Makulátlan lakás, szép virágok az asztalon, gyertyafény, finom étel a sütőben - azaz megvan minden, ami ahhoz kell, hogy ez az este is a tökéletesség jegyében teljen. Pár napja próbáljuk összeegyeztetni a találkozót, mára végre sikerült is, ennek következtében pedig egész álló nap a lakást csinosítgattam. Gondosan kiválasztottam mindent, még főztem is, így panaszra semmi oka nem lehet az én Szépségemnek. Gyönyörű, bordó, testhez simuló, feszes ruha van rajtam, a hajam beszárítva omlik a vállaimra, a sminkemen egy aprót még igazítok, de egyébiránt semmihez sem kell már hozzá nyúlnom. Minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy a látszat ma este tényleg semmilyen kivetni valót ne hagyjon maga után. A hangulatról pedig majd mi gondoskodunk.
Izgatottan vártam, mikor érkezik Elly, mert habár a sárga földig leittam magam első találkozásunkkor, azért a fő mozzanatokra emlékeztem. Persze ő erről mit sem tudott, hisz azóta nem igazán került szóba az az ominózus este s hogy mik is történtek akkor kettőnk között. Bár... amik történtek, azokat nem hiszem, hogy el lehetne felejteni. Egyáltalán lehet valaki olyan részeg, hogy nem emlékszik ennyire fontos dolgokra? Komolyan? Ne már.
Ijedten összerezzentem, a szívem pedig a torkomban kezdett őrjítő dobogásba, amikor kopogtattak az ajtómon. Pillanatok alatt átsiklottam a kis teren, hogy minél előbb ki is nyithassam azt és végre Elly-vel lehessek. Amint megláttam, széles, boldog mosoly terült szét az arcomon és rögtön beljebb és invitáltam őt szerény kis lakásomba. Öleléssel köszöntöttem, de csupán azért, mert a világért se akartam volna hirtelen letámadni, sem pedig ráerőltetni magamat. Ahhoz túl mély érzelmeket tápláltam iránta, hogy veszélyeztetni mertem volna a még kicsit instabil lábakon álló kapcsolatunkat. Már ha szabad ezt kapcsolatnak nevezni. Az már biztos, hogy megegyeztünk abban, lassan haladunk... csak hát, nehéz ezt betartani, amikor valaki a puszta jelenlétével is ilyen mértékig vonz magához. Nem csak a tekintetet, hanem fizikailag is. Nehezen tudsz távol maradni tőle - pedig az én aprócska lakásomban távolságok valójában nem is léteznek. A nappali egyben hálószoba is, ahogy az étkező is a konyhában található. Egyedül a fürdőszoba érdemelt külön helyiséget, de nekem megfelelő volt ez a hely.
Tekintetem végigkövette Elly-t, mosolyogva fürkésztem, mit szól majd az otthonomhoz. Vörös tincsei megbabonáztak, kénytelen voltam rögvest leülni a kanapéra, máskülönben attól tartottam, elájulok.
Ahogy felém fordult, kíváncsian pillantott le rám. Nem akartam in medias res módon belevágni a dolgok kellős közepébe, de muszáj volt.
- Elly... biztos vagy abban, hogy ez jó ötlet? Mármint... mi ketten. - Sajnos túl hamar túl mély és valós érzéseket tápláltam iránta, ezért ha ő nem gondolta komolyan a párosunkat, akkor még azelőtt kellene véget vetnünk ennek az akárminek, mielőtt végérvényesen magába bolondítana.
De ugye komolyan gondolta? Ugye nem fog visszautasítani?
Rettegve vártam a válaszára, újra a világ legsebezhetőbb embereként érezve magamat. Mindennél jobban utáltam a bizonytalanságot, ez a pár másodperces néma csönd, ami pedig közénk ereszkedett, egyenesen kiborított.
Titkon abban reménykedtem, hogy beismeri, én is sokat jelentek a számára, hogy nekünk, kettőnknek tényleg van esélye egy boldog, közös életre. Tudom, korai volt még ezt firtatni, de már így is sokkal jobban belebonyolódtam ebbe, mint kellett volna. Ha pedig ő is ellökne magától, ahogy a családom is tette... azt nem hiszem, hogy túl tudnám élni. Sőt. Biztosra veszem, hogy abba belehalnék.