2016. 03. 26., NY

A nap sugarait érzem bőrömön, korán van még, hiszen épp csak elmúlt hét óra, én pedig még pofátlanul az ágyban pihenek, a takaró csak a derekamat takarja el. Szeretem a koránkelést, bár ez jelenleg már túltesz ezen, máskor ilyenkor már az első kávén is túlesek, és indulásra készen állok.
Kivételes nap ez számomra, hiszen átléptem a negyedik ikszet ezen a szép napon. Lassítanom kellene, átgondolni az életemet. Az élet csak úgy rohan, nincs idő sosem az ilyenre, a munkám teljesen leköti minden figyelmemet. Kezdem úgy érezni magam, mint egy tipikus nagyvárosi nő, akinek a munkája a legfontosabb, és a család hiánya miatt nem esik kétségbe.
Apám éttermét pár éve vettem át, ám egy idő után a padlóra kerültem, - ekkor történt a bezárása is -, amikor az ex-férjem beadta a válási papírokat, és bejelentette, másik nőt szeret, aki nálam jóval fiatalabb. Micsoda klisé, akár csak egy szörnyű romantikus filmben. Félretéve a múltat, egészen remek volt az a nyolc év, amit együtt voltunk. Mindig át akartam élni, hogy egy gyermeket felnevelhetek, erre sosem került sor, leginkább amiatt, hogy a volt férjem így vetett véget a házasságnak.
Nagy nehezen kiszálltam az ágyból, és kimentem a hatalmas erkélyre, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a parkra és a távolabb lévő épülettömbökre. Szeretem a szép környezetet, a friss levegőt magamba szippantani ilyenkor. Ilyenkor sosem érdekelt, hogy mi történik, az sem, hogy mennyire durva dolgok történtek a nagyvilág egyes részein.
Nem bántam meg semmit sem, mindent ugyanígy tennék és ugyanezeket a döntéseket hoznám meg újra, ha újra kezdődne az életem.

***

"Néha kevés egy élet,
Néha elég egy perc
Ahhoz, hogy meghódítsd
Azt, akit majd a sírig ölelsz."

***

2017. június 24., NY

Az ujjamra tekintek, egy gyűrű csillog rajta. Menyasszony vagyok. Ez gyorsan történt, alig pár hónap alatt jutottunk el ide Ray-jel. Megkérte a kezem nemrégiben, én pedig igennel válaszoltam a feltett kérdésére. Sokak szerint ez elhamarkodott lépés volt, viszont a mi kapcsolatunk nem olyan, hogy "jöttünk, láttunk, egymásba estünk, összeházasodunk, örökre együtt". Mindketten elég idősek vagyunk ahhoz, hogy ne tiniszerelem árnyékolja be az életünket, amit érzünk egymás iránt, az sokkal szerteágazóbb egy szerelmi kapcsolatnál. Tisztelet, hűség, testi vonzalom, megértés mindkettőnk részéről, hogy valaki mellett legyünk, egy biztos pontra vágyunk az életünkben.
Ő vezeti jelenleg a Praetor Lupus-t, aminek én is a tagja vagyok. Szeretem segíteni, oktatni azokat, akik félnek és rettegnek attól, hogy ők nem emberek, hanem valami erősebb és hatalmasabb van a tulajdonukban. Nehéz ezt megemészteni, kezelni tudni kell, ebben segítek én nekik. Ray-jel nagyon jól együtt tudunk működni itt és üzlettársakként is. Az ismeretségünk nagyon régi, hiszen egykoron ugyanott töltöttük az egyetemi éveinket, csak más évfolyamban. Mondhatni ismerem őt jól, mindketten voltunk házasok már. Menekülni próbáltunk a magányunk és az elől, hogy a valódi érzéseinket felvállaljuk, bevalljuk őszintén? Ugyanazt látom benne, amit magamban... Szívünk másvalaki felé húz, de nem lépünk semmit sem. Hallgatunk, magunkba fojtjuk.
Négy hónappal ezelőtt megismertem egy fiatalabb férfit, aki rettentő módon küzdött az átváltozásaival, nem tudta, hogyan és miképp kezelje ezeket. Durva, agresszív volt, könnyen dühössé vált, rombolt... Én segíteni kezdtem neki, nem volt könnyű szót értenem vele, mégis az első perctől fogva Liam számomra különleges volt. Mindig alig vártam, hogy láthassam újból, és azt a két-három órát vele töltsem el. Kemény hónapok vannak mögöttünk, de már a cél közel van. Félek attól a pillanattól, félek az elválástól. Együtt fejlődtünk, a legrosszabb pillanatait is láttam. Ez hamarosan véget ér. Vagy talán nem? Ray-nek beajánlottam őt, hogy ő is taggá válhasson nemsokára.