Természetesen már az elején feltűnt, hogy letépkedték az ő szárnyait is. Kissé már zokon veszem, hisz eddig úgy emlegettek, mint a Szárnytalan hajnalcsillag,  s úgy néz ki, hogy most lett egy Szárnytalan hullócsillag. Már kezdek féltékeny lenni, hogy a fentiek úgy nyúztak meg egy egyszerű kis mihaszna angyalt, ahogy engem. Már kezdtem kiváltságnak venni azt, amit tettek velem de persze sebaj. Legalább ő nem kapja vissza sohasem azokat. Ha rajtam múlik, akkor pedig főleg.
- Szóval remek volt a zuhanás, értem. - Kocogtatom a körmeimet az üvegpoharamon amit már megtöltöttem némi itallal, ami persze segít nyugalmat találni erre a beszélgetésre. Nem gondoltam volna, hogy egy újabb mihaszna angyal fog majd lezuhanni akit ráadásul ugyanúgy el kell szállásolnom ahogy a többi mihasznát, szóval... korántsem vagyok áldott kedvemben. - Mielőtt azonban elmondanám a világomhoz tartozó dolgokat, nos, hozzáteszem, hogy nem muszáj betartani a szabályokat, de érdemes. A te érdekedben, aztán nyilván te döntesz a sorsod felett. Ha normális vagy, én is az leszek veled. Ha csúnya vagy, én is csúnya leszek veled. Értem? - Felvonom a szemöldökeimet, midőn kérdővé és egyben felszólításra íveltem a kijelentésemet. A Pokol eléggé relatív világ. Ami nem te vagy az megakar ölni, evidens. A démonok márpedig nem tapsolnak egy új angyalnak, kövessen el az bármilyen égbekiáltó bűnt.
- Hamarosan majd megmutatom a te otthonodat is, de előtte van némi beszélgetni valónk. Mesélj csak nekem, te szárnytalan; mi vette rá a fentieket arra, hogy idedobjanak hozzám mint egy semmirekellő eszközt? Tán nem fogadtál szót? Ez eléggé baj. Az a helyzet, hogy valakinek itt is szót kell fogadni. - egy pillanatra megszakítom a mondatomat, amíg a pohárban lévő erős italt lenyelem, és élvezem, ahogy marja a torkomat és az egész nyelőcsövemet.  - Mint mondtam, a szabályokat nem muszáj, de érdemes betartani. Na mármost gyanakodhatok, hogy ha ott fent annak nem fogadtál szót, akkor velem ez miért lenne másként? - Mutatok rá egy pillanat erejéig, s azonnal lehuppanok a terem kanapéjára. - Szeretem megadni másnak a lehetőséget. Csakhogy aggódom érted. Még a végén csúnyán összefogunk mi veszni, aminek persze nem én fogom meginni a levét. - Közlöm csak úgy egysíkúan, ugyanakkor nagyon nyomatékosan. Látszólag fenyegető a hangom és az egész hozzáállásom, de nekem nincs szükségem áruló angyalokra. Nyilván nem féltem a szűröm, egyszerűen csak őt sajnálnám, ha újabb nyúzáson kéne átesnie - abban az esetben már általam-.

Lucifer & Faith

Tekintetétől kissé a hideg rázta Őt, de nem hátrált meg, ahogy a közelebb hajolástól sem, csak hagyta, hogy az ébredés miatt keletkezett kisebb homály lassan elszálljon belőle, és szeme elől a köd elmúljon, mert tisztán akarja látni a dolgokat. Hogy mi történik körülötte annyira valóságos, és ezzel egy időben nem is tűnik annak, ellentmondásokat idézve elő benne. Hiszen mit keresne Ő, pont Ő Luciferrel a Pokolban, egy csúnya ébredés után? Ilyen esetről nem is hallott még soha, így próbálja elhitetni magával, hogy nem lehet valóságos, hiába érzi az égető tekintetet, és feneke alatt a puha kanapét. Minden borzalmasan valóságosnak hat a számára, de vannak ilyen álmok is, ezzel igyekszik magát nyugtatni. - Mi a valós fájdalom? - kérdez vissza, hogyha neki fogalma sincs róla, világosítsa fel, maga a Pokol ura, bár ez lehet nem túl jó lépés volt a részéről, kitudja, hogy elmondja, vagy már be is mutatja rajta azt az igazán nagy fájdalmat. - Mi okból űzne az elmém ilyen játékot velem? - magától biztos nem, de akkor az már nem a saját hibája, nem a saját elméje akar gúnyt űzni belőle, hanem a vele szemben lévő férfi, aki valószínűleg örömét leli ebben a helyzetben.
Minden szavára figyel, igyekszik valami szándékosságot kiszülni belőle, ami ellene lenne, vagy felvilágosítaná arról, hogy ő miért van itt, mit csinál itt, és mi lesz a sorsa. Hiszen, ha maga Lucifer hozta ide, akkor valamit akarhat, nem csak szórakozni, de lehet félregondolja a helyzetet, hiszen úgy böki meg az orrát, mintha az egész egy jó játék lenne. Szórakoztató. Csak nem a lány számára, és ez zavarja őt, hogy biztosat nem tud, csak tapogatózik, és talán a fenyegetéseket hallja. Még nem tudja hova tenni, amiket mond neki, mert részben fenyegetésnek hangzanak, de mintha közben mégsem lenne ez, hiszen állítása szerint ez csak egy álom. A baj, hogy ő is tudja, ha álmában meghal, soha többet nem ébred fel. Próbálja tekintetével követni minden mozdulatát, de mikor maga mögött érzi, kicsit megugrik, de hátrapillantva is őt figyeli. Kérdésére nyitja ajkait, hogy válaszoljon, de újra szembe kerül vele, és nem hagyja szóhoz sem jutni, így visszacsukja száját, és megint csak csendben figyel. Prédának érzi magát ebben a helyzetben. Olyan prédának, amit bármelyik pillanatban elkaphatnak, és elevenen felfalhatnak. - Nincsenek ördögi tettem - vagy legalábbis ő nem tud róla, ami egészen más helyzet. Talán, amit Blueval művelt lehetne annak nevezni, de ő azt sem érzi ördöginek. - Miért én? Miért én vagyok itt? - csak van oka, amit tudni szeretne, nem hiszi, hogy találomra lett kiválasztva, mert az úgy szórakoztatóbb.

- Nem, ez nem elég nagy fájdalom! - Sziszegem épp úgy, mintha újra évezredek elteltével magamra ölteném a kígyót, s készülnék őt erőteljesen megmarni.- Te neked, mint primitív ifjú, fogalmad sincs mi a valós fájdalom! - Ahogy ő, úgy én is előrébb hajoltam bestiális tekintettel az élen, épp úgy, mint aki most azonnal felemésztené őt. -Mi van akkor, ha ez az egész egy megtervezett illúzió; mi van akkor, ha mindaz amit most látsz, és érzel, az csak az elméd ostoba kis játszmája veled szemben, hm? - Hisz miért könyvelné el valóságnak, hogy csendes, még is zavaros ébredés köszöntötte a Pokolban, ahol én magam vagyok az Úr? Lehet ez csak számára egy egyszerű álom az ágyában, ahol épp a fejében motoszkálok mint valami féreg ami rágja és emészti őt belülről, nos, ezt teszem vele. - Ez nem a valóság, édes kis halandó ember! - Játékosan újra megérintem az orra végét, kevésbé gúnyosan mint először, s azzal a lendülettel állok fel, kiegyenesedve büszkén. - Ha mindez a valóság lenne számodra melyben most vagy, akkor most dönthetnél a felől, kis gyönge teremtmény, hogy engem szolgálsz, vagy keringőre mész a többi halottal a végtelen időkig. - Mutatok rá egy pillanatra, miközben a pillanat tört része alatt jelenek meg mögötte, mint valami térbeli utazó. - Mégsem kényszerítelek választásra. Ha csak nem akarsz most rögtön meghalni. - Hajolok a füléhez, hogy e szavakat belesúghassam ridegen. - Fájdalommentesen, gyönyörűen halhatsz meg, ha most ezt akarod... - Éles, hófehér fogaim megvillannak bestiális vigyorom mögül, s egyet még csattogtattam fogaimat mint valami vadállat. - De persze, miért is akarnál te meghalni? Hisz ez csak mind álom, a fejedben. - Érintem meg mutatóujjammal finoman a halántékát, s lassú lépteket mérek fel körülötte, mint aki a pillanatot kiszámítva levadászna rá. - Ámde, én döntök a felől, hogy felébredj a te világodban, vagy itt ragadsz a holtak közt. Mondd csak, szerinted melyik lehetőség csábítóbb? - Megállok vele szemben, s amint megszólalna, folytatom is tovább. - Biztosan nem az utóbbi a megfelelőbb lehetőség a számodra, van egy olyan gyanúm. - Bájos vigyorom mögött még is lapult valami kegyetlen, melyt követően aztán mély levegőt vonok magamhoz tüdőm járataiba. - De, valamiért még is csak itt vagy, az én világomban. Van valami, ami végett ha most véletlenszerűen - eléggé elnyújtom a szót utalva az indulatomra, ha netán megölném most őt. - ...meghalnál, akkor itt is ragadnál és élvezhetnéd a remek társaságomat örökre. Mondd csak, van valami tetted, ami ördögi? - Ha nincs is, akkor majd teszünk róla, hogy legyen. Hisz mi jobb annál, ha egy fiatal lelket az őrületbe kergethetek?

Lucifer & Faith

Egy hang az ami mélységes álmaiból felébreszti, nem teljesen, csak összemosódik számára az álom, és a valóság, így nem tudja eldönteni, hogy ténylegesen hallott-e valamit, vagy sem. Az orrát érő érzet az, ami realizálja benne, hogy az a valóságban történik, nem szépséges álmaiban, így megdörgöli a korábban megpöckölt területet, és fordulna vissza a párnába. Nem fogja fel az agya azonnal, hogy mi történt vele, csak az illat az, ami azonnal észhez téríti. Tudja, hogy nem az ő illata, nem érezhet ilyen illatot a saját szobájában, hacsak nem történt valami, vagy nem ment be hozzá valaki, így már nyúl is a párnája alatt tartott penge után, ami nincs ott. Az agyában ezernyi gondolat cikázik végig a másodperc tört része alatt, és úgy pattan fel ülésbe, mintha ágyúból lőtték volna ki. - Mi a... - harapja el a mondata utolsó részét, mert körbefuttatva tekintetét a termen be tudja azonosítani, hogy egy értelmesnek mondható helyen van, csak sajnos nem egyedül, és nincs vele a fegyvere sem. Pánikot nem engedhet meg magának, így mélyeket lélegezve le sem veszi tekintetét, a sötét hajú férfiról, próbálja őt is beazonosítani. - Mit akar? - a szavak könnyedén hagyják el ajkait, mégsem tudta még felmerni a helyzetét annyira, hogy teljes nyugalom csengjen vissza a hangjában.
Lábait leteszi a kanapéról, tekintetével pedig követi a férfi minden mozdulatát, nem tekint el róla, nem néz másfelé, ezt a luxust nem engedi meg magának, ahogy menekülni sem próbál. Érzi, hogy esélytelen, ha megpróbálná sem jutna el messzebbre, mert ha valahogy idejutott, vissza is juthat, így inkább keresztbe teszi a lábait, ás úgy figyel. - Maga a gonosz minek rabol ártatlan lányokat el a saját szobájukból? - dönti enyhén oldalra a fejét, érdeklődést tettetve, pedig csak igyekszik rájönni, hogy mit keres ott, ahol, és hogy kerülhetett, oda, ha maga a gonosz van előtte. - Óóó, szóval Lucifer! - bólint egyet, de még mindig nem érti, hogy mit keres Luciferrel egy helyen, teljesen védtelenül, vagy legalábbis fegyvertelenül. Nem érti a helyzetet, de igazán foglalkoztatja, hogy mit szeretne vele, mire akarja rávenni, és mit akar tenni vele.
- Akkor miért vagyok itt? Miféle játékot szeretnél űzni velem? - nem rejti véka alá, hogy egyáltalán nem való ínyére ez a helyzet, és legszívesebben, már szélsebesen eliramlott volna innen, ha az nem lenne részben lehetetlen. - Valami, ami bánt? Igen, van! - húzza ki magát ültében, és kicsit közelebb hajol Luciferhez, az asztal fölé, ami kettejük között helyezkedik el. - Az bánt, hogy itt vagyok. Ez nem elég nagy fájdalom? - csípős nyelve még egyszer bajba fogja sodorni, de megállni nem tudja, ha kérdezte, ő az igazat fogja mondani, jelenleg, ez bántja igazán semmi más.

- Ébresztő, Csipkerózsika! - Lehajolva hozzá egy pillanatra megpöckölöm az orrát, hátha arra legalább felébred. Milyen rossz lehet majd úgy ébrednie, hogy nem a kis ágyikójában van hanem épp az én kanapémon. Jobban mondva a társalgó kanapéján, teljesem mindegy. Tulajdonképpen csak szerettem volna egy olyan árnyvadászt keresni akit a kedvemre őrjíthetek meg. Ha pedig ez megvolt, megölöm és addig kínzom amíg démon lesz belőle. És máris megszületett az egyik remek kínzási módszerem, miszerint a saját társai fogják majd agyonszurkálni azzal a pengével ami úgy virít mint egy szúnyogriasztó.  Esküszöm, hogy a fénye jobban bántalmazza a retinámat mint maga a tudat, hogy a szeráf nekem is ártalmas olyan szinten, hogy csak na! Mármint olyan szinten, hogy rám csak kimondottan úgy hat, mint egy átlagos bicska. A lelkem nem fog újraszületni a Pokolban, ugyanis mégiscsak a Pokol ura vagyok, egy bukott angyal, tehát még olyannyira is csak halhatatlan. Még az Isten sem tudta megsemmisíteni a legmocskosabb és legundorítóbb teremtményét, sőt, még csak végérvényesen száműzni sem! Majd persze, egy árnyvadász fog ellenem világot váltani. Pont mint egy viccben. Mily naiv kis játékszerek!
- Először is engedd meg, hogy bemutatkozzak. - whiskyvel töltött pohárral lépek elő, miközben sejtelmesen tekintek végig egész lényén. Kár lenne ezért a lányért. De még is szerintem remekül állna neki a bolond szerep! Már, ha még nem bolond. - Ámbár van némi sejtésem, miszerint halhattál már rólam hiszen... ki ne hallott volna már a gonoszról? - Rántottam egyet a vállamon, miközben a kanapé előtti székben kényelmesen letettem a fenekem. Akkor aztán egy húzásra letoltam a torkomon a maró italt, s az üvegpoharat letettem a köztünk lévő asztalra. - Különben meg az én nevem Lucifer. - Tettem hozzá egy leplezett büfögés keretében, s folytattam tovább amit akartam még vele közölni;
- Nem akarlak bántani, tehát azt már most leszögezem. - Nekem most csak egy elmeroggyant árnyvadászra van szükségem. Én leszek a vállán az Ördög, aki súgni fog neki. A halálban nem mindig van öröm, annál inkább abban, hogy látod másnak a szenvedését. Márpedig nekem a szenvedés a táplálékom. Belőle fogok táplálkozni.
- Mondd csak, van valami fájdalmad? Van valami, ami bánt? - Érdeklődően előredőlök a székben, és kitágult írisszel figyeltem rá, hogy még is mit fog nekem csicseregni. Azt akarom, hogy lássam szenvedni. Hiszen engem az éltet.