A démonok rosszindulatú, interdimenzionális lények, amelyek a világok között mozognak mindent elpusztítva, ami az útjukba kerül. Amikor meghalnak visszatérnek a saját dimenziójukba az Ürességbe ("Void"). Itt gyűjtik össze erejüket a visszatérésükre ehhez azonban, akár évtizedekre, évszázadokra is szükségük lehet. Vallási szempontból ők a pokol lakói és a sátán szolgálói.
A démonok sokféle formában megtalálhatóak, számuk pedig végtelen.
Maga a kifejezés, hogy "démon" általánosan elfogadott szó, amely azon lényeket foglalja magában, akikkel az árnyvadászok szüntelen harcot vívnak. Különböző hitrendszerek és világkultúráknak is megvan a maguk különálló megnevezése a démonokra, de mégis ez az elfogadott általánosított kifejezés. Ez volt az a megnevetés, amire Jonathan Shadowhunter saját vallási történelmét építette fel.


Valódi eredettörténetük ismeretlen, bár a közös hit az, hogy a démonok az ördög szolgálói. Úgy gondolják, hogy Lucifer a bukott arkangyal hozta létre a démonokat. Az első démon nem más volt, mint Lilith. Ő viszont több démont teremtett. Míg a több mitológiai történet az, hogy Edom földjén szórta szét a vérét a földön, a Konklávé által rendelkezésre bocsátott források szerint, a démonokat az angyali bukás után először Lilith és Sammael megérkezése után terjedtek el a földön.
A meglátogatott területekre démonokat hívtak, hogy a pusztulás felemészthesse a földi világot. A boszorkánymesterek, tündérek létrejöttét is ők hirdették. Végül annyi démont sikerült teremteniük, hogy az angyalok, a menny nem hunyhatott szemet a cselekedeteik felett. Felismerve a veszélyt, a fenyegetést az angyalok háborút hirdettek a démonokkal szemben. Minden démont száműztek az ürességbe, de koránt sem hagyták ennyiben. Annak érdekében, hogy a démonok ne tudjanak olyan egyszerűen visszatérni a Földre és folytatni a pusztítást, mikor az angyali erőket visszavonták úgy változtatták meg a földet, hogy ellenségessé tegyék számára a démoni jelenlétet. A legtöbb démon ezért is kerül vissza a saját dimenziójába pár órával érkezése után. Ezektől természetesen kivételt képeznek a démonok, akik megidézés során kerültek a világunkba és a nagyobb démonok pedig nagyobb eséllyel maradhatnak a világunkban hosszabb távon is.


A föld dimenziójában a démonok különböző formákat képesek elvenni, eredeti külsejüket rejtély fedi. A démonok könnyedén felismerhetőek, hacsak nem alakváltók. Azonban nem számít, hogy mennyire próbálkoznak emberi külsőt magukra ölteni a démonok még így is könnyedén felismerhetőek. Egyfajta aura öleli körbe őket, amely émelyítő hatást sugároz emellett pedig gyakran erős illat lebegi körbe őket, amelyet leginkább a halálhoz hasonlítanak.
A démonok testét az ichor tartja életben. Az ichor démoni energiával átitatott, fekete színű - kevés zölddel keveredve - az emberi vérnél hígabb és ragacsosabb nedű. Míg általában nem veszélyes, némileg mérgező,  némelyik savas ezáltal képes felégetni, elmarni azt, amihez hozzáér. Míg a legtöbb védelmező rúna megvéd ettől, még így is rengeteg démon van, amely mérgező ichor-ral rendelkezik és ezzel szemben a gyógyító rúna hatástalan.
Amikor a démonok meghalnak, ez az energia elkülönül a fizikai testétől, és visszatér a saját dimenziójába, a pokolba; a nagyobb démonok darabokra bomlanak és szétszóródnak a világok között, évszázadba is eltelhet, mire visszaszerzik erejüket.
Eltűnésük sokféle formát ölthet, mindez a démon típusától függ. Vannak, akik felrobbannak, vagy egyszerűen porrá alakulnak. Némelyikük elhalványul, vagy egyszerűen csak összerogynak önmagukba, mielőtt semmissé válnak. Azonban vannak, akik vagy hamut, vagy pedig füstöt hagynak maguk után, a haláluk körülményeitől függően. Azonban a démonok fizikai énjének maradványai közül egy sem marad hátra a világunkban az elpusztításuk után. A boszorkánymesterek azokban képesek arra, hogy megőrizzék a démonok egy részét a világunkban annak ellenére, hogy az adott démon már visszakerült a saját dimenziójába. Az egyik ismert tárgy a démoni energia tárolására a Pyxis.
A démonok az emberek szenvedéseiből, fájdalmaiból szerzik erejüket.  Örömmel tölti el őket, amikor az emberek - vagy bármi más lény a démonon kívül - önként adják át a legboldogabb emlékeik egyikét ezzel pedig végleg kitörölve a saját emlékezetükből örökre. Ebben az esetben általában megidézésről van szó, amelynek a hátterében egy alku megkötése állhat.


Az egyik legerősebb varázslat, amivel a démonok rendelkeznek, hogy képesek az emberi test birtoklására. Habár ez nagyon ritka és erre leginkább csak a legerősebb démonok képesek. Az egyetlen módja, hogy elválasztásra kerüljenek az, hogy megölik az adott démont, de ebbe a gazdatest is belehal.
A leggyakoribb démonok nem tudnak emberi nyelven beszélni. Számos fajta azonban már képes valamennyire értelmezni az emberi beszédet és utánozni azt. Ebben az esetben természetesen nem tényleges mondatokat formálnak inkább csak ismételik azokat a szólásokat, mondásokat, amelyeket az áldozataitoktól hallottak. Mondhatni papagájjá változnak.
Ez a gyakori jele annak, hogy a démon önmagától érkezett a földre nem pedig  megidézés során.
A nagyobb, erősebb démonok természetesen képesek elsajátítani az emberi nyelvet így könnyedén beépülnek az emberi társadalomba.
Vannak különböző démonnyelvek, amelyeket a nephilim-ek és a warlock-ok megismertek és megtanultak ezek például:  Chthonic, Purgatic, Gehennic, és Tartarian.


A legegyszerűbb, legkitűnőbb gyengeségeik közé tartoznak az angyali energiák és a mennyei tűz. Habár az alvilágiakhoz hasonlóan a normál földi fegyverek nem sértik meg őket könnyedén, vagy éppen nem okoznak maradandó károsodást, az árnyvadászok által jelekkel ellátott fegyvereik már igen is képesek maradandó sérüléseket okozni, vagy akár el is pusztítani adott démont.
Míg a szent tárgyak, vagy helyek képesek károkat okozni a kisebb démonokban, az erőteljesebbek számára mindössze ezek csak kisebb kellemetlenséget okozhatnak.
A vámpírokhoz hasonlóan a démonok sem képesek a napfény közvetlen érintését elviselni a bőrükön azonban a tűrőképességük magasabb.
Emellett a démonok valamilyen formában élőlények és érzékenyek a fizikai sérülésekre. Amennyiben lezuhannak magas területről, vagy pedig rájuk zuhan valami, akkor abban az esetben nem számít, hogy a tárgy rúnákkal borított-e, képes arra, hogy megöljön egy démont.
Bár a démonok képesek megérezni más démonokat és az alvilágiak jelenlétét, mégsem képesek érzékelni a különbséget az árnyvadászok és az egyszerű emberek között.
Az érzékelők - szenzorok - kimutatják a démoni jelenlétét, de könnyedén felismerhetőek a rothadó szagukról.
Többnyire a démonok bizonyos formában élőlények és fizikailag képesek megsérülni. Ha leesnek egy magas helyről, vagy eltemetik őket egy sziklaszirten, összenyomja őket egy nagyobb tárgy, mint egy zongora, csillár, esetleg a tető rászakad, az akkor megölheti a démont még akkor is, ha ezek a tárgyak nincsenek rúnával megjelölve.

Astriola azaz leggyakrabban a démoni pox néven ismert fertőzés, akkor és csak akkor fenyegeti a nephilimeket, amennyiben nem megfelelő kapcsolatot folytat az illető egy démonnal. Amennyiben nem kerül kezelésre maga az árnyvadász is "démonizálódik" ezáltal elveszítve rúnáit, és emberiségét is. Az árnyvadászokat valószínűleg az angyali vérük teszi  őket hajlamossá, miközben a mondénok immúnisak rá.

Néhány hétköznapi, kisebb démonok amelyekkel lehetősége van bármely faj tagjának találkozni a szürke hétköznapokban.

A behemót egy formátlan démoni szörnyűség. Nagyon hosszúkás és talán a meztelen csigához lehet hasonlítani a mozdulatait, de alakjában kevesebb következetességgel. Nagy, sokkal nagyobb, mint egy ember és nyálkás. Az egész testének a hosszán két sorban fogak terülnek el. A behemót mindent felfal, ami az útjába kerül, beleértve az embereket is.

A sárkány démonok állnak a legközelebb a modern világban az ősi sárkányok mítoszaihoz. Nagyok, repülnek, tűzet okádó gyíkok és elég intelligensek. Különböző formákban és színekben léteznek. Félelmetes  ellenségek, szerencsére azonban az árnyvadászok valószínűleg soha nem találkoznak velük, mivel majdnem kihaltak. Nem szabad összetéveszteni őket a Vetis démonokkal, amelyek olyanok, mint a sárkányok, de nem sárkányok.

Az árnyvadászok jól ismerik már, hogy miként is néznek ki a Drevak démonok. Leginkább gyenge démonként tartják őket számon és a legtöbb esetben egy nagyobb démon, vagy egy gonosz boszorkánymester használja őket kémként, vagy hírvivőként. Simák, fehérek és lárvaszerűek amelyek hasonlítanak az emberi lárvára, avagy csontkukacra. Vakok és a szag alapján tájékozódnak.
A formátlanságuk és az intelligencia hiánya nem azt jelenti, hogy nem veszélyesek; fogaik helyett a szájukban mérgező tüskék találhatok, amelyek nagyon veszélyesek lehetnek, ha letörnek és beletapadnak az áldozat bőrébe. Ebben az esetben a démonmérgezés megszokott kezelését kell alkalmazni.

A Du'sien az egyik kevésbé ismert alakváltó faj, avagy Eidolon démoni faj (lásd lent bővebben). Az igazi alakja absztrakt, elvont mint egy szabálytalan folt zöldes-szürkés zseléből egy apró világító fekete maggal. Nem tudnak olyan részletességgel utánozni más lényeket, mint ahogyan egy Eidolon és az emberi nyelvezetük is gyenge. Ennélfogva gyakran úgy vélik, hogy általában "általános emberként" álcázva jelennek meg, mint a tömeg egy tagja ahelyett, hogy egyéni személyekké válnának.

Az Eidolon nem egy specifikus démonfaj neve. Sokkal inkább egy átfogó kifejezés az alakváltó démonok különböző fajaira. Az alakváltó démonok megannyi különféle eredeti alakban léteznek, különféle méretben és erősségben. Mivel legalább több tucat faj létezik belőlük, az árnyvadászok általában az "Eidolon" kifejezést használják rájuk. Más szavakkal általában egyszerűbb feljegyezni a démon alakváltó képességét, mintsem az apró részleteket az eredeti alakjában.
Többnyire Eidolon démonok a boszorkánymesterek szülei.
Amellett, hogy szinte tökéletesen képesek álcázni magukat, az Eidolon démonoknak egy másfajta előnyük is van a hétköznapi démonokkal szemben. Amennyiben emberi alakot öltenek magukra, abban az esetben valamennyire védettek lesznek a napfénnyel szemben. Egy emberré változott Eidolon démon továbbra sem állhat a közvetlen napfényben, hanem csak kis felhőkkel, esetlegesen köddel vagy esővel képes elviselni a rásütő fényt, apró kellemetlenségekkel.

Ezen démonfaj neve önmagát magyarázó.

A kutyák démoni elromlása, csak úgy, mint a a legtöbb démon a nőkké és a férfiaké. Általában sokkal erőszakosabban jelennek meg, mint bármelyik hétköznapi kutya, a vörös szemeikkel, durva drótszerű szőrzete és gyilkos temperamentummal. Szemfogaik sokkal nagyobbak, mint egy átlagos kutyáé. Intelligenciájuk hasonlít a mondén kutyákhoz és a démonok is hasonló célra alkalmazzák őket - nyomon követéshez és vadászathoz. (Nyilvánvalóan még megannyi módon "használják" a mondén kutyákat, mint például a terelés, társaság, baráti kapcsolat, amelyekre a pokolkutyákat nem alkalmazzák, hiszen a démonok nem képesek olyan koncepciókra, mint a barátkozás.) Mint az egyszerű kutyáknál az ő esetükben is az állkapcsuk a legnagyobb fegyverük, de ellentétben a kutyákkal a farkuk tüskés, körömszerű kiemelkedéssel zárul amely leginkább a buzogányra hasonlít.

Közepes méretű több fejjel rendelkező démon. Kegyetlen, de nem intelligens. Több fejéről ismeretes, legalább három, de gyakran még ennél is több. A Hydra megkülönböztethető a többi többfejű démontól az állati intelligenciaszintje miatt. A fej jelenléte a "száron" és a vakságáról. A Hydra nem képes tisztán látni ezért az áldozatának hangjára, illatára támaszkodik és a saját nagyobb szájaira annak érdekében, hogy becserkészhesse a zsákmányát.

Az Iblis démon testi, de nem szilárd formájú. Ehelyett a megjelenése körülbelül akkora méretű, mint egy emberé, de forgó, gyorsan mozgó, fekete füsthöz hasonlítható. A füstjének azon részéből, amely a fejét reprezentálja, a világunkra sárga, égő szemekkel tekint ki.

A közönséges Imp egy kicsi, emberszerű lény a "nyugati démon" jellegzetességeivel - szarvak, villás farok stb. Külön-külön nem túl veszélyesek, de könnyedén problémává válhatnak, ha rajokban találnak rájuk, amely több, mint kétszázat jelent belőlük. Erről már alkalmanként feljegyzések készültek.

A dzsinneket azért említjük, mert a legtöbb esetben tévesen démonnak ítélik őket, de a valóságban nem azok, hanem tündérek.

Egy hüllővíz-démon, amely egy védelmező teknő borítással és kiálló csőrrel jellemeznek, de egyébként durván fogalmazva méretileg és alakilag egy tízéves emberi gyermekre hasonlít. Szeret kiugrani a vízből és teljesen véletlenszerűen mondénokat a halálukba rántani magával.

Pók démonok, nagyok, fényesek és feketék, nyolc csíptető-hegyű karokkal és méregfogakkal, amelyek a szemgödreikben gyökereznek.

Kissé megtévesztő módon a név Moloch egyszerre utal a Moloch nevű nagyobb démonra, aki egyike a legfélelmetesebb démonharcosoknak - füst és olaj teremtménye - és magára a kisebb démonokra, a "Molochokra". Ők a nagyobb démon Moloch talpnyalói és gyalogos katonái.
Egyénenként ember méretűek, sötét és vastag, forgó olajból állnak, karokkal, de a lábuk helyett mindössze formátlan, folyékony függelékkel rendelkeznek.
Az elsődleges fegyverük a lángok, amelyek az üres szemüregükből áramlik és általában nagy számban láthatóak, mintsem pedig elszigetelten, egyedül.

Emberi méretű démonok zöld bőrrel, széles szájjal és szarvakkal a fejük tetején.

Ezek nagy kétlábú démonok, amelyeknek a kinézetük és a mozgásuk is a gyíkokéra hasonlít. Vakok, a szemük helyén fogakkal és a szájuk a szokásos helyen méregfogakkal és agyarakkal. Keskeny, szinte ostorszerű farkuk van amelynek szélei borotvaéles csontok. Karmaik és fogaik természetesen élesek és veszélyesek, de a legveszélyesebb fegyverük egy izzó alakú szúrójuk a villás nyelvük végén.

A raum egy megfélemlítő és veszélyes démon, amely nem képes a beszédre, de ennek ellenére okos ellenfélnek tekinthető. A Raumok körülbelül ugyanakkorák, mint az emberek, de fehér pikkelyes bőrük van, duzzadó fekete szemeik pupillák nélkül és tökéletesen kerek szájuk, illetve a kezük helyén csápok találhatóak. Ezen csápok a Raumok legveszélyesebb fegyverei; vörös hegyű szívókkal rendelkeznek, amelyek mindegyikében apró, tűszerű fogak alkotnak kört.

A Ravener egy klasszikus szörnyűség: hosszú, lapos fekete test, hosszú domború koponyával csak úgy, mint az aligátornak. Az aligátoroktól eltérően azonban a szeme rovarcsapdában van a feje tetején. Kegyetlen, szálkás ostorszerű farka van és vastag lapos orra. Éles fogakkal rendelkeznek, amellyel halálos méreggel fertőzik meg áldozatukat. Idővel a méreg mondhatni elégeti az áldozatból az élet minden egyes maradványát, nem hagyva hátra mást, mint hamut. Ez a toxin különlegesen szörnyű még a démonmérgek között is, ami elég nagy szó, hiszen olyan kategóriáról beszélünk, amely magában foglalja az arc olvasztó démon mérgét is.

Ezen démonokat leginkább a szaglásuk miatt ismerjük. Általában a boszorkánymesterek idézik meg őket annak érdekében, hogy a nyomára bukkanjanak egy eltűnt személynek. Azonban gondosak irányítani kell őket, hiszen fészekrakó paraziták. Azáltal szaporodnak, hogy megsebesítik az áldozatukat és a tojásaikat, még az életben lévő áldozat bőrébe tojják.

A legtöbb árnyvadász helytelenül az mondaná, hogy a Vermithrall egy hatalmas, lassú tömeg, amely ezer vonagló kukacból áll. Valójában a Vermithrallok önálló kukacok. Ugyanakkor ténylegesen kolóniákba gyűlnek össze és emberszerű formát öltve egységként támadnak. Sőt, ami még rosszabb, hogy a főtesttől elválasztott férgek, megpróbálnak újra csatlakozni az eredeti "kolóniához", "testhez" és ez nagyban megnehezíti a Vermithrall végleges megölését.

Nem szabad összetéveszteni őket a sárkány démonokkal, amelyre kissé hasonlítanak, de nem állnak tényleges kapcsolatban egymással.  Szürke és pikkelyes, túl hosszú kanyargó karokkal és hosszúkás emberszerű testtel rendelkeznek. Mint a sárkányok úgy ők is arról híresek, hogy értéktárgyakat halmoznak fel, azonban a sárkányokkal ellentétben nem képesek értelmezni, hogy mégis mi érzékes és mi az, ami szemét. Ennek köszönhetően az odújuk sokkal inkább egy hatalmas patkányfészekre emlékeztet, mintsem egy kincskamrára.

A történelem folyamán számos olyan szánalmas, félrevezetett mondén csoportok léteztek, akik mintegy szektákat, kultuszokat építettek egy adott démon, vagy démon csoport imádata köré. Ezeknek a szektáknak a többsége érdektelen volt a nephilimek számára, szerepük mindössze annyi, hogy zűrzavart okozzanak a démoni történelemben, mivel pusztán kitalált, elképzelt démonokon alapulnak.
Ennek ellenére ezen démoni szektáknak a kisebbsége sikeresen képes volt megidézni kisebb, gyenge démonokat. Ezen történetek általában azzal végződnek, hogy a kötést helytelenül végzik el, ezért a démon az összes szektatagot abban a pillanatban megöli. Néhány esetben egy-egy szekta rövidebb ideig is képes volt fennmaradni, egy démont szolgálva, mindezért cserébe nagyon keveset kértek viszonzásul. Ezen szekták általában egy, vagy esetleg kettő generáció után teljesen megszűnnek és történelmileg kevés jelentősége van, de helyileg esetenként problémákat okozhatnak és ebben az esetben szükségeltetik az árnyvadászok általi közbelépés.
A szektákban lévő mondénok gyakran már alig nevezhetőek embernek, mire sor kerül a beavatkozásra. Az általuk imádott démon valószínűleg úgymond elfogyasztotta az emberségüket "üzemanyagként", hogy fenntartsa és megerősítse önmagát. Ez pedig mindössze az emberek puszta vázát hagyva maga után, fizikai testük folyamatos hanyatlásban és a lelküket pedig lebontotta a folyamatos állatias düh. Ez az állapot visszafordíthatatlan; a démonok által lebontott emberek megölését kegyelemnek tekintik, tehát a törvény keretein belül van.
A szekták nagyobb démonok szolgálásának céljából léteztek, de kevés bizonyíték van arra, hogy ezeknek valamelyike is valaha sikeresen megidézte volna imádatának tárgyát. Amennyiben sikerült is nekik, valószínűleg abban a pillanatban megsemmisültek és nincs semmilyen feljegyzés az ostobaságaikról.


A modern korban egy újabb lehetősége ütötte fel magát a démonimádatnak, azonban ennek egy sokkal másabb verziója, miszerint itt sokkal inkább a hatalom iránti vágy lebeg az emberek szeme előtt, mintsem imádatuk kifejezése. Irányítani akarják a világot, amely a legtöbbjük előtt rejtett fátyol mögött létezett.
Egyelőre azonban eléggé az árnyékok között tevékenykednek és inkább a mondén rendőrség figyelmét keltették fel a toborzási szokásaikkal, mintsem az árnyvadászokét, akiknek ha minimális tudomásuk is van róluk, figyelmen kívül hagyják gyengének tűnő próbálkozásaikat, amelyek koránt sem olyan üresek, mint azt gondolnák.

A pokol irányítója, vezetője. Az első, aki szembeszállt Istennel és végül büntetéseként örök kárhozatra ítélték a mellette álló testvéreivel együtt. Az idők kezdete óta a pokol ura Lucifer. A címet részben a hatalmával, részben pedig furfangos észjárásával érte el.
Képes bárki lelkét elvenni, mondhatni arra specializálódott, hogy a lelkeket erőszakkal szakítsa el a földi porhüvelyüktől, és bármelyiknek képes parancsolni, amelyik a Pokol területére téved. Ezeken felül ő maga is képes démonná változtatni másokat, még anélkül is, hogy először megfosztaná őket a lelküktől.


A pokol hét hercege a magasabb rangú bukott angyalok, akiknek a pokolban egytől-egyig mindegyiknek saját birodalma van, amely felett uralkodhat. Ezen hét uralkodó birtokolja a hét halálos bűnt is.
Ők egytől-egyig bukott angyalok, de kiemelt szerepük miatt, külön rang tartozik hozzájuk.


A démonoknak azon halmaza, akik az ember teremtését követően Lucifer vezetésével lázadást indítottak a Mennyekben, magával a Teremtővel szemben. Mihály arkangyal ezen angyalokat megfosztotta a szárnyaitól, majd pedig letaszította őket a Pokolba. Hierarchiailag a pokol ura alatt helyezkednek el, de hatalmuknak köszönhetően saját birodalmat tudhatnak magukénak és az alacsonyabb rangú démonok felett uralkodnak. Számuk igen csak véges.


A bukott angyalok szintén egy mellékágazata az apokalipszis négy lovasa is. Pontosabban: Halál, Éhínség, Pestis és a Háború.


Ide soroljuk az erősebb, idősebb démonokat, akik kiemelkedtek az évek során a társaik közül. Azonban még mindig a hercegek és a pokol ura alatt helyezkednek el, de már nekik is részük van alacsonyabb rangú démonok felett bíráskodni és ítélkezni.
Sok képességre még nem sikerült szert tenniük, ám már akár megidézhetőek is, és abban az esetben hatalmas pusztítást képesek véghezvinni a mondének világában. Előszeretettel falnak fel lelkeket, hogy még különlegesebb képességekre tehessenek szert, és egyre több démont sorolhassanak maguk alá.



Fiatal démonok és koránt sem olyan erősek, mint feljebb való társaik. Legtöbbjük Luciferhez hűséges, hiszen neki köszönhetik az újjászületésüket, de előfordulhatnak közöttük öntörvényűek is, akik szüntelenül felfelé kívánnak mászni a ranglétrán. Luciferen kívül közvetlenül még másik erősebb, magasabb rangú démonokat is szolgálhatnak.
Ők mindössze szolgálhatnak, és szerencsés esetben a Földre kerülve képesek lehetne lelkeket felfalni, amivel erősíthetik magukat.