descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
winnie & sebastian || where is my baby?
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Nem volt semmi, amit mi ketten nem tudtunk volna megoldani. Vagyis hárman. Bár azt nem mondhatnám, hogy egy olyan aprócska élet, mint a kisbabánk bármit is tenni tudna magáért, de én őszintén hiszem, hogy már pusztán a létezése hozzáadhat valamit Sebastian életéhez, hogy jobbá teheti, hogy megnyithatja a szívét és kitárhatja azt. Hiszen bármennyire is próbálja elrejteni a világ elől, igen is van szíve és méghozzá hatalmas. Csak megannyi sérelem érte már őt, megannyi körülmény tette tönkre a lelkét, zúzta azt darabokra, ami miatt nem érzi azt, hogy másba is tudna kapaszkodni a sötétségen kívül.
- Nem kell mindenkit megölnöd azért, hogy megóvj bennünket. Azzal, ha mészárolni kezdenél mindenkit csak még több ellenséget szereznél és kész végeláthatatlan folyamatot indítanál el vele. - Megrázom a fejemet, miszerint egyáltalán nem lenne tanácsos továbbra is a bosszú és a pusztítás útját választani. Ha valami ok lehet arra, hogy megpróbáljon újra emberi lenni, avagy emberibb, akkor az itt van és most. A gyerekéért. A gyerekünkért. Akit azt hittem megóvok azzal, hogy távol tartok tőle. S, talán igazam is van, s lesz is.. De ahogy látom őt és a kisbabát egy helységben, egy térben.. Nem tudom őket elválasztani egymástól.
- Kérlek.. Csak egyszer próbáld ki milyen érzés is a karjaidban tartani.. Hidd el jobban fogod érezni magad utána. - Nem akartam, hogy félelemből elzárkózzon a gyermektől, vagy visszautasítsa, mert azt gondolja, hogy nem érdemli meg. Megérdemli. Sőt mi több mindkettejüknek szükségük van a másikra, ha elfogadják, ha nem. Bár a kis picur azt hiszem már jobban érezni magát az apja karjai között, amit lelkes nyújtózkodással fejez ki.
Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Winnie
❀ You and me
A fejemet ráztam a szavaira, de tiltakozni már nem éppen tudtam. Minden érvemet kilőtte, már nem maradt semmi, amivel meggyőzhettem volna arról, hogy nekem van igazam. Számomra nem volt semmi. Ezen pedig egy gyerek jelenléte sem változtathatott. Ehhez a tényhez ragaszkodtam. Félrepillantottam, mikor ő tovább kezdett beszélni.
- Azért is kell elpusztítanom őket, mindenkit, hogy nektek ne essen bántódásotok. – Mondtam ki halkan, miközben már azon gondolkodtunk, hogy mi is legyen a neve a gyermeknek. Meglepett a kéréssel, miszerint én nevezzem el. Az ablakon bámultam ki hosszasan, mire aztán eszembe jutott egy név. Nem hétköznapi, egy nem hétköznapi gyermeknek. Nos, végtére is, démon vér, tündér vér, emberi vér is csörgedezett az ereiben, miattam és Elowen miatt. Elpillantottam hát feléjük, miközben kimondtam a kislány nevét. Újra az ablakon kezdtem el kifelé nézelődni. Azaz, sokkal inkább a gondolataimba voltam merülve. Ez az egész, annyira hirtelen jött. Nem értettem igazán, sőt, fel sem fogtam. Nem is érthettem…
Ahogy Elowen végigmondta a kislány nevét, egy furcsa mosoly azért végigfutott az ajkaimon. Fogalma sem volt róla a lánynak, hogy ő valójában Herondale. De ezt nem itt és nem most kellett elmondanom neki. Túl régóta cipeltem már ezt a titkot és most lehet, tönkretettem volna vele valamit.
Kissé meglepetten néztem el feléjük, majd a kislányra. Alesea.
- Még túl kicsi ahhoz, hogy ilyesféle érzései lehessenek… téged szeret, mert gondoskodsz róla. De tőlem semmit nem kapott, csakis elutasítást… - Nyeltem egy nagyot, ahogy felém nyújtotta a gyermeket. – Nem, inkább legyen nálad… - Elszakítottam a tekintetemet a kislányról, úgy néztem végül Elowenre. Habár tiltakozásaim kezdtek alábbhagyni, továbbra sem hittem, hogy jó az, amit teszünk. Sőt, a gyerek megléte… mit is hozhat a világra? Tekintetem újra a kislányra tévedt, majd hátrébb léptem, nekiütközve az ablakpárkánynak.
285 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Miért nem élhetnél te is boldogan? Azért akarod tönkretenni, mert te nem találod a helyed.. De most megtalálhatnád.. Velem.. Velünk. - Tudom, hogy milyen indításai vannak, már kezdem őt kiismerni, mint a tenyeremet, miközben ezzel saját magamra is ráismerek, szépen fokozatosan apró lépésenként egyesével.
- Nem kell pokollá tenned az életüket ahhoz, hogy a tiéd jobb lehessen. Boldog lehetsz anélkül is, hogy elpusztítanád a világot, csak meg kell engedned magadnak, hogy boldog lehess.. - Nem taszíthat mindig el maga mellől. Egy idő után már igazán rájöhetne, hogy bármivel is próbálkozna sosem fog engem teljes egészében ellökni magától. Mert képtelenség, hogy bármit is tehetne, hogy ellökhessen magától. Egy részem már örökre hozzáláncolódott és, ha még nem is így lenne, van egy élet, amely egy örökkévalóságra összeköt bennünket. Egy kis angyal.
- Akkor legyen Alesea Elastian Dragomir. - Mosollyal az arcomon nézek le a kis pöttömre. - Tetszik a neved kicsim? - Azzal játékosan közelebb hajoltam és apró puszikkal hintettem be az arcát, miközben hallgattam, ahogyan arról beszél, hogy nem tudhatják, hogy a mi gyermekünk. Pontosan tudom, hogy milyen veszélybe kerülne azzal, ha felvállalnánk, nem kell ezt elmondania nekem, aki elrejtette előle a gyermeket. De jobb lesz, ha mellette nőhet fel, ha tudhatja ő legalább, hogy ki az édesapja, míg ez az igazság a többi kíváncsi szem elől rejtve marad. - Nem fogja tőlem senki sem megtudni és ő is hidd el, hogy titokban fogja tartani, hogyha az apukája kéri meg rá. Hiszen már most beloptad magad a szívébe.. Csak nézz rá.. - Látom, ahogy csillogó szemekkel figyeli Sebastian-t. Az előbb is olyan szívesen a karjába mászott volna.. Kicsit felé fordítom a kislányunkat, hogyha esetleg szeretné, akkor bátran vegye a karjaiba. - Nem fog megharapni.. Bár ne tedd közel a mellkasodhoz.. Még fogak nélkül is fájni tud picit, mikor rászorít.. - Hogy én mennyire irigylem a férfiakat.. Ugyanakkor egyáltalán nem.. Hiszen ez az egész egy csodálatos kapcsot épít ki kettőnk között, amit semmi pénzért nem adnék át senkinek.
Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Winnie
❀ You and me
- S miből gondolod, hogy el akarnék szakadni ettől a világtól? Elpusztítani akarom, nem magam mögött hagyni, miként mindenki más boldogan éli a kis világát. Mindenki, aki gyűlöl engem. Mindenki, aki elítél már csak azért is, aki vagyok. A nevem, a vérem miatt. Már az előtt elítéltek, hogy bármit tettem volna. – Idegesen túrtam a szőke tincseim közé, szinte remegő kézzel. Ez az egész helyzet, maga a tudat, hogy hogyan is áll hozzám a világ maga… talán ez volt az, ami igazán az őrület határára sodort. Sőt, át is lendített azon, s nem volt visszaút. De tulajdonképpen már a születésem előtt erre voltam ítélve. Azzal, hogy Lilith vére csörgedezik az ereimben, nos, szinte halálra voltam ítélve. A kezemre pillantottam, majd inkább igyekeztem eltemetni magamban a gondolatokat. A kislányra emeltem a tekintetem, s megérintettem, majd inkább menekülvén felálltam, hogy az ablakhoz sétáljak. Még mindig úgy véltem, könnyebb lenne eltűnnöm. Vagy eltűnniük. De mégis itt voltam. Elowen túl keményen próbálkozott, nekem meg azt hiszem, kezdett elfogyni minden erőm a tiltakozásra. A kérdésemre adott válasza meglepett.
- Hogy… én? – Nyeltem egy nagyot, ahogy a kislányra tévedt a tekintetem. – Én… fogalmam sincs. Nem tudom. – Félrenéztem. Sosem gondolkodtam ilyeneken. Sosem terveztem gyereket, nem is érdekelt ez a része a dolognak. Utód, mi? Kipillantottam újra az ablakon. Nem tudom, honnan jött a név, amit végül kiejtettem a számon.
- Alesea? – Szinte megrágtam a nevet, elképzeltem a kislányra, s el is néztem felé. – Alesea Morgenstern. Nem hangzana rosszul. De nevezd el inkább te. Te vagy az anyja. – Tettem hozzá, majd igyekeztem újra komolyságot erőltetni magamra. – Még mindig nem érzem azt, hogy jó lenne, ha együtt maradnánk hárman. De ha semmiképpen sem tudlak lebeszélni róla… nos, egyelőre mégis csak legyen titokban, hogy az én vérem csörgedezik benne. Velem lehettek, de nem tudhatja senki, hogy a lányom. Senki. Érted? – Elowen szemeit fürkésztem. – Viselje a te vezetéknevedet. – Tettem hozzá, majd inkább újra az ablak felé fordultam.
Jobb lesz a lánynak így. Határozottan.
321 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Nem volt ok, amiért hátat fordítottam volna neki. Annyi szörnyűségen keresztül kitartottam mellette.. Nem is tudom, hogy hol lennék most nélküle. Az egész életem teljesen értékelhetetlen lenne a jelenléte nélkül. Én tiszta szívből szerettem őt. Képes lettem volna a saját életemet is feláldozni az övéért cserébe. Mérhetetlenül belefészkelte magát a szívembe, ahonnét már nem tudom kiűzni sem és a legjobb az egészben, hogy nem is akarom. Miért akarnék megszabadulni egy érzéstől, amivel megmenthetem a lelkének a töredékét. Amivel rávilágíthatok arra, hogy nem csak puszta szörnyűség lakozik benne? Hogy ő is ugyanolyan jó lehet, mint bármelyikünk. Más körülmények között, egy másik világban talán az is.
- Lehet, hogy nem mindenki lenne képes arra, hogy megbocsájtsa a vétkeidet. Nem is kérheted tőlük ezt. De ez nem jelentené azt, hogy nem szakadhatnánk el a világtól, amely oly kegyetlenül bánt veled és kezdhetnénk saját életet hármasban. - Nem akarok úgy az árnyvilág részese lenni, hogy közben ostoba szabályoknak kellene megfelelnem. Képes lennék vele a világ végére, a pokol bugyrai közé is költözni, hogy békében élhessünk. Nem akarom, hogy egy háborút vívjon, amit nem nyerhet meg annak érdekében, hogy valaki szeresse. Mikor már itt van mellette egy személy, aki teljes szívéből szereti. Csak egyszerűen már nem is tudom, hogy mégis mivel kellene felnyitnom a szemét arra, hogy ez így van. Hogy nincs egyedül ebben az elcseszett világban. Hogy mellette állok mindig, mindenben.
- Nem adtam még neki nevet.. Nem találtam igazából megfelelőt.. Te mit adnál neki? - Csillogó szemekkel néztem rá és őszintén kíváncsi voltam a válaszára. Ennek egy közös döntésnek kellene lennie, amit a két szülő hoz meg, nemde? Plusz olyasvalamit akartam, ami rá emlékeztethet, de nem találtam semmit igazán.. A Sabrina tiniboszorkánytól már a hideg futkosott a hátamon. Valami különlegeset és jelentőségteljeset akartam. Valószínűleg a magas igényeim miatt nem sikerült megtalálnom a megfelelőt.
Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Winnie
❀ You and me
Csak mélyen magamba szívtam a levegőt, melyet lassan ki is fújtam. Ez a makacs nő tényleg eltántoríthatatlan volt. Hogy tetszett-e a viselkedése? Az, hogy kiállt mellettem és valóban foggal-körömmel ragaszkodott hozzám? Fogalmam sincs. Nem tudok efféle kérdésekre reagálni, hiszen nem is értem igazán. Megszokhattam volna, hogy Elowen ilyen, hiszen mindig is ilyen volt, de eddig talán képtelen voltam arra, hogy észrevegyem őt. Azt, hogy talán ő az, aki igazán képes arra, hogy… engem…
Elharaptam a saját gondolatmenetem végét. Nem szabadott arra gondolnom, amire akartam. Nem. Csak a földet figyeltem, miként próbáltam összerakni magamban a dolgokat. A pofon helyét még éreztem, szinte égette az arcom, mégsem mozdult a kezem, hogy a helyét érintse. Nem volt rá szükség.
Megcsókolt, s éreztem, átéreztem, amit tudatni akart vele. Újból alátámasztotta azt, miszerint mellettem áll és akar engem. Nem hagyna el soha. Ha belegondolok, tényleg nem hagyott el azóta a nap óta, amióta visszatért az életembe. Pedig megtehette volna. Számtalan alkalma volt arra, hogy hátba támadjon, eláruljon, s az árnyvadászok oldalára állván a halálomat elérje. A végső bukásomat. S mégsem tette. Itt vagyunk mindketten és élünk. A ruhámat kezdtem piszkálni, tehetetlenségemben, az újabb szavak hallatán.
- Még akkor is, ha igazad van… amiket tettem, arra nem igazán van bocsánat. Megváltás. Senki sem nézné el azokat, amiket tettem. S ha ezt a nézőpontot nézzük, akkor kár is jónak lennem már. Kár követnem a fényt… a sötétség már magába fogadott, s körülölel, el nem eresztvén engem. S nekem így jó. Itt érzem otthon magam. Akár tetszik, akár nem, ez vagyok. Én ilyen maradok. – Pillantottam a nőre lassan, majd a karjaiban levő kislányra. Neki viszont jónak kell lennie. Más úton kell haladnia, mint ahol én haladtam. Hosszasan fürkésztem, majd a kezem lassan mozdult, hogy megérintsem a kislány kezét. Csak épp, hogy megérintettem, már vissza is húztam a kezem, hogy feltápászkodjak a földről. Ha Elowen nem állított meg, akkor az ablakig lépkedtem, hogy kinézzek rajta.
- Egyébként… miféle nevet adtál neki? – Kérdeztem meg halkan, miközben lassacskán ráemeltem a félhomályban Elowenre a tekintetemet.
333 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Nincs mód arra még a pokol bugyrai között sem, hogy elérd, hogy valaha elhagyjalak téged örökre. Melletted leszek, akár tetszik, akár nem. - Kell valaki mellette, aki megtanítja a dolgokra, aki felnyitja a szemét, ha ostobaságokat művel. Nem akarom megváltoztatni, egyszerűen csak szeretném, ha észrevenné, hogy legbelül mi is lakozik benne, hogy ne hunyjon szemet azaz apró jóság felett, ami ott van benne, különben mindketten elátkozottak leszünk egy örökkévalóságra. Nem egyszerű feladat, de ha egyszerű lenne talán nem is vállalkoztam volna önként és dalolva. Mellette akarok lenni, hiszen nélküle annyira értelmetlen az életem, hogy szinte arra sem érdemes, hogy kezdjek vele valamit. Egyáltalán próbálkozzak.
Szerettem volna meggyógyítani minden sebet, amelyet az életén keresztül szerzett, de nem voltam csodatevő. Addig nem is segíthettem neki, amíg ő el nem határozta, hogy hajlandó lesz megpróbálni. Hiszen minden rajta múlott. Csak rajta. Csókoltam tiszta szívből, hogy érezhesse mennyire szeretem őt. Nem testi vágy hajtott, vagy hogy itt és most megszabadítsam a ruháitól alig pár méterre a gyerekünktől, egyszerűen csak éreztetni akartam vele, hogy szeretem, hiszen ő is ugyanúgy megérdemli a szeretetet, mint bárki más. Az, hogy az anyja eldobta magától az nem azt jelenti, hogy neki is el kell dobnia a lányát magától. Nem lesz egyszerű, koránt sem.. De meg kell próbálnia.
- Kiállok azok mellett, akiket szeretek, akik fontosabbak számomra mindennél jobban. Ezek közé te is beletartozol, ha tetszik ez neked, ha nem. Nem igazán választás kérdése, ha őszinte akarok lenni. - Szerettem őt. Az első pillanattól, hogy megláttam beleszerettem. Lehet, hogy elfuserált és nem kellett volna, de nem érdekel. Nem hajtom a tökéletesség álcáját, nem kergetek elérhetetlen álmokat.. Bár valamilyen formában igen. Hiszen lehet, hogy egész életemet felszentelem majd annak, hogy elérjem szeressen, de talán ez a pillanat sosem jön majd el.
- Csak annyit szeretnék, hogy végre elfogadnád, hogy nem csak rossz lakozik benned, hogy van benned jóság és fény is. S, ez nem olyan rossz, mint gondolnád. Sőt, sokkal jobb. Nem vagy megmenthetetlen. Én segítenék. Csak engedned kell, hogy felnyissam a szemed arra, ami már eleve ott van benned. - Én látom és nem azért, mert őrült lennék. Ha nem lenne ott egy apró szikra, egy kisebb lehetőség, akkor én sem szúrhatnám ki.  
Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Winnie
❀ You and me
Kezdtek elhagyni a szavak, s ellenérvek, melyeket Elowen fejéhez vághattam volna. Egyszerűen mindketten csak önmagunkat ismételgettük, anélkül, hogy a másikunk belátta volna, kinek is van igaza. Én nem hittem neki, ő nem hitt nekem, akárhonnan is nézzük, ez teljességgel maga volt a zsákutca. Szinte már csak a fejemet ráztam a szavakra, jelezve, mennyire nem értek egyet vele.
- El és el is foglak lökni. Egy nap talán annyira, hogy sose akarj visszajönni. Életed legjobb döntése volt, mikor magad mögött hagytál, Elowen… sosem kellett volna visszanézned. Sosem kellett volna, hogy visszatérj hozzám, érted? – Már csak suttogtam a szavakat, s a kérdést. Értetlenül álltam és néztem őt, majd tovább beszélt, s beszéltem.
Végül éreztem a pofont, mely az arcomon csattant. Nos, a meglepettség nagyobb volt, mint maga a fájdalom. Megütött. Képes volt megütni engem? Mégis mi a fenét képzel magáról? A düh és az értetlenség keveredett bennem.
Tudtam, hogy a kislány semmiről sem tehet. Nem kellett volna egy rossz szót sem mondanom róla, de ha egyszer az ő Sorsa felől kellett döntenem, nos, elkerülhetetlen volt, hogy szóba hozzam. S továbbra is tartottam magam a saját igazamhoz, bármit is mondott. Bármennyire is üvöltött.
Milyen irónikus, hogy ő, anyaként mennyire kiáll a saját gyermeke mellett. S mennyire szánalmas, hogy az én anyám képes volt eldobni magától… sőt, talán azt is megbánta már, hogy egyáltalán a világra hozott. Vajon Elowen is eljut egyszer majd erre a szintre? Megbán mindent, ami mellett most kiáll? S mi van, ha ő maga is eldobja majd egyszer magától a gyermeket, csak azért, mert az, aki? Bármi megtörténhet. Nem hiszek a jóban, nem hiszek a megváltásban sem, sem semmi ehhez hasonló dologban.
- Semmire sem vagyok képes, Elowen… - Suttogtam halkan, szinte megtörten. Ezután érkezett a csók, melyet viszonoztam, de végül eltoltam magamtól, hogy a földre ülve gondolkozni kezdjek. Arra eszméltem fel, hogy Elowen leült mellém a kislánnyal együtt. Lassan emeltem rájuk a tekintetemet. A látványuk túlságosan idilli volt, s túlságosan… nos, nem valós. Avagy, túl álomszerű. Ez a legjobb megfogalmazás rá.
- Hogyan vagy képes minderre? A töretlen hited, nem csak bennem, de a világban… kiállsz a gyerek mellett, kiállsz mellettem… nem értem. – Sóhajtottam, majd fejemet az ajtónak döntve lehunytam a szemeimet. Egyik lábamat kinyújtottam, míg másik felhúzott lábamra helyeztem a kezemet, s szinte megmarkoltam a nadrágot rajta. Próbáltam magamat lenyugtatni.
- Mégis mi az, amit vársz tőlem? – Pillantottam fel, egyenesen a plafonra. Hangom túlságosan is nyugodt volt már, pedig belül tényleg szétszakított ez az egész helyzet. Nem néztem a párosra, nem akartam. Talán úgy éreztem, hogy így tisztábban tudok gondolkodni… így, hogy nem befolyásol a látványuk.
428 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Gondolj, amit csak akarsz. Csak úgy láthatom ezeket a dolgokat, hogy rohadtul ott van benned Sebastian! Ismerlek már, mint a tenyeremet mindig ezt csinálod. Mikor közel kerülök hozzád, mikor már felnyithatnám a szemed arra, hogy több vagy, mint egyszerű szörnyeteg, mint ahogyan az apád elhitette veled az a rakás szarkupac.. Ellöksz magadtól újra meg újra, mintha megégetnéd magad. Vedd már észre, hogy csak segíteni akarok. Nem megváltoztatni téged, hanem csak felnyitni a szemed, hogy több lakozik benned és ez nem feltétlenül egyenlő a gyengeséggel, vagy a bukással. - Néha utáltam, hogy nem akarja meglátni azt, ami szinte kiböki a szemét. Legszívesebben ráerőszakoltam volna. Belenyomtam volna az arcát abba a sok szarságba, ami bennem lezajlik akárhányszor mellette vagyok, hogy tudja ő neki sem sokkal egyszerűbb. Hiszen a rúna eltávolítása semmit nem segített. Ez pedig tudom jól, hogy összekuszálja, de nem segíthetek rajta, ha nem engedi. Meg hát.. Először saját magának kellene segítenie.
A kezem olyan hirtelen lendült és csattant az arcán, hogy szinte én sem vettem észre, hogy megtettem mégis egyfajta düh kezdett el tombolni bennem. - Még egyszer ne merd ezt mondani a kislányunkról. Ne merd azt mondani, hogy senki nem fogja szeretni, mert én már a saját életemnél is jobban szeretem őt. Mindenki szeretni fogja, mert neki megadják azt az esélyt, amit neked soha senki nem adott meg. Egy tiszta lapot. Ne csinálj úgy, mint az anyád, aki a benned csörgedező vér miatt elítélt és, ha még egy rossz szót mersz szólni a lányunkra magad miatt én esküszöm, hogy kitépem a szívedet a helyéről és megmutatom, hogy pontosan ugyanolyan, mint bárki másé. Hogy képes vagy a szeretetre csak szedd már össze magad JONATHAN CHRISTOPHER MORGENSTERN. - Teljes torkom szakadtából üvöltöttem a szavakat, mintha ezzel újabb és újabb pofonnal ajándékozhatnám őt meg. Habár tudtam, hogy a gyermeknek ezt nem kellene végighallgatnia most esély sem volt arra, hogy elvonuljunk és megbeszéljük ezt csendben egymás között. Nem akartam magára hagyni a kisbabánkat, de a nagy gyereket sem akartam egyedül hagyni. Lehetetlen helyzet volt az egész. (..)
A falhoz taszítom szorítom, a teljes testemmel, szívemből rohamozó szenvedéllyel csókolom telis-tele szeretettel. Hogy megértse végre nekem csak ő létezik, számomra ő az egyetlen, aki igazán fontos. Miért nem tudja mindezt megérteni? Hogy örök társamként választottam és bármennyire is makacs én mindig makacsabb leszek és mellette leszek. Eltol magától a kislány pedig újra sírni kezd. Szinte ösztönszerűen kapom a karjaimba és ringatni kezdtem, miközben láttam, ahogyan ő összekuporodott a földön. Követve a példáját a kezemben a kislánnyal ültem le a hátamat az ajtó egy kis részének, félig a falnak támasztva. A kislányunkat pedig a combomra fektetve nyugtattam. - Hát semmi baj nincsen, kicsi csillagom. - Gügyögtem a kislányunknak, miközben a szemem sarkából Sebastian-t figyeltem.
Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Winnie
❀ You and me
- Hát épp erről van szó, Elowen! Te látsz valamit, csakis te, és valami olyat, ami sosem volt itt. Azt hiszed, mindig is azt hitted, hogy Valentine tett ilyenné engem… hogy ő az oka annak, hogy egy szörnyeteg vált belőlem, de tévedsz. Mindig is ilyen voltam. Ha nem ő nevel, ha nem ő az apám, akkor is az vagyok, aki. Ezen sem te, sem senki más nem változtathat. Az pedig, hogy képtelen vagyok az érzésekre… jobb is így. Sok mindentől megóvom saját magam. – A gyerekre pillantottam, ahogy Elowen róla kezdett beszélni. Idegesített ez… az, hogy létezik, az, hogy ennyire felkavar a tény, miszerint itt van, s lélegzik… s miattam sír. – Nem a szüleim hibája miatt szenved, hanem a te hibádból. Te hoztad rá a bajt… neked kellett volna végiggondolnod ésszerűen azt, hogy világra hozod-e őt, avagy sem. Elárulom: nem kellett volna! Ő is csak egy olyan szörnyszülött, avagy korcs, mint én vagyok. S képtelen lesz bárki is szeretni őt, csak azért, mert köze van hozzám. Az én vérem csörgedezik az ereiben, s ez épp elég ok a gyűlöletre. – Elowenre emeltem végül a tekintetem, mely határozott volt. Hittem a szavaimban, s annak igaz valójukban.
- Mégis mit érdemel meg? Azt, hogy lépten-nyomon megvessék, s utálják? Ezt kapja tőlem. Mellettem. Avagy általam. Semmi sem jó ezek közül. – Mély levegőt vettem, ahogy a tekintetem újra a kislányra tévedt. Miért is veszekszünk mi ezen? Miért mentem egyáltalán bele ebbe? Nem kellett volna. El kellett volna mennem azonnal, ahogyan megérkeztünk. Sőt, be sem kellett volna jönnöm Elowennel. Elkerülhettük volna ezt az egész mizériát, melynek semmi, de semmi értelme.
Nincsen benne semmi. Érzések, bűntudat, fájdalom… egyszerűen semmi. Teljességgel üres vagyok, ez a nő mégis többet lát belém, mintsem szabadna. Vak. Tényleg, annyira vak… annyira naiv kis fruska. De makacs is. S ragaszkodó. Ám ez engem ezekben a pillanatokban mégsem érdekelt. Elindultam, hogy faképnél hagyjam végre. S talán sikerült volna, ha egy kicsivel gyorsabb vagyok. Ha egy kicsivel előbb próbálok eltűnni. De most Elowen volt az, aki győzött. Megragadta a karom, hogy visszarántson. Hallottam, ahogyan az ajtó becsapódik, s én nekidőltem. A nőre pillantottam, s nyitottam a számat, hogy tiltakozni kezdjek, de megszólalt. Nem hagyott szóhoz jutni. Én pedig csak még jobban összezavarodtam a szavakra, melyek elhagyták a száját. Ez a nő… nem is értem.
- Már megmondtam, hogy elég ebből, Elowen! Az, hogy megszülted, a te felelősséged… ha valaha megkérdezted volna, akarom-e, én… - A keze az arcomhoz ért, így a szó újra a torkomra forrt. Nem tudtam, miket is vált ki belőlem pontosan Elowen közelsége, de valahogy különös volt. Megcsókolt, s ezúttal nem ellenkeztem. De tudtam, hogy hiba mindaz, ami történik. Hiba, mert neki nem szabadna szeretnie. Ahogyan senkinek sem szabad szeretnie olyasvalakit, mint én. Hiszen Valentine megmondta…
Lágyan, lassan csókoltam vissza, néhány hosszabb pillanaton keresztül. Aztán kezemet lassan Elowen arcára csúsztattam, hogy megérintsem, s végül elszakadtam az ajkaitól, hogy lenézzek rá. Azt láthatta rajtam, hogy még inkább összezavarodtam. Eltoltam magamtól teljesen, hogy a földre csúszhassak az ajtónak dőlve továbbra is, s leülve felhúztam a lábaimat, hogy aztán magam elé meredhessek. Csak bámultam a földet, miközben lassan elkezdett újra sírni a kislány, aki az ágyon maradt egymaga. Én azonban meg sem hallottam ezt, annyira a saját gondolataimba, elmémbe voltam merülve.
535 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Nem vagyok őrült, nem vagyok vak. Egyszerűen azt látom benned, amit senki más nem hajlandó észrevenni. Hogy mennyire szenvedsz, mert nem tudod mit kezdj az érzéseiddel, hogy miképpen kellene érezned. Azt is látom rajtad, hogy mennyire összezavar, hogy melletted vagyok mindennek ellenére.. Ez a kisbaba pedig feltétel nélkül szeret. Ne törd össze, ahogyan veled tették.. Ne engedd, hogy az apád és az anyád hibái miatt ő is szenvedjen. Vele együtt.. Neked is meg kell tanulnod újra szeretni. Engedni, hogy szeressenek, hogy szerethesselek. S, hogy megpróbálj te is szeretni. - Tudom jól, hogy számára kicsit bonyolult, hogy milyen is az, amikor szeretünk valakit, de én bármire hajlandó vagyok, hogy átsegítsem ezen. Mindig itt lennék mellette, nem taszíthat el, nem lökhet el magától, mert abba én belepusztulok. A lelkem, szívem az övé és senki másé.
- A gyerek érdekeit nézem. Megérdemli, hogy az igazi apja mellett nőjön fel, hogy ismerje és eldönthesse, hogy szereti, elfogadja-e vagy sem. Nem pedig történetekből fog csak hallani az apjáról. Joga van hozzá. Ne vond meg tőle azt, amit tőled megvontak. - Elhagyta az anyja, vagy az apja szakította el... Talán nem is számít, hiszen egy idő után az anyja amúgy is feladta volna, vagy talán gyermekként végzett volna életem szerelmével csak azért, mert démonvér keringett az ereiben, amelybe nem volt beleszólása. Nem az ő döntése volt. Az anyja pedig észre sem vette, hogy mivel mérgezte a még meg nem született gyermekét Valentine. S, még őt meri okolni, amiért csak a kegyetlenséget ismeri.
- Határozottan nincs benned semmi. Tényleg, hogyne. Attól még, hogy nem vagy hajlandó elfogadni, hogy azt hiszed ez az egész csak puszta gyengeség még nem azt jelenti, hogy nincs benned. - Mindig úgy érzem, amikor haladást érek el vele szemben, akkor legalább három lépést teszek hátrafelé, aztán még futok is egy kicsit, hogy felvegyem a tökéletes távolságot a következő nekifutásnak csak azért, hogy ismét falnak ütközzek. Néha kételkedem abban, hogy bármit képes lennék elérni vele kapcsolatban. Azonban ez még nem akadályoz meg engem abban, hogy próbálkozzak.
Nem engedhettem, hogy elmeneküljön, de féltem gyerekkel együtt hadakozni vele. Emlékszem megannyi alkalommal végződött rosszul már kettőnk között egy-egy veszekedés. Példának okáért alig pár órával ezelőtt is egymás torkának estünk. Óvatosan leteszem a kislányunkat az ágyra, majd mielőtt még kimasírozhatna az ajtón megragadom a karját és teljes erőmből visszarántom magamhoz, hogy teste az enyémnek ütközik, az ajtót pedig, amin ki akart menni bevágom és a testemmel szorítom őt hozzá. - Na, idefigyelj Sebastian. Nem mész el. Nem hagysz el. Velem maradsz. Velünk maradsz. Killian nem az apja a gyereknek, hanem te. Lehet, hogy ő pincsi módjára fogja teljesíteni a kérésed, de én nem mondom, hogy el is fogadom. Ha hülyeséget csinálsz, akkor mindig itt leszek, hogy erre felhívjam a figyelmet. Most pedig orbitális hülyeséget mondasz. Nem érdekel engem senki és semmi, csak te és a kislányunk. Nagyobb biztonságban van, ha velünk van, mintha nem. Ezt bebizonyítottad egyedül nem tudnám megvédeni, ahhoz te is kellesz. Úgyhogy most azonnal szedd össze magad és viselkedj úgy, mint egy férfi, mert nincs kedvem egy pólyás kisbabához, aki csak összehozni tudja a babát, de gondoskodni az már luxus. - Kezeimet az arcára simítom, majd pipiskedve húzom picit közelebb, hogy szenvedélyesen megcsókoljam, miközben még mindig az ajtóhoz préselem.
Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Winnie
❀ You and me
A fejemet ráztam a szavaira. Nem értette a lényeget, vagy csak nem akarta elfogadni, amit mondtam.
- Nem erről van szó, Elowen. Nem arról, hogy nem fogadlak el téged… ha nem így tenném, már tényleg megöltelek volna. Senki sem bírt ki még ennyi időt mellettem és ez nem véletlen, mégis… néha úgy érzem, csak őrült vagy. Őrült, hogy mellettem vagy és vak, mert nem látod, hogy mi vagyok. Látni akarod azt a jót bennem, ami sosem volt. Ez pedig… nos, határozottan őrült dolog. – Nevettem fel röviden, de a további szóváltások újra elhallgattattak. Nem támadásnak vettem, pusztán kételkedtem abban, hogy belém láthat. Hiába próbált az ellenkezőjéről meggyőzni, nem sikerült.
- Közelebb, de miért? Így is közel vagy a sötétséghez, ne akard, hogy teljesen magába szippantson. A gyerek érdekeit nézd, ne a saját magadét. – Jegyeztem meg, s volt benne igazság. Attól, hogy ő maga olyannyira ragaszkodik hozzám, az egy dolog. Neki sem tettem jót a jelenlétemmel, hiszen sokszor csak bántottam és kihasználtam. Ha valóban fontos számára a gyerek sorsa, akkor rá kell jönnie, hogy az a legjobb neki, ha távol van tőlem.
Amikor felhívta a figyelmem arra, hogy Winnienek szólítottam, meglepődtem egy fél pillanatra. Nem tűnt fel, hogy ezt a nevet mondtam volna ki. De ha így történt, akkor… miért?
- Érzések… annyira szánalmas erről beszélgetnünk, nem gondolod? Neked talán vannak érzéseid, de nekem nincs. Bennem semmi sincs, érted? Csak a démonnak a vére, amit kaptam. Ennyi és nem több. Ezt… ezt fogadd már el végre! – A hangomat is megemeltem ezeknél a szavaknál. Dühös voltam, hogy foggal-körömmel ragaszkodott valamihez, amihez nem kellett volna.
El akartam menni, lezártnak tekintve az egész témát, azonban a szavak, amiket még hozzám vágott, nos, rosszul estek. Igen, anyám elhagyott, mert gyűlölt. Apám mindig is ezt mondta, s belém vésődött ez a tény. Azonban… én nem ezt a sorsot szántam annak a gyereknek. Nem azt, amit én kaptam. Nem.
- Neki ott lesz Killian. Már megbeszéltük, hogy ő lesz az apja… nem fog nemet mondani. – Néztem Elowenre egy röpke pillanatra, majd az ajtóhoz léptem. Mennem kellett volna. Magam mögött hagyni mindent, őket, a múltamat, a lehetséges jövőmmel együtt. De nem voltam rá képes. Azt hiszem, ezekben a pillanatokban semmire sem lettem volna képes.
- Muszáj. – Suttogtam halk válaszként, majd megmarkoltam az ajtófélfát olyannyira, hogy az szinte összeroppant az ujjaim közt. Aztán sikerült erőt vennem magamon és kiléptem az ajtón, sőt, kiviharzottam a lakásból, amennyiben Elowen nem állított meg.
400 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Nem számít, hogy mi történt a múltban. Nem változtathatunk rajta. Ahogyan te magad sem változtathatsz azon, aki én vagyok. Én sem akarlak megváltoztatni.. Elfogadlak úgy, ahogy vagy és kérlek te is fogadj el engem még akkor is, ha néha rendkívül nehéz engem elviselni. - Elég makacs és önfejű tudok lenni ezt már igazából csak Ő maga tudná tetőzni igazából. Talán pontosan ezért is illünk olyan jól egymáshoz. Mert hasonlítunk, de ugyanakkor rengeteg dologban különbözünk.
- Ne vedd támadásnak, hogy kiismertelek. Nem vagy tőle gyengébb, hiszen itt vagyok az oldaladon, a gyerekünkkel. Az pedig, hogy tudok olvasni benned jó dolog, hiszen így közelebb kerülhetünk egymáshoz.. - Nem akarom, hogy ennyire rettegjen az érzésektől, amelyek valahol mélyen eltemetve ott lakoznak benne csak olyan régen találkozott velük utoljára, hogy már nem is tudja miképpen kellene hozzáállni. - Az pedig, hogy már nem Elowen-nek nevezel, hanem Winnie-nek csak szintén azt mutatja, hogy megenyhültél az irányomba. Hogy érzéseid vannak, akár tetszik, akár nem. S nem kell félned. Nem olyan rettentően rossz dolog ez, mint azt valószínűleg gondolod. - Valentine neveltetésében nekem is volt már szerencsém. Habár én sosem néztem fel rá így engem koránt sem tudott olyannyira befolyásolni, mint Sebastian-t. Az én szememben nem volt több, mint egy szörnyetegnél. Nekem megvolt a magam családja, a neveltetésem és csak sajnálom azt, hogy Sebastian-nak ebből nem járt ki. Hiszen a legjobbat érdemelte volna. Én ezt akarom megadni neki. Se többet, se kevesebbet. - Ő a lányod. Nem fordíthatsz neki hátat Sebastian. Pontosan tudod, hogy milyen érzés az, amikor az egyik szülőd hátrahagy. Kérlek ne tedd ezt vele. - Hittem benne, mindig is hinni fogok, mert nélküle már rég halott lennék. Még akkor is, ha egyszerű emlékképként létezett a fejemben még akkor is erőt adott nekem ahhoz, hogy ne érezzem úgy, hogy az egész lényem belepusztul az elvesztésének a fájdalmába. Mikor meg akartam halni, az emlékébe kapaszkodtam, abba, akit szerettem. Ha valaki képes minket a legsötétebb gödörből is kirángatni.. Azt meg kell becsülnünk. Mindenáron.
- Kérlek.. Próbáld meg.. A kedvemért.. A kedvünkért. Végig melletted leszek. Minden egyes lépésnél. Apró lépésenként haladunk, rendben? Kérlek ne fordíts nekünk hátat.. Ne hagyj magunkra.. - Egyszer már elveszítettem én nem bírnám ki még egyszer. Habár most erősnek kellene lennem a lányomért ez a helyzet egy kicsit másabb lenne ettől. De nem lenne kevésbé fájdalmas.

Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Winnie
❀ You and me
Nem tudtam felelni a kérdésére, így ügyesen figyelmen kívül hagytam. A további szavaira viszont gondterhelten sóhajtottam egy nagyobbat, mélyen szívva magamba a levegőt.
- Épp ez okozza a legtöbb problémát, ha nem vetted volna még észre. Nézd meg, most is hova jutottunk… mindez azért történt, mert ellenszegültél… vagyis, nem, a gyerek voltaképpen nem emiatt fogant meg, de nem ezen van a hangsúly. – Idegességemben már nem is tudtam mit beszélek, avagy mennyire helytállóak a mondatok, melyek elhagyják az ajkaim. Talán semennyire. Talán csak be kellene fognom, s elfogadnom a kialakult helyzetet. Sőt mi több, a gyereket, Elowennel együtt.
A gyermekre pillantottam, majd a lányra, mikor próbált meggyőzni a saját igazáról, arról, hogy én szeretem ezt a gyereket. Mégis miből gondolja ezt? Mégis honnan veszi, hogy képes vagyok ilyesfajta érzésekre? Elfelejtette talán, hogy mi vagyok?
- Ne próbálj belém látni, rendben? Kétlem, hogy mindent értesz, ami bennem, avagy velem történik… képtelenség, hogy te, mint kívülálló, érts mindent. Hiszen ez lehetetlen. Te más vagy, mint én. Nem láthatsz belém… nem tudhatod, mi zajlik bennem… - Magyaráztam, kihangsúlyozva újra meg újra, hogy nem érthet semmit. – Te csak látni akarsz valamit. Mindig is egy délibábot kergettél, mikor rám néztél, Winnie. – Szinte fel sem tűnt, hogy a becenevét ejtettem ki a számon. – Hittél bennem, most is hiszel, de feleslegesen. Nem az vagyok, akinek gondolsz… és épp ezért nem lehetek ennek a gyereknek a közelében.
Figyeltem a kislányt, ahogy felém nyújtózkodik, s láttam, ahogy megtelnek könnyekkel a szemei, mikor elléptem tőle. Zokogott. De nem hittem el, hogy miattam… hiszen semmit sem tettem. Nem bántottam, szóval nem sírhatott miattam. Nyitottam volna a számat, hogy kérdezzek valamit, de Elowen megelőzött.
- Elowen… én… - Mit a fenét kellett volna erre reagálnom? A mellkasomban furcsa dolgokat tapasztaltam, ahogy őket figyeltem. Nem értettem továbbra sem semmit és ezt gyűlöltem. Én mindig tisztában voltam mindennel. Sőt, mindent én magam irányítottam. Minden nekem dolgozott, mindenki az én parancsaimat követte. Mégis, ezekben a pillanatokban nem voltam ura sem a helyzetnek, sem pedig önmagamnak. S ezt utáltam. Sarkon fordultam, hogy elinduljak kifelé a szobából. Az ajtóig el is jutottam, ott torpantam meg, miközben kezemmel megtámaszkodtam az ajtófélfában.
- Sajnálom, de erre én nem vagyok képes… tényleg nem. – Suttogtam magam elé, de végül nem mozdultam egy tapodtat sem. Kellettek… mindketten. Már tudtam, hogy nem akarom őket elengedni, mégsem voltam képes kimondani. Vagy épp tenni érte.
Belém nevelték, hogy mi vagyok, s hogy nem lehet szeretni. Ez annyira belém égett, hogy túlságosan megrémített a gondolat, miszerint van valaki, vagy valakik, akik mégiscsak másképp látják a dolgot. Elhiszik, hogy nem csak a sötétség lakozik bennem, hanem több. De ez a reménysugár… hiába volt meg. A sötétség már magával ragadott… nem tudtam, képes vagyok-e leküzdeni mindezt.
447 words ❀
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- De miért...? - Nem értem, hogy miért akarja elutasítani ennyire. Lehet, hogy mindenki szemében nem más, mint a történetünk fő gonosza.. De én elmondanám neki mindazt, amiért beleszerettem. Hogy önzetlen volt, amikor szükségem volt rá. Hogy ott volt nekem, akármikor szükségem volt rá. Nem számít mennyire kegyetlen tudott lenni, vagy makacs mindig is láttam a szerethető, gyengéd oldalát, amitől úgy rettegett, mint egy mókus az erdőtűztől. Hiszen most is úgy retteg attól, hogy megpróbáljon nyitottan hozzáállni a gyerekhez, hogy az szinte hihetetlen.
- Tudod jól, hogy lehetetlent kérsz. Azért élek, hogy ellened szegüljek. Nem másért. - Ha én nem állok neki ellen, akkor ki fog? Dorian is előbb vagy utóbb fejet hajtana az akarata ellen, de én nem. Nem fogok hátat fordítani a gyerekem apjának, életem szerelmének csak azért, mert ő erre kér engem. Nem tehetem.
- Akkor tömném hazugságokkal a fejét, ha nem lenne igaz. De mindketten tudjuk, hogy az igazat mondtam. Akarod, vagy sem szereted. Nem kell kimondanod megteszem én helyetted. Látom rajtad. Ismerlek már Sebastian. Jobban, mint te saját magadat. - Kísértetiesen kiismertem már a gondolkodásmódját, hogy mi is vezérli a tetteit. Habár ez még azon egy percig sem változtat, hogy legalább annyira vagyok lobbanékony, mint Ő maga. Néha egy kicsit túlzásokba esek, ahogy az előbb is képes lettem volna végezni vele, hogy megóvjam a kislányunkat. Azt hiszem, hogy egy kicsit talán túlteng bennem az anyai ösztön. Az Ő anyjának is pontosan ezt kellett volna tennie. Akkor minden másképp történt volna. Bár, akkor lehet, hogy sosem találkozunk. Úgyhogy inkább semmit sem változtatnék meg a múltunkon.
A gyerkőc úgy nyújtózik feléje, szinte már csak azt várja, hogy a karjaiba zárja és ott pihenhessen a mellkasán. Mégis látom rajta, hogy nem tudja mit is kezdjen ezzel az érzéssel a történéssel, mintha megégettem volna úgy néz rám. Pedig én nem akartam ártani.. Csak azt akarom, hogy értse meg, hogy érezze.. Szeretik.
Fáj, hogy ennyire nem érzi magát méltónak minderre és, ahogy hátrébb lép a kislány kegyetlen zokogásban tör ki és újra a karjaimba vonom, hogy megnyugtassam. - Nincsen semmi baj kicsim, nem lesz semmi baj. Itt vagyunk, mind a ketten. - Suttogom neki, miközben óvatosan ringatom a karjaimban. - A múlton nem rágódhatsz már, Sebastian. A kislányod is szeret és szeretni is fog erről gondoskodom. Ne lökj el bennünket kérlek. - Tekintetem hol a kislány könnyes szemein állapodik meg, hol pedig Sebastian alakján.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Chulyin kapcsolati hálója

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Alternatív :: lezárt játékok-
Ugrás: