- Merre mész? - hajolok ki a fülkéből, s ahogyan végigmérek a fiatal srácon, látom rajta, hogy valami nincs teljesen rendben. Eldöntöttem magamban, hogy még öt másodpercet várok, aztán itt hagyom a francba, mert nekem bizony ketyeg a tachométer és ha nem szállítom le a rakományt időben, akkor kicsipkézik a seggemet.
- Burlington... - nyögi ki végül, mire én csak sóhajtani tudtam és intettem neki, hogy jöhet. Amíg lassan megkerüli a kamion elejét, addig figyelem őt, lassú mozgását, s mintha lázas lenne, úgy remegnek meg ajkai minden egyes lépésnél.
- Szerencséd van pajtás, éppen arra megyek. Egyébként minden rendben van? - mosolygok rá, majd ahogyan bevágja maga után az ajtót, vállat vonok arra, hogy nem válaszol és elindulok, tovább a hetvenes úton.


Vértől mocskos kezeimmel simítottam hátra a hajam, s számmal nyammogva ízleltem az előttem fekvő tetem utolsó maradékát. Rövid vadászat volt, a lány mintha meg sem próbált volna menekülni, így bár könnyű dolgom volt vele, nem okozott olyan orgazmikus élményt, amire vártam. Nyakam csigolyáit ropogtatom pár elnagyolt mozdulattal, majd lehajolok a vérbe fagyott hullához és a nadrágjában turkálok. A mobilját veszem magamhoz, a tárcáját és egy apró kulcscsomót, melyen valami apró, sárga kis figura vigyorgott, ami mosolyra húzta ajkaimat. Pikenchu? Talán így hívják az apró majmócát, melyet ujjaim között forgatok, miközben visszatérek a kamionhoz.


- Bocs, hogy ennyit beszélek, de mindjárt elalszom, és ez legalább ébren tart... - magyarázom, hogy miért nem hagyom aludni, de ő ugyanúgy csak kifelé bámul az ablakon, mint ahogyan eddig az út során. Még mindig vacogott, s tette ezt annak ellenére, hogy kicsit feltekertem a fűtést, de láthatóan nem segített semmit sem. - De tényleg minden rendben van? Ne álljak meg valami ügyeletnél csumba?
- Nem kell! - morgott rám, amitől egy pillanatra még a szar is megfagyott bennem, pedig sokat látott ember vagyok és nekem újat már nem sokat lehet mutatni.
- Jól van, jól van... Keressünk neked egy pihenőhelyet, aztán kiszállsz, rendben? - én teszek neki szívességet, kedveskedek neki, még kávéval is megkínáltam, de amit cserébe kaptam, az egy böfögés, meg némi morgás. Köszönöm, nekem ebből egyik sem kell!


- Fuss, szalad, menekülj! - kiáltok rá teli torokból, s vigyorogva kezdek neki levetkőzni. A mozdulataim szinte begyakoroltak, hiszen mindig így teszek, vadászat előtt mindig megszabadulok a ruháimtól és akurátus módon hajtogatom őket szinte élükre. Igen, még a farmert is!
Aztán meg kell kapaszkodnom a kamion elejében, hiszen az átváltozás fájdalma úgy taglóz le, mintha egy teherautó száguldott volna át rajtam. Azt reméltem, hogy idővel könnyebb lesz, hogy minden egyes alkalom után jobban viselem a kínjait, de csalatkoznom kellett...
Torkomból kiáltás tör elő, őrült nevetés és kínzó ordítás furcsa elegye, majd ahogyan a csontjaim ropognak és izmaim nyúlnak, úgy alakul át hátborzongató üvöltéssé, az éjszakába szakított vészjósló orkánná.


Leállítom a kamion motorját és kezeimmel a kormányon dobolok, amíg a srác kiszáll. - Bocs haver, de csak eddig vihettelek...
Még mindig remegett és még mindig morgó hangokat adott ki magából. Félreértés ne essék, segítenék rajta, ha hagyná, ha elfogadná a segítséget, de néma gyereknek anyja sem érti a szavát, szóval fel is út, le is út. Abbahagytam...
- Nem... Nem!
- Mit nem? Beszélj hozzám basszus! - megérintem a vállát, amitől az idegrángás még erősebb lett, még jobban vacogott, s amikor noszogatni kezdtem, valami furcsát láttam meg a kezén. Nem emberi volt, nem evilági, inkább valami szőrős vadállat melső mancsa, de olyan bestiáé, amit még sosem láttam.
- Sajn... Sajnálom! - böfögte rám, ahogyan felém fordult, s a szemeiben olyan mérhetetlen fájdalmat láttam, mint még senkiében. Könnyek között hallottam recsegni a csontjait, láttam átalakulni a vonásait, s nem értettem, hogy mi tartott ott. Menekülnöm kellett volna, szaladnom, elfelejtenem!


- Hol...? Hol vagyunk? - a lány álmoskás hanggal ébredt, ami nem csoda, hiszen az előbb felkínált kávéban enyhe altató volt, ami pár óráig megtette a hatását. A kabinon kívül korom sötét volt, a kamion reflektorai sem világították meg a környéket, de ennek így kellett lennie, még a sivatag közepén sem akartam felhívni magamra a figyelmet.
- Szereted a horrorfilmeket? - mosolyogva néztem rá, s ő csak megrázta a fejét, majd próbálta kinyitni az ajtót, de az nem engedelmeskedett neki. - Szomorú... Mert éppen egy ilyen főszereplőjévé váltál!
Hangosan felnevettem, majd átállítottam egy kapcsolót, mire sikerült neki feltépnie a szabadulását eddig meggátló akadályt.
- Hagyjon békén maga perverz állat! - oldott kereket, mire én csak hátradőltem az ülésemben és figyeltem, hogy merre bukdácsol a bokrok és homokgödrök között. Kinyújtottam elgémberedett végtagjaimat, majd sóhajt követően szálltam ki én is a fülkéből, hogy aztán mind ez én oldalamon, mind az övén becsukjam az ajtókat.


Késő volt már bármit tenni, hiszen csak egy szempillantás kellett, s a srác már leszaggatta rólam a ruháimat, s a vállamból kiharapott egy hatalmas cafatot. Próbáltam ellenállni, ledobni magamról, de gyorsabb, erősebb, ügyesebb volt nálam, s mint egy kiéheztetett ragadozó, úgy roppantotta a csontjaimat és tépte a húsomat. Próbáltam kiáltani, segítséget kérni, de minden erőlködésem hasztalan volt, csak azt éreztem, ahogyan egyre elhagy az erőm, ahogyan beszűkül a látóterem, ahogyan a morgása és féktelen zabálásának moraja egyre csak tompul.
Imádkoztam, pedig nem vagyok vallásos, de ha létezik ennyire szörnyűséges dolog a világon, akkor lennie kell ugyanilyen magasztosnak is, hogy az egyensúly létrejöjjön. Gondolataim azonban megszakadtak, hiszen fejemnél hallottam az ablaküveg csörömpölését, éreztem amint a testem fellélegezik a srác súlya alatt, de semmit sem tudtam már tenni, elmém az eszméletvesztésbe menekült.


- Merre mész angyalom?
- Los Angelesbe, színésznő leszek!
- És láthattalak már valamiben?
- Butuska! Mondom, hogy még csak most leszek! - nevette el magát a szöszi, majd tovább rágózva lépett fel a kamion oldalán lévő első lépcsőfokra.
- Las Vegasig jó vagy nálam, ha gondolod, huppanj be! - kacsintok felé, mire ő kissé idegesítően felröffen és az ajtót kinyitva száll be mellém. - Út közben majd meg kell állnom egyszer, mindenképpen tankolnom kell, de majd úgy is szólok, ha itt az ideje.
- Semmi gond tündérmackó, amíg Vegasba elérek, addig nincs probléma!
- Azon leszek angyalom, azon leszek! Egy kis kávét? Önts magadnak, ott van a kesztyűtartó mellett.


Hajnalban tértem magamhoz, minden porcikám fájt és olyan éhes voltam, mint még előtte sosem. Nem emlékeztem tisztán arra, hogy mi történt, de sajgó vállam bizonyíték volt arra, hogy a srác csinált velem valamit. Már nem véreztem, a sebeim is begyógyultak, de hatalmas, majdnem tenyérnyi heg maradt utána. Mintha másnapos lettem volna, úgy kavargott velem a világ, s amikor az ajtómon dörömbölt valami furkó, mintha minden egyes dörgés egy robbanás lett volna.
- Faszomba, meddig foglalod még a helyet? - kedves szavak egy hullajelölttől... Gyűlölet, harag és düh korbácsolta a lelkem, szívem és elmém, s már majdnem engedtem neki, majdnem utat tört belőlem a bestia, de inkább sebességbe tettem a kamiont és elindultam az országúton. Miért vagyok ennyire éhes?