Sonja & Aimé

Lehet, hogy sokan csak azért ültek be ide, mert valami híres fazonról volt szó, aki bónuszként még jóképű is. Mármint ezt felesleges lenne tagadni, de engem sokkal inkább érdekelt mindaz, amit mondott, mintsem az, hogy-hogy néz ki. De lehet, hogy azért nem érdekelte őket túlzottan, mert ez olyan információ, amit már mindenki tud csak én nem. Ha tehetném visszapörgetném az idő kerekét, hogy visszacsináljak mindent. Bár azt hiszem csak idő kérdése volt mindez. Egy életen keresztül nem tagadhatom, hogy mi is vagyok valójában. Főleg, hogy nem is ugyanazt jelenti számomra az élet, mint másoknak. Talán soha nem ér véget az is lehet, hogy egy napon majd véget ér, mintha nem is lett volna. Teljesen zavaros ez az egész. Még azt sem mondhatom, hogy a veszteségbe beleőrülnék idővel, hiszen a történtek ellenére egész jól viselem, hogy már nem maradt senki sem a számomra. Egyedül vagyok a világban.
- Szóval mégis mi volt az, ami azt sugalta, hogy ön meg tud birkózni ezzel a felelősséggel? Remélem nem túl tolakodó a kérdés.. - Lehet pozitív és negatív is az, hogyha az ember kíváncsi, de jelen esetben nem tudom, hogy ez most melyik. Mármint irigylem a magabiztosságát, ha tudta magáról, hogy képes egy ekkora feladatot a nyakába venni. Meg aztán az is elismerésre méltó, hogy felismerte a tényt, hogy nem mindenkinek való ez a pozíció. Én még egyszerű boszorkánymesterként és botladozom a saját lábamban. De leginkább azért, mert nem találom a helyem.
- Sonja. - A családnevemet egy ideje már lemostam magamról tekintve, hogy magam sem tudom, hogy ki vagyok igazából. Egyszerre szeretném tudni a múltamat és elfelejteni. Megrémiszt, hogy vajon mégis mit rejthet. Ki lehet az apám? Miért akartak ennyire elrejteni? Mi történt igazából az anyámmal? Kérdések tömkelege, amire sosem fogok választ kapni. Legalábbis anélkül nem, hogy ne kellene szembenéznem a félelmemmel.  
 

Sonja & Aimé

Nem akartam túlságosan kérdésekkel ostromolni így mindenki előtt tekintettel arra, hogyha túlságosan sokat kérdeznék akkor egy idő után valaki biztos beszólna. Bár igazából szerintem örülhetnének annak, hogyha felteszek egy kérdést, mert az jobb esetben azt jelenti, hogy meg is válaszolja, aminek következtében pedig többet hallhatják beszélni, amivel nem csak én, de ők is nyernek. Mármint láthatóan olvadoznak valamiért tőle, de ezt igazából azt hiszem nem érthetem. Lehet, hogy egyszerűen a kinézete, vagy a rangja miatt vagy más oka van, hogy ennyire odavannak érte, de ebben a szituációban én teljesen tudatlan vagyok azt hiszem. Bár jelenleg egyáltalán nem bánom, mert nem nyálat csorgatni vagyok itt, hanem azért, hogy tanuljak és napról-napra jobb lehessek, akármit is jelentsen ez az egész. Jelenleg különösebben életcélom nincs, mivel minden eddig célom ostobaságnak tűnik és csak régi sebeket tép fel. Így meg kell találnom a helyem egy világban, amelynek a létezéséről egy jó darabig nem is tudtam.
A szünetre mindenki pozitívan reagált és egy kicsit hálás is voltam annak, hogy nem lebzselték körbe, ahogyan arra számítottam. Úgy tűnik, hogy valamivel fontosabbnak találták az orruk bepúderezését. Így pedig kicsit bátrabban álltam fel a helyemről a jegyzeteimet magamhoz ölelve léptem az asztalhoz.
- Mr. Noir? - Szólítottam meg félénken. - Megkérdezhetem, hogy mégis mióta tevékenykedik fő-boszorkánymesterként? Illetve, hogy mégis miért is vállalta el ezt a pozíciót? - Valamennyire felelősségteljesnek mondhatom magam, de azért nem biztos, hogy fejest ugranék egy olyan szerepbe, ahol mások életéért is felelnem kellene, vagy ilyesmi.
 

Sonja & Aimé

Általában nem teszem fel a kezemet annak ellenére, hogy azért vagyok itt, hogy tanuljak. Sajnos eléggé félek attól, hogy hülye kérdést teszek fel, ami teljesen nyilvánvaló mások számára, de nekem koránt sem.
Szinte csüngök minden egyes szaván abban reménykedve, hogy valamilyen választ kaphatok arra, hogy mégis miért nem találtak rajtam igazán boszorkányjegyet. Habár ezt koránt sem harangozták be senkinek ezért is hordom továbbra is a lila kontaktlencséimet, amelyek valamelyest különc külsőt nyújthatnak a számomra. Legtöbben azonban elrejtik a boszorkányjegyüket így még csak fogalmam sincs arról, hogy mégis mi lehet nekik a jelük, de nem is igazán bámulom a többieket, hogy ezt kideríthessem. Legtöbb esetben inkább kerülöm őket, mert az tűnik a legjobb megoldásnak a számomra. Én vagyok a hivatásos különc nem hiszem, hogy bárki is barátkozni szeretne velem.
- Nagyon szépen köszönöm. - Szólalok fel újra egy halovány mosollyal az arcomon, hogy megköszönjem a válaszát, aminek köszönhetően sikerült annyit körmölnöm, hogy szinte elzsibbadt a karom, de legalább ebből kiindulhatok valamilyen szinten. Nem akarok kérdéseket feltenni a vezetőségnek, mert úgy érzem ők sem tudják pontosan rá a válaszokat így pedig egyedül magamnak kell kiderítenem, hogy miért vagyok más és, hogy mégis miért rejtegettek engem annyi ideig a világ elől.
 

Sonja & Aimé

Talán, ha azt vesszük a normális iskola berkein belül tekintve én lennék itt most a stréber. Minden egyes tanár szaván úgy csüngök, mint aki nem tud betelni az információval, amit megosztanak vele. Még mindig nem tudom, hogy pontosan, hogyan is származom, vagy mi is ez az egész. A szomorú igazság pedig az, hogy senki nem tudja megválaszolni nekem ezt a kérdést, hiszen aki elmondhatná az mára már halott. De még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy nem a saját kezem által.
Ahogy belekezd a monológjába úgy szorítom meg én magam is a tollamat jobban, hogy lejegyzetelhessem minden egyes szavát. Talán, ha nem lennék teljesen analfabéta, ami miatt részben továbbra is hordom a nyakláncot, ami az erőmet blokkolja. Azt hiszem, ha megpróbálkoznék hasonló trükkel, mint ahogy az ő szavai is megjelennek a táblán, akkor előbb gyújtanám fel a füzetet előttem, mintsem hasonló hatást érnék el. Így pedig maradt nekem a hagyományos módszer.
Kicsit mozgolódni kezdtem a székben, amikor a boszorkányjegyekről volt szó, hiszen mikor az iskolába érkeztem próbálták megtalálni, hogy mégis mi lehet az enyém, de egyedül a megszokásból viselt lila kontaktlencsém, ami feltűnő lehet mások számára. Avagy esetleg a májfolt a vállamon, amit túl aprónak és hétköznapinak tituláltak a démonjegynek, de végül mégis az került feljegyzésre amíg rá nem jönnek, hogy pontosan mi a helyzet. Hálás voltam, amiért nem volt túlzottan kerülgetve a téma, mert fogalmam nem volt, hogy mégis ez mit jelentett, vagy éppenséggel miért volt lehetséges, ha igaz volt.
Szerettem volna kérdéseket feltenni, de közben a fejemben végig az kattogott, hogy próbáljak úgy megfogalmazni egy kérdést, hogy közben ne tűnjek totális idiótának, ami igazából vagyok is, mert semmit nem tudok erről az egészről. Azt hittem csak az egyszerű világban szokás lenézni valakinek a tudásszomját, de úgy tűnik az a természetfelettiben is ugyanúgy megy.
Mikor szünetet tart azonban féléneken de mégis felemelem a kezemet. Amennyiben felszólít felteszem a kérdésemet. - Mitől függ valakinek a boszorkányjegye? Illetve mitől kivétel valaki? - Ahogy a hangom belengi a termet páran hátrafordulnak és szinte a pokolba kívánó tekintettel néznek rám, amiért félbe mertem szakítani az előadását.
 

Sonja & Aimé

Nekem ez az egész világ teljesen új volt. Fogalmam nem volt arról, hogy kit kellene fontosnak tekintetem arra pedig még kevésbé volt ötletem, hogy egyáltalán miért kellene annak tekintenem valakit. De mivel láthatóan oda-meg vissza voltak az illető érkezésétől így arra mertem tippelni, hogy egy igen csak fontos személyről lehet szó. Azonban ez engem koránt sem befolyásolt semmilyen formában. Ugyanúgy fogok rá odafigyelni, mint bárki másra tenném. Minden újdonság ezért kénytelen vagyok olyan lenni, mint egy szivacs, ami minden egyes információt egyenesen magába kanalaz, mert más esélyem nincs arra, hogy túléljem ezt a helyzetet, amibe kerültem. Annak is örülhetek, hogy a legutóbbi alkalommal nem haltam meg. Rosszabb helyre is kilyukadhattam volna, mint egy bárba, ahol a tulaj szíves örömest segített nekem visszajutni LA-be. Azért elég messze volt a birtok másik oldala az Egyesült Államok másik oldalától, ahova sikerült magam teleportálni. De itt vagyok és láthatóan senkinek nem tűnt fel az parócska balesetem és senkinek sem hiányoztam. Bár amióta itt vagyok senki nem vette a fáradtságot, hogy barátkozzon velem, talán egyedül Beckett a saját maga módján. Viszont vele kapcsolatosan inkább sokkal jobban örülnék, ha nem tette volna.
Miután a síri csend bekövetkezett, ahogy az illető belépett az ajtón egy üres lapnál nyitottam ki a füzetemet és figyelmesen követni kezdtem minden egyes szavát. A nevét felírtam a jobb felső sarokba alá pedig, hogy Manhattan főboszorkánymestere.
Habár ez talán érdekes téma lehet mások számára, hogy mégis miben különbözik a kettő én még azt sem tudom igazán, hogy mit jelent egyszerű boszorkánymesternek lenni. Legfőképpen mert nem nevezném magam semmilyen mértékben mesternek.
A tekintetemmel érdeklődve követem az alakját, de koránt sem azért, amiért mindenki más. Engem ténylegesen érdekel, hogy mégis mit fog mondani és készen állok pontról pontra levésni magamnak.
 

Sonja & Aimé

Nem gondoltam volna, hogyha egyszer megpróbálkozom azzal, hogy egyedül gyakoroljak egy varázsigét, hiszen nem voltam túlzottan népszerű errefelé, akkor kis híján a világ másik felén lyukadok majd ki. Viszont hálás lehetek annak a furcsa férfinak, aki cserébe betáblázta a napjába azt, hogy visszahozzon ide és így megúsztam mindenféle dorgálás nélkül. Habár lehet, hogy feltűnt valakinek a kis kiruccanásom, de senki nem szólt meg érte így talán megnyugodhatok.
Ahogyan mindig most is igyekeztem olyan területen helyet foglalni, ahol kevesen voltak. Eltérő volt, hogy éppen merre találtam helyet, de most furcsa mód mindenki az első sorokba tömörült én pedig így békésen el lehettem a leghátsó sorban anélkül, hogy aggódnom kellene, hogy bárki is különösebben figyelne. Annak is kifejezetten örülök, hogy sikerült elkerülnöm azt a Beckett nevű srácot, aki nem tudom, hogy tanulta-e vagy önmagától lett ennyire idegesítő.
Ahogy egyre inkább teltek fel az első sorok és lekonyult ajkak ültek ki a lányok arcára, ahogyan látták, hogy már csak középtájt van hely, végre tudatosult bennem, hogy mégis miről van szó. Már meg is lepődtem mert általában nem szoktak ennyire lelkesek lenni annak ellenére, hogy igazi mágiát van lehetőségük tanulni, ami azért nagy szám kellene, hogy legyen. De előfordulhat, hogyha valaki ezzel együtt nő fel, akkor mostanra már megunja.
Nem tudok sok mindent az előadóról igazából nekem nem is mond túl sokat a neve, de nem újdonság, hogy igazából tudatlan kis gyermek vagyok itt a többiek között. A többieket kizárva kezdek el firkálgatni a füzetembe még az előző órai jegyzetekhez aprócska megjegyzéseket, amelyek később segíthetik az emlékezetem így észre sem veszem, ha esetleg megérkezik annyira eltereltem a figyelmemet.
De miután pár másodperces csönd lepi be a termet és már senki sem sustorog már felnézek és akkor látom meg, hogy itt van a vendégelőadó és inkább abbahagyom az előző órai szöszmötölésemet és megpróbálok odafigyelni. Nem rá, hanem arra amit mond. Amit azt hiszem a többiek nem igazán fognak megtenni. Bár időközben pár srác és lány is csatlakozott a terem túlsó végében lévő hátsó sorokba. Úgy kerülgetnek engem, mintha leprás lennék, amiért nem vagyok olyan tapasztalt mint ők. De nincs igazán más választásom, mint ennek ellenére is töretlenül kitartani.