be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Konyha
If I cannot move heaven, I will raise hell
Magnus Bane
❖ High Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Brooklyn
Karaktered arca :
Harry Shum
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

" Your eyes, they shine so bright
I wanna save that light"

Drága Léna, már vagy sokszáz éve ismerem, mégis mindig üdítő, ha a közelemben van, árad belőle valami mélységes nyugalom, ami elvitatatlanul az övé, vagy csak én érzem belőle, mellette kicsit olyan, mint hazatérni, pedig egy ideje már tudom, hogy milyen az otthon, igaz most menekülnék, ha lehetne, elhagynám ezt a mocsadék várost is, a bűn hazája lassan. Mégis szeretem az összes szarságával együtt, most meg valahogy elhagynám. Futnék, menekülnék, el innen. A szívem messze vinne, és az is tart vissza. A zuhany meg fene jól esett, a zene segíthetne még. De ma valahogy…, na majd menten.
- Jogos a meglátás, azonban lehet, mert meg sem próbáltuk. – ez sem igaz, próbáltuk, jó is volt együtt, egy kis ideig, de a szikra az is maradt, hiányzott valami, hogy lángra lobbanjon. Lehet mi nem is akartuk. Talán jobban is, mint azt kellett volna. Sokszor hittem, hogy nekem pont egy olyan nőre van szükségem, mint Ő, de én hedonista vagyok, nem igazán élhető számomra hűség. Léna pedig monogám alkat, talán nem esne neki jól, ha egy férfival találna az ágyban, vagy lehet az jobban, mintha egy nővel.
Azonban a szerelem az egész más, az kicsinál, felőrli a lelket, nem is baj. Tegye csak. Aztán meg a hiánya csinál ki, minden, ami rá emlékeztet.
Már attól jobban vagyok, hogy a frissen örült kávé illata betölti a konyhát, kimossa a fejemből az oda nem illő gondolatokat. Hagyom neki, szükségem van rá, hogy valami üresre öblítse a bensőmet. Már több alkoholt sem viselek el, lassan elmondhatom magamról, hogy reggelire is koktélt öblítek. Mérlegre sem merek állni, hogy ne tudatosodjon bennem mennyit fogytam. Túl sokat. Mégsem kéne ennek a rohadék szerelemnek léteznie. Pedig űzzük, hajszoljuk, keressük, kutatjuk. Az egész életünk erről a rohadt kémia folyamatról szól. Aztán, amikor megkapjuk, összepisáljuk a bokánkat, és eliszkolunk előle. Tádáám, Senki nem tudja mi a jó.
- Gondolkodtam rajta, hogy elköltöznék innen. - Kávét töltök a kedvenc bögrémbe, telenyomom tejjel, és tejszínt is habosítok a tetejére, mert ma kell a méreg. Töltök a nőnek is, ha már a reggelit ő alkotta.
Visszaülök a bögrékkel az asztalhoz, még érzem a bőrömön a tusfürdő illatát, béke és nyugalom kéne, hogy legyen, esetleg több alvással szóba is jöhetne. Most meg hulla álmos vagyok, de ha ágyba kerülnék biztosan elillanna, mint a sosemvolt mezei nyúl.
Mégis elnézem a nőt és tudom, hogy vannak nagyobb problémák, mint a szétklopfolt szív, főleg, ha magunknak csináljuk.
Léna a családom, az örök, akire vigyázni kell, akit óvni kéne, és most elképzelésem nincs, hogy mi történik vele, de talán ha majd megint elmondja és nekem az agyam is működik, akkor helyre billen valami kis kapcsoló, fény gyúl a mélysötét éjszakában.
- Vicces, hogy az alvás hiánya idegel ki minket, pedig csak egy jóféle ital kéne, néhány gyógyfű és voilá…- a levegőbe csettintek, arcomon szokásos mosoly, mintha minden rendben lenne, mintha semmi sem fájna és aludtam is volna, de majd azt némi smink kisegíti, ha a dolgomra indulok. Majd, egyszer.
- A lényeg, hogy ne felejtsd el a csoki öntetet hozzá. – rákacsintok, és nem segítek az asztalhoz cihelni a dolgokat, mert ismerem őt, szereti ezt csinálni. Meg mellé, majd eltakarítani sem fogok segítek, na jó, ha szépen kér.
- Mesélj, mikről álmodsz? – biztos vagyok benne, hogy az álmaiban van kulcs vele kapcsolatban, csak meg kell félig fejteni, aztán vessük bele magunkat a problémájába, addig sem foglalkozom a saját kínommal.

Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


panda  & magnus ♥
we are stronger togehter

Az élet előszeretettel gördít elénk akadályokat, amikor a legkevésbé várjuk. Sokszor pedig bármennyire is törekszünk arra, hogy mindent helyrehozzunk és megtaláljuk az aranyközéputat.. Mikor ott van a lehetőség előttünk, hogy rálépjünk és jobban megérthessük a minket körülvevő történéseket még akkor sem vagyunk képesek cselekedni. Utána pedig természetesen a világ minden körülményét képesek vagyunk okolni a problémáinkért. Az pedig eszünkbe sem jutna, hogy leüljünk a hideg kőpadlóra és végiggondoljuk, hogy mi vezetett minket egy adott bukásunkhoz. Sokszor a saját döntéseink és hibáink azok, amelyek a kudarc felé sodornak bennünket. De még ezekben is képesek vagyunk okot találni. Hogy nem is olyan fontos a számunkra, mint azt gondolnánk. Csak mások miatt éljük az életünket, ahogyan. Hogy számukra tökéletes kirakatot egy életen keresztül csodálhassák. Ha pedig hibát vétesz, akkor erőteljesen meghurcolnak. A világ a mi szüntelen színpadunk, ahol mindig meg kell találnunk a megfelelő szerepet, amit nekünk szántak. Nem mindig jár ez együtt a boldogsággal, de meg kell próbálnunk mindenből a legtöbbet kihozni. Hogy legalább elmondhassuk, mi megpróbáltuk. Pont ezért kell a lehető legmélyére túrnom az elmémnek, hogy válaszokat kaphassak. Hiszen azon válaszok nélkül mindannyian elveszettek vagyunk.
A dudorászás számomra a legjobb módja volt annak, hogy eltereljem a gondolataimat és egy kicsit pihentessem az elmémet. Alig aludtam. Jobbjára csak forgolódtam, aminek a nap hátralévő részében fogom látni igazán a kárát. Azonban még előttünk van az egész nap és szeretnék egy kicsit feltöltődni, ami nem feltétlen azt jelenti, hogy át akarom aludni a napot. Mert az láthatóan egyáltalán nem megy. Akkor nem aludtam volna ilyen rettenetesen.
- Mert te is tudod jól, hogy nem azt szánta nekünk a sors. - Hosszú időn keresztül azt hittem, hogy szeretem. Talán igaz is volt. Az is lehet, hogy csak egy gyerekes rajongás volt a részemről, de az egyszer biztos, hogy sosem lettem volna képes tönkretenni azt, ami kettőnk között van azért, hogy megpróbáljuk. Hiszen mi értelme próbálkozni? Ha valami ott van kettőnk között az ellenállhatatlan és magával ragadó. Nem parancsszóra, próbálkozásra aktiválódna. Ott élne a bőrünk alatt. Elintézve azt, hogy soha ne szabaduljunk tőle. Minden egyes porcikámban van egy kis szeretet iránta, de minket inkább szövetségeseknek, barátoknak, lelki társaknak teremtettek, mintsem őrült szerelmeseknek.
- Nem mondhatnám, hogy túl jól aludtam, de azt hiszem neked sem ez volt a legjobb éjszakád. - Már csak rá kell nézni és lesüt róla, hogy nem éppen kipihentető alvásban volt része. - Milyen palacsintát szeretnél? - Fordulok a palacsintahalmaz felé, ami jelen pillanatban úgy tűnik, hogy elég lenne egy hadseregnek is, de azért minket sem kell feltétlenül alábecsülni.
♥️
Magnus Bane
❖ High Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Brooklyn
Karaktered arca :
Harry Shum
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

" Your eyes, they shine so bright
I wanna save that light"

Összefolynak a nappalok és az éjszakák. Annyi mindent megtanultam, tapasztaltam már az életbe, milliószor omlottam össze, szeretném elkerülni, ám minduntalan belefutok újra. Az álom és ébrenlét határán lebegek, még húzna vissza az álom melegsége, az emlékek illata, az Ő iránta táplált vágyam.
Nincs kedvem felkelni, fejemre húzom a paplant, a selyem körbe ölel, vigasztaló meleget áraszt, érzem saját álomillatom de sajnos a sajátom, pedig…. Na jó, azonnal dühös leszek, én akartam így, én döntöttem így, még mérgesebb leszek attól, hogy az önsajnálat előrébb való, mint a gyász, ami a szívemben lakik.
Szar alak vagyok.
Lerúgom a takarót, hagyom a földre csúszni, hát mégis kit érdekelne? Alexander már morogna, na nem, nem gondolunk rá, nincs, hess groteszk gondolat.
A fürdő felé veszem az irányt, reggeli szükségletek, pedig nem aludtam semmit, valamit mondjuk mégis, annyit, ami összegyűrt, álmossá tett, nyűgössé és még véletlen sem kipihentté. Miért is lennék kipihent? Mitől? Igaze? Alesea halála, Luna kiborulása, a felelősség, a veszteség mardosó, folyékony fájdalma, ami az ereimben szánkázik, a csontjaimra fest éles kürt, hogy végig érezzem, ahogy savként tekereg bennem, akár egy kósza kígyó.
Leeresztem a megfáradt gőzt, rátenyerelek a víztartály gombjára, morcosan sétálok a csaphoz, inkább csak csoszogok. Fú, de elegem van. Ideje lenne lassan felnőni is.
Szemlélem az arcom a tükörben, elkenődött sminkem, kialvatlan arcom. A szemem alatt éktelenkedő táskákba annyi cucc férne, hogy elutazhatnék három hétre és még csak nem is vagyok Harry Potter.
Megsikálom az arcom, nem félek a ráncoktól, messzire elkerülnek… Hjaj de mázli, hogy nem vagyok egomán. Mi lenne, ha az lennék?
Fáj minden, a légvétel is.
A konyha felől halk dúdolás szüremlik felém, mosolyt csalok az arcomra. Tudom, hogy Panda nem átverhető, de lesz olyan diszkrét, hogy nem faggat meg, ha csak nem adok neki indítékot erre, márpedig nem tervezem a nyűgömmel elrontani a kedvét, elég lesz a frizurámmal. Elvakít a vágy, hogy visszabújjak az ágyba nyalogatni a sebeimet, mert akad belőlük nem kevés.
Besasszézok a konyhámba, a palacsinta illata megkorgatja a gyomrom. Éhen halok, mégsem vagyok igazán éhes. Jó kombó, valaki öljön meg.
- Miért is nem vettelek még feleségül? – komolyan nem értem. Mosolyom kedves, jelzi, hogy ne faggass, együnk, igyunk, rúgjunk be és ki a hámból, igaz még csak reggel van, de egy jó koktélhoz mindig időben vagyunk.
Szemlélem a nőt, alakját, hajának lágy esését. Nőnek gyönyörű, miért nem epekednek a férfiak a lábai előtt sorban?
Sokáig hittem, hogy szerelmes vagyok belé, hogy egyszer csak kiderül Ő a nagy Ő, de vagy én nem közeledtem vagy Ő nem engedte. Már nem is emlékszem, hogy volt. A szívem csordultig van szeretettel iránta, de ez nem szerelem, bár az lenne, lehet könnyebb lenne, akkor nem egy halandó után sírna a lelkem.
Asztalhoz ülök, a köntösöm még a fürdőben vettem magamra, most kisöpröm magam alól a székről.
Még nem kérdezem meg, hogy van, csak figyelem, minden gondolatom rá összpontosítom, hogy elhalványuljon az összes félelmem, és fájdalmam. Van nálam sokkal fontosabb is, mondjuk Ő és a problémája, ami nem elhanyagolható.
Mégis feltolom magam a székről és a kávéfőzőhöz lépek, hogy lecsorgassak egy méregnyi adagot.
- Kipihented magad? – sejtem, hogy pont annyira nem, mint én, miért is nem siklottam át hozzá éjszaka és gömbölyödtem a háta mögé, hogy elhiggyem, van még miért élni.
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


panda  & magnus ♥
we are stronger togehter

Pár napja, hogy a rémálom, ami magával ragadott megszűnni látszott. Hiszen Magnus-nál ébredtem. Nem tudom, hogy ki szórakozott velünk, vagy miféle játékot űzött, de egy valami biztos. Én nem fogok úgy tenni, mintha mi sem történt volna és szemet hunyni a történtek felett. Ki fogom deríteni, hogy ki rabolt el. Mert ameddig pontot nem teszek ennek az ügynek a végére addig senki nem lesz biztonságban. Ami pedig leginkább zavar, hogy az egésznek semmi értelme nincs. Elraboltak csak azért, hogy visszaadjanak? A legtöbb időt eszméletlenül töltöttem. Úgyhogy igazán nincs miről beszélni. Viszont azóta is igyekszem felidézni azokat a perceket, amikben magamnál voltam hátha előrébb leszek, de egyenlőre az egész nem más, mint zsákutca. Az utóbbi időt Magnus lakásán töltöttem. Nem akartam a terhére lenni, de szükségem volt a segítségére ahhoz, hogy felépülhessek és, ha be akarja vallani, ha nem neki is szüksége volt az én társaságomra.
A nap még szinte fel sem kelt én már a konyhában dudorászva készítek magunknak reggelit. Kell az energia. Na, meg persze nem is tudok igazán a fenekemen ülni és az elmúlt napokban épp eleget töltöttem az ágyban ahhoz, hogy szinte kirugdosson onnan. Már unja a társaságomat.
Ahogy a palacsintasütésre koncentrálok egy kicsit ki tudok kapcsolni. Szükségem van néha arra, hogy egy kicsit kikapcsoljam az agyamat, mert néha már túlságosan is megterhelem. Minden agynak kell egy kis pihenés nem lehet szüntelenül megterhelni. Azzal többet ártunk, mint amennyit segítenénk. Ez egy aranyszabály, amit senki nem akar elfogadni. Mert persze, hogy mindent egy nap alatt akarunk megtanulni. Mindent rögtön abban a pillanatban akarunk, ahogyan eldöntöttük, hogy akarjuk. Én is ennyire vágytam emlékekre, nyomokra bármire, ami előrébb helyezhetne minket abban, hogy ki rabolt el engem és egyáltalán miért. Hogy mi célja volt vele.
A szemem sarkából megpillantom a kicsit álmos tekintetű Magnus-t, aki talán nem is annyira önkéntesen ilyen korai madárka, mint én. - Bocsi.. Felébresztettelek? Túl hangos voltam? Báááár.. Kárpótlásul csináltam palacsintát. - Kedves mosollyal az arcomon bökök a palacsinta torony felé. Huh, mennyi idő lehet, hogy ennyit csináltam már.. Talán sikerült elvesznem a sütögetésben. Na, jó. Biztos, hogy sikerült.
[kicsit béna, de ennél már csak jobb lesz ]♥️
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Brooklyn :: Lakónegyed :: Magnus lakása-
Ugrás: