- Bölcs meglátás - elismerő biccentésem meglepő módon őszinte. Kár lenne letagadnom, hogy többször is megfordult már a fejemben a két Udvar egyesítése, melyet akár násszal is megerősíthetnénk, hogy aztán együtt irányítsuk megújult és megerősödött birodalmunkat. Azt is kár lenne tagadnom, hogy a Király társasága nem túlságosan émelyítő számomra, így hát azt sem tartom kizártnak hogy sajátságos uniónk még működne is. Abban azonban elég erősen kételkedem, hogy képes lenne elfogadni egyenrangú partnereként, márpedig én nem vagyok az a behódolós fajta, még akkor sem, ha örök életemre hűséget esküszöm az illetőnek. Ahogyan a Tündérkirály, úgy a Pokol Ura sem várhatná el tőlem, hogy átengedjem a népem vezetését és asszonyi teendőim teljesítésére korlátozódjak csupán. Uralkodónak születtem, és uralkodni is fogok, ameddig még dobog a szívem. Pedig sok közös van bennünk a Királlyal, hiszen bármennyire is vezeti kemény kézzel a népét, attól még látszik, hogy legalább ennyire törődik is velük, ez pedig felettébb imponáló.
- Hosszú életem a hibás minden bizonnyal, de az emlékeim jelentősen megkoptak bölcsességedről. Nem emlékeztem rá, hogy meglátásaid ennyire pontosak és intelligensek lettek volna az elmúlt esztendők során. - Épp csak csipetnyi pimaszsággal fűszerezem meg a megjegyzésem, ahogy poharam felett a férfira mosolygok, látszólag lenyűgözve szavaitól. Sietve folytatom is, hogy választ adhassak a kérdésére. - Természetesen igazad van. Mindegy, hogy a politika intrikája miféle területi szakadékokat ékel közé, a tündérek népe attól még egységes. Őseink, gyökereink ugyanazok, függetlenül jelenlegi nézeteltéréseinktől. - enyhén megbiccentem a fejem, jelezve, hogy ebben a kérdésben neki adok igazat. Most az egyszer.
- S természetesen számítok a segítségedre minden fenyegetéssel szemben, mellyel a nephilimek világa ostromolhat minket. Ahogy te is számíthatsz az Udvar segítségére, ha a tieid szorulnának védelemre. Habár, úgy hallottam, acélból kell lennie az idegeinek annak, aki elég vakmerő ahhoz, hogy katonáiddal szembeszálljon. - Sosem tagadtam, hogy kettőnk közül Nebiros hadászata a fejlettebb, az ő tündérei jelentősebb katonák inkább. Mi az Udvarban teljesen másra fektetjük a hangsúlyt, s természetesen nekem is vannak kifejezetten veszélyes bérgyilkosaim, de maréknyian csupán, és jobb szeretem őket az árnyékban tartani, gondos titokban. Ezzel szemben az Ellenudvar harcosainak bátorsága, ereje közismert.
- Figyelmességed igazán sokat jelent számomra - mosolygok előzékeny ígéretén, miszerint ő is jobban odafigyel majd a területünkön portyázó harcosaira. Nem fűzök hozzá sok reményt, hogy így lesz, de nem hazudtam: sokat jelentene, ha tudnám, hogy betartja a szavát. Mi gerjesztene azonban belső feszültségeket köztünk, mi élezné ki a tündérek idegzetét és mi hordozná a levegőben a háború ígéretes aromáját? Ez olyan érték, amit nem szívesen adnánk fel.
- Clarissa Fray neve ismerősen cseng számodra, felség? - érdeklődöm, ha már célzott rá, hogy nem untatná egy kis mondén világbeli pletyka. Kíváncsi vagyok, ő mennyit tud a fent dúló harcokról, és annak egyik központi szereplőjéről.

Sokan félreértik Tündérföldét, és gyengének tartják az Udvaromat Nebiros birodalmához képest. Hiszen nálam az életé és a természeté a főszerep, minden fényes és illatos, míg az Ellenudvar maga a káosz, a fagy és a sötétség. Sokan azonban nem tudják, hogy a legveszélyesebb dolgok nem mindig azok, melyek annak is tűnnek... Nem zavar, hogy lenézik és lebecsülik az erőmet, nem kell tudniuk, hogy színárban fürdőző erdeink mélyén halálos illúziók, húsevő növények és gyilkos bogarak rejtőznek, hogy virágkoszorút fonó udvarhölgyeinken túl rátermett harcosokat is rejtegetek. Higgyék csak azt, hogy a Tavasz Birodalma a szemfényvesztésről szól, annál nagyobbat üthetek majd, amikor eljön az ideje.
A Király engedékeny válasza mosolyt csal az arcomra, biccentek az udvarhölgyem felé, jelezve, elvezetheti az ellenlovagokat a megbeszéltek szerint. Utána még egy apró biccentés Meliorn felé, jelezve, hogy a lovagjaim is csatlakozhatnak a mulatsághoz, hiszen nem lenne illendő, ha a Királyt egymaga fogadnám, míg az én harcosaim mögöttem sorakoznak közben.
- Nagyvonalú vagy, mint mindig - jegyzem meg kedveskedőn, mielőtt elfoglalnánk helyünket. Nem vagyok vak, sem naiv, kinőttem már abból a korból, hogy higgyek annak, ami a szemem előtt történik. Tisztában vagyok vele, hogy őfelsége kellemes modora csakis a béke fenntartását szolgálja, és biztosra veszem, hogy ő maga is épp olyan ellenséges érzéseket táplál irántam, mint én iránta. Az, hogy mégis képes ezeket félretenni egy találkozó kedvéért, sokat elmond róla, és ezt a jellemvonását tagadhatatlanul értékelem benne.
- Milyen szépen szóltál! Egészségünkre! - Poharam lágyan az övéhez koccintom, mielőtt aprót kortyolnék belőle. Lenyalok szám sarkáról egy kibuggyanó cseppet, s érdeklődő tekintettel hallgatom a borhoz fűzött felvetést. Csilingelő kuncogással megcsóválom a fejem, táncra késztetve vörös hajzuhatagomat.
- Már rég lemondtam arról, hogy megpróbáljam megmásítani a mondén világhoz és a Klávéhoz fűződő kapcsolatod terén vallott gondolkodásmódodat. Tiszteletben tartom, hogy az Ellenudvar semmilyen formában nem érdekelt a halandó világ történéseiben, így hát a találkozónak sincs semmi köze hozzájuk. Bevallom, engem kissé aggasztanak a fentről érkező hírek, de igyekezni fogok, hogy ez még véletlenül se árnyékolja be a találkozónk hangulatát, így kérlek, ez ne szegje kedved semmiképp! - Habár óhatatlanul is kíváncsivá tesz a gondolat, vajon az Ellenudvar mennyire követi figyelemmel a nephilimek lépéseit. Hiszen a nagyszabású tervekhez, melyeket tudomásom szerint Nebiros dédelget, tényleg nem óhajt segítséget más világoktól? Vagy igen, csak én nem tudok még róla? Talán hátam mögött már szervezkedett is szövetségeseimmel? Ah, a paranoia! Mielőtt megmérgezhetné a gondolataimat, elhessegetem minden ezzel kapcsolatos rémképemet.
- Remélem, kedvedre való étkeket sikerült összeállítanunk számodra. - intek végig az előttünk sorakozó ételeken és italokon. - Kérlek, ne fogd vissza magad, láss hozzá kedved szerint! - bájos mosolyt villantok rá fürkésző pillantásom felett, és magam is felavatom üres tálamat, bár egyelőre csak szeletelt barackot sorakoztatok fel rá, telt szőlőszemet csippentve mellé, melyet rögtön eltűntetek ajkaim közt.
- Elszomorít, hogy határozott és egyértelmű parancsaink ellenére még mindig akadnak összetűzések népünk tagjai közt... Hiába véstük kőbe szabályainkat, miszerint a barátság és az élet tisztelete az első, a lovagjaim még mindig megzavarodnak olykor, ha Udvarod tagjai átsodródnak az én birodalmamba... S én sem várhatok tőled kegyelmet, amikor harcosaim érthetetlen módon átlépik határaidat - teátrális sóhajjal, ajkam lebiggyesztve harapok ketté egy szelet barackot, szabad kezemmel egy vörös fürtöt tekergetve az ujjam köré. Természetesen semmit sem tudok a két oldal tiltott portyáiról, így aztán hazudnom sem szükséges...

Virágszirmok táncolnak a szélben, áttetsző függönybe vonva az ösvényt. Szinte tapintható a határvonal, mely elválasztja a Tündérek Udvarát Tündérfölde szuvenír területétől. Puha szirmokból kiépített útra érkezik a vendégek talpa, kik leszállnak nyergükből. A lovak elé tündér fiúk sietnek, hogy eltereljék az útból az állatokat, míg fiatal tündér lányok látszólag ártatlanul körbezsongják a vendégeket, hízelegnek Királyuknak, virágokkal halmozzák el őket, kedvesen cirógatják a katonákat. Bevett szokás ez az udvarban, mely komoly rituálé része: az éles szemű lánykák ellenőrzik, hogy a kíséret a létszámnak megfelelő-e, és miféle fegyvereket hoztak magukkal. Nem vesznek el senkitől semmit, csak virágokat tűznek a páncéljára annak, ki engedi, majd csilingelő kacagással, egymást kézen fogva elszaladnak a fák közt. Egy idősebb udvarhölgy nem mozdul csak, ő mély főhajtással üdvözli a Királyt, és néma csendben mutatja az utat az ösvény mélyére.
Párszáz méter csupán, míg elérik a kialakított tárgyalóteret. Bár hivatalosan az Udvar része, a Nimfák sétánya épp csak benyúlik a birodalomba, így javarészt szuverén terület. Nem szükséges az Ellenudvar tagjait az Udvar szívében vendégül látni, mégis ezt a földet már a Királynő lovagjai, az én lovagjaim védik. A teret félkörívben tizenöt lovag keretezi, akad köztük férfi és nő is, az előírásoknak megfelelően. Kényelmes, trónszerű ülőalkalmatosságok várnak minket, köztük megterített asztal, rajta az Udvar legérettebb gyümölcseivel és legfinomabb étkeivel. Jómagam selyemfátyol mögül libbenek elő Nebiros érkezésére. A ruhám több, mint elegáns, még tündér szemmel is meseszép, vékonysága és áttetszősége biztosíthatja a férfit afelől, hogy nem fér el alatta fegyver, ellenben remekül kiemeli bájaimat úgy, hogy ne legyen túl hivalkodó.
Negédes mosollyal üdvözlöm a kíséretet, friss virágillatot hozva magammal, ahogy eléjük lépek.
- Nebiros! - viszonzom kimért biccentését, és a válla felett szélesebb mosolyt villantok az embereire. - Legyetek üdvözölve Tündérföldén! Mindig nagy örömömre szolgál megvendégelni népünk tagjait.
Mert bár a szándékaink éket vertek közénk, tagadhatatlanul egy tőről fakadunk. Ujjaimat összekulcsolom magam előtt és felszegem az állam, ahogy visszafordulok a férfihoz.
- Királyom... Előkészítettünk néhány kényelmes párnát és hűsítőt a lovagjaid számára. Ha méltóztatnál engedélyt adni nekik a pihenésre, látótávolságon belül kényelembe helyezhetik magukat mögötted. Udvarhölgyeim gondoskodnak arról is, ne unatkozzanak, míg mi politikáról cseverészünk. Te pedig, kérlek, erre fáradj! - Természetesen a lányok és a szórakoztatás egészen újszerű értelmet nyer mifelénk. Az elején nem vonnám el a kíséretet a Királyuktól, de ha Nebiros engedélyt ad nekik a szórakozásra, az Ellenudvar tündérei megtapasztalhatják a gyönyöröket, melyeket csak a tavasz leányai és ifjai képesek nyújtani - természetesen a Király számára tartogatom lányaim legjavát, de mielőtt felkínálnám őket számára, jobb lenne az üzletre térni. Magam kísérem a számára kialakított ülőalkalmatossághoz, de nem várom meg, hogy helyet foglaljon. A sajátomhoz lépek, magam alá simítom a szoknyámat és helyet foglalok.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat, felségem. Tündérfölde jóléte és az Udvaraink közti barátság fenntartása úgy érzem, nem olyasmi, amiről évről évre megfeledkezhetnénk. Engedd meg, hogy a békét földünk legnemesebb gyümölcsborával pecsételhessük meg! - intek a tündér hölgynek, ki hozzám kísérte őket. Ő máris közelebb lép, felveszi a kancsót az asztalról, hogy megkínálja vele a Királyt, ki ha rábólint, teletölti a poharát, majd az enyémet is. Kezembe fogom az italt, és üdvözlőn megemelem felé.