descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Griffith park
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
William O. Ravenguard
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
on winnie's side
foglalkozás :
dark, or not dark shadowhunter?
Karaktered arca :
luke baines
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Will & Crys
Save the world, save the cat...?
Könnyedén sétálok, a kezeimet zsebre vágtam, még csak nem is teszek úgy, mintha bármi dolgom lenne. Pedig még mennyire, hogy de. Sötétárnyvadászok feltűnését jelezte valami eszement paranoiás. Hármunkat küldtek ide, hogy feltérképezzük a parkot és a környékét. Eleve bolond gondolat volt ilyen kevés embert ide küldeni, nem, hogy még váljunk is szét... Legalább nem kell megerőltetnem magamat, én tisztában vagyok vele, hogy Winnie nem csinálna akkora hülyeséget, hogy lebukjon. Teljes kontrollt gyakorol a katonái felett, így még a véletlen műve sem lehet, hogy idekeveredtek volna. Az a kettő hadd rettegjen, legalább végre példát statuálnak nekik és annak az összes eszementnek ott a tanácsban. Elhessegetem ezeket a gyanúsan kárörvendő gondolatokat és inkább csak kiélvezem a pillanatot. Jó érzés végre szabadon mozogni, minden kíváncsi tekintet nélkül a hátamon. Szinte még most is hallom, amint egy utcasarokról visszacseng Jennett neve. A hideg is kiráz, hatalmasat rúgok egy kődarabba, ami egyenest a bokrok közé repül az ösvényről. Ciccentek, ahogy egy hangot vélek hallani. Halk sikoly, elhaló. Kutya ugatás, szinte érzem, hogy nem lehet jó vége, mégis engedek a kíváncsiságomnak.
- Hé, nem tévedtél el? - a hangom cseppet sem barátságos, ahogy az arcomon ülő kifejezés sem nevezhető annak, mégsem rejtőzik egyik mögött sem rossz szándék. Hozom a megszokott formámat, ám két méterrel előtte megállok. Még így, a fekete köpeny rejtekéből is egyértelmű, hogy egy tündérrel van dolgom. Bár, az a komplett állatfarm, ami körülötte gyülekezik is elég árulkodó. Normális ember nem tart állatkertet és főleg nem lovagolja meg szőrén a lovat. - Ez nem a fajtádnak való hely. Jobb lesz, ha gyorsan visszaindulsz a királynőd karjai közé, mielőtt elkapnak. Sötétárnyvadászok jelenlétét jelentették innét. - Apró részlet mindössze, ami felett elsiklottam. Ki tudja, lehet ki sem bukik, hogy tisztában vagyok a tündérek és a sötétárnyvadászok között megszűnt kapcsolatról. Talán ez az aprócska lány tisztában sincs a jelenlegi helyzettel. Nem tűnik kompetensnek, ahogy ott a lova mögé bújva próbál eltűnni előlem. Te jó ég, mibe botlottam?
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Lisa nyugtalan és felizgatja a többieket is. Nem lep meg, ez a kutya még csak két éves és igencsak aktív természettel van megáldva, amelyet a többiek nem tudnak maradéktalanul kielégíteni a számára. A teljes gyűjteményemből egyedül a legújabb kölyök, a kaukázusi juhász bírja egy ideig tartani vele a tempót, de amikor ő feladja és elalszik, akkor nem marad játszótársa, akivel lehetne. Ezért hetente egy éjszaka az övé, amikor őt és esetleg egy másik társát meg a lovamat kiviszem a világba, hogy szabadon rohangálhassanak. Tündérföldén ugyan több a szabad terület és egészségesebb a levegő, de ugyanakkor a tél birodalma nincs elég messze, így inkább az emberi világba viszem őket. Ott nincs határ, amelyet nem léphetnek át és egyébként is, a téli idő nekik nem sokat tesz. Meg nekem sem, a családi örökségemnek köszönhetően jól bírom a hideget. Arról nem is beszélve, mennyivel hűvösebb Szibéria, mint New York ebben az évszakban. Mégis, amikor arról van szó, hogy az állataim, akik az örök nyár birodalmában élnek, ne fázzanak meg, én vállalom a hosszabb túrát. Firebird és Midnight mindketten tökéletesen képzett lovak, nem a leggyorsabbak, így a nagyobb kutyák tudják velük tartani a tempót és most az éjfekete Midnight a tökéletes partner számomra. Mikor azonban felszállnék a hátára és magamhoz inteném Lisat, az egyik macskám is önállósítja magát. Sybilla mindig is túl kíváncsi és érdeklődő volt a világ iránt, én pedig lóval ritkán járok el közelre, így addig nyávogott a ló lábai körül sündörögve, amíg meg nem engedtem neki, hogy az ölembe üljön. Vicces, hogy neki jobb az egyensúlya egy mozgó lovon, mint nekem, aki jó pár évtizede gyakorolja ezt a sportot. így végül három állattal indulok el egy nem túl távol eső tündérkapu felé, amely az emberi világba, Amerika egyik déli államába vezet. Los Angelesben a tél egy könnyű ősszel ér fel, így sokkal vékonyabb köpenyt választok, mint tenném egy sima sétára. A fekete anyag könnyedén simul rá a a még feketébb ruhára, ami alatta rejtőzik, a csuklya pedig a hajamat is elrejti. Ez a szín túl halvány szőke a nyár udvarához általában...
A kapu egyenesen a Griffith parkba vezet, egy helyre, amelyet kapukkal vesznek körül és éjjelre rendszeresen bezárnak, így a hajléktalanok nem ezeket a padokat választják maguknak ágyként. Én viszont nem szeretek azokra ráülni, így az egyik fa tövéhez vezetem a lovat, ahol könnyedén le tudok csúszni a hátáról és kiválasztani magamnak egy kényelmes helyet, mielőtt szabadon engednék az állatokat a felfedező körútra. Sybilla unja meg először, nagyjából fél óra után tér vissza hozzám, majd elhelyezkedik az ölemben összegömbölyödve. A lovam is a közelben legel már, csak Lisa járkál a közelben újabb és újabb illatok után kutatva. Nyugodt éjszaka. Egészen addig, amíg a semmiből át nem repül egy kő a bozótoson és telibe nem találja a macskát az ölemben, majd onnan lepattanva fel nem sérti a kezemet. Sybilla azonnal felugrik és keresztül gázolva rajtam egyenesen a faágakig fut. Én pedig kicsit ráijesztek egy akaratlan kiáltással, így mire felnézek a sérülésről, már a többi állat is mellettem van, harcra készen. Vagy védelemre, fogalmam sincs, hogyan fogalmazzam ezt meg jól...
Egy férfi bukkan elő a bokrok közül, és azonnal összerezzenek, ahogy meglátom. Vajon mióta lehet itt és milyen közel jutott hozzám? A pánik pillanatok alatt kezd elfogni és a szavai sem segítenek rajta. És igaza van. Nekem mennem kellene. Lassan támaszkodom meg a fatörzsbe és emelkedem lábra, miközben a szoknyát gondosan elrendezem a lábaim körül. Soha, egyetlen pillanatra sem akarom, hogy megvillanjanak és erre ügyelek is. A férfi szerencsére nem lépett közelebb, így nem esik nehezemre állva maradni. A tény, hogy árnyvadász, nem  sokat változtat a dolgokon. Újabban nem ő az első, akit látok.
- Azonnal megyek, csak Sybilla még a fán van. Őt találta el a kő - mutatok fel az egyik ágra a fejem felett, ahonnan lefelé tekintget a macskám és igencsak óvatosan mozog közben. Ha jól sejtem, megsérült és most nem akar lejönni. A bizalmatlanság felső foka, de meg tudom érteni. A legtöbb állatot sérülten találtam és ugyan felgyógyultak, de a krémeket soha nem szerették meg, amelyekkel kezeltem őket. Lassan nyújtom ki a kezemet, próbálom arra ösztökélni a kis lányt, hogy ugorjon le, mert elkapom, de csak még jobban az ághoz bújik. Ez nem jó. És mágiával őt nem tudom leszedni. - Syb, gyere le cicuskám, nem akarlak itt hagyni - bár az az igazság, hogy nem is tudnám itt hagyni, ahhoz túlságosan kedvesek nekem az állataim. És ezt sajnos ők is jól tudják...

// Kinézet
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Los Angeles :: Griffith obszervatórium-
Ugrás: