"Istenfélő, jámbor és végtelenül erős asszony volt. Én pedig az ő szeme fénye voltam. Sosem riasztották meg a vörös szemeim, sem a képességem, ami néha-néha megmutatkozott, egy igazi csodának gondolt. Szeretetben nevelt, elzárva a külvilág elől, az otthonunkban, amit sosem hagyhattam el, mert tudta, az emberek nem fogadtak volna el. Később ez a szeretet lett a veszte is. Amikor a Salemi boszorkányüldözéses hisztéria kitört, ő is a boszorkánysággal vádolt nők között szerepelt. Felakasztották."

Mindenkinek ezt mesélem rólad, ha az anyámról kérdeznek. Arról a nőről áradozok, akinek én ismertelek. Ám ez a mese nem egészen pontos. Eleinte azt hittem csak azért, mert azt nem szoktam mások orrára kötni, hogy az én kezem is benne volt a halálodban. De most, hogy újra láttalak, erős a gyanúm, hogy sosem ismertelek igazán...

Az igazság, hogy nagyon sok mindent nem tudtam és nem is tudok rólad. Kezdve azzal, hogy látó voltál, pontosan tudtad, hogy milyen az árnyvilág és vonzódtál hozzá. Rajongója voltál a démonoknak és boszorkánymestereknek, akik némi fizetségért cserébe, örömmel ajándékoztak neked pár napig tartó képességeket, amiket önön céljaidra használhattál. S ahogy idősödtél, egyre többet akartál belőle. Ez addig fajult, hogy végül önként és dalolva bújtál ágyba az utadba kerülő démonokkal abban a reményben, hogy gyereked születhet valamelyiktől. (Így már értem, miért tartottál engem annyira csodálatosnak! ) 
Lám sikerrel jártál, és az érkezésemtől nem is lehettél volna boldogabb. Kellettem neked, mert abban reménykedtél, hogy talán majd az én erőmből is csurran-cseppen valami a számodra. Elkezdted gyakorolni a boszorkánymester praktikákat, már azt a részét, amihez nem volt szükség különösebben mágiára, ha kellett is, azt megszerezted tőlem. Kihasználtál, pedig a szereteted sosem volt hamis az irányomba, ám a fanatizmusod az alvilágiak iránt ennél erősebb volt, már-már beteges. Nem is értem, hogy nem láttam én ezt benned. Túlságosan is elvakultan szerettelek azt hiszem.
Talán ez volt az oka annak is, hogy sosem zavart az, hogy elzárva tartottál a külvilágtól, elrejtettél a (mondén) vendégeid elől, hogy csak akkor vittél ki a szabadba, amikor már egy lélek sem volt az utcákon.
Most biztos az jár a fejedben, hogy akkor, mégis, miért vagyok én a felelős a halálodért?
Azért, mert egy öt éves kislány dühénél nincs pusztítóbb dolog a világon...
Amikor a boszorkányüldözések megkezdődtek Salemben, hirtelen megváltoztál. Tudtad, hogy veszélyben voltunk mindketten és túl messzire mentél abban, hogy elrejts engem, meg a boszorkánykodás nyomait a világ szeme elől. Láncra vertél és a pincében tartottál fogva, volt, hogy napokra megfeledkezve rólam. Természetesen nekem fogalmam sem volt, hogy miért teszed ezt, amikor én sosem csináltam semmi rosszat. Kétségbeesett voltam és mérges, a lelkemben pusztító lángokkal égett a harag, melynek füstje teljesen beborította az elmémet. Azt akartam, hogy megbánd, hogy ezt tetted velem. És ezért tettem én azt, amit.
Már nem emlékszem, hogyan szabadultam ki a fogságból, vagy hogyan jutottam el a bíró házához - biztosan emlékeztem rá onnan, hogy egy éjszakai sétánk alkalmával megmutattad a legszebb házat a városban - csak arra, hogy a bíró lányának fülébe suttogom bűvös szavaim, arra kérve, nevezzen téged boszorkánynak, az apja jelenlétében.
Ugyan a boszorkányüldözésekről fogalmam sem volt, azt tudtam, hogy az emberek roppant babonásak és félnek mindentől, amit nem ismernek. Akkor még nem tudtam, hogy mi fog veled emiatt történni. Csak azt, hogy rossz dolog. Én pedig akkor kimondottan ezt akartam. Éppen ezért néztem végig, első sorból, mosolyogva az akasztásodat. Akkor szembesültem életemben először a halállal. Amikor pedig rájöttem, hogy te már soha többé nem ébredsz fel, azt kívántam bár visszacsinálhatnám az egészet. De már késő volt.
Legalábbis, ezt hittem.

Most mégis itt vagy. Igaz, most már nem egy egyszerű látó vagy, hanem ennél sokkal hatalmasabb. Démon lett belőled, aminek valószínűleg te rettentően örülsz. Talán még egy kis hálát is érzel, amiért akasztásra küldtelek, mert így 300 évnyi sínylődés után a pokolban, végre újra a földön járhatsz. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem is akarod megkeseríteni bosszúból az életemet.  
Hát gyere anya! Azt hiszem, lassan itt az ideje egy jó nagy anya-lánya balhénak, ami egy családban sem maradhat el!

//Mint azt feljebb írtam, a pb szabadon választható, bár az nem lenne nagy hátrány, ha egy kicsit hasonlítana a lánykámhoz.
Ennél jobban nem szeretném meghatározni a karakter múltját, az, hogy milyen családba született, mi lett velük, hogy mi történt vele a pokolban, mit művel most a földön (azon kívül, hogy a lányát terrorizálja  :aww: ) és milyen a mostani személyisége, azt teljesen a megalkotóra bíznám, azt szeretném, ha a leendő user teljesen magáénak érezné a karaktert. :*.*:
Bármi kérdés, óhaj, sóhaj akad, pb-ben zaklatni ér!
Nagyon, de nagyon várom őt!