Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

If I cannot move heaven, i will raise hell


Mondének
TO LOVE IS TO DESTROY, AND THAT TO BE LOVED IS TO BE THE ONE DESTROYED

Silent Brothers
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true


Mondének Empty
Mordecai Bronson
the leader of the sect
❖ play by
Hugh Dancy
❖ Születési év
1975
❖ rang
Szekta
❖ státusz
SZABAD

A szekta megalapítója és azóta is vezetője. Körülbelül két éve tevékenykedik a szekta megalkotásában, habár eleinte koránt sem ez volt a terve, hiszen az őrület eluralkodott rajta, majd pedig végül, mikor a kezei közé vette az irányítást megteremtette talán az egyik legfélelmetesebb szektát, amit New York városa láthatott. Igyekszenek megbújni az árnyékok között, hiszen még nem jött el az ideje, hogy felhívják magukra a figyelmet, de egy napon, majd talán pont ő fog kiállni a nyilvánosság elé és felfedni a valóságot a tudatlan emberek számára. Keménykezű férfi, könnyedén manipulál, szinte észre sem veszi az ember. Pszichológusként dolgozik így pedig mindig könnyedén cserkészi be az újabb áldozatokat, akiknek maguknak is egyfajta áldozatot kell bemutatniuk, hogy a részeseivé válhassanak a szektának. Igazán karizmatikus férfi, legtöbb női tag számára vonzó a kisugárzása, ami mindig megkönnyíti a dolgát, hogy kihasználhasson bárkit, aki a szeme elé kerül.  
❖ kapcsolódó karakterek
❖ Mei Trenton
❖ Taeden Beauregard
❖ Caelyn Solomon
❖ többi szekta tag


Mei Trenton
the scared one
❖ play by
Zoey Deutch
❖ Születési év
1994
❖ rang
Szekta
❖ státusz
SZABAD

Rendkívül sötét múlttal rendelkezel, az apád egész gyermekkorodban kihasznált, megvert amikor kedve tartotta csak lábtörlőnek használt. Huszonegy éves voltál, amikor megölted őt, majd elszöktél otthonról és nevet változtatva indultál neki a nagy világnak. Az utad New York-ba vezetett és hosszas évek következtek drog és alkohol problémákkal, amelynek következtében végül elérkezett egy mély pont az életedben. Kis híján meghaltál. Ennek köszönhetően fél éve döntöttél úgy, hogy pszichológushoz fordulsz, hogy megpróbálsz meggyógyulni és megtalálni a hangsúlyt. De talán nem Mr. Bronson volt a legjobb választás a számodra, hiszen egyenesen magához édesgetett és, mivel már "otthonosan" mozogtál a gyilkolásban ezért te egy erőszakos férfi szívét nyújtottad be önkéntesen a szekta tiszteletére, áldozatul.
Idővel azonban közelebb kerültél Mr. Bonson-hoz, aminek következtében megfogant egy gyermek a szíved alatt. Most menekülni akarsz, hiszen az anyai ösztönökkel együtt jutott el hozzád a valóság, hogy abban a pillanatban, hogy ez a gyerek megszületik nem lesz belőle más, mint áldozati bárány.  
❖ kapcsolódó karakterek
❖ Mordecai Bronson
❖ Taeden Beauregard
❖ Caelyn Solomon
❖ többi szekta tag


Taeden Beauregard
the right hand
❖ play by
Matt Bomer
❖ Születési év
1989
❖ rang
Szekta
❖ státusz
SZABAD

Mondhatni a kezdetek óta részese a szektának, avagy segéd alapítója, hiszen Mordecai-al gyerekkoruk óta ismerik egymást és mindig vonzotta őket az ismeretlen, aminek nem tudtak ellenállni. Határozott személyiség, rengeteg jó ötlettel és nagyon sokan kedvelik őt a szektából, de mégis mindig Mordecai árnyékában van. Titkon mindig is szeretett volna onnan kitörni egyetlen partnerként érvényesülni, de retteg attól, hogy kudarcot vall és az életével felel, de leginkább attól, hogy örökre elveszítheti a férfit, akit szeret, Mordecai-t.    
❖ kapcsolódó karakterek
❖ Mordecai Bronson
❖ Mei Trenton
❖ Caelyn Solomon
❖ többi szekta tag


Caelyn Solomon
the absolute crazy one
❖ play by
Erin Richards
❖ Születési év
1987
❖ rang
Szekta
❖ státusz
SZABAD

Talán az egyik legmerészebb tagja a szektának és mindent megtenne azért, hogy a vezető kedvében járjon. Talán ehhez is járul hozzá a fiatal boszorkánymester, aki már hosszú hónapok óta a pincéje rabja és megannyi kínzási módszert alkalmazott rajta, hogy lassan már a saját nevét sem tudja. Szeretné teljesen engedékennyé tenni, hogy könnyedén felhasználhassa arra, hogy végre egy biztos és sikeres démonidézést ejthessenek meg.
Szeszélyes egy nőszemély, senkinek nem ajánlott, hogy összetűzésbe keveredjen vele, hiszen az sosem ússza meg élve. A többiekkel ellentétben ő volt az egyetlen, aki az öncsonkítást választotta ezzel is kifejezve a hűségét és igazi elkötelezettséget, hiszen saját magából adott egy darabot. Levágta a kisujját, majd a boszorkánymesterrel megbizonyosodott róla, hogy nem kezd majd rohadni és egy nyakláncra illesztve adta át a szekta vezetőjének.    
❖ kapcsolódó karakterek
❖ Mordecai Bronson
❖ Mei Trenton
❖ Taeden Beauregard
❖ többi szekta tag


Ebony Scott
The nurse
❖ play by
Jennifer Morrison
❖ Születési év
1991
❖ rang
Látó (/boszorkány?)
❖ státusz
 FOGLALT

Ápolónőként dolgozik és addg teljesen átlagos életet élt, míg egy démon rá nem támadt. Oh, hogy nem hitt a legendákban? Fogalma sem volt az árnyvilágról? Igen, így volt. Sosem hitt a mesékben, sosem hitt abban, hogy vámpírok, démonok, vagy más lények szaladgálnak a világban... de aztán lehullt előtte a lepel. Rájött, hogy minden, amit gyerekként hallucinációnak véltek a szülei és ezáltal ő is: igaz volt.
Ha pedig egy árnyvadász nem sietett volna a segítségére, névlegesen Kieran Knightheart, a démon végzett volna vele.
Aztán úgy tűnt, sosem látja újra a férfit, akiről voltaképpen azt sem tudta, micsoda; talán katonának hitte, vagy valamiféle harcosnak, de egyébként fogalma sem volt róla, tulajdonképpen mit/kit látott.
Hetek, talán hónapok teltek el, mígnem egy este újra látta a férfit. Ezúttal néhány vámpírt tanított móresre. Ebony ekkor vette a bátorságot és sétált oda hozzá, kockáztatva, hogy a vámpírok őt is elkapják - ekkor fonódott össze a sorsa az árnyvadásszal, hisz Kieran nem hunyhatott szemet afelett, hogy egy mondi látja őt.
❖ kapcsolódó karakterek
❖ Kieran Knightheart


Alexandra Tate
the saviour
❖ play by
Teresa Palmer
❖ Születési év
1992
❖ rang
Látó
❖ státusz
FOGLALT

Gyerekkora óta látja az árnyvilágot; és bár az elején csak azt hitte, élénk a fantáziája, hamar rádöbbent, hogy egy olyan világot lát, amit nem mindenki és nagyon is valós. Mindenesetre próbáltál nem belefolyni abba a világba, attól, hogy láttad.
Pszichológiát tanult az egyetemen és néhány éve kezdett el dolgozni, s főképp gyerekekkel foglalkozni, az ő lelkükkel. Már most látja, hogy egy-egy gyerekben megvan az a képesség, ami benne. Látják azt, amit ő. Csak épp a szüleik hiszik azt, hogy túl élénk a fantáziájuk.
Nem mellesleg fogalma sincs arról, hogy az ereiben angyalvér csörgedezik - de ha tisztában lenne a ténnyel, akkor sem tudná, hogy mire képes. Hisz honnan is sejthetné, hogy ha a vérét önként ajánlja fel egy vámpírnak, akkor Napjáróvá tud válni?
S eljön az a nap, amikor belefutsz abba a vámpírba, akinek nagyon nagy szüksége lesz Rád: Aiden Battle.
❖ kapcsolódó karakterek
❖ Aiden Battle


Naomi Alessa Sloan
the one with the dying curse
❖ play by
Katie McGrath
❖ Születési év
1991
❖ rang
Látó
❖ státusz
FOGLALT

Nomi a lány, aki rossz boszorkánymesterek közé került. A valóságban a lány már több száz évvel ezelőtt született. Legalábbis először. Azóta azonban egy átok kergeti, amelyet egykoron egy féltékeny boszorkánymester helyezett rá. Abban a pillanatban, hogy megtalálják egymást Damian-nel és újra egymásba szeretnek a lány meghal. Újra és újra. Ahogyan az elmúlt évszázadok során ez megtörtént. Már az első életében is barátnője volt Electra, aki elhatározta, hogy ebben az életben most mindent elkövet annak érdekében, hogy megóvja a lányt a következméynektől és egyben Damian-től is. Nem hiába az ő segítségével jegyezték el a lányt, hogy biztosíthasson neki végre egy boldog életet, amelyet tragikus események nem szakítanak meg. Azonban még csak nem is sejti egyikőjük sem, hogy a lányt egy másik veszély is fenygeti, miszerint angyalvér csörgedezik az ereiben, ami miatt a Sun rendje bármikor eljöhet érte, hiszen az ő neve is ott virít azon a bizonyos listán.
❖ kapcsolódó karakterek
❖ Damian Lost
❖ Electra Bright
❖ Selina Pain


Octavia Black
the new, retired mundane
❖ play by
Amy Jackson
❖ Születési év
1991
❖ rang
Látó
❖ státusz
SZABAD

Egykori árnyvadász, aki a sötét háború után nem volt képes megbirkózni a családjának elvesztésével és azzal, hogy egy árnyvadász társa Thomas súlyosan megsérült miatta. Képtelen volt már szembe nézni a démonokkal, felvenni a harcot a gonosszal szemben, mert valami egyszerűen megtört benne. Egykoron a legjobb árnyvadászok közé tartozott és sikeres jövő állt előtte, de mindezt megváltoztatták a borzalmak, amelyeket el sem tudott képzelni. Miután pedig kis híján meghalt miatta Thomas nem tudott tovább a tükörbe nézni és búcsút mondva az árnyvilágnak maga mögött hagyta az árnyvadász életet, de az még továbbra sem hagyja őt nyugodni. Rémálmok tengerében találja magát minden áldott éjszaka újraélve legrosszabb pillanatait és lehetséges keserű és rémisztő jövőképét.
❖ kapcsolódó karakterek
❖ Thomas Nightingale
❖ Caralyn Ravenheart
1 / 1 oldal