descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Boxok
if i cannot move heaven, i will raise hell
Iron Sisters
❖ moderátor

avatar
Keresem :
❖ new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics
foglalkozás :
❖ helping others
Karaktered arca :
❖ faceless monster
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

--- Szabad játéktér ---
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

+18, talán

- Hogy szeretem a kihívásokat? Ha ilyen gyönyörűen vannak csomagolva Kedvesem, mint te, akkor kedvelem azokat! - suttogom még mindig a fülébe, lassan görgetve le a szavakat ajkaimról, majd ahogyan végeztem, nyelvemmel nyalom végig cimpájának kicsiny ívét és utána belé is harapok, mint falánk kölyök az ajándékba kapott csokoládé világosbarna kockáiba. Élvezem bőrének ízét, megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan aromák járnak táncot számban, ropják kiismerhetetlen lépéseiket nyelvem hegyén.
Amikor nevemet sóhajtja, mintha éteri kórus énekelte volna a betűket, melyek leírják az Apámtól kapott címkét, s ha lehet, még mélyebbre fúrom ujjamat a szentségbe, mely meghódítására bár nem kaptam engedélyt, de úgy érzem, már nem is kell kérnem tőle a felhatalmazást. - Őszinteséget vársz tőlem vagy negédes hazugságot?
Nevetem el magam újra, majd ahogyan elengedem a torkát, úgy fordítom tekintetét felém.
- Mondhatnám, hogy független, erős, karakán nő vagy, de az igazság az, hogy elég volt pár aprót tekernem itt-ott rajtad, s máris a tenyeremből eszel. Mondhatnám azt, hogy izgalmas, vadító, őrjítő nő vagy, de tizenkettő egy tucat ilyen lány van, akár ezen a szórakozóhelyen... Nézz csak körül!
Csusszanok ki forrón lüktető kelyhéből, majd a csillámló ujjamat magam elé tartom, úgy figyelem az ezernyi fény játékát kéretlen hódítómon. - S pontosan ezért nem érdekes, hogy én mit tudok felajánlani, a kérdés inkább az, hogy te mit adnál cserébe? Velem újra megtapasztalhatnád milyen a hajnal első sugaraiban fürdeni, újra átélhetnéd azt a pillanatot, amikor először érezted nyelveden egy halandó vérét... Én mindent megadhatok neked, mindent, amit a lelked kíván, legyen az a legapróbb kérés vagy a leghatalmasabb óhaj. Bármi, amit bölcs elméd el tud képzelni...
Nyalom le végül testnedvét az ujjamról, magamba zárom szentségének vétkezésre csábító aromáját.
- Azonban amekkora a kívánság, akkora a fizetség, és én szörnyű hitelező vagyok, szóval mindenkin behajtom a jussomat. - húzom végig nyakán nyálamtól nedves ujjamat, majd karmommal szakítom fel ruhájának könnyed anyagát, hogy megcsodáljam vállának hófehér bőrét. - Biztos vagy benne, hogy tartozni akarsz nekem?
Lena Foy
❖ Vámpír

avatar
Keresem :
No one
Tartózkodási hely :
Manhattan
foglalkozás :
Utazgatás
Karaktered arca :
Deborah Ann Woll
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Leviathan && Lena
+18, csak menjünk biztosra. Wink

- Ezzel hogyan is tudnék szembeszállni? - halkan felkacagok, csak egy pillanatra hunyom le a szememet, hogy aztán ismét rabul ejthessem tekintetemmel. Nem engedem, olyan különleges, olyan egyedi, hogy talán egy évezred sem volna elég hozzá, hogy kiismerjem. Minden rezzenése más, ahogy megrebbennek a szempillái, a pupillája kitágul, majd a hirtelen váltás... Erre a változatosságra vágytam, az örök hullámzó, az ingadozó.
- Mmm, micsoda lovagiasság. - Oldalra billentem a fejemet, könnyebben tudom követni a tekintetemmel, amint közeledni kezd felém. Mint egy igazi vadász, óvatos és mégis felettébb fürge, a lehető legtermészetesebben helyezkedik el mellettem. Látom megcsillanni a szemében a tüzet, a bók, ami elhagyja kacér mosolyra húzódó ajkait, a rég elveszett lelkembe mar. - Milyen érdekes, én is csak nem rég érkeztem vissza a városba hosszú idő után ismét. Ez a bár pedig tényleg tökéletes, hogy a világ bármely teremtménye visszarázódjon a kerékvágásba, nem? - megvillannak a szemeim, amint megérzem tűzforró ujjai barangolását. Bizsergés fut rajtam végig, ahogy az ujjai roppant gyenge anyagú csipkeanyagba ütköznek. - Szereted a kihívásokat? - Szélesen mosolyodok el, még éppen kivillannak tűéles fogaim, ám ahogyan ujjai a nyakam köré fonódnak, a levegő halk nyögés formájában szorul ki a torkomból. Beleremegek a hangja mély baritonjába, az a kegyetlenség, ami kéjjel vegyül magával ragad. Ő sohasem részesített ilyesfajta örömökben, csak lágyan érintett és érzelmekkel szédített, teljesen elszakított a realitás talajától. Ez a szorítás viszont ezerszer intenzívebb, könyörtelenül a valósághoz láncol.
- Áááh... Nem, nálam jobban senki nem teheti őt boldoggá! - Szusszantok, dühös vagyok, elégedetlen. A valóság keserédes íze szétterül a számban, nem akarok rá emlékezni. Éppen csak jól kezdtem érezni magam, szinte teljesen átmelegített már, sokkal könnyebben simulhatna hozzám, és mégis megfeszülnek az izmaim. - Leviathan! - Sóhajtom, amint durva érintése hatására ismét elővillannak fogaim. Reflex, teljesen ösztönös, a legérzékibb, amit eddig éreztem. - Ilyen gyengének tűnök? - Kinyitom a szemeimet és egyenest rászegezem. A szorításán felülkerekedve próbálom ismét levegővel megtölteni a tüdőmet. - Vagy mit tudsz te felajánlani? - Úgy érzem, mintha lángolnék, az érzéseim, a testem. Már nem tudnám megmondani, hogy pontosan hol is van a határ a test és az elme között, ha valaki ilyen módon próbálja elmosni.
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

+16? +18? A fene jobban tudja!

- Hidd el Kedvesem, nagyon sokan próbálták már, de végül mindenki igent mond nekem. Egyszerűen ilyen lehengerlő a személyiségem! - nevetem el magam, majd kényelmesen elhelyezkedem és figyelem őt, mint ahogyan ő is engem fürkész. Mintha két szemben álló fél lennénk, a lövészárkok két szélén egymásnak feszülő hadsereg egy-egy tábornoka, aki azt a feladatot kapta, hogy ismerje ki a vele ellenkező másik minden apró gondolatát csak azzal, hogy távcsövén keresztül figyeli a sorstársát.
Kedvem lett volna megállítani az idő folyását, hogy ezt a pillanatot, ezeket a felfedezésben töltött másodperceket órákká nyújtsam, hogy lényének minden apró kis mozzanatát kiismerjem, hogy megfejtsem mosolyának legapróbb ívét is, hogy szemének csillogását dekódoljam. Kérdése azonban eltántorít ettől, s őszinte válaszra sarkal.
- Ha olyan jól ismered a féltékenységet, mint én, akkor takargathatod bármennyire, próbálhatod elrejteni előlem, mégis meglátom benned. Hogy mennyire részed, hogy mennyire a múltad, és tényleg ... mintha fakulna, mintha halványodna benned. Csak kérned kell és orvoslom ezt a lehetetlen helyzetet! - mosolygok felé, majd közelebb húzódok hozzá, oldalazva haladok a félköríves ülőalkalmatosságon, hogy bemutatkozását immáron közvetlen közelről halljam és figyeljem.
- Milyen gyönyörű név, illik egy fenséges nőhöz, mint amilyen vagy. - bókolok neki, majd kérdésére is válaszolok. - Mondjuk úgy, kezdem megkedvelni. Csak pár hete jöttem a városba, feltérképezni, megszokni ezt a modern ritmusát, felvenni ezeket az új szokásokat, amiket az emberek magukévá tettek az elmúlt években... És egyelőre itt érzem magam a legjobban!
Szakad ki belőlem a vallomás, majd kiiszom poharam tartalmát, hogy most már annak tudata se szakítson el akár egyetlen gondolatot is a mellettem ülő kárára. Combjára simítom a kezem, felhúzom szoknyáját és holthideg bőrét érintem forrón perzselő ujjaimmal, majd egyre feljebb és feljebb vándorolnak kéretlen felfedezőim, amíg talán fehérneműjéhez érek el. Bár kétségtelen, hogy bűn és Pokolra jut az, aki ehhez a ruhához, ehhez a testhez feszülő, érzékien csábító ruhához bugyit vesz fel. Kiábrándító lenne...
- Mesélj nekem róla, tudni akarok minden részletet... Had lássam a szíved, mennyire tartja rabigában a féltékenység? - fülébe suttogom a szavakat, miközben kissé felé fordulok, így kényelmesebben tarthatom kíváncsi ujjaim combjai között, s ugyanakkor szoríthatom szabad kezemmel hattyú nyakát.
A cimpáját nyalom meg, majd kissé eltávolodom, de csak annyira, hogy alig suttogásomat még hallja, még érezze beszédem levegőpamacsainak hűsítő légáramlatát. - Tehát Kol a neve... Milyen jelentéktelennek tűnő, milyen furcsán egyszerű név, neked mégis mindennél fontosabb, mindennét többet ér.
Mélyet szippantok a hajába, hosszan élvezem ki parfümjének illatát, majd szemeimet lehunyva jelenik meg előttem az imént említett név tulajdonosa.
- Megértelek, igazán vonzó férfi ... a testvéred. Milyen markáns arcvonások, milyen férfias kiállás, milyen délceg és magabiztos megjelenés... Megértem, hogy miért választottad. - ujjaim, melyek nyakára fonódtak, szorítottak a satu ölelésén, fájdalmat akartam neki okozni, apró kínt a féltékeny gondolatok közé bújtatva. - Talán most is mással van, talán az ő vérét szívja, talán olyan gyönyörben részesül, amit te sosem tudsz megadni neki. Talán szebb nálad a lány, talán vonzóbb, csinosabb, s felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem vele vagyok most? Mit tudhat ő, amit te nem, hogy évszázadok szerelmét csak úgy eldobja a fivéred?
Nedvességet érzek a combjai között, de az is lehet, hogy érzékeim becsapnak, ezt csak Annalise tudhatja biztosan.
- Mondd csak Annie, csak nekem hazudtál az előbb vagy magadnak is? Tényleg azt hiszed, hogy egyszer csak elmúlik, hogy megszűnik létezni bármit is érezz a bátyád iránt? Komolyan hiszed vagy csak ámítod magad? - hatolok belé, erőszakosan, akarva talán, hogy fájjon neki, de nem érdekelnek az érzései, csak a játék hajt előre. A kíváncsiság, a szívében élő féltékenység... - Csak kérned kell és örökké búcsút inthetsz neki, csak kérned kell és soha többé nem hat meg, hogy kivel, mivel hetyeg a bátyád...
Lena Foy
❖ Vámpír

avatar
Keresem :
No one
Tartózkodási hely :
Manhattan
foglalkozás :
Utazgatás
Karaktered arca :
Deborah Ann Woll
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Leviathan && Annalise
Féltékenység közepette szívfájdalomtól szenvedve egy röpke pillanatra érzem, mintha valami különleges rejtőzne meg abban a szempárban. Ha már itt volt, nem is értem, miként nem szúrtam ki már fentről, ahogy itt ül annyira evidens. Mintha csak minden este itt kellene lennie, annyira passzol az itteni képbe, pont, mint egy kirakós hiányzó darabja. Mély benyomást kelt bennem, azt a keserű szájízt úgy érzem el tudnám feledni, ha egy ilyen mosoly próbálná helyretenni a lelkibékémet. És mégis elengedem, egy kacér mosolyt ejtek irányába, mint utolsó kapaszkodót ebbe az újszerű érzésbe, majd megfordulok, hogy a boxok felé vegyem az irányt s nem nézek hátra. Túlságosan nyílt kínálkozás lenne, ha megfogtam, már így is magamhoz édesgettem. A mosolyát elnézve pedig nem csak én éreztem azt a szikrát.
- Ez igazán kedves, hogyan tudnék erre nemet mondani? - Tényleg nem tudnék, a tekintetemmel követem, ahogy helyet foglal, és cseppnyi ellenállást sem tanúsítok, sőt. Lelkesedés csillan szemeimben, ahogy a tekintetét keresem, még a kérdése után sem vagyok képes hagyni, hogy a pillanat varázsát elnyomva ismét előtörjőn az a keserűség. - Meglepő, hogy feltűnt, vagy talán ennyire átjött volna a dallal? - Kissé oldalra billentem a fejem, miután az asztalra könyökölve minimálisan előrébb dőltem. Gyanút kelt benne, ezt elismerem, de nehezemre esne inkább nem kiélvezni, amint egy férfi érdeklődve fordul felém. Ritka már a mai világban, hogy egy röpke kaland is lehet akár egy érzelmi töltet a felek számára. - Biztos vagyok benne, hogy te is tudod, az örökkévalóság hosszú. Az idő pedig képes megfakítani az érzelmeket, ha pedig már semmi sem köt a másikhoz... - Néha én is érzem, amint az álla vonala, a válla szélessége már nem olyan pótolhatatlan látvány, de mégis kapaszkodom az érzésbe. Abba a lángoló, fojtogató, negédes csapdába, amibe már századokkal ezelőtt beleestem. Ezekkel mégsem akarom őt traktálni, ennek az estének olyan végkimenetele lehetne, ami ha mást nem, de pillanatnyilag elnyomhatná a bennem tomboló elégedetlenséget és fájdalmat.
- Annalise a nevem, igazán örülök, hogy megismerhetlek Leviathan. Mondd csak, mi szél hozott ma este a Wild Rose-ba? - Az idősebb jogán talán illene magáznom, az erőfölényről nem is beszélve, hiszen ennyi év alatt hogyan ne futottam volna bele, legalább egyszer ebbe a névbe? Mégsem remegnek meg festett pilláim, én jelenleg nem a démont látom magam előtt, hanem egy kalandot. Egy csalfa mosolyú, kiváló modorú kalandot, aki úgy érzem, ezerszer szebbé varázsolja az estémet, mint azt bármelyik másik kaland során próbálták ezelőtt. Így nem lesz nehéz dolga, hogy megragadja a tekintetemet, csak őt látom jelenleg. Csak egy apró korty erejéig szakítom meg a szemkontaktust, hogy aztán ismét rabul ejtsem szemem kékjével.
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Egy újabb éjszaka és ismét a Wild Roseban találom magam. Nem mondanám azt, hogy lassan kezd a törzshelyemmé válni, de a bár mögött serénykedő srác már megismer és tudja, hogy dupla whiskey jéggel. Sóhajtva figyelem gyakorlott mozdulatait, majd fizetek busás borravalóval, hogy aztán a színpadra fordítsam fürkész tekintetem és meglássam őt ott.
Hófehér ruhája mintha második bőr lenne, olyan szorosan illeszkedik gyönyörű alakjára, lángvörös haja igaz kontraszttal emeli ki bájait, s az sem zavar, hogy hűvös árnyalatban játszó bőre elárulja származását: egy vámpír. Régóta nem találkoztam velük, nem azért, mert gyűlölném a fajtáját vagy elítélném vérszívó életmódjukat, egyszerűen nem volt rá alkalom, hogy ismeretséget kössek velük az elmúlt időkben.
Felkelti a figyelmem, hangja csalogatja minden érzékem, s ahogyan dala harmoniája magához édesgeti a fülem, a benne dúló féltékenység kacér mosolyra húzza ajkaim ívét. Nézem őt, látom mozdulatait, fürkészem lelkének meggyötört szellemét, s fejemet félrefordítva csodálom előadásmódját. - Új lány?
Érdeklődöm a pultos sráctól, aki csak pár szavas válasszal elégíti ki a kíváncsiságom, elmagyarázva, hogy nem régen érkezett, csak mostanában kezdett. Hümmögve fordultam vissza a lány felé, hangja ismét magával ragad, újra elvarázsol, s amikor végzett, amikor a mikrofon kikapcsolt, lépéseit figyeltem a színpadról a bárpult felé. Fennséges vad, cserkészni való préda, s ahogyan tekintetünk összecsillan egy érzéki pillanatban, úgy mosolygok rá, amíg várja az italát.
Feltüzel, megbabonáz, kalandra hív jelenléte, s ahogyan a boxok felé távozik, ringó csípője úgy csalogat engem is az ülőhelyek felé. Felállok a bárszékről, fekete öltönyöm anyagát simítom ki, mintha gyűrődések szabdalnák makulátlan anyagát, majd követem őt, poharammal a kezemben intézem lépéseimet irányába.
- Ilyen gyönyörű nőknek sosem lenne szabad egyedül inniuk, csatlakozhatom? - kérdésemre azonban nem várom meg a választ, s vele szemben ülök le, italomat az asztalra helyezve. - Mondd Kedvesem, miért mardossa szíved a féltékenység?
Nevetem el magam, ahogyan kényelembe helyezem magam, s amint kigombolom zakomat, úgy dőlök hátra a boxban és szentelem minden figyelmem ennek az apró csodának előttem.
- Leviathan vagyok, benned kit tisztelhetek Kedvesem? - fürkészem és próbálom a sajátomhoz láncolni tekintetét, miközben egy apró korttyal nedvesítem meg szám kiszáradt cserepét.
Lena Foy
❖ Vámpír

avatar
Keresem :
No one
Tartózkodási hely :
Manhattan
foglalkozás :
Utazgatás
Karaktered arca :
Deborah Ann Woll
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Leviathan && Annalise
A rejtőzködés, Kol hiánya, és a gondolat, hogy így azt sem tudom, éppen kivel és mit csinál... Messzemenőleg rosszabb, mint azt vártam. Olyan szinten uralkodott el rajtam a féltékenység, hogy kénytelen voltam a saját fívérem után szaglászódni, ismét. És bár nem találtam semmit, egy kósza női parfümet sem, vagy többszörösen feltűnő vér illatát, mégis fúrja az oldalamat az a ki nem mondott gondolat: Mással van. A mai est témája is ez lett hát, bár a hófehér, vállnál kivágott ruha és az a pár tincs, amit hátrafogtam, inkább kelthet kellemes hatást, mintsem letargikusat. A közönség élvezi az előadást, bár érezhető a hangulat változása, úgy hullámzik, mint a fények maguk. Ez nem a megszokott volt, magamat is megleptem, hiszen megkönnyebbülést vártam. Teljes beleéléssel énekelhettem, minden érzésemet beleadhattam a dalokba, mégsem lett könnyebb. Minduntalan jelen van az a leírhatatlanul keserű szájíz, belülről széttép a kétely és fájdalom. Utolsó reményként kapaszkodom az alkoholba, hogy enyhítse fájdalmamat.
- Egy Manhattan koktélt, legyen szíves. - Ahogy kikérem az italomat, a tekintetem még összeakad egy igen feltűnő idegennel, markáns, férfias arccal és elleállhatatlan mosollyal, en pedig azzal a röpke pillanattal meg engedek magamnak egy kacér mosolyt irányába. Nem mintha magamhoz akarnám csábítani, nem így akartam volna feledtetni bánatomat, de lehet nem ellenkeznék, ha csatlakozna hozzám a boxban, ahol helyet foglaltam.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Dorian & Victoria



Murder in the Club


Még én magam is meglepődök néha azon, milyen remek színésznő lehetne belőlem, hiszen a tegnap este történtek után majd szét vet az ideg, mégis remekül palástolom. Már-már olyan lazának tudok tűnni, hogy sokan azt hiszik, nem is érdekel az egész ügy. Naná, hogy érdekel! Ha valaki itt hal meg az én klubbomban, az rohadtul érdekel tekintve, hogy nem kevés pénzt költök arra, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Erre tessék. Megtörtént, én pedig most rághatom a kefét, hogy vajon mi fog kisülni ebből az egészből. Az egyetlen dolog, ami vigasztal és ami miatt talán nem kell annyira félnem, hogy nem szívták ki az illető vérét. Egyszerűen leszúrták. Ja és a legszebb az egészben, hogy egy árnyvadászról van szó, azaz innentől kezdve azt hiszem, mindennapos vendégeim lesznek a drágák. Nem, mintha bajom lenne velük vagy engem zavarnának, mert soha nem tettem semmi olyat, ami miatt félnem kellene tőlük, sok vendég viszont nincs oda értük cseppet sem. Nem tudom, mennyire lesz jó hatással a helyre, ha ide szoknak, de rohadtul köszönöm annak, aki ezt az egész gyilkosságot megszervezte és véghez vitte.
Szóval, mindezek után látszólagos nyugodtsággal ücsörgök az egyik boxban, iszogatom a szokásos Martinimet és szívom a cigarettámat. Eldöntöttem, hogy innentől kezdve idelent fogok a bulizó emberek közt ücsörögni és minden érzékemmel arra fogok ügyelni, hogy rend legyen. Ha kell, én magam tépem ki a torkát bárkinek, aki megzavarja az egyébként cseppet sem békés hangulatot. Tudom jól, hogy a tűzzel játszom, mikor mindenféle népeket beengedek ide, mert csak egy hajszálon múlik sokszor, hogy kirobbanjon valami balhé, de ugye ezért van az a jó pár kidobó, hogy ezt megakadályozza. És ezért vagyok mostantól én is. Nem tűröm, hogy bárki szarba keverjen azzal, hogy nem bír megülni a seggén nyugton.
Egy ismeretlen férfi láttán felpillantok az alsó szinten tomboló tömegről az előttem ácsorgóra. Kérdésére biccentek csupán, majd bemutatkozását követően intek neki egy finom kézmozdulattal, hogy akár helyet is foglalhat, ha akar. Számítottam erre a találkozásra, csak arra nem, hogy ilyen kis jóképű pasas fog leülni velem beszélgetni.
-Üdvözlöm a klubbomban, Mr. Darkknight. Miben tudok segíteni?- kúszik aránylag nyugodt mosoly az arcomra, ahogy leül hozzám, de belül érzem, hogy kezdek igazán befeszülni. Soha nem jó, ha a klávé bele dugja az orrát valamibe. Soha nem volt még dolgom velük és reméltem, hogy el is tudom kerülni, hogy valaha akár a nevemről is halljanak, de úgy tűnik, hogy valami balféknek köszönhetően elbuktam. Vagy lehet, hogy ez egy konkrét támadás volt ellenem? Ezzel akarnak rossz helyzetbe hozni engem és a klubbomat is? Könnyen el tudnám képzelni.
-Valóban így történt és természetesen, amiben csak tudok, segítek önnek. Esetleg egy italra meghívhatom, miközben beszélünk?- naná, hogy udvarias próbálok lenni bár, ez alapból így szokott történni, akárki is jön ide hozzám. Nem vagyok fukar ebből a szempontból és nem is szeretném soha, hogy valaki rossz szájízzel távozzon innen, ráadásul az udvariasság sem áll távol tőlem. Nem akarok semmi hajcihőt a klávéval vagy az árnyvadászokkal, így most igyekszem majd olyan aranyos és barátságos lenni, amennyire csak tudok. Kérdésemet követően épp ezért, ha elfogadja a meghívásomat, már intek is az egyik leányzónak, hogy tipegjen oda hozzánk és kérdezze meg az urat, mit óhajt fogyasztani.
-Nagyon szívesen működök együtt önnel, de kérem, inkább tegeződjünk, ha lehet.- kúszik mosoly az arcomra, miközben akarva-akaratlanul is előkerül a flörtölő énem. Nem tehetek róla, szeretek tetszeni a másik nem képviselőinek, legyen az árnyvadász vagy épp vérfarkas. Elég hiú nőszemély lettem az évek során, azt hiszem, ez ennek köszönhető leginkább, ráadásul jobb szeretek tegező viszonyban lenni mindenkivel, akivel csak lehet és, mivel én vagyok a nő, az etikett azt diktálja, hogy nekem kell felajánlani a tegeződést.
-Van videó felvételünk is az esetről, bár nem sok minden látszódik rajta, mivel a táncoló tömeg közepén történt az egész. Sokáig fel se tűnt senkinek, hogy gyilkosság történt csak, mikor valaki észre vette, hogy egy test a földön fekszik, akkor tört ki a pánik.- vonok vállat, hiszen még én magam sem értem, hogy történhetett ez az egész. A bejáratnál mindenkit szigorúan ellenőriznek, fegyvert be sem lehet hozni, de most úgy tűnik, hogy ez mégis sikerült valakinek.
-A klávénak van valami ötlete, ki lehetett a tettes? Mert az egyértelmű, hogy nem vámpír volt. Egy vámpír nem leszúrta volna, hanem feltépi a torkát, valamint kizárnám a vérfarkasokat is. Nekik nincs annyi eszük, hogy ilyen precízen kidolgozott gyilkosságot vigyenek véghez. Vagy tévedek?- pillantok fel kíváncsian a jóképű és elég fiatalka árnyvadászra, és természetesen alaposan szemügyre is veszem az arcát. Szokásom mindenkit megnézni, hogy a későbbiekben esetleg megismerhessem, ha összefutunk. Ha netán ő lenne majd, akit olykor ide küldenek, hogy tartsa szemmel a helyet, szeretném majd felismerni és tudni, hogy itt ólálkodik. Meglepetten veszem észre eközben, hogy az egyik szeme kék, míg a másik zöld, ami tudomásommal elég ritka az emberiség tagjai között, szóval ez máris olyasmi, aminek köszönhetően könnyebben jegyzem majd meg ezt a pofit.

♦️Music♦️Wear♦️

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Dorian &  Victoria
The descent into Hell is easy
Azóta, hogy hallottam Sebastian halálának a hírét, már valamelyest sikerült lenyugodnom. Azt persze nem mondtam volna, hogy el is fogadtam ezt, mert nem lett volna igaz. Továbbra is szentül hittem abban, hogy Sebastian valójában nem halt meg, s hogy még nem veszett el az ügyünk – pontosan ezen okból kifolyólag én sem hagyhattam, hogy úrrá legyen rajtam a kétségbeesés. Biztos voltam abban, hogy vissza fog térni közénk, éppen ezért folytattam a színjátékot, továbbra is kettős ügynökként voltam jelen az Intézetben, és igyekeztem olyan információkat gyűjteni, ami hasznunkra válhat majd a későbbiekben. Az álcához azonban hozzátartozott az is, hogy hűséges árnyvadásznak adjam ki magam, így amikor rám bíztak egy gyilkosságügyet, nem mondhattam nemet. Kicsit sem fűlött a fogam ahhoz, hogy kiderítsem, ki gyilkolta meg azt az árnyvadászt, és miért, hiszen lett volna jobb és fontosabb dolgom is, de kénytelen voltam elfogadni. Szerettem volna azonban minél előbb letudni ezt, fényt deríteni az igazságra, hogy aztán azzal foglalkozhassak, ami a számomra lényeges volt, így nem sokkal azután, hogy Alectől megkaptam a részleteket, már útnak is indultam a Wild Rose nevű bár felé. A jelentések szerint ugyanis itt történt a haláleset, s habár túlságosan is egyszerűnek tűnt az, hogy itt találjak bármiféle nyomot, ez volt a legkézenfekvőbb elkezdése a nyomozásnak.
Ha jól hallottam, egy vámpír vezette a helyet, vele terveztem elsőként beszélni. Nem igazán hittem abban, hogy tudott volna bármilyen információval szolgálni a számomra, de mégis ő volt a bár vezetője, ha ő nem tudott semmiről, akkor valószínűleg mások sem. Mindenesetre, ha netán nála zsákutcába futnék, akkor sem esnék kétségbe, mert még mindig megvolt az esélye annak, hogy valaki látott valamit. Azt azonban már láttam előre, hogy nem lesz könnyű az ügy végére járni, erre a gondolatra pedig csak egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat. Időpocsékolásnak éreztem minden egyes itt eltöltött percet, de nem volt mit tenni…
Ahogy beléptem az épületbe, egyből megütötte a fülemet a hangosan dübörgő zene, és szükségem volt pár másodpercre ahhoz, hogy a szemem hozzászokjon a félhomályhoz és a pulzáló fényekhez. Hallottam egy pár ideges morgást a hátam mögül, amiért a bejárat kellős közepén álltam meg, de nem törődtem a többiekkel, csak gyorsan átfuttattam a fejemen, hogy a hely vezetőjét mégis hol találhatnám meg. Végül úgy döntöttem, hogy megkérdezem a kidobókat, amúgy is két tagbaszakadt vámpír volt az, bizonyosan tudták hol találhatom meg a főnöküket. Először persze nem igazán szándékoztak válaszolni nekem, a Klávé kutyájának (ami miatt őszintén kedvem lett volna jól a képükbe röhögni), de miután megfenyegettem őket, egyből kezesbárányok lettek. Állításuk szerint már itt volt a nő, de pontosabb információkkal nem tudtak szolgálni, csak nagyjából tudták megmondani, hogy merrefelé találhatom. Erre csak biccentettem egy aprót, majd szándékosan megfeledkezve arról, hogy megköszönjem nekik a segítséget, megindultam az épület belseje felé.
Meglepően nagy tömeg gyűlt már itt össze, láttam mindenféle alvilágit szórakozni, voltak, akiket nem foglalkoztatott az, hogy árnyvadász voltam, és igyekeztek közel kerülni hozzám, de én mindegyiket ridegen faképnél hagytam, és egyedül arra koncentráltam, hogy minél előbb átverekedjem magam a tömegen. Végül megérkeztem a boxokhoz, ahol igazán kihívás lett volna felismerni a sötétben az arcokat, de rajtam volt az éjjeli látó rúna, így könnyűszerrel tovasuhantam azok a boxok mellett, ahol nem az tartózkodott, akit én kerestem.
- Victoria Henderson? – szólítottam meg a célszemélyt, aki a legutolsó boxok egyikében ült magányosan. – Dorian Darkknight vagyok, és a Klávé nevében jöttem. – Igyekeztem a hangomat a semlegesség szintjén tartani, de akaratlanul is halvány gúny került a szavaimba, amikor azt mondtam, a Klávé nevében jöttem. Sokszor nehezemre esett leplezni azt, hogy mennyire megvetettem az egész mostani árnyvadász társadalmat, ami olykor szült a számomra is egy-két kellemetlen szituációt, de szerencsére eddig mindig sikerült kimagyaráznom magam belőlük. Mindenesetre, ezúttal nem féltem attól, hogy bármilyen bajt hozhatok a fejemre ezzel, feltéve, hogy a nő észrevette, hiszen mégis alvilágiról volt szó…
- A jelentések szerint tegnap este ezen helyen meggyilkoltak egy árnyvadászt, és ez ügyben szeretnék feltenni egy-két kérdést – beszéltem tovább, különösebb időt sem hagyva a másiknak arra, hogy ellenkezhessen. De ez így is volt rendjén, mert nem volt választási lehetősége. Vagy önként válaszol nekem, vagy erőszakkal kell kicsikarnom belőle az információkat – én az utóbbitól sem ódzkodtam, de neki valószínűleg ez annyira már nem tetszett volna.
- Nem szeretném sokáig rabolni az idejét, remélem sikerül zökkenőmentesen együttműködnie velem – tettem még hozzá, majd leültem vele szemben, mivel kényelmetlen lett volna állva faggatni őt, s igaz, hogy ő nem mondta, leülhetek, de én nem zavartattam magam, csak kényelmesen helyet foglaltam, ujjaimat összekulcsolva rakva le az asztalra, s figyelmesen, várakozóan pillantottam a nőre a reakciójára várva.
❖ Megjegyzés: Nem a legjobb, és nagyon megkésve   ❖ Zene: When it's all over ❖ Szószám: 745
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hátsó boxok az orfeumban

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Wild Rose-
Ugrás: