Quinn & Inialos

- Gyanítom, ezzel egyedül vagy. – nevetek fel, de azért egy jó pontot szerez nálam azzal, hogy a potenciális fenyegetést leszámítva teljesen hidegen hagyják a testvérei. A helyében én se sokat törődnék velük. Leszámítva persze egy olyan szó szerint vérlázító testvérrománcot, mármint komolyan, ki hagyná ezt ki? Annyi mindenből kimaradok egykeként.
- Akármilyen sajnálatos is (számomra nem igazán), általában másféle tudást keresnek.
Bevallom, a kölyök több ponton is meglep, és ami azt illeti, jócskán alábecsültem, talán az egóm, talán a származása, a tapasztalataim, vagy ezek összessége alapján. A tanulság az, hogy bármilyen vén lehetek, attól még nem feltétlenül leszek hibátlan… ez pedig egy ostoba hiba volt. Ráadásul.
Érzem, ahogy elkap az az izgalommal vegyes ingerültség, ahogy feláll a székből, és összeérinti követelőző ajkainkat. Habár mindig büszke voltam arra, hogy mélyen el tudok merülni a szexuális késztetésben, ezúttal nem igazán válik előnyömre, és pár pillanatnyival megkésve fogom fel, hogy mit is értett igazából a figyelmeztetésen. Huh, ciki.
- Zsibbad a nyelvem. – fintorodom el, kissé durcásan figyelmen kívül hagyva az egyébként némileg megnyugtató magyarázatot. Számíthattam volna rá… és akármilyen negédes, hogy legalább a smár jó volt, sajnos az ő arca semmi jelét nem mutatja annak, hogy legalább a technikám meggyőzte volna. Ne már. Az az önelégült arckifejezés mondjuk egészen szórakoztat, de hamar lemossa, és visszatér a számára érdekes, számomra rém unalmas lényeghez. Nyelek egyet, félretéve a pillanatnyi vereség keserűségét, és a hajamba túrok, ahogy végiggondolom az egyértelműt.
- Meg. – vonom meg a vállamat, habár nyilvánvalóan azért keresett fel, mert ezzel ő is tisztában van. A lojalitás kérdését leszámítva pedig semmiben sem téved… habár az olyasvalakihez köt, akit elsősorban nem a hercegünk, vagy éppen a mondénvilágbeli tevékenysége érdekel. Persze, Chedar is tévedhet.
- Nekem mi hasznom az üzletünkből? – utánzom a mozdulatot, ahogy félrebillenti a fejét, ám az arckifejezésem unottabb, mint valaha. Részemről kedvelem a megbeszéléseket megelőző hatalmi játékokat, és persze az ellenfél felderítését, de ez ritkán végződik ennyire szánalmasan, már a részemről, persze. Még jó, hogy ugyanazt a hibát nem követem el kétszer.  Viszont ezek után pláne meg akarom fektetni, legalább egyszer. A’sszem ezt igényli az egóm.

Quinn & Inialos

Van valami izgató abban, hogy ha az egyértelmű szexuális utalásaimra puszta közönnyel reagál a célzott személy… nyilván van, csak még nem találtam meg. Előbb dugjanak seggbe, minthogy ilyen áporodott arckifejezéssel mászkáljak körbe a leendő palotámban. Már, ahogy ő hiszi. Végül is, mindegyik poronty azt hiszi, ő lesz az, aki követni fogja apját a trónon… egyelőre. Egyszer letörjük a szarvukat.
- Meglepődnél. – röhögök fel, mert ezzel éppen nem találta fején a szöget. Sűrűnek mondjuk, én sem mondanám, mert a belőlük áradó fellengzősség tényleg visszataszító tud lenni, de azért gyakran örökölnek ezt kiegyenlítően jó géneket, meg aztán valahogy ezzel mintha beintenék ennek az egész rang dolognak, ami még hozzáad az élményhez.
Külön örömmel tölt el a látható viszolygása, meg a belőle áradó bizalmatlanság, elvégre mégiscsak én érzem magam otthon a terepen. Nyilvánvalóan bizalmas dologról lehet szó, ha egyetlen csicskást sem rángat magával, hogy védjék a seggét. Értem én, hogy meg tudja védeni magát, vagyis hát szerinte, de mögöttem azért pár száz évvel több tapasztalat áll… trükk, fondorlat, és ami a legjobb, puszta erő. Ha-ha.
- Ugyan. Van ott még, ahonnan ez jött. – méltass még egy kicsit, kicsi herceg, gyerünk, élvezem. Mellesleg magam is visszahallom ezeket a pletykákat, még ha nem is nekem mondják közvetlenül, persze. Azt hittem, előbb-utóbb megszokom a lovag titulust, de akárhogy is nézem, egyszerűen röhejes. Egyetlen oka volt annak, hogy elfogadtam, márpedig az, hogy így kényelmesebb az életem. A fintorát látva negédesen nevetek fel, de nem erőltetem a dolgot.
- Akkor nősz fel igazán, ha az alkohol is édessé válik. – kacsintok rá, ahogy elterpeszkedem. Elégedetten veszem tudomásul, ahogy végigmér, és van abban a lekicsinylő félmosolyban valami, amitől egyszerre leszek ingerült, és egyben kissé izgatott is. A kihívás szele… hát persze, hogy különb, mint mindenki más. Vállat vonok.
- A magadfajta hercegek mindig unatkoznak. Mögöttem ellenben több százévnyi tapasztalat áll unaloműzés terén. – negédes kis mosolyt kanyarintok fel, ahogy az emlékek a fejembe szöknek. Meglehetősen nevetséges látvány, ahogy helyet foglal az aprócska széken, feltűnően elüt még a jelenléte is ettől a szűk, szánalmas kis helyiségtől. A monológja rettentően unalmas, de fürkésző tekintetében azért ott rejlik az intelligencia, és persze a valódi mondanivaló, amivel visszadobja a labdát. A kardomat és a farkamat már nyilvánvalóan visszautasította – persze ez nyilván csak átmeneti állapot – tehát mögé kell néznem. A politika nyilván nem az erősségem, hazudni sem tudok helyette, és számtalan előnyöm közül csak egyetlen van, amelyet még kiemelt.
- Talán a szerteágazó tudásomra? – senki nem mondhatja, hogy nem figyelek, még ha nem is különösebben köt le a mondandója. A saját síromat ásnám meg, ha nem keresném folyton az információt, amire szükségem van. – Megsúghatom minden ismeretségemet…  - emelkedek fel lazán az ágyból, kivételesen félreteszem az addig kortyolgatott (vedelt) bort, és pár lépéssel átszelve a szobát, hajolok közelebb a fiúhoz, ujjammal érintve meg az állát, ahogy megkeresem jeges tekintetét. – De megmutatni jóval izgalmasabb.
Nem mintha haboznék, de mégis megállítom a mozdulatot egy pillanatra, ahogy a válaszát fürkészem. Az ilyen nemes fiúkák szeretik hinni, hogy övék az irányítás, még ha a kezdeményezés nem is, aztán ki vagyok én, hogy elvegyem tőlük a látszat örömét…

Quinn & Inialos

Egy idealizált társadalomban a király a népért van… gondolom a hercegek is. Szóval a népért jól kielégíthetne. Valahogy pont el tudom képzelni, hogy hasonlóan elégedett arckifejezést vesz fel az arca szex után, mint ahogy most kedvére méregeti a szolgáit. Legalábbis, számára kétlem, hogy többek volnának ennél, és persze a legtöbbjük valóban szánalmas módon szomjazná parancsait. Én ellenben, részemről, talán mert túl sok időt szenteltem a mondénok világának, a szabadság híve vagyok. Már, amikor megtehetem.
Ami viszont a hercegünket illeti, kifejezetten meglep. Jó formán kerültem eddig a királyi lakosztályt, és így valóban sikerült távol maradnom tőle annyira, hogy pusztán a küllemét ismerjem. Ami azt illeti, nem erre számítottam, jóval kevésbé tűnik bárgyúnak és együgyűnek a legtöbb királyjelöltnél, akit eddig láttam. Talán ezért örvend akkora népszerűségnek az orgyilkosok körében… a fenyegetést legalább érzi mindenki. (Elég szánalmas, hogy az intelligencia leghalványabb szikrája amúgy már magában rejti ezt.) A félmosoly tehát meglep, de annál többet elárul a viselőjéről, az pedig kifejezetten tetszik, hogy nem egy ma született báránnyal van dolgom. A végén tényleg kurvaként végzem, eh. Az áruló összefekszik a herceggel. Nem mondom, formabontó. És ettől csak még jobban kell… éhes tekintettel viszonzom a méregetést. Kétlem, hogy bármi kivetnivalót is találhatna abban, amit lát, habár a fantáziája talán nem kalandozik rögtön olyan messze, mint az enyém. Az sokat látott már. Sebaj, ezen segíthetünk.
- Felteszem, a terjesztői láttak ruha nélkül is. – nevetek fel halkan, habár sejtem, hogy csak az egómat akarja húzni, ami persze alapból értelmetlen vállalkozás. Persze, valami igazság alapnak nyilván lennie kell a szavaiban… jó kérdés, milyen értelemben számított többre. Kár, hogy telibe szarom. Az már jobban érdekel, hogy maga intézi a bosszút, hitetlenkedésemben még a szemöldököm is felvonom, habár nyilvánvalóan nem hazudik. Aligha képes rá. Vagyis nem csakhogy nem sötét, de még meg is tudja védeni magát. Lenyűgöző. Felteszem, Chedarnak van valami külön terve arra, hogyan iktatja ki, vagy állítja a maga oldalára. A politika nem kenyerem, de az előbbit se szívesen tenném… Azért megvonom a vállam.
- Jól jön néha a változatosság. – ezt bizton állíthatom. Legutóbb például egy vérfarkas lány kegyeibe férkőztem be, és azt kell, hogy mondjam, megkaptam tőle az elvárható állatias vadságot. Cserébe persze még mindig viselem a harci sebeket, és kivételesen az okozójuk is életben maradt. Újabb formabontás.
- Az éppen, akad. – szélesedik a vigyorom, ahogy megfordulok, tudatában annak, hogy a királyi poronty követni fog, megannyi értetlen tekintet körében. Ez a nap sokkal szórakoztatóbbnak ígérkezik, mint amire számítottam… egyébként újabb meglepetést okoz azzal, hogy még a nevemet is ismeri. Ez már majdnem megható… vagy névről ismeri minden alantas szolgáját, vagy éppen valami mélyebb terve van velem, ami jóval valószínűbb. Pénz szagot érzek a levegőben, ahogy belököm a bejáratot, és megtámaszkodom az ajtófélfában.
- Hercegem. – visszafojtok egy röhögést, ahogy előre engedem, és behajtom mögötte a korhadt fadarabot. Feltételezem, hamar feltérképezi az aprócska, de igencsak kényelmes helyiséget, amiben egy ágyon, egy szekrényen, és pár szerény holmin kívül csak töménytelen mennyiségű fegyver sorakozik a falon, illetve néhány babonás szelleműző holmi, de ezt inkább hagyjuk.
- Történetesen az ellenudvar legkevésbé háborított helye a szerény személyes kis kéróm. Bort? – felemelem ugyan a hangsúlyt, de már töltöm is a nedűt a kissé félresikerült, faragott kehelybe, amivel először őt illetem, jómagam pedig meghúzom az üveget. Jobb híján. Felteszem, kényelembe helyezi ő magát, amolyan „herceg vagyok, minden az enyém” alapon, úgyhogy nem is firtatom a kérdést, inkább letelepszem az ágyra, amolyan fél-fekvő ülésben, és kérdő pillantásomat a fiúra helyezem.
- Szóval, miért is van szüksége a magadfajtának a társaságomra? A nyilvánvaló okokat leszámítva, persze.
Ujjaim közt játékosan forgatom az üveget, de tekintetemet egy pillanatra sem veszem le a lehetséges trónörökösről. A levegő hordoz magában valami különös izzást, amitől libabőr fut végig rajtam.

Inialos & Quinn

Nincs is szebb dolog, mint egy rendes sörrel kezdeni a napot, azonban az ellenudvarban kevésbé kedvelik ezt az italt, kénytelen voltam némi borral beérni, aminek persze nem lett volna jó vége, ha éppen a mondének közé akartam volna vetni magam… ami azt illeti, mindig is büszke voltam rá, hogy az alkohol semmilyen mennyiségben nem kezd ki rajtam. Egészen addig, amíg nem keverem… akkor viszont gyorsan üt és velőset. A borra sör, meg amúgy is meggyötör, ahogy a mondén mondás tartja. Azonban éreztem, hogy a csontjaim kezdenek berozsdásodni… és mintha a közutálat éltető fénye is halványodna. Nekem bonyodalom kell, izzó gyűlölet. Ezek a suta, lenéző pillantások kezdenek untatni. És nincs is jobb módja a harag felpezsdítésének, mintha szétverek pár segget, ráadásul mindezt vigyorogva és büntetlenül teszem, jó pár figyelő szempár kíséretében.
- Ennyit tudsz, öcsi? – nem valami emelkedett, tudom, de hajlamos vagyok elmerülni a harcban, és ami azt illeti, még az is felhevít, hogy már a hatodik lovagnak csúfolt pondrót verem kék-lilára. Ez már kissé azért megviselt, és ahogy vége a küzdelemnek, érzem is, hogy több ponton zsibbad a testem, és idiótán röhögve lihegek, de az ilyesmit már rég megtanultam figyelmen kívül hagyni. Még kettőt azért belerúgok – nem túl testvériesen –a földön fekvő tündérbe, mire észreveszem a látogatót, akinek a társaságára egy fontoskodó goblin köhintése hívja fel a figyelmem. Persze, addigra már minden egyéb talpnyaló hátát kihúzva, nyakát kinyújtva, szigorúan maga elé bámulva áll, mintha csak azt várnák, hogy egy szoborkészítő modellezze őket. Különös örömmel tölt el, hogy egyiküknek épp a szeme alatt büszkélkedik egy érdekes árnyalatú folt, ami nagyjából a fabot végének mintáját követi. Egy jobbról bevitt - amúgy mesterien kivitelezett - telitalálat eredménye, amire elég büszke vagyok…
- Inialos herceg előtt álltok. – az emelkedettnek szánt hangnem különösen röhejesnek tűnik a mellettem álló lény szájából, tekintve, hogy széltében-hosszában is feleakkora, mint én. Azért ezer hála, meg köszike, fingom sem volt a kitudjahanyadik fiú nevéről. Azért az arcát jól ismerem (sokszor visszatartom a késztetést, hogy kiverjem rá), végül is úgy hírlik, a királynak ő a kiskedvence, és emellett a legtöbb gyilkossági kísérlet célpontja is.
Van valami felsőbbséges a megjelenésében, amitől már önmagában is rettentően idegesítőnek tűnik, a helyzetet pedig már csak az fokozza, hogy ezzel láthatóan tisztában is van. Azokból a kimért, finom léptekből egészen egyértelmű a származása, ha persze a fennkölt, unott arckifejezés valakinek nem árulkodna. Úgy járja körbe az esetlen lovagokat, hogy kifejezetten beugrik egy bordély képe, még az 1600-as évekből, talán, dél-London… ahogy mellém ér, nem bírom megállni a gúnyos félvigyort.
- Ágyast keresel, vagy orgyilkost? Nem tudom, mit villantsak. – kekeckedem, persze lehet ez felségsértés meg minden, de hát egyelőre még nem király, meg amúgy sem a trónteremben vagyunk. – A másik profilom előnyösebb ám.
Tényleg. Erről nem hazudnék. Még ha tudnék, sem.