descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Városi Könyvtár
if i cannot move heaven, i will raise hell
Iron Sisters
❖ moderátor

avatar
Keresem :
❖ new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics
foglalkozás :
❖ helping others
Karaktered arca :
❖ faceless monster
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

--- Szabad játéktér ---
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Sosem kedveltem a belépőit, hiszen amint megérzem a jelenlétét, egyfajta sokként fogom fel megkerülhetetlen energiáit, s még a fejemet sem kell elfordítani, akkor is látom magam előtt alakját, azt a mosolyt, azokat a vesébe látó szemeket, melyek szinte felszúrják az óvatlanok felkészületlen lelkét. Szárnyának csapását érzem meg, s a fekete tollak rendezett tánca alatt lehunyom a szememet, s mélyen sóhajtva nyugtatom magam, hosszan kifújva a levegőt csendesítem el a bennem dúló haragot.
Ezekből ő nem láthat semmit, nem érezheti, hogy mi játszódik le bennem, s amikor kinyitom a szemeimet, akkor sem láthat bennük semmilyen dühöt, semmilyen indulatot, csak az újratalálkozás fölött érzett öröm viruló csillogását olvashatja ki lélektükreimből. Mosolyognom kell, amikor Mihályt és az ő hatalmas száját emlegeti, hiszen mindketten tudjuk, ismerjük a mennyei hadak nagy vezérét és győztes harcosát!
- Tagadhatatlanul visszatértél. - pillantok a mellettem asztalra borult porhüvelyre, majd ismét rá, s kezemmel intek a velem szemben lévő helyre, invitálva őt a társaságomba. - Kérlek, foglalj helyet!
Nyájas voltam, talán a szokottnál kicsit több alázatot varázsolva a hangomba, de vannak az angyali és démoni világnak olyan teremtményei, akik megérdemlik az efféle bánásmódot. Ha leül, ha lábai a szék mellé viszik, tekintetemmel követem őt, figyelve a lassú és laza mozdulatokat, a magabiztosságot, az éteri fölényességet, melyet csak Halál tudhat magának.
- Örülök, hogy újra látlak... Mikor is találkoztunk utoljára? Ezer éve? Talán egy kicsivel több? - már én sem vagyok biztos benne, hogy mikor történt, s kutathattam bármennyire az elmémben, nem jutottam közelebb a megoldáshoz. - De kérlek testvér, untass a részletekkel, hogy merre jártál!
Nevetem el magam, könnyedén mutatva neki színpadias eszközeim legjavát, olyan előadást nyújtva neki, amit talán még az Akadémia is egy apró, aranyozott szobrocskával jutalmazna, s ha leült velem szemben, előredőlök székemben és könyökeimmel az asztalt támasztva találok nyugalmi pontra.
- S mesélj, miért miatta? - bökök tekintetemmel a fickóra, s ahogyan sóhajom kíséretében visszapillantok rá, makulátlan megjelenésének tökéletes vonásaira, úgy folytatom. - Vagy talán én vagyok az, akivel dolgod van?
Kérdőn hümmögök felé, jobb szemöldököm magasra húzom homlokom ráncai közé, és kissé fészkalódva, aprót mocorogva találom meg a tökéletes pozicíót, miközben egyetlen pillanatra sem veszem le róla a szemem. Engednem kellene a haragomnak, annak a zabolázhatatlan indulatnak, amit iránta érzek a lányom elvesztése miatt, de húzom a percet, várom a pillanatot, s még az elmémből is kiürítem ezeket a gondolatokat, nehogy véletlenül rájuk találjon.
- Mondd csak Sammael, miben segíthetek neked?
Sammaell
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
everywhere
Karaktered arca :
alexander skarsgård
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Nem szokásom minden egyes elmúló élet lelkéért személyesen eljönni, a jelenlegi eset azonban kiemelt jelentőséggel bír a számomra. A könyvekkel megpakolt sorok között, légies könnyedséggel, elnyújtott léptekkel haladok végig, mígnem az egyik hosszúra nyúló polcsor végén meglátom azt a két alakot, amelynek tagjaihoz más-más okból kifolyólag érkezem. Könnyed, laza tartással dőlök a vállammal a falnak és míg tenyereim a makulátlan öltönyöm nadrágzsebébe csúsztatom, addig kissé előrebukó fejjel követem nyomon az események és szóváltások sorát.
A belépővel egyelőre még várok. Az idő ugyan nem szabatott hosszúra, de elsietni a pillanatot vétek volna és nem kevésbé értelmetlen is. Amíg az eszmecsere folyik, a röpke megpihenés a végső előtt, az elmúlás időtlen végtelenségének mozdulatlanságával, szoborszerűen maradok a fal mellett.
Végül a nehezebben vett levegő lesz a felütése a debütálásomnak és noha már végtelenszer tettem meg korábban, most sem unom meg a teljes körítést prezentálni. Lazán lököm el magam az eddig támasztékomul választott helytől és mire az öreg Samuel Wings újra kérdezné ezer éve nem látott öcsémet, kitárt szárnyakkal állok meg vele szemben és fivérem mögött, hogy arcomon lusta-ravasz féloldalas, örömtelen mosoly kíséretével vegyem el azt, amely az Idők kezdete óta hozzám tartozik az elmúlás végórájában.
A test összegörnyed, amely mostanra nem több már, mint egy elhasznált porhüvely, minek lejárt a szavatossága. A környezet pedig az Idő szövetének egyik végtelen hurkába fagy.
- ...amikor a Halált élőnek nevezik vagy éppen megölni próbálják az, valahogy mindig groteszknek tűnik... – csóválom meg a fejem lassan és röviden, újra zsebre rakva a kezeimet, a fekete, fényes tollakkal létező szárnyak pedig megtették szolgálatukat, így lassan eltüntetem őket. - Gondolom Mihály, akinek a szája akkora, hogy egy csapat kerub is könnyűszerrel át tudna rajta esni, azt mesélte; sikerült megölnie. Ezt a történetet pedig mindenki egytől egyig bevette. – nos, ha a helyzet másképpen volna, még talán értékelném is, hogy sikerült elhitetnie velük a történet kitalált részét. A dolgok azonban nem úgy állnak. - Visszatértem, ha a kérdés erre irányul, mint, ahogyan azt magad is láthatod. – alig láthatóan biccentek egyet, tekintetem azonban nem veszem le róla egy pillanatra sem.


[Lesz még jobb is; bocsi, hogy csak most érkezett a válasz.]


Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Úgy tűnhet, céltalanul bolyongok a könyvtár polcai között, pedig okkal és céllal járkálok a tudás templomának sorainak labirintusában. Egy férfi keltette fel a figyelmemet, idős vonásai arról tettek tanúbizonyságot, hogy mennyi mindent látott már az életében, hogy a nagybetűsnek tartott mennyire felőrölte múlandó létét. S irigyeltem őt...
Irigyeltem, amiért volt célja az életének, amiért olyan utat járt be, amit magának kívánt, amiért léte egyszer ketté fog szakadni és halhatatlan lelke a Mennyek kapuján fog átlépni. Irigyeltem, mert ott lehet majd, ahová én is vágyom, amitől a döntéseim megfosztottak, ahová soha nem térhetek vissza bukásom miatt. S irigyeltem őt azért is, mert kedveskedő szavaira és kissé meghajlott testtartására mosolygó szemekkel néznek a könyvtárban lévő többiek, nem az elmúlás tükröződik a tekintetükben, hanem a tisztelet köszön vissza szemeikben.
- Nagyon jó könyv, csak ajánlani tudom. - szólít meg biccentve, s hirtelen tőlem is csak ennyire telik.
- Igen, valóban... - azt nem teszem hozzá, hogy ott voltam, amikor az írója papírra vetette a történet sorait, ott voltam, amikor az első kritikák megjelentek és éltették a szerző jövőbe tekintő látásvilágát, s akkor is ott voltam, amikor barátként köszöntem el tőle a temetésén. - Kérdezhetek?
- S ha tudok rá felelni, még válaszolok is! - nevetett fel sikkesen, majd arcára ragadt a mosoly, ahogyan végigmért engem. - Samuel Wings, örvendek a szerencsének!
Kezét nyújtotta felém, amit azonnal el is fogadtam, ujjait azonban nem gyilkoltam le erős markommal, amire enyhe sóhaj hagyta el ajkait. - Leviathan.
- Mint a bibliai szörnyeteg?
- Pontosan... - bele sem gondoltam, hogy ismerheti a történeteket rólam, de már nem volt mit tenni, már nem akartam megmásítani az emlékeit. Ő csak hümmögéssel válaszolt, értetlenül rázta meg a fejét, hogy miként képes egy szülő ilyen nevet adni a gyermekének, de elfogadta, nem kérdőjelezte meg Apám döntését.
- Minden segíthetek?
- Csak üljünk le és várjunk pár percet, rendben? - mosolyogtam rá, amit ő megismételt, pedig pontosan tudtam, hogy az a társaságomban eltöltött idő lesz számára az utolsó néhány pillanat, amit ezen a síkon el fog tölteni.
Követtem őt, amint helyet keresett nekünk, majd amikor letette maga elé a könyveit, amit szándékában állt kikölcsönözni, én is hasonlóképpen tettem. Egymással szemben ültünk le, fürkésztük egymást, majd láttam rajta, hogy egy izzadtságcsepp gurul végig jovális vonásain. - Nem kell félnie, minden rendben lesz...
- Nem félek, hiszen újra láthatom a feleségem! - pontosan tudta, hogy mi fog történni és amennyire tudott, felkészült rá.
- Milyen érzés?
- Felszaba... Felszabadító. - egyre nehezebben vette a levegőt és láttam, amint szarukeretes szemüvege mögött elhomályosodik a tekintete, majd kinyújtotta felém a kezét, mintha csak szüksége lenne arra, hogy valaki átsegítse őt a másik világba. Engedtem a ki nem mondott kérésnek, s ahonyan vékony, pergamen szerű bőréhez értem, mosolyognom kellett. - Találkozunk még?
- Sajnos nem. Nekem a másik irány jutott sorsul...
- Mindenki megérdemli a bűnbocsánatot, nem? - tette fel a kérdését, de a válaszomat már nem hallhatta, hiszen tüdeje utoljára sóhajtott fel, szíve utoljára dobbant, szemét utoljára hunyta le.
- Régen nem láttalak testvér... - nézek körbe magam körül, s mintha megfagyott volna a pillanat, úgy vált minden jéggé körülöttem. S ahogyan magamba szívtam a köröttem terjengő illatokat, úgy vált egyre tisztábbá a tény, hogy Sammael látogatott meg, hogy visszatért a halálból. - Újra az élők soraiban?
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Konoha könyvtára
» Egy kisebb történelmi könyvtár
» A Könyvtár
» Brooklyn Közkönyvtár

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Brooklyn-
Ugrás: