descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Thomas szobája
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Oswin Willeheart
❖ Újonc árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Nincs olyan éjjel, amikor ne látnám magam előtt az átélteket vagy ne csengene vissza a fülemben mindaz, amit kért tőlem. Az utolsó szavai, az utolsó lélegzete, az, ahogyan eltűnt a szemünk elől, nemcsak az élet belőle, de a teste is. Képtelen volnék arra, hogy kitöröljem az emlékeimből, ahogyan azt is, Thomas miként kiáltott fel, hogy mennyire szívbemarkoló és képtelen volt az egész jelenet, hogy mennyire nem így kellett volna lennie. Újra és újra végigpörgetem magamban, mit lehetett volna, mit kellett volna másképpen csinálnunk és, hogy mennyire nem fair, mennyire fájdalmas mindaz, ami történt.
Nem tudom Samet sem kiverni a fejemből. Még soha nem öltem embert, még soha nem akartam senkit sem bántani a démonokon kívül, főleg nem olyasvalakit, akit korábban ismertem, akkor is, ha csupán szinte csak látásból. Egykor közénk tartozott, ugyanúgy a háttérben meghúzódó, mint magam is. Olyan volt, akárcsak mi, olyan mint én…
Vérének látványa kísért, nem múlik el úgy éjjel, hogy ne élném át újra miként fúródott a kezem által penge a testébe, hogyan esett össze, hogyan festette vörösre tettem bűne a kezemet csakúgy, mint a pengémet. Mégsem beszélhetek róla, nem említhetem meg, hogy valaki olyan halálának bűntudattól terhes árnyékával vívok végtelen csatát, aki ellenünk volt, aki elvette Caralyn életét.
Tartom magam, mert nem tehetek mást és minden egyéb kín és nehézség, amely a vállaimon világok súlyaként ül, eltörpül amellett, hogy fogalmam sincs, miként segítsek vagy legyek ott annak a számára, akin a legjobban szeretnék segíteni. Nem tudnám megszámolni hányszor kívántam, bárcsak cserélhetnék Cecevel, hogy mennyivel másabb lenne, ha akkor az én mellkasomba áll a penge…
Sokszor bolyongok az ajtaja előtt, azon gondolkozva, vajon időt és teret adjak neki, vagy akkor is legyek mellette, amikor már elfogytak a szavak, eltörpül a segíteni akarás és képtelen vagyok visszahozni azt, akire annyira vágyik. Bár megtehetném, bárcsak…
Újra a szobája előtt kötök ki, hosszasan téblábolva tépelődök azon, hogy miként lehetnék jó barát, hogyan tartsam be az ígéretem, amikor a kezem önálló mozdulatot visz véghez és mire feleszmélhetnék, háromszor koppannak ökölbe szorított ujjaim a tömör ajtó rideg felületén.
- Bejöhetek? – halkan csendül a hangom, amint feltáródik a bejárat és meglátom. Rajta áll, ha nem akarja a társaságot, megérteném, ha viszont nincs ellenére a jelenlétem, akkor belépek az ismert helyiségbe.
Olyan bután hangozna, ha megkérdezném, hogy van. Mégis, miféle válasz létezhetne erre a kérdésre? Így szavak helyett inkább csak megölelem, ha nincs ellenére.
- Nem zavarlak? – engedem el, de nem lépek hátra, kezeim a karjain találnak kapaszkodót egy kis időre még.
- Igazából kérdezni és kérni is szeretnék valamit, de tényleg csak, ha ráérsz. – vezetem fel a hirtelen támadt gondolatom bevezetőjét, immáron hátrébb lépve tőle, de csupán csak egy fél lépésnyit, nem többet.

Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Hobbi :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]Hát még mennyire rendhagyó lenne. Nem is tudok elképzelni ennél a lefestett képnél ijesztőbbet, de komolyan. – Valahogy úgy tűnik a számomra, hogy ő sem nagy rajongója annak a nyamvadt macskának. Néhány embernek olyan fura az ízlése, hogy amit ők aranyosnak, meg cukinak tartanak azzal szemben én a pokol bugyrait választanám, mint sokkalta jobb opció. De aztán ez az egész is inkább ízlések és pofonok. Lehet, hogy valakit meg nem tudnék lerázni magamról, mert imádja azt a nyamvadt kiscicát. Át kell gondolnom ezt a szuperhős létet.. Ez most már teljesen biztos.
Mondhatnám azt, hogy szívesen, de ez csak természetes és ne köszönj már meg mindent. Lassan már minden lélegzetvételedért hajlandó leszek köszönetet mondani. Abban pedig te is benne vagy, hiszen mégis csak te szívód be a tüdődbe az üdítő oxigént. – Sosem értettem, hogy mégis miért ilyen lenéző magával szemben, hiszen rendkívül tehetséges és igaz, hogy egy kis minimális útmutatásra szüksége volt a dologgal kapcsolatban, de már az, hogy kérdezni mer, hogy próbálkozik csak azt mutatja be, hogy mennyire elhatározta magát ezzel az egész helyzettel kapcsolatban, hogy mindent mennyire komolyan vesz. Bár már kezdem úgy érezni, hogy talán túlságosan is komolyan. Mintha nem is állna másból az élet, mint az egész árnyvadász létből. Van benne igazság mondjuk, mert így elég kevés más dologra van lehetőségünk, de ettől még senkinek nem kell megszállottá válni, ami az edzéseket illeti.
Hát, ha csak nem szeretnél nyomorogni egy egyszemélyes ágyon, akkor talán jobb, ha mész igen. – Nem egyszer volt már szerencsém elaludni Cece mellett és vagy a karom zsibbadt el, vagy a hajával a számban ébredtem, de már a hátam is fájdult meg istenesen. Arról már inkább ne is beszéljünk, amikor szó szerint lelökött az ágyról – bármit mond igen is így volt -, arra a koppanásra még egyszer nem szeretnék ébredni.
Elmosolyodtam, ahogy egy puszit nyomott az arcomra, mielőtt elhagyta volna a szobámat. – Neked is szép álmokat, és jó pihenést. – Reméltem, hogy ténylegesen le fog pihenni és nem fogja magát, hogy aztán ismét nekiálljon valami edzést lezavarni.


// akkor ezzel zártam!
Oswin Willeheart
❖ Újonc árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
- Öhm… az eléggé rendhagyó lenne. Meg ijesztő is. - kicsit zavart mosollyal jegyzem meg, mert valahogy nem érzem annyira biztosan poénnak az elhangzottakat. Mármint komolynak sem, csak valahogy az említett, milliók által imádott macskafigura számomra sosem tartozott a nagyon kedveltek közé. Lehet azért, mert nem volt sosem gyerekszobám. Nem mintha nagyon lehetne összefüggés a kettő között. A fene se tudja. Sokkal inkább száz démon vagy bármi egyéb alvilági, mint az a rózsaszín cukormázba forgatott valami.
Megrázom a fejem és nem azért, mert kierőszakolt dicséretekre pályáznék, a legkevésbé sem. Valóban nem ment volna nélküle, kellett a segítsége, az, hogy megmutassa, nem csak látványra, de érzésre is a mozdulatot, szóval igenis volt része benne, hogy sikerült úgy, ahogy végigvinnem. Nem is kicsi, ami azt illeti. Ez pedig nem az önbizalmamról szól, hanem arról, hogy ténylegesen is hálás vagyok neki, jobban, mint hinné vagy gondolná.
Közelebb lépek hozzá és megfogom a kezét, ha nem húzza el az érintésemtől. - Köszönöm. Csak… köszönöm. - egy apróbb mosoly is odakúszik az ajkaim szegletébe. Szeretném, ha elfogadná a köszönetnyilvánítást, csak így egyszerűen, a maga nemében.
A bocsánatkéréshez azonban már eleresztem és a farzsebeimbe akasztom az ujjaimat.
- Persze, ahogy szeretnéd. - bólintok néhányszor aprót, ahogy lélektükreinek kékjei után kutatok. Részemről teljesen rendben van, ha fátylat borítunk rá. Örülök is neki.
- Oké, akkor felteszem, jobb, ha most megyek inkább. Jó éjszakát előre is és… és csak ennyi. - szusszanok végül egyet. Megköszöntem a segítségét, nem is egyszer, nem akarom önmagamat ismételgetni, az csak kellemetlen lenne egy idő után, inkább előbb, semmint utóbb. Elindulok kifelé a szobájából, mielőtt azonban még kilépnék az ajtón, visszafordulok és egy apró csókot hintek borosta borította arcára. Semmi tolakodót, legalábbis kicsit sem annak szánom.
- Aludj jól. - köszönök el tőle végül és minden további nélkül lépek ki a szobájából, hogy aztán visszatérjek a sajátomba. Noha álom még jó ideig nem jön majd a szememre, de ez most nem számít.

//A megbeszéltek alapján, ez lenne a záróm, nagyon szépen köszönöm a játékot, imádtam végig!     

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Hobbi :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem akartam lehurrogni, semmi ilyesmi, egyszerűen csak nem szerettem volna úgy az egészről beszélni. Ha tehettem volna soha nem is gondolnék a szüleimre, mert tudom jól, hogy az egyiküknek megvolt a maga oka, hogy magamra hagyjanak a másikaknak a hátra hagyására pedig nekem volt meg az okom. Soha nem térhetek vissza bármennyire is szeretnék. Vannak dolgok, amelyeken bármennyire is szeretnénk nem változtathatunk és nem szeretnék erről beszélni. Túlságosan sokat elemeztem a mi lett volna, ha felvonásokat, de egyik sem kecsegtetett túlságosan sok válasszal nekem ezért is szeretném az egészet, mint valami összecsukott, elhajított könyv magam mögött hagyni. A jelenemre koncentrálni, ahol nem kell a múlton rágódnom és a jövőm miatt aggódnom. Egyszerűen csak mindig az adott pillanatban akarok élni nem pedig aggódni, hogy na most akkor, miképpen is van ez az egész tovább.
Kicsit oldottabb téma a szuperhős ruhám, aminek kifejezetten örülök, mert valahogy az egész keserűséget kimossa a beszélgetésünkből. Tényleg nem akartam megbántani és tudom, hogy csak segíteni akar meg minden, de ha szükségem van segítségre úgy is kérni fogom. Egyenlőre vannak dolgok, amelyekkel nem kívánok foglalkozni.. Sok minden történt már az életemben, úgyhogy ez igazából egyáltalán nem meglepő úgy gondolom. Férfi agyam van. Egyszerre csak egy dologgal tudok igazán foglalkozni a több doboz egyszerre kinyitása katasztrófához vezethet.
- Végül is a szeráfpengém is lehetne rózsaszín, meg aztán ott lehetne rajta egy kis hello kitty minta. Az úgy alátámasztaná mindenkinek a félelemét. - Én nem tudom miért, de sokszor voltak rémálmaim a hello kitty-vel. Ki a fene tartja azt a frászt cukinak, vagy aranyosnak? Tényleg nem értem az embereket és talán sosem fogom őket igazából megérteni. De nem is ezért születtem a földre. Hanem, hogy démonokat öljek. Elméletben legalábbis így kellene lennie.
- Nélkülem is ment volna. - Jobban tenné, ha bízna magában ez az egyetlen, amit igazából, ha akarnék sem tudnék neki megtanítani. Pedig szívesen átadnék neki egy keveset az önbizalmamból, de azzal szerintem néhány nemkívánatos érzés is menne, aminek nem kifejezetten örülne.
- Felejtsük el. Tényleg semmi rosszat nem tettél. Én sajnálom, hogy így reagáltam le, egyszerűen engedjük el. - Egyáltalán nem haragszom rá, mert tudom, hogy iszonyatosan jó szíve van és már ezért sem fordult meg a fejemben, hogy most komoly haragot tartsak fel vele szemben.
- Talán jobb lenne, ha most lefeküdnénk, de egyszer mindenképpen megkóstolom a pizzádat.. - Valahogy most már kezdtem azt érezni, hogy képesek lennének végre magukkal cibálni az álommanók és félek, ha ennék ez most totálisan odaveszne. Vagy bealudnék a pulton. A kettő közül valamelyik biztos.

// nem lett béna! Rolling Eyes ment egy pm!
Oswin Willeheart
❖ Újonc árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Számomra még mindig nem annyira meggyőzően vagy elfogadhatóan jön át a kezelési módja annak, ahogyan a szülei intézték sok évvel ezelőtt a félelmét vagy egyáltalán a tényt, hogy igazi szörnyek voltak az ágya alatt, de nem akarom tovább feszegetni a témát. Főleg, hogy nem csak érzem, hanem egyértelműen is a tudtomra adja; hagyjam az egészet, mindenestől. Az őt befogadó és a valódi szüleinek kérdését sem akartam erőltetni vagy túlzásba esni velük – az angyalra, ez állt volna a legtávolabb tőlem –, mégis sikerül átszaladnom egy olyan határon, ami nem volt szándékos a részemről és amit megközelítenem sem kellett volna soha.
Rendkívül szíven talál a szavainak kemény éle, nem kevésbé a kimondottak, amelyekre, csak egy hosszasabbra nyúlt, rövidebb bólintásokkal teli válasz jut tőlem. Szívem szerint bocsánatot kérnék azonnal, nem akartam én páros lábbal trappolni olyasmibe, amihez nincs közöm, kicsit sem. Ami nem az én dolgom, mégis annyira törődöm vele, mint a szemben lévővel.
Nagyot nyelve engedem el a témát, érte, miatta és térek át vele valami egészen másra. Az emlegetett szuperhős jelmez elemzése kellően könnyed téma az átíveléshez és ahhoz, elfeledtesse a keserű ízt, legalábbis nagyon erre igyekszem koncentrálni, amellett, hogy minden késztetést igyekszek legyűrni, ami a bocsánatkérésre fókuszálna. Meg kellene tennem, nem igaz? Viszont azzal vajon mennyire mennék az ellen, amit pont, hogy kért tőlem; vagyis hagyjam annyiban. Szeretném. Érte szeretném, de szüntelenül ott lobog a lelkemben, amit nem tudok vagy nem megfelelően tudok visszafogni.
Mosoly jelenik meg az ajkaimon, ahogy a képtelen szuperhős jelmez elemzésre térünk rá.
- Ahh, szóval a rossz fiúk és lányok elvakítása lenne a cél… Értem. - emelem meg megadóan a kezeimet, ahogy komolytalanul vele együtt fűzöm tovább a képtelen elgondolást.
- Rózsaszín alsó vagy szeráfpenge… nehéz döntés, belátom. - piciket bólogatva teszem meg a magam kiegészítését, mímelt egyetértéssel, viccelődve, oldva kicsit a kellemetlen hangulat utolsó foszlányait is.
A pizzával kapcsolatban veszem a lapot. - Akkor ezt meg is beszéltük. - nem zavar, hogy késő van, felőlem akár mehetünk is később, ha lesz még hozzá kedve, de el is napolhatjuk a megbeszélt pizzázást. Tényleg alkalmazkodok, ahogy éppen neki jó.
Előtte azonban még az edzés befejezése vagy legalábbis a gyakorlat lemásolása kerül terítékre. Nem egyszerűen jutok el a teljes megértésig, de mindenért több, mint hálás vagyok és a közbevetett érintések és mozdulatok számomra fontosak és hasznosak is.
- Jó is lenne... - ütöm el ezzel az elismerését, mert bár iszonyatosan jól esik, hogy így véli, valójában én még nem érzem annyira biztosnak a tudásomat.
- Nélküled nem ment volna, úgyhogy köszönöm. Tényleg. - ennyi minimum kijár neki, viszont még most sem tudom kiverni a fejemből a korábban történteket, ezért valamivel később muszáj hozzátennem;
- Thomas figyelj… sajnálom, ha túl lőttem a célom a szüleiddel kapcsolatban. Nem akartam, nem állt szándékomban. Tényleg ne haragudj. ...kérlek. - nem fogom többet bolygatni a témát. Ezt kérte, akkor ezt is fogom tenni. Megérdemli.
- Jöhet az a pizza vagy inkább kidőlnél mostanra? - részemről mindkettő nagyon is rendben van, álmos még nem vagyok, úgyhogy simán belefér a pizza gyártás a konyhában, de akár napolhatjuk is. Ez inkább tőle függ, mint tőlem.

//Kicsit béna lett, bocsi!  

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Hobbi :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]- Elintéztük azzal, hogy lelkes gyerek voltam, színes fantáziával és igazából nem is lett belőle különösebb bajom, szóval.. Meg amúgy is minden második gyerek állítja, hogy szörnyeteg van az ágya alatt, de kevésnek igazolódik be a feltevése. Egy pillanatra sem hibáztatom őket, amiért nem hittek nekem. - A múlté az egész. Nem változtathatom meg bármennyire is szeretem, de ez is talán hozzáadott valamit a személyiségemhez és akaratlanul is többé, jobbá váltam ettől. Képes voltam lehunyni az egyik szemem, miközben egy démon pihent az ágyam alatt. Azért, ha ez nem a bátorság jele, akkor nem tudom mi az.
- Hagyjuk őket.. Oké? - Nem akartam durva lenni vele szemben, de talán sikerült egy kicsit keményebb élt csempészni a hangomba, mint szerettem volna. Nem akartam a mi lett volna ha dolgokról beszélgetni, nem akartam kutatni valami iránt, ami csak csalódottságot hordozhatna magában. El akartam engedni az egész ügyet. Nem úgy alakult az életem, hogy azokkal nevelkedjek, akikhez a vér kötött, de ettől függetlenül a legjobb neveltetésben volt részem és én ezzel is bőven megelégszem. Ha ők nem tudtak velem lenni, mert lemondtak rólam, vagy egyszerűen csak meghaltak, akkor meg nem teljesen mindegy, hogy mit ásnék elő a kutakodással? Csak élni akarom az életemet, amit már anélkül is nehéz, hogy elkezdenék nyomozni azok iránt, akiket egészen idáig nem érdekeltem.
. . .
- Na, ne már.. A rózsaszín lenne a hab a tortán, tökéletes összképet hagyna és néhány ember talán meg is vakítana a látványom. A rossz fiúk elleni fő fegyverem a rózsaszín alsó lenne. Tuti, hogy ez a gyengéjük csak még senki nem próbált egy rózsaszín alsót dobni a képükbe. Talán még a démonoknál is működne. - Habár kétlem, hogy komolyan vennének egy rózsaszín alsó általi támadást, de határozottan beválna, mint figyelemelterelés. Ha másra nem is lenne jó, erre határozottan.
- A házi készítésűek mindig sokkal jobbak. - Emlékszem, mikor anya is csinált otthon pizzát, aztán mindig igyekezett feldobni valamivel, hogy ne legyen olyan egyszerű és megszokott. De mielőtt túl mélyre mehetnének a gondolataim ezen a sötét ösvényen inkább visszatérek a kettőnk valóságába.
Figyelem, ahogy a megfelelő távolság felvétele után nekikészül és újra belelendül és végrehajtja a mozdulatot. Határozottan jobban végződik, mint az előző, amelynek köszönhetően kis híján a földön kötöttünk ki mind a ketten.
- A tanítvány túlnőtte a mesterét. - Fejet hajtok előtte, hogy fokozzam a hangulatot. - De tényleg remekül csinálod.. Látod, megy neked minden. - Tényleg nem aggódom amiatt, hogy egy napon, majd szembe kell néznie valakivel. Inkább a démonnak lenne félni valója kettejük közül.
Oswin Willeheart
❖ Újonc árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Rendhagyó módja lehetett a félelmekkel való szembenézésnek az, amit átélt, de ha megtalálta benne azt, amiből előnyt kovácsolhat, akkor azt hiszem az mindenképpen csak jó lehet. - Nem is tudom elképzelni, hogy milyen lehetett látni, tapasztalni olyan dolgokat, amiket a hozzád közel állók nem tudtak. Biztosan nem volt egyszerű vagy könnyű. - esetemben ezek a dolgok nem így történtek, köszönhetően a mágikus-mentális blokknak, ami elzárt ettől a világtól hosszú éveken át. Vagy inkább bezárt a mondén világba, attól függően, honnan nézzük. A szüleim utolsó megmaradt csavarja volt, hogy távol tartsanak attól, amire szerintük érdemtelen voltam, csak, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt ők szerették volna. A gondolat és az emlék az egészen másféle gyerekkorról valahogy keserű ízt hagy a számban, hiába látom azt, valahol szerencsés (is) voltam, amiért nem kellett példának okáért az ágyam alatt élő szörnyeteggel találkoznom.
- Meg tudom érteni miért... - zavart mosolyt csalnak a szavai az ajkaimra. Nemhogy megértem, örülök is neki, jobban is, mint hinné és nem csak azért, mert mélységesen, zsigerileg és a végletekig elítélem, amikor bárki – legyen az mondén vagy alvilági – egy gyerekre támad.
- Nem akarod megtalálni őket vagy megtudni, hogy miért... - nem igazán kérdezem, inkább csak kimondom. Halkan és annyi megértéssel a hangomban, amennyit csak képes vagyok belepréselni. Igazán én sem vágyom arra, hogy többet megtudjak a szüleimről, mint amennyit eddig sikerült. Valójában bármit megadnék azért, ha boldog tudatlanságban lehetnék és nem volnék birtokában annak, amit megtudtam róluk. Nem vagyok rájuk és ezáltal magamra sem túl büszke azért, amit elkövettek.(…)
A gyakorlást nem csak szívesen veszem, hanem nagyon nagy becsben is tartom. Felnézek mindazokra, akik már véglegesen is feltették az életüket arra, amire születtünk és Thomas is közéjük tartozik. Minden szavát, minden tanácsát mélyen megszívlelem és igyekszem a gyakorlatba is átültetni az elméletet, lehetőleg minél eredményesebben. Azzal azonban kevésbé számolok, hogy a gyakorlás a maga egyszerű és természetes módján válik intimebbé, mint általában lenni szokott egy edzés. Nem bánom, kicsit sem igazából és valójában így könnyebben vezet rá arra, amit meg kell értsek a mozdulat kivitelezése alatt.
Amit viszont ezután közöl, őszinte nevetést hoz ki belőlem. Megvallom, sikerült elképzelnem, azt a kívül hordott, rózsaszín alsót… - Lökött vagy. - nincs bántó él a hangomban, csak derült jókedv. - A köpennyel még nem lenne gond, a kék menne is a szemedhez, egy piros cicanacival meg kellőképpen magadra vonhatnád a figyelmet. A rózsaszín alsó ehhez már nem is kéne. - komolytalankodom el a kérdést hozzá hasonlóan. Az egyszer tuti biztos, hogy a mondének, de szerintem még az alvilágiak körében is igen nagy sikert aratna. …így vagy úgy.
Valójában nem esik rosszul az, hogy a kezei a derekamon maradtak, igazából az tűnik fel, amikor elveszi őket és így én is elemelem a tenyeremet a mellkasáról, az ajkaira tévedt szempárom pedig újra az ő lélektükreit keresi.
- Vedd úgy, hogy meg is történt. Hová szeretnél menni? Vagy… süthetek is akár, ha nem bánod, hogy házi készítésű. - csak egy ötlet az utóbbi, persze nem erőszak a dolog. A konyhában van hozzá minden és nem is tartana sokáig összedobni, de ugyanakkora örömmel megyek ki vele a városba érte, ha azt preferálja inkább. Tőle függ, nekem minden megoldás tökéletesen megfelelő.
- Jövök, készülj. - rendkívül nagy komolysággal adom elő magam, de a végére el is nevetem, ezzel árulva el, hogy a korábbi jó hangulat, még a levegőben van, a bőrömre tapadt. Viszont, amíg nem szedem össze magam – néhány légvétel és némi összpontosítás szükséges ehhez –, nem indulok neki, hogy újra megpróbálkozzam a mozdulatsorral, betartva ezáltal a tanácsait is.
Látom, ahogy felveszi a megfelelő távolságot és amikor úgy érzem, készen állok, újra próbálkozom. Kevésbé tudatosan, semmint inkább az érzékeimre hagyatkozva, akkora lendületet véve, amekkorát mutatott korábban. A fordulás befejeztével állok meg előtte, végigvíve a teljes mozdulatsort (reményeim szerint), de nem beteljesítve, mivel a gyakorlás csak a lényeg most.
- Nos, mi az ítélet? - lazítva állok meg előtte végül, kíváncsian a véleményére és természetesen a további tanácsaira, miképpen lehetne még jobb, amit csinálok.

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Hobbi :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]- Majdnem egy hónapig. De ez igazából csak erősebbé tett. Azóta valahogy kevésbé félek úgy átlagban bármitől. - Nem azt mondom, hogy minden gyereket így kellene megedzeni lelkileg, de azért nem lehet olyan őrjítően vészes, ha nem pátyolgatnak minket minden egyes lépésnél. Néha tényleg szembe kell néznünk az élet keményebb oldalával, hogy később meg tudjunk állni a saját lábunkon is és ne kelljen mindig másra támaszkodnunk.
- Hát határozottan boldog vagyok, hogy nem falt fel ott helyben. - Nem is tudom, hogy mi lett volna, ha megtámad, vagy én piszkálom fel. Talán már akkor beugrottak volna úgymond az árnyvadász ösztöneim. Habár sokat nem értem volna velük, mert fegyverem nem lett volna, amivel elpusztíthattam volna, szóval mondhatjuk azt is, hogy olyan lett volna az egész, mint a halottnak a csók.
- Ha őszinte akarok lenni.. Egyáltalán nem érdekel. Ők már a múlté és semmi több. A mondén szüleim, a szüleim.. Felneveltek, míg az igaziak nagy valószínűséggel halottak és nem akarok olyan dolgokat megbolygatni, amelyek alatt nem tudhatom, hogy mit találok. - A múltamra egy részem kíváncsi a másik pedig eltemetné ezt a kíváncsiságot. Annyi gondom van, hogy ebbe nem fér bele még az is, hogy megpróbáljam összerakni az életemet, mint egy puzzle-t. Főleg, hogy szinte az összes darabka hiányzik egy legalább ezer darabos kirakósból.
Nem éppen hagyományos módon próbálok neki segíteni, hogy megérthesse a mozdulat lényegét, de talán pont ezen van igazából a hangsúly. Néha ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, hogy megérthessünk valamit, amit addig akármennyire is szeretnénk nem látunk át.
A következő próbálkozásával azonban kis híján együtt landoltunk a padlóra. De szerencsére sikerült még időben megtartanom az egyensúlyomat, hogy egyikünk se boruljon fel és érkezzen a kemény kőpadlóra. - Mindig is hős akartam lenni, semmi több. Kellene egy köpeny, meg harisnyanadrág alsó kívülre lehetőleg rózsaszín és szerintem nagy sztár lehetnék a mondének köreiben. - Az árnyvadászok meg körberöhögnének, de mikor is érdekelt engem másnak a véleménye? Elég kevés embernek adok a szavára, mondhatni egy kezemen meg tudom őket számolni. Eltart egy darabig, míg észbe kapok, hogy kezem már megint olyan helyen van, ahol nem kellene. Nem a fenekét markolom, vagy ilyesmi, de mégsem érzem fairnek, hogy már megint letapiztam úgymond.
- Talán meghívhatnád ezt a nagyszerű tanárt mondjuk egy pizzára.. Csak egy ötlet. - Persze viccelődöm, de most ahogy felhoztam a pizzát valahogy éhes is lettem. Nem éppen mondható az, hogy egy pizzázó is nyitva lenne, de végső mentsvárnak levadászhatnánk egy mekit. Az sem olyan rossz. Vagy egy Burger King-et.. Nem tudom melyik preferálja, de jobb, ha nem a kaján gondolkozom, mert nem lesz jó vége. - Gyere bátran. - A biztonság kedvéért most felveszem a szükséges távolságot, hogy pár lépést hátrálok, mert nem biztos, hogy még egyszer ugyanúgy megállok a lábamon.

 
Oswin Willeheart
❖ Újonc árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Elkerekedett tekintettel hallgatom végig a történetét, múltjának egy egészen kis szeletét. Fogalmam sincs, hogy a helyében mit tettem volna, de valahogy nem érzem fairnek a szülei részéről, hogy ennyivel elhessegették a dolgot annak idején. Hiába nem olyanok, mint mi és nem láthatták, amit a fiuk. - ...és meddig maradt ott? - egyetlen éjszaka is soknak tűnik, de van egy olyan érzésem, hogy ennél azért többről lehetett szó. Ha most közelebb ülnék hozzá, esélyesen megszorítanám a kezét, ösztönből fakadóan, de mivel ennél azért messzebb sikerült elhelyezkedjünk egymástól, csak a pulcsim ujjának végét szorítom a markomba.
- Akárhogy is történt akkor, szerencse, hogy így alakult. - csendesen jegyzem meg. Ma már nem tudnám elképzelni úgy az életemet, hogy ő nem képezi a részét, de természetesen alig néhány éve még boldog tudatlanságban éltem a mindennapjaimat, így nem tudom mi történt volna másképpen, ha… Örülök, hogy soha nem is kell megtudnom.
Nem tudom mennyire lehet feltűnő a számára, de minden teatralitás nélkül préselem egymásnak az ajkaimat, amikor az igazi szüleiről mesél. - Hogy hívták őket és honnan tűntek el? - törődésből fakadó érdeklődésből vagy kíváncsiságból fogan meg a kérdés és noha kikristályosodott ötletként nem ugrik be semmi konkrét, mégis érdekel a válasza, már amennyiben nem tartja túlságosan is érzékeny pontnak a téma ilyen jellegű boncolgatását. Nem szeretnék belemászni vagy ilyesmi, egyszerűen csak érdekel a dolog, ahogyan ő maga is.
- Oké, rendben. - több nyomatékosítást nem akarok adni a dolognak, tényleg csak szerettem volna, ha ő is tudja, ugyanúgy számíthat rám – is – és számolhat a segítségemmel, ha bármikor is úgy adódna. Tudom, hogy az első sosem én leszek a számára ebben a tekintetben, de akkor is akartam, hogy tudja. (...)
A gyakorlás minden egyes pillanata nagyon is fontos nekem és noha nem számítok arra, hogy ilyen módon segít majd rávezetni a megértésre, egyáltalán nem lenne igaz, ha azt mondanám; zavar vagy rosszul esik az érintése. Éppen ellenkezőleg. Pont, hogy ezért ejt ki a koncentrációból.
- Azt hiszem ezt a hárítást elfelejtették megmutatni korábban... - jó kedvű mosollyal jegyzem meg halkan, de azért érthetően, semmiféle rosszallással a hangomban, miközben eleresztem a karját az egészen összesimuló mozdulat végén.
Bólintással fogadom el a felkérést az újabb próbálkozásra, amit tulajdonképpen magam jelentettem be az imént, ezért mondhatjuk úgy, inkább a jóváhagyására válaszolok inkább szavak nélkül. Felkészülök az újabb mozdulatsor véghez vitelére, de ez alkalommal nem a fordulás lendületének sebességét, hanem a távolságot számolom el és annak köszönhetően érkezek meg a karjai közé.
- Öhm… azt hiszem, hivatalosan is megmentettél egy felborulástól és hátsóra érkezéstől… Igazi hős vagy. Köszönöm. - a tenyerem még a mellkasán pihen, az ütközéskor megtalált helyén és, ha nem sürgeti a tenyerét elvenni a derekamról, akkor beletelik egy kis időbe, hogy kikevergőzzek a véletlenül létrehozott közelségből.
A mosolya mindenesetre sokat segít a szeppentségemen és viszonzásra is talál mimikája arcom tükrében, ahogy komolytalanul hordom össze azt, ami éppen az eszembe jut a leforgó néhány másodperc alatt.
- Jó tanárom van. Az övé az érdem, ha sikerül. - biztató szavai megmelengetik a lelkem és hát igaz, amit igaz, tényleg a lehető legjobb módon sikerült megmutatnia, amit tudnom kellett. Végtelenül hálás is vagyok érte. Akkor is, ha kicsit elszámoltam bizonyos dolgokat, amikor reprodukáltam a teljes mozdulatsort. A szavak elfogytával azonban óhatatlanul is lejjebb vándorol a szempárom az övéről, elidőzve az ajkain néhány szívdobbanásnyi ideig, mielőtt kibontakoznék a közelire szabott testhelyzetből, ha engedi.
- Khm… megpróbálhatom meg egyszer?

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Hobbi :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]- Volt... Most már tudom, hogy démon volt, de akkoriban tényleg elhittem, hogy csak a képzeletem játszik velem.. Mindenki azt mondta, hogy neki is van szörny az ágya alatt.. Anyumék pedig nem látták, szóval mondhatjuk azt is, hogy legyintettem és elengedtem az egészet. - Habár nem volt olyan egyszerű. Azért eléggé nehéz volt nem nyitott szemmel aludni úgy, hogy tudod mi van az ágyad alatt. Mert lehet nem valós, lehet csak a képzeleted szüleménye, de ettől függetlenül számodra igen is valós. Ezért rémisztő is. Nem lehet azt csak úgy elengedni. - Nem tudom igazából.. Egyik napról a másikra eltűnt. Talán egy árnyvadász volt.. Sose lehet tudni. - Azért hálás vagyok bárki is tüntette el. Soha nem aludtam olyan békésen. Már majdnem elfelejtettem, hogy mennyi örömöt hordozhat magában egy kis pihentető alvás.
- Apám a születésem előtt szívódott fel körülbelül három hónapos terhes lehetett az anyám.. Ő pedig a születésem előtt nem sokkal.. Szóval... - Nem sok mindenen lehet elindulni. De egy biztos, hogy valószínűleg már nem élnek így talán nem is kellene erőltetnem az egészet. Mégis jól esik, hogy Oswin segíteni akar ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Elhiheted, hogy szólni fogok. - Nem akarom az életüket felkavarni. Mindenkit megóvnék az egésztől, ha tehetném, de sajnos ez nem opció. Vannak dolgok, amelyek az akaratomon kívül történnek. Bármennyire is szeretném irányítani minden egyes dolog lefolyását nem lehetek ott mindig mindenhol. Pedig mennyire szívesen klónoznám magam csak azért is, hogy mindent megtehessek, amit meg akarok.
Próbálok segíteni neki, hogy rávezethessem a mozdulatra, hogy úgy igazán átérezhesse az egészet, ne pedig csak azt láthassa, ahogyan én csinálom. Habár át kellett volna gondolnom.. Nem mindenki szereti a másik ember közelségét, de azért örülök, hogy nem kaptam egy hatalmas pofont, amiért megfogtam a csípőjét. Meg úgy egyáltalán.. Manapság már tényleg nem tudom, hogy mi-milyen reakciót vált ki egy-egy nőből. Cece is néha kifejezetten zavaros tud lenni.
- Na remek gyere akkor. - Figyelem őt, ahogy szemben áll velem és határozottan kisebb a hely közöttünk, mint az előző két próbálkozásnál, de talán ez még egy kicsit a segítségére lehet, avagy betudhatjuk az én vesztemnek is. Szerencsére azonban megúszom bármilyen karcolás, ütődés nélkül kezeimet a derekára simítva próbálom őt megfogni ezzel is egy kicsit hárítani a lendületet, amivel nekem ütközött, hogy ne essünk mind a ketten egyenesen a padlóra. - Semmi gond. - Mondtam mosollyal az arcomon. - Ez már egész jó volt, ha pedig a megfelelő távból kezdett, akkor sikeres is lesz a következő és meneküljön az, aki ellen ezt használni fogod. - Biztatóan kerestem a tekintetét, hiszen a legnagyobb hiba, amit el tud követni az nem más mint, hogy nem tud bízni magában. Ha pedig ez megvan az fél győzelem.
 
Oswin Willeheart
❖ Újonc árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Annyira sajnálom, hogy nem kapta meg azt a támogatást ezzel az egésszel kapcsolatban úgy, ahogyan kellett volna. Az sosem könnyű, ha nem hisznek az embernek vagy azt gondolják, csupán a fantáziája játszik velük, holott a valóság teljesen más. Amit azonban a témához még hozzácsatol, elkerekíti a tekintetem, mert nem nehéz kitalálni, hogy az a szörny valójában mi lehetett. - Volt egy démon az ágyad alatt gyerekkorodban? - uhh, ez… Képzett árnyvadászként se ugrálnék örömömben, már felnőtt fejjel, ha ilyesmi megtörténne velem, de mindez egy gyerekkel, akit ráadásul meggyőztek arról, hogy csak kitalálta az egészet... Nem is tudom mit mondhatnék rá, de talán nem is kell, mert az arcomra írva ott van. - Mi lett vele? - gondolom csakúgy nem ruccant odébb, mondván, ideje más gyerekeket rémisztgetnie.
- Mikor halottak utoljára róluk és mit? - nem tudom mennyire lehet ez necc, főleg, ha már a nevét sem a szüleinek köszönheti. Így tényleg szinte semmi sincs, amin el lehetne indulni, már, ha egyáltalán elszeretne. A magam részéről én nem szeretném megtalálni a sajátjaimat, ezért sem kerestem őket. Ami eddig megtudtam, ha nem is szándákosan, azt is szívesebben feledném.
- Ez mondjuk jogos. Megértem, hogy nem akarod felforgatni az életüket. Ha bármiben bármikor tudok esetleg segíteni, csak szólj. - ha meggondolná magát azzal kapcsolatban, amit már korábban megbeszéltünk, én tényleg itt vagyok és szívesen megteszem. Kérnie sem kell igazából. Szeretném, ha tudná, hogy számíthat rám. ...vagy rám is, mert nincs a világon, amit ne tennék meg érte.
Tekintetének kékségébe kapaszkodok, amíg felkészülök az újrázásra a tanácsait megfogadva és betartva mindent, amit mondott azzal kapcsolatban, miként is próbáljam meg megint és, hogy tegyem a magamévá a mozdulatot. Komolyan veszem az egészet, tanulni szeretnék, számomra ez hihetetlenül fontos és rendkívül hálás vagyok, amiért hajlandó foglalkozni velem és tökéletesíteni a technikát.
Elindítom a mozdulatot, lendületet veszek, fordulok, de arra nem számítok, hogy ilyen módon fogja hárítani az egészet. Olyan hirtelen téríti el a lendületemet és fordít át igazából a karjába, hogy teljesen kiesek a koncentrációból, noha igyekszem megtartani a vonásaimat és nem elárulni magamat, bár a mosolyomat már nem tudom levakarni, ami közben az ajkaimra került. A hátam teljesen a mellkasának feszül, a kezeim pedig automatikusan fogtak rá a karjára, ahogy közelebb vont magához.
- Értem. - bólintok a probléma rávilágításakor és, ahogy megérzem a karjait szabadítaná, eleresztem. Mélyebben veszek levegőt, hogy összeszedjem magam és annak okán is, hogy a kezei a csípőmre kerülnek. Oldalra fordítom a fejem és bár a tekintetét így nem látom, belőle azért valamit mégis. - Rendben. - nem tudom mit fog tenni, de készülök, összekapkodom szétzilált koncentrációm darabkáit, hogy fejben tényleg ott legyek, ahol lennem kell és amikor megemel, önkéntelenül csúsztatom a tenyereimet a kézfejére. A forgás sebességére és a lendületre pedig igyekszem figyelni, átérezni, hogy mekkorával kell számolnom, amikor majd újra magam kell reprodukálnom az egész mozdulatsort. Fókuszálni úgy viszont nem könnyű, hogy közben apró gikszer csúszik a számításba, így amikor megint magához szorít, belém szakad egy mélyebb lélegzet. Rászorítok a kezére, inkább csak ösztönösen, semmint tudatosan és csak akkor eresztem el, amikor letesz és megérzem a hátrálási szándékát. Lassan fordulok felé, egy kósza tincset kisimítva közben az arcomból és a mosoly ismét odakerül a vonásaimra.
- Nagyon is sokat segített, köszönöm. - érzem, hogy egyre szélesebbre ívűbe szalad közben az örömív az ajkaimon. - Megpróbálom újra. Azt hiszem most már menni fog. - ha készen áll és nincs ellenvetése a dolog ellen, akkor újra szembe helyezkedek vele, ez alkalommal azonban valamivel rövidebbre szabva a kettőnk közötti távot. Nem szándékosan valójában, egyszerűen csak így alakul. Megint összpontosítok, lendületet veszek és ez alkalommal lassítom az átfordulást úgy, ahogy és amilyennek éreztem, amikor megmutatta. Viszont a rövidebb távolság miatt kicsit másképpen sikerül érkeznem, mint azt terveztem és, ha nem tér ki vagy tesz valamit másképpen, akkor véletlenül sikerül ez alkalommal segítség nélkül a karjaiba forgolódni és neki ütközni, azt is úgy, hogy a tenyeremet kénytelen vagyok a mellkasára tenni és annak feszíteni, ha nem akarom lefejelni. Nem mintha nagyon gondolkozhatnék ezeket, reflexből cselekszem és csak két másodperccel később esik le, hogy ezt nem így kellett volna. Abban meg csak reménykedhetek, hogy nem sodortam el és nem borulás lett a vége.
- Bocsi… Ezt nem teljesen így akartam. - pillogok rá kicsit talán megszeppenten, azt is inkább csak azért, mert tényleg nem akartam konkrétan belé megérkezni.

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Hobbi :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]- Gyerekként megtanultam, hogy mindig csak jót nevettek rajta. Meg én is elhittem egy idő után, hogy az egész szörny lakik az ágyam alatt dolog igazából csak tipikus gyerek dolog, de így visszagondolva örülhetek, hogy még élek. - Emlékszem a nyamvadt démonra az ágyam alatt. Habár egyik napról a másikra eltűnt, mintha soha nem létezett volna attól még a nyálkás alakját és a bűzét, amit szüntelenül eresztett magából mindig éreztem. Azt talán még anya is. Állandóan feltúrta a szobámat a titkos koszos zoknimat keresve, de nem talált semmit sem. Mily meglepő.
- Árnyvadászok feljegyzéseinek köszönhetem a nevemet úgy egyáltalán.. A szüleim elvileg felszívódtak, szóval.. Nem igazán tudom, hol lehetne kiindulni, ha már maga az árnyvilág sem hallott róluk már mióta. - Az egész teljesen veszett ügynek tűnik. Az is lehet, hogy ott hagytak egy ajtó előtt aztán valaki felkapott és azt mondta, hogy természetes módon akartak békésen szülni otthon és bemagyarázták, hogy a gyerek az övék holott csak találták. Nem mehetek vissza kérdezősködni, de mégis egy részem válaszokat szeretne kapni. Ugyanakkor nem akarok elúszni a múltamban.
- Lehet, de nem tudhatjuk, hogyan alakulna.. A jövőt nem láthatjuk. Az is lehet, hogy a helyes döntés az lenne, ha megnyílnék előttük, de lehet egy egész katasztrófa sorozatot indítana el. Szóval.. Most már nem piszkálnám az egész helyzetet azzal, hogy hirtelen előállok az igazsággal. Jobb így, hogy elengedtek és nem keseregnek annyira már miattam. - Valószínűleg gyűlölnének azért, amiért eljátszottam a halálomat. Ha nem is nyíltan mélyen legbelül ezt sosem tudnák megbocsájtani nekem, hogy ilyen szenvedésen mentek keresztül és mindezt csakis miattam. Nem is igazán tudnék a szemükbe nézni, úgyhogy valamilyen szinten azt hiszem jobb is, ha minden úgy marad, ahogy van.
Figyelem a tekintetét, ahogyan feltüzeli magát elég energiával ahhoz, hogy ténylegesen leüthessen, ha úgy kíván. Látom, ahogy közelít felém, de nem igazán olyan irányban érkezik, mint ahogy kellene. A csuklóját könnyedén megragadva fordítom meg és húzom magamhoz, hogy háta a mellkasomnak préselődjön. - Jó lesz ez csak túl gyors vagy. - Kezeimet két oldalt a csípőjére helyezem. - Segítek, figyelj... - Azzal pedig elemelem őt a talajtól. - Ne ijedj meg, de készülj. - Vele együtt fordulok át, hogy érezhesse pontosan mennyi lendületet kell felvennie, hogy miképpen tudja tökéletesíteni a mozdulatot, habár így, hogy őt is tartottam kis híján túlfordultam és mindketten a padlóra estünk volna, de még idejében sikerült megtartanom az egyensúlyomat, amivel kicsit közelebb vontam magamhoz, vagyis inkább magamhoz szorítottam így amint biztos voltam, hogy egyikünk sem bukik orra újra a földre tettem és hátráltam egy lépést. - Ez valamennyire segített, vagy csak rontottam a helyzeten?  
Oswin Willeheart
❖ Újonc árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Enyhén oldalra billenő üstökkel, de annál élénkebb tekintettel figyelek arra, amit elmesél az életéről. - Azután mi történt? Próbáltad nekik elmondani, hogy mit láttál? - az én esetemben nagyon másképpen alakultak a dolgok és eleve nem is családban nőttem fel, így a saját tapasztalataimra, aligha hagyatkozhatok, de mindenképpen nagyon érdekel, ő miként élte meg akkor a dolgokat.
- Próbáltál valahogyan utánajárni? Nem is tudom, esetleg a kórház feljegyzéseit átnézni, ahol születtél? - persze, lehet, hogy egyáltalán nem fedi a valóságot, amit esetleg elmondtak neki azzal kapcsolatban, hol is született, de ezt így vaktában nem lehet tudni biztosra és talán megérne egy próbát. Már, ha egyáltalán szeretné és, ha már itt tartunk; - Szeretnéd megtalálni őket, a valódi szüleidet? - kicsit buta a megfogalmazás, hiszen, akik szeretetben felnevelték, azok is valódiak. Viszont azt hiszem így érthetőbb, hogy mire is gondoltam pontosan a kérdésemmel.
- Ahogy beszélsz róluk, biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretnek és akkor azt hiszem, idővel talán az elfogadás is megtörténne, nem? Persze nem ismerem őket, csak... - megvonom a vállaimat egyszer, finoman. Nehéz olyan témában okosat mondani, ami számomra pontosan olyan idegen, mint ez a világ volt, mielőtt még megtudtam volna, hogy mire is születtem. Nekem nem voltak olyan emberek az életemben, akik feltétel nélkül szerettek volna vagy akiknek igazán fontos lettem volna, de úgy hiszem, ha valakit nagyon szeretünk, akkor el kell fogadjuk őt úgy, ahogy van. Még, ha ez nem is egyszerű feladat. Bár lehet a naivitásom ebben csak egyszerűen túl nagy.
Ahogy biztosít arról, nem fog kinevetni, összeszedem magam és koncentrálok arra, amit csinálok, nem szeretnék fenékre esni a mozdulat közben. Plusz, tényleg tanulni szeretnék és amíg nem tudja, hogy mire is gondoltam pontosan, addig nehéz is lenne tovább haladnunk innen. Úgyhogy beleadok, amit tudok, de már közben is érzem, hogy nem teljesen sikerült jól visszaidéznem a mozdulatait, nem úgy, ahogy tőle láttam.
A magyarázatot nagy figyelemmel hallgatom, egy kicsit még a szemöldökeimet is összébb vonom, ahogy próbálom lekövetni, mire is szeretne rávezetni. - Jó, rendben. Megpróbálom. - határozottan bólintok két aprót és szemben vele állok meg, mondhatni úgyis, hogy alapállásban, ahonnan majd indítani szeretném az egész mozgás ismétlését. Ez alkalommal azonban megszívlelve a tanácsát. Lassan fújom ki a levegőt, amíg próbálok arra összpontosítani, hogy úgy tegyem meg, mintha valóban éles helyzetben lennék és amikor úgy gondolom, hogy készen állok, lendületet veszek.
A magamévá alakított fordulás azonban még így sem lesz teljesen az igazi. Túl gyorsan vagy túl lassan viszem át a forgást és ezért nem tudom eltalálni pontosan, amit kellene, de gondolom kívülről jobban látszik mi lehet a gond. Végigviszem a teljes mozgást és mivel azt kérte, hogy képzeljem el démonnak, nem is állok meg, lefékezve ezzel, a hárítást egy az egyben rábízom.
- Valami valahol nem jó. - rázom meg a fejem. - Megmutatod, hogyan csinálod? - tudom, hogy azt mondta ne őt próbáljam utánozni és így is fogok tenni, de a tanuláshoz könnyebb, ha látom magam előtt, amit végül magamnak kell megformálnom.

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
Hobbi :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

thomas & oswin
❀ you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Körülbelül 10-12 lehettem. Már olyan régóta próbálok egyensúlyozni a két élet között, hogy fel sem tűnik mennyi idő telt el igazából. - Beletúrtam a hajamba, miközben próbáltam felidézni a történteket. - Mindig is azt hitték, hogy egy színes fantáziájú gyerek vagyok. Egészen addig, míg nem követtem egy árnyat a sikátorba, ahol láttam az árnyvadászokat. Ahogy megölik azt a félig embert, félig valami pacát. Nem igazán láttam még át a dolgokon akkor.. - A látás habár bennem volt, de mégis sokkal jobb, hogy már ott díszíti a bőrömet a rúna, ami segíti, hogy koncentráció nélkül is könnyedén átláthassak az álcák többségén.
- Azt azonban nem tudom, hogy miképp keveredtem el ettől a világtól, hogy mi lett a szüleimmel. Ezek még mindig olyan kérdések, amikre talán sosem fogok választ kapni. - A múltammal kapcsolatban túlságosan is sok kérdés merül fel, ami azt illeti. Talán sosem fogok igazából válaszokat kapni, de valamennyire már ezzel is sikerült megbirkóznom. Mert amíg van életem a jelenben, van jövőm addig nem akarom a múltat túrni. Főleg, mivel eddig sem találtak több információt, akkor mekkora az esélye annak, hogy én lennék az, aki megtalálja az eldugott kis morzsákat. Főleg, mivel azt sem tudom milyen emberek voltak az igazi szüleim. Nincs igazából semmim.
- Ez leginkább attól is függene, hogy mennyire lennének képesek elfogadni az életmódomat. Mert én eléjük állhatok, de ha nem képesek elengedni a kicsi fiúkat, akkor nem lennék sokkal előrébb. - Nem kívánhatom tőlük, hogy elfogadják, hogy nap, mint nap az életemet kockáztatom. Főleg, mire odajutnánk, hogy biztonságban lehetnének, mondjuk szerintem az sosem jön el, akkor már lehet, hogy begyógyult volna kicsit a seb, amit az elvesztésem okozott én pedig csak újra felszakítanám. Annak pedig nem lenne értelme.
- Ígérem, hogy nem nevetlek ki. - Levakarom a mosolyt az arcomról és próbálom a lehető legkomorabb ábrázatomat magamra erőszakolni, miközben figyelem a mozdulatait. - Aha. Kezdem érteni, hogy mire gondolsz, de.. - Egy pillanatra megállok gondolkodni aztán folytatom. - Csináld újra. Ne engem láss magad előtt. Mondjuk képzelj el egy démonként. Vagy valami. Bármi, amitől félsz, rettegsz, vagy feldühít. Aztán csináld újra. De ne azt próbáld utánozni, amit én csinálok. Hanem.. Hogy is mondjam.. Tedd magadévá a mozdulatot. - Nem a legjobb megfogalmazás, de nem hiszem, hogy külön tartottak volna az árnyvadászoknak különösebben nyelvi leckéket. Habár különböző nyelveken sosem ártott beszélni, de körülírásra kevés esetben volt szükség a saját anyanyelvünkön.
nagyon jó lett!  ❀
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet :: Lakószárny-
Ugrás: