Milyen élete lehet egy olyan embernek akinek már csak a családi háttere sem jó? Hát, kedves erre tévedő, nem túl jó. Ez a történet nem Hamupipőkéről szól, hogy happy end legyen a történetem vége, hiszen ez a valóság, a valóságban pedig semmi sem úgy történik ahogy tervezzük, ahogyan azt mi szeretnénk.
Apámat 16 évesen vesztettem el, akkor halt bele az alkoholba, imádott inni és az is lett a veszte, de ha őszinte akarok lenni akkor a családunk sosem volt egy minta család. Szüleim nem igazán szerették egymást és apám elmondása szerint nem tervezett gyerek voltak és csak azért jöhettem a világra, mert anyám nem volt képes elvetetni. Ez valamilyen szinten jó is, mert tudom, hogy anya a lelke mélyén még is csak vágyott rám, de közben meg a lelkembe taposnak minden egyes nap amikor rájuk nézek, mert tudom, hogy egy olyan családba születtem bele ahol nem szeretnek igazán.
Kezded már érteni, hogy miért mondtam azt, hogy ez nem lesz egy tündérmese? De nyugi, vannak ám azért szép pillanatok is az életemben.
Volt egy legjobb barátnőm, habár vele sem indult a kapcsolatom zökkenőmentesen. Bevallom, sajnos az az ember vagyok aki legtöbbször borító alapján ítél, Ronnie pedig az a lány akit először nem is igazán akartam megismerni. Beképzelt, újgazdag lánynak gondoltam, aztán egyszer csak a sors úgy hozta, hogy az útjaink egymást keresztezték. Megismertem jobban és rájöttem, hogy sok közös van bennünk és ő az az ember akiről tudom, hogy szeretném, hogy a barátnőm legyen. Nagyon hamar sikerült kialakítanunk egy jó kapcsolatot és a legjobb barátnőkké váltunk rövid idő alatt. Sülve főve együtt voltunk, mindenhova együtt mentünk és elmondtunk egymásnak mindent, tényleg megszerettelek. Viszont legutoljára volt egy nagy vitánk amikor azt hittem, hogy te is benne az apád sötét és kétes ügyleteibe. Nem tisztáztam veled, csak veszekedtünk, nem voltam kiváncsi arra amit mondani akarsz, állítottam, hogy csak nekem lehet igazam, volt egy megérzésem ami csak azt hajtogatta, hogy neked is közöd van apád sötét dolgaihoz, hiszen a lánya vagy, miért is ne lennél benne?! A legrosszabb viszont még mindig az, hogy nem kaptam válaszokat a kérdéseimre, mert felszívódtál, csak úgy eltűntél. Az énem egyik fele aggódott, hogy mi lehet veled, a másik viszont úgy gondolta, hogy ha hirtelen eltűntél akkor még is csak igazam van és menekülsz. Mi, ki elől? Nah, ezaz amit még nem tudok.
Nem kezdtem el rögtön nyomozni utánad, viszont amikor már huzamosabb ideig nem hallottam felőled semmit akkor felkerestem a barátodat, Nealt, hogy segítsen kideríteni, hogy mi lett veled. Még is csak a barátodról van szó, csak tudhat valamit amit esetleg én nem.
Eddig az esetig nem is nagyon beszélgettünk, Neal meg én. Tudtuk, hogy van a másik és ennyi, nem foglalkoztunk úgy igazán egymással, voltál nekünk és ez pont elég volt, most viszont, hogy nem vagy itt nekünk, összehozott minket az eltűnésed, meg kell találnunk téged.
A legmélyebb pont a történetben az volt, amikor a holttestedet megtalálták egy drog tanyán. Sosem drogoztál, legalábbis én nem tudtam róla. Nem voltál az a lány aki ilyen szereket használt volna, most még is állítólag ez lett a veszted. Sírtam a temetéseden. Olyan hihetetlen és abszurd volt az egész, és nem tudtam elfogadni, hogy nem vagy többé. Amikor utoljára láttuk egymást épp veszekedtünk, és bár jóvá tudnám tenni, bár tudnám, hogy mi lett veled, miért kezdtél ebbe bele, miért hagytál magamra. Mindig ott voltunk egymásnak, még is történt veled valami amiről én nem tudok, pedig mindent megosztottunk a másikkal.
Azt hittem, hogy rosszabb már nem lehet, de egyszer csak Neal is felszívódott. Kezdtünk jóba lenni, a nyomozás miatt végre elkezdtünk beszélgetni, kezdtem is megkedvelni, de eltűnt, csak úgy mint te, Ronnie. Mi folyik itt, és miért hagytatok magamra, miért tűntetek el? Mi történik itt amiről én nem tudok?