descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Caralyn szobája
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
can't let her go
[You must be registered and logged in to see this image.]Sosem volt könnyű számomra az, hogy feldolgozzam néhány ember már nem lehet az életem részese. Ezt pedig Cece tudta a legjobban. Ő volt az egyetlen állandó szereplője az őrült kavalkádomnak, amit az életemnek nevezhettem. Pontosan tudta, hogy mennyire szenvedek mégis sikerült mindig valahogy visszarángatnia a valóságba és nem hagyta, hogy a sebeimet nyalogatva üljek egy sarokban. Most azonban, hogy ez a behatás megszűnt, hogy már nincs ő sem velem csak arra tudok gondolni, hogy az én hibámból halt meg, hogy nem voltam elég jó társ mellette. Miattam halt meg az anyám is, mert valamilyen módon sikerült őt belekavarnom ebbe az egészbe. Nem tudom, hogy annak a démonnak köze lehet hozzá, akivel a legutóbb volt szerencsém összeakadni, bár azóta nem igazán keresett valószínűleg talált magának más játékszert, akit kínozhat a maga módján. Mégis nem tudom elengedni a lehetőséget, hogy benne volt a keze úgyhogy valahogy őt is meg kell találnom. Addig sem fogok azon rágódni, hogy Cece nem lehet velem. Hiszen egy ilyen ügybe sosem rángatnám bele. Nem akarnám, hogy baja essen. De a legrosszabb talán az egészben az, hogy amennyire próbálok megóvni másokat a szenvedéstől, fájdalomtól és minden veszélytől, amitől csak óvni tudom őket, annál hamarabb súlyt le rájuk mindaz, amitől reményeim szerint sikerült őket elzárnom.
- Nem lehet faszságnak nevezni, ha ez az igazság. Ő mindig megtalálta a módját, hogy megvédjen még akkor is, ha az a saját kárára történt. Nem hiába sérült le nem egyszer már miattam. - Néha tényleg úgy éreztem, hogy nem vagyok igazán árnyvadásznak való. Talán mert félig a mondén világban nevelkedtem és csak később volt lehetőségem belecsöppenni mindebbe az egészbe. Mégis nem voltam annyira elkésve, hogy ne kezdjem meg a hivatalos kiképzéseket, de valahogy azt hiszem mégis másabb, ha az ember tényleg az árnyvadász kultúrával körülölelve nő fel. Nem minden téren előnyös, de talán az én esetemben előnyösebb lett volna, mert akkor még most is élhetne Cece.
- Nem mondhatnám, hogy a latin filozófusok valaha is a kedvenceim lettek volna. - Nem igazán voltam mintatanuló semmilyen téren. Leginkább azért, mert csak azzal foglalkoztam, ami érdekelt abból pedig roppantul kevés volt. De talán nem ártott volna jobban odafigyelnem mindenre. Ha nem csak teljesen beszűkülten figyeltem volna a világot, hanem tényleg nyitott szemmel jártam volna benne.
- Csak azt nem értem, hogy a tündéreknek miért volt olyan fontos a holtestek elvétele.. Mármint ez megnehezíti a búcsút, lelki sebeket okoz vele egy-két személynek, de akkor sem értem a hosszútávú célt. Tündérek esetében pedig nem szabad éppenséggel beérni ennyivel. - Szeretnék válaszokat kapni a dolgok miértjére, de nem hiszem, hogy bármelyik tündér is szíves örömest törne ki igazmondásban pusztán azért, mert megkérdezem.  
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
Don't let your feelings take control
[You must be registered and logged in to see this image.]Persze, még tőlem is meredek volt, hogy azt gondoltam, tudok segíteni, mert hát Raziel látja lelkem, ennél messzebb még talán soha nem voltam attól, hogy hasznos legyek, mégsem tudtam rávenni magam, hogy távozzak. Kellett volna, nyilvánvalóan, valószínűleg Thomas is baromira hálás lett volna, ha magára hagyom inkább, ám a lelkiismeretem mélyén Cece emléke nem engedte, hogy elsétáljak. Legyen bármennyire kínos és kellemetlen ez az egész mindkettőnknek – révén, hogy lényegében idegenek vagyunk egymás számára – a fura belső kényszerem tenni akart valamit. Nem azért, mert sajnálta Thomast, hanem mert nagyon szerette Cece-t. És, azzal, hogy szerette Cece-t, együtt járt az is, hogy a parabataiát is, még akkor is, ha ennél kevesebbet már tényleg nem is tudhattam róla. Ők egyek voltak, összetartoztak, kapcsolt áruként jöttek egy csomagban, és bármennyire is könnyű lett volna most félrenézni, nem lehetett külön kezelni őket.
- Mondjuk elég jól gondoskodott arról, hogy ne lehessen csak úgy elfelejteni. – húzom szomorú mosolyra a számat a megannyi emlékre, ami az elmémbe kúszik a neve említésére. A veszteség egészen különféle szinteken szivárgott be az ember életében, az első sokk mindig a nagyobb képet engedte láttatni, nagy általánosságban igyekezett mindenki feldolgozni, hogy elvették tőle az élete egy biztos pontját, majd, mielőtt még a sors engedte volna, hogy belenyugodjunk, felütötték a fejüket az apró dolgok. Egész eddig bele sem gondoltam, hogy soha többé nem leszek képes semmit megtalálni a konyhában. Hogy nem lesz többé hajnali muffinbuli a hűtő mellett gubbasztva a földön. Hogy nem lesz, aki a legváratlanabb helyzetekben kerít elő dugicsokikat nassolni. Nincs többé Cece, akit a hátamon cipelek végig az intézet folyosóin, aki olyan röhejesen édesen tudott nevetni a legapróbb dolgokon is, és aki a végletekig pozitív maradt akkor is, mikor én már nem tudtam.
- Nem, azt tényleg nem. – felelem halkan, néhány lassú pislogással kísérve igyekszem visszarángatni magam a valóságba a megannyi emlékkép csapdájából. – Az önmarcangolás nagyon veszélyes, ha te magadat okolod, fel fogják használni ellened. Ne adj önként fegyvert az ellenség kezébe.
Felkönyökölök az ágyon, pont eléggé ahhoz, hogy jobb rálátást kapjak Thomasra, aki viszont csupán futva pillant rám. Miután a kép visszakerül az éjjeliszekrényre, a tekintete mereven a padlót kezdi fixírozni, és a világ összes szava is kevésnek bizonyul ahhoz, hogy újra rám nézzen. Ettől függetlenül én mondjuk, bevetem őket, ha már itt vagyok. Nem Ő az egyetlen makacs árnyvadász, akit ismerek, ennél nagyobb kihívással is találkoztam már.
- Igen, és ha Valentine jobb apa, akkor a fia nem kezd őrült tömeggyilkolásba. – folytatom, akkor is, ha a szavaim csupán a tarkóját érik. – Ha okosabb emberek ülnének a Klávéban, észrevették volna a fenyegetést, és még azelőtt lépnek, hogy ez egyáltalán megtörténhet. Ha kicsit jobb árnyvadászok vagyunk, az intézeteink nem buknak el sorra. Ne visszafelé nézz, Thomas, hanem előre. Ne kínozd magad ilyenekkel, és legfőképp ne mondj ilyen faszságokat! … Bocsi.
Bocsánatkérőn hördülök fel, amint a szavak elhagyják a számat, de mivel visszaszívni már úgysem tudom őket, inkább folytatom. Ha eddig még nem könyvelte el, hogy maximálisan érzéketlen seggfej vagyok, itt a remek alkalom. A legjobb, ha már az elején csalódást okozok, akkor a későbbiekben sem számít másra.
- Hé! – egy meglepően könnyed mozdulattal újra ülőhelyzetbe tornázom magam, a térdeimmel, amolyan baráti gesztusnak szánva, óvatosan lökve egyet az övén. – Cece téged választott, és biztos vagyok benne, hogy okkal. Én bízom a döntéseiben, neked is ezt kellene. Nem igazán értem ennek a kapocsnak a működését, de a ti furán ellentétes mivoltotok piszkosul jól működött együtt, és ez legalább annyira a te érdemed is, mint az övé, szóval ne becsüld alá magad. Nem emlékszel a nagy latin filozófus klasszikusokra, akik azt hirdették, hogy a napfény is akkor a legszebb, ha van hozzá egy derűs égbolt, amit beragyoghat? Kérlek, ne kelljen visszaidéznem.

 
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
can't let her go
[You must be registered and logged in to see this image.]Kezdem úgy érezni, hogy Cece nélkül az elmémet is lassan elveszítem. Az életem közepe volt. Olyan tündöklő természete volt, amely szinte már utánozhatatlan volt. Minden egyes szobát képes volt beragyogni pusztán a jelenlétével. Megismételhetetlen teremtés volt, akit a világnak sosem szabadott volna ilyen rideg és kegyetlen módon elveszítenie. Egykoron még éreztem őt, tudtam mikor van fáj neki, hogy mikor csattan ki a boldogságtól, ami legtöbbször azért fordult elő mert teletömte magát csokoládéval.. Mondjuk ezért nem is okolhattam őt, mert legtöbbször én voltam az, aki mindig beszerezte neki, mert nem sajnáltam tőle, de az a mennyiség, amit be tudott tömni magába azzal már igazán rekordot lehetne dönteni.
Csak némán hallgatom Dominic szavait, amelyek lágyan karcolják az elmém falait, mert az utóbbi időben a legtöbb ember szavait csak elengedtem a fülem mellett, bólintottam mint aki figyel, de koránt sem voltam ott lélekben. Valahol lebegtem, egy üres semmiségben, ahol nem érezhetek fájdalmat így nem is kell megjátszanom senki előtt sem azt, hogy egyáltalán nem fáj a veszteség.
- Soha nem tudnám őt elfelejteni. - Szólalok meg végül a kezemben lévő képet nagy nehezen leteszem az éjjeliszekrényre, ahol megannyi csecsebecse pihen. Szinte mindig, mindent megtartott. Emlékeket kötött még egy apró masnihoz is. Ha azt vesszük mondhatnánk mániákus gyűjtögetőnek is, de az igazság az, hogy egyszerűen csak ekkora volt a szíve. Mindenkinek volt benne hely. Még nekem is.
- Miattam halt meg. Mondhatnánk azt, hogy csak magamat akarom okolni, meg minden hülye szöveg, de azt hiszem azt nem csináljuk.. - Hátrapillantottam a vállam felett egy pillanatra Dominicra, majd újra a padlót kezdtem el bámulni. - Ha elég gyors lettem volna, ha gyorsabban reagálok, ha jobban odafigyelek akkor még mindig életben lenne. Mindig ő volt az, aki megmentette a hátsómat és most, mikor szüksége lett volna arra, hogy ugyanezt tegyem meg érte.. egyszerűen elbuktam. Sokkal jobb parabatai-t érdemelt. Olyan volt, mint a színtiszta napfény... - Óvatosan megdörgölöm a könnyáztatta tekintetemet mielőtt még egy könnycsepp is vándorútra indulhatna az arcomon.  
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
Don't let your feelings take control
[You must be registered and logged in to see this image.]Az egész intézetben valószínűleg Caralyn szobája hasonlított a legkevésbé egy árnyvadászéhoz, ezzel együtt ez is volt a legbarátságosabb is mind közül. A nephilimek többsége – egyszerű és rendszeres nép lévén – a jelleméhez igazította a környezetét, tette ezt a maga különös módján Cece is, akinek a lakrésze minden egyes négyzetmétere passzolt a személyiségéhez. Szürkeség helyett csupa szín, fegyverek helyett megannyi kacat és dísz, rendszeresség helyett a sajátos szeleburdi összevisszaságának lenyomata. A helység minden pontjára jutott valami, és nehéz volt olyan síkfelületet találni, ahonnan ne mosolygott volna vissza egy fénykép, és a rengeteg keretben pihenő emlék között valahol ott volt a mi közös fotónk is, az én ostoba fejemmel és az Ő imádnivaló vigyorával.
- Tudom, persze. – erőtlen válaszom inkább intézem az Ő közös képüknek, ami még mindig a kezei között raboskodik, mint személyesen neki. Tekintetem közben óhatatlanul végigjár újra a környezeten, most először realizálva, hogy Thomas személye legalább annyira része Cece szobájának, mint Cece maga. Róla van talán a legtöbb emléke, vele készült a legtöbb fényképe, az Ő dolgait őrizgette úgy, mintha valódi kincsek lennének. Caralyn számára azok is voltak, én pedig, most először értettem meg igazán, mit is jelenthet a parabatai kötelék. Thomastól a saját lénye egy részét szakították el, ennél súlyosabb veszteség aligha volt a nephilimek életében, én pedig mérhetetlenül buta voltam, hogy azt gondoltam, segíteni tudok neki bármiben is. – És most talán nem úgy tűnik, de hidd el, jobb.
Tehetetlenül dőlök hátra az ágyon, tekintetem pedig – kínosan kerülve Thomas íriszeit – a plafonba fúrom. Egyértelmű volt, és Ő még egyértelműbbé tette, hogy nem tudok tenni semmit, nem tudok segíteni, nincs olyan, ami vígaszt hozhatna, és ami a legszörnyűbb az egészben, neki talán soha nem is lesz. Gyűlöltem ilyen hasztalannak, ennyire erőtlennek érezni magam, és mindez fel sem érhetett ahhoz az érzelmi káoszon, amin Ő átment éppen.  
- Nem fogok olyan szarságokkal jönni, hogy örülj, hogy egyáltalán az életed része lehetett, meg azt akarná, hogy boldog legyél, meg hasonlók, mert komolyan kétlem, hogy ez valaha is jót tett volna bárkivel is, de az emlékek… jók. Segítenek. – mikor már azt hinném, ennél nyomorultabbul nem érezhetem magam, az elmémbe akaratlanul is becsúszik anyám arcának képe, mintegy rácáfolva a ki nem mondott állításomra. Nem összehasonlítható kettőnk vesztesége, és nekem eszem ágában sincs ezt tenni, de saját, régi tragédiáim a mai napig bélyeget nyomtak a mindennapjaimra, és ez kegyetlenül emlékeztetett arra, hogy – bár jó lenne – nem hazudhatom Thomasnak, hogy amit most érez, majd elmúlik idővel.
- Ki ne akarna emlékezni egy olyan emberre, mint Cece? Hiába lenne könnyebb, többet érdemel annál, hogy csak úgy elfelejtsük. – habár egészen biztos vagyok benne, hogy ha felkínálnák neki a lehetőséget, Thomas akkor sem válna meg a parabatai-a emlékétől, nem hibáztatom érte, hogy elméleti síkon eljátszik a gondolattal. Azt sem mondhatnám, hogy én nem így tettem egykor, de idővel úgyis belátja majd, a feledés feladás, és az nekünk, harcosoknak olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak.

   
 
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
can't let her go
[You must be registered and logged in to see this image.]A fájdalom az élet egy állandó része. Nem szabadulhatunk meg tőle egyetlen egy pillanatra sem. Mégis a sok rosszat képes elmosni a jó, egyetlen apró szikrája is beragyogja az ember életét. Mégis sokkal másabb, amikor az ember életében mindig ott volt egy ragyogó napsugár és még csak nem is sejtette, hogy mennyi mindennel gazdagabbá teszi az életét. Igaz a mondás, miszerint akkor értékelünk valamit csak igazán, amikor elveszítettük. Nem merészelnék olyan területre lépni, hogy azt mondanám nem voltam hálás minden áldott nap azért, hogy Caralyn belépett az életembe, mégis nélküle az egész nem tűnik másnak, mint egy sötét és sivár sivatagnak. Mintha semminek nem lenne értelme anélkül, hogy érezzem ahogyan a saját szívemmel együtt az övé is dobban. Most pedig nem maradt más utána, mint a kegyetlen kétségbeesés. Mintha lassan önmagamat is teljesen elhagynám.
Lehet, hogy ez másnak teljesen nyálasan hangzana, de nem is kívánok erről senkivel sem beszélni. Nem vagyok rá képes, mert azzal, hogy beszélnék róla, hogy megnyílnék talán az egészet valóságossá tenném, hogy itt a vég. Ez a kegyetlen valóság. Hiába láttam kihunyni az életet a szeméből akkor sem vagyok képes elengedni a tényt, hogy még megmenthetem. Hogy van remény arra, hogy egyszer még láthatom a mosolyát. Még akkor is, ha mindez a saját életembe kerülne. Megérné az árát. Érte, aki kismillió alkalommal kockáztatta értem az életét, bármit megtennék. A lelkem egy része volt, a fele. S, ha azzal, hogy sajátomat nekiajándékozom megmenthetném, én gondolkodás nélkül megtenném.
- Semmi nincs, ami segíthetne a helyzeten. Nincs többé. Mindössze már csak az emlékeim vannak, amelyekbe kapaszkodhatok. Arról pedig nem döntöttem, hogy ez jobb vagy rosszabb. - Nincs, amit bárki is tehetne. Hiszen a halálból egyikük sem képes visszarángatni valakit, aki talán már megbékélt a sorsával és elfogadta, hogy az életútja itt véget ért. Én azonban még koránt sem tudom, hogy milyen is lehet az életem nélküle. A családom darabokra hullott. A saját kezemmel öltem meg az anyámat, akit ismerős rúnák borítottak. Egész életemben nem éreztem magam még ennyire egyedül. Ami a maga módján rémisztő. Hiszen, mióta Caralyn a parabatai-om lett.. sosem voltam igazán egyedül.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
Don't let your feelings take control
[You must be registered and logged in to see this image.]Én megjártam az alvilágot, a szó lehető legszorosabb értelmében, mégsem volt mérhető ahhoz a pokolhoz, amin Ők küzdötte át magát. A testem és a szívem borító megannyi frissen szerzett seb nem volt mérhető Thomas lelkét nyomó veszteségekhez. Edomban lefoglalta minden gondolatom a túlélésre való törekvés, aggódtam Claryék miatt, mikor elszakadtunk egymástól, aggódtam Izzy miatt, aki ájultan zuhant össze egy démontámadás után, aggódtam Alec miatt, aki maradni kényszerült, és bármennyire is gyűlöltem jelen pillanatban, aggódtam Elowen miatt is, mert egy részem még mindig ragaszkodott ahhoz az elveszettség álcáját öltő illúzióhoz, aki nem sokkal az események előtt birtokba vette a fürdőszobám, ágyam, engem. Hazatérésünkkel együtt magunkkal hurcoltuk a keserű diadalt, megnyertünk egy háborút, de mit számított, mikor a fontos csatákat elbuktuk. Tudtuk, hogy elkerülhetetlen a veszteség, hogy talán olyan áldozatot kell meghoznunk, ami súlyos nyomot hagy bennünk, mégsem tudtuk magunkat felvértezni ellene.
Most először realizáltam igazán, milyen személyre szabott pokollal kellett megbirkóznia a többieknek, és azonnal felülkerekedett rajtam valamiféle sajátos bűntudat, amiért eddig még csak eszembe sem jutott. Nem volt rá ugyan megfelelő idő, sem megfelelő hely, most viszont, hogy újra az intézet kőpadlóját koptatták céltalan lépteim, kis híján leborított a lábamról a felismerés. Nem csak mi gazdagodtunk veszteségekkel, csak, amíg a sajátjainkat nagy visszhangot kaptak, az övék elenyészett, mintha Caralyn hiánya bármivel is kevesebb lehetne. Mintha Thomas gyásza nem lenne egy lapon említhető a Lightwoodékéval.
- Nem, dehogy. – tétován lépek beljebb, habár nem invitál, én azért kéretlen is érkezem, óvatosan húzom be magam mögött az ajtót, hogy ne szűrődjön a folyosón elhaladók fülébe az erőltetett beszélgetés. Nem, mintha egy csukott ajtó valaha is megállított volna bármilyen árnyvadászt. – Habár ugyanezt akartam kérdezni én is.
Erőtlen mosolyt küldök felé, irányába tartó lépteim csak egy pillanatra állapodnak meg Cece asztala előtt, amíg ujjaim között forgatott tejcsoki táblát lefektetem az asztallapra, utána egyből Thomas felé indulok, hogy bizonytalan lassúsággal, ám annál több pofátlansággal, kéretlenül huppanjak mellé az ágyra.
- Gondolom, unod már a sajnálkozó hangszíneket, de ha esetleg szükséged van valamire...
Nem nézek rá, barna íriszeim a kezében tartott fényképre tévednek, és Cara mosolygós arcát látva elszorul a torkom, ha még meglenne a lelkem, most gondolkodás nélkül cserélném el arra, hogy visszakaphassuk.
   
 
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
can't let her go
[You must be registered and logged in to see this image.]Néha úgy érezzük, hogy a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy mindent eltemetünk magunkban, hogy nem engedjük, hogy felemésszenek minket a történések. De ez sokkal nehezebb, ha úgy érzed, hogy ez veled történik, hogy közben az egyik feled az, ami elpusztul, ami már nincs többé, amit nem vagy képes elengedni még akkor sem, ha láttad az utolsó lélegzetvételét. Nem érzem már őt. Nem érzem, hogy ideges, vagy zavarodott, vagy fél, egyáltalán nem érzem. A rúnám teljesen halványan van a helyén, mintha csak emlékeztetni akarna arra, hogy elveszítettem a lelkem egy darabját. Mintha nem szeretné, hogy menekülni tudjak a kegyetlenül kísértő árnyaktól.
A képet szüntelenül szorongatom a kezeimben, miközben a könnyeimet igyekszem visszatartani. Sosem szerettem sírni. Valahogy gyengeségnek tartottam, meg aztán senki sem mondhatja el igazából magáról, hogy túlságosan pozitív dolgokat lehetne mondani valakinek a sírós arcáról. Habár nincs itt senki, aki láthatna mégis nem tudom megtenni. Nem sírhatok. Cece valószínűleg tarkón vágna, ha megtenném. De ez már sosem fog megtörténni. Már nincs itt mellettem, hogy elmondja mekkora hülyeséget csinálok, hogy menjek és éljem tovább az életemet. El kell engedni azt, amit nem tarthatunk meg, amiért már semmit nem tehetünk.
Kicsit szipogok és a biztonság kedvéért, a szemeimet is szárazra dörzsölöm, mikor meghallom, hogy kopognak aztán az ajtó felé emelem a tekintetemet. Nem kifejezetten ismertem a srácot.. Azt hiszem Dominic. De Cece számára igazán kedves alak volt. Legalábbis néhány alkalommal megemlítette. Furcsa, hogy mennyire nem vegyültünk egymás baráti társaságában. Igazán csak egymással osztoztunk az életünkben, de a baráti köreink többnyire különállóak voltak.
- Tehetek érted valamit? - Ha nem gondolta, hogy itt leszek, akkor mégis miért jött? Talán leróni a tiszteletét, vagy esetleg titkos csokirejtekhelyeból falatozni?
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
Don't let your feelings take control
[You must be registered and logged in to see this image.]Hangtalan lépteim magabiztosan torpantak meg a résnyire nyitva hagyott ajtó előtt, hogy utána még hosszas némaságba burkolózó percekig agyaljak azon, zavarjam-e. Gyanítottam, hogy a jelenlétem a legkevésbé kívánatos dolgok listájának élén állhat most, és nem hibáztattam volna egyébként azért se, ha dobogóssá lép elő, csak azért, mert épp rárúgom az ajtót, de minimum pofátlanul belemászok abba a személyes térbe, amire most valószínűleg mindennél jobban szüksége volt. Mégis, mielőtt még jobban átrágva a helyzetet, beláthattam volna, hogy egy ilyen esetben a távozás a legjobb döntés, amit hozhatok, a jobbom szabadon marad ujjai tétován kopogtattak párat, míg a balom között esetlenül forgattam egy tábla csokit. Bár tudtam, hogy Cece nincs itt, hogy talán már soha többé nem láthatja meg az éjjeliszekrényén hagyott apróságot, a lelkembe mart a gondolat, hogy üres kézzel érkezzek hozzá most, vagy úgy egyáltalán valaha is, én pedig nem voltam hajlandó adózni a ténynek, hogy elvesztettük. Nem akartam lemondani az egyik legártatlanabb, legaranyosabb emberről, akit az árnyvadászok a soraik között tudhattak. Képtelen voltam elengedni a lányt, aki hajnalok hajnalán sütit sütött nekem, akivel hosszú éjszakákat tudtam az apróságoktól indulva a lényegesen komolyabb dolgokig átbeszélni a konyhapadlón ülve, a hűtőt fosztogatva. Nem tudtam volna megbékélni az elvesztésével, habár a gesztusom valóban találhatott volna erre megfelelőbb időpontot is.
- Szia… - halk hangom szinte elveszik a kopogás visszhangjában, én mégis képtelen vagyok megemelni, óvatosan folytatom, mintha attól félnék, hogy elijesztem az ágyon ülő srácot. – Nem tudtam, hogy itt vagy, nem akarok zavarni…
Folytatnám a mondatot, de a torkomon akadnak a szavak, minden olyan feleslegesnek, olyan fájdalmasan kevésnek hat egy ilyen tragikus pillanatban, még ha nekem továbbra is minden porcikám sikítva tiltakozik bármiféle gyász ellen.
A szavaim meghazudtolva mégis úgy döntök, zavarni fogok. Vállaim az ajtófélfának támasztva figyelem Thomast, ahogy a kezei között szorongatja a közös fényképüket, és minden erőmmel küzdök az összeszoruló szívem ellen, közben olyasféle szavak után kutatok az elmémben, ami nem hangzik olyan banálisan ostobán, mint egy „hogy vagy” kérdés. Kínzóan feleslegesnek érzem a jelenlétem, főleg annak tudatában, hogy Ő és én még csak barátok sem voltunk, a nevén kívül jóformán nem is tudtam róla mást, de a parabataiát viszont nagyon is szerettem, és a rengeteg hajnali muffinsütés viszonzásaként úgy éreztem, tartozom Cece felé annyival, hogy nem hagyom magára a lelke másik darabját.    
 
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dominic & thomas
can't let her go
[You must be registered and logged in to see this image.]Minden egyes alkalommal, amikor látok valamit, ami rá emlékeztet úgy érzem, hogy belesajdul a szívem. Megnyertük a háborút, de mégis milyen áron? Elvesztettem az édesanyámat, méghozzá a saját kezemmel kellett véget vetnem az életének, ami már nem is az ő élete volt. Csak egy keserű sors, amire azok ítélték, akik rúnákat véstek az érintetlen bőrébe. Nem volt árnyvadász. Csak egy örökbe fogadott gyermek voltam. Egy nap alatt veszítettem el két fontos személyt az életemből, ami mérhetetlen nyomot hagyott rajtam. Mégis igyekszem mindezt olyan mélyre eltemetni amennyire csak lehetséges annak reményében, hogy majd én is megfeledkezem arról, hogy mennyire is fáj.
A szobájába lépve csak még inkább kínoztam magam.. S, ha itt lenne, akkor ő rángatott volna most innen ki, mert tudta jól, hogy imádok szenvedést okozni magamnak, de ez koránt sem tesz jót senkinek.
A legtöbb árnyvadász szoba egyszerű volt. Semmi dísz, semmi csicsa. Mégis nála megannyi szín dukált a szobájában.. Legalább annyi, mint amennyi a lelkében lakozott. Mindig nyitott volt, imádta az embereket és legfőképpen elviselt engem minden egyes baromságommal együtt. Akárhonnan is nézzük ez már igazi teljesítménynek számít. Mert elég bonyolult személyiség vagyok, amelyet nem mindenki érthet meg. Meg aztán én koránt sem voltam az a túlságosan barátkozó fazon, de ha úgy alakult, akkor azért nem voltam komplett seggfej, de hosszútávon még így is nehezen voltam kezelhető. Mert nem mindenki érthette a sajátos szenvedésemet. Ő pedig még valamilyen módon át is élte.
Üresnek érzem magam, amióta eltűnt, mintha már nem létezne mégis ott van bennem a remény, hogy talán még életben van.. De amíg mindez nem kerül megerősítésre nem tudom mennyire lenne tanácsos ugrándoznom örömömben miatta.
Az ágyán ücsörögve szorítom a kezemben az egyik közös képünket, amelyen a szokásos komor tekintetem párosul az ő hatalmas vigyorával. Nem érdemeltem meg. Senki nem érdemelte őt meg.   
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

szabad játéktér
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

caralyn & thomas
i'm here for you, always
[You must be registered and logged in to see this image.]- Jól van.. Értem én szörnyű vagyok. - Könnyedén nevettem, mintha semmilyen teher nem nyomta volna a vállamat. Tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset, de talán nem is választott volna engem a parabatai-nak, ha annyira rossz lennék. Mert mi ketten összetartozunk és ezen senki és semmi nem változtathat. Nem is tudnám már elképzelni nélküle az életemet. Annyira belevéste magát, hogy nincs élet Cece nélkül számomra. Ő a horgonyom ebben a kusza életben, ahol néha még azt sem tudom igazán, hogy ki vagyok, vagy merre tartok. De ő mindig itt van mellettem, hogy megmutassa a helyes utat a számomra.
- Csak kérned kell és kiütlek egész éjszakára.. Én eléggé fáradt vagyok. - Nem voltam a helyzet magaslatán a mai este folyamán talán ezért is érzem magam annyira fáradtnak. Mert a lelkem is elfáradt abban, hogy nem vagyok a lehető legjobb állapotban. Koránt sem volt tökéletes a mai nap, ami azt illeti, hogy mennyire is voltam sikeres, hiszen miattam sérült meg Cece. Jobb lesz, ha mind a ketten kipihenjük magunkat.
- Ebben teljes mértékben biztos vagyok, de most pihenjünk, mert sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap és szükségünk van a pihenésre. - Azzal egy apró csókot nyomtam a homlokára, mielőtt engedtem volna, hogy az álmok tengerére sodródjak. Szükségem volt arra, hogy lepihenjek s talán már félig az álmaim között kavarogtam azért sem volt egyetlen épkézláb gondolatom sem arra, hogy mégis miképpen oldhatnám meg ezt az egész kialakult helyzetet. Az egyszer biztos, hogy az a démon nem fogja ilyen könnyedén megúszni.  
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & tommyboy
i need you by my side
[You must be registered and logged in to see this image.]- Háááát... - Nem mondanám, hogy mindig óvatlan, de az utóbbi időben talán egyre inkább nyomasztják a dolgok, amiket teljesen megértek ugyanakkor utálom, hogy tehetetlen vagyok és nem segíthetek rajta. - Annyi a lényeg, hogy győződj meg róla, hogy mindig ott legyek melletted, hogy kirántsam a hátsódat a bajból. - Nem is engedném, hogy nélkülem ugorjon fejest valamibe. Mindig ott leszünk egymásnak erről szól az, hogy egymás parabatai-i vagyunk.
- Belőled sosem lesz elegem, Thomas. - Annál sokkal fontosabb ő nekem. Lehet, hogy néha tényleg leintem, de csak azért, mert az szeretném, ha kiverné végre a fejéből a múltját, ahogy van. Jót tenne neki. Mert ez nem egészséges, amit művel magával.. Nekem pedig esélyem sincs, hogy segítsek, javítsak a helyzeten.
- Igazad van.. De nem tudom, hogy mennyire fogok tudni így aludni. - Olyan szorosan bújok ölelő karjaiba, mint aki attól fél, hogy elveszítheti. Holnap kinyitom a szemem és nem lesz utána már más, csak az illata, ami örökre bevéste magát a gondolataim közé. Az egész lénye már a lelkem egy darabkájává vált attól a pillanattól kezdve, hogy a parabatai-m lett.
- Nem igazán számít, hogy mégis miért tette, miért te vagy a célpontja. Egy a fontos, hogy nem tudja még kivel is kezdett ki, de én szíves örömest megmutatom neki. - Dörmögtem és a kezem is ökölbe szorult a mellkasán. Nagyon dühös voltam, hogy ezt elhallgatta előlem.. De talán azért a leginkább mert úgy érezte, hogy nem mondhatja el. Pocsék egy ember vagyok. Ez már teljesen biztos. Száz százalék, ha nem ezer, vagy millió. Jobb parabatai-t érdemelne...  
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

caralyn & thomas
i'm here for you, always
[You must be registered and logged in to see this image.]- Azért nem vagyok óvatlan ilyen gyakran.. Én azt mondanám, hogy meggondolatlan. De óvatlan nem. Mert az óvatlanságból sok hiba, probléma adódna annyi azért meg még nem volt.. Vagy mégis? - Nem szoktam annyit hibázni. Legalábbis számomra nem rémlik, hogy annyi hibát követtem volna el. De aztán sosem lehet tudni igazából, hogy mi az igazság. Sokszor akkor is hibát követünk el, amikor még csak rá sem eszmélünk.
- Tudom, hogy erős vagy és egyáltalán nem így gondoltam csak már szerintem néha eleged van belőlem. - Kinek ne lenne? Sokszor tényleg, mintha szupererőm lenne, hogy miként is menjek valakinek az idegeire. Egyszerűen lenyügöző. Habár az ellenségeim ellen még nem sikerült használni. Vagy éppenséggel arra, hogy távol tartsam a nem túl kívánatos személyeket az életemben. Nem, mintha olyan sok lenne, de néha tényleg egyszerűbb lenne mindenkit ellökni magamtól, mintha nem is számítana.
- Még nem tudom mi lenne a helyes lépés. De egy biztos, hogy ma este nem is fogjuk kitalálni, úgyhogy mi lenne, ha inkább lepihennénk és holnap tiszta elmével gondolnánk át az egészet? - Nekem már annyira se fog az agyam ilyen későn, hogy egy értelmes mondatot megalkossak igazából. Úgy érzem, mintha minden második szónál megbotlana a nyelvem, aztán még csomót is kötne saját magára.
- A legrosszabb az egészben, hogy nem tudom. Fogalmam nincs mit akar. Csak azt hajtogatja, hogy tartozom neki. Bár tudnám, hogy igazából mivel.. - Már magában az, hogy valaki egy démonnak tartozik nem a legszerencsésebb dolog, de amikor még csak azt sem tudja, hogy miért az talán mindennél rosszabb.   
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & tommyboy
i need you by my side
[You must be registered and logged in to see this image.]Rosszul éreztem magam, amiért nem lehetek a megbízható támasza, amiért úgy érzi, hogy el kell hallgasson dolgokat előlem. Ezért vagyunk itt egymásnak, hogy támogassuk a másikat. Nem azért, hogy elhallgassunk ilyen fontos dolgokat..
- Soha nem vagyok gyenge a szememben. Óvatlan az előfordul úgy az esetek kilencven százalékában, de ezért még sosem okollak ilyen dolgokért. - Ma este is óvatlan volt és egy démon belém mélyesztette a fogait, de itt vagyok. Neki köszönhetem, hogy még mindig itt vagyok. Csak neki. Mi ketten mindent meg tudunk oldani, ha együtt működünk, de ha titkolózunk egymás előtt annak soha nem lesz jó vége. Soha.
- Engem te csak ne akarj megkímélni semmitől. Erős vagyok megbirkózom mindennel. - Makacs vagyok az esetek többségében, de nincs olyan dolog, amivel ne birkóznék meg. Nem vagyok egy törékeny kislány bármennyire is sugallja ezt a külsőm. Egy felnőtt nő vagyok, aki képes bemosni annak, aki beszól neki, vagy meggyalázza a barátját. Mellesleg imádok sütni. Ez valami társkeresős hirdetésszövegnek is elmenne. Nem, mintha vágynék bárki más társaságára az ágyamban, mint Thomas-éra. A gondolattól is kiráz a hideg, hogy valaki mással osszam meg az ágyam.
- Igazad van. De akkor sem kell egyedül csinálnod. Majd segítek az őrködéssel. Nem tudom.. Kiadjam magam egy régi barátodnak? Vagy valami teljesen más álcát öltsek magamra? Úgy tudhatnád, hogy mégis mit éreznek igazán.. Meg, hogy találkoztak-e valakivel, aki bele akarja fészkelni magát az életükbe, mint egy pióca. - A démonok legtöbbször úgy tapadnak az emberre, hogy azok észre sem veszik. Sokszor elbűvölik őket. Szóval legalább tudnám, hogy valami ilyesmit keressek. - Egyáltalán mit akar tőled ez a démon? - Kíváncsi lennék, hogy miért pont Thomas-t szemelte ki magának, mint áldozatot. Lehet, hogy a helyzet adta lehetőség, de azt sem szabad kizárni, hogy tervezett volt az egész.  
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

caralyn & thomas
i'm here for you, always
[You must be registered and logged in to see this image.]A beszámolóm nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul fog sikerülni. Mármint arra számítottam, hogy kapok tőle egy pofont, vagy kioktat valamiért, de egyiket sem tette. Egyszerűen elhúzódott tőlem és felült az ágyon, hogy csak a hátát láttam. Egy pillanatra esküszöm, mintha könnyeket láttam volna a szemeiben. Oldalra fordultam és az egyik kezemet finoman a hátára simítottam.
- Nem akartam, hogy elítélj engem emiatt. Hogy gyenge voltam és óvatlan. - Nem akartam gyengének tűnni a szemében. Meg már így is épp elég hülyeségbe rángattam őt bele, ebbe nem akartam. Ez az én saját terhem kell legyen és nem várhatom el, hogy valaki más ugyanúgy cipelje magával. Csak az én hibámból keletkezett ez az egész senki máséból.
- Tudom jól, hogy mindent elmondhatok neked mégis valahogy.. Nem mertem. Nem akarlak terhelni állandóan a lelki problémáimmal, meg aztán ezzel is.. Szóval csak meg akartalak kímélni. - Nem, mintha a megkímélése opció lenne, hiszen mindig érzi, amikor nyomorultul vagyok. Valószínűleg ezerszer megbánta már, hogy a parabatai-m lett. Nem könnyű az élet egy olyan teherrel, mint amilyennek én magam bizonyulok.
- Elhiheted, hogy megtalálom a módját.. Megtaláljuk a módját, hogy kiiktassuk, de addig is több figyelmet kell fordítanom a családomra. Tudom, hogy ez valószínűleg kismillió lépés lesz hátrafelé, de nem hunyhatok szemet a tény felett, hogy jelenleg veszélyben vannak. Miattam. - Nem is sejtenek a világ mögötti létezésekről mégis állandóan célpont kerül a hátukra. Ebből már igazán elegem van. - Nem mondhatom el nekik. Most már nem. Túl késő lenne, csak még több sebet ejtenék a lelkükön és soha nem engednék, hogy vigyázzak rájuk. - Ott érne véget az árnyvadász pályafutásom, ha ők bekerülnének a képbe. Ez úgy biztos, ahogy én itt most fekszem.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet :: Lakószárny-
Ugrás: