thomas & raelyn

need to let go

Azt hiszem, hogy mind a ketten sejtettük, hogy amit csinálunk az minden csak nem helyes, de ez az utóbbi időszakban egyikünket sem érdekelte különösebben. Élveztük egymást társaságát és addig is volt lehetőségünk valami pozitívat megtapasztalni így azt hiszem, hogy egyikünknek sem állt szándékában pontot tenni a kettőnk kapcsolatának a végére. Bár sokkal inkább nevezném megállapodásnak, mint kapcsolatnak.
Kellett egy kis idő, hogy kitisztuljon a fejem, de egy pillanatra se feledkeztem meg arról, hogy a karjaimban tartom. Már kezdett kialakulni egyfajta harmónia köztünk, ami jó is volt, de ugyanakkor talán azt is jelentette, hogy ideje lenne szembenéznünk mindazzal, ami elől menekülünk, de erre egyikünk sem állt készen.
- Amikor csak szeretnél. Tudod, hogy merre találsz.  - Azzal egy apróbb csókot lopok még tőle, mielőtt összeszedném a ruháimat és vele együtt magamat is. Sosem igényelt ez az egész szervezést, hiszen általában egyikünk megjelent a másiknál, vagy tényleg csak egymásba botlottunk, aminek végső soron mindig ugyanaz lett a vége. - Akkor hamarosan. - Azzal pedig még utoljára rákacsintok, mielőtt kisétálnék az edzőteremből egyenesen a szobám irányába, hogy majd lezuhanyozhassak.

thomas & raelyn

need to let go

Bevallom, hogy mostanra már természetessé vált a kettőnk tökéletes harmóniája. Egyikünk sem akart többet a másiktól, mint jelen pillanatban nyújtani tudott. A tökéletes figyelemelterelés, amely kéz a kézben állt az élvezettel.
Talán nem volt a legjobb ötlet pont itt egymásnak esnünk, de talán volt épp elég időnk arra, hogy megtegyük azt, amire mind a ketten vágytunk. Meg aztán szerintem egyikünk sincs olyan állapotban, hogy különösebben érdekelje más véleménye. Az üresség, amelyet legbelül érzek azt csak ez az egész képes valamennyire tompítani még akkor is, ha az egész csak egy átmeneti megoldás.
Nem számít, hogy már hányszor voltunk együtt minden egyes alkalommal ugyanolyan jó érzés, mintha először fedezném fel a testét, de közben valahogy mégis egymásra vagyunk annyira hangolódva, hogy pontosan tudjuk, hogy mégis mire van szüksége a másiknak. A tempómat folyamatosan gyorsítom mindkettőnket a gyönyörök felé terelve szavaitól pedig csak még inkább gyorsítok, amiről már azt gondoltam, hogy lehetetlen. Éreztem, hogy mennyire közel van, ahogyan én magam is közel jártam ezért egyik kezemmel az állát megragadva vontam magamhoz egy csókra, hogy ilyen módon elfojthassuk egymás nyögéseit, amelyre talán már fel-fel kapná valaki a fejét, bár talán ez pont arra vezérelte volna, hogy inkább a másik irányba induljon.
Egy pár másodpercig még szorosan tartottam a karjaim között és nem húzódtam ki belőle, majd miután kicsit lelassult a szívverésem óvatosan távolodtam el tőle és helyeztem le a padlóra, de egyik karommal még továbbra is átkaroltam a derekát egyfajta támasztékként.  

thomas & raelyn

need to let go

Minden egyes alkalommal, amikor Raeyln-nel voltam valahogy nem érdekelt semmi. A világot kizártam és az egyetlen dolog, ami hátramaradt az a közös örömök, amiket mindketten lelkesen kergettünk. Szerettem azért kényeztetni a testét, mert nem akartam, hogy úgy érezze, hogy kihasználom, mert meg sem fordult a fejemben semmi ilyesmi még akkor sem, ha mindkettőnk számára nem volt más ez az egész, mint egyfajta menekvés. De a menekvések közül talán ez volt az egyik legjobb fajta, amelyet az ember csak magával tehet. Nem érdekelt, hogy nem egészséges, hogy talán abba kellene hagynunk.. Mindez egy percig sem számított, amikor ilyen közel volt hozzám. Nem tudtam gondolkodni, egyszerűen átvette felettem az uralmat az ösztön.
Szerettem volna több időt fordítani rá, de nem igazán tudtam koncentrálni attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantottam a meztelen testét. Mondhatni teljességgel elvarázsolt minden egyes alkalommal, amikor elém tárult leírhatatlan szépsége. Meg persze nem éppen a legideálisabb helyszínt választottuk arra, hogy egymásnak essünk, hiszen bármikor besétálhat valaki, de talán ez csak még inkább izgalmassá tette a helyzetünket.
Nem akartam tovább húzni az időt, mert egyértelműen vágytam rá és az érzés kölcsönös volt ezért miután segített kibújni a felsőmből a felesleges útban lévő textíliát is lefejtettem magamból, hogy minél hamarabb elmerülhessek benne és érezhessem őt. Általában szeretem kihasználni az időt, hogy ne csak egyszer élhesse át a teljes beteljesülést, hanem akár többször is, de talán később még erre visszatérhetünk rá.
Miután végre nem állt utunkba semmi sem könnyedén merültem el a nedves forróságában. Egy pár másodpercig megálltam benne, hogy hozzám szokjon, majd lazán mozgatni kezdtem a csípőmet egyre gyorsuló tempómban, miközben ajkaim folyamatosan az övére tapadtak. Alsó ajkait finoman harapdáltam, miközben nyelvünk folyamatosan táncot járt egymással. Míg egyik kezemmel igyekeztem megtartani őt addig a másikkal szinte folyamatosan cirógattam, hol a fenekét simogatva, markolgatva, hol pedig melleivel játszadozva.  

thomas & raelyn

need to let go

Határozottan jók voltunk együtt Rae-vel annak ellenére, hogy nem igazán tudtunk kifejezetten sokat a másikról. Nem akartunk ebben elmélyedni és lehet, hogyha másként ismerjük meg egymást kicsit közelebbről, akkor lehetett is volna valami ebből az egészből, de azok után, hogy ennyire a testiségre alapoztunk mindent koránt sem hiszem, hogy olyan jó ötlet lenne egy kapcsolatba fejest ugrani. Már csak azért sem, mert mindketten eléggé sérült lelkek vagyunk és talán így nem a legjobb párosítást hoznánk össze.
A játékosságához, habár már hozzászoktam, de valahogy még nem tudtam betelni vele. Örültem, hogy együtt képesek voltunk a lelki nyomorunkat elfelejteni és valami teljesen mássá alakítani a körülményeket.
- Azt hiszem ezt a kérdést már meg is válaszoltad. - Ahogy mögém simul érzem a kemény és formás melleit a hátamnak nyomulni, miközben a kezével egyre csak lejjebb vándorol, szinte elvéve az eszemet tör elő a torkomból egy mélyről jövő hang és fordulok meg, szinte emberfeletti gyorsasággal, hogy felkaphassam, majd az egyik tartóoszlopnak nyomva a hátát kezdjem el csókolni az ajkait, majd végig állkapcsának a vonalát egyenesen le a nyakára, amelyet finoman meg is harapdálok.
- Akkor azt hiszem inkább ne is vesztegessük az időt. - Elszakadok tőle egy pillanatra, mielőtt még újra birtokba venném az ajkait aztán egyik kezemmel tartom őt a tartóoszlopnak támasztva, mire a másikkal igyekszem lefejteni róla a felesleges ruhadarabokat, amelyek csak az utamat állják.
Ahogyan elém terül a meztelen felső teste figyelmem akaratlanul is a melleire terelődik, amelyet ajkaimmal kezdek el kényeztetni.

thomas & raelyn

need to let go

- Örülök, hogy betelsz velem is. - Persze amennyiben lenne valaki más is az életében akkor sem lenne hozzá igazán közöm. Nem mondhatnám, hogy exkluzívan egymáshoz tartoznánk, egyszerűen csak együtt vezetjük le a fölös feszültséget. Néha jó érzés olyasvalakivel együtt lenni, aki elvárásoktól mentesen tekint az emberre. Nekem pedig néha igen is erre van szükségem. Hogy ne kelljen aggódnom amiatt, hogy mit fogok tenni a következő pillanatban.
- Tudod már épp elég energiát levezettem és nem szeretnék még a végén kárt okozni benned főleg, ha van lehetőség arra, hogy más útra tereljük a dolgokat.. - Minderre csak addig volt szükségem, amíg ő fel nem bukkant. Valahogy máris sokkal nyugodtabb vagyok a társaságában. Persze tisztában vagyok vele, hogy amit művelünk az koránt sem egészséges, de ettől függetlenül pont arról szól az egész, hogy nem gondolok túl semmit sem.
- Hát nem volt hangulatom ahhoz, hogy a gondolataimban úszkálva várjak rád nem tudva, mikor is érsz vissza, úgyhogy kénytelen voltam lekötni magamat és nem hiszem, hogy annyira sokan lézengenének most erre, hogy helyszínt kelljen váltanunk, hacsak nem félsz.. - Lenéztem rá, ahogyan közelebb lépett hozzám, ajkaink szinte alig pár centire voltak egymástól. Persze eszem ágában nem volt meghozni az első lépést. Bár bizonyos szempontból már megtettem, hiszen idehívtam az pedig, hogy felbukkant azt jelenti, hogy ő is benne lenne egy kis játékban, amelynek során elfeledhetjük minden egyes sérelmünket, minden fájdalmunkat. Együtt tölthetünk néhány hosszabb percet, amikor elfelejthetjük, hogy mi minden nyomasztja a lelkünket. Nekem pedig ez tökéletesen jól van így és, amíg ő sem panaszkodik nem hiszem, hogy változtatnunk kellene a hozzáállásunkon.

thomas & raelyn

need to let go

Szerettem volna meg nem történtté tenni az elmúlt időszakot, de ez a hatalom nem állt rendelkezésemre. Az egyetlen, amit tehettem, hogy a legjobbat próbáltam kihozni az egyik legrosszabb helyzetből. Azt hittem azzal, hogy hátrahagyom őket megóvom majd minden veszélytől a családomat. Bár nem is igazán a családom. Hiszen még mindig nincs semmi tudomásom a biológiai szüleimről, de valahogy nem is érdekel. Csak még egy lista lenne azokról az emberekről, akiket elveszíthetek. Arról pedig nem is beszélve, hogy igazából valószínűleg már ők halottak. Máskülönben nem tudom, hogy kerülhettem volna mondén szülőkhöz. Talán ismerték a szüleimet, de erről sosem mertem volna őket faggatni. Ha meg tudták volna, esetleg azzal is tisztában lettek volna, hogy hol kellene keresniük engem mégsem tették meg. Vagy talán nem akarták. Az is lehet, hogy tényleg elhitték, hogy meghaltam nem pedig csatlakoztam az árnyvadászokhoz, ami lényegében a sorsom lett volna.
Szükségem volt arra, hogy kikapcsoljak és ezt leginkább úgy tudtam elérni, hogy egy kicsit püföltem a zsákot, amibe minden frusztrációmat próbáltam belevezetni, ameddig vártam arra, hogy Raelyn felbukkanjon. Tudtam, hogy nem éppen ez a helyes lépés, amit mi ketten művelünk, de jó érzés volt, hogy valakire kötetlenül támaszkodhatok anélkül, hogy bármit is meg kellene magyaráznom.
Már nem tudom mennyi ideje püfölöm a zsákot, amikor meghallom a csilingelő hangját és ezért abbahagyom az ütlegelését és Rae felé fordulok. - Nem rémlik, hogy kérted volna, hogy ilyen durván bánjak veled, de nem is biztos, hogy ez az én asztalom lenne, úgyhogy ehhez talán mást kellene keresned. - Habár előfordul, hogy nem finomkodom egy nővel szemben bizonyos helyzetekben, de ez nem azt jelenti, hogy képes lennék fizikailag ténylegesen bántalmazni. Még akkor sem, ha lényegében ő az, aki kéri. Lehet, hogy egy csaj örömét leli abban, hogy bántalmazzák, vagy éppenséggel ez az, ami felpergeti, de nem én leszek az, aki ezt majd megadja neki. Ahhoz másik ajtón kell kopogtatnia.
Mikor a zsák másik oldalára sétált úgy követtem alakját a tekintetemmel, de nem volt kedvem beleütni akkorákat, mint az előbb, mert még a végén visszalöktem volna egy kicsit ezért éppen csak hozzáérintettem az öklömet. - Edzeni is szeretnél, vagy inkább lépjünk le most?

thomas & raelyn

need to let go

Mindannyian másképpen dolgozzuk fel a veszteséget. Van, aki egyenesen szembenéz vele félelmet nem ismerve, de van, aki meghunyászkodva nyomja el azt magában csakhogy ne kelljen fájdalmat éreznie. Én az utóbbiak közé soroltam magam. Legalábbis igyekeztem így tenni. Előfordult persze, mikor olyan szempárral találkozott a sajátom, amelynek képtelen voltam hazudni. Akkor pedig a fájdalom a felszínre kúszott és mindent végigpörkölt, amely az útjába került. Felégette a bensőmet és megígértem magamnak, hogy soha többé. Még akkor sem, ha a fájdalom minden egyes formáját megérdemeltem volna.
De azt hiszem még így is sikerült elérnem, hogy megkapjam méltó büntetésem. Mikor már azt hittem, hogy mindenkit biztonságban tudhatok, hogy senkit nem fogok elveszíteni, akkor vágott földhöz kegyetlenül az élet. Az egyetlen barátom egy börtön rabja, halálsorra várva. Minden elvem ellen szólt a hallgatás. Segíteni akartam rajta ő mégis azt kívánta, hogy tartsam meg az egészet kettőnk között. Megtettem most mégis ez lett a veszte. Elbukott egy olyan harcban, amelyet egyedül sosem nyerhetett volna meg. Bizalma azonban kevés embernek adatott meg és még én is, aki egyike volt ezen ritka gyémántoknak, még én sem segítettem rajta. Mert ez kérte. Meg kellett volna próbálnom. Akkor talán most másképp alakultak volna a dolgok.
Gondolatok tömkelege kavargott a fejemben szinte egyiket rugdosta ki a másik, ezért miután értesültem, hogy Raelyn is a városban tartózkodik - ennek okát nem tudom és igazság szerint egyáltalán nem is rám tartozik - az általa jelenleg elfoglalt szobát üresen találtam ezért hagytam neki egy cetlit, hogy hol találhat meg engem. A kettőnk kapcsolata koránt sem egyszerű, mégsem túl bonyolult. Amikor vele vagyok nem kell gondolkodnom, nem kell érzéseket elnyomnom, egyszerűen csak élvezhetem a pillanatot, mintha semmi más nem létezne csak mi ketten. Bármennyire is hangzik nyálasan ez az egész nem lehetne távolabb tőle. Csak két felnőtt ember vagyunk, akik olyan fájdalmat éltek át, amelyet mások elképzelni sem tudnak és totál egészséges módon ki akarják zárni az életükből ahelyett, hogy megpróbálnák mindezt feldolgozni.
Az újdonsült intézetnek az edző részlegén püfölöm a viszonylag még új boxzsákot, de már magam sem tudom, hogy hányadik ütésnél járok, de határozottan zsibbadni kezd már a kezem, de még ez sem tántorít el attól, hogy folytassam. Addig is míg azt püfölöm nem kell túlságosan másra gondolnom, mint a zsibbadó érzésre a karomra és, hogy ne üssek minden egyes alkalommal ugyanarra a pontra.