Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

If I cannot move heaven, i will raise hell


lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie
TO LOVE IS TO DESTROY, AND THAT TO BE LOVED IS TO BE THE ONE DESTROYED

Cain Lin
❖ Warlock
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Karaktered arca :
❖ wu yifan ❖

Felhasználó profiljának megtekintése

lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
Van valami fájdalmas abban, ahogy rám mosolyog, valami, ami szinte már fizikailag mar belém és kiszakít egy darabot, mintha csak szögesdrót akadna a gyenge húsba; a szavai mázsás súllyal nehezednek rám, és hiába tudtam már, hogy ez lesz, amit mondani fog, mégis belém szorul a levegő egy hosszabb pillanatra, hogy végül lassan, szinte már remegve engedjem azt ki. Egy ilyen szituációban nincsenek helyes szavak; hiszen nem vágyott erre, ezt tudom, a fajtájának inkább megaláztatás eggyé válni közülünk, így el is vetem a vigasztaló, klisés formulákat. Remélem, tudja, hogy ez semmin sem fog változtatni köztünk - vámpír, vagy nem vámpír, teljesen lényegtelen, ez is egy olyan változás, amit el kell fogadni és alkalmazkodni hozzá; szóval csak aprót bólintok a szavaira, kissé el is szégyellve magam, amikor megemlíti a telefonját, hiszen abban a pillanatban, hogy azt újra bekapcsolná, az üzeneteim tucatszámra fognak megérkezni hozzá, és hát nem kizárt, hogy az már dealbreaker lehetne a számára - mert hát miféle idióta küld annyi üzenetet bárkinek is, mint amennyit én küldtem neki?
Ahogy folytatja, megint csak kedvem lenne visszahúzni Őt magamhoz, hátha abban valamennyi komfortra lelhetne, mégse teszem ezt meg; csak halkan sóhajtok, egy hosszabb pillanatra félrenézve, mintha csak azon gondolkodnék, mit is válaszoljak. Kérdések tucatjai halmozódnak fel a fejemben, kezdve attól, hol volt a teremtője egy ilyen pillanatban, vagy bárki más, aki ügyelhetett volna rá, hogy ez ne történjen meg, hogy mégis mi az istent képzel magáról az olyan klán, ami még a saját újszülöttjeire sem tud vigyázni, de aztán rájövök, hogy ez nem az én helyem, hogy feltegyem ezeket a kérdéseket - hiszen lényegében nem tartozok bele ebbe a közösségbe, a saját biztonságom érdekében igyekszem a neutrális területen megmaradni, valahol minden eseménynek a perifériáján.
- Mind követünk el hibákat az életben, és hidd el, nem te vagy az egyetlen, akinek ölnie kell ahhoz, hogy életben maradjon. Egy bizonyos ponton ezt mindenkinek meg kellett tennie. - Szomorú, nosztalgikus mosollyal fordulok vissza hozzá; talán vannak olyan dolgok, amikről jobb lenne nem beszélnem, és nem is fogok, ha nem muszáj, de a minimum, amit felajánlhatok, az egy kis szimpátia a szituációja iránt, amit bárcsak ne értenék ennyire jól... De vannak szituációk, amikor az éhséget nehezebb uralni, mint azt az ember szeretné elismerni. - Ha csak ettől szörnyeteggé válna az ember... Hidd el, hogy nem lenne már olyan, aki megérdemelné, hogy életben maradjon.

Josiah Song
❖ Újszülött vámpír
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Karaktered arca :
❖ choi san ❖

Felhasználó profiljának megtekintése

lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
cain&&josiah
Furcsa, milyen puhák a kezei, mennyire finoman képes érinteni; még a menyasszonyom se volna képes erre, majd’ annyi bőrkeményedés és heg borítja őket, mint az enyémeket. Szinte biztos vagyok benne, nem töltött hosszú, kínkeserves órákat fegyverforgatással, vagy végzett egyéb fizikai munkát, melyek kikezdhették volna bőrét. Hagyom, hadd folytassa törődő gesztusát, nem érzem azt tolakodónak vagy taszítónak; a Remyhez fűződő viszonyomtól sem idegen az efféle közvetlenség, így semmi sem indokolja, hogy elhessegessem, főleg, miután lassan, de enyhülni kezd remegésem.
Fájdalmas mosoly húzódok arcomra szavait hallva; nem hagyhatom, hogy tovább hitegesse magát és engem is ártatlanságommal. Ahogy érintése megszűnik, s elillan a tőle átvett hő bőrömről, ökölbe szorítom kezeim, erőt merítve, hogy megosszam vele azt, melyre nincs se mentség, se bocsánat.
- Vámpírrá váltam – közlöm kertelés nélkül; miért is húznám feleslegesen az időt, mikor valószínűleg már rég rájött? – Nem ilyen körülmények között akartam elmondani, de a telefonom lemerült, és a holmijaim még az Intézetben vannak. – Azt már nem fűzöm hozzá, hogy lényegében Ő az első ismerősöm, akit erről tájékoztatok, csupán a klán tagjai tudnak arról, hogy körükbe kerültem… nem mintha telefontéma lett volna ezt megbeszélni.
- Megöltem egy ártatlant… egyszerűen csak rárontottam, és addig ittam a vérét, míg a karjaimban múlt ki – talán tovább is, nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, amíg ki nem szipolyoztam belőle az utolsó cseppet is. Rezignált sóhaj hagyja el mellkasom, legszívesebben szégyenteljesen lesütném tekintetem, de tudom, hogy a megítélésemen már mit sem segít, ha látja, mennyire hitványnak érzem magam tettem miatt.
- Még most is úgy gondolod, hogy nem vagyok szörnyeteg? Ennek tudatában sem ölnél meg?




Cain Lin
❖ Warlock
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Karaktered arca :
❖ wu yifan ❖

Felhasználó profiljának megtekintése

lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
Nem kerüli el a figyelmem, hogy visszatartja a lélegzetét, mikor közelebb lépek hozzá; a józan eszem sugallatát félretéve igyekszem ezt csak annak betudni, hogy amióta csak megismerkedtünk, most legelőször mászok bele ennyire a személyes terébe, gyengéden fogva a kezeit. Ijesztő, mennyivel hidegebbek az enyéimhez képest, még úgy is, hogy az én kezeim sem a legmelegebbek; önkéntelen a mozdulat, ahogy gyengéden simogatom a kézfejét, abban a hitben, hogy ez majd talán valamit segít, különösebben el sem gondolkodva azon, mennyire személyes is a gesztus, és mennyire nem jellemző ránk ez a viselkedés.
- A "szörnyeteg" egy elég relatív fogalom, Josiah. - Rezignáltan ingatom meg a fejem arra, hogy ezzel a jelzővel illeti magát; félek attól, hogy végül beigazolódik az a teóriám, amit egész eddig igyekeztem a lehető legmesszebb űzni, de nem akarok elhamarkodottan dönteni. Tőle kéne meghallanom, hogy mi az, ami bántja; de nem tudom, hogyan közelíthetném meg a témát anélkül, hogy ez bármelyikünk számára is kellemetlenné válna. -  És egyetlen rossz tett még korántsem elég ahhoz, hogy ezt a jelzőt rád lehessen aggatni.
Képzelem, mennyire klisésen hangozhat ez is; egy fél fokkal sem jobb azoknál a hazugságoknál, amiket az emberek mondanak egymásnak, amikor égni kezd a lábuk alatt a talaj. Lehet, nem is én vagyok a megfelelő személy arra, hogy jobbá tegyem a szituációját; és ez a gondolat kicsit lehervasztja a lelkesedésem, kezeim is rezignáltan ejtem vissza magam mellé, mintha már abban sem lennék biztos, hogy a fizikai kontaktus bármit is jobbá tehet.
- Szóval... Mi a baj?





Josiah Song
❖ Újszülött vámpír
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Karaktered arca :
❖ choi san ❖

Felhasználó profiljának megtekintése

lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
cain&&josiah
Megpillantva apró mosolyát mardosni kezd a bűntudat; eddig sosem azért kerestem a társaságát, hogy lelki szemetesemként használjam, vagy az aktuális problémáimmal elrontsam az ő napját is. Lakása afféle mentsvár, ahol sosem számított, hogy ő boszorkánymester, én pedig árnyvadász, majd vámpír, csupán két bro, akik gátlások és előítéletek nélkül, bármiféle normától kötetlen múlatják az időt egymás társaságában. Talán ezért is érkeztem pont ide: emberi tanácsra, támogatásra volt szükségem, nem az árnyvadászok könyörtelen vasszigorára, vagy a vámpírok tapasztalt, mindentudó kioktatására. Cain már azelőtt menedéket, otthont ajánlott, mielőtt még megtörtént volna a baj – igaz tartozok még neki egy hosszas magyarázattal, miért nem vettem fel vele a kapcsolatot hetekig és most miért kapaszkodok belé, mint utolsó mentsváramba.
Nem tudom, képes lennék e a korábban történtek után még több vért ontani, valamint az émelyítően édes vanília aromájú illatfelhő körbeölel, de a biztonsága érdekében nem veszek levegőt, amit a közelembe ér, nehogy mégis megkísértsen. Lebámulok a kezeire, szokatlan, mennyivel melegebbnek tűnnek, mint az enyémek, melyek kellemesen sütkérezve vesznek el markaiban. Még mindig remegnek, de legalább már stabil helyzetben nyugszanak, nem rángatóznak, mintha épp rohamot készülnék kapni.
Kissé csalódottan hunyom le szemeit válaszát hallva. A mai éjjel után kénytelen vagyok bevallani, hogy le kell állítania valakinek; a nephilimek úgy intéznének el, mint egy veszett kutyát - jól tudom, hisz korábban nekem is magamra kellett aggatnom a kivégző szerepet -, s noha magam sem érdemlek jobb bánásmódot, önző módon jobb szeretném, ha egy ismerős tenné meg, hagyva, hogy némi méltósággal múljak ki.
- Akkor is, ha szörnyeteggé váltam? – pillantok fel ismét rá. Nem fogok könyörögni azért, hogy tegye meg, de valószínűleg kénytelen leszek beavatni a legszégyenteljesebb részletekbe is, hogy lássa, nem a megölésem a legnagyobb rossz, amit tehet.



Cain Lin
❖ Warlock
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Karaktered arca :
❖ wu yifan ❖

Felhasználó profiljának megtekintése

lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
Tehetetlenül bámulok bele az üres poharamba; hiába tudom, hogy Őt már nem fenyegeti az, hogy ennél halottabb legyen, mégis aggódok amiatt, hogy ennyi ideig odabent van, és még csak egy neszt sem hallani felőle. Nem akartam arra gondolni, mi volt az, ami ennyire felzaklatta, és annál kevésbé akartam beszélni róla, hiszen nem az én dolgom volt felelősségre vonni vagy épp kikérdezni; ha erre vágyott volna, akkor most valószínűleg nem itt lenne, hanem valahol máshol, valaki mással.
Fogalmam sincs, micsoda ilyenkor a szokás, mit kéne mondanom vagy tennem; a "minden rendben lesz" az én számból még az átlagosnál is elcsépeltebben hangzana, főleg úgy, hogy tudtam, semmi sem lesz már abban a rendben, amiben korábban volt. Miféle vigasztaló szavakat adhattam volna neki így, mindennek a tudatában?
Gondolatmenetemből lépteinek halk zaja zökkent ki; sietősen kapom fel a fejem, mikor megszólít, halovány mosolyra húzva az ajkaimat, abban a reményben, hogy ez majd bármin is változtat majd... De a kérdéséből ítélve nem járok sikerrel, így hamar fel is adom. Végül is nem ostoba, miért próbálnék hát hazudni neki?
- A megfelelő indok nélkül nem. - Tekintetem egy hosszabb pillanatig elidőzik az arcán, mielőtt leszállnék a pultról és odalépnék hozzá; ha nem menekül el előlem, és ezt megengedi, gyengéden veszem a kezembe az övéit, magam sem egészen tudom, miféle szándékkal. Ha nem engedné meg, akkor csak a zsebembe süllyesztem a kezeimet; most, hogy már nincs a kezemben a pohár, nem is tudok mivel babrálni, így talán ott is vannak a legjobb helyen. - Szóval ha erre akartál kérni, nagy valószínűséggel nemet fogok mondani.
Nem, mintha létezne olyan indok, ami engem igazán feljogosítana arra, hogy megtegyem a szóban forgó gyilkosságot; arról nem is beszélve, hogy egy efféle tettnek minden bizonnyal valamiféle következményei is lennének, amik csak még egy lapáttal rátennének az egyébként is feszült szituációra odakint. Biztos volt valami módszer arra, hogy ezt is a szőnyeg alá söpörjük...

Josiah Song
❖ Újszülött vámpír
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Karaktered arca :
❖ choi san ❖

Felhasználó profiljának megtekintése

lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
cain&&josiah
Az ében sötétség szenvedélyes szeretőként fogad forrón magába, megóvva minden külső ingertől, mely kiszakíthatna a békés ürességből. Vajon a halál is hasonló lehet? Matthias ettől a megnyugvástól szakított el azzal, hogy nem hagyott kivérezni a hideg aszfalton, halálos ítéletet mondva egy ártatlan élet felett, melyet…?
Fájdalmasan távozik tüdőmből a maradék, megrekedt levegő, sietősen menekülve a víz felszínére; nem követem példáját, továbbra is mozdulatlan heverek a tágas kád legalján, ki tudja, mennyi ideje már – mellkasom halottan kong, már szívverésem tempója sem nyújthat támpontot. Talán csak Cain, kihez beállítottam az éjszaka közepén, önző módon, kéretlen megosztva vele tettem súlyát. Hálás vagyok a türelméért, amiért nem tör rám feddőn faggatózva, miért törtem rá véresen, mocskosan, vagy épp rángat ki a vízből, mert látszatra úgy tűnhet, időközben a kádjába fojtottam magam, menekülve a rideg valóságtól.
Elmosódott hangját vízzel megtelt füleim épp csak észlelik, szavait nem értem, így válaszra sem tudom méltatni. Lassan felülök, elmerengve a mindenen és a semmin, megigézve bámulva a megremegő, émelyítően édes illatú buborékokat, melyektől azt reméltem, elfedik a bőrömből áradó vérszagot, majd tekintetem a törölközőmre réved, kezdve megérteni, miért is pont ide jöttem, miért nem volt parabataim vagy klántársaim zargattam bűnömmel.
A konyhába immár a vendéglátóm által otthagyott, legalább két számmal nagyobb pólóban, csapzott hajjal toppanok be, melyet feleslegesnek éreztem megszárítani, a meghűléses betegségek már úgysem fenyegetnek.
- Cain… - szólítom meg tétován, miközben idétlen mozdulatokkal próbálom kirázni kezeimből a remegést, mindhiába. Nehezen találom a szavakat, mivel is kezdhetném, mit is mondhatnék neki, annyi minden történt, mióta utoljára beszéltünk.
- Ha arra kérnélek, ölj meg, megtennéd? – könyörgő tekintetem az övének szegezem, fürkészve reakcióját, válaszát.


Cain Lin
❖ Warlock
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Karaktered arca :
❖ wu yifan ❖

Felhasználó profiljának megtekintése

lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
Nem tudom, mennyi idő telt el, amióta becsuktam magam mögött a fürdőszoba ajtaját; egy ideje már nem számoltam a múló perceket, pedig lassan már aggasztóan sok ideje volt odabent, míg én csak tehetetlenül ültem az ajtó mellett, hátamat a falnak támasztva, kezemben a véres pulóverével, amit isten tudja, miért hoztam ki magammal. Különösebb odafigyelés nélkül gyűrtem az anyag szélét az ujjaim között, tekintetem újra és újra az ajtó felé fordítva, abban a reményben, hogy ha elég erősen szuggerálom, majd előjön, aztán esetleg megbeszélhetjük mindazt, ami egészen idáig vezetett; de mivel Ő nem jön ki a következő tizenhét másodpercben (igen, tudom, nem vagyok kifejezetten türelmes), végül csak rezignáltan sóhajtva kelek fel a helyemről, hogy bekopogjak az ajtón, már sokadjára... Valószínűleg céltalanul.
- Ha kijönnél közben, a konyhában leszek! - Valószínűleg teljesen szükségtelenül kiabálok; aztán sarkon fordulok, hogy az emlegetett helyiség felé vegyem az irányt, és ott nemes egyszerűséggel belevágjam a véres pulóvert a kukába, mintha csak a bizonyítékoktól akarnék megszabadulni. A bizonyítékoktól... miről? Legalább egy tucatnyi teóriám volt, de az utolsó dolog, amire most szüksége lett volna, az az, hogy elkezdjek teoretizálni arról, miért keresett fel egy ilyen korai (vagy épp késői) órán; így végül inkább egy pohár narancslével kötöttem le a figyelmem, szórakozottan lógatva a lábaim a konyhapultról. Amiatt nem aggódtam, hogy Josie ne találná fel magát; a ruhákat, amiket felvehetett, a fürdőszobám egyetlen polcára tettem le, a lakás elrendezését is ismerte, így már nem igazán maradt más, amit tehettem, csupán a várakozás, meg az, hogy néha a fürdőszoba irányába pillantsak, abban a reményben, hogy majd valamikor feltűnik az átjáróban, vagy az ajtóban... Vagy valahol.

Cain Lin
❖ Warlock
ranggal rendelkezem
all the stories are true
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
Karaktered arca :
❖ wu yifan ❖

Felhasználó profiljának megtekintése

lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
* * *

ranggal rendelkezem
Ajánlott tartalom
all the stories are true


lélegzetnyi oxigén ●● Cain & Josie Empty
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt-
Ugrás: