descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Thomas szobája
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

thomas & oswin
❀ you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudom mikor leszek képes elengedni a múltamat, de nem úgy tűnik, hogy a közeli jövőben láthatnám a megoldást. Minden olyan sötét és borús körülöttem, hogy már megint felébred bennem a honvágyam, hogy újra a szobámba tegyek egy látogatást és ügyeljek arra, hogy semmi ne változzon. Az anyám pontosan tudja mindennek a helyét és emlékszem egyszer elmozdítottam valamit és máris apámmal üvöltözött, hogy miért kellett. Tönkre fog menni ebbe az egészbe a házasságuk, ha nem találok ki valamit nagyon gyorsan. Tudom, hogy nem az én dolgom helyrehozni valamit, amihez igazából közöm sincs, hiszen lehet, hogy örökbe fogadott gyermekük vagyok, de az ő kapcsolatukba nekem nincs beleszólásom. A jelenlegi álláspont szerint pedig kétlem, hogy azzal is bármi jót tennék, ha bekopogtatnék az ajtón, hogy amúgy élek, de nem mondhatjátok el senkinek, mert azzal csak veszélybe sodornátok magatokat és lényegében már azzal is veszélybe sodorlak titeket, hogy ezt elmondom. Egy világ lakozik a tiétek mögött.. Amit ti nem láthattok, de ott van. Igen, ez úgy körülbelül két perc után szerintem kényszerzubbonyt is dobna rám. Valószínűleg azt hinnék valami drogos szektához csatlakoztam és azoktól látok dolgokat. Soha nem hinnék el nekem. Szüntelenül tűnődöm azon, hogy van-e még élő rokonom a családból, de egyre reménytelenebb helyzetekbe sodrom magam emiatt. Vannak olyan mélységek is, ahonnét már nem igazán van kiút bármennyire is szeretném. Ezekbe pedig még Cece-t se szívesen rángatom bele nem, hogy még Oswin-t. Épp elég terhet cipel már így is a vállán.
- Nem tudom, miért hiszed azt, hogy csak azért felelnél meg. Lehet, hogy mindenkit átengednek mert szükség van rá. Az is lehet, hogy a vizsgán még a saját cipőfűződben is elbuknál abból kiindulva, hogy mennyire izgulsz miatta. De nem ez a lényeg. Ott van benned az árnyvadász és, ha nem tombolna benned, ha nem akarnál az lenni most nem is lennél itt. Ez a pánik pedig természetes. Soha nem egyszerű az egész életünket feláldozni valami előtt ilyen fiatalon. - Lehet, hogy a legtöbb mondén is ilyenkor lép ki a nagyvilágba és fedezi fel, mit is akar. De szinte mindig vannak hullámvölgyek az életükben, valami ami változást hoz. Nálunk ez bonyolultabb. Feláldozzuk az életünket arra, hogy megóvjuk a mondénokat, hogy védjük őket mindentől. Nincs visszalépés, nincs kiút. Persze egyfajta van, de az sosem az egyszerű, vagy könnyű út. Utána pedig belecsöppenni egy olyan világba, aminek csak a védelmezéséről tudsz mindent.. Nem éppen kellemes. Főleg, hogy a legtöbb árnyvadász technológia terén olyan lenne, mint aki egy barlangból mászott volna elő. Ilyenkor néha utálom, hogy a mágia miatt a technológia háttérbe szorul az árnyvilágban.
- Én is pontosan eleget tudok arról, hogyan kell túlgondolni mindent az egész életben hidd el.. Sosem egyszerű hátat fordítani valaminek, de amikor megvan azaz érzés, hogy legyél bármennyire is összezavarodott mélyen legbelül nem tudnál hátat fordítani ennek a világnak, ennek a létnek. Akkor pedig ott a válaszod. Én tovább élhettem volna az életem anélkül, hogy részese vagyok ennek a világnak. De akartam.. Vágytam rá. Most ezért is vagyok itt. Te miért? - Nem mondhatom, hogy a kettőnk helyzete ugyanolyan lenne. Elég nehéz volt egyensúlyozni az életeimet egymás között, de igyekeztem. Az érdeklődésem azonban ebbe az irányba húzott el és ezért is mondtam le a mondén életemről.
- Csak a szokásos rágódás az életemen. Nem tudom elengedni a tudatot, hogy belepusztulnak a szüleim abba, hogy soha többé nem sétálok be a lakásba.. - Nem akarom túlságosan felültetni őt az egész negatív érzéshullámra, amit épp próbálok kordában tartani, de azért nem akarok teljesen elzárkózni előle sem.
nagyon jó lett!  ❀
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Hazudnék, ha azt mondanám, valahol nem fáj, amiért úgy ítéli, hogy nem akarja rám bízni mi az, ami zavarja. Mert igenis érdekes és fontos és a bizalom oda-vissza kell, hogy működjön, de ezzel együtt sem akarok tolakodó lenni, pedig végtelenül érdekel és szó szerint bármit odaadnék azért, hogy segíthessek neki. Ha mással nem is, akkor azzal, hogy meghallgatom vagy azzal, hogy ténylegesen is itt vagyok. Pont most, az éjjel egy olyan óráján, amikor nem ez lenne a legtermészetesebb vagy megszokottabb.
Az érzést azonban jó mélyen eltemetem magamban, hogy írmagja se legyen feltehető és csupán egy bólintással odázom arrébb azt, ami – szerinte – nem érdekes.
Beljebb bújva, mielőtt még letenném magam valahová, visszafordul felé érdeklődni a süti kapcsán és a választ hallva, azonnal felmelegszik a lelkem, Ez persze elég bután hangozna, ha csakúgy kimondanám, de sokkal jobb szót vagy hasonlatot nem hiszem, hogy találni tudnék. Megállíthatatlan mosolyba szaladnak az ajkaim, amiket, ha szeretnék se nagyon tudnék eltitkolni. Más kérdés persze, hogy ilyesmi a szándékomban sem áll.
Azonban a könnyeden jött semmiség okozta boldogság halovány szikrája hamarosan kihunyni kényszerül, ahogy tovább evezünk a látogatásom és az ittlétem okán. Nem sokat gondolkozom azon, hogy miként fogalmazzam meg, mi bánt, de a probléma valahol sokkal összetettebb – vagy inkább annak élem meg –, mint amilyennek hangzik. Noha a szavai borzasztóan jól esnek. Talán nem is sejti, hogy mennyire…
Csendben hallgatom, amiképpen a tekintetem végig az ő kékségét fürkészik, el nem szalasztva egyetlen szót sem a hozzám intézettekből, bár, ahogy a végéhez ér, akaratlanul is elkenődik az ajkaim széle.
- Nem szeretnék csak azért megfelelni, mert nincs más lehetőség. - legyen bármilyen helyzet is ilyen vagy olyan oknál fogva – hiába vagyok nagyon is tisztában a szavai jogosságával –, nekem ez a vizsga rendkívül fontos és valahogy igencsak vízválasztó. Nem csak azért, mert már nem leszek többé újonc, ha átmegyek rajta, hanem saját magam miatt is. Hiába szakadtam el viszonylag a régi életemtől, mégsem tudok vagy nem érzem úgy, hogy sikerült beilleszkednem ide. Pedig engem nem vár haza szerető család, szülők, testvérek vagy igazi barátok.
- Nemcsak az idegességről van szó, hanem arról is, hogy sokszor úgy érzem, túl nagy empátiával viseltetek mások, mindenki iránt. Nem is tudom… hezitálok, megkérdőjelezem saját magam, újra és újra el kell számoljak a lelkiismeretemmel. Talán én vagyok az, aki túlságosan túlpörgi az egész kérdést, de ha így is van, tényleg nem tudom, miként tudok ezen túllépni vagy azon, ami a régi életemhez köt. - pedig logikusan végiggondolva az talán nem sok, de nekem számít és fontos. Picsogni azonban hosszasabban nem akarok, azt hiszem már így is kimerítettem a számomra fenntartott keretet, ezért egy nagyobb lélegzetvétellel sikerül továbblendülve, de mégis visszakanyarodva egy másik dologhoz, témát váltani;
- Tényleg nem árulod el mi nem hagy aludni? - valóban nem szeretnék tolakodó lenni, de valahogy nem hagy nyugodni az egész. Igazság szerint nagyon nem..

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

thomas & oswin
❀ you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hiába vagy tisztában azzal, hogy egy nap majd eljön az a pillanat, amikor nem tehetsz mást, mint továbblépsz. Elengeded a múltat. Nem azért, mert ezt akarod, hanem ez kell ahhoz, hogy a jövőbe tekinthess, hogy a jelenedet ne fertőzze meg keserédes emlékek tömkelege. Mégis egy részed könyörtelenül ragaszkodik a múlthoz. Beitta magad a bőröd alá, éles karmokkal kapaszkodik, hogy véletlen se hunyhasd le a szemed úgy, hogy ne villanjanak be előtted olyan képek, amelyeket már máglyára helyeztél elmédben, hogy ne kelljen szembesülnöd a kegyetlen igazsággal. Sajnos igaz, hogy a legtöbb esetben mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellensége. Most pedig, hogy nem jött álom a szememre még örülök is annak, hogy társaságom adatik így az estére, mert valamire szükségem van, hogy eltereljem a gondolataimat. Hogy egy kicsit máson rágódjak, mint a saját problémáim. Néha tényleg nem árt, ha egy kicsit el tudunk tőlük szakadni.
- Nem érdekes. - Halovány mosollyal próbálom elterelni a témát a saját gondjaimról, hiszen kétlem, hogy azért állított be sütivel, mert olyan hangosak lennének már a gondolataim, hogy felvertem őt is az álmából a szenvedésemmel. Talán inkább Cece-re lenne jobban igaz, hogy betörné az ajtót, mert nem tud aludni, hiszen érzi már megint sanyargatom magam. Lehet, hogy már nem strapálja magát, hiszen tudja jól nem igazán tudja megakadályozni, hogy a sebeimet nyalogassam. Vagy csak nagyon fáradt volt a mai nap után, amit nem csodálnék.
- Még szép. - Néha hiányoznak az ilyen egyszerű dolgok, mint anya süteményei, de inkább nem is engedem az agyamnak, hogy félrekalauzolja a gondolataim és igyekszem minden erőmmel csak Oswin-ra fókuszálni, akit láthatóan nyomaszt valami.
- Hát nem hiszem, hogy aggódnod kellene a vizsga miatt. Szerintem már anélkül is átengednek lassan, hogy őszinte legyek. Amilyen kényszerhelyzet van Sebastian miatt.. Sosem tudhatjuk, hogy mikor kerülünk egy akció kellős közepébe és mivel már nem vagy feltétlenül gyereknek mondható téged sem féltenének annyira, hogy ne engedjenek a terepre, ha szükséges. - A vizsga sem több, mint egyszerű formaiság. Mondhatni lehetőséget ad arra, hogy elmenekülj az árnyvilág elől. Bár el lehet egyáltalán menekülni valami elől, ami a döntésedtől függetlenül létezik? Nem hiszem. Az egésznek szinte értelme sincs. - Ha nem lennél jó helyen, akkor már rég nem lennél itt. Természetes, hogy ideges vagy, de ez nem tesz téged kevésbé alkalmassá arra, hogy teljes jogú árnyvadász légy.
nagyon jó lett!  ❀
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem dobog a szívem a torkomban, amíg ki nem derül, mennyire vagyok a terhére vagy sem. Valószínűleg jobban izgulok, mint amikor életemben először idekerültem. Távol áll tőlem, hogy zavarjam, fárasszam vagy akármennyire is kizökkentsem a megszokott menetrendjéből, ami ilyen tájt a legtöbbeknek az alvás szokott lenni. Ezzel együtt pedig tudom, hogy számíthatok rá, hogy megbízhatok benne és fordulhatok hozzá, ha úgy alakul, de ettől függetlenül számomra még így sem egyszerű ez a dolog. Túl fontos ahhoz, hogy bárminemű kellemetlenséggel legyek a számára és amikor magam miatt zaklatom, akkor szüntelen az jár a fejemben; biztosan újabb butasággal terhelem és, hogy talán jobb lenne, ha nem borogatnám rá. Nagy részét nem teszem, de néha megesik. Nem is vagyok rá valami büszke.
- Oh, ezt sajnálom… van valami baj, ami esetleg nem hagy aludni? - őszinte érdeklődéssel figyelem az óceánok mélységét idéző szempárt és bár nem tudom, hogy velem beszélné-e meg, ha bántja valami vagy sem, azért szeretném, ha tudná; itt vagyok. ...ha kellek.
Szélesedő mosollyal bújok beljebb és bár szavakkal nem reagálok a számomra inkább költőinek tűnő kérdésre, azért gondolatban valahol hozzáteszem, a karácsonyt utálók között biztosan akadnak, akik nincsenek oda eme sütikreálmányért. Nem, mintha hibáztatnám őket, a világ pont attól kerek és jó úgy, ahogy van, mert nem vagyunk egyformák. Ez azonban most egy nem idevaló téma vagy megbeszélésre alkalmas alap. Arról nem is beszélve, hogy feltételezem a válaszából, nincs ellenére az éjjeli édesség, ez pedig valahol nagyon megmelengeti a lelkem.
Beljebb lépve, ahol helyet találok, ott teszem le a kezemben lévő tálcát és pár pillanatig kedvtelve figyelem, ahogy a mézeskalácsba kóstol.
- Ízlik? - a kerekedni igyekvő mosolyomat nehezen tudom visszafogni vagy legalábbis ésszerű keretek között tartani, amíg véleményt alkot, közben pedig helyet foglalok mellette az ágy szélén. Nagy levegőt veszek ahhoz, hogy előhozakodjak a dologgal és bár esetleg talán banálisnak tűnhet majd, amit mondani fogok, számomra mégis a világot és benne mindent jelent az, ami a szívemet nyomja. A mosolyom pedig ennek megfelelően tűnik el fokozatosan az ajkaim ívéről.
- Baj végül is nincs, csak hát… eléggé félek a közelgő vizsgától. Mostanában gyakran eszembe jut, hogy nem feltétlen vagyok a jó helyen vagy alkalmas arra, hogy árnyvadász legyek. Hiába a velem született ...adottság. - képességnek vagy tehetségnek aligha nevezném, mert szerintem egyiknek sem felel meg esetemben a dolog. Embernek érzem magam mindazok ellenére, ami a teljes felfordult életemet jelenti, amióta itt vagyok, arról nem is beszélve, hogy szerintem mennyire nem illek bele ebbe a közegbe. Gyakran tényleg úgy érzem, hogy a teljes személyiségem ellentmond annak, amivé lennem kell. Vagy kellene, hogy legyek, nagyon-nagyon hamar. Nekem nincs senkim, a parabatai kötelékről pedig már régen lecsúsztam, így pedig sokszor nagyon nehéz a kereszt, ami a vállaimat nyomja.

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

thomas & oswin
❀ you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]
Utálom, amikor a testem sóvárog a pihenésért, hogy egy kicsit kikapcsoljak, de az elmém egyszerűen nem képes elnyugodni. Ilyenkor még azt sem mondhatom, hogy futok egy pár kört, mert már így is hulla vagyok fizikailag. Az, hogy még fussak csak még rosszabb lenne, mert a végére már az egész testem lebénulna, de az elmém még mindig szüntelenül küzdene az ébrenléti percekért. Úgyhogy más megoldást kell találnom a helyzetre.
Mielőtt még túlelemezném a helyzetet annak érdekében, hogy megpróbáljak elaludni kopogtatás zavarja fel a koncentrációmból. Nem tudom, hogy ki állhat az ajtó túloldalán, hiszen aki ilyenkor zaklatna az már rég áttörte volna az ajtót és addig püfölne, míg egy teljes ember nem farag belőlem. Meglepődöm, mikor Oswin áll az ajtóban, bár egy kicsit talán örülök is neki. Talán ő képes lesz lefárasztani az agyamat. Na, nem mintha az a típus lenne, de azért egy kicsit az elmémet is le kell kötnöm valamivel mára és, akkor miért ne ez legyen az? Meg nem az a típus, aki csak úgy az éjszaka közepén kopogtat, szóval valami határozottan nyomhatja a lelkét.
- Dehogy.. Nem ébresztettél fel.. Nem is igazán tudtam elaludni. - Nem tudom, hogy mi nyomhatja a lelkét, de a kezében lévő sütikről arra merek következtetni, hogy még a sütögetés sem igazán űzte el a problémáját. A legtöbben itt inkább rendelnek dolgokat, mintsem maguknak készítsék el. A sütés-főzés itt tényleg arról szól, hogy figyelemelterelés. Nem igazán tartozik hozzá a tradícióhoz, hogy megtanuljanak főzni. Bár akarva, akaratlanul ráragad néhány emberre.
- Ki nem szereti? - Egy kedves mosoly kúszik az arcomra, majd kitárom az ajtót, hogy beférhessen mellettem. - Gyere, helyezd magad kényelembe aztán mondd mégis mi bánt, vagy mi a baj. - Amint belép az ajtón leveszek egy darab mézes kalácsot a tányérról és beleharapok, majd becsukom az ajtót és az ágyamra dobom magam, miközben tovább eszegetem a süteményt. Meg kell mondanom, hogy rosszabbra számítottam. Na, jó.. Talán nem kellene mindenkit alábecsülnöm.
nagyon jó lett!  ❀
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Az ajtót, aztán a kezemben tartott tányért, majd megint az ajtót bűvölöm a várakozás alatt és egyszer megfordul a fejemben, hogy talán jobb volna, ha sarkon fordulnék és visszatérnék a saját szobámba. Mire azonban mozdulna a lábam és a lendület vinne magával, kattan a zár és az ódon fa feltárulni kezd. A tekintetem lassan vezetem fel, egészen a sötétkék szempárig. Az alsóból és a pólóból nem nehéz arra következtetésre jutnom, hogy az ágyból pattanhatott ki, amivel azonnal lelkiismeret-furdalásom támad; megzavartam a pihenését. Tényleg jobb lett volna, ha szépen visszamegyek a magam kis zugába. Lett volna… ez a hajó azonban már elúszott.
- Szia. - a nevem legördülése az ajkairól automatikusan hozza magával, hogy megszólaljak és első körben a köszönés tűnik a leglogikusabbnak. Meg egyébként is így illik, pláne azok után, hogy ennyire későn állítok be hozzá.
- Nem, nincs baj. Vagyis... - szusszanok halkan egyet. Kit akarok becsapni? Nyilván, ha nem lenne rá okom, akkor nem koptatnám a szobája küszöbét, de akkor sem azzal szeretném lerohanni, ami miatt napok óta nem tudok aludni és az ébrenléttel töltött perceimet is lekötik.
- Ugye nem ébresztettelek fel?! - nagyon-nagyon nem akarnám zavarni. Tényleg. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy szívesen lát, ha esetleg nem az álmot vertem ki a szeméből és kergettem messzire. Bocsánatkérően pillantok rá és mentőötletként az ujjaim között szorongatott kínálása jut eszembe engesztelés gyanánt.
- Hoztam sütit. Szereted a mézeskalácsot? - kicsit feljebb emelem a kezemben tartott tányért, amin az említett édesség csinos kis halomban sorakozik. Még langyos, ennek köszönhetően pedig illatos is. Felfelé kell tekintsek rá, mert bár nem vagyok alacsony, hozzá képest még így sem érem el a szemmagasságot. Halvány, de annál kedvesebb mosoly íve ül meg az ajkaimon és abban csak bizakodni tudok, hogy nem kapja el a rosszullét a sütipamacsoktól. Az valahogy megmagyarázhatatlanul is letörné az egyébként sem valami rózsás kedvemet. Karácsony táján valahogy nem figyeltem meg, hogy miként állt az ünnepet kísérő klasszikus kulináris társhoz.
- Feltarthatlak egy kicsit? - oldalra kapott pillantásból találok vissza az íriszeihez. Nem éppen a legszerencsésebb időpontot sikerült megtalálnom, erre magamtól is rájöttem, bár fogalmam sincs, lehet nappal még kevésbé lenne alkalmasabb. Megvan a maga ezerféle dolga nélkülem is.


[Ennek igazán örülök  :*.*: ]

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

thomas & oswin
❀ you are always welcome
[You must be registered and logged in to see this image.]
Megannyi dolog kavarog a fejemben. Szinte már nem is tudom követni a gondolataimat. Mielőtt még megfoghatnék egyet és értelmezhetném könnyedén illan el a markomból, mintha ott sem lett volna. Magam sem tudom, hogy helyes döntés volt-e ott hagyni magam mögött az életemet, ahogyan tettem. De nem tartoztam oda. Árnyvilágba születtem még akkor is, ha nem igazán ott nevelkedtem. Nem szakíthattak el csak úgy a gyökereimtől. A családomtól. Persze megfordult a fejemben párszor, hogy elmondom nekik, de akkor valószínűleg ők egyenest bezártak volna valami elmegyógyintézetbe. Ha pedig tovább játszom azt a veszélyes játékot, amit elkezdtem, akkor valószínűleg Hannah is pontosan erre a sorsra fog jutni. Azt pedig nem hagyhatom.
A plafont bámulom, mikor már vagy az ezredik bárányhoz érkezem, de még így sem akar elragadni magával az álom. A gondolataim olyan hevesen cikáznak össze-vissza, hogy az elmém nem képes nyugalmat lelni ebben a káoszban. Pedig igazán szükségem lenne a pihenésre, mert anélkül elég nehéz bármilyen bevetést végigcsinálni. Mondhatnánk azt is, hogy szinte lehetetlen.
A gondolataim heves civakodásából egy kopogás riaszt fel, ami olyan halk volt, hogy egy pillanatra majdnem még azt sem hittem el magában, hogy igaz volt. De mivel az alvás amúgy is ki volt lőve, mint opció kikászálódtam az ágyból, magamra rántottam egy pólót, hiszen ha áll valaki az ajtóban, ha nem akkor sem árt az elővigyázatosság. Nem szeretném senki figyelmét elvonni azzal, hogy egy szál alsónadrágban nyitok ajtót. Nem, nem vagyok egoista egyszerűen csak tisztában vagyok az adottságaimmal. Az más kérdés, hogy az esetek többségében nem különösebben érdekel, hogyan néznek rám. Az életem elég zavaros ahhoz, hogy még egy párkapcsolatot is hozzáadjak a listámhoz. De aztán meg, ha úgy alakul.. Amúgy sem hiszem, hogy az én döntésem lesz. A szívem majd eldönti helyettem.
- Oswin. - Meglepetten mondom ki a nevét, ahogy megpillantom őt az ajtóm előtt egy tányérral a kezében. Elég késő van.. Meg aztán nem is számítottam rá. Mondjuk, ha jobban belegondolok Cece egyenest besétált volna az ajtón nem foglalkozik olyasmivel, hogy kopogás. - Valami baj van?
nagyon jó lett!  ❀
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Előbb az egyik, aztán a másik oldalamra fordulok át az ágyban, leginkább lendületből, aminek köszönhetően hangosan nyikorognak az öreg rugók alattam a matracban, de az édes álom pihentető csókja csak nem akaródzik érkezni. Pedig a szoba csendje és az év ebben a szakaszában korán alábukó Napnak köszönhetően a sötét is adott, akkor is, ha abban a városban élek, amely éppen arról híres, hogy sosem alszik. Az utóbbi időben úgy tűnik én sem… vagy mindenesetre nem annyit, mint máskor.
Néhány órányi forgolódás és eredménytelen próbálkozás után csüggedten adom fel, egyszerűen nem megy a pihenés, pláne nem az alvás. Oldalra túrom a takarómat és mezítláb teszem a talpaimat az ódon fapadlóra, amikor felkelek az ágyamból. Melegítőnadrágban és egy fekete pólóban, amire csak egy színében egyező, cipzáras pulcsit veszek, grasszálok el egészen a szobám ajtajáig, amit előbb csak résnyire nyitok és végül ki is kukkantok rajta, van-e más is esetleg rajtam kívül, aki a folyósokat járja. Vagyis én majd csak fogom mindjárt, de ez most mellékes. Jobb ötlet híján pedig a szobámból kilépve először a konyha felé veszem a lépteimet. Ilyenkor már aligha találok ott valakit, a legtöbben régen túl vannak a vacsorán, meg hát igazából nem is a legkedveltebb hely az Intézetben a tapasztalataim szerint. Nem csoda, elvégre nem kuktának képződünk, így pedig teljesen érthető a dolog. Mondjuk én se vagyok valami zsonglőr vagy nagy tehetség, de olykor szívesen töltöm az időmet a tűzhely mellett, csak a magam kedvéért. Kikapcsol a receptek követése, a kevergetés és fűszerezés, a végeredmény pedig a ráadás, noha a legtöbb esetben mire elkészülök, addigra már régen nem kell a kotyvasztásom eredménye és nem a szerencsétlen vagy ügyetlen kivitelezés miatt. Igazság szerint egész jól megállom a helyem a konyhában.
A karácsonyi időszaknak ugyan már régen vége, de a hidegnek viszont még koránt sem. Nem tudom miért pont mézeskalácsot jut eszembe sütni, de egészen jó ötletnek tűnik és kedvem is bőséggel akad hozzá. Finom, meleg és jó illata van, a plusz ráadás pedig az, hogy idén végre megtaláltam a tökéletes és elronthatatlan receptet is hozzá. A tálba gyorsan egymás után kerülnek az alapanyagok, a tészta gyúrása és kiszaggatása pedig szinte gyerekjáték. A sülés ideje alatt kényelmesen eltakarítom a rumlit magam után, olyan állapotban hagyva mindent, mintha itt sem jártam volna. Kivéve a magát mindenhová beevő mézes-fűszeres illatnak.
A sütipamacsokat egy tányérra halmozom és bár nagy a kísértés a bögrényi tejre is mellé, arról végül lemondok. A szobám felé igyekszem vissza a nasival, amikor félúton meggondolom magam. Túl sok lenne csak nekem egyedül és amúgy is… van rá más okom is, amiért egy másik ajtó előtt álljak meg végül. Nem kopogok be azonnal, mert még így is beletelik pár szekundumba, hogy átgondoljam, tényleg jó ötlet-e itt lennem. Ráadásul lehet, hogy már régen alszik. Igaz nincs még éjfél, de ez nem jelent semmit sem.
Szerencsétlen toporgásom nagyjából második percében szánom rá magam, hogy a még mindig meleg és frissen illatozó süteménnyel a kezemben bekopogjak hozzá. Röviden, nem túl nagy zajt csapja, hogyha már az igazak álmát alussza, akkor ne keltsem fel, de ahhoz azért elég hangosra sikerül a sima fafelület megkocogtatása, hogyha ébren van, akkor gond nélkül meghallhassa. Az ajtótól, ahogy elveszem a kezem, egy elkószáló tincset tűrök a fülem mögé, a biztonság kedvéért duplán is, aztán a tányér peremére fogok rá, biztosabb fogásba zárva a porcelánt, amíg kivárom azt a néhány légvételnyi időt, amíg egyértelmű nem lesz; alszik vagy sem vagy egyáltalán itt van-e.

Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet :: Lakószárny-
Ugrás: