Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

If I cannot move heaven, i will raise hell


become the beast ● volac & will
TO LOVE IS TO DESTROY, AND THAT TO BE LOVED IS TO BE THE ONE DESTROYED

Silent Brothers
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true


become the beast ● volac & will Empty
-- fagyott játék --

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


become the beast ● volac & will Empty
Will & Hannibal
A very well-tailored person suit
Talán túlságosan is kiszolgáltatott, noha ez nem egyszerűen a szer hatása. Mindig is kiszolgáltatott volt a számomra. Mindenki úgy tett, mintha a barátja lenne, mintha védelmeznék, ám mikor eljött az ítélet napja, hamar kiderült, hogy még a hőn áhítatot szerelme sem hisz neki, sokkalta inkább a tudománynak. Már a legelején eldőlt, kié a hatalom kettőnk közt. Nem kell hozzá igazándiból évekig tartó bizalom, az embereknek leírt tények kellenek diplomát szerző orvosoktól, s hamar meginog a barátság erős köteléke. Én azonban mind végig kitartok Will mellett, még ha ő ezt most nem is így látja. Az én játékszeremmé vált, s az én kincseimhez nagyon is ragaszkodom.
Óvatosan tartom, bár pillanatnyi fájdalmán ez sem sokat segíthet. Egymás szemébe nézünk, s olvasunk benne. Bántani próbál? Vagy egyszerűen csak védeni magát, felsorakoztatva a lehetőségeket, melyeket valójában nem birtokol?
- Egyszer ennek is eljön az ideje, William. Egyszer, ám most nem azok az idők járják. - simítok hajába, amik közt a tincsek már-már a víztől össze tapadtak.
- Megpecsételem a köztünk lévő köteléket. Egyesítem magunk.
- Mától csak az enyém leszel. - jelentem ki halkabban, de nem titoknak szánva a világ előtt.
Egyenlőre azonban nem sokat tehetek, ugyanis szeretném, ha képes lenne a tisztább gondolatokra - ha nem is sokáig - illetve nem lenne ennyire elgyengülve. Szükségem van izmainak megfeszülésére, azt akarom, hogy ellenkezzen, s úgy hajtsam uralmam alá testét, akaratát, tudatát. Hogy végül kimondassam vele, azt amit akarok. Hogy könyörögjön nekem.
Óvatosan alányúlok mindkét kezemmel, egyikkel  a lábai alá, hogy lassan megemelhessem, s közben mindvégig nézek le rá. Bízom benne, hogy a rabommá tehetem, hogy a szolgám lesz, s legközelebb, a következő alkalomkor már saját lábán jön el hozzám. Most egyenlőre azonban csak így tudtam elérni, hogy kettesben lehessünk. Amint felemelkedtünk, elindultam vele az emeletre, a hálóm irányába, oda ahol eltöltjük majd az éjszakánk. Lassan haladtam a lépcsőfokokon, határozottan, mégis gyengéden tartottam, bár nem féltem, hogy megszökne. Egyenlőre nem tud. Ha visszatér belé az erő, érezni fogom. Belépve a hálóba - aminek ajtaja nyitva volt résnyire, csak épp oldalt fordulva be kellett tolnom -, óvatosan a franciaágyra helyezem. A szobában legfőképp az éjszakába nyúló kék és sötétebb barna színek dominálnak, noha sosem volt ellenemre a vörös szín sem, s az aranyat sem vetem meg, ezt az összeállítást sokkalta különlegesebbnek találtam.

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


become the beast ● volac & will Empty
h a n n i g r a m

Mindent amit éreztem iránta az elejétől fogva, annyira stabil, szinte már kézzelfogható unszimpátiának hatott. Nem bírtam elviselni a tudatot, hogy végül a nő akire teljes mértékben rábíztam volna önön magamat; nemes egyszerűséggel árul el. Belevetett engem az oroszlán barlangjában, s most az égtől annyi csodát kaphattam, hogy nem találom belőle a kiutat. Persze, már nagyon régen elvesztem már ebben a barlangban és mindössze annyit kaphattam, hogy elfelejthettem milyen is a világosság. Nem érzek semmit sem azon kívül, nem érzek semmi mást, csak azt, hogy játszadozik velem a sors és nem hagyja, hogy ebből kijussak. Csak a halál fog engem kitépni innét. Ahogy egyszer mindenki mást is. (..) Vibrált körülöttem a tér; épp olyan érzet vett maga köré, mintha feldobtak volna egy ingázó hajóra én pedig bortól kábulva egyensúlyoznék annak a peremén. Harcolok, hogy ne a tátongó tengerbe vesszek el; hanem ha még csak a földre is esek, megússzam élve. Annyira nehéz ... annyira szenvedek..
Valaki végül megragadja a semmi közepén a kezemet, nehogy belezuhanjak abba a gödörbe ahonnét többé nem találnám meg a kiutat. Megragadott, mielőtt még belelökött volna. De ha bele is lökött volna abba a szakadékba, biztos vagyok benne, hogy jött volna utánam. Szempillái mögött, íriszeiben nem olyan hamar, de jókor észrevettem azt a köteléket közöttünk ami által ha letaszítana, a bokájára kötött kötél azonnal rántaná őt is magam után.
Érintése relatívan hat rám. Egyszerre érzem fájdalmasnak és gyengédnek, egyszerre érzem azt, hogy szükségem van az érintésére és azt, hogy mekkora undor képződik bennem újra.
Hangja lüktet. Mintha egy óriási teremben volnék amely visszhangzik, de tudom, hogy ez csak a hang az én fejemben még nem tud annyira kitisztulni. Sem pedig a körülöttünk lévő tér. csak is a színek segítenek behatárolni épp annyira, hogy a vakság távoli lény legyen a kábulat miatt. Néhány pillanat múlva azonban újra visszaköszöntek elmémben a hangja, a szavai; mindaz, amit teljes nyugodtsággal ejtett ki a száján.
Legközelebb akkor eszmélek fel újra, amikor már megtart engem és arcom az ő arcával lesz egy síkban. De amint feleszméltem, hogy látom őt, máris valami eltorzul előttem. A feje tetején két agancs nyúlik ki épp úgy, mint zsenge földből a növény, világos bőre pedig úgy feketedik el, mint mikor a bolygó fordul és egyszeriben lesz sötétség. Íriszei szikrákat szórtak; láttam magam előtt azt, amit már az első pillanattól fogva. Kísért ez a démon. Fájdalmasan tehát néhány pillanatra lehunytam szemhéjaimat, hogy mielőbb eltűnjön előlem a képzelt lény amit Lecter teljes lénye visel elmém falain.
- ... Te ragadsz ellenem fegyvert, csak is te. - Zokogni tudtam volna, habár az eredendő fájdalom mindössze azt hagyta meg nekem, hogy remegjek és nyüszítsek tőle. - Bármit is fogsz velem tenni újra és újra, nem fogok rá emlékezni önmagamtól. De azt akkor sem fogod elfelejtetni velem, hogy ki vagy valójában...- Megremegett a hangom egy pillanatra, amint az asztalnál heverő könyvre tekintettem egy pillanatra. - Egy nyitott könyv, Dr. Lecter. - Becsapva és elárulva éreztem magamat. Hisz... még magam sem tudom teljesen elismerni, de ugyanúgy elrántana engem vele együtt a kötél, ha én próbálnám őt letaszítani. Sőt, talán még utána is ugranék, hisz Dr. Lecter valamiért képes volt rám annyira hatni, mint ahogy arra soha senki nem volt képes. - Inkább öljön meg, Hannibal. - El is fordítottam az arcomat tőle lehunyt szempárokkal, mint aki teljesen felkészült volna arra a döfésre, ami felszabadítaná a sok évnyi kíntól.

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


become the beast ● volac & will Empty
Will & Hannibal
A very well-tailored person suit
Jó ideje üldözük egymást Williammel. Ez alatt az idő alatt megismerhettük egymást, legalábbis egy részünk, ugyanis jómagam még mindig nem fedtem fel előtte démoni energiáim. Elrontota volna a játék izgalmas pillanatait. Akartam, hogy vadásszon rám, akár egy űzött vadra. Én is hasonlóképp kergettem, bár az én szemszögemből ez sokkalta inkább egy macska-egér játék, amelyben tudom, hogy nem nyerhet. Másképp érne el minket a vég. Éppen ezért, nem fedném fel titkos lapjaim, még elunná a játékot, s abba... nos abba pusztulnék bele igazán. Olyan nagy szükségét érzem figyelmének, mint kisgyermek az anyjáét. Nehéz volt, de elértem, hogy érdekeljem. S most megérett gyümölcsöm, a kapcsolatunk egy igem fontos szakaszához értünk.
Előttem feküdt, hason, kiszolgáltatottan, ahogyan azt elterveztem. Tudom, hogy érezte a jelenlétem. Éreznie kellett. Szeretem a kiszolgáltatottság őszinte illatát. Az ilyenkor bizonytalan, remegő s lassú mozdulatait. Kissé még kábult, nehezen ébred, nem látja még mi is ez pontosan. De érezni fogja. Hamarosan.
Halvány mosoly jelenik meg arcomon a nevem hallatán, noha ez sem fedi a valóságot. Az ő szájából mégis magaménak érzem a halandó nevet is. Nem fél, nem úgy fél, legalábbis nem tőlem. Egy helyben állba, néma csendben figyelem még. Tudja, hogy nem hal meg. Ma nem.
Mégis, a mai kalandunk során elfogom érni, hogy szenvedve könyörögjön a kegyelem döfésért. Sőt, követelje azt. Talán ez az éjszaka azon ritka pillanatok egyike lesz, melyet ha el is felejt, tudatalatt mindig érezni fogja.
Végül rászánom magam a cselekedetekre, nehogy túlságosan magához térjen mielőtt biztosítanám épségünk.
- Will... - mondtam ki még mindig mosolyogva, némileg büszkeséggel eltelve hangomban.
- Még nincs itt az ideje, hogy fegyvert ragadj... - folytattam, majd eztán léptem mellé, s hajoltam le hozzá, hogy karjai alányúlva átfordíthassam lassan. Félig térdelve támasztottam meg lábammal s kezemmel hátát és fejét is, hogy lenézhessek szemeibe.

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


become the beast ● volac & will Empty
h a n n i g r a m

Lüktettek az ereim a testemben, vérem pedig úgy forrt, mintha csak víz lenne a működő tűzhely felett. Nem tudtam végiggondolni, hogy hol vagyok, vagy, hogy egyáltalán mit csinálok. A padlót láttam magam előtt, arcom felületén pedig annak a hidegét érezhettem. Minden egyes pillanat kalapácsot ragadott és ütötte a roncsomat, egyszerűen fájdalmassá vált még az is, hogy lélegezhettem. Bármit megtettem volna most azért, hogy tisztán láthassak és lássam az arcát, lássam azt, hogy milyen érzések tölthetik el, amikor meglát szenvedni. Láthatja, hogy szenvedek de azt nem fogja tőlem hallani, hogy a halálért fogok könyörögni. Már megpróbáltam őt megölni. És ő is megpróbált engem megölni. Nem ez a pillanat lesz az, amikor végül véget vet a szórakozásának. Még nem érte el azt, amit akar. Tudom, hogy még nem! (..)
Várnom kellett pár pillanatot, mire azt mondhattam, hogy a tüdőmbe áramló levegő nem okozott komolyabb fájdalmakat. A hideg azonban továbbra is rázott, és jelenleg is éreztem, hogy haldoklom és nem fogok többé minderre emlékezni.
- Hannibal? - Ejtem ki a nevét bizonytalanul, zavarodottan, már-már kétségbeesve. Állítom, hogy nem fog megölni, de ez még nem jelenti azt, hogy nem fog velem semmit sem tenni. Tudom, hogy ezt már többször átéltük és akárhányszor így ébredtem, mindig történt velem valami szokatlan. Például az ismeretlen fül.
Karjaimmal próbáltam magamat megemelni az ismerős padlón ahol megannyiszor jártam már, mégis úgy érzem, hogy a felülete a Pokolból felcsapó tűz lángjai. Nem látom őt, hiába próbálok nézni és egyszerre látni is. Látni akarom őt, látni akarom az arcát, hogy mit érez, hogy mit gondol (..)

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


become the beast ● volac & will Empty
***

ranggal rendelkezem
Ajánlott tartalom
all the stories are true


become the beast ● volac & will Empty
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Volac
» the dragon is dead ❖ will & volac