Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

If I cannot move heaven, i will raise hell


Szülõk szobája
TO LOVE IS TO DESTROY, AND THAT TO BE LOVED IS TO BE THE ONE DESTROYED

Silent Brothers
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
-- szabad játéktér --

Thomas Nightingale
Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
Thomas Nightingale
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
electra & thomas
what happened?
- Tudom, mert te is nagyon fontos vagy nekem. - Nem voltak szavak, amelyek leírhatták volna, hogy mégis mennyire fontos volt a számomra.. Távol akartam tartani magam tőle azt gondoltam, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy megóvjam őt mindentől, amit az én világom jelent, de azt sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd az én világom és az övé ilyen tragédiával összefonódik.
- Az egyszer biztos, hogy nem engedem, hogy bántódásod essen. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy senki ne árthasson neked. - Ha pedig az abban fog megnyilvánulni, hogy inge is megtanítom harcolni, akkor felőlem már holnap kezdhetjük. Nem szeretném, ha egyszer egy olyan helyzet kellős közepén találná magát, ahol nem tudja megvédeni magát. Mert csak magára számíthat.. Nem lehetek mindig mellette bármennyire is szeretnék. Lehet hogy a világunk eggyé vált, de ez még koránt sem jelenti azt, hogy nem gördülnek az irányunkba újabb akadályok.
- Jobb, ha azt hiszik, hogy meghaltam, mintsem várjak a napot, amikor tényleg bekövetkezik.. - Nem egyszerű árnyvadásznak lenni és habár csak később csatlakoztam a soraikba, mint a többiek.. Mégis pontosan tudom, hogy milyen könnyen ránk találhat a halál. Nincsenek ostoba reményeim és ettől akarom őket megóvni. Még azelőtt túlléphessenek rajtam, mielőtt ténylegesen eltávoznék az élők soraiból.
- Ha akarnám sem tehetném meg. Szabályok vannak, szabályok amelyekbe láthatóan nem avattak be. S, ha pedig tényleg beavatnám őket, hogy élek itt vagyok.. Majd egyszer egy démonvadászatról nem fogok visszatérni, akkor mi a helyzet? Megint veszítsék el a fiúkat? Így legalább tisztában lehetek azzal, hogy jól vannak, hogy képesek továbblépni. Segédkezhetek ebben. Nem tehetem ki őket még egyszer annak a fájdalomnak, hogy elveszítenek, mert előbb vagy utóbb be fog következni. Tudom jól, hogy mennyire veszélyes, amit csinálok. - Azzal is tisztában vagyok, hogy nem egyszerű. Hiszen nekem sem volt egyszerű hátat fordítani mindenkinek, akit szerettem. Mégis muszáj volt. Nem volt más választásom. Vagy ez, vagy pedig annak az életnek fordítok hátat, ami csillogó volt és fényes.. Valami, amire talán gyerekkorom óta vágytam. Mióta egy démon lakozott az ágyam alatt. Most már tudom, hogy démon volt, akkor csak egyszerű szörnyetegnek hittem. Minden megváltozott. Nem térhetek vissza a régi megszokásokhoz, mintha nem így lenne.

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
To: Thomas
❀ Aláfestő: Radioactive
A fejemet ráztam a szavaira. Okolta magát, pedig nem kellett volna, tényleg nem.
- Kérlek, Thomas… ne gondolkozz már ezen. A múlton hiába rágódsz. És nekem amúgy is jobb így. Nem számít, hogy mi lettem, csak az, hogy megtaláltalak. Mindennél többet jelent nekem ez, érted? Te… a legjobb barátom. Tudod, mennyire fontos vagy nekem, ugye? – Suttogtam szinte a szavakat, a kérdést, miközben az arcvonásait fürkésztem. Annyira jó volt látni, s a közelében lenni. Aztán a további szavaira újra megráztam a fejem. Makacs volt, nem tudtam meggyőzni őt semmiről.
- Majd megtanulom, hogyan védjem meg magam. Segíthetsz is benne, mit szólsz? Komolyan, lehet, hogy csak egy „kislány” vagyok, de remélhetőleg fejlődőképes… nem hagyom, hogy csak úgy… megtámadjanak vagy megöljenek… - Az utolsó szót halkan mondtam ki. Furcsa volt erre gondolni, de ez a világ, mely megnyílt előttem, magában hordozta magát a halált is, a sok természetfeletti lénnyel együtt. Eszembe jutott Leviathan is egy fél pillanatra. A démon, akinek a házikedvencévé váltam, bizonyos értelemben. Ő is megölhetne, ha úgy hozná a kedve.
Ahogy az ölelésébe vont, szörnyen jó érzés töltött el. Sőt, melegség a szívemben. Annyira jó volt! Nem akartam elszakadni tőle többé. Szorosan, már-már görcsösen kapaszkodtam belé, a ruhájába. Ahogy a szüleiről kezdett beszélni, s arról, hogy titokban kell tartanom a kilétét… nos, felpillantottam rá.
- Miért akarod ezt? Azt hiszed, ezzel megvéded őket, de mi van, ha tévedsz? Mi van akkor, ha azzal segítenél nekik a legtöbbet, ha tudnák, hogy életben vagy és jól vagy? – A szemeit fürkésztem, válaszok után kutatva. Aztán lassan az arcához húztam a kezem, hogy végigsimítsak lassan rajta.
- Hiányzol nekik. Igen, gyászolnak, azt hiszik, hogy halott vagy, de… de ez túl nagy fájdalom. Nem szabadna, hogy abban a hitben éljenek, hogy te halott vagy. Nem is normális, ha az ember gyereke előbb hal meg, mint maga a szülő. Egyszerűen szörnyű, sőt, tragikus, ha ilyen történik… ne akard, hogy szenvedjenek… ne akard, hogy úgy szenvedjenek, sőt, jobban, mint én szenvedtem… - Próbáltam meggyőzni, mit sem sejtve az olyasféle árnyvadász szabályokról, miszerint nem beszélhetnek senkinek sem az árnyvilágról.
341 words ❀

Thomas Nightingale
Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
Thomas Nightingale
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
electra & thomas
what happened?
- Ez csak még inkább azt igazolná, hogy az én hibámból történt mindez. Ha eltűnök és nem keltek benned reményt, hogy még életben vagyok, akkor talán sosem történik meg ez veled. - Nem vagyok alvilági ellenes, vagy lenéző velük szemben, egyszerűen csak jobb szerettem volna, ha a barátomnak lehetősége van egy normális életre. De úgy tűnik, hogy velem együtt őt is beszippantotta egy olyan világ, amelynek sokáig a létezéséről sem tudtunk.
- De most már nem zárhatjuk ki, hogy az én hibámból kerültél célkeresztbe.. - Azt már inkább fel sem hozom, hogy a szüleim is eléggé vékony jégen táncolnak. Őket is meg kell védenem és az egyetlen oka annak, hogy egyáltalán veszélyben vannak az én vagyok. Egyedül én és senki mást nem okolhatok miatta.
- A világ mindig is ugyanolyan volt, csak mondhatjuk azt, hogy felnyílt a szemed.. - Habár nem sok mindent tud, bár azért remélem, hogy a helyi falka elmagyarázta neki a törvényeket, na nem mintha úgy rémlene a számomra, hogy valaha is nagy szabályszegő lett volna. Az életünkben bekövetkező változások azonban sosem tudhatjuk, hogy milyen dolgokat hoznak magukkal a felszínre.
A szeráfpenge könnyedén csúszik ki a kezeim közül és vonom őt a karjaimba.. Elmondhatatlanul hiányzott. Míg a szüleim előtt továbbra is titokban kell tartanom, hogy életben vagyok jól esik legalább egy személyt visszakapni a régi életemből még akkor is, ha ilyen kemény árat fizettem érte.
- Megígérem, hogy nem fogok eltűnni többé, de még annyi minden van a világban, amiről nem tudsz. De egy valami nagyon fontos. A szüleimnek nem mondhatod el, hogy életben vagyok. Semmilyen körülmények között. - Ez egy olyan titok, amit magával kell vinnie a sírba. Hadd gyászolják a fiúkat, hiszen már nem vagyok ugyanaz a gyerek, akit elveszítettek. Soha nem lehet tudni, mikor jön el a nap, amikor tényleg találkozom a halállal. Akkor pedig meg sem tudok győződni már arról, hogy tovább léptek és biztonságban vannak. Így legalább van rá egy kis esélyem.

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
To: Thomas
❀ Aláfestő: Radioactive
Gyengén ráztam a fejem, miközben beszélni kezdett. Magát hibáztatta, de nem értettem, miért, hiszen az előbb mondtam el, hogy semmi oka rá.
- Pont azzal okoztad a gondot, hogy el akartál tűnni, tudod? – Kezdtem bele halkan, egy sóhaj kíséretében. Igazítottam a szőke tincseimen, miközben újra rápillantottam. – Azzal, hogy távol akartál lenni, én csak még többet akartam tudni. Talán a Sors maga intézte úgy végül, hogy újra együtt lehessünk, nem gondolod? – Kérdeztem merengve, ahogy magam elé néztem néhány pillanatra. – Talán ha nem vagy, akkor is megtámad az a vérfarkas, s én is azzá válok. Lényegtelen tényező, hiszen ami megtörtént, azon nem lehet változtatni, nem? Felejtsük el az okokat. Csak azt nézzük, ami van… végre beszélhetek veled. – Mosolyodtam el. Egyetlen pozitívuma volt a helyzetnek az, hogy Thomassal lehettem és nem kellett többé „üldöznöm” őt. A kezünket figyeltem, amit aztán lassan elengedtem. Még mindig úgy éreztem, hogy tartani akarja a távolságot tőlem és ez fájt. A kérdésekre felpillantottam.
- Tudok a vérfarkasokról. A helyi falkáról, ami a szárnyai alá vett. Meséltek a vámpírokról. És egyelőre… nem tudok másról. Furcsa ez a „világ”, hiszen sosem hittem az ilyesfajta mesékben, avagy legendákban, amelyek most… egészen valóságosak. – Tártam ki a kezeimet, majd nevettem el magam. – Mintha valami fantasy filmbe csöppentem volna és én lennék az idióta szőke főszereplő, akinek fogalma sincs arról, mi folyik a világban, avagy körülötte. – Vontam vállat, majd leengedtem a kezeimet magam mellé. Ekkor csúszott ki Thomas kezéből az a furcsa penge és lépett hozzám. Gyorsan történt minden; egyik pillanatban még ott állt a falnál, a másik pillanatban engem ölelt. Nyeltem egy nagyot, majd szorosan viszonoztam, mikor meghallottam azt az egy szócskát.
- Nekem is, Thomas. Nagyon. – A nyakába fúrtam az arcom és így ölelgettem, mintha most ölelhetném utoljára. – Megígéred, hogy nem tűnsz el többé? Szinte megőrültem attól, hogy nem tudtam rólad semmit… és halottnak is hittelek egy ideig… ne csináld ezt többé. – Kérleltem, miközben elszakadtam tőle annyira, hogy a szemeibe nézhessek.
319 words ❀

Thomas Nightingale
Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
Thomas Nightingale
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
electra & thomas
what happened?
Nem akartam hinni a fülemnek. Megkarcolta a farkas.. Még akkor is volt esély arra, hogy nem változik át, de mégis megtörtént. Ennek jó dolognak kellene lennie, mert így már ő is a világom részese. Valaminek, ami eddig titokként húzódott kettőnk között. Most már nem kell előtte titkolóznom sem pedig rejtőznöm. De mégis miért nem érzem úgy, hogy ettől bármivel is könnyebb lenne az életem?
- De, ha én nem vagyok akkor talán sosem keveredsz bele olyan dolgokba, amitől óvni próbáltalak azzal, hogy el akartam tűnni az életedből. A tiédből.. A szüleiméből.. - Most pedig sorra elbukom. Semmi nem sikerül. Őt nem tudtam megvédeni, a szüleim lesznek pedig a következők a listámon, akik áldozatául esnek ennek az egésznek.. Utána pedig következik Cece. Ő az, akit még elvehetnek tőlem. De abba már bele is őrülnék azt hiszem.
Nem húztam el a kezemet jól esett az érintése, ahogy az előbb az ölelése is, de egy részem úgy érezte, hogy valahogy nem érdemeltem meg. Hogy nem érdemeltem én ezt ki igazán. De aztán az is lehet, hogy egyszerűen csak hülye vagyok. Már semmiben nem lehetek biztos. Őszintén hittem, hogy nem esett baja, hogy jól volt. Most pedig itt áll előttem, mint vérfarkas ez az egész túlságosan is hihetetlen.
- Mi mindent tudsz pontosan az egész vérfarkas dologról, a világról.. A világunkról? Falkához tartozol? - Nem válaszolhatok neki a kérdéseire anélkül, hogy tudnám ő mégis mennyire van benne a világunkban, mi mindennel van tisztában. Mert, ha nagyon az elejéről kellene kezdenem.. Hát.. Az igazság az, hogy semmiképp nem tudom, hol lenne jó ezt elkezdeni. Nincsenek megfelelő szavak.. A szeráfpengémet hagyom, hogy kicsússzon a kezemből és ezúttal én vagyok az, aki magához öleli. El sem hiszem, hogy újra az életem részese lehet.. Még akkor is, ha ilyen kegyetlen áron. - Hiányoztál. - Suttogom, miközben lehunyom a szemeimet, mint aki el akar veszni ebben a pillanatban.

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
To: Thomas
❀ Aláfestő: Radioactive
A pillanat, mikor a közeledben van valaki, aki mindennél fontosabb a számodra, de mégis úgy érzed, mintha mérföldekre lenne tőled. Thomas keze egyszerűen nem mozdult, nem volt benne a szándék, hogy viszonozza az ölelésem, avagy elfogadja. Nem tudtam, miért, nem tudtam, mégis mit tehettem, amiért már másképp áll hozzám. Vagy talán már tudja, mi vagyok és ez lehet a baj? Ezért még elutasítóbb velem?
Végül mégis mozdult a keze, mégpedig azért, hogy eltoljon kissé magától. Ez elég jelzésértékű volt, így teljesen elszakadtam tőle, hogy rá tudjak nézni. Félrepillantottam néhány másodpercre, majd vissza rá. Szóval tudja, hogy vérfarkas vagyok. Még csak titkolóznom sem kell előtte – nem mintha megtettem volna.
- Megsérültem azon az estén. Később vettem csak észre, de megkarcolt az a farkas… - Magyaráztam halkan, ahogy a jobb combomra csúsztattam a kezem. Ott volt a sérülés, habár a szoknyától nem látszott.
- Nem hiszem, hogy bármit tehettél volna. Mire odaértél, biztos vagyok benne, hogy már rajtam volt a sérülés. Ne okold magad, kérlek. Nem te tehetsz róla. – Néztem rá kétségbeesetten. Nem akartam, hogy bűntudatot érezzen, sőt. – Megmentettél a haláltól. Hálás vagyok neked érte, és ez az, ami számít. Nem az, hogy mi lettem. Azzal… nos, kénytelen vagyok megbirkózni. – Egy bizonyos értelemben már sikerült is. Plusz ott volt Leviathan, akinek minden kérését teljesítettem a háttérben, avagy informáltam, ha kellett. Magam sem tudom, miért szegődtem mellé, nyilvánvalóan a rossz oldalra. A befolyása, a félelem, amit irányába érzek, ugyanakkor a tisztelet is, amit nem tudok elnyomni magamban. Furcsa ez az egész, s lehetetlen összerakni. Újra Thomasra néztem, majd a kezéért nyúltam, amit lassan megfogtam.
- És veled… mi van? Semmit sem tudok rólad és nem, ezúttal nem engedlek el egy szó nélkül. Tudnom kell, hogy mi történt veled. Mi ez az egész… mégis ki lett abból a kisfiúból, akit ismertem? – A szemeit fürkésztem, amennyiben rám nézett végre, közben megszorítva a kezét. Válaszokat akartam, s végre tisztán látni és ehhez ő maga kellett, az, hogy végre beszéljen. – Kérlek, ne menekülj el előlem többé. Inkább mondj el mindent… - Tettem hozzá halkan suttogva.
338 words ❀

Thomas Nightingale
Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
Thomas Nightingale
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
electra & thomas
what happened?
Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy a démon ilyen könnyedén besétálna a lakásba, amikor ő is érezhette, hogy nincs itt senki sem. Mégis ez nem ad okot arra, hogy a szeráfpengémet a nyakához szorítsam. Kis híján fel is sértettem vele a nyakát. Nem lett volna szabad idejönnöm. Legalábbis egyedül nem. Cece-t magammal kellett volna rángatnom, bár tudom, hogy nem ért volna rá, mert valószínűleg már megint stressz-sütögetést nyom le éppen.
Ami azonban igazán arcul csapásként ért az nem más, mint a tény, hogy Electra vérfarkas. Valahogy nem tudok senki mást okolni emiatt csak saját magamat. Én hoztam a fejére a bajt az egész árnyvilággal együtt. Miattam van most ilyen helyzetben.
Nem mozdulok, ahogy átölel és hozzám bújik. Egyszerűen csak lefagytam kis híján még a szeráfpenge is kiesett a kezeim közül, de még idejében reagáltam és erősen rászorítottam a markolatára. Akármennyire is szeretném egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat a helyzetre. Fogalmam nincs, hogy mit mondhatnék, tehetnék. Talán át kellene ölelnem, de a kezem nem mozdul. Egyik sem. Olyan vagyok, mint egy jégszobor.
Végül szinte akaratomon kívül cselekszik és úgy tolom el egy kicsit magamra. - Hogy.. Hogyan.. Mikor? - Utalok arra, hogy mégis miként lett vérfarkas. - Nem volt rajtad sérülés.. Ha lett volna, akkor nem hagylak el.. Tehettem volna valamit nem.. - Megrázom a fejemet és egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mégis mi történt. Ez nem történhet meg vele. Normális életet kellett volna élnie. Megérdemelte volna csak úgy, mint anya és apa is. Nem rángathatom bele a saját világomba. Ez azonban már koránt sem az én feladatom. Vagy döntésem. Hiszen már így is a részese. - Annyira sajnálom. - Lehajtom a fejemet, mert nem tudok a szemébe nézni. Ha nem kerülgetem, ha képes lettem volna elengedni talán sosem kerül ilyen bajba, ilyen helyzetbe. Csak én vagyok a hibás, senki más.  

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
To: Thomas
❀ Aláfestő: Radioactive
Titkok, melyeket hordozunk, mélyen eltemetve magunkban, egészen addig, míg az egészen konkrétan felemészti a lelket, magát az embert. Vajon meddig képes titkolózni valaki? Mikor jön el az a pont, mikor belülről egyszerűen szétrobban a sok eltemetett dologtól? Legyen szó bármiről. Érzelmekről, vagy egyéb titkokról, melyeknek nem szabad napvilágot látnia. Vagy legalábbis nem tudhat róla mindenki. Tulajdonképpen mire is jó maga a titkolózás? Miért jó az őszinteséggel szembemenni? Ha már magunk előtt sem vállalhatjuk fel, kik vagyunk, s mik vagyunk, akkor mit várunk magától a világtól, melyben élünk? Ki szolgáltat igazságot, s ki küzd magáért az igazságért? Ki mondja meg, mi a helyes, s mi a helytelen? Ki dönti el, mi lesz velünk? Ki írja a sorsunkat?
Ki mondja meg, hogy ki lehet az életünk része, s kivel nem találkozhatunk többé? Thomas, mégis merre vagy?
Ezekkel a gondolatokkal indultam el újra a szomszédba, abba a házba, ahol egykor Thomas lakott. Tudtam, hogy a szülei egy ideje elmentek, de azt reméltem, ő maga egyszer csak hazaér. Hazajön. Valamiért, bármiért… habár féltem, hogy az én féltve őrzött titkom, a kilétem majd befolyásolja a kapcsolatunkat, ami így is romokban állt, mégsem akartam távol tartani magam tőle. S épp ezért reménykedtem, hogy mihamarabb összehoz majd vele a sors. Tisztában voltam vele, hogy a balszerencse életem kezdetétől az árnyékomban jár, de néha talán a szerencse is mellém szegődhetne, nem igaz?
Hosszú, szőke tincseimet igazítva lépkedtem tovább, végig az utcán, majd kanyarodtam be a kapuhoz, amit lassan ki is nyitottam. Régen hányszor, de hányszor léptem át ezen a kapun, s megannyi emlék, avagy élmény kapcsolódik magához a házhoz, valamint az itt élőkhöz. Hiányzott. Mindig is hiányzott Thomas és a családja is, a velük töltött idő. Egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogy végigsétáltam a kikövezett útszakaszon, egészen az ajtóig, ahol megtorpantam. A szívem fájdalmasan dobbant, ahogy végigpörgettem magamban a lehetséges eseményeket: például azt, hogy odabent nem lesz senki, s legfőképp Thomas nem. A remény néha túlságosan is keserű tudott lenni, ami azt illeti. De végül a kezem nyúlt a kilincsért és egyszerűen lenyomtam. Meglepetésemre nyitva volt, így lassan benyitottam, tekintetemmel azonnal körbefuttatva a belátható területet. Vajon ki az, aki itt van? Thomas szülei? Próbáltam a levegőbe szippantani, de a vérfarkas ösztöneim, érzékeim nem segítettek.
Halkan léptem be, s végül nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem, ki az, aki itt van, mikor szembetaláltam magam Thomassal, aki rögtön a falhoz nyomott, s pengét fogott a torkomhoz. Szinte levegőt is elfelejtettem venni, a szívem hevesen vert, majd’ kiszakadt a helyéről, sőt, a torkomban dobogott. A fiú szemeit fürkésztem, arra várva, hogy bántani fog-e vagy sem. Nyeltem egy nagyot, ahogy kiejtette a nevem a száján.
- Thomas… - Suttogtam alig hallhatóan. Elengedett, a hátrébb lépett, egészen a másik falig hátrált. Én a torkomra csúsztattam lassan a kezem, ahogyan őt figyeltem.
- Nem, semmi baj, ez… nem érdekes. – Ráztam meg a fejem a szabadkozására, majd újabbat nyeltem. Szinte nem is hittem a szememnek. Thomas tényleg itt van, újra. Ez nem mese, nem káprázat, nem hallucináció. Egy ideig a falnak támaszkodva álltam, némán fürkészve őt, mintegy gyönyörködve a látványban, míg végül a faltól elszakadva megindultam felé. Nem érdekelt, hogy távol akar tőlem lenni, nem érdekelt, hogy úgy éreztem, el fog magától tolni, egyszerűen köré fontam a karjaimat és szorosan megöleltem, miközben hozzábújtam.
- Annyira jó látni téged, Thomas… - Suttogtam, miközben arcomat a nyakába fúrva szorosabban fontam köré a karjaimat, felmarkolva a hátán a ruhát. – Féltem, hogy soha többé nem látlak újra… - Tettem hozzá halkabban.
574 words ❀

Thomas Nightingale
Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
Thomas Nightingale
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
electra & thomas
what happened?
Annyi minden történik körülöttem, hogy már szinte lehetetlen lenne számomra nyomon követni az eseményeket. Míg a legtöbb árnyvadász aggódik a háború miatt, ami érezhetően közeleg addig nekem nem maradt más, mint a családom miatti aggódás. Meg persze Electra is rajta van a listán. Főleg a legutóbbi támadás után. Rajta akartam tartani a szememet, de sajnos csak egy van belőlem. Klónozni pedig még nem sikerült senkit, úgyhogy kénytelen vagyok annyifelé szakadni amennyi felé tudok, hogy közben megpróbálok mindenkit megóvni. Kicsit úgy érzem magam, mintha az égből aláhullana egy rakás tányér én pedig, mint valami idióta igyekszem elkapni az összeset, mielőtt még földet érve összetörtének. Bármennyire is vagyok gyors, ügyes. Egy-kettő mégis földet és darabokra törik. Az idő múlásával pedig egyre jobban fáradok és képtelen vagyok mindenre odafigyelni. Még jobban széthullok és még több tányér érkezik a megsemmisülés földjére.
Ismét a gyerekkori házamban vagyok, ahol egy lélek sincs. Elutaztak, ha minden igaz mégis minden áldott nap felbukkanok, hátha hazaértek már. Vagy valaki feltúrta-e a lakást, mert akkor legalább tudnám, hogy számítanom kell valakire. Vagy utánuk kell mennem. Talán azzal, hogy távol vannak ettől az egésztől valamennyire biztonságban vannak, de az egyszer biztos, hogy egy démon elől nincs lehetőségük menekülni.
A kezembe veszem az éjjeli szekrényen pihenő családi fotót, amin mind a hárman rajta vagyunk. Ha itt maradtam volna, akkor talán minden másként lett volna. De gyerek voltam, amikor a döntést hoztam. Egy világra vágytam, amit nem ismertem akkor még. A kalandvágy, minden egyre inkább csalogatott és végül az egész bekebelezett. Azt azonban nem is sejtettem, hogy mennyi fájdalommal jár majd.
A bejárati ajtó ismerős nyikordulására kapom fel a fejemet és teszem le a képet a helyére. A kezembe veszem a szeráfpengémet és elindulok a bejárati ajtó felé a legrosszabbra számítva. Óvatosan osonok a már ismert szobák között, hogy lecsaphassak a betolakodóra, akinek szőke hajkoronája eszembe juttatja a démont, aki miatt ebbe a helyzetbe kerültem. Gyorsan mozdulok, mint egy árny. A falhoz szorítom őt a szeráfpengémet a torkához szorítom és csak ekkor jövök rá kivel állok szemben. - Electra.. - Olyan lágyan mondom ki a nevét, hogy abba minden bűntudatom, félelmem belepréselődött. Zavartan pillantok félre és veszem el a pengémet a torkától. - Sajnálom, hogy letámadtalak. - A zavarodottságtól, vagy egyszerűen csak figyelmetlen voltam, mert annyira meg voltam győződve arról, hogy az a nyamvadt démon tolja ide a képét észre sem vettem, amit minden idegszálam üzent nekem. Vérfarkas. Teszek pár lépést hátra, mígnem a szemközti falnak ütközök. Az nem lehet. Hiszen nem volt rajta karcolás, mikor megmentettem. Nem.. Képtelenség.  

Silent Brothers
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
***

ranggal rendelkezem
Ajánlott tartalom
all the stories are true


Szülõk szobája Empty
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Thomas szobája
» Sadie szobája
» Vlad szobája
» Julian szobája
» Dominic szobája