvadászok úgy estek össze, mintha semmi kihívást nem okozhattak volna eddig sem. Mindössze néhány elhagyatott maradt hátra, akikkel a maréknyi árnyvadászoknak sikerült elbánniuk a farkasokkal karöltve. Többen eszméletüket veszítették, megsérültek, voltak akik meg is haltak. Egyesek régi barátok arcait vélhették felfedezni az elhullott sötét harcosokban, akiknek a vonásaik holtukban váltak újra emberibbé, törékennyé.

A mai napon győzelmet arattak... De mégis milyen áron?
 
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

To: Cat & Electra
☾ Aláfestő: Time is over
Vér... Mint nyál, ömlött ki az éles agyarak közül. A tekintete egy gyilkosé volt. Húst és életeket kívánt felfalni. A sötétség, mely alkotta, mely teremtette, valóságos démonként játszott elméjével. Az elmémmel. Az én démonom. A legyőzhetetlen ellenségeim egyike, magam voltam. Meg sem próbáltam felül kerekedni rajta. Csak élveztem minden harapást. Minden nyelést, ahogy a meleg vér csordogált le torkomon. A helyzethez képest, szinte békésen időztem el az árnyvadász forró, ám élettelen teste felett. Hiba volt...
Szúrást érezve hátamon, éreztem, ahogy százak vérétől meleg penge a bőröm alá férkőzik, akár egy parazita. Fájdalmasan nyekkenve kaptam a fájdalom irányába, de a tettes korántsem így gondolta a történet végét. Fogaim csak levegőben csattogtak néhány pillanatig, amikor is sikerült megkapnom csuklóját, s elérnem, hogy tegyen néhány hátráló lépést. Igen. Félig meddig ez is történt. De nem csak játék volt. Élet s halál kérdés volt minden pillanat. Pillanatok, melyben helyes döntést teszel vagy sem. Elhamarkodott lépésekért sokan fizettek már életükkel. Én nem akartam közéjük tartozni. Ahogy az elmezavaros ellenfelem sem. Hát tőrje markolatát ékelte fülem alá, erőteljesen nekem csapva. Pillanatnyi látászavar és erős fejfájás járt érte jutalmul. De ezt az ajándékot én nyertem meg...
El ágálva emelkedtek fel mellső mancsaim a talajtól, majd heves hátrálással ráztam meg fejemet, miután hamar vicsorogva igyekeztem kellő fenyegetést nyújtani számára. A hátamban ragadt tőr pillanatnyilag meg sem kottyant. Bár éreztem a tárgy kelletlen súlyát, ám az adrenalin szinte fájdalomcsillapítóként hatott.
Előre hajolva tartotta maradék tőrjét, hogy védelméül szolgálhasson. De csak az járt a fejemben, hogy hogyan fogom leszopogatni csontjairól húsát, s piszkálom majd ki fogaim közül a darabokat a tőrjével. Nem csak le akartam győzni. Nem csak meg akartam ölni... Fel akartam falni! Őt és az összes nyomorult társát! A nagy gonosz farkas...
Mindössze néhány pillanatig kerülgettük egymást, felmérve egymás gyengéit. Szinte egyszerre rugaszkodtunk el a talajtól, hogy pontot tegyünk a dolog végére. A karja felém lendült. Elhajolva tőrje elől kaptam csuklója után, majd addig szorítottam fogaim között, míg nem meg hallottam csontjának édes reccsenését. A tőr hamar a talajra hullott, ahogy ő is követte. Megtett mindent. A fülemet tépte. Ököllel vert. De a torka... A torkát védtelenül hagyta. Éltem a lehetőséggel, s fogaim közé véve, haraptam át, miközben élveztem a szökőkútként kiáramló vasas forró vérét a nyelvemen. Talán darabokra szedtem volna, de villámcsapásként ért a felismerés a neve képében. Electra... Riadtan kaptam hát fel fejemet, s néztem irányába. Abban a pillanatban repült el velem szemben a kék boszorkány. Nagy csattanással csapódott a könyvespolcnak, s a fölötte tornyosuló eszement banda nem épp előnyként szolgáltak számára. Electra szénája sem állt jól. Bár segíteni akartam a bűbájoson is, azonban Electra... Minden szempontból előnyt élvezett. Bár Electra felé billent a mérleg, mégsem voltam képes dönteni. Vagy az önzőségemnek adok teret, vagy az ész ép érveknek. Hisz lássuk be. Electra hátrányt jelent. Gyenge és tapasztalatlan. Ellentétben a vasorrúval, aki hasznára válik a jelen helyzetnek. Mégis Electra felé tettem egy bizonytalan léptet.
479 words ☾
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
foglalkozás :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

the descent into hell is easy
scott & electra & catarina
Thomas a portál másik oldalán szembesül a történések következményével, míg a többieknek itt kell minden erejükkel kitartaniuk annak érdekében, hogy győzedelmeskedhessenek, hogy túlélhessék ezt a káoszt, amit maga Sebastian indított el.
Az egyik sötét árnyvadász Catarina-ra vetette magát, majd azt követte már éppen két másik, hogy darabokra szaggassák, megsemmisítsék a boszorkánymestert, amikor annak mágiájának köszönhetően olyan erővel lökte el magától a sötét árnyvadászokat, akik egyenesen a falnak vágódva, betört koponyával zuhantak a földre szakadtak el az élők soraiból. Azonban az aprócska kör részén ott volt maga Electra is, aki minimálisan szintén elsodródott a körből és nekivágódott az egyik könyvespolcnak, habár egy kisebb ütődéssel megúszta, de ez még nem azt jelenti, hogy nem veszíthette el az emlékezetét, hiszen újra a földön kötött ki és máris három sötét árnyvadász készült megadni az utolsó csapást, amivel elszakítják az élők sorából.
Scott állatias harci technikája sikeresnek bizonyult az egyik sötét árnyvadásszal szemben, de még mindig volt vele szemben egy, aki készen állt arra, hogy kiontsa az életét. - Itt az ideje, hogy meghalj, kis korcs. - Azzal pedig egyenest rávetette magát a férfira, mindkét kezében egy kisebb tőrt szorongatva, amivel szúrt és döfött, amilyen gyorsan csak bírt, ahol csak érhette, mindössze a farkasnak a gyorsaságán múlott, hogy mennyire képes hárítani ezeket az ütéseket, miközben Electra-t bekerítette mind a három sötét árnyvadász és az egyik már éppen lesújtani készült a kardjával, hogy kiontsa a szőke farkas életét.

Reag írási határidő: június 3 20:00!
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
A támadásotok, lépéseteknek a sikerességére fogtok dobni!
Electra: 1-3: sikeres 4-6: sikertelen
Scott: 1-2: sikeres védekezés 3: sikertelen védekezés 4: sikeres védekezés 5-6: sikertelen védekezés (lényegében ettől is függ, hogy tudtok-e segíteni Electra-n, már ha akartok. Razz )
Catarina: 1-3: sikeres 4-6: sikertelen (lényegében ettől is függ, hogy tudtok-e segíteni Electra-n, már ha akartok. Razz )
 
 
Catarina Loss
❖ Warlock

avatar
Keresem :
Apuci
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Jennifer Lawrence
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Scott & Electra
❀ this is the real hell
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem sikerült túl sokáig fenntartani a portált, megint visszamaradtak páran, de nem tudtam már mit tenni. A sötét árnyvadász rám vetette magát, ezzel teljesen kizökkentve és megszüntetve az átjárót. Lihegtem, rettenetes erővel nehezedett rám, és a szemem sarkából láttam, ha ezt az egyet le is rúgnám magamról, ketten is rám vetnék magukat. Éppen csak 1% esélyem, ha van rá, hogy ennek az egynek az elintézésével bármit is elérnék. Koncentrálni próbálok, az álcát is lebontom magamról, minden erőmet összpontosítani akarom, ami így a portál után tényleg megerőltető. Viszont nincs más lehetőségem, mint egyszerre elintézni a hármat, nem vagyok a legjobb a harci mágiák használatában, így más trükkhöz kell folyamodnom. Igét mormolok, a szorításomat lazítom, majd el is engedem az árnyvadász kezét, ami a nyakam köré szorul. Hagyom, hogy egy hatalmas energiahullám szabaduljon fel, és magával vigyen mindent, ami a kétméteres körzetemben van.

Csak remélni merem, hogy a sajátjaimat nem értem el, még ha pár a hatókörben lévő sötét árnyvadászt el is vitt, a padlón fekve nem sikerült rendesen felmérnem a távolságot köztem és a többiek között, ahogy időm sem volt. Végigsimítok a torkomon, nehézkes így levegőt vennem még, de szép lassan rendbe jön, ennyi miatt nem fogom feladni. Mindenki küzd, árnyvadászok és alvilágiak, együtt és nem egymás ellen. Mindent meg kell tennünk, amit csak lehet. A sebesültekhez sietek, ha látom, hogy valaki még harcba állítható, akkor vele kezdem a gyógyítást, hogy minél több emberünk maradjon, majd azok után következnek a bonyolultabb esetek. Igyekszem a többiekre támaszkodni védelem terén, bár a biztonság kedvéért nézek a hátam mögé is. Ha pedig valaki túl közel merészkednek, ismét egy energiahullámmal repítem a falnak, hogy minimum elveszítse az eszméletét. Onnét pedig már a többiek gondoskodhatnak róla.
Vagy mégsem... ❀
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

To: All
☾ Aláfestő: Seven Nation
Sosem voltam az a falka központú ragadozó. Magányos farkas voltam, ha helyzetemben célszerű így fogalmazni. Aztán a feje tetejére fordult a világom, és kénytelen voltam valamit tenni. Hiszen ahogy engem sem hagytak, úgy őt se hagyhatom magára. Képtelen vagyok bevallani, hogy én tettem pokollá az életét. Így ez a legkevesebb amit tehetek érte. Nem fair játék, azonban így is több mint a semmi. Csak álljak meg két lábon, mikor rájön a dolog turpisságára. Igen. A nap nagy részében ezen jár a fejem. Ahogy akkor is ezen járt, mikor zihálva rontott be a Jade Wolf ajtaján egy falkatag. Nem ismertem. Vagy talán néhány szót váltottam vele. De ez a sápadtság még nekem is feltűnt. A csengő felette élesen csörrent fel, ahogy zárult az ajtó. Sápatag, sovány képével nézett közénk. Talán csak szórakozik, vagy esetleg levegőt is kell kapnia ahhoz, hogy kibökje mi ez a pánik. Hát kíváncsian tettem le frissen töltött kávésbögrémet.
" Az intézet lerohanták! " Alig bírta egyben kimondani a mondatot, ám nem is jelentett gondot, hiszen sokunknak alig sikerült felfognia a helyzet komolyságát. Vagy épp hogy egyáltalán igaz. Ahogy eljutott az agyamig amit mondott, egy pillanatra sem az árnyvadászokra gondoltam. Riadtan kapkodtam fejemet, miközben kitolva magam alól a széket álltam fel. Electrat kerestem, de mind hiába. Csak ekkor kezdtem el igazán aggódni. Ha nincs itt, a hír hamarabb elérhette. Ha pedig ott van! Erre még nincs készen! Korai! Túl korai.

Bármennyire is szerettem volna, az életem szerves s visszatérő részévé vállt a vérontás. Bár megesküdtem, hogy nem teszem, de akkor, abban a pillanatban, ahogy ott álltam a könyvtár vértől nedves talaján... Emlékek törtek elő. Olyan emlékek, amiket próbálok elásni. Pillanatnyilag fel sem fogtam az élőket. Csak a hulla halommal foglalkoztam. Csak a keserű mód üdítő látvánnyal, ahogy vonaglanak a talajon, a vöröslő életet húzva nyomukban.
Egy ismerős illat csapott meg. A számban azonnal éreztem a hozzá társítható vasas ízt. S csak a nevét suttogva tértem magamhoz, miközben a szívem egyre hevesebben kalapált.
- Electra...-hunyorogva néztem körbe. Csak s kizárólag a legrosszabb dolgok jártak a fejemben. Hát idegesen tőrt elé mélyről egy elnyúló morgás. Emberről emberre ugrott tekintetem a tömegben, ahogy mit sem törődve azzal, hogy ellenség vagy segítségre szoruló, elsuhanva mellette igyekeztem Electra felé. Sosem neveztem magam önzetlennek, vagy segítőkésznek.

Egyik pillanatról a másikra jelent meg a szemem előtt Electra. Ahogy a földre zuhanva esett el épp a portál záródását megelőzően. Már épp szóra nyílt a szám, mikor akkorát kaptam, hogy neki estem az egyik szekrénynek, ami velem együtt borult hátra. A könyveket felforgatva végül is nem én döntöttem arról, hogy ököllel vagy foggal harcolok. A vérmérsékletem vette át az irányítást. Így a könyvhalomból előtörve, négy lábra ereszkedve vicsorogtam a velem szemben állókkal. Lépteket követtek harapások. S a végére egészen megfeledkezve magamról marcangoltam a földön az sötét árnyvadászt. Mit sem számított, hogy nő vagy férfi. Ha egyszer megérzem a vér ízét, nem vagyok képes egykönnyen leállni. Rúgtak. Ütöttek. Szúrtak! Nem is tudom megmondani, hogy miért küzdöttek. Mi volt a céljuk. Egy azonban bizonyos volt: Ha nem verem le őket minél hamarabb, Electrat ismét szem elől veszítem.

508 words ☾
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
foglalkozás :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

the descent into hell is easy
scott & electra & catarina
A helyzet egyre forrósodni látszott az árnyvadászok és a vérfarkasok között. Az első boszorkánymester holteste ott feküdt a többi árnyvadászéval és vérfarkaséval. Az egész hely, szinte teljesen véráztatta volt, kezdett egyre inkább egy tömegsírra emlékeztetni, mintsem egyfajta menedékre, amely otthonként szolgálhatott az árnyvadászok számára. Utat tört magának az egyre szűkülő tömeg irányába Catarina, aki megnyitotta a portált, hogy minél többen átjuthassanak rajta. Azonban nem ő volt az egyetlen, aki átlépte a könyvtár bejáratát.
Újabb vérfarkasok érkeztek a helyszínre a helyi béta utasítása alatt. - Vigyétek ki innen a sérülteket. - Intett három társa felé, akik bólintva indultak meg, hogy összeszedjék elesett, de még élő társaikat. - Mi pedig foglalkozzunk ezekkel a rohadékokkal. - Azzal pedig négy társa felé fordult, akik a két oldalán helyezkedtek el. Mindegyik oldalán ketten voltak. Az egyiken ott állt maga [You must be registered and logged in to see this link.], aki mellett egy újabb férfi helyezkedett el, a másik oldalán pedig két női vérfarkas állt emberi alakban. Az idő sürgette őket, hiszen a könyvtár kellős közepén egyre szűkült a kör és míg több árnyvadász átlépett a boszorkánymester által nyitott átjárón voltak, akik ismételten meghiúsítani kívánták a menekülési tervet. Még akkor is, ha ez koránt sem volt menekülésnek betudható, hiszen a portál túloldalán sem volt békésebb övezet, de erről ők még semmit nem sejthettek. Thomas és Electra, habár egymásba kapaszkodtak nem volt lehetőség arra, hogy mind a ketten átjussanak a portálon. Abban a pillanatban, hogy a fiú megkísérelte az átjutást - ezzel megterhelve a boszorkánymester varázserejét, s az általa kreált vékony pajzs is megszűnni látszik - egy sötét árnyvadász előrébb lendült és a földre terítette a boszorkánymestert - Catarina-t -, aminek következtében a fiú távozásával a portál is összezárult. A legtöbb sérültet kicsempészték a vérfarkasok, míg a még harcolni képes pár árnyvadász és vérfarkasok hátramaradva továbbra is ellenségek hadával néztek farkasszemet, akik koránt sem kívántak tágítani jelenlegi helyzetüktől. Ugrásra készen indult meg egy-egy csapat árnyvadász és elhagyatott mindegyik talpán még álló irányába, félelemet nem ismerve kívánták kiontani az életüket.

Reag írási határidő: május 27. 20:00!
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Electra: a dobásod száma az ellenségeid száma
Scott: a dobásod száma az ellenségeid száma
Catarina: a dobásod száma az ellenségeid száma
 
 
Catarina Loss
❖ Warlock

avatar
Keresem :
Apuci
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Jennifer Lawrence
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Thomas & Electra
❀ this is the real hell
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hallottam felőle, hogy milyen baljóslatú dolgok történtek mostanában. Valamelyest követtem is az eseményeket, mégis csak a másik warlock halála hívta fel a figyelmemet az aktuális helyzetre, amint megéreztem. Képtelen volta időben odaérni, későn éreztem meg a bajt, így ahogy a könyvtárba rohantam, már túl sok halottat találtam. Tudtam, nem juthattak át mindannyian ilyen kevés idő alatt, de valahol örülök, hogy legalább túlélők maradtak. Utat török hát, futva igyekszem a sebesültekhez, miközben próbálom távol tartani a sötét árnyvadászokat, hogy rögtön mellőlük nyissam meg a portált.
- Segítsetek! Amíg kinyitom a portált, addig foglaljátok le őket… - képtelen vagyok egyszerre védekezni és portál nyitni, így előbb a portálhoz látok hozzá. Az jelenleg sokkal fontosabb, ők pedig még talán vannak olyan állapotban, hogy egy kis időt nyerjenek számomra. - Vigyétek magatokkal a sebesülteket is! Követni foglak titeket.
Amint sikerült létrehoznom a portált, egy varázsigét mormolok. Egy pajzsot akarok létrehozni, ami ha bár sokáig nem tartja majd vissza őket, nincs már annyi energiám, de talán pár perc esélyt ad nekünk, hogy minél többen átjussanak. Ha pedig még van időm, utolsóként én is megpróbálok átjutni.
A kövi eskü jobb lesz... ❀
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

To: Tom & Cat
❀ Aláfestő: Dysfunctional
Elszakadni azoktól, akik fontosak a számodra. Elhagyni őket egy jobb élet nevében – úgy hiszed, jobb nekik nélküled, de van, mikor az élet pofán vág és azt üzeni: „bárcsak ott maradtál volna”. Rettenetes. Tudni, hogy nem hozhatod már helyre azt, ami történt. Valahogy így érezhette magát Thomas. S bármennyire is a belém maró fájdalomra kellett volna koncentrálnom, mégis csak arra tudtam gondolni, hogyan érezheti most, ezekben a pillanatokban magát. Aggódtam érte. Féltem, hogy valami őrültséget vagy meggondolatlanságot tesz majd most, hogy a saját kezével ölte meg az édesanyját. Féltem, hogy elveszíti önmagát.
A sötét árnyvadász mellkasába állított tőröm sikerrel járt, ugyanis az végre összeesett. Ám hamar hátrébb léptem, s szabad kezem a sérülésemre húztam. Fájt, rettenetesen, s a vér is folyt belőle, mintha muszáj volt. Hát, végül is muszáj volt neki.
Hátráltam, egyre inkább, s tekintetemmel e közben azt kutattam, merre lehet Thomas. Aki aztán megfogta a kezem. Először ijedten kaptam felé a fejem, de végül megnyugodtam, hogy ő az. Megszorítottam a kezét.
- Nem engedlek el soha… nem csak a kezed, hanem amúgy sem… - Suttogtam vissza, miközben rámosolyogtam. A fájdalomtól nehéz volt, de megtettem. Erőt akartam neki adni, de nem tudtam, sikerül-e. Követtem, amerre ment, közben pedig láttam, hogy gondolatok gyötrik, s érzések… féltem, hogy összenyomódik a tehet alatt, ami most rászakadt.
- Hé, Thomas… ne okold magad. Nem a te hibád, hallod? – Tudtam, vagyis sejtettem, hogy most önmagát ostorozza. Pedig nem szabadott. Az édesanyja pusztán a körülmények áldozata volt, s nem tehetett semmit ellene.
- Ha vége ennek az egésznek, s túléljük… mert túl fogjuk, akkor muszáj lesz eltöltened velem egy teljes napot, úgy, mint régen… reggeltől-estig, sőt… késő éjszakába nyúlva… ígérd meg! – Néztem rá kérlelően, s reménykedtem, hogy nem ráz le. Nem tehette meg.
Elszakítottam róla végül a tekintetem, hiszen a dolgok körülöttünk tovább folytak, avagy pörögtek, s úgy tűnt, van egy megoldás… egy átjáró?
308 words ❀
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

electra & cat & thomas
one goal; don't die
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindvégig egyetlen dolog számított nekem a legjobban, hogy megvédhessem a családomat mindenféle katasztrófától, hogy elkerülhessem ezt az egész helyzetet. Gondoskodni akartam róluk. Azt akartam, hogy legyen egy második lehetőségük az életben arra, hogy boldogok lehessenek. Most pedig én vagyok az, akinek a pengéje a saját anyja mellkasába fúródott. Szinte teljesen elveszítettem magamban az összhangot alig tudtam koncentrálni és csak a sodródó tömeggel igyekeztem azonosulni, ahogyan egyre inkább beljebb haladtunk.
Könnyek folytak végig az arcomon, amelyeket igazából eddig észre sem vettem.
A tömegben, ahogyan egymás mellé sodródtunk a tekintetem azonnal Electra-t keresi, akinek a keze után nyúlok. Már kezdtem volna elfogadni, hogy ez lesz itt a vég, hogy nincs tovább, hogy majd itt fogunk meghalni. Pont ezt akartam elkerülni. Hogy majd egyszer csak így ténylegesen eltűnjek. De az egészben talán az a legrosszabb, hogy az apámnak most egyedül kell szembenéznie mindezzel. Előbb a fia, majd a saját felesége tűnik el minden szó nélkül. Én pedig még csak nem is segíthetek rajta. Egy cseppet sem. Bár, ha ezt túlélem. El gondolkozom azon, hogy beavatom és hazaköltözöm. Teszek az egészre, hogy nem avathatok be mondénokat. Egyikük már megjárta, miért nem tudott róla.. Nem hagyom, hogy a másik is elvesszen.
- Ne engedd el a kezemet. - Suttogtam Electra-nak, miközben próbáltam felidézni magamban a pillanatot, amikor először találkoztunk. Vagy az első szurkálódásunkat.. Mintha tényleg kezdett volna leperegni a lelki szemeim előtt az életem és minden egyes apró lépésnél, amit megtettem ő ott volt mellettem. Hiba volt kizárnom őt és a családomat. A sarkamra kellett volna állnom. Talán, akkor minden másképp zajlott volna.
A kezemben továbbra is szorítottam a szeráfpengémet, amikor mint egy felmentősereg pillantottam meg egy boszorkánymester a könyvtár ajtajában. Már kezdett megbékélni a lelkem azzal, hogy itt a vég és nincs tovább, amikor szembesültem azzal, hogy talán még nem túl késő.. Még megmenthetjük a menthetetlent.
 
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
foglalkozás :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

the descent into hell is easy
thomas & electra & catarina
A káosz úgy söpört végig az intézet falain, az árnyvadászok és a vérfarkasok ereiben, mintha csak egy hívatlan makacs vendég lenne.  Árnyvadászok hullanak el egymás kezei által, vérfarkasok sorait ritkítják, ahogyan azok segíteni próbálnak minden egyes bajbajutott emberen, aki csak megsebesült. De közben a saját életükért is kell küzdeniük néha még ennél sokkal többet is hozzá kell adniuk az eseményekhez. Thomas pengéje áthasítja az édesanyja testét, aki ezzel eltávozik az élők soraiból. Habár teste eddig élőnek mutatta magát a lelkét a jelek megnyúzták, megkínozták és koránt sem volt önmaga.
Azokat, akik még nem estek áldozatául a sötét árnyvadászoknak egy apró körbe kezdik összetömöríteni. Mindössze maréknyi ember maradt életben, tiszta elmével azok is teljesen egymás hátának feszülnek az egyre szűkülő körben. Az árnyvadászok nagyobb részét átváltoztatták, míg egy része a saját vérébe fulladt bele. A farkasok egymást támogatva igyekeznek hátrálni a veszélyt jelentő pengék irányából, de mind hiába. Szinte már mindannyian egymáshoz érnek, körülállják a nagyobb sérülésekkel rendelkezőket azok, akikben még maradt egy kevés szufla arra, hogy küzdjenek.
De ez koránt sem olyan egyszerű. Még annak is, aki fizikailag képes lenne a harcra, lelkiekben megtörő látványt nyújthat a holtak tengere, amelyek között ismerős arcokat, barátokat, szeretteiket vélhetnek felfedezni.  
Az egész helyzetük teljesen reménytelennek tűnik egészen addig, míg meg nem jelenik a könyvtár bejáratánál a híres gyógyító warlock [You must be registered and logged in to see this link.]. Talán megérezhette a boszorkánymester halálát, vagy csak értesülhetett az eseményekről, de minél előbb Idris-be kell küldeni a megmaradt árnyvadászokat, hiszen a hazájuk, otthonukként szolgáló város is támadás alatt áll és minél több segítő kézre van szükség. Az erejének köszönhetően könnyedén utat törhet magának a sötét árnyvadászok tömegén keresztül, a sebesült túlélőkhöz, hogy megnyithassa a portált Idrisbe, amellyel ezúttal talán mindenkit sikerült átjuttatni.
Azonban van néhány sötét árnyvadász, aki már szemet is vetett a frissen érkezett boszorkánymesterre és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megakadályozzák abban, hogy áldozataikat kijuttassa ebből a pokoli szituációból.

Reag írási határidő: május 20. 20:00!
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Electra: 1-3 - átjutsz a portálon 4-6 nem jutsz át
Thomas: 1-3 - átjutsz a portálon 4-6 nem jutsz át
Catarina: 1-3 - átjutsz a portálon 4-6 nem jutsz át
 
 
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

To: Thomas
❀ Aláfestő: Dysfunctional
Minden erőmmel azon voltam, hogy megmeneküljek. S azon, hogy képes legyek szembeszállni a sötét árnyvadászokkal, azért, hogy Thomason is segíthessek. Más nem érdekelt tulajdonképpen, csakis ő. Számomra ő volt a legeslegfontosabb… és gyűlöltem magam, amiért haszontalan vagyok. A helyzet úgy alakult, hogy végül ő akart jönni az én megmentésemre. De útját állta a saját anyja, aki nem volt éppenséggel önmaga. Nem tudtam rájuk figyelni azonban, mert megvolt a magam kis harca. Próbáltam kiszabadulni, de szerezvén néhány sérülést lelassultak a mozdulataim. Ahogy felpillantottam, láttam a felém repülő tőrt, ami egyenesen a vállamba fúródott. Újabb sikoly hagyta el az ajkaimat, ezúttal sokkal fájdalmasabb, mint az előző. Megmarkoltam a sötét árnyvadász karját, csak azért, hogy ne essek azonnal össze a fájdalomtól. Ekkor hangzottak el a cseppet sem kedves szavai, sőt… megijedtem. Nem akartam meghalni, de tudtam, hogy csakis ez várhat rám. Eszembe jutottak Thomas szavai arról, hogy miféle világ ez, avagy… mibe nem akart engem soha belekeverni. Ettől és az ehhez hasonló szituációktól akart óvni azzal, hogy képes volt felszívódni, majd eltűnni az életemből… halottnak tettetni magát. De itt voltam, az istenért! S tennem kellett valamit. Magamért és érte is. Ahogy elpillantottam felé, láttam, miként öli meg a saját édesanyját. Meghűlt az ereimben a vér, de azt hiszem, bármennyire is furcsa, mégis ez volt az, ami némi erőt adott nekem. Kitéptem saját magamból a tőrt, bármennyire is fájdalmas volt. Az, hogy Thomas képes volt a saját anyját is megölni, félretenni azt, hogy ki ő… nagyon nagy dolog. S szomorú is egyben. De félre kellett tennie, hiszen az a nő már nem is az anyja volt, hanem egy agymosott személy.
- Nem fogok itt meghalni, idióta, agymosott árnyvadász… - Sziszegtem, ahogy a tőrt ezúttal az engem fogvatartó mellkasába vágtam erőteljesen.
286 words ❀
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

electra & chaos & thomas
one goal; don't die
[You must be registered and logged in to see this image.]Legbelül szüntelenül imádkozom azért, hogy ne az édesanyám legyen. Nem lehet ő, hiszen elutaztak. De mi van, akkor ha hazaértek? De egyáltalán mit keresett volna erre? Vagy miért találták őt meg? Apám hol lehet? Megannyi dolog kavargott a fejemben, ami nehézzé tette a számomra, hogy a harcra koncentráljak. Ott volt az elszakadás Cece-től, amitől a hideg futkosott a hátamon, mert nem tudom, hogy mi van vele, de amíg a rúnánk sértetlen marad addig nem lehet semmi gond. A karomon a vágás fájt, de koránt sem foglalkoztam vele. Volt már részem rosszban. Könnyedén szabadítottam meg a sötét harcost annak a fejétől és, miután a fülembe jutott egy vészjóslóan ismerős sikoly. A szemem sarkából még volt szerencsém kiszúrni Electra-t és el is indultam felé, átvágva magamat a sötét harcosok tömegén, de mielőtt még túlságosan közel érhettem volna hozzá, hogy segíthessek rajta, hiszen láthatóan bajban volt az utamat állta egy elhagyatott. A rémisztő tekintetétől eltekintve, az alakjának görcsös tartásától.. Az anyám volt az. A szám teljesen kiszáradt, ahogyan rápillantottam. Nem volt menekülési útvonal vele néztem farkasszemet. Ilyen közelről már, ha akartam volna se tagadhattam volna le a valóságot.
- Anya.. - Elcsuklik a hangom, de mintha csak egy lélek nélküli váznak beszélnék úgy lendül előre és súlyt le rám, amitől a padlóra kerülök, de hamar talpra szökkenek, hogy újra szembenézhessek vele. Nem tudom megtenni, nem tehetem meg. - Kérlek.. - Úgy könyörögtem, mint egy kisgyermek teszi az anyjához, hogy hadd kapjon eggyel több gombóc fagyit, mert már elég nagy ahhoz, hogy kettőt megegyen, vagy hadd igyon még egy kakaót ígéri nem fog az éjszaka közepén kimászni, hogy a mosdóba menjen. Választ azonban nem kaptam. Újra meglendült, de ezúttal a szeráfpengém volt az, ami egyenesen a mellkasába fúródott és, mintha egy apró pillanatra, mielőtt hátrafordultak volna a szemei láthattam volna az édesanyámat.. Egy apró pillanat töredékére. Kihúztam belőle a pengémet élettelen testét szorítottam magamhoz és legszívesebben így tartottam volna az idők végtelenségéig, hogy gyászolhassam azt, aki felnevelt. Akinek hátat fordítottam, hogy biztonságban legyen. Most mégis itt fekszik holtan a karjaim között egy háború kellős közepén.
 
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
foglalkozás :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

the descent into hell is easy
thomas nightingale & electra  sinclair
A pánik úgy terjedt szét a hátramaradt árnyvadászok ereiben, keveredve mindez adrenalinnal, mint a villám. Hirtelen kellett szembesülniük azzal, hogy nem volt menekvés. Nem nyerhették meg ezt a csatát egyedül legalábbis határozottan nem. Túl sok sötét árnyvadász kavargott a soraik között ők pedig túlságosan kevesen voltak, hogy fenntartsák az intézetet. A legtöbb árnyvadász, már a reményeik szerint békés Idrisben aggódhatott értük, miközben ők szó szerint a halál torkában táncoltak.
A tömegben azonban nem csak sötét árnyvadászok voltak, hanem egyszerű emberek is, akiket azzal, hogy rúnákat véstek a bőrükre teljesen eltérítettek valós útjuktól legalább annyira megszabadították őket a saját akaratuktól, mint ahogyan azt az egykori árnyvadászokkal is tette Sebastian Morgentsern.
A vérfarkasok habár nagy segítségként szolgálnak, néhányan farkas alakban, néhányan emberként érkeztek kezükben fegyverekkel, hogy segíthessenek az árnyvadászokon. Megannyi alviláginak megingott a hite az árnyvadászokban, hogy egyáltalán nem tartják fontosnak az alvilágiak életét, de Luke Garroway falkája szüntelenül kitartott az árnyvadászok mellett, amely sokak szerint azért történt, mivel a férfi egykoron önmaga is a soraikba tartozott. De a jelenlegi falkavezér Maia Roberts volt, aki irányította a farkasok csapatát, tekintve, hogy Luke Garroway jelenleg Sebastian által volt fogva tartva.
Thomas maga a fürgébb és erősebb sötét árnyvadásszal néz szembe, aki habár megsebesíti, végső soron vesztesként távozik az élők soraiból a kettejük között lezajló harc során. Electra kétségbeesett sikolya szinte megtöltötte az egész termet, amely a fiú füléhez is eljuthatott. Miközben az próbálta átküzdeni magát az akadályokon, hogy a lány megmentésére siethessen megannyi akadállyal kellett átküzdenie magát, amelyek között felsorakoztak elhagyatottak és sötét árnyvadászok is.
A farkaslány irányába az egyik társa egy kisebb tőrt dobott, hogy az valamennyire szembeszállhasson a nála sokkal gyorsabb és erősebb árnyvadásszal. - Halott vagy kislány. - Rémisztő vigyorral reagál a lány támadására, miszerint a sötét árnyvadászok már teljesen képtelenné váltak olyan dolgokra, mint a fájdalom érzése.

Egy "lágyabb" kezdés, de vigyázzatok a következő héten beindulnak az események. Wink
Reag írási határidő: május 6. 20:00!
[You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this link.]
Electra: 1-3 - elkapod a feléd dobott tőrt 4-6: nem sikerül elkapnod
Thomas: 1-3: Electra segítségére sietsz 4-6: édesanyád, mint elhagyatott az utadat állja
 
 
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

To: Thomas
❀ Aláfestő: Dysfunctional
Épp, hogy belekerültem ebbe a különös, természetfeletti világba, máris egy konkrét háborúban találtam magam. Sajnos a szó legszorosabb értelmében. Igazság szerint, még nem is voltam tisztában mindazzal, ami körülöttem zajlott. Vérfarkasok, vámpírok, démonok, árnyvadászok…? Sőt, tündérek? Mi ez a világ, ami oly sokáig rejtve volt előttem? S most, hogy megnyílt a titkok kis kamrája, rám zúdult minden. A háború maga. Meg kell védenem az árnyvadászokat, ugyanis a vérfarkasok felesküdtek arra, hogy segítenek nekik. Én magam pedig… nos, már csak Thomas miatt is ezt tenném. Sőt, ha nem lehetne, szembemennék a falkával, ahová tartozom, csak azért, hogy őt védjem. Hiszen ő számomra a legfontosabb. S annyi minden van még, amit meg kellene tenni, mégsem lehet. Akadályok tornyosulnak előttünk, melyeket nem biztos, hogy képesek vagyunk megugrani. Titkokat hordozunk, erőnkön felül próbálunk teljesíteni. Képes vagyok egyáltalán mindarra, amire jelenleg hivatott vagyok?
Ezekkel a kérdésekkel léptem át könyvtár ajtaját. Megannyi sötét árnyvadász jelent meg a szemeim előtt, s láttam azt is, hogy Thomas küzd. Felé indultam, félrelökve egy-egy sötét árnyvadászt, de végül bekerítettek. Nem tudtam, miként is küzdhetnék ellenük, hiszen… csak egy ostoba lányka voltam, aki vérfarkassá változott. De nem mertem a farkas alakomat felvenni. Nem voltam ura a farkasnak, ami bennem élt, de így, emberként viszont teljességgel használhatatlan voltam. Nos, bekerítettek, s rám is támadtak. Éles fájdalom járt át, ahogyan az egyik árnyvadász belém vájta a pengéjét. Felsikítottam, miközben próbáltam hátrébb lépni, menekülni. Egy másik sötét árnyvadász lefogott. Határozottan végezni akartak velem, s én magam tehetetlen voltam. Ide sem kellett volna jönnöm…
Ködös tekintettel néztem farkasszemet a már lelketlen árnyvadásszal. Szomorú volt látni, hogy már nem volt önmaga, hanem csak egy agyatlan zombi, aki valaki más irányítása alatt áll. A tömegben még Thomas édesanyját is megpillantottam, aki szintén nem volt önmaga. Szegény Thomas…
Szánalmas, hogy még ebben a pillanatban, a halál torkában is ő járt a fejemben, de nem tehettem róla. Talán pont ő adott erőt, az ő gondolata – ugyanis a fájdalommal nem törődve szakítottam ki magam az árnyvadász karmai közül, majd támadtam arra, aki pillanatokkal ezelőtt megtámadott. Azonban naiv lettem volna, ha a győztes végkimenetelben reménykedem.
344 words ❀
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Konoha könyvtára
» Egy kisebb történelmi könyvtár
» A Könyvtár
» Brooklyn Közkönyvtár

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet :: Földszint és emeletek-
Ugrás: