- Valakinek ezt is meg kellene tennie - lehet, hogy nem vagyok jó tündér vagy éppen szociális, de én is tudom, milyen az, amikor valakinek megértésre van szüksége. Én a nagy részét megkapom az állataimtól és a maradékot a királynőtől. Megvan a saját szabadságom. Miatta viszont aggódom. Odafenn, a trónon az élet magányos. A királynőnek nincsenek állandó szeretői, akik csak miatta élnek és fő feladatuknak érzik, hogy jó kedvre derítsék az illetőt. Régen gyűlöltem ezt az életformát, mikor az én feladatom volt, de csak azért, mert nem értettem, milyen helyzetben van a másik fél. A királynő nem olyan törékeny, mint egy emberi uralkodó, mégis, még nála is kevesebb emberben bízhat. Régen kényszerből voltam a poszton, ahol, ma én jelentkezem rá önként. A magány, a sajátosan választott elszigeteltségem olyasmi, ami előny itt. Bármit oszt meg velem, nincs okom másnak tovább adni, nincs, akinek tovább adhatnám. Az állataim pedig nem beszélnek. Nem mondom, hogy nem reménykedem benne, talál magának egy társat, aki a támasza lehet, de kissé aggódom is miatta. Mert azzal véget ér egy újabb időszak, amelyet már megszoktam. Mégis, ez az élet rendje. Felnősz, férjhez mész, gyermeket szülsz, megöregszel. A tündérek számára ez a folyamat sokkal lassabb, de megtörténik végső soron. És a királynő hozzám hasonlóan tolja ki a határokat. Nem egészséges ez...
- Köszönöm. Az állatok és a gyermekek jelenléte megnyugtatja a lelket... Készítek süteményt is - mert remélem, hogy a királynő is benéz. Nincs sok ideje, de nem csak nekem van szükségem a látványra. Neki is segíthet. Ugyanakkor, ha én kimondom a meghívás szavait, úgy érzem, sarokba szorítanám. Olyan ritkán engedek bárkit is a kertembe. Így, utalva rá, van esély, hogy elgondolkodjon rajta. A végső döntés mindig is az övé marad. És én nem mernék beleszólni sehogyan sem. Félek, hogy a szavaim hogyan befolyásolnák akaratlanul is. Mert tudom, hogy ő törődik velem. Sokszor annyival könnyebb, ha nem fejtem ki a véleményemet.
- Mi tart ébren a mai éjszakában, királynőm? - nálam könnyű kitalálni, rémálmok. Egyre ritkábban, de felbukkannak, és olyankor muszáj találnom magamnak egy nyugodt helyet. Sokszor az állataim felébresztenek, mielőtt a végére érnék, de még így és mindig nehézség ellenére is szükségem van a mozgásra és a nyugalom érzetre. De amennyire tudom, kettőnk közül ezek az álmok csak engem kísértettek a közelmúltig. Remélem, továbbra is így van. Kegyetlen, ha még a gondolataid is nehézséget okoznak számodra...

//sajnálom a késést!

A királynőnek igaza van, én vagyok a saját tetteim forrása, egyedül. Tudom, hogy igaza van, mert ő maga tett róla, hogy mindenki megértse, a helyzetem nem vita tárgya. A tündéreknél nem divat az erőszak, ennél sokkal szabadabb lények vagyunk, akik ezer örömmel múlatják az időt olyan lények társaságában, akik hozzájuk hasonlóan értékelik a testi szerelmet. Idő kellett, hogy megértsem, itt szabad és választható az egész, ha egy férfinek nemet mondok, akkor az azt is jelent. Elsőre furcsa volt, hogy ők sokkal szabadosabban értékelik ezeket a dolgokat, de utána ez nyugalmat adott. Aki érintésre vágyik, itt megtalálhatja, nem kell titokban próbálkoznia ellopással. A rangok szerint mint udvarhölgy és zenész, nem vagyok a hierarchia csúcsán, de az alján sem. És a zenészekkel nem szolgáltatnak fel ételt, nem töltetnek italt és nem feladatuk más módon való szórakoztatás sem, mint a tánc, harcászat vagy éppen lovaglás. Persze joguk van megkérni, hogy hozzak oda nekik valamit, de ez is két esélyes. Lassan és bizonytalanul járok, sokkal több időbe telik megtennem egy rövid utat is, mint másoknak. Az egyensúly soha nem lesz az erősségem. Egyszerűen csak észszerűtlen olyat megkérni, aki biztosan rosszabbul teljesít és mivel eszem ágában sincs becsatlakozni a rangok miatti harcba, nincs okuk megalázni. Összességében olyan nyugalmam van, amely nem sok tündérnek adatott meg. Ez az oka, hogy gyógyulok. Más helyzetben biztosan az őrület nyert volna a lelkemben csatázó lehetőségek közül... - Szívesen hajtok fejet, amíg nem erőmön felül kérnek - számomra a szabadság nem azt jelenti, hogy én vagyok a csúcson. A hatalomhoz felelősség is társul, amelyet nem kérek. Semmi problémám nem volt soha vele, hogy a királynő mondja ki az utolsó szót, mert bízom benne és hozzá vagyok szokva. Egyetlen olyan napja sem volt az életemnek, amikor ne lettek volna uraim valamilyen módon. A nagyanyám, az apám, a tanáraim, a császárné, a császár. Mondhatni, szolgálásra születtem és ez ellen nem lázadtak. Ha nincs hova menned és tudod, hogy lehetne rosszabb is, akkor hallgatsz és egyszerűen elviseled a helyzetet. Ennyi...
- Ha tehetném, örömmel vállalnám át a fájdalmadat... - suttogom a szavakat amelyeket el kell harapnom a végére. Nem vagyok jó tündérnek, a legtöbb mágiát egyszerűen csak látom, de használni nem tudom. Ami nekem van, az az idő nagy részében a testemet segíti a mozgásban. Mégis, az empátiám utat tört magának az elnyomott képességeim falához. Sokszor tudok segíteni másoknak, legfőképpen az állataimnak. Ők nyugalmat adnak nekem, az én érintéseimben szeretet rejlik. A sebek fájdalma enyhíthető, a halál félelem belenyugvássá alakítható. Náluk megy, mert számukra én vagyok a legfontosabb és az akaratomnak könnyedén adják át testüket és lelküket. A tündéreknél? Nem tudom, mert az egyetlen, akinek beszélni mertem erről, az maga a királynő. Ő pedig sokkal erősebb nálam és az akarata is biztosabb. Mégis, még mindig úgy érzem, ha egyszer szüksége lesz rá, hogy enyhítsen a rá nehezedő érzelmeken, képes leszek megtenni érte ennyit. Addig is? Együtt érzek és irigylem, amiért ő nem félt szeretni annyira, hogy megérintse az elvesztés fájdalma. Lassan nekem is meg kellene próbálnom. Valakivel, akinél még nincsenek meg a kegyetlenség hajtásai ilyen szinten. - Lehetséges volna, hogy ismét meglátogassanak egy délután a gyermekek? - ugyan a tündérek nem túl termékenyek, de éppen elég a létszám ahhoz, hogy mindig legyen egy csoportnyi kicsi, akikre a szüleik és nevelőik vigyáznak éjjel-nappal. Egyszer, nagyjából két éve már átengedtem nekik a kertemet és az állataimat. Jó néhány növényt kitapostak, helyre kellett hozni a hintát, és egy hétig csengett a fülem a sikolyoktól, de végeredményben élveztem. Sokkal több állatom van, mint amennyit ki tudnék egyszerre vinni a kertből, és mindegyik olyan gazda mellé szokott, aki könnyen elveszíti az egyensúlyát. Soha nem fáradtak még le annyira a kedvenceim, mint akkor. Mégis élvezték a sok kíváncsi tenyeret, amely simogatta őket...

- A mosolyt túlértékelik - bármikor lehet hamis, és nézhető őszintének. Nekem éppen elég, ha egyszerűen megtehetem, hogy hátradőlök, lehunyom a szemeimet és azzal foglalkozom, ami éppen a kezemben van. Legyen az egy állat, hangszer vagy valamilyen étel. Az, hogy nem érzem szükségességét, hogy szemmel kövessem azt, aki a társaságomban tartózkodik, nem küzdök a kétellyel, hogy kétszer ellenőrizzem a dolgokat, olyasmi, amit gyógyulásnak tudok majd tekinteni. A királynő jutott a legmesszebb, ő az, akinek az érintéseitől nem reszketek, a szavai hallatán nem húzom ki magamat és öltöm fel a rendíthetetlenség maszkját, a közelében nem kell elfojtanom sikolyt vagy valami mást. Utálom a parfümöket. A legtöbb egyszerűen felfordítja a gyomromat és néhány udvarhölgy egyszerűen csak maga után húz egy illatot a levegőben, ha elhalad valaki előtt. Nem egy és nem két alkalommal nyeltem vissza a hányingeremet miatta. A természetes gyógynövény aroma sokkal kellemesebb és nem kell belehalnia senkinek a próbálkozásba, hogy kiszagolja az előtte fekvő étel és ital összetevőit. Nálam ez sokkal vonzóbb, mint amikor át akarnak venni dolgokat az emberi világból. És valljuk be, nem áll szándékomban bárkit is elcsábítani. A nők nem vonzanak, a férfiaktól pedig félek, ez a mese vége.
- Nem a vadászok között, ők csak útba estek. Az állataimat értékelik nagyra a segítő hálózatok - alapvetően én is magamnak kezdtem el gyűjteni az állatokat, amikor rájöttem, hogy enyhítik a szorongásomat. Egy nem elég, hogy napi huszonnégy órában felügyeljen rám, így növekedett a számuk és a rutinnal a feladatoké is, amelyeket meg tudtam nekik tanítani. Egy idő után pedig nem utasítottam el az árván maradt vagy törődésre szoruló lényeket, csak egyszerűen végül tovább adtam őket. A segítő kutyáknak nagyjából másfél-két év kell ahhoz, hogy mindent megtanuljanak, amit a gazdájuk mellett tudniuk kell és kevesen képesek ennyi időt szentelni egy állatnak, amelyet utána tovább adnak. A hozzám hasonló önkéntesek mellett főleg a börtönben a rabok alkotják a stabil alapot. Nekem pedig nem probléma egyszerre többel foglalkozni, vagy kevesebb pénzért csinálni. A tündérek számára a pénznek nem olyan az értéke, a tudat viszont, hogy segítettem egy újabb nehéz helyzetben lévő gyermeken? A saját korlátaim mellett ez az érzés áll a legközelebb ahhoz, amelyet boldogságként írnak le...
- Soha nem hagyom el a kertemet legalább egy kutyám nélkül. Igazi veszélyt elsősorban rájuk jelentenének, és mind sértetlen - igen, előfordul, hogy a vadászok mondanak olyasmit, amit nem gondolnak komolyan, de ha én úgy érzem, veszélyben vagyok, a kutyáim azonnal reagálnak. Még csak meg sem kell szólalnom, ők amint kiszagolják rajtam a változást, meghallják a szívverésem felgyorsulását, már védelmi üzemmódba is helyezkednek. Márpedig egy-két-három csaholó és morgó állat magára vonja a mondémek figyelmét. Nyílt színen pedig nincs vadász, aki támadni merne. Az ő jelenlétük az oka, hogy el merem hagyni a birtokomat Tündérföldén olyankor is, amikor a királynő nem hívat. Számukra az első az, hogy engem védjenek, és nem fontos, ki vagy mi az ellenfél. Ha kell, tömegesen vadásznak le egy mosómedvét is...
- Még ki sem fejeztem részvétemet a lovag elvesztése miatt - a királynő ugyan nem mutatja ki, de attól még kedvelte Meliornt. Ellenkező esetben nem tartotta volna olyan közel magához. A bizalmasa volt és hiába követel a háború áldozatokat, azok elviselését nem könnyíti meg az ismeretség. A tündérek nem túl termékenyek, számunkra a veszteség még fájdalmasabb tud lenni sokszor. - Jusson a lelke egy szebb helyre! - a vallás az én gyengém. A lélekben hiszek és abban, hogy vannak angyalok és démonok. Isten esetében ki tudná megmondani ugyanakkor, hogy egy vagy több van, könyörületes vagy bosszúálló típus? A legjobb, ha semmit nem feltételezek tévesen...

A királynőt sokan félre ismerik. Nem tudják, pontosan hova tehetnék. Mert ő az a nő, akinek a vállát nyomja minden tehet, amely az udvarral kapcsolatos. És ezektől addig nem fog szabadulni, amíg él. Még akkor sem, ha átadja a rangját egy utódnak. Ez ennél komplikáltabb. Nem mindig születik bele valaki a hatalomba és nem mindig van esélye kiszakadni belőle. Én életem minden pillanatában szívből gyűlölöm ennek a hatásait. Vannak az ambiciózus lények, akik bármit megtennének érte és nem érdekli őket, kin vagy min kell átgázolniuk, hogy a céljaik valóra váljanak. Két út van számukra: diadal és bukás. Valamint vannak, akiket a körülmények állítanak oda és soha nem lesz teljesen természetes számukra, hogy birtokolják. Nekik jobbak az esélyeik. Meg persze néha előfordulnak ritka madarak is. Akik teljesen ignorálják. Mint én tettem mindig is. Soha nem voltam az a fajta, akinek a vágyai beleillettek a felfogásba egy életről. Nem ismertem a szülői szeretetet és törődést, nem volt sok lehetőségem a bizalomra és a család még mindig elképzelhetetlen dolog a számomra. Nekem minden rangbeli emelkedés csak akkor szolgált megelégedésemre, ha zavartalanság társult mellé. Tanulóból zenésszé válni? Azt is jelentette, hogy a nagy csarnok helyett, ahol több tucat különböző korú lány van összezárva egy aprócska szobát kapok egyetlen szobatárssal. A hárem tagjaként? Saját palota rész, saját szobával, ahol legalább az éjszakák nagy részét egyedül tölthetem. Zárda? Apró cella, ahol senkit nem érdekel, ha az imádba és zenébe merülve napokig nem bukkansz fel, vagy csak percekre. És itt? Saját ház és birtok, ahol az állatok szabadok és előzetes bejelentés nélkül senki nem bukkan fel. Ezt pedig neki köszönhetem, annak a tündérnek, aki a híresztelésekkel ellentétben nem csak a közösség, de az enyém érdekeit is képes lenni. Másképp én már nem lennék itt. És igen, most nem bánom, hogy el kell hitetnem mindenkivel, ő a saját önző okai miatt tart, a saját örömére, mondhatni. Milyen szerencse, hogy tovább nem kell magyaráznom, mert mindenki tisztában van vele, a legjobban a személyes teremet honorálom, ami jó néhány méter. És még nőkkel sem maradok kettesben, ha nem szükséges...
- Nem aggódom, királynőm. Tudom, hogy szólsz, ha lesz rá okom. Egyszerűen elszomorítanak a nehézségeid - furcsa, nem? Sok minden miatt aggódok, ami saját magammal kapcsolatos, de az élettelen környezetem miatt egy cseppet sem. Ez önteltség? Vagy a gyógyulási folyamat része? Nem tudom pontosan, de segít irányítani a gondolataimat. Amíg magammal foglalkozom első sorban, addig itt nyugodt vagyok, egyedül ebben a világban. Tudok törődést fordítani a királynő felé. És képes vagyok fókuszálni a gondoltaimat, ha tömegbe lépek vagy a Földre. Mert van egy biztos pont, ami nem fog meginogni hirtelen. Annál ő erősebb és sokkal megfontoltabb is. Valamint nagyobb a tudása. Ami nem baj, engem nem zavar, ha ismeri a történéseket körülöttem. Amíg nem a régmúltat bolygatja.
- Igen, voltam ott. Láttam a lányt, beszéltünk, eljöttem. Nem tudok, nem akarok és nem tisztem neki segíteni - foglalom össze röviden azt, amit tudnia kell. Tiszta vérű tündérként nem hazudhatok, így pedig egyszerűen szemléltethetem a pontot, ahol állok. Tudom milyen börtönben, tapasztaltam, lehet, hogy még sajnálom is őt, de nem vagyok őrült. A mágiám alig kezelhető, mert amíg a legtöbb tündér fiatal korában, amikor kevés van neki, irányítani tanulja, én zenéltem. Ez az egyetlen hely, ahol tisztelik annyira a királynő parancsát, hogy engedelmeskednek neki és távol maradnak tőlem. Az árnyvadászok pedig nem hinnének nekem akkor sem, ha igazat mondanék. Egy tündérrel már pórul jártak. És én nem is kérdeztem semmit tőle. Nem tudom a nevét, korát, rangját. Női árnyvadász, talán szőke hajjal, ennyi. Ennél többet akkor sem lenne lehetőségem megosztani bárkivel, ha a királynő utasítana, hogy tegyem meg. Az élet sokkal könnyebb, ha nem figyelsz a hírekre. Nem kell miattuk aggódnod és nem tudnak kivallatni. Valamint butának tartanak. Pedig ez érdektelenség. Választott. Ha nincs miről velem beszélniük a férfiaknak, feladják... - Az emberi világban is akadtam össze árnyvadásszal. Ő nem kérdezett, én nem ismerem a válaszokat. A kutyák lefoglalták a figyelmét. Így egyszerűbb - ebben az egyben jó vagyok. Észrevétlenül tudom a figyelmet átirányítani olyasmire, ami nem rémiszt meg. Mint az állataim. A képzésük, a képességeik, a koruk és a lehetőségeik. Mindegyik más fajta, de egy falka tagjai...

//gyenge, de igyekszem

A királynővel ritkán találkozom privát körülmények között, általában mindketten gondosan ügyelünk rá, hogy jól körülhatárolható és nyilvánvaló legyen a kapcsolatunk, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Én vagyok a díszmadár, amely szórakoztatja ők a különcségével. Nem a tündérek között nőtem fel, de egy uralkodó udvarában, így mindig is megvoltak a magam szabályai, amelyeket nem volt nehéz hozzá igazítani ehhez a világhoz. Ha feldühíted a trón birtokosát, vége az életednek, így figyelj minden szóra és tettre. Egyértelmű és valójában Tündérföldén sokkal könnyebben alkalmazható, hiszen pontosan tudom, mikortól meddig érvényes. És be is tartom a feltételeit. A császári udvarban kedvenc voltam, egy madárka, amelynek az uralkodó végnapjait volt hivatott megédesíteni. Márpedig nem egy vetélytársam tudta, mennyire könnyen érhet el sok kiváltságot az, aki jókor suttog a sárkány fülébe. A tündérek között zenész vagyok, nem kell privát körülmények között szórakoztatnom senkit, a tehetségem valódiságáról nagy közönség előtt győződhet meg bárki. És nem szokásom lehetetlent kérni. Az utóbbi száz évben minden egyes nyilvános szívesség az állataimra vonatkozott. Hogy megtarthassam és kiképezhessem őket, hogy ne kényszeríthessenek mások a nekik való munkára, hogy átadhassam a kutyáimat olyanoknak, akiknek szükségük van rá az emberi világban. Az én lelkem és a testem nem képes rá, hogy elviselje egy másik tündér jelenlétét, így a szükséges érintéseket a bundásoktól szerzem be. Ha éjjel felriadok egy rémálomból, valamelyik macskám vagy kutyám feje az első, amit meglátok; ha napközben a fájdalom túl erős, az egyik nyulam és lovam a szokásosnál is jobban bújik hozzám, bármelyik másik pedig gondosan kerüli az érintett területeket...
- Ahogy kívánja, felség - suttogom felemelkedve a hajolásból és figyelmes pillantást vetek a kutyáimra. Sokkal jobb a fülük és orruk, mint az enyém, így hagyom, hogy ők mérjék fel a helyzetet. Nem siettetem őket, kivárom, amíg a tekintetük átsuhan mindenen és elfekszenek a földön. Laza pozíció, ebből nehezen lehet támadni, azt jelenti, nem éreznek veszélyt. Még így is össze kell azonban szednem az erőmet, hogy ne próbáljak meg elhajolni az érintés elől. Az eszem tudja, hogy a királynő a maga módján szeret és nem fog bántani, de a testem megfeszül. A magasabb rang számomra ritkán jelentett jót régebben, leginkább megaláztatás volt várható attól, aki birtokolta. És kellemetlen helyzet. Nagyon lassan tudom csak rávenni magamat, hogy lehunyjam a szemeimet az érintésre és kifújjam a levegőt, de végül sikerül. Elsőre mindig a legrosszabb, utána könnyebb ismételni.
- Amivel én nem boldogulok, abban az állatok segítenek, nincs olyan feladat, amelyet együtt nem tudunk megoldani. Sok dolog miatt aggódhatsz királynőm, de én nem szándékozom ismét része lenni a terheidnek - a mosolyom halvány, szinte csak egy pillanatra suhan át az arcomon, de megvan a maga jelentése. Elégedettség az élettel szemben, amelyet élek. Számomra a tény, hogy biztosították a zavartalanságot egy saját lakhelyen, senki nem bánthatja ok nélkül az állataimat és nem kell elviselnem a férfiak társaságát, ha nem akarom, mind-mind olyasmi, ami segít a lelki békém megőrzésében. Amely törékeny, akár a tavasszal felbukkanó faágacskák. A beburkolózás kora véget ért egy évszázada és nem akarok oda visszatérni, ha nem kell...
- Királynőm, valami baj van? Olyan mintha fátyol mögül pillantanál ki - nem a megfelelő szóhasználat, mert nem fakóbbnak tűnik, csak kifejezéstelenebbnek az arca. Az én emberi koromban a nőket elzárták, a legtöbb csak a férfi rokonai számára volt látható és a férje is csak egy paraván másik oldaláról beszélhetett vele az esküvő előtt, ha magasabb rangú volt. Kivételek a szolgálók és szórakoztató személyzet.