Néha szabadságot kínálni a másik fél számára kétélű kard, s az én esetemben ezúttal visszaüt. Azt reméltem, Elaine kérdései lekorlátozódnak az édesanyjára, s ez a téma már önmagában is felettébb kínos lenne, de így, hogy az apját is belekeverte... Pillantásom egyből elvándorol róla, kettőnk közé zuhan, a takaró ráncait kezdem el igazgatni, miközben a megfelelő válaszon töprengek. Túl hosszú és túl mély ez a téma ahhoz, hogy pár perc alatt átfussunk rajta, ráadásul amit a lány szeretne tudni, azt bizony nem őrzik feljegyzések. Hisz egy ilyen titkot még a tündérek sem szívesen cipelnek magukkal, az pedig, hogy meg kéne osszam vele, nem túlzottan kedvemre való.
- Van egy ötletem. - megpaskolom a térdét és felkelek mellőle az ágyról. Az asztalomhoz lépek, annak kulcsra zárt fiókjához, és egy darabig babrálok vele. Mire visszafordulok, már egy bőrkötéses könyvet szorongatok a kezemben. Tekintetem Elaine-ről a könyvre esik, halkan kifújom a levegőt, mintha máris megbánnám, amit még el sem követtem, és visszalépek az ágyhoz. Magam alá simítom a ruhámat, ahogy leülök, a könyvet pedig némi tétovázás után átnyújtom. - Édesanyád memoárja, nevezzük cenzúrázott változatnak. A kérdéseidre nem kapsz választ belőle... De ösvényt nyit számodra a válaszhoz. - Tenyerem a könyvön nyugvó kezére fektetem, beborítom ujjaimmal és gyengéden megszorítom, míg tekintetem az övét kutatja.
- Ha elolvastad és még mindig úgy érzed, tudni szeretnéd a választ, térj vissza hozzám, és elmesélek mindent, amely e feljegyzésekből kimaradt. Ha pedig úgy érzed, hogy már nem is vagy kíváncsi a múltra, s szívesebben hagynád a kételyeket mélyen eltemetve... Hozd vissza nekem a könyvet. - Ez az én ajánlatom, és remélem, tetszeni fog neki. Elaine tündér, javarészt a népével nőtt fel, tudja jól, hogy nem hazudhatunk, ám ez még nem azt jelenti, hogy amit papírra vetünk, csupa igazságból állna. Egy utazás kezdetét adtam a kezébe, sötét titkok mocsara felé. Nincs leírva benne, ki az apja. De le van írva minden, ami ahhoz kell, hogy kideríthesse.
A hír felkavar, de hamar összeszedem magam és megteszem a szükséges intézkedéseket. Látván Elaine nyugalmát könnyebben megőrzöm a sajátomat is, halvány mosollyal az arcomon, hálásan mosolygok rá, a válaszát hallva pedig aprót biccentek.
- Rendben van. Akkor, ha nincs más hátra, térjünk nyugovóra! Belefáradtam a politikába. - legyintek, jelezve, távozhat, ha úgy érzi. Feljebb kúszok az ágyon, kényelmesen elhelyezkedem, hátamat a puha párnáknak vetve. Kisimogatom ruhámból a gyűrődéseket, majd a szedelődzködő lányra pillantok. - Örülök, hogy hazatértél, kedvesem! - teszem még hozzá búcsúzóul, hiszen ezt az egyet tényleg, mindenféle trükköktől mentesen, nagyon is komolyan gondolom.

Elaine kérdései veszélyes vizekre kényszerítenek evezni, vakmerően kapargatják egy túlságosan mély szakadék felszínét. Pillantásom, vonásaim ellágyulnak, ahogy őt nézem, testtartásom megzuhan kissé, míg a kérésén töprengek. Nincs abban semmi rossz, hogy többet szeretne tudni a múltjáról, a családjáról, ám az ilyen feltétel nélküli, tiszta vágyaink olykor a legártóbbak számunkra.
- Teljességgel értem és megértem, miért vágysz többet tudni édesanyádról, ám az emlékek, melyeket megosztok veled, talán több kínnal járnának, mint a tudatlanság. Ismerni valakit, ki többé már nem lehet velünk, fájdalmasabb, mint elfogadni egy álomkép hiányát.. - Nem óhajtom elutasítani a kérését, csak figyelmeztetem rá, hogy minél kevesebbet tud az édesanyjáról, minél kevesebb dologra emlékszik belőle, annál könnyebb a szívének feldolgozni, hogy nem lehet már vele. Ha mesélek, ha lefestem előtte az anyja jellemét, uralkodásának hangulatát, felesleges sóvárgást keltek benne, erősítve a szívében tátongó űrt. Ezt nem szeretném, de ha ragaszkodik hozzá, talán tényleg kicsalhat belőlem néhány morzsát. - Biztos vagy benne, hogy hallani szeretnél róla?
Jobb biztosra mennem az elszántságát illetően, ezért inkább finoman puhatolózom csak. Persze, hogy szeretne többet tudni róla, de vajon készen áll a fájdalomra is, melyet ezzel a nyakába zúdít? Erről csakis ő dönthet, s ha intelmem ellenére arra kér, meséljek, úgy teszek majd.
- Nem, a nephilimek világában látszólagos rend honol. A felszínen elsimítottak minden problémát, csakhogy... - pillantásom leejtem, ajkam játékosan megugrik, halvány mosolyt festve arcomra. - Nem foglalkoznak azzal, ami a felszín alatt lappang. Sosem ásnak elég mélyre. Talpuk alatt háborog a föld, rögtönzött békéjük alatt sötét árnyak mozgolódnak... Valami rossz közeledik, érzem. Mindenki érzi, csak ők nem, hiszen elvakította őket ideiglenes győzelmük mámora.
Nem tagadom, hogy örömmel tölt el a tudat. A béke unalmas, elnyomásban élni pedig annál is inkább. Az új veszély új lehetőséget is kínál rá, hogy megleckéztesse és észhez térítse az angyalvérűeket, felrázva őket ebből a delíriumos állapotból, amibe Valentine legyőzése után csöppentek. Ezt határozottan izgatottan és lelkesen várom, a megfelelő kémeimet pedig rá is állítottam már a feladatra. A Claryre vonatkozó kérdésére előbb csak sejtelmes mosollyal felelek.
- Úgy érzem, nagy dolgokat várhatunk tőle. Érdemes őt figyelemmel kísérni. - Hiszen ahol a Fray lány ott van, arra jár a kaland és a cselszövés is. Úgy vonzza magához a bajt és a gonoszt, mintha maga is egy lenne közülük. Figyelmem azonban a nephilimek politikájáról hamarosan a sajátunkra vándorol inkább, érdeklődve, s némileg nyugtalanul hallgatom Elaine beszámolóját. Az, hogy lassan a Király harcosai közé szivárog, egyszerre tölt el büszkeséggel és balsejtelemmel, hiszen minél közelebb kerül Nebiroshoz, annál távolabb sodródik tőlem, s eljön az a pont, mikor már egyedül csak a hűsége marad, mi hozzám köti majd. Féltem őt, és féltem magamat is. Az alagutakra vonatkozó megjegyzése azonban még ennél is aggasztóbb, s annyira felkavar, hogy képtelen vagyok továbbra is ülve maradni. Felpattanok az ágyról, feszültségemet járkálással vezetem le, fel-le taposom talpam alatt a talajt, ösvényt mázolva bele.
- Meg kell adnod a hozzánk vezető átjáró pontos helyzetét - szólalok meg végül hosszú percek ideges némasága és kapkodó járkálása után. Szembefordulok a lánnyal, megállva előtte pár pillanatra, mielőtt tovább folytatnám a járkálást. - Ez veszélyes, nagyon veszélyes... Mégis mikor és hogyan?
Nem akarom elveszíteni a józanságomat, a hidegvéremet, hiszen egyetlen titkos átjáró felfedezése nem újdonság Tündérföldén. Olyan sok föld alatti, rejtett és felfedezetlen átjáró, ösvény, alagút szeli át birodalmainkat, hogy az a meglepő inkább, hogy nem került elő még több. Nem is az aggaszt, hogy ez az út létezik, hanem hogy a Király előbb tudott róla, mint én. Nyugtalanságom lassan elcsitul, lépteim lelassulnak, végül visszatérek az ágyra Lane mellé, közelebb hozzá, mint az imént ültem.
- Beszélj Meliornnal és állítsatok őröket az átjáróhoz. A másik, ami a királyi palotába vezet, azzal egyelőre még nem kell törődnünk, de tartsd szemmel és barátkozz vele, váljon számodra olyan otthonossá, mint az Udvar ösvényei, hogy csukott szemmel is felfesthesd társaidnak, ha eljönne az idő. - fáradt, gondterhelt mosoly olvad szét az arcomon. Tenyeremmel beborítom a lány kézfejét, lágyan megszorítva azt. Hálás vagyok az információkért, hálás vagyok az egész lényéért, hogy itt van, velem van. - Ne most, majd holnap. Most ideje pihenned, kiélvezned a nyugalmat. Van esetleg még valami más is?
Nem akarok több aggasztó hírt hallani, de inkább mondjon el mindent, hadd lássam tisztán a képet. Közeleg ugyanis az éves tanácskozás, és szeretnék úgy szembe nézni az Ellenkirállyal, hogy birtokomban van minden szükséges információ.
- [i]Illetve, ha szükséged van valamire, ne tartsd magadban! Megadok számodra bármit, tudod, még csak kérned sem kell.[i] - fegyvert, élelmet, harcost vagy bármilyen varázslatot, megbízom Elaine-ben annyira, hogy teljesítsem kisebb-nagyobb kéréseit.

Nem véletlenül vonzanak annyira a nők. Habár a szerelem terén már kiterítette fölém igéző hálóját egy férfi, sosem tagadtam, mennyire csodálattal adózom a saját nemem előtt. Erősek és gyönyörűek vagyunk egyszerre, lágy külsőnk kemény magot rejt. Ha kell, küzdünk és mindenünket beleadjuk abba, amiben hiszünk - ha viszont letesszük a fegyvert, nőiesek és szelídek tudunk lenni. Bár jómagam szerettem ezt az oldalamat előtérben tartani, mindig csodálattal figyeltem Elaine-t, aki egyszerre volt rettenthetetlen vadrózsa és szelíd szirmú virág. Most nem látszott többnek egyszerű lánynál, aki élvezi az otthon szeretetét, pedig alig néhány órája a legveszedelmesebb lovagjaimat képviselte odakint. Már értem, a férfiak miért képtelenek ellenállni nekünk.
- Természetesen, kedves, ahogy jól esik. Nem szólnék bele a terveidbe, megbízom a döntéseidben, bár elszomorít, hogy ilyen hamar vissza kell engedjelek az árnyak közé - S valóban, Elaine egyike azon ritka lányaim körének, kik a bizalmamat élvezik annyira, hogy ne akarjam felügyelni őket. Még Elowenről és Ellyről is szeretem tudni, mikor merre járnak, Elaine-t viszont úgy képeztem és úgy is neveltem, hogy tudjam, akkor is a számomra legkedvezőbb döntéseket hozza, ha hátat fordítok neki. Időnként persze azért nem árt megerősíteni a hűségét, de az ő esetében biztosra mentem. Ő tölt el szinte a legnagyobb büszkeséggel mind közül, ám tudom, ezt sosem éreztethetem velük. A kivételezés sosem vezet semmi jóra, és kár lenne egymás ellen hergelnem őket. Elaine amúgy is született katona, aki egész életében eszerint élt; nem a trón törvényei szerint nevelkedett, s bár többször is fontolóra vettem utódomként, jobb szeretem az oldalamon látni, mint a helyemen.
- Régen. Túlságosan régen... - tekintetem elréved a válla felett, s míg az emlékeim közt kalandozom, aprót koryolok a borból. - Akkoriban még nem éltünk olyan ellenséges viszonyban. Az előző Királynő idején szabadabb volt az átjárás udvaraink közt. Én már nem emlékszem arra az időszakra, amikor még egyetlen Birodalom alkotta a tündérek népét, de tudom, milyen csodálatos látvány volt az érintetlen hó látványa, milyen érzés volt a virágok szirmainak érintéséhez szokott ujjaimnak először érinteni azt a kásás, jéghideg csodát... A mondének világában is esik a hó, persze, de az Ellenudvarban teljesen új értelmet nyer a tél.
Bár tagadhatatlanul gyűlölöm a Királyt, a birodalmáról mégis sóvárogva, őszinte szeretettel beszélek. Ugyan a sötétség, melybe népét taszította, igazán ellenszenves számomra, az egykori pompája földünknek még mindig kísért. Ha egységessé formálhatnánk Udvarainkat, vagy csak elérhetnénk, hogy feltétel nélküli békében működjünk egymás mellett... Bárcsak!
- Biztosan gyönyörű lehet! Vésd jól a szívedbe a látványt, Lane. Bárhová is sodor az élet, azt az élményt már senki nem veheti el tőled, mellyel gazdagabb lettél - rámosolygok, nem érzek irigységet. Megtehettem volna én is, hogy harcosnak állok és magam fedezem fel Tündérfölde járhatatlan tájait. Inkább a diplomácia mellett döntöttem, és nem váltanék életmódot akkor sem, ha megtehetném.
- Igazán semmi érdekes, csak a nephilimek szokásos szeszélyessége - legyintek, majd mielőtt még folytatnám, újabbat kortyolok a poharamból. - Szentül ragaszkodnak a békéhez, mintha azzal semmissé tehetnék az összes problémát. Üveggolyókat pörgetnek az ujjaik közt... - imitálom a mozdulatot, a levegőben zongoráztatom hosszú ujjaimat kettőnk közt. - S a végén, elég egyetlen rossz mozdulat, egyetlen ártatlan rezdülése a kezüknek... - kifeszítem a gyűrűsujjam, és a levegőbe rajzolt, játékos hullámok egyből megtörnek, ahogy a képzeletbeli golyó lebillen a kézfejemről, és a semmiben ezernyi apró szilánkra tör.
- Az árnyvadászok pedig ugyebár nem arról híresek, hogy olyan jól kézben tartanák a dolgokat. Előbb vagy utóbb megsértik a békét. - Kárörvendő mosolyomat meg sem próbálom leplezni, ahogy iszom néhány kortyot. A kiürült poharat visszateszem az asztalra, majd befészkelem magam az ágy végébe. - Tudod jól, hogy támogatom az összefogást az árnyvilágon belül, de nem hiszem, hogy a nephilimek lennének hozzá a kulcs... Még arra sem tartottak méltónak minket mindezidáig, hogy elfoglaljuk a helyünket a Tanácsukon belül. Clarissa Fray...
Mélázva ejtem ki a nevét. Az a lány nem segített Meliornt a Tanácsba juttatni, s bár így is célt értem, attól még tagadhatatlanul érdekes képviselője a nephilimeknek. Kíváncsian figyeltem a sorsuk alakulását, miközben biztosra vettem, hogy a bukás felé menetelnek.
- No de hagyjuk a politikát! Mesélj inkább, hogyan haladnak a nyomozásaid!