1518.
Hatodik napja, hogy a január fagyos szelei semmit sem kímélve vágnak keresztül, az akkor még inkább falunak nevezhető kikötővárosban. Egy ilyen fagyos napon született meg a Kim család legifjabb tagja Hyukjin, mai ismert nevén Jessie. Talán az volt minden idők legborzasztóbb tele, talán ekkor fagyott meg az újszülött kis szíve is, amit azóta is próbál megolvasztani, hogy ne érezze azt a hatalmas fájdalmat, ami mellkasát sújtja.

1523.
Már két hete annak, hogy nem találja a családját. A szomszéd kisfiúval játszottak lent a parton, ám mire hazaért egy üres ház fogadta. Azt hitte, csak a dolgukat végzik valahol, ám már kezdi feladni a hitét két teljes hét eltelte után. Bárkit kérdez, senki nem tudja mi lett velük, mintha nem is lettek volna.

1538.
Besorozás. A pillanat, amire várt, hogy végre hasznát vegyék és szolgálni tudja uralkodóját. Tehetsége is hamar megmutatkozott, így csakhamar vette a lépcsőfokokat, egyre magasabb pozíciót tölthetett be. Míg végül bekerült a testőrségbe.  

1540.
Két éve szolgál a palotában, s az uralkodó lánya, a gyönyörűséges Hee szemet vetett rá. A mindössze 16 esztendős lánynak komoly tervei vannak a palotaőrként szolgáló Hyukkal, s csak két szavába kerül, hogy személyes testőrré rendelje őt. S ez csak az első lépés a hercegnő által gondosan megtervezett célhoz, ami az esküvő.

1543.
Minden csupa piros, csupa vér. Fáklyák és ijedt, sikítozó nép.Füst és égett hús szag. S a tűz közepén egy térdre roskadt fiatal férfi, kinek ruhája és arca csupa foltos, mint akire csak festék borult volna. Piros festék, amit sosem moss le kezéről, piros festék, mit nem moss le a szívéről. Édes kedvese vére ez, s pár palotaőré kiknek vére megbabonázta, s kik miatt elvesztette uralmát. Míg ő jóízűen falatozott, addig drága egyetlen szerelmét, feleségét és hasában növekvő magzatot ölte meg egy gyalázatos nő, kinek szeme előtt csak egy lebegett: Hyuk. Úgy vélte, így majd az övé lehet, nem lesz más akadály. Hiszen ezért változtatta a férfit olyanná amilyen ő is. Egy mocskos démoni lénnyé, ki csak árnyékként közlekedhet és mérhetetlen szomjúsággal rendelkezve várja eltévedt áldozatait.
Minden romokban hever, mi csak eddig volt. Szíve megfagyott, túl sok szomorúság, túl sok hűvösség öntötte tele lelkét, míg végül szét nem feszítette a jégpáncélt… hisz ketté tört. Tűzgyűrűk közepette várja a hajnal első sugarait. Nem érdemli meg a létet, egyetlene vérbe fagyva ég bent, akkor ő miért ne égjen kint a napon? Úgy is elbukott, mindennek vége, így már értelmetlen a léte, nem élet így, csak szenvedés.

2017.
Maga se tudja, hogy bírta ki eddig, de valamiért mégis él. Igaz ő koránt se nevezné annak létét, de lényeg, ami a lényeg, hogy még ha élőhalottként a házában roskadva az erdőszélén, de nem szűnt meg létezni. Valaki akkor aznap megmentette őt a haláltól.
Ilyen idősen már az ember sok dátumot kever, vagy csak szimplán elfelejt. Ám van egy, ami örökre a fejébe vésődött: Hee halálának napja. Ma is ezt „ünnepli” ha szabad ilyet mondani. A szokásos kis szertartását csinálja meg ilyenkor: vág egy rózsát a kertből, azt a fajtát, ami a kedvence volt, majd fog egy papírlámpást és felírja rá kedvese nevét s egy aprócska, sokatmondó szót: sajnálom. Majd rárögzíti a virágot, s engedi is útjára az esti széllel a kis lámpást. Ám vannak nem tervezett dolgok is néha. Ez történt most is. Egy lány végignézte ezt a műveletet, majd ahelyett, hogy elment volna ostobábbnál ostobább kérdésekkel bombázta, hiába szólt neki, hogy menjen, míg teheti. A lány folytatta, s ezzel előhozta Hyukból a bestiát, minek köszönhetően most már Rosiet is megátkozta ezzel a szörnyű sorssal. Azóta is vele kell, osztozkodnia azon a házon ahová az élete árán se engedne be mást.

2018.
Egy újév, új kezdet. Nyitás a világ felé. Egy lehetőség a jóra, a szebb jövőre, a bosszúra, s a végén a megérdemelt halálra. Hiszen a bosszún kívül nincs, más mi éltetné. Azóta a nap óta üldözi teremtőjét, talán már reménytelenül. De legalább van, mi éltesse, s a célt adja elébe.