Vannak pótolhatatlan veszteségek az életünk során, de ezek még koránt sem adnak okot arra, hogy feladjuk. Mindig előre kell haladnunk még akkor is, ha ez talán a legnehezebb dolog az életben. Most pedig megannyi kérdés övezi a puszta létünket is, ilyenkor nem tehetjük vagy inkább engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy hátradőlve figyeljük az események lefolyását. A végkifejletet koránt sem így terveztem, de az alakulása még nem jelenti, hogy kudarcot vallottunk volna, egyszerűen csak a terven kellett változtatni kicsit átformálni, hogy győzelmet arathassunk az utolsó lépés megtételekor. Azonban az életemet bármennyire is mondanám, hogy egyedül is képes lennék irányítani, szükségem van arra, hogy olyan legyen az oldalamon, akiben mérhetetlenül megbízom. - Drága barátom. Egy cseppet sem aggódnék azért, hogy mégis mit gondolnak mások a hátam mögött. Lehet, hogy legutóbbi döntésem koránt sem volt olyan bölcs, hiszen hitemet egy árnyvadászba fektettem, akihez hű reményeket kötöttem. De hibámból tanulva szeretnék olyasvalakit az oldalamon látni, akiről tudom, hogy nem csak képes ellátni a rá szabott feladatot, de mérhetetlen bizalmam élvezi. S az udvaromban akármennyire is szeretném, ha legalább tíz, húsz jelentkező közül választhatnék, ez koránt sem ilyen egyszerű. Hűnek lenni, fejet hajtani a királynő felett egy dolog, de védelmezni az élete árán is.. Már koránt sem könnyű. - Igaz, hogy az életével tartozik nekem, de érzem, hogy a szíve tiszta és cselekedetei is ezt bizonyítják a számomra. Hű harcosom, akit ostoba vétek lenne elvesztegetni. Annál pedig nekem sokkal több eszem van. - Való igaz, hogy úgy tűnik vereséget szenvedtünk, de kudarc és veszteség nem csak a mi népünket érintette, hiszen megannyi tündér vesztette életét, avagy került fogságba, mikor Hajnalcsillag elbukott. Mindennek ellenére akármennyire is nézem a szerencse nekünk kedvez, hiszen egy részem készült a kudarcra. Sosem lehetünk semmiben sem biztosak. Mindig készülnünk kell egy tartalék tervvel, aminek köszönhetően a haldokló, küzdeni már képtelen árnyvadászokat csapdába ejtettem és most is birodalmamban szállásolom őket. Egyenlőre pedig így is marad. A kegyelemdöfést a bimbózó remény időszakában tervezem bevinni. - Abban a pillanatban, hogy már azt hiszik a veszteségből kilábaltak, hogy ők azok, akik győzedelmeskedtek a népünk felett és ezt fel akarják majd használni ellenünk. Akkor fogom felfedni a kártyáimat. Lehet, hogy a népemmel szemben talán már nem akkora félelem helyezkedik el a lelkükben, de egy pillanatra sem szabad feledniük, hogy az alvilág nem csak tündérekből áll. A történtek után pedig talán könnyebb lenne ellenszenvet szítani, mintsem békét terjeszteni.
Figyelő tekintetének súlya van, a bőrömön érzem a csillogó barna szempár útját, a belőlük áradó melegség mintha kínzó forrósággal pásztázná végig a vonásaim, égető kényszerrel húzva elő belőlem minden vallomást. A tündérkirálynő egyetlen pillantással képes volt hatást gyakorolni bárkire, nem lehettem ellenfele én sem, így mikor némán kér, - mit kér, parancsol! - én engedek minden óhajának. Akarata útját nem állhatnám úgy sem, ostobaság lett volna egyáltalán megpróbálni is. Nem benne ingott meg a bizalmam, kételyeim egészen más alapban gyökereztek, ám úgy tűnt, Ő nem kíván hitelt adni a holmi feltételezéseimnek. - Tudom, miért személyem a legkézenfekvőbb választás számodra. – súgom egészen halkan válaszul, tekintetemmel óvatosan kerülve övéit. A vonakodásom ugyan egyértelmű jelet fest minden mozdulatomra, mégis a tény, hogy nem a szürke íriszeim árulnak el, ad valami hamis biztonságérzetet, ami jelen helyzetben az egyetlen, amibe kapaszkodhatom. – Egyértelmű, hogy saját érveid egyértelműen igazolják, botor döntés lenne nem így tenned. Nem emiatt akadékoskodom, ebben biztos lehetsz. Karja könnyed mozdulattal lendülnek irányomba, s én jóleső sóhajjal az ajkaimon hunyom le a szemem egy pillanatra, mikor az ujjai gyengéd mozdulattal simítanak végig az arcom ívén. Gondolkodás nélkül kulcsolnám a finom csuklója köré saját ujjaim, ha bárki másról lenne szó, ám esetében a kéretlen, cirógató érintése sokkal inkább jutalom, mintsem teher, így én megadón simulok bele az érintésbe és feledek is egyből minden vállaim nyomó terhet, mit sem törődve azzal, milyen könnyűszerrel esek áldozatául. - Nem kívánok magamnak dicsőséget, és nem vágyom a nevem ékes ragyogására sem, nem ezért vagyok melletted, és soha nem is ezért leszek, remélem ezt te is pont olyan jól tudod, ahogyan én. Az életemmel adózom neked, és ezért az idők végezetéig hálás leszek. Cseppet sem aggaszt saját hírnevem hogyléte, az viszont, hogy a tiédet szennyezi-e, már annál inkább, ám ha ennek fényében is úgy érzed, rám van szükséged, természetesen örömmel ajánlom fel a szolgálataimat. Nem kérdezek, és legfőképp nem akadékoskodom tovább, nem célom kötekvésemmel kivívni a haragját, dolgát nehezíteni ezekben az amúgy is kényes időkben meg végképp távol áll tőlem. A segítségem kéri, és én örömmel ajánlom neki, felesleges hát tovább futni a feleslegesnek bizonyuló köreimet. Helyette inkább hangot adok egy másik gondolatnak, ami a Sötét Háború végezte óta nyughatatlanul bolyong az elmémben. - A veszteség rányomta az udvarra ugyan keserű pecsétjének lenyomatát, ám rajtad mintha nem ejtett volna sebet a vereség pengéje. Javíts ki kérlek, ha tévednék, avagy szólj, ha olyanba ütöm orrom, mihez semmi közöm, de több bújik meginogtathatatlan nyugalmad mögött, mint uralkodói magatartás, igaz? Mondd csak, királynőm, terveid szerint háborút vesztettünk, vagy csupán egy csatát? Az őt körül ölelő fagyos higgadtság ugyan nem volt idegen viselkedés, a tündérek királynője gondosan ügyelt arra, hogy csupán az olvashasson róla, kinek engedi, s ritkán részesülhetett bárki is ebben a kegyben, most mégis, megannyi elégedetlen tündér moraja között idegennek tűnt ez a fajta reakció. Sokkalta okosabb és messze veszélyesebb nő volt Ő, mint bárki még csak képzelni merészelte volna, mindig több lépés előnnyel járva mindenki előtt, ám míg az ifjú nephilimek saját sebeiket nyalogatva ünnepelték hamis győzelmüket, és a diadal mámorában fürdőzve figyelmen kívül hagytak minden intő jelet, én töretlen kíváncsisággal akartam tudni a következő sorsdöntő tettét, és csak remélni mertem, hogy nem csak maga mellé, de bizalmába is fogad.
Meliorn halála mélyen lesújtott. Pótolhatatlan szerepet töltött be mind az udvar, mind pedig az én életemben is. A szerepének utódát nem lehet olyan könnyedén megtalálni, hiszen senki nem töltheti be az űrt, amit a halála hagyott maga után. Mégis szükség van arra, hogy valaki az oldalamon kézben tartsa a dolgokat és helyettem intézkedjen, ha úgy tartja helyesnek. A veszteség mindannyiunkat ért mégis rám hárul a teher, amely abban áll össze, hogy meg kell találnom a megfelelő személyt, aki a jobb kezem lehet, aki hű társam lehet ezekben a rideg időkben. S, talán kiszemeltemnél jobbat keresve sem találhatnék. Könnyedén karolok belé és indulok el mellette, figyelem a vonásait, minden rezdülését, legszívesebben gondolataiban mártóznék, hogy pontosan tudjam, milyen kételyek, terhek nyomják a vállait. Hiszen ezentúl most még inkább ott kell lennünk egymás mellett, s nem csak neki kell segíteni a saját uralkodásomat, de én nekem is egyengetnem kell az útját a dicsőség és a siker felé, hiszen az ő sikere, a sajátom és ugyanúgy fordítva. Először lassítok, majd végül megállok mellette, tekintetemet az övébe fúrom olvasva a lélektükreiből próbálom megérteni őt, a teljes lényét, szinte a lelkét nyomó terheket magamba szippantom. - Kedvesem.. Nálad jobban senkiben sem bíznék meg jobban, s egy ilyen sötét időben, mikor a penge olyan közel van a hátamhoz ostoba döntés lenne a részemről, hogyha nem téged választanálak. - Tudom jól, hogy megannyi tündér lelkében lakozik düh, amiért elbuktunk, de azt is tudom, hogy a megfelelő vezetéssel békére lelhetnek. Hiszen a háború még koránt sem ért véget. A lezárás még várat magára és nem tervezem vesztesként távozni. - Dicső lovagom! - Szabad kezemmel óvatosan végigsimítom az arcát. - Egy erős harcos vagy, akinek a lojalitása lehet, hogy kis híján vesztét okozta, de nekem most pont erre van szükségem. S neved, az udvaromban ígérem, hogy felragyog majd, s a régi idők terhét lemosva magáról olvad össze a dicsőséggel magával. - Bízom benne, hogy néhány rossz döntés, apró vétek könnyedén az idő múltával feledésbe merül és ezzel új lehetőséget adva a még fiatal lelkének.
Ellenvetést nem tűr, én nem kívánok ellenkezni. Belém karol, és én örömmel nyújtom át jobbom a szolgálatára. Lépteim alkalmazkodnak a tempójához, kényelmesen lépdelünk a part mentén. Míg szemei arcom fürkészik, saját kékjeim övét kerülve fúródnak a minket körülfogó tájba. A távolban magasló fák színpompás levelei közé, a smaragdként zöldellő fűszálak ölelte ragyogón kéklő víztükörbe. A tó felszínét tarkító tavirózsák, mintha csak üdvözlésére borulnának virágba, saját pompájukat mutogatva versengenek a tündérkirálynő szépségével, ahogy elhaladunk mellettük. - Habár királynőm, a legkevésbé sem illet téged a kiszámítható jelző, szándékaid illetően azért természetesen vannak sejtéseim. – bólintok engedelmesen tekintetem a lágyan hullámzó vízfelszínen táncoló alakjaink képmásán nyugtatva. Az lágy tavaszi szellő okozta apró fodrok alatt, sziluettjeink mintha táncba kezdtek volna. Körvonalaink vidáman tekeregnek, míg a parton álló megingathatatlan alakom egy pillanatra mozdulatlanságba dermed, a lelkem pedig keserűen vágyakozni kezd a kékségben tükröződő hamis jókedv iránt. - Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy kétségbe vonlak, de aggályaim nem hagynak nekem nyugtot, egészen biztos vagy abban, hogy engem kívánsz magad mellett tudni? Tekintetem most először találkozik az övéivel, jégkékjeim mögött tomboló megannyi kérdést kimondott szavak nélkül is könnyedén kiolvashatják a mélybarna íriszek. Vajon bölcs döntés-e a vesztes háború csomózta béklyóval csuklói körül az ellenudvar árulóját emelni maga mellé megannyi, hű és tiszta katonája közül? Nem rettegi-e az eshetőséget, hogy nevem szégyenfoltként éktelenkedik majd csupán a Morgenstern fiúé mellett, árnyékot vetve sajátjára? - Félre ne értsd vonakodásomat, hűségem irányodba megingathatatlan. A nevemmel együtt az életem is a tiéd, jól tudod, és semmi sem tölt el nagyobb örömmel, ha segítségedre, szolgálatodra lehetek. Bízom ítélőképességed súlyában, így ha engem óhajtasz Meliorn helyére, nem utasítalak vissza. De arra kérlek, jól gondold meg, hogy ilyen kényes időkben, valóban az én nevem szennyezze-e tovább a hírneved.
Az idő mely megannyi bölcsességgel szolgált már minket most kegyetlenül sürget. Szüntelenül emlékeztet a veszteségekre, amelyeket percek leforgása alatt tapasztalhattunk meg. Habár, hogy mi minden történt a pokol bugyraiban egyenlőre még homály fedi, de idő kérdése csupán, hogy minden részletet megtudhassunk a bukásunkról és annak okairól. A tündér nép túl büszke ahhoz, hogy könnyedén fejet hajtson és elfeledje mindazt, amiért csatlakozott a sötét árnyvadászok oldalán ebbe a háborúba. Azonban még minden cselekvés előtt fontos visszaállítani egy rendszert. Valamit, ami örökkön örökké már, hogy részese volt az udvarnak, szinte a szíve és a lelke volt. Meliorn hű társam már nincs többé közöttünk. Életének hosszú folyama most keserű végéhez ért. Szívünkből sosem törlődik emléke, de ez koránt sem jelenti azt, hogy tétlenül kell gyászolnunk, hiszen halála nem lehet hiábavaló, hiszen azzal magát a lényét gyaláznánk meg. Én pedig, ha valakit szerettem, ha valaki őszintén kedves volt sötét és száraz lelkemnek, azaz én lovagom volt. Egyetlen, hű, lovagom. - Sétálj velem kérlek.. - Könnyedén belekarolok és indulok el vele a tó mentén, lassú és békés tempóban, miközben tekintetem hol az arcát és a vonásait fürkészi, hol a tó felszínét, a körülöttünk tekeredő növényzetet, amelyet akárhányszor látom, szinte lélegzetelállító hatással van rám. - Drágám, szerintem te magad is sejted, hogy miről szeretnék veled beszélni. Éles elmédben remélem nem kell csalódnom. - Nincs, aki pótolhatja Meliorn-t. Ő egy volt a sok közül. Különleges. Megismételhetetlen. Mégis szükségem van arra, hogy valakit teljes mértékben az oldalamon tudhassak. Hogy valakibe végtelen bizalmam fektethessem. S jelenleg ő az egyetlen, akivel szemben úgy érzem ezt biztonságosan megtehetem.
Kis kék madár finoman rebegő szárnyai hozták az üzenetet, és én eleget téve félszavak közölte óhajnak, gondolkodás nélkül hagytam magára szőke partnerem, hogy a királynőm színe elé járuljak. Nehéz szívem terhe alatt tereltem óvatos lépteim a kívánt helyszín felé, csizmám talpa kényelmesen süppedt a kavicsokkal pettyezett fűben, karjaim tétován keresik helyüket az oldalam mellett. Nem kaptam ugyan mást, pár finoman kanyargó betűkből formált szónál, a királynő üzenete nem rejtett mást, csupán a helyszínt és igényét a jelenlétemre, gondolataim mégis jó tudták, merre óhajtja terelni beszélgetésünk folyamát. A Hajnalcsillag eleste a háborúnkat is bukásra ítélte, megannyi veszteség nyűgével sújtva királynőnk, ám mind közül engem csupán egyetlenegy érintett. Meliorn a barátom volt, bajtársam csatában, támogatóm az udvarban, ám túl minden hadakozáson, minden intrikán, bizalmasa volt életem részleteinek is. Ajkai ugyan tűrték a hazug szavakat, hűsége megingathatatlannak bizonyult, minek okán nem csak számomra, a királynő számára is pótolhatatlannak mutatkozott hiánya. Én pedig, habár feltétlen hűségemmel adóztam a tavaszudvar irányába, nem éreztem, hogy megfelelő ember lennék, aki helyébe léphet. Már távolból csodálom formás alakját, ragyogó vörös tincsei lágyan hullámozva keresztezik csinos arcát, náluk jobban talán már csak ajkai rubintja vibrál jobban a minket körülfonó természetes színek unalmában. Sietősebbre fogom lépteim, hogy ne várassam tovább, elé lépve meghajlással üdvözlöm, szelíd ölelésébe vonva viszonozza a köszöntést. - Királynőm. – biccentem felé fejem pirosló ajkairól legördülő szavai után. – Mindig öröm, ha megtisztelsz társaságoddal. Mondd, kérlek, hogyan tehetek kedvedre? Karjaim hátam mögött kulcsolva húzom ki magam, csendesen fürdőzöm szépségében, míg félve válaszát, szívem fojtó ujjak egyre szorosabbra kulcsolódva feszítenek odabent.
Elveszíteni egy hozzánk közelállót soha nem egyszerű. Főleg akkor nem, ha egy olyan hűséges társról van szó, mint Meliorn. Mindig támaszkodhattam rá, végtelen bizalmamat élvezte, de most, hogy már nem színesíti sorainkat kénytelen vagyok új bizalmas után nézni. Az elmúlt időszakban történt változások után pedig tudom jól, hogy oda kell figyelnem arra, hogy kit veszek magam mellé. Sammael visszatérésével tudom, hogy valószínűleg fél szemét mindig rajtam fogja tartani, akár ezt egy bizalmasa képében teszi, akár saját maga. Bár egy démon talán sosem süllyedne olyan mélyre, hogy mindezt magától kaparintsa meg nem pont Sammael fogja elkezdeni. A törekvéseim arra, hogy a tél udvarát meghódítsam pedig kicsit háttérbe szorultak a háború kellemetlen végkimenetele miatt. Az én Hajnalcsillagom hátat fordított nekem, elbukott. A legnagyobb gyengesége volt a Morgenstern lány és a Herondale fiú. Mindig ideges volt, mikor nem voltak mellette.. Most pedig, hogy ott voltak a fiú elbukott. Nekem pedig cselekednem kellett, hiszen nem maradhattam alul egy harcban, amelyet én magam indítottam egy másik fél oldalán. Az ő bukása nem lehet az én bukásom is. Egy kismadárral üzentem meg a lovagomnak, hogy hol szeretnék vele találkozni. Sok tündért haragítottam magamra a döntésemmel, ami megannyi életét is követelte egyeseket talán be is börtönöztek, de végső soron egytől-egyig meg fogják őket ölni ehhez kétség sem fér, de az én aduászom akkor is a kezeim között lesz. Majd még több sötét árnyvadász fogja színesíteni a soraikat, amelynek köszönhetően ők húzzák majd a rövidebbet. - Üdvözöllek kedvesem. Örülök, hogy csatlakoztál hozzám. - Odafordulok felé, majd melegen az ölelésembe vonom, mintha csak egy régi barátot köszöntenék. Az élete, a lelke mindene hozzám tartozik és jobb személyt nem is tudnék elképzelni a kiszabott feladatra. Habár Meliorn szinte helyettesíthetetlen, de az élet az ő halála után is megy tovább, az idő kereke egy pillanatra sem áll meg senki kedvéért sem.
Tárgy: Re: Szirének tava Szer. Aug. 30 2017, 17:09
Elly & the Queen
Your face is like the honest reflection of my beauty, love
A nevemet hallva kellemetlen érzés lesz úrrá rajtam. Egy tündér nevét ismerni hatalommal bír, és én igyekeztem minél nagyobb titokban tartani az enyémet. Csak azok tudják, akikben a leginkább megbízom, vagy amikor úgy adta a helyzet, hogy muszáj volt kiteregetnem. Akiknek elárultam, nem tudhatom, visszaélnek-e ezzel valaha. Csak remélhetem, hogy nem. - A hatalom veszélyes dolog, drágám. Megégethet, ha túl közel merészkedsz hozzá - csóválom meg a fejemet kissé talán dorgálón. Leszidni nem szeretném, hiszen én ruháztam fel e hatalommal, inkább csak figyelmeztetem, ne nagyon éljen vissza vele. A fák mindent hallanak, és nyelvüket nem csak én értem egyedül. A vízbe csalom, bár nem tudom, képes lesz-e úszni azokban a ruhákban, de hát ez az ő gondja. Mivel nem ellenkezik, mélyre behúzom, majd elengedem a kezét, hogy szabadon úszkálhassak körülötte. Bárcsak sellőnek születtem volna, vagy szirénnek! Akkor az egész életemet a vízben tölthetném, innen irányíthatnám a népemet és csak akkor kéne a szárazföldre merészkednem, amikor már nagyon muszáj. A víz iránti szeretetemet emlékeim szerint anyámtól örököltem, de olyan rég volt, hogy mára már csak álomnak tűnik az egész. - Dolgozni nem feltétlenül bűn, drágám - csitítom a felháborodása láttán. - Nézd meg például Kaelie-t. Ő arra használja a munkáját, hogy információkat gyűjtsön nekem, amit még értékelek is. A haszontalan munkára fejüket adó tündéreket természetesen nem értem, főleg, ha olyan nemesvérűek, mint te - Hízelgőn megcirógatom a haját. Bár nem vérszerinti gyermekem, de aki a köreimben tartózkodik, arra automatikusan rátelepedik a hatalom. Már attól nemesnek számít, hogy kegyeimbe fogadtam, teljesen mindegy, a vére miről árulkodik. Pontosan ezért rabolunk olyan szívesen mondén gyerekeket. Nem számít, micsoda valami alapjaiban; az a lényeg, mivé lehet formálni. Kíváncsian hallgatom a válaszát, merengve ingatom a fejem. Nem dühít fel, de a titkolózás sem tetszik. Mindenesetre nyájas mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy őt fürkészem. - Hogyne, megértelek. Nos, ha már úgy érzed, jövőd kusza ösvényei egyre jobban kirajzolódnak kettőtök előtt, feltétlenül hozd el az udvarba! Szeretném megismerni azt a mondént, aki ennyire felkeltette az érdeklődésedet. - Ujjaimmal a vizet fodrozom magam körül, szórakozottan kavargatom a víztükröt. Élvezem, hogy érintésemmel összezilálhatom a sima felszínt. - Annyit csak elárulhatsz nekem, miféle szerzet, nem igaz? Somolyogva emelem rá pillantásomat, képtelen vagyok úrrá lenni kíváncsiságomon. - Mi keltette fel benne az érdeklődésed? Bármilyen apró információnak örülök. Nem tervezek egyelőre visszaélni vele, hiszen amíg úgy érzem, Elly hű hozzám és a kezem alatt marad, addig nincs okom beleszólni az életébe. Ha az érdeklődése nem több puszta kíváncsiságnál, és a illető nem jelent veszélyt ránk, hadd élvezze a fiatalságát. Jól tudom, milyen édes a szerelem.
A többi tündérhez hasonlóan én is a természet gyermeke vagyok, s olyan helyeken, mint ez a mesés tó teljesen otthon érzem magam. Mintha egy lennék a sok szép zöld növénnyel, a színes állatokkal, a barna anyafölddel és a kék vízzel, illetve éggel. Nem tudom szavakba önteni az érzéseim, amikor itt lehetek, hiszen teljesen megváltozom. Mintha kicseréltek volna és egy új ember - az én esetemben tündér - állna itt és mártóztatná a lábait a kellemes hőmérsékletű vízbe. Érdekes érzés fut át rajtam, talán a szégyen az, hiszen még annyi időm sem volt, hogy átvegyem a mondén ruhámat valami sokkal kényelmesebbre és hozzám illőbbre, mert az a nyavalyás udvarhölgy, akinek a nevére még mindig nem sikerült rájönnöm, magával hívott. Csak rá kellett volna szólnom, hogy adjon pár percet, míg átöltözöm, de nem tettem. Furcsa, pedig sokszor úgy érzem, hogy fentebb állok, mint egy átlag udvarhölgy. Valószínűleg a királynő különleges nevelése tett ehhez. - Nem kell aggódnod, Nerissa - nyomom meg a keresztnevét. Nem sokan szólítják így, de én mégis néha megmerem ezt tenni. S hogy most miért így mondtam a Királynő megnevezés helyett? Nyomatékosítani akarok, úgy hiszem így sokkal személyesebb és talán ha ezt hallja jobban meg is bízik bennem. Túl korai lenne még minden lapot kiteregetni neki a magánéletemről, amelyek még nincsenek is kibontakozva. Várnom kell még, de ha nagyon aggódni fog, akkor pár információt elhintek neki. Elmosolyodom a hívására. Halvány emlékeim vannak a gyermekkoromról, amikor még az úszás volt a mindenem. Rengeteget nyaggattam a Királynőt, hogy hozzon le engem ide, hiszen akkor még nem engedte, hogy egyedül jöjjek. Félelmetes, hogy mennyire gyorsan elszállt négyszáz év. - Akkor mostantól, amikor itthon vagyok mindig itt leszünk? - kérdezem halkan kuncogva, s engedek az érintésének. Egyre inkább behúz, míg kellemes mélységbe nem érünk és elengedi a kezem. A farmerom teljesen elázik és kissé leránt a mélybe, de megpróbálom kizárni a kellemetlen érzést. Botránkozva hallgatom Nerissa következő kérdéseit. Be kell vallanom, hogy kissé megbánt még a feltételezéssel is, hogy munkába állok a mondének világában. Bizonyára az arcom tükrözi is eme érzést. - Hogy gondolhatsz ilyet rólam? Nem vagyok holmi rossz útra tért tündér - picit felemelem a hangom, de nem kiabálok, nem vagyok rivalkodó sem. Az ízlésesség határain belül maradok a hangnememmel. - Tudod megismertem valakit, de az élet kifürkészhetetlen és nem látok a jövőbe, míg nem biztosak a dolgaim nem szeretném kiteregetni. Lehet, hogy ez most nem esik neked jól, de mindent a maga idejében. Ezt tőled tanultam - mosolygok rá, majd lebegni kezdek a víz felszínén. Hagyom, hogy az magával sodorjon.
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true
Tárgy: Re: Szirének tava Pént. Aug. 11 2017, 00:29
Elly & the Queen
Your face is like the honest reflection of my beauty, love
Érdeklődve fürkészem az arcát, változásokat keresek raja. A vonásai olyanok, mintha tükörbe néznék, ennél fogva jól ismerem, jól kiismertem már őt, most mégis képtelen vagyok olvasni belőle. Mintha a könyv, mely eddig tárva-nyitva álldogált volna, hirtelen becsukódna az orrom előtt. Mikor kezdődött? Mikor lépett be az életébe a változás, melyet nem tudok kellően követni? Bár igyekszem leplezni, pillantásom mégis gyanakvó, ahogy a hátát cirógatja éles tekintetem. Figyelem, hogyan lép a vízhez, a vízbe, és ajkamat rögtön szélesebbre húzza a mosoly. - Igen, tudom - felelem röviden és várakozón, mert a folytatás érdekel. Hiszen mégis csak kihagyta a fürdőzést, és tudni szeretném, mi ennek az oka. A mosoly az arcomra fagy egy pillanatra, majd vészesen halványodni kezd a válaszát hallva. Elfordítom róla a pillantásom és az eget kezdem fürkészni. Nem felelek egyelőre semmit, magamban emésztem csak a szavait, mielőtt megszólalnék. - Találkozó... Nem tetszik a szó csengése. De a legfőképpen az nem, hogy bár nem hazudott, mégis olyan kevés információt rejtett a válasza. Nem elégített ki, sőt, csak még jobban felkorbácsolta a kíváncsiságomat. Nem egyszerű találkozó lehetett, ha tervezi folytatni. Sokszor. Nyilván valahova, vagy valakihez megy. Eltökéltem, hogy kiszedem belőle a választ. Ledobom magamról a köntöst és hagyom, hogy a földre hulljon. Táncos léptekkel illanok mellé, belegázolva a tó vizébe, és elkapom a kezét. Ha nem ellenkezik, magammal húzom úgy, ahogy van, egyre mélyebbre. - Gyere! Ússzunk! - Mosolyom szeretetteljessé válik, hiszen titokzatossága ellenére ugyanúgy az unokahúgom, és ugyanúgy kedves számomra. - Ha sokat maradsz távol a közeljövőben, akkor élvezzük ki a tó vizét, amíg még itt vagy! Nem mintha örömmel töltene el a tudat, hogy nem láthatom, de nincs okom marasztalni sem. Nem tilthatom meg, hogy menjen, ha menni akar, annyit azonban megtehetek, hogy megtudom ennek az okát. - Mi érdekesre leltél a mondének világában? - érdeklődöm ártatlanul, és amint derékig a vízbe értünk, elengedem a kezét, hogy nyakig süllyedhessek. A hátamra dőlve úszok beljebb, de nem távolodom el túlságosan, a közelében maradok. - Csak nem kezdtél el te is dolgozni? A szemem látványos forgatása jelzi csak, mennyire nem értek egyet a halandók szokásaival. Minek keretek és szabályok közé szorítani magunkat? Miért ne választhatnánk szabadabb hivatást: mint például engem szolgálni? Mégis úgy éreztem, ennél jóval többről van szó. Baljóslatú gondolatok lepték el az elmém, és hogy szabaduljak tőlük és adjak némi gondolkodási időt Elly számára, a víz alá merültem. Pár hosszabb pillanat múlva jöttem csak fel, levegőért kapva, és hátrasimítottam az arcomra tapadt, vöröslő fürtöket.
Tárgy: Re: Szirének tava Pént. Aug. 04 2017, 16:32
Seelie Queen && Ellyllon
A lágy szellő, ahogy beletép vörös hajkoronámba és a madarak megnyugtató csicsergése rögtön felhozzák bennem az otthon melengető gondolatát. Szeretek a mondénok világában járkálni, s új dolgokat felfedezni, ám Tündérfölde lesz mindig az első számomra, hiszen folyamatosan megnyugvást hoz az én pici lelkemnek. Szavakba önteni nem tudom, hogy mit jelent nekem ezen tájék. Életem pár száz éve alatt minden jó és rossz emlékem egyaránt idehúz. Nem tudnék más helyen élni, s egyszerűen képtelenség számomra megérteni azokat a tündér társaimat, akik boldogságukat lelik abban, hogy az emberek világában éljenek. Megszámlálni nem tudom, hány olyan fajtársam vállalt ott munkát és pazarolja ott a mindennapjait, amikor a Királynő udvarában sokkal jobb bánásmód és élet várna rájuk. Mindenkinek a maga döntése, s mi formáljuk a saját sorsunkat, még ha nem is a jó irányba visszük a tetteinket. Nagy meglepetésemre, mikor éppen térnék vissza a szobámba egy udvarhölgy állít meg, s kéri, hogy kövessem, mert a királynőnek beszéde van velem. Másokat lehet, hogy eltöltene a félelem egy bizonyos szinten, de én más vagyok. A nő, aki Tündérfölde uralkodója nevelt fel, anyám helyett volt anyám a nehéz időkben, s mondanom sem kell, hogy le se tudnánk tagadni egymást. Megszólalásig hasonlítunk egymásra, s talán nem csak külsőre, de még belsőre is. A tündér, akinek még ennyi idő múltán sem sikerült megjegyeznem a nevét egy tóhoz vezet, ahol rögtön megpillantom a gyönyörűen tündöklő, vörös hajkoronát, amelyhez foghatót eddig még csak saját magamon láttam. Kegyes mozdulatokkal jön felém, a ruháját teljesen átitatja a víz, a mondénok erre azt mondanák, hogy filmbe illő jelenet, de nálunk, tündéreknél, ez mindennapos. Boldogan konstatálom, hogy az udvarhölgy, aki az imént idekísért elment, s immáron kettesben vagyunk a szépséges Királynővel. - Nerissa - szólítom nevén, s arcomra egy apró, féloldalas mosoly kúszik, amely nem tűnhet valami őszintének a kivülállók számára, pedig az. Figyelmesen követem a tekintetemmel minden egyes apró mozdulatát. - Pedig szívesen eljöttem volna veled mártózni egyet, hiszen te is jól tudod mennyire hívogató számomra ez a tó - megszabadulok a lábbelimtől és a kavicsokra lépek, hogy a lábfejemet ellepje a víz, de itt megállok. Nem megyek tovább. A kellemes hőmérsékletű folyadék édesen csiklandozza a lábam, s kedvem szerint úsznék egyet, ám mégsem mozdulok. - Találkozóm volt, valószínűleg sokat el fogok járni mostanában - fordulok vissza a Királynőhöz, de csak annyira, hogy ne lépjek ki a vízből. Nem akarok mesélni még neki a lányról, mert semmit sem tudok biztosra és én nem vagyok az a típus, aki szereti hamar elkiabálni a dolgait.
Your face is like the honest reflection of my beauty
Tündérföldét számtalan folyó és patak szelte át, dús vizű forrásaik a melegebb napokon igazi felüdülést nyújtottak. A kedvencem mégis a Szirének tava volt, hisz ez esett a legközelebb a rezidenciámhoz, és itt úszkálhattam a legzavartalanabbul. A sellők és a szirének ilyenkor még alszanak, a tó mélyén húzódó, végtelen birodalmukban töltik az idejüket. Habár szerettem velük beszélgetni, most mégis örültem a magánynak. Átgondolhattam néhány dolgot a jövővel kapcsolatban, melyek már régóta nyomasztottak. A legégetőbb problémát a nephilim halálesetek jelentették, hiszen a Klávé türelmetlenül várta a visszajelzésemet és a segítségemet. Fogalmam sem volt, támogatnom kéne-e Lilithet ebben az akciójában, vagy jobban teszem, ha az árnyvadászok mellé állok. Egyelőre nem láttam tisztán, ezért csak húztam és halogattam a dolgot, remélvén, nem tűnik fel senkinek, miben sántikálok. Aztán ott volt még a Luciferes szál, a démoni serege, melyet az Ellenudvar leigázásához használnék, illetve a kutatómunka a szárnyai után. Úgy éreztem, híján vagyok az időnek, ami elég ironikus, hiszen olyan világban élek, melyben kedvünkre manipulálhatjuk az élet homokszemeinek pergését. A hosszú távú terveken túl egyéb dolgok is aggasztottak, mint például az unokahúgom egyre gyakrabb látogatásai a mondének világába. Nem zavart, ha a tündérek szívesebben éltek odafent, elvegyülve egy csomó érdektelen halandó közt. Volt, akiknek rendes, mondén munkájuk is volt, és csak olykor-olykor tértek vissza hozzám Tündérföldére. Ellyllon azonban közelt állt hozzám, az elmúlt négyszáz évet pedig mellettem töltötte. Nem értettem, mire fel ez a nagy és hirtelen érdeklődés. Tartottam tőle, hogy valami rosszban sántikál, vagy éppen valami veszély leselkedik rá - a veszélynek ezernyi arca létezhet, a legtöbb pedig ártatlannak és mosolygósnak látszik. Pontosan azok a legfenyegetőbbek. Így aztán eldöntöttem, hogy jobban rajta tartom a szemem. Kezdetnek megkértem az őrszemeinket, hogy ha látják hazatérni a lányt, irányítsák el hozzám a tóhoz. Beszélni akartam vele, puhatolózni, hátha kiszedhetek belőle valamit. Nem voltam holmi akaratos kiképzőtiszt, hogy erőszakos kérdésekkel rángassam ki belőle az igazságot. A módszereim sokkal kifinomultabbak és gonoszabbak voltak. Egy udvarhölgy lépett elő a fák közül, nyomában az unokahúgommal. A tó közepén úszkáltam, hófehér ruhám teljesen a testemre tapadt már. Az ismerős, rokonszín hajkorona láttán kifelé kezdtem úszni. Nem siettem el a dolgot, cikkcakkokat és köröket mentem, alámerültem és élveztem az időt. A türelem fontos erény, és én szerettem másokéval játszani. Mire kivergődtem a vízből, a kísérője már eltűnt. Helyes. Amint a lábam kavicsos talajt fogott, kiemelkedtem a vízből és visszafelé húzó, csábító erejének ellenállva kilépdeltem a partra. Menet közben hátrasimogattam vizes fürtjeimet, melyek most az arcomra, a vállamra és a hátamra tapadtak. Fehér, térd fölé érő ruhám teljesen a vonalaimra simult, szégyentelenül megvillantva idomaimat és minden egyéb domborulatát a testemnek. Nem zavartattam magam. Lehet, hogy én neveltem fel Elly-t, de a mágiámnak köszönhetően pont úgy festünk, mintha testvérek lennénk. - Elly drágám! - búgtam negédes hangon, és elsőként hozzá léptem, hogy lágy csókot leheljek az arca mindkét felére. Csak aztán hajoltam le a földre vetett selyemköntösömért, melyet a vizes ruhára vettem. Kifésültem alóla vörös fürtjeimet, a bal vállamra terelve a tó vizétől elnehezedett hajcsomót, és a legszebb mosolyommal fordultam unokahúgom felé. - Kerestelek ma délelőtt, hogy elhívjalak úszni, de azt mondták, nem értél még vissza a mondének világából. Merre csavarogtál ilyen sokáig? - igyekeztem barátságos és érdeklődő kérdésnek álcázni a számonkérésemet, hogy elhiggye, a válaszának nincsen súlya. Így is volt, hiszen nem tilthattam meg neki semmit, és nem is akartam ezt tenni. Egyszerűen csak szerettem volna megóvni őt a veszélyektől, melyek odafent leselkednek rá. A saját érdekében, természetesen.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Szirének tava 
❖