Egyedül a szél cirógatja az napnyugvását. Az erdő csendjét súlyos léptek, ágropogás és zihálás zavarja meg. Ágakon megülő madarak röppennek fel rikácsolva, dalolva, sziluettjük úgy hat, mintha egy pitypang magjait ragadta volna el a szél. A fák néma katonákként őrzik az erdő titkait. Helyben ácsorogva, kellő védelmet és látatlanságot nyújtva a közöttük szlalomozó árnyaknak. lába beleakad egy orv, avar alatt rejtőző gyökérbe. Egy pillanatig hálás a viszonylagos kényelemért, a néhány másodpercnyi ziláló pihenésért; arcát a rég lehullt, megtépett levelekre simítja, miközben levegőért küzd. Minden pillantása boldog. Minden percben örömittasan pillant fel. Rozsdavörös bundájával javában beleolvad a sárgás avarszőnyegbe. Eldől oldalára, hagy időt a merengésre. Felnyög, majd kényszeríti magát, hogy talpra álljon és fusson tovább, ahogy csak bír. Bele a lombkoronák adta árnyjátékba, bele a távolságba, bele a vakvilágba. Addig és csakis addig, míg győzi szusszal. Gwenna számára nem szól többnek lenni farkasnak, mint élni és élni hagyni. Szabadnak lenni és fellélegezni.

A nap eléri a horizontot, fejet hajt neki és elhozza magával az éjszakát, a csendet, a sötétet. Gwenna a fák között trappol tappancsain, nem is törődve vele, ha bárki meglátja. (Különösebben sosem foglalkozik vele, amiből származott már problémája, de ugyan ki ne élvezné, ha izmos, rúnákkal agyontetovált férfiak és szemrevaló hölgyek vonszolják magukkal?!)
Ahogy kifárad, lelassulnak léptei és finoman, lágyan összecsuklik váza, hogy fájdalmas, forró és végleges változáson mehessen át minden végtagjában, minden csontjában, amikor visszaalakul emberré. Egy meztelen emberré. Mivel nem egy szégyellős személyiségről beszélünk, virgonckodva vetődik el az avartengerbe. Elnyújtózik. Beletemeti alakját, belesüllyed, hagyja, hogy ellepje a ropogós levélszőnyeg, beborítsa és átadja magát a természetnek. Pár percig elidőzik így, amikor végül felhúzva térdeit, átöleli őket és elücsörögni kezd, amíg a pillanat úgy kívánja tőle. Hosszas bámészkodás a semmibe. Lehetne ennél nyugisabb?
Gwenna számít rá, hogy bogarak másznak a loboncos fürtjei közé. Azzal is megbarátkozik, hogy a lába lassan hozzáizzad a fűszálakhoz, egyáltalán nem bánja. A problémát inkább a mögötte ácsorgó férfi okozza. Nem is igazán a férfi. Inkább az arckifejezése. Az ismeretlen alak tulajdonképpen annyira megadja magát a pillanatnak, hogy észre sem vehetné senki, hogy ott ácsorog -óriási kérdőjelekkel a feje fölött-, de Gwenna szeme sarkából kiszűri az alakot. Pimasz fejcsóválás, ajkainak szélei felfelé görbülnek.
- Mi a helyzet? - kérdezi, finoman jártatva lábfejeit, továbbra is ott üldögélve. A férfi lehetséges, hogy alaposabban megnézve inkább egy tizenéves -éppen- serdülő kölyök, aki máris a zsebében kotorászik, hogy feltöltse a látottakat valamelyik hírportálra. Egy jól elsütött kép és bárki elhiszi, hogy a srác világszenzáció, mert felfedezett egy nudista csajt, aki nimfának képzelte magát. A mondénoknál ez előfordul, természetes.
- Vársz egy picit? - nem igazgatja túl a leveleket, nem takar el semmit, amit illő volna. Helyette inkább hajzuhatagát dobja ellentétes irányba, hogy a srác felőli válla teljesen szabad legyen, s úgy hajthassa fejét térdeire, ráfektetve arcát - a fiú arcára persze nem költözik megértés, vagy boldogság, egyszerűen csak eltátott szájjal bólogat. Ezzel kifejezve, ő aztán vár akármire, amire egy meztelen, erdőlakó nő kéri. Igen dögös, ha valaki a srác nacijától kérdezné!
- Oké, mehet! Jelölésnek; helloárnyvadász. - széles vigyorral bök állával a fiú felé, aki már vakuzna is bele a sötétbe, de akkor a semmiből előbukkan egy termetes darab és egy laza mozdulattal vágja traccsra, millió darabra a készüléket. Gwenna felmorran, felhúzza piszének ható orrát, majd fintorogva figyeli a rászegeződő tekintet gazdáját.
- Sosem tanulsz. - csóválja a fejét a férfi alak, ami félre lökve a kölköt a nő felé indul. A nő nem mozdul, szemeit forgatja. Akkor kap karjába a férfi és vonszolni kezdi magával.
- Tönkre tetted a gyerek népszerűségét... - finoman csücsöríti ajkait a nő, ahogy hagyja magát a férfinak és teljes alakjával belesimul annak körvonalába. Nem enyhén kidomborítva mellkasát. Az izmosabbik csak csóválja a fejét, majd levetve kabátját betakarja vele a nőcit.
- Te meg nagyon gyorsan tárgyaláson találtad volna magad, úgyhogy inkább légy hálás... - nyögi a férfi, majd ahogy ráborítja a leplet, csak még erőszakosabban kezdi magával vonszolni a nőt. A nőt, aki a háta mögött már széles mosollyal követi...