- Az illem szerint 24 órával a látogatás előtt időszerű a figyelmeztetés, amit én megadtam neked. Amennyiben valaki képes lett volna jó modort előszedni és udvariasan megkérni, én sem éreztem volna ekkora tehetnek az épület előtti várakozást, így viszont ugyanazokat a szabályokat szegtem meg, amelyeket ők is - a jó barátok tudják, hogy a vendég látással és fogadással kapcsolatban ugyanis van egy néhány szokásom, amire Raphael talán még emlékszik. Olyan helyről és időből származom, ahol a vendég várás szent volt, akinek italt adtál a palackodból és ételt az asztalodról, az az oltalmadat élvezte mindenki mással szemben, amíg nem hozott rád szégyent azzal, hogy a ház szabályait megszegte. Ennek egy verziója, hogy te is követed a másik fél életének törvényeit, ha meglátogatod és ebben az esetben nem tagadhatja meg tőled indoklás nélkül a vendégszeretetét. A világ változik, nem mindenki képes elfogadni az ételedet és italodat, de az erkölcsi normák megmaradtak nálam. Kérj engedélyt a látogatásra, érkezz pontosan, légy udvarias és nem esik bántódásod. Visszautasítani üzleti felkérést lehet, diszkréciót ígérni elvárás, az igénylő pedig ugyanúgy távozhat, ahogy érkezik. Amíg nem gázol át a szabályokon, én sem teszem. Úgy tűnik, erről a fiatal vámpírokat nem tájékoztatták, vagy már kihalóban van az a réteg, aki ezeket a feltételeket ismerni. Ennyiből kedveltem Camille-t is. Neki nem kellett elmagyaráznom, hogy akit nem tekintek a barátomnak, annak sem kell félnie tőlem, amíg tartja az illemet...
- Rendben, ha úgy érzed, a hotel nem ideális helyszín, nevezz meg egy másikat, amelyet kedvelnél. Tudok alkalmazkodni. Ahogy az üzlet szabályaival is tisztában vagyok és nagyot csalódnék magamban, ha olyan alkalomra tudnál emlékeztetni, amikor nem ajánlottam fel kompenzációt a szolgálatért - lehet, hogy nem mindig találta egyenrangúnak ezeket a viszont ajánlatokat, de erről már nem én tehetek. A boszorkány mesterek a megszerzés költségessége és nehézsége alapján értékelik a dolgokat és ennek megfelelően adnak árat is. Számunkra olyasmi, mint érzelmi érték csak nagyon ritkán bukkan fel és nem tudjuk pontos összeggé alakítani sem, így néhány üzlet meghiúsulhat.
- Több oka van, az első, hogy szükségem lenne pár dologra, amit te könnyedén meg tudsz adni nekem a legjobb minőségben. Azt már említettem, hogy régen láttalak. Harmadiknak mit szólsz egy pletykához? Évek óta suttogják, hogy felbukkan Kleopátra legendás ékszere, az egyetlen, amelyet ki tudtak lopni a sírjából. Állítólag Camille-nál volt és sok más tárggyal együtt a klánra szállt. Ha eredeti, szeretném megvásárolni - tudom, hogy halló- és látótávolságon belül vannak vámpírok, így óvatosan fogalmazom. Raphaeltől régebben már többször is kaptam vámpír hajat és vért, de ezeket nyilván nem egy egész falka vámpír előtt szeretné a rendelkezésemre bocsátani. És biztos, hogy nem lesz ingyenes sem. Nem mintha korábban az lett volna, még akkor is adtam valamit cserébe, ha pontos árat nem mondtak. És az ékszer? Nos, az fogósabb kérdés. Kleopátra sírját a halála után sokáig nem merték kirabolni, mert Octavianus megtiltotta. Mire ő legyengült annyira, hogy ne tudja megvédeni, már boszorkány bűbájok védték tetőtől-talpig. Olyanok, amelyeket évtizedenként egyszer megerősítettem én is az elmúlt évszázadok során és egyetlen egyszer mondtak csak csődöt. Nem bizonyított, de a vagyonom szép részében fogadnék rá, hogy Magnus Bane volt az oka. És a sírkamrából eltűnt valami. A jegygyűrű, amit Marcus Antonius ajándékozott neki. A szobor ujjáról húzták le. Azóta is keresem...
- Ezt pedig neked hoztam, kis ajándék a viszontlátásunk örömére - egyetlen apró csukló mozdulattal egy cserepes virág bontakozik ki a semmiből a dohányzóasztalon. Egyszerű zöld száron jó néhány bimbó, három vastag, kúp alakú levél, tőzeges, nedves föld. - Éjjeli orchidea az Amazonas vidékéről, heti egy locsolást igényel, minimális fényt és kifejezetten vaníliás az illata - valami olyasmi, amit egy vámpír is tudna gondozni, csak meg kell találnia azt a szobát, ahol rossz az ablak szigetelése és ott hagyni. Raphael mégsem hiszem, hogy megtartja. Az évek sokán sok egyedi virág került ide pár napra, majd tűnt el a szemem elől. Soha nem érdekelt, hova viszi őket, kinek adja, még az sem, hogy tovább ajándékozza azokat is, amelyeket neki választottam. Az ajándék lényege, hogy olyasmit adj, amire szüksége lehet, és neki egyébként is nehéz mást, annyira konkrét ízlése van. A ritka növények nehezen beszerezhető napos helyekről az én örök adum mellette.

Nem könnyű. Egy vámpír klán fejének lenni nem könnyű feladat. Főleg most, hogy annyi minden történik az Árnyvadászokkal, és az Árnyvilággal. Próbálok mindig felelősségteljesen dönteni, hisz rengeteg terhet cipelek. Nem lehetek kicsapongó, vagy gyáva. El kell érjem, hogy a többiek felnézzenek rám, és eszükbe se jusson ellenem fordulni. Egy párszor már bizonyítottam, hogy a szavaimnak súlya van, ezért is hallgat rá a legtöbb vámpír.
Ez jár a fejemben, miközben újra átolvasom Selene értesítőjét, miközben egy pohárnyi vért kortyolgatok a társalgóban. Frissen csapolt, a kedvencem.
Amióta megérkezett az üzenet két kérdés foglalkoztat. Miért jön ide, és mennyire vet rám jó fényt, ha egy boszorkánymester csak úgy besétál a Hotelbe? Vannak köztünk kevésbé tapasztalt vámpírok is, akiknek még tanulniuk kell rengeteg dolgot. Többek közt az önmegtartóztatást és az engedelmességet. Nem hiányzik egy oltári nagy vérontás a Dumort falai közt. Talán jobb lett volna, ha Selene más helyszínt választ a kis találkára. Régi barátok vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy kedve szerint közlekedhet itt. Fenn kell tartanom az image-em.
Ahogy az utolsó csepp vér is végigfolyt a torkomon, hangokra lettem figyelmes. Ha jól sejtem a Díszterem a forrás. Vámpírok és egy határozott, de mégis édeskés női hang. Itt van.
Egy viszonylag hosszú folyosón sétálok át. Antik tárgyak vesznek körül, néhol egy-két pók a falon, de a tudat, hogy otthon vagyok mindent egy kicsit elegánsabbá és értékesebbé tesz.
Amint belépek a Díszterem barokkosan díszített ajtaján megpillantom Őt. Mint mindig, most is tudja, hogy mit akar, és miért jött. Az efféle céltudatosságot sokra értékelem, habár ebben a helyzetben kissé neheztelve teszem ezt.
- Selene. Rég találkoztunk. - a többiekre pillantok. Lassan mindenkinek sikerül visszafognia magát, páran ráadásul inkább el is mennek. Egy-két fürkésző szem marad csak a terem végében. Talán okosabb lett volna, ha nem csapsz ekkora felhajtást. Nem mindenki szereti az idegeneket az otthonunkban. Főleg, ha az-az idegen egy boszorkánymester.- a hátam mögötti kis csapatra célzok, de azt hiszem, tökéletesen fogja értelmezni a szituációt.
Az egyik kényelmesebbnek tűnő, bőr borítású kanapéra mutatok. - Mielőtt helyet foglalsz, tudatosítanom kell benned pár dolgot. - tudom ,hogy kissé kemény vagyok, de az adott helyzet megköveteli ezt a stílust. - Először is. Nem jöhetsz csak így ide, amikor kedved tartja. Sőt, ami azt illeti szeretném ha a jövőben inkább máshol találkoznánk. - tartok pár másodpercnyi pihenőt, amíg szavaim érvényüket nyerik. - Másodszor pedig.... tudom, hogy régóta barátok vagyunk, de akármiért is jöttél ide, annak ára lesz. Nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy szívességeket osztogassak jelen körülmények közt. - nagyon szeretném már tudni, hogy mi is az oka a látogatásnak. Van egy-két sejtésem, és van, aminek  kevésbé örülnék. Tehát most, hogy ezt tisztáztuk, elmondanád pontosan, hogy mi az oka a látogatásodnak, Selene?

- Komolyan nem tanultátok még meg srácok, hogy a legtöbb biztonsági protokollt egy boszorkány mester mellett felesleges kipróbálni? Most bóknak vagy sértésnek vegyem ezt a tömeges fogadtatást? - mert elég furcsa kettősséget sikerült kifognom. Az etikettnek megfelelően értesítettem még tegnap róla Raphaelt, hogy szeretnék vele beszélni és meghagyttam egy elérhetőséget arra az esetre is, ha nem lenne az épületben. Semmi gondom nincs azzal, hogy évezredes műtárgyak és antik relikviák között ejtőzzek pár órát ami azt illeti, de a vámpírok és a tény, hogy van munkám is, már egészen más tészta. Akkor meg minek ez a ribillió? Egy boszorkány mester csak oda nem jut be, ahova nem akar, vagy amit egy másik mester nagyon erős bűbájokkal védett le, de itt is a történet lezárása. Ha bántani akartam volna a vámpírokat, akkor nem teljes emberi kinézetemben, koktélruhában és magassarkúban sétálok be a főbejáraton és valószínűleg a diszkrét köhögést is kihagyom a jelenlétemre való figyelem felhívásként. Tudom, tudom, piszkosul vén vagyok és ez néha bezavarja az érzékeket, de most tényleg nem ez volt a célom. Vagy nem kapták meg az értesítést? Esküdni mernék, hogy a férfi kedvenc dohányzóasztalára juttattam el. Mennyivel könnyebb dolgom lenne vele, ha tudnám a telefonszámát és hajlandó lenne sms-ben kommunikálni...
- Raphael, tudom, hogy itt vagy, édesem. Mi lenne, ha megkérnéd a követőidet, hogy hanyagolják a fogvillogtatást meg a többi színpadi nagyjelenetet az igazi támadók megérkezéséig? - teszem fel a kérdést újabb métereket téve meg a hotel belseje felé. A cipőm sarka adja a legtöbb hangot, ahogy a padlón kopog, de ez nem igazán zavar. Akinek még nem jutott el, hogy az öreg boszorkánymesterek nem azért élnek sokáig, mert annyira felelőtlenek lennének, az igazán megérdemli a leckét. Bár nagyon nem venném jó néven, ha össze kellene koszolnom magamat. Én csak egy majdnem baráti cserekereskedelemre jöttem egy férfival, akit egy ideje ismerek és eddig az etikettet csak ott szegtem meg, ahol ők kezdték a szabályok áthágását. - Nem, természetesen nem lesz ma támadás én vagy a boszorkánymesterek részéről, ez csak egy hasonlat volt - teszem hozzá az újabb fenyegető fogvillantások miatt. Oké, kicsit paranoiás ez a banda, de szerintem én is az lennék, ha annyiszor fenyegetett volna a démonok általni halál, mint őket. Jól van, fenyeget engem is eleget, de eddig elég jó voltam a kikerülésében és persze a szabályok betartása mellett történt az egész. Ha szépség mániás üres fejű liba vagy, jó eséllyel éled túl a dolgokat, csak ki kell maradnod a nagyobb cselszövésekből. Meg időnként felhasználni, amit az élet adott, példának okáért egy olyan apát, akinek élve és hatalmad teljes birtokában jobb szövetséges vagy.
- Szóval itt vagy! Évek óta nem találkoztunk, esélyem sem volt gratulálni neked - mosolyodom el halványan és még a kezemet is kinyújtom egy kézcsókra. Raphael számára talán ez az idő sokat jelentett, de nekem hallhatatlan mércével csak perceket. Attól még baráti kapcsolatnak tartom, ami köztünk van és nem szólok bele, ahogy próbál feljebb kerülni a hatalmi létrán. Egyszer, régen én is megtettem, mert azt hittem, így lehetek leginkább a magam ura, mára azonban megértettem, hogy ez sokkal több kötöttséggel jár, mint amennyit én szívesen veszek.