Marcel & Faith

Lábait egészen gyorsan szedi a köves úton, nem foglalkozik azzal, hogy kik járna körülötte, merre járnak, ő halad előre, hogy ott legyen a találkán, amit megbeszélt. Mindig időben érkezik mindenhova, most nem akarja elkezdeni, hogy késik, ezért is siet, hogy az étterembe érjen minél előbb. Nem kellett volna sohasem összebarátkoznia egy vérfarkassal, ezt ő maga is tudja, de azt is, hogy nem mindenki olyan, amilyennek tűnik, hiszen Marcel sem árt senkinek sem, mert ahhoz van kedve. Akkor már rég eltették volna láb alól, de még él. Lehet, hogy az ő példája is rásegítette arra, hogy adjon egy esélyt Bluenak is, hogy megláthassa azt, aki ő igazán, és nem csak a szülei árnyékát. Nem biztos abban, hogy ez sikerülni főleg, hiszen nehéz meglátnia, hogy mi rejtőzik, és ki mögött, de azt tudja, hogyha ne is próbálja, sohasem fogja megtudnia az igazat. Az pedig számára túl fontos, talán fontosabb, mint a vér és a család maga, és erre csak mostanában döbbent rá. Csak a farkas miatt. Hihetetlen egy valaki, hogy megtudja változtatni mások gondolkodás módját.
Már az ablaknál kiszúrja őt, ahogy ott ücsörög, így nem is lassít léptein, ahogy betér az épületbe, köszön a pultban állóknak, akik mosolyogva köszönnek vissza, majd helyet is foglal a fiúval szemben. Már az ő arcán is mosoly helyezkedik el, hogy felhívja magára a szemben ülő figyelmét, és kivegye a fülest a füléből. - Remélem nem azzal a füledben szeretnél társalogni - szúrós tekintettel figyeli őt, hiszen úgy nem lehet beszélgetni, főleg ha hangos. Ha ez megtörténik, már fel is teszi kezeit az asztalra, és elkényelmesedik. - Hogy vagy? Rég beszéltünk - talán túl rég is, valami hiányféle már kialakult benne is, csak nem akart úgy találkozni még vele, hogy nem tudott meg semmit, amivel segíthette volna, a kis bosszúját, vagy valami olyasmit. Nem olyan egyszerű úgy keresni, hogy semmit sem tud az elkövetőről, vagy elkövetőkről.