Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

If I cannot move heaven, i will raise hell


jalec - i'd come for you
TO LOVE IS TO DESTROY, AND THAT TO BE LOVED IS TO BE THE ONE DESTROYED
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jace Herondale
❖ Head of NY Institute
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
— New York Institute
foglalkozás :
— pain in the ass
Karaktered arca :
— Jamie Campbell Bower

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

You know I'd always
- Szerinted miért hoztalak ide? - Mosolyom pimasznak és önhittnek hatott, mintha a magabiztosság és az önteltség csúcsán ülnék. Remekül el tudtam adni magam, igen, pedig a folyamatos visszakérdezéseimmel valójában saját bizonytalanságomat lepleztem. Amíg úgy tettem, mintha minden rohadtul egyértelmű lenne, addig nem kellett megválaszolnom Alec egyetlen kérdését sem. Nem kellett szembenéznem azzal, mégis mit csinálok. Egyből megtorpantam, ahogy megfogta a kezem, hiszen nem akartam semmi olyat tenni, ami kényelmetlen vagy rossz számára. Vártam egy kicsit, de mivel egyéb tiltakozásnak nem adta a jelét és a kezemet sem tolta el, folytattam a felsője feltűrését.
- Igazad lehet. - helyeseltem töprengőn, nagyon nehezen véve csak le a tekintetem a rúnájáról, a következő kérdésére azonban nem feleltem. Csak néztem őt és biztos voltam benne, hogy a tekintetemből kiolvashat minden választ, amit szavakkal képtelen lennék kifejezni. Végül nem bírtam tovább ezt a rengeteg kimondatlanságot, az állandó kérdezősködést és a miérteket, lelkiismeretem és megzavarodott ítélőképességem párharcát, Alec riadt, kérdő, csábító tekintetét. Megcsókoltam, ő pedig viszonozta, és a gyomrom ismét bukfencet vetett. Megint megtörtént; ahogy az ajtónak nyomott, hozzám préselve a testét, ismét azt a határozottságot, azt az erőt és dominanciát éreztem felőle, amit még sosem láttam nála, rajta, és amitől a térdem olyan gyengévé vált egyetlen pillanat alatt. Azért nem hagytam, hogy teljesen elnyomjon, mohó hévvel viszonoztam a csókját, testem ellentartott az övének, ujjaim bekalandoztak a felsője alá és a derekába mélyedtek, így húzva magamhoz, magamra. Jól esett az érintése a tarkómon, cserébe megragadtam a felsőjét és lehúztam róla, ha hagyta és segített. Átrángattam a tarkóján, kiszabadítottam belőle a karjait és leejtettem magunk mellé, majd az ajtónak feszülve, távolságot ékelve közénk végigmértem. Tenyerem a mellkasa közepén pihent, a szíve felett, én meg még kapkodtam kicsit a levegőt a csóktól. Alectől.
A mellkasánál fogva megtoltam, de felzárkóztam hozzá és ismét megcsókoltam közben. Tartottam vele a lépést és irányítottam, merre menjen. Egészen az ágyig vezettem magam előtt, ott egy parancsolóbb lökéssel az ágyra ültettem, megálltam felette. Szakaszokban ködös elmém felszínére bukott a józanságom és megkérdőjelezte, mit csinálok, de már nem érdekelt. Bámultam egy kicsit a képet, igyekeztem feldolgozni a látványt: a parabataiom, előttem, félmeztelenül, az ágyamon, aztán közelebb léptem, térdeim közé fogva őt feltérdeltem az ágyra, fölé. Elmosolyodtam azon, hogy így én lettem a magasabb, hiszen hozzászoktam már, hogy rajta nehéz túlnőni; ezúttal azonban nekem kellett lepislognom rá, ahogy lassan átfogtam a nyakát és egyre lejjebb ereszkedtem, az ölébe simulva. Meztelen törzsünk összeért, a szívem szinte ki akart ugrani a helyéről, úgy kalapált; attól féltem, Alec is meghallja. Ahogy lassan teljes súlyommal ránehezedtem, megéreztem valamit, ami zavart, kusza mosolyt csalt az arcomra.
- Ez nem a szeráf a zsebedben, ugye? - Célzón lepillantottam kettőnk közé, majd fel a fiúra. A válaszát még megvártam, aztán az arcára simítva megcsókoltam. Tenyerem bejárta a rúnákkal festett mellkasát, kidolgozott izmait, hasfalának lankás dombjait. Ismerkedtem és kutakodtam.

Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Keresem :
の My memories
Tartózkodási hely :
の New York
Karaktered arca :
の Matthew Daddario

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

Give my life for you, Jace
Hunyorogva bámultam rá a visszakérdezését hallva; volt egy sejtésem, másokat miért vitt szobára, mármint, helyesbítek: pontosan tudtam, miért zárkózott be egyes lányokkal a szobájába, de… nem tudtam elképzelni róla, hogy… nem, tuti, hogy nem akart semmit velem. Mégis miért gondolkozok ilyeneken? A szerelem tényleg ennyire idiótává teszi az embert? Elkezdtem némileg reménykedni, ugyanakkor féltem is.
- Hát… én… fogalmam sincs – Nyögtem ki erőtlenül, hisz képtelen voltam normális választ összerakni. A fejemet is gyengén megráztam, majd ahogy újra megragadott, nagyot nyeltem. Ám nem ellenkeztem, csak felzárkóztam hozzá. Bele akartam látni a fejébe és értelmezni, megtudni, hogy most vajon mire készül. A parabataiom volt, mindig is azt hittem, úgy ismerem, mint a tenyeremet, de igazából rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Hiszen most sem tudtam megjósolni semmit. Sem a tetteit, sem a szavait, sem semmit…
- Jace, figyelj, ez… - Szinte olyan halk voltam, hogy kizárt volt, hogy meghallja. Úgy éreztem, csendben kell lennem. Bármit is forralt, nem lett volna jó, ha meglát minket valaki… persze, mi fura lett volna abban, ha bemegyek a szobájába? Hacsak nem akart valami… valamit tőlem. Egek, Alec! Már megint ezek a gondolatok.
Valószínűleg, ha belefutottunk volna valakibe, akkor kihátrálok ebből az egészből. Féltem. Attól leginkább, hogy Jace útközben meggondolja magát, vagy hogy az egész borzalmasan sül el. De nem jött szembe velünk senki és gond nélkül bejutottunk a szobába. Még figyeltem, hogyan zárja be az ajtót, mindeközben pedig a kezemet szorongattam, amit nemrég még ő fogott. Értetlenül, sőt, ártatlanul bámultam a fiúra. Láttam, hogy elnéz mellettem a tükörre. Ahogy megérintette a parabatai rúnánkat, nagyot nyeltem. Ha ez az egész csupán egy emlékeztető arra, hogy miért is nem lehet köztünk… semmi… akkor felesleges volt ezért iderángatnia. Ismét nyelnem kellett egyet, mikor magához intett, de nem mozdultam, egészen addig, amíg szavakkal nem „parancsolt rám”. Mély levegőt vettem és tettem egy lépést felé.
- Mi jár a fejedben, Jace? Miért hoztál… pontosan ide? – Kérdeztem, miközben újabb lépést, avagy lépéseket tettem felé. Kicsit kizökkentett azonban az, hogy kinyúlt értem és odahúzott magához. Zavarban voltam az érintésétől és a közelségétől egyaránt. A szívemmel játszik. Ezt vajon felfogja? Csoda, ha nem visz el egy szívroham az elkövetkezendő percekben. Lepillantottam a kezére, amivel érintett, s amivel feljebb gyűrte a felsőt rajtam. Hirtelen megfogtam a kezét, de végül nem állítottam meg. Ráemeltem a tekintetemet, teljesen összezavarodva, amíg meg nem szólalt. Sóhajtottam a kérdésre, majd megráztam a fejemet.
- Nem tudom. Addig úgysem derül ki, míg valakik át nem lépik a határt… - De azok nem mi leszünk. Vagy igen? Mit akarsz, Jace? A szívem hevesen vert, a vér csak úgy lüktetett az egész testemben és ezt a fülemben hallottam. Megkockáztatom, hogy tényleg annyira izgultam és féltem, hogy közel jártam az ájuláshoz is talán. Újabbat nyeltem. – Sosem tudjuk meg, mi történne… - Jegyeztem meg halkan. Akkor forrt belém a szó, mikor végül rám nézett. Vagyis inkább úgy mondanám: végre. - …ugye? – Tettem fel végül a kérdést, miközben hol a szemeit, hol a száját figyeltem. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes, mint Ő? Mármint, külsőre. A személyisége mindig is hagyott kívánnivalót maga után, de még ez sem vont le semmit az ő értékéből. Nekem… tökéletes volt mindenhogyan. Feszülten figyeltem, ahogy közelebb hajolt hozzám. Nem húzódtam el, pedig az lett volna a helyes. Belerángattam ebbe az egészbe azzal, hogy a gyengélkedőn engedtem a kérésének. A csóknak. Talán csak izgatta a fantáziáját ez az egész, de nem én… hiszen, ha érdekeltem volna, már hamarabb felfigyel rám, nem?
Végül hagytam, hogy azt tegye, amit akar… és amire én is vágytam. Lehunyt szemekkel csókoltam vissza, miközben még közelebb léptem hozzá, szinte nekipréselve őt az ajtónak. Megtámaszkodtam a dereka mellett, így merültem el még inkább az ajkaiban. A szívem egyszerre akart elolvadni a sok érzéstől, és egyszerre akart megszakadni is. Nem tudtam, mi lehet ennek a jövője… semmit sem tudtam. De mindig is őt akartam. Kissé mohóbbá vált a csókom, ahogy oldalt váltottam a fejemmel. Egyik kezemmel végigsimítottam a derekán, fel az oldalán, majd a nyakán. A tarkójára simítottam végezetül.

Jace Herondale
❖ Head of NY Institute
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
— New York Institute
foglalkozás :
— pain in the ass
Karaktered arca :
— Jamie Campbell Bower

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

You know I'd always
Furcsa volt látni Alecet magam felett; mindig is azt gondoltam, kettőnk közül én dominálok a kapcsolatunkban. Még bizsergett az ajkam a csókjától, és ahogy a kezét nyújtotta, belekapaszkodtam és hagytam, hogy felsegítsen. Fogalmam sem volt, mit fogok tenni, mintha bekötött szemmel, vakon sétáltam volna előre egy szakadék fölé kifeszített drótkötélen. Lehet, hogy leesek. Lehet, hogy a zuhanás nem is lesz olyan rossz, mint hittem.
- Miért vinnélek a szobámba ahhoz? - Érdeklődve ráncoltam a homlokom. Ahogy mondta, itt is lehordhattam volna. Elég ritkán szoktam bárkit is beengedni a szobámba, és gondolom, sejtette, hogy akkor sem vitatkozunk... Helyeslő "ó, igen!"-eken túl nem nagyon hallhatott kiszűrődni mást.
Megráztam a fejem és a kezemre néztem, amit épp elengedett. A gondolataim keltette kép még élénken élt a fejemben, de egy sóhajjal elhessentettem és megfogtam Alec kezét.
- Csak gyere. - Azzal magammal húztam. Pezsgett a vérem az izgalomtól, annak izgalmától, hogy fogalmam sem volt, mi történik köztünk legközelebb, mi lesz a következő lépés és ki teszi meg. Ki akartam deríteni, és kész voltam rá, hogy ha mellélépnék, rántsam magammal Alecet is.
A szobámba vezető út végtelennek tűnt, nem akartam belefutni senkibe, mert nem akartam, hogy szóval tartsanak; Alecet ismerve megragadta volna az első lehetőséget, hogy lelépjen közben. Így végigkommandóztam vele a folyosón, majd előre engedtem a szobámnál és becsuktam magam után az ajtót, az egyre szűkülő résen még ki-kikukucskálva, hogy nem követett-e minket valaki. A folyosó tisztának tűnt, úgyhogy visszafordultam Alec felé és hátratűrtem az arcomból a hajam.
A pillantásom elrévedt mellette az állótükröm felé, megláttam benne saját tükörképemet. Nem vittem túlzásba az öltözködést, fedetlen felsőtestemen láthatóvá vált az összes rúna, köztük a bordáim feletti, Aleckel párban viselt is. Töprengve megérintettem a parabatai jelet, majd intettem Alecnek, hogy jöjjön közelebb.
- Gyere ide. - fűztem hozzá szóban is, ha esetleg nem lett volna egyértelmű az a nagyon is egyértelmű intés, és az ajtónak dőlve, türelmesen vártam, hogy eleget tegyen a kérésnek. Nos, körülményeit tekintve inkább volt parancs. Ha hajlandó volt közelebb jönni, az utolsó pár métert meggyorsítottam és kinyúltam érte, a derekánál fogva vontam oda magamhoz, két ujjamat merengve végighúztam az oldalán, a medencéje felett, ahol a parabatai rúnája volt. Némi töprengés után megragadtam a felsőjét és feljebb tűrtem, szabaddá téve az oldalán virító jelet, mely pontos lenyomata volt az enyémnek.
- A Klávé szerint parabataioknak tilos... Szerinted ez eltűnik, ha tényleg megteszik? - Ismét végighúztam két ujjam, ezúttal közvetlenül a bőrre festett rúnán. Kizártnak tartottam, hogy ennyitől megtörne a kapocs köztünk, viszont sehogy sem fért a fejembe, hogy a szabályok akkor miért tiltották olyan erősen, hogy bármi több alakuljon ki köztük. Felnéztem Alecre, most először, mióta lejöttünk a tetőről, és merengve fürkésztem az arcát, a szemét. Végig tartottam a szemkontaktust, ahogy egyre közelebb hajoltam hozzá, még akkor sem hunytam le a szemem, amikor lassan, puhatolózva megcsókoltam, szétbontva a tenyerem az oldalán, a felsője alatt, beborítva a rúnánkat.

Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Keresem :
の My memories
Tartózkodási hely :
の New York
Karaktered arca :
の Matthew Daddario

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

Give my life for you, Jace
Ahogy fölötte magasodtam, úgy éreztem, képes lennék bármit megtenni. A józan eszem mégsem hagyta, hogy túlságosan belemerüljek a bűnös gondolatokba. De egy csók… egy újabb csók talán nem árthat. Bár ez ostoba gondolat volt, hisz minél mélyebbre merültem ebben az egészben, a naiv reménykedésben, annál rosszabb volt. Nem tudtam, meddig tart még ez az állapot köztünk és féltem, hogy majd egyik pillanatról a másikra eltávolodik tőlem, vagy… vagy ami rosszabb: tényleg visszaáll minden a régi kerékvágásba és bámulhatom, ahogyan a lányok előtt teszi a szépet. Nagyot nyeltem, majd fogtam magam és egyszerűen megcsókoltam, miközben gyengéden megszorítottam a kezeit. Bátrabban csókoltam, sokkal bátrabban, mint legutóbb. Ahogy elszakadt az ajkaimtól, lepillantottam rá, de szinte elmosódott előttem az alakja. Megrészegültem a csóktól, legalábbis így éreztem. Aztán tudatosult bennem, mit mond.
- Tudom, én… - Azt akartam mondani, hogy sajnálom, de amit ezután mondott, ledöbbentett. A… a szobájába? Mégis mit akar a szobájában csinálni? Mármint… jézusom, Alec! Gondolkodj már, de tényleg! Nagyot nyelve húzódtam el tőle teljesen, majd másztam le róla és felegyenesedve a kezemet nyújtottam neki. Égett az arcom, zakatolt a szívem.
- Nem tudom, mit akarsz a szobádban, de menjünk – Ha engedte, felsegítettem, de a kezét még akkor sem engedtem el, mikor velem szemben állt. – Bár ha csak le akarsz szidni azért, amit tettem… azt itt is megteheted – Nyögtem erőtlenül, ahogy lassan elengedtem a kezét. Félrepillantottam, le a földre, bárhová, csak ne kelljen ránéznem.

Jace Herondale
❖ Head of NY Institute
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
— New York Institute
foglalkozás :
— pain in the ass
Karaktered arca :
— Jamie Campbell Bower

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

You know I'd always
Ez csak egy csók; ott volt a nyelvem hegyén a válasz, mégis lenyeltem. Emlékeim szerint legutóbb sem reagált túl jól erre az észrevételemre, újból pedig nem akartam elkövetni ugyanazt a hibát. Fogalmam sem volt, mi történik velem, velünk; annak a csóknak az emléke beférkőzött a bőröm alá, egyre kevésbé tudtam kiverni a fejemből. Mintha kezdene átalakulni a kép előttem, az, ahogy Alecet látom. Eddig szentül hittem, hogy furcsa lenne megcsókolni a saját testvéremet; most viszont szemet szúrnak az apró részletek rajta, mint a haja esése, a kulcscsontja, a karizma... Már nem tudok olyan jelzőket fűzni hozzá, mint fivér, barát, parabatai. Egyszerűen csak Alec, a maga tökéletességében.
Kiszaladt a számon egy meglepett nyögés, ahogy átfordultunk és maga alá gyűrt. A bottól esélyem sem volt mozdulni, de miután eldobta, akkor sem próbáltam kitörni alóla, csak merengve figyeltem őt. Olyan közel álltunk egymáshoz és olyan fontos volt számomra már gyerekkorunktól kezdve. Tudsz róla, hányszor mentettél meg? Megrándultak az ujjaim, ahogy megéreztem a tenyerét az enyémen. Nem tudtam, mit feleljek, úgyhogy nem szóltam semmit, csak figyeltem, hogyan töri meg köztünk a távot. Nem hunytam le a szemem és talán egy pillanatot sem haboztam, vagy épp annyit; viszonoztam a csókját, elnyújtva, kevésbé mohón, mint legutóbb. Ezúttal ismerkedő voltam és kutakodó, mintha valami rejtvényt próbálnék megfejteni, és ahogy a testemben újra szétolvadt az a meleg, jóleső érzés, lehunytam a szemem és átadtam magam Alecnek. Finoman ráfogtam az ujjaira.
- Várj... - elszakadtam tőle, de nem húzódtam el szinte semennyit, így az arcunk majdhogynem összeért. - Bajba kerülünk, ha valaki meglát... - Mégis csak a tetőn voltunk, habár nem járnak ide túl sokan, de attól még nyílt terep. Nem akartam kockáztatni, túlságosan féltem tőle, hogy a következmények közt szerepelne az is, hogy Alecet elszakítják tőlem. Elhúztam annyira a fejem, hogy felnézhessek rá.
- Menjünk a szobámba.


Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Keresem :
の My memories
Tartózkodási hely :
の New York
Karaktered arca :
の Matthew Daddario

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

Give my life for you, Jace
Megrezzentem a gyors és határozott válaszára. Nincs szüksége időre? Az mégis hogy lehet? Vagy engem próbál becsapni, vagy pedig saját magát.
- Valahogy ezt roppant nehéz elhinnem, Jace. Nem két pillanat alatt lép túl az ember olyasmin, ami történt köztünk – Komolyan néztem rá és sokkal inkább magamra utaltam, mintsem rá. Sóhajtottam egy nagyobbat, aztán el is vesztettem a koncentrációmat és a földön kötöttem ki. Ahogy lenyújtotta a botját, nem nyúltam érte azonnal. Olyan hülye helyzet volt ez az egész… nem tudtam, hogyan kellene viselkednem vagy mit kellene valójában mondanom. Végül megfogtam a botot és talpra húztam magamat a segítségével. A szavakra viszont lefagytam.
- Lökött… elég rosszul válogatod meg a szavaidat – Kínomban felnevettem röviden, a fejemet csóválva. A támadása fojtotta belém végül a nevetést. Nem mondom, hogy beleadtam mindent a rögtönzött edzésünkbe, de visszatámadtam és meglepődve tapasztaltam, hogy a botja kirepült a kezéből. Mi van veled, Jace? Nem gondolkodtam, támadtam, hátha ezúttal sikerül letörnöm azt a fene nagy önbizalmát. De most én bíztam el magam, túlságosan is, ugyanis a következő pillanatban ismét a földre kényszerített és hiába próbáltam a bottal együtt eltolni magamtól, nem ment. Leginkább azért, mert a közelsége összezavart és szinte nem is hallottam a szavait, csak a saját szívverésem csengett a fülemben. Végül megadtam magamat, nem próbáltam többé eltolni magamtól.
- Öhm, elárulnád, mit… - A kérdést végül belém fojtotta az, hogy közelebb hajolt. Lefagytam. Nem tudtam, mit akar, de nem löktem el magamtól, csak vártam néhány pillanatig. Aztán a botot elengedve kaptam el Jace karjait és egyszerűen átfordultam vele, hogy én legyek fölötte. Köztünk volt továbbra is a bot, de azt félretoltam, vagyis dobtam. Jace szemeit kezdtem figyelni, miközben a tenyerébe csúsztattam az enyémet, így fogva le őt a földre.
- Miért csinálod ezt…? Összezavarsz – Suttogtam. Ezúttal én hajoltam közelebb és én nem álltam meg egészen addig, míg ajkaim az övéhez nem értek. Megcsókoltam és ha ellenkezett volna, talán akkor sem hajolok el tőle.

Jace Herondale
❖ Head of NY Institute
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
— New York Institute
foglalkozás :
— pain in the ass
Karaktered arca :
— Jamie Campbell Bower

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

You know I'd always
A jóslata, mely talán fenyegetésnek kellett volna, hogy tűnjön, inkább csak játékos dorgálásnak tetszett. Eddig még senkivel sem találkoztam, aki ki tudott volna rángatni az egocentrikus világképemből, de ha valaha felbukkan valaki, akinek sikerül... - Hát, sok sikert az illetőnek. - Nem is akartam megváltozni. A családom így szeretett, a lányok így szerettek és én is szerettem magam. Az pedig, hogy valami komolyabb beüssön... Nem tartottam valószínűnek. Eddig nem. Ennél a gondolatnál azonban a pillantásom Alec szájára tévedt.
- Nincs szükségem időre. - vágtam rá gyorsan, talán túlságosan gyorsan is, ami egy kicsit elbizonytalanított. Egész jól hazudok, ha arról van szó, de magamnak még sosem kellett hazudnom, most viszont mintha kezdenék kételkedni a saját ítélőképességemben...
Sikerült kigáncsolnom, így a botot a mellkasának szegeztem. Röpke, elégedett mosollyal húzódtam odébb, hagyva, hogy visszaszerezze a fegyverét, a sajátomat pedig lenyújtottam neki, jelezve, felsegítem. Ha elfogadta, könnyedén talpra húztam.
- Mondtam, hogy nem zavar. Úgy szeretlek, ahogy vagy. - Oké, ennél rosszabbul szánt szándékkal sem válogathattam volna össze a szavaimat. Egy pillanatra le is fagytam, aztán inkább támadásba lendültem, de a figyelmem kezdett elkalandozni, a koncentrációm megtörni... Mi a fene bajom lehet? Végül egy szerencsétlen ütés után, ami ráadásul még nem is volt olyan erős, kiesett a kezemből a bot és elrepült. Hitetlenkedve néztem utána, aztán vissza Alecre. Lefegyverzett? Nem estem kétségbe, ha támadt, ha nem, elkaptam a botja végét és magamhoz rántottam, megpróbáltam pusztán a fizika törvényeire hagyatkozva leteríteni, és hogy lent is tartsam, ránehezedtem kissé, a botot finoman nekifeszítve leszorítottam a törzsét.
- Látod? Legyőzhetetlen. - lemosolyogtam rá, de a görbém lassan kisimult, ahogy Alec szemébe néztem. A hajam előre omlott, de nem zavart, alóla fürkésztem, majd lejjebb vándorolt a pillantásom a szájára. Ajkam enyhén elnyílt, visszanéztem Alecre és óvatosan közelebb hajoltam.


Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Keresem :
の My memories
Tartózkodási hely :
の New York
Karaktered arca :
の Matthew Daddario

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

Give my life for you, Jace
Inkább csak megcsóváltam a fejemet, válasz nélkül hagyva őt. Bele kellett törődnöm, hogy ő nem változik: sosem fogja teljesen átérezni, hogy néha, amit tesz, vagy ahogy viselkedik… az másnak nem biztos, hogy jó. Mintha saját magán kívül másra nem tudna igazán figyelni.
Átvettem a jobb kezembe a botot, amíg figyeltem és hallgattam a kérdését.
- Nem, inkább úgy, mint aki megint ereje teljében van – Legalábbis, ami ezt a belépőt illette. Nagyot nyeltem, majd figyeltem, ahogy elindul oldalra, mintha körbe akarna járni engem. Követtem a tekintetemmel minden mozdulatát.
- Egyszer úgyis letöri valaki a szarvaidat, Wayland – Felvontam a szemöldökömet. Nem voltam naiv, nem hittem, hogy én leszek az, de néha jólesett vele évődni. De másban voltunk jók. Hiába edzettem annyit, a közelharc sosem vált az én terepemmé igazán.
Ahogy felém szökkent, azonnal védekezésbe mentem át és kivédtem a csapásait. Egyelőre nem támadtam vissza, csak védtem magam. Ahogy viszont kérdőre vont, még talán a kezeim is megremegtek a bottal együtt.
- Nem kerültelek – A szemeimet forgattam, majd taszítottam egyet rajta, de magától is eltávolodott végül. Mély levegőt vettem. – Vagyis… részben igen. De ne hibáztass ezért. Gondoltam, időre van szükséged… - Persze, ráfogtam, mert nem akartam bevallani, hogy saját magam miatt akartam inkább a távolságot.
A támadására ezúttal nem figyeltem kellőképpen, így sikerült a terve, még a földre is kerültem a gáncsolás hatására. A bot kiesett a kezemből, de azonnal nyúltam érte, hogy ha újra támadna, akkor magam elé húzva felfoghassam az ő botját.

Jace Herondale
❖ Head of NY Institute
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
— New York Institute
foglalkozás :
— pain in the ass
Karaktered arca :
— Jamie Campbell Bower

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

You know I'd always
- Hogy? - végigmértem magam, de nem értettem, mi baja. Máskor is látott már felső nélkül, hát együtt nőttünk fel... Sokkal kényelmesebb volt így mászkálnom az Intézeten belül, azt hittem, ez számára már természetes. Valahogy bevillant, amit az ágyon műveltünk, az a csók... Elbambultam egy pillanatra, így Alec könnyedén háríthatta a támadásom. Megtántorodtam néhány lépést, merengve pörgettem a botot a bal kezemben.
- Úgy festek, mint akinek pihennie kéne? - dobtam vissza a kérdést, hiszen teljesen jól éreztem magam, erősnek, frissnek. Alec előtt amúgy is felesleges lett volna füllentenem, jobban ismert bárkinél. Átvettem a botot a jobb kezembe és tettem pár lépést oldalra, egy képzeletbeli kör peremén haladtam a fiú körül, azt fürkészve, melyik pontja a legvédtelenebb, hol tudnám megtámadni.
- Jól vagyok. Felkeltetted a kíváncsiságom. Nem mintha hencegni akarnék, de ma még senkinek sem sikerült legyőznie. Szerintem ez elég közel áll a legyőzhetetlenséghez. - Nem zavart, mennyire nárcisztikusnak hangzanak a szavaim, úgysem voltam teljesen komoly, talán csak egy egészen kis részben. Már gyerekkorom óta mindig is az Intézet élvonalába tartoztam, és bármennyire is szerettem és tiszteltem Alecet olyan erősségei miatt, melyek belőlem hiányoztak, nem pont a közelharc lesz az a terep, ahol lenyomhat. Látni akartam viszont, hogy megpróbálja. Újból felé szökkentem, odacsaptam párszor a bottal, mindig más és más pontjára. Nem ütöttem túl erőseket, csak gyakorolni akartam.
- Meddig terveztél egyébként még kerülni? Karácsonykor kaptam volna egy üdvözlő lapot legalább, vagy majd jövőre tervezted hozzácsapni a szülinapomhoz? - kérdeztem a botok felett, amikor ismét egymásnak feszültünk, majd ellöktem magam tőle és hátrébb léptem, folytatva a sétát a képzelt körív mentén, csak ezúttal a másik irányba. Ezúttal nem szövegeltem és nem is vártam annyit, hanem harmadszorra is támadtam abban a reményben, hogy ezúttal áttörhetek a védelmén. Belevittem egy gáncsot, hátha sikerül a földre fektetni.


Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Keresem :
の My memories
Tartózkodási hely :
の New York
Karaktered arca :
の Matthew Daddario

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

Give my life for you, Jace
Nem szegtem meg a szavamat, valóban meglátogattam Jacet még a gyengélkedőn, de képtelen voltam egyedül menni. Izzy viszont hamar levágta, hogy valami nem stimmel, de nem voltam hajlandó beavatni a történtekbe. Úgy éreztem, jobb, ha erről senki sem tud… és nem miattam, vagyis nem csak miattam, hanem legfőképp Jace miatt. Biztos voltam benne, hogy sokan kiakadnának, ha megtudnák, mit csináltunk. Sőt, ha jobban belegondolok, nagy galiba lehetett volna belőle.
Az utóbbi napokban, hogy gondolkodni tudjak, mindig a tetőre mentem. Ott egyedül tudtam lenni a gondolataimmal, aminek megvolt a maga előnye és a hátránya is, persze… Sosem gondoltam, hogy ennyire magukkal ragadnak majd az érzések, holott pontosan tudtam, hogy ki kellene őket zárnom. A feladataimra kellett volna koncentrálnom, de egyszerűen nem ment. Összefontam magam előtt a karjaimat, így figyeltem a várost, ami elterült az intézet körül.
Aztán lépteket hallottam, s egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Jace? Oh, az angyalra… Sietve megfordultam, és csak a reflexeimnek hála kaptam el a felém hajított botot.
- Mit művelsz itt…. így?! – Szinte kifakadtam, ahogy felmértem, hogy képes volt egy szál alsónadrágban feltrappolni ide. És ez… ezt mégis hogy képzeli?! Ilyen öltözetben, előttem…? Bele sem gondol a helyzetembe, ugye? Nagyot nyeltem és csak az zökkentett ki a zavaromból, hogy felém lendült. Még időben magam elé emeltem a botot, hogy felfogjam vele a támadását.
- Senki sem legyőzhetetlen, Jace… - A tekintetébe fúrtam a magamét, majd toltam egyet a boton felé. Oké, koncentrálnom kellett, de nehéz volt. Lélegzetelállító volt a látvány. Eddig nem is foglalkoztam ezzel ennyire, de most nem tudtam szemet hunyni felette. – Be is bizonyítanám, de nem kellene neked még pihenned? – Ismét végigmértem, ezúttal a sérülését kutatva, de végül elkaptam a pillantásomat róla.

Jace Herondale
❖ Head of NY Institute
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
— New York Institute
foglalkozás :
— pain in the ass
Karaktered arca :
— Jamie Campbell Bower

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

You know I'd always
Olyan aranyos volt, ahogy belevörösödött az ugratásomba, hogy nem bírtam megállni, halk nevetés tört fel belőlem. Persze a karma bosszút állt, fájdalmas grimasszal nyúltam a sebemhez, a vigyoromból azonban a gyötrelmek ellenére sem engedtem. Egyedül csak akkor szelídült mosollyá, amikor Alec búcsúzkodni kezdett.
- Yep, megmaradok. Köszi, Alec. - figyeltem egy darabig, akkor sem vettem le róla a pillantásom, amikor kiment. Az ajtót bámultam, majd hátrazuhant a fejem a párnára. A hajamba túrtam, eltűrtem az arcomból és nagyot sóhajtva lehunytam a szemem. Az álom még hosszú órákig elkerült, egyre csak Alecen kattogtam végig, az álmaimról utána pedig inkább ne is beszéljünk...

Az elmúlt napokban csak futólag láttam Alecet. Amikor ígéretéhez híven bejött hozzám a gyengélkedőre, Izzy is jött vele, így semmiféle személyesebb témáról nem tudtunk beszélni, utána meg... Mintha került volna. Vagy csak véletlenül mindig az Intézet tőlem teljesen ellentétes pontján akadt valami halaszthatatlan dolga? Kezdett kissé zavarni, hogy ennyire feltűnően nem akar velem lenni, így a szokásos, Izzy-féle "hagyj neki időt és teret" szövegelés után fogtam magam és inkább rátörtem.
Egy szál nadrágban, mezítláb trappoltam fel a tetőre, kezemben két darab, fából készült gyakorlórúddal. Körbekapkodtam a pillantásom, és a peremnél végre kiszúrtam parabataiom ismerős vonásait.
- Végre megvagy! - Elszánt léptekkel felé vettem az irányt, és ha hajlandó volt felém fordulni, akkor odadobtam neki az egyik botot, amint elég közel értem. - Eddz velem! A többiek nem hajlandóak. Betojtak attól, hogy legyőzhetetlen vagyok. - Öntelt mosollyal pörgettem meg a kezemben a rudat. A sérülésem szinte teljesen begyógyult már, minél előbb formába akartam kerülni. Edzhettem volna egyedül is, de akkor Alec valószínűleg még hetekig került volna, úgyhogy... Véget kellett ennek vetnem. Épp ezért meg sem vártam, hogy belemenjen az ötletembe, már ugrottam is felé, meglendítve a botot.


Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Keresem :
の My memories
Tartózkodási hely :
の New York
Karaktered arca :
の Matthew Daddario

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

Give my life for you, Jace
A cirógatása túlságosan is jólesett. El akartam szakadni tőle, de képtelen voltam rá. Ugyanakkor hiú ábrándokat sem akartam kergetni. Sosem kergettem, de ez az egész… a csókunk… valahogy felkavart és többet akartam. Mindennél jobban akartam, hogy lehessen belőlünk valami, de nem lehettem hülye. Jace a legheteróbb srác a világon. Csoda az is, hogy nem tolt el magától a csók kapcsán. Mély levegőt vettem a válaszára, majd felpillantottam rá.
- Jól van. – Halványan elmosolyodtam, majd lassacskán elszakadtam tőle, figyelve őt és hallgatva. Bólintottam egy aprót, majd sietve szavakkal is reagáltam.
- Pihenj csak. – Még jobban elhúzódtam tőle, majd felkeltem mellőle az ágyról. Sőt, ráigazítottam a takarót. Ekkor tette fel a kérdést, amivel eléggé zavarba is hozott, így automatikusan hátrébb léptem tőle, felegyenesedve.
- N-ne viccelj már… jobb, ha… ha megyek… - Biztos voltam benne, hogy egészen elvörösödtem, pedig nem kellett volna. Bár számíthattam volna rá, hogy Jace ezek után húzni fogja az agyamat. Nem tetszett, de nem is tudtam tenni ellene.
Semmi sem lesz olyan, mint volt.
Biztos voltam benne.
Fürkésztem néhány pillanatig, majd megköszörültem a torkomat.
- Később majd benézek hozzád… de most már megleszel. Nem aggódom. – Hazudtam. Aggódtam érte, nagyon is, de úgy éreztem, most távolságra van szüksége neki is és nekem is.

Jace Herondale
❖ Head of NY Institute
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
— New York Institute
foglalkozás :
— pain in the ass
Karaktered arca :
— Jamie Campbell Bower

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

You know I'd always
Nem reagáltam a lányos megjegyzésére, helyeselni nem akartam, cáfolni meg hülyeség lett volna, hiszen legtöbbször szemtanúja volt annak, hogyan mulattam velük. Örültem, hogy nem haragszik rám, mázsás súlyt emelt le vele a mellkasomról. Azt reméltem, szavait megkoronázandó jól fog esni egy baráti ölelés, de elég rossz ötlet volt. Épp csak megnyugodott a ketyegőm, viszont ahogy átölelt és megéreztem a kezét a hátamon járni, ismét furcsa, különös kavargás indult meg a gyomromban. Szinte már zavarba jöttem. Én. Egy öleléstől. Levegőt sem mertem venni, nem akartam, hogy Alec rájöjjön, inkább én is megcirógattam a hátát.
- De megtörtént. És megtettük. - tiltakoztam a szőnyeg alá söprés ellen, majd a vállára simítva eltoltam magamtól, hogy ránézhessek. - Eszemben sincs megtagadni azt, aki vagy. Kapish? - Halványan elmosolyodtam és megveregettem a vállát. Próbáltam lazán viselkedni, mint akit a legkevésbé sem kavart fel az ölelés.
- Abban viszont igazad van, hogy aludnom kéne. Nem bánod? - Lejjebb csusszantam az ágyon, visszadőltem a hátamra, onnan figyeltem töprengve Alecet. Azon gondolkodtam, mi lett volna, ha hamarabb felhozom ezt az egészet és nem várok vele ilyen sokáig... Vajon tényleg ennyire rossz barátja voltam az évek alatt? Addig igazgattam a menet közben leharcolt takarót, míg fel nem tudtam húzni a derekamig.
- Nem maradsz itt és figyeled, ahogy alszom? - elvigyorodtam. Nem titkoltan zavarba akartam hozni kicsit, mert tök aranyos, amikor csak hebeg-habog, másrészt tényleg jól esett volna érezni, hogy mellettem van. A jelenléte mindig nyugtatólag hatott rám.


Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Keresem :
の My memories
Tartózkodási hely :
の New York
Karaktered arca :
の Matthew Daddario

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

Give my life for you, Jace
Nem vártam semmit tőle. Tényleg nem. Elmondtam, csókolóztunk, de… mit várhattam tőle? Hogy majd ő is úgy érez, mint én? Abszurd gondolat volt. Sosem ábrándoztam arról, hogy mi ketten valaha… tényleg együtt lehetünk. A kötelékünk miatt amúgy sem volt ez lehetséges. Már jóval azelőtt elvágtam magam a lehetőségtől, mint kellett volna. De gyerekként ésszerű megoldásnak tűnt, hogy ne veszítsem el őt.
- Tudom. Ezért sem akartam soha bevallani neked… meg hát, elég lány van a világon, akikkel kiélvezheted az életet – Keserűen rámosolyogtam. Odébb húzódtam, fel akartam állni és elsétálni. Időre volt szükségem és úgy gondoltam, neki is. De a szavakra rápillantottam újra.
- Nem hibáztatlak és… és valójában nem haragszom rád. Tényleg. – Nagyot nyeltem, figyelve őt. Féltem, hogyha most az ölelésébe von, képtelen leszek elmenni. De végül ő győzött, így közelebb csúsztam hozzá és az ölelésébe bújtam, szorosan viszonozva azt. Bár el is lazítottam utána a karjaimat, mert nem akartam fájdalmat okozni neki. A sérülései még frissek voltak túlságosan is. Hosszú percekig öleltem, miközben magamba szívtam az illatát.
- Le kéne feküdnöd… - Suttogtam, miközben a nyakához fúrtam az arcomat. Aztán végigsimítottam lassan a hátán, egyik kezemmel pedig megálltam a tarkójánál. Simogattam, ösztönös mozdulatokkal. - És... ha akarod, tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna. Sem a vallomás, sem a... csók. - Nehéz volt ezt mondani, de szem előtt tartottam Jace-t. Nem akartam, hogy kellemetlen legyen neki bármi.

Jace Herondale
❖ Head of NY Institute
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
— New York Institute
foglalkozás :
— pain in the ass
Karaktered arca :
— Jamie Campbell Bower

Felhasználó profiljának megtekintése

jalec - i'd come for you  Empty

You know I'd always
A szívem még mindig hevesen vert a csóktól. Ezt egyáltalán nem így terveztem... Rá kellett volna döbbennie, hogy amit irántam érez, nem komoly, és egymással csókolózni fura és morbid, mintha Izzyre másznánk rá. Hát, nem így lett. Alecet megcsókolni fura volt, igen, de csak azért, mert ő volt az első fiú, akivel... Őszintén megijedtem, nem tudtam, mit mond el rólam, hogy ennyire élveztem a csókot. Sietve próbáltam felidézni a korábbi női partnereimet és megnyugodtam kissé, mert őket sem találtam undorítónak így utólag, tehát annyira nem romolhattam el, egyszerűen csak sokkal jobb volt Aleckel, mint vártam. Nincs baj. Semmi vész. A szívem mégis kalapált, az ajkaim pedig még duzzadtak voltak a csóktól. A bizsergés a gyomromban arra buzdított, hogy folytassuk. Nem sérült meg a fejem véletlenül a küldetés alatt? Az elég sok mindent megmagyarázott volna.
- Alec... - Mit mondhattam volna erre? A legjobb barátom szerelmet vallott. Teljesen összezavart. Nyelnem kellett, a takarót kezdtem el bámulni kettőnk közt. Feszélyezett, hogy ilyen közel ül hozzám, a gondolataim valahogy szétszéledtek a közelségétől.
- Ismered a szabályt. Köztünk tilos az ilyesmi. - A gondolattól összeszorult a szívem. Tudatosult bennem, milyen nehéz lehetett neki letenni az eskünket és végig mellettem lenni, nekem pedig fogalmam sem volt erről. Azt hittem, a rajongása pont olyan felszínes, mint bárki másé...
- Ne haragudj. - motyogtam végül, majd erőt vettem magamon és felnéztem rá. - Sajnálom, hogy nem vettelek komolyan. Nem akartalak megbántani. - A szemét fürkésztem, aztán a szájára néztem, végül magamhoz intve ölelésre tártam a karom. - Gyere... - Ha engedte, átöleltem, a tőlem jelenleg telhető legnagyobb erővel szorítottam magamhoz, állam a vállának támasztva, fejem az övének döntve. Megcirógattam a hátát, a falat bámultam mögötte. Próbáltam kitalálni, mégis mi az ördögöt kezdjek...


ranggal rendelkezem
Ajánlott tartalom
all the stories are true


jalec - i'd come for you  Empty
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Alternatív-
Ugrás: