descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Cellák
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Iron Sisters
❖ moderátor

avatar
Keresem :
❖ new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics
foglalkozás :
❖ helping others
Karaktered arca :
❖ faceless monster
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Szabad játéktér -
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Cece!
Where is the real prison?


Kész katasztrófa vagyok, ami az információ megosztást illeti. Nem kell ezen meglepődni, én választottam magamnak ezt a szerepet. Nem akartam soha kiemelkedni a tömegből és gyűlöltem, mikor megtörtént. Most más a helyzet. Szívesen beszélek a zenéről, könyvekről, állatokról, természetről. Még épületekről, festményekről és szobrokról is. A múltam azonban tabu. Minden politikai témánál gyakorlatilag betapasztom a fülemet. Már-már egészségtelenül tudatlan vagyok, de nem véletlenül. Nem akarok többet tudni. Sem harcról, sem csapdákról, sem veszteségekről, sem pedig csalásokról és megtévesztésekről. Azzal, hogy két világ közé szorítottak egyszer már tönkretettek. Másodszor nem engedem, még ha ez azt is jelenti, hogy végtelenül naivvá válok egy időre...
- Pihenj kicsit. Nem ígérhetek semmit, de valamit elárulhatok búcsúzóul: ha holtak akarnának, már régen nem élnél. Gondolkodj el ezen! - szólalok meg halkan, majd végre elengedem az indákat, amelyek eddig segítettek nekem. Igen, a fájdalom egy pillanatra végig cikázik a testemen, utána már csak a zsibbadás marad. Lassan, fokozatosan engedem ki a levegőt, majd lépek egyet. És felhúzom a lábamat. Második lépés. Majd a harmadik. Igen, menni fog ez. Még akkor is, ha tudom, hogy pár nap és az újszülött csikó is biztosabban fog nálam állni. Ez a sorsom.
- Megpróbálok majd még visszatérni. A magány kegyetlen büntetés - teszem hozzá halványan, mikor már úgy állok, hogy a növények miatt nem láthatja az arcomat. Rossz vagyok az együttérzés elrejtésében. Mindegy, nekem feladataim vannak. Remélhetőleg lefoglalnak addig, hogy kiszabaduljon, mire ismét lesz időm...

//én is köszönöm a játékot!
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & crysalis
where am i? how did i get here?  
Szeretnék válaszokat kapni, de egyre inkább azt érzem, hogy ez nem fog eljönni. Legalábbis nem tőle. Amíg nem találkozom magával az úrnővel, vagy valami közeli küldöttével, addig nem igazán leszek előrébb. De már az is valami, hogy legalább tudhatom, hogy nem őrültem meg, hogy nem hagytak teljesen egyedül. Figyelnek. Valahonnan a távolból figyelnek, de amíg nem jönnek, amíg a magányomban hagynak engem addig mindenképpen ki kell találnom egy tervet, hogy kiszabaduljak innen.
- Hát mondjuk nem tudom mit vártam.. Nem egyszerű a történeteknek a felölelése.. - Főleg, ha számba vesszük azt is, hogy a Klávé nem éppen arról híres, hogy mindent tökéletesen jól kezel. Már a lelki szemeim előtt látom is, ahogyan egymásra mutogatnak, hogy ez a bukás most kinek is volt a hibája.
- Persze, megértem.. Köszönöm azt a minimális információt, amit megosztottál velem.. Meg pusztán azt is, hogy nem mentél el szó nélkül. - Jó volt minimálisan képbe kerülni azt illetően, hogy mégis, hol vagyok meg mi a helyzet. Igaz sokkal előrébb nem jutottam, de ez is már többnek mondható a semminél. Most már nem tehetek mást, mint várok és reménykedek abban, hogy majd minden jobb lesz. Hogy a végén kiengednek. De tudom, hogyha meg is teszik, akkor ez nem lesz ingyen. Csak nem tudom, hogy mégis mim van, vagy mit adhatok én a tündérek népének.

köszönöm a játékot!
 
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Cece!
Where is the real prison?


Laza? Laza dolog állatokkal és zenével foglalkozni? Az árnyvadász arcát látva pont annyira tartja érdemesnek a figyelemre, mint a legtöbb tündér. És ez így van jól, általában. Megvan bennük ez a fajta elitizmus, amikor észre sem akarják venni a náluk lejjebb lévők munkáját. Én valahogy soha nem tudtam természetesnek venni, hogy van tiszta ruhám, más készíti el az életemet, vagy éppen takarít ki utánam. Egyeseknek megy. Ők azok, akik csak hallgatni szeretik a zenét, élvezik, ha legalább három különböző hangszeren játszom el ugyanazt, énekelek mellé, de nem gondolnak bele, hogy ami nekik egy rövid szórakozást, az én csak pár év kemény gyakorlással tudtam elsajátítani. Egy állat nevelésénél feltétel a következetesség, hogy pontosan tudják, mit tehetnek meg és mit nem. Ebből a pár szóból egyértelműen kitűnik, hogy ő teljesen idegen az én elfoglaltságaimban. Ahogy én is lennék az övéiben, hiszen nem vagyok alkalmas a harcra. Maximum vadászkutyákat tudnék az ellenfélre uszítani, talán néhány nyílvesszőt. De én utálom a vért, nem tudok megfogni egy tőrt sem. Még a konyhakésekkel is csak nagyon óvatosan eljárva merek bármit feldarabolni...
- A háború még nem ért véget. Vannak foglyok, elesettek és sérültek. Tárgyalások. Csupa olyasmi, amitől... - távol tartom magamat. De ezt már nem mondom ki. Csak megrázkódom. Nem akarom, hogy közöm legyen hozzá. Nem akarom, hogy beszélnem kelljen a hadászatról. Stratégiákról. Lehetőségekről támadásra és védekezésre. Olyanokról, amelyeket az emberek könyvekben írnak le és egy-egy nagy hadvezér kibővítette a múltban. A vadászok elvileg ismerik, de ritkán alkalmazzák őket. A tündérek nem segítettek benne, de elég fortélyos ahhoz, hogy akár tőlük is származhasson. Nekem lassan mennem kellene. Utálom a témát, és itt sem szabadna lennem. Hamarosan vissza kell térnem az istállóba is, előtte pedig megetetnem az állataimat. És talán ruhát is válthatnék. Ez koszos lett. Valószínűleg az arcom is foltos. Általában nem zavar, de a királynő előtt így mutatkozni tilos. És időre van szükségem, hogy elhagyhassam a börtönt. A felugrás és elfutás nekem soha nem fog menni.
- Lisa, félre! - suttogom el, mire a kutyám automatikusan odébb megy két lépésnyit. Azoknak, amelyek nem elég erősek, hogy segítsenek nekem, meg kell szokniuk, hogy nem mindig vagyok stabil, amikor a lábam átveszi a testem súlyát. Megingok könnyen, megroggyanok, rosszabb napokon el is esek, ha valamiben nem kapaszkodom meg. Mint itt az indák, amelyek óvatosan segítenek leszállni és felegyenesedni. Ölelnek körbe. Ezek is a királynő indái akkor. A növények is elvarázsoltak erre, és ugyan nem bántanak, de nem feladatuk segíteni sem. Leszámítva az úrnőét, azok tartanak, amíg elég erősnek érzem az izmaimat ahhoz, hogy magamtól talpon maradjak. Ami akár percek kérdése is lehet... - Már nem maradhatok sokáig, várnak a feladataim - megígértem, hogy nem megyek el, ha nem könyörög, de az egy ideje volt már és most tényleg vár a munkám. Így is azt az időt áldoztam fel, amelyet gyakorlással akartam tölteni. Az új zenék egyikét még mindig nem tudtam jól eljátszani fuvolával. Az eszköz is nálam van, a ruhámba tűzve, deréknál. Fehér bambusz fuvola, egy dizi. Ezt vízszintesen kell tartani és nagyjából egynegyed résznyire a végétől van a levegő nyílás, ahol bele kell fújni. Ma már nagyon kevesen tudják jól használni. Régen császári hangszer volt. Furcsa, a hangszerekről soha nem tudtam lemondani. Talán mert hamarabb tudtam zenélni mint hogy a sorsom a legrosszabb fordulatot vette volna...
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & crysalis
where am i? how did i get here?  
Nem tudom, hogy miért kerültem ide. Azt sem értem, hogyan élhettem túl, ami történt velem. Az utolsó, amire emlékszem, hogy ott van mellettem Oswin és Thomas. Mindketten épségben voltak és remélem ez így is maradt. Mégis elmondhatatlanul szeretnénk visszajutni hozzájuk és erről szemtől-szembe meggyőződni, de ennek még a gondolata is elérhetetlennek tűnik. Már jó ideje itt vagyok mégis most ébredek fel először? Vagy már az elmém is kezd lassan kihagyásokat tenni történések között. Gyengének és elesettnek érzem magam. Szeretném abba a hitbe ringatni magam, hogy majd jobb lesz, hogy majd fognak és elvisznek engem innen, megmentenek az árnyvadászok azokkal együtt, akik még valahol itt lehetnek.. Hiszen kétlem, hogy én lennék az egyedüli. Ha így lenne, akkor mégis miért pont én?
- Az elég.. Laza lehet. - Mennyivel egyszerűbbnek tűnik az élet a tündérek között. Persze azért biztos vagyok benne, hogy itt is csak első ránézésre tündököl a saját belsős rendszerük, amelyben azért lefogadom, hogy vannak problémák. Tekintve már a két udvar különbségeit is. Bár sosem voltam kifejezetten oda a tündérekért ezért nem is igazán érdekelt a történetük, vagy miképpen élnek. Mindössze annyit tudtam róluk, amit nagyon muszáj volt. Hogy büszkék mérhetetlenül büszkék. Ezért mindig fejet kellett hajtani előttük, meg bókokkal halmozni a legtöbbjüket. Most azonban, hogy már rabként vagyok itt még ezekre is teszek magasról.
- Szóval lényegében nem tudsz nekem semmit mondani, amivel előrébb kerülhetnék... remek. Viszont, akkor most ki nyerte a háborút, vagy mi a helyzet az egésszel azt sem tudod? - Nem tudom, de ha valahogyan a tündérek győzedelmeskedtek még azután is, hogy a sötét árnyvadászok elhullottak, akkor nem tudom, hogy mit csinálok magammal. Hiszen a tündérek ellen még védelmünk is volt..
 

50.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Cece!
Where is the real prison?

A lány végre kezdi felfogni, hogy mit is jelent itt az a tény, hogy engem nem tartanak elég magas rangúnak. Meg soha nem is akartam azzá válni, számomra mindig is megfelelt az árnyékban élni. Egyszer már megtapasztaltam, mennyi kellemetlen dologgal jár, ha téged ültetnek a céltábla elé és annyi bőven elég volt, egy életre is. Most minden olyan téma alól kivonom magamat jó előre, aminek köze van az uralkodáshoz. Tudni akarja valaki, hány használható tündér ló van az istállóban? Fejből megmondom, sőt, azt is, melyik az, amely már csak egy ideig lesz az, mert kiöregszik, gyakran sérül le vagy éppen a fajta nemesítés céljára szándékozom felhasználni hamarosan. De minden más kérdés közül csak azt tudom még megválaszolni, milyen típusú zenével szándékozom megalapozni a hangulatot a következő tündér lakomán. Ez az én felelősségem, amelyet önként vállaltam és teljesíteni is tudok, többre akkor sem vágynék, ha a testem nem akadályozna abban, hogy elérjem. A lelkemről nem is beszélve. Annak sokkal több idő kell a regenerálódásra. Ilyen a hosszú élet, amikor átokká válik. Igazán megteszi, és én csak annyit tehetek, hogy ennek ellenére minden egyes nap felkelek és folytatom az életemet...
- Az én feladatom abból áll, hogy szórakoztassam a királynőt, ha óhajtja. Zenélek és énekelek, állatokat nevelek és képzek ki... - a második igazából a saját védelmemre indult, de szórakoztatássá alakult. A lovaim maguktól hajtanak térdet vagy fekszenek a földre, mutatnak be bonyolult mutatványokat; a kutyáim szóbeli és jelzett parancsoknak engedelmeskedve szórakoztatnak, még a macskák és a menyét számára is egyértelmű, mikor menjen egy adott pontra és várjon ott rám. Lisa például most, amikor felemelem a kezemet tenyérrel felfelé két hátsó lábára állva kezd ugrálni körbe a tengelye körül. Ez az egyik alap trükkje. A másik a védelmezés, ehhez elég az ujjammal megkocogtatnom bármit, ami hangot ad ki, mint az egyik fakéreg, és a harmadik koppantásra már a lábam mellett ül fegyelmezetten és teljesen rám figyel. Ezen kívül a gyengébbek úgy húsz parancsot ismernek, az olyanok mint Floki pedig akár több százat is. - Nem vagyok elég magas rangon, hogy részt vegyek a vezetőség döntéseiben. Amíg valamit nem osztanak meg mindenkivel nyilvánosság előtt, én sem ismerhetem - azt nem teszem hozzá, hogy ez az én választásom volt. Ha nagyon akarnám, akkor könnyedén be tudnék jutni, de a sérült udvarhölgy szerepét jobban kedvelem. Senki nem háborgat, a nyugalom pedig számomra megfizethetetlen...
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & crysalis
where am i? how did i get here?  
Nem is akarok belegondolni, hogy miken mehet keresztül Thomas. Hiszen életben van. Életben kell lennie. Habár a parabatai rúnám szinte egyenlő a nullával, éppen a helyét látom csak, mintha megszakították volna. Vagy egyszerűen csak blokkolni akarják, hogy ne érezhessük egymást. Hogy ne tudhassunk a másik hogylétéről, ami talán sokkal kínzóbb, mint folytonosan reménnyel teltnek tűnni.
- Akkor gondolom még minimum ennyi, míg valaki idejön és beszámol a tervekről, hogy miért is vagyunk itt.. - Bár érthető, hogy biztosíték kellett a Királynőnek a háború elbukása után. Bár inkább talán csak egy csata volt a sok közül és a háború még koránt sem ért véget.. A tündérek igen csak büszke népek és nem fognak csak azért fejet hajtani, mert szépen kéri valaki.
- Ha jól értelmezem, akkor tudják és pont letojják, hogy itt vagyok, vagy azt is, hogy te itt vagy.. Remek. - Nem akartam ezzel megbántani, de azért elég elkeserítőnek találom a helyzetemet. Bár nem tudom, hogy egy fogságban mégis mire számítanék. Nem lesz egyszerű és valószínűleg nem is mostanában fog véget érni a fogságom. Pedig bármire képes lennék, hogy innen kiszabaduljak. De talán pont erre számítanak. Hogy végső elkeseredettségemben mindenre igent fogok mondani.
- Miért csak az állatokról tudsz valamit? - Ha már nem használhatom eszközként a kiszabadulásra, akkor legalább valamennyire beszélgethetek vele. Legalább ennyivel kapaszkodhatok valami normalitásba, ami megakadályozza, hogy teljesen megőrüljek a jelenlegi helyzetemben.
 
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Cece!
Where is the real prison?


- Tizenöt nap ott, húsz itt - pontosítok, amikor ismét kérdezi, mégis mennyi idő telhetett el azóta, hogy véget ért a háború. Csata. Akármi. Nehéz megmondanom, mert amint erre terelődött a szó én elmenekültem még a trónterem közeléből is. Sokkal biztonságosabb volt számomra, amikor még nem nagyon volt merszem emberek között lenni. Akkor meg sem próbáltak olyan témáról beszélni velem, amelynél az arcomra volt írva, hogy nagyon nem akarom részletezni. Most pedig? Itt van ez a lány, aki nem tudja, mennyire át érzem a helyzetét és olyan segítségért könyörög, amelyet nem tudok megadni neki és tönkre tenné az én békémet is. Önző vagyok, amiért a saját mentális egészségemet választom? Tudom, hogy a királynő nem ölne meg, de ezer és egy rosszabb büntetés van annál számomra. Elveszíthetem az álataimat, a hangszereimet, bezárhatnak egy szobába. Egyik sem olyasmi, amiért a legtöbb tündér komolyabban felhúzná magát, de nekem ezek kellenek a nehezen szerzett mentális egyensúlyomhoz. Nem akarok ismét a gödör aljával szembe nézni...
- Ezek az indák nem csak azért vannak, mert nem szeretjük a vasat. Megakadályozzák a szökést és már régen értesítették az őreidet is arról, hogy felébredtél. Én sem tudom eltitkolni előlük az ittlétemet, sejtem, mennyire szórakoznak jól azon, hogy az egyetlen személy, akivel szóba állhatsz csak az állatokról tud bármit is - meg a zenéről, de azt a tudást nem tartják fontosnak, mert folyamatosan változik az ízlés. Én a klasszikusokat szeretem, hangszerben és műben is, ők pedig imádják felfedezni a modern világot. Még akkor is, ha az elektronikus csörömpölést jelent csak. Oh, szegény füleim, amikor hallgatnom kell. Itt legalább csend van, még ha túl nagy is. Nem egyetlen cella csoport van csak az udvarban, ha jól gondolom, elszeparálták a fogva tartottakat, hogy mindenki azt higgye, egyedül ő élte túl. Mégis, amennyire irtózom a börtönöktől én ezt nem fogom ellenőrizni, így pedig az igazmondással együtt kénytelen vagyok a lány kérdéseit kikerülni. Igen, az őrök szempontjából kitalálni sem lehet jobb lelki kínzást...
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & crysalis
where am i? how did i get here?  
- 15-20 nap? - A megdöbbentség olyan intenzíven van jelen a hangomban, hogy egy pillanatra, mintha ki is száradt volna a torkom. Lassan három hete raboskodhatok itt? De, akkor mi lehet Thomas-sal? Egek.. Bele sem merek gondolni, hogy mennyire össze lehet zuhanva szegény. Nem is akarok belegondolni, mert azzal csak magamnak okozok fájdalmat. Bár nem érzem őt, a jel rajtam teljesen halovány, mintha már nem is lennénk kapcsolatban. Talán a tündérkirálynő tett volna valamit? Hiszen egyértelmű, hogy miatta vagyunk itt. A tervei velünk kapcsolatban azonban koránt sem egyértelműek.
- De, akkor az egy kicsit másabb emberi időben gondolom.. Mármint itt mindig másként telik az idő, mint a valós világban. - Tündérföldén néha egy perc, egy órát jelent, de az is lehet, hogy itt vagy majd három napot, de igazából csak három órát. Az elvarázsolt labirintus pedig még inkább képes hetek érzését kelteni valakivel. Amennyit hallottam a tündérek kegyetlenségéről és mindenről, ami itt történik az volt az, ami aktívan távol tartott engem ettől a helytől.
- Azt sem tudnád továbbadni valakinek, hogy magamhoz tértem? Hogy itt vagyok.. Valaki csak elmondhatná, hogy mi a terve.. Hiszen, ha itt akarnak éheztetni, hagyni elmúlni, akkor eleve nem is kellett volna idehozniuk minket. - Olyan gyenge vagyok, mint a harmat, de ugyanakkor nem is ennék bármit is hoznának a saját birodalmukból. Mondjuk nem hiszem, hogy ennél nagyobb problémát szülhetne. Hiszen így is itt ragadtam, az ő börtönükben vagyok rab és nem szabadulhatok. Csak bár tudnám, hogy mégis miért cserébe tehetném ki innen a lábamat.
 
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Cece!
Where is the real prison?



- 15-20 nap telt el azóta, de tényleg nem tudom, mióta lehetsz itt. Az elmúlt két hétben főleg az istállóban voltam egy csikóval, akit elutasított az anyja - amit meg nem ott töltöttem, azt a többi állalom gondozásával. Vannak, akiket tényleg nem lehet elhanyagolni egyetlen napra sem, mert az gyilkos hatással lenne minden eddigi erőfeszítésemre. A kiképzés alatt álló két kutyámnak a napi több óra tréning elengedhetetlen, ráadásul a hosszú szőrű fajtáknál napi ápolásra van szükség ebben a meleg időben, amikor éppen nem a vízben vannak. Arról nem is beszélve, hogy a kiscsikó két-három óránként éhes, így folyamatosan vissza kellett térnem a karámba megetetni, kicsit letisztogatni és társaságot nyújtani neki. Tudta, hogy nem vagyok az anyja, de elfogadott, ugyanakkor szociális lényként nagyon nehezen fogadta el, hogy nem vagyok ott napi 24 órában. Amikor lehetett össze is vontam két feladatot és a kutyákat hoztam be magammal. Ők a legtársasabb lényeim a másik két lovon kívül, akik pedig a maguk módján igen toleránsak és egy nagyobb figyelmet igénylő újonc beszoktatása a csoportba számukra nem idegen. Igazából előbb vagy utóbb minden állatom megtapasztalja ezt az  érzést, mivel folyamatosan szerzek újakat, ha éppen szükség van rá vagy pótolni szeretném valamelyik elhullott példányt...
- Először vagyok itt jó ideje és más még nem szólított meg. Nem feladatom a börtön felügyelete sem... - a hangszínem nem változik, még mindig halk és illedelmes, de belül már kezdem elveszíteni a türelmemet. Már válaszoltam egy csomó kérdésére, amennyire tudtam és tündér vagyok, egyértelműen nem hazudtam közben. Ha eddig tartottam magamat a tényhez, hogy véletlenül tévedtem ide, nem tudom kiengedni és fogalmam sincs a helyzetről, akkor mégis honnan kellene tudnom, hogy kit hoztak még ide? Számomra ez olyan, mintha őt kérdezném meg a tündérbor receptjéről, mert ezen a földön van. Attól még, ha nincs köze hozzá, nem fogja tudni. Csak... nem tudom elmenni. Hiába fenyegettem meg, hogy itt hagyom, az a könyörgéshez volt kötve a segítségemet illetően. De pontosan tudom, milyen elveszettnek lenni, milyen, ha bezárnak és senki nincs, akit kérdezhetnél a továbbiakról. Sőt, én még a nyelvét sem értettem a fogva tartóimnak általában. És az nem kellemes, társaság nélkül könnyű beleőrülni. A legtöbbeknek erről még sincs fogalma, mert még nem voltak ilyen módon börtönben. Velem ellentétben, aki túl emberi vagyok miatta...
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & crysalis
where am i? how did i get here?  
Ha arra nincs is esélyem, hogy valamilyen oknál fogva kiszabadít arra még mindig ott a lehetőség, hogy megpróbálok valamennyi információt gyűjteni az idekerülésem körülményeiről, vagy igazából bárminek a körülményeiről. Hogy mégis mennyi ideje vagyok itt, vagy mi is történik körülöttem. Nekem nem itt van a helyem. A parabatai-om mellé tartozom nem pedig egy növényzetekből felhúzott börtön kellős közepén.
Figyelem, ahogy előbukkan, majd óvatosan helyet foglal a kis növényzetből kialakított ülőalkalmatosságon. Olyan kis apró és törékeny, szinte hihetetlen. Nem láttam még ilyen aprócska embert, aki még nem mondhatni kinövésűnek, egyszerűen csak nem nőtt elég nagyra.
- Megtudod azt mondani, hogy mikor ért véget a háború? Szóval, hogy körülbelül mennyi ideje lehetek ide bezárva? - Nem tudom, hogy mennyi információval szolgálhat a számomra, de legalább meg kell próbálnom. Na, meg persze azt sem szabad elfelejteni, hogy még a végén azt érem el ezzel is, hogy eltűnjön. De szükségem van arra, hogy beszélgessünk, hogy valamit megtudhassak. Bár egy tündérrel beszélgetni sosem egyszerű. A szavaikat szeretik csűrni és csavarni, amíg már az egésznek szinte semmi értelme. Vagyis inkább értelmezhetetlenül burkolják a valóságot és térnek ki a tényleges válasz elől. Csak remélni tudom, hogy valamit azért ki tudok húzni belőle. Muszáj sikerrel járnom.
- Esetleg nem tudod, hogy van itt még valaki rajtam kívül is, hogy hányan vagyunk itt? - Nem úgy tűnt, mint aki túlságosan szeret idejárni, vagy ide szokott járni, de hátha halott egy-két dolgot. Fel kell mérnem a terepet, hogy valami tervvel állhassak elő, bármennyire is tűnik jelenleg az egész helyzet reménytelennek.
 
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Cece!
Where is the real prison?


Bárki is ez a lány, a józan eszét már régen maga mögött hagyta, abban biztos vagyok. Ellenkező esetben nem egy tündérnek ismételgetné ezt a könyörgést, amire már egyszer nemleges választ kapott. A tündérekről jó néhány közkeletű vélekedés van a világban, az egyik, hogy a legősibb árnyvilági fajnak tartjuk magunkat. Ami esélyes, hogy igaz, de soha nem lehet tudni, mert a boszorkánymestereket sem ma alkották meg, csak ők éppen magányos farkasok, nem tömörültek és nem maradtak fenn utánuk mesék. A másik, hogy mi az angyalok és a démonok gyermekeinek tartjuk magunkat. Ez már csak statisztikailag is igaz kellene, hogy legyen, mert mi nem vagyunk emberek. Az angyalok és emberek utódai az árnyvadászok, vagy régiesen nefilimek. Az emberek és démonok kapcsolatából a warlockok jöttek létre. A vámpírokat teremtették nagyjából hatszázötven éve. A vérfarkasokat nem sokkal utána. Egyik sem képes emiatt a mágiára. Marad hát az egyetlen lehetséges kereszteződés, mint forrás. Én legalábbis hiszek benne, hogy így történt és innen a képességeink, amelyek egyéniek és felül tudnak kerekedni a warlock mágián vagy a rúnákon is, ha kell. És megvannak a hátrányai, amelyekről minden lény tud. Szóval a maga módján a könyörgés, sírás és önismétlés számomra kezd túl sok lenni. Olyan fajta agyi problémára utal, amelyet eleget láttam és tudom, hogy rám is átragadhat, ezért menekülni akarok előle. Minden ösztönöm azt súgja, hogy fussak, még akkor is, ha képtelen vagyok rá. A felállás viszont már megy. A fának támaszkodva könnyedén sikerül egyenesbe hoznom magamat és elég lenyúlnom, hogy tudjam, Lisa alig húsz centire a lábamtól figyeli a rezdüléseimet. Azt hiszem, őt jobban megrémisztettem, mint magamat. Mire azonban lépnék egyet a nő hangja megszólít. Igen, ezt ismerem, az alkut. A gyász harmadik fázisa, a düh hátra hagyása. Ha nem tér hozzá vissza, akkor még bírom...
- Csak, amíg tartod magad a szavaidhoz, leány - válaszolok halk sóhajjal és körülnézek, alkalmas ülőhely után kutatva. Ez egy börtön, alapból nem arra tervezték, hogy kényelmes legyen, de a kínzás egy fajtája a látszólagos jólét is. Meg sem lepődöm, hogy az egyetlen hely pont a ketrecekkel szemben van, egy indákból alkotott szék szerű építménynél. Amelyet egyértelműen nálam sokkal magasabb egyénekre szabtak, mert vagy másznom kell, vagy mágiát használni, hogy feljussak oda. A második biztosabb, nagyon óvatosan emelkedem fel a földtől éppen annyira, hogy kényelmesen helyet foglalhassak az ülőrészen és a szoknyám fátyolos, alul duplázott rétegei eltakarjanak mindent a cipőmből a hegye kivételével. Így jó lesz...

// Kinézet + Crys úgy 148cm magas
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & crysalis
where am i? how did i get here?  
A fájdalom, a kétségbeesés és a gyengeség mellé egyre inkább kezdte belemarni magát a düh, a harag és a gyász. Dühös voltam, hogy itt vagyok, haragudtam az ismeretlen hangforrásra, hogy nem tud segíteni rajtam, hogy meg sem próbálja.. A gyász pedig kegyetlenül mardosta a lelkem minden darabját így, hogy valószínűleg soha nem látom azokat az embereket, akiket annyira szeretek.
- De ne mondd nekem, hogy senki vagy.. Biztos van valami, amit tehetsz. Nem kóborolhatnál engedély nélkül az udvarban, ha nem tehetnél valamit.. bármit.. - Nem tudom, hogy mivel tudnám meggyőzni, mintha ő is legalább annyira félne, mint én magam. De ő legalább szabad, nem fosztották meg a szabadságától, szabadon járhat és kelhet. Nem lehet senki. Ugye, hogy nem senki?
Egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam a pánik, hogy én itt fogok megrohadni, de muszáj volt valamit tennem.. Egyedül nem akartam maradni, de ugyanakkor előrelépésért sóvárgott minden porcikám és a lelkem is.
- Ha nem könyörgök tovább.. Maradsz? - Nem tudom, hogy miért akarom, hogy maradjon. Valószínűleg csak szeretném, hogy valamennyire még megmaradjon a józan eszem és ne őrüljek teljesen bele a gondolataim kavalkádjába. Mégis kétlem, hogy meg tudnám állni a lehetőséget arra, hogy valahogyan rávegyem, hogy segítsen nekem, hogy megpróbáljak segíteni önmagamon. Valamit muszáj lesz kitalálnom..
 
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Cece!
Where is the real prison?


Annyira ismerős minden szava szinte. A lányok a kocsiban hasonlóan elveszettek voltak, nekik sem mondta meg senki, hogy miért vannak ott és nem is tudták megkérdezni a többiektől. Ha ők voltak az elsők az új régióban, a korábban ott lévők közül senki nem értette még csak a nyelvüket sem, nem volt egyetlen esélyük sem az információ szerzésre. És neki sincs. Mert én nem tudok semmit, ami nem kapcsolódik közvetlenül a művészethez vagy némi nagy horderejű pletykához. Fogalmam sincs, miért hozatta ők ide a királynő, ha Lisa nem téved erre, még azzal sem lettem volna tisztában, hogy itt van. Nem vagyok elég erős sem fizikailag, sem mágikusan ahhoz, hogy kiengedjem és nem is tudnám megtenni. Ez az én örök keresztem, a gyávaságom. Szükség van rá, hogy képes legyek elviselni mások szenvedését. Inkább ők, mint én. Rettegek attól, mi lesz az én büntetésem, ha szembe megyek a szabályokkal, megsértem azokat, akik megvédenek. Felejthető kis kukac vagyok ezen a földön és az életem attól függ, mennyire jól alkalmazkodom. Most pedig élni akarok, nem azért, mert még mindig hiszek istenben és elfogadom, hogy az öngyilkosság bűn, hanem felgyógyulni szeretnék. Meg akarom tudni, van-e esély számomra egy boldogabb élet elérésére...
- Igen, de nem sokáig, ha így folytatod. Megmondtam, hogy nincs meg sem az erőm, sem a rangom hozzá, hogy segítsek, vagy válaszoljak a kérdéseidre. Azért nem maradok, hogy az értelmetlen könyörgésedet hallgassam! - kegyetlenül hangzik, amit mondtam? Igen, mert az is. Mégis, számtalanszor láttam, hogy az ilyen rideg és helyre utasító szavak hozzák vissza a hisztéria fogságából a nőket, amikor ők már maguk nem képesek rá. Tündér vagyok, soha nem tudtam hazudni, és sokra tartom a logikát. Ha egyszer már megmondtam, hogy nem segíthetek, akkor az úgy van. Egyetlen kérdésére válaszolhatnék csak, a helyszínt illetőre, de ezt már ő is ki tudja gondolni. Tündérfölde, egy tündérbörtön. Nyár van, ami a Seelie udvar jellemzője. Ennél közelebbit még térképpel sem lehetne mutatni, mert a vad táj nagyon is hajlamos a változásokra...
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & crysalis
where am i? how did i get here?  
Nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék azért cserébe, hogy valamennyivel előrébb kerüljek legalább megtudhassam, hogy mi az ára annak, hogy kijussak innen, hogy visszakapjam az életemet, hiszen a legkevesebb, ha valahol fogva tartanak valakit, hogy beavatják abba, hogy miért van itt, meddig lesz még itt és leginkább azt, hogy mégis mikor van lehetősége innen kiszabadulni. Most azonban valahogy úgy éreztem, hogy egyik ehhez kötődő kérdésem sem kerül megválaszolásra. Mintha csak arra menne ki a játék, hogy a leggyengébb pillanatunkban egy apró karnyújtásért cserébe adjuk oda a lelkünket. Hiszen élni akarunk. Én legalábbis biztosan. Egy élet vár rám odakinn, amelyhez vissza kell térnem. Nem tudom még hogyan, vagy miképpen, de mindenképpen vissza fogok jutni. Erre akár meg is esküszöm.
- Kérlek, ha te nem tudsz segíteni.. Csak szólj valakinek.. Vagy tudjam is én.. Nem tudom.. Tényleg.. Fogalmam nincs, hogy hol vagyok, vagy miért vagyok itt.. De valakivel beszélnem kell. Muszáj innen kijutnom. Kérlek csak ennyit segíts.. - Arc még mindig nem tartozik a hanghoz, amelyet hallok az is lehet, hogy megőrültem és csak saját magammal folytatok beszélgetést, hiszen nem úgy tűnik, hogy mindez vezetni fog valahová is. De, ha nem próbálnám meg, akkor azért ostoroznám magam szüntelenül, hogy meg sem próbáltam, hogy nem akartam megmenteni saját magamat. Pedig ennyit érdemlek. Mindenki megérdemli körülöttem mégis olyan magatehetetlennek érzem magam.
- Itt vagy még? - Kicsit kétségbe kezdek esni, hogy majd tényleg itt hagynak minket rothadni.. Ha pedig tervük van velünk - hiszen még mindig tartom magam ahhoz a gondolatomhoz, hogy nem vagyok egyedül -, akkor legalább igazán beavathatnának. Na, nem mintha a tündérek számára annyit érne egyetlen árnyvadász élet is. Mégis megmentettek.. Valami tervük biztos van. Egek, nekem innen ki kell jutnom.
 
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Central Park :: Tündérfölde :: Tündérek Udvara-
Ugrás: