Közel két hete hirdetnek egy lakást, nem messze az intézettől. Már jártam egyik éjszaka a házban és megtetszett. Tágas, négy szobája van és egy félszobája. A nappali egybe van nyitva a konyhával és a vendégszobával. A falak bentről kifelé világosodnak. A zárt hálószobában mélybordó falak vannak, míg a nappaliban már vajszínűek. A ház csakúgy mint belülről, kívülről is szép és elvarázsolja az érdeklődőket. Persze én átlátok mindenen, de ez a ház valóban gyönyörű. Ami azt illeti ez a ház az én házam már. Megvettem a múlthét végén. Be is laktam már mostanra és az intézetet immáron csak átjáró házként kezelem. Sosem voltam olyan árnyvadász aki szereti a szabályokat, vagy eltűri ha parancsolnak neki. A magam útját járom, de ez már így van közel nyolc éve. A szüleim Idrisbe költöztek, miután megkaptam életem első rúnáját és a többiekre bízták a további kiképzésemet. Talán gyávaságból, de az is lehet csak gond voltam nekik. A kiképzésem során is már jártam-keltem, de mióta elszabadultam, alig vagyok az akadémián. Nem foglalkoztat a dolog, a magam uraként ölöm azokat akiknek kijár a halál. Néha pedig elcsípek egy-egy alvilágit aki megpróbálta megszegni az egyezményt, számukra szintén egyet jelentek a pusztítással és a halállal.
Úgy hallottam gyilkosság ütötte fel a fejét és mindenképpen tudni akartam miféle gyilkosság. Nem volt nehéz kiderítenem, hogy egy vámpír van a háttérben. Az egyik helyszínen majdnem sikerült is elcsípnem, elég csöndes voltam. Azonban kiszúrt a vérem szaga miatt, ami nem bizonyult szerencsésnek. Szerencsére kisebb karcolással megúsztam, mert nem hagytam magamat még véletlenül sem megharapni. Az kéne még, hogy rákattanjak a cigi és a pia után a vámpírméregre is.
De közel sem voltam olyan szerencsés, ugyanis elkéstem, nem érkeztem időben és az áldozatát megölte mire engem megérzett. Ami pedig duplán fejfájást okoz, az Lydia Branwell. Korábban sosem láttam, csak hallottam róla, de most személyesen állt előttem. Nekem meg természetesen vér borította a fél arcomat és a kezeimet, révén, hogy megnéztem él-e még ez a szerencsétlen. Csak hogy ez nem volt ilyen egyszerű. - Megállj! A Klávé nevében! - Kiáltott felém én pedig azt sem tudtam, hogy pislogjak vagy tátsam a számat. Még hasonlóban sem volt dolgom és nem is bántam. - Félreérted a helyzetet, én a jókkal vagyok - Mondhatom az arckifejezése mindent elárul. Nem hisz nekem és akármit mondok, ebből már nem tudom magamat tisztázni, ahhoz több kéne. Mondjuk egy szemtanú – de kötve hinném, hogy az lenne.
Végtére hagytam magam, hogy elvigyen, mert tudtam ha valahol tisztázhatom még magamat, az a Klávé szeme előtt lesz. Így hát az egómon kárt téve végig vonszolt fél New Yorkon véres képpel. Az intézetben minden egyes árnyvadász megbámult úgy ahogy csak lehetett én meg úgy éreztem abban a szent pillanatban elégek. Éreztem a lángokat a fejem fölött. Az angyalra is! Ártatlan voltam. Nagy nehezen sikerült is kibeszélnem magam éppen ezért és elmondtam a szabadságomért cserébe, hogy ki volt az a vámpír. Viszont a szabadságom nem lehetett teljes, ugyanis „házi őrizetet” kaptam, és nem tehettem ki a lábamat a kapun. Mondhatom mennyire örültem, ugyanis előtte sem fogadtam szót, nem most akartam elkezdeni. De mint mindenből, ebből is próbáltam kihozni a legjobbakat. Bevallom nem volt szép dolog, de flörtöltem Lydiaval, hátha elintéz nekem valamit és elmehetek. Már az ágyam is hiányzott, a kényelmes házammal együtt. Vajon egyszer haza mehetek? Vagy örökre itt ragadtam az intézetben?