1551-ben Gozo szigete

Békében éltünk. Anyám, és apám termesztette, ahogyan én is. Mindig dolgos lány voltam, és soha nem ellenkeztem. Boldogok voltunk, egészen addig a napig.
Azon a napom 5000 nőt, és férfit valamint gyerekeket hurcoltak el, és kényszerített rabszolgaságra, és térdre az oszmán nép. Anyám egyiptomi volt, még apám európai, így én nagy kincsnek számítottam a törökök kezében, hiszen meseszép voltam, halvány sötét bőröm és fekete hajam, felkeltette a katonánk figyelmét, és már tudták, hogy engem a szultánnak szánnak. Még hozzá a hatalmas I. Szulejmán szultánnak. Félelem át járta a testem és csak remegtem, ahogyan meghallottam kinek is visznek, és mi is leszek. Hürrem szultána, híre a mi falukba is eljutott, hogy gyönyörű és kegyetlen.
A hajóút, hosszú volt, és volt, hogy sokan meghaltak. A legszebb lányokat külön tartották, étellel, itallal ellátták őket, és óvták a betegségektől, mint ahogyan engem is, de azok, akik lent voltak kegyetlen körülmények között töltötték az idejük nagy részét. Sokukat a cápáknak adták, így a hajó mellett mindig láthattál egy két ilyen veszélyes állatot. Folyamatos török szavak hallgatásában megtanultam én is pár mondatot, a nyelven, hogy legalább megértessem magamat.
Volt lány, aki örült neki, hogy ilyen esélyt kapott, de voltak, kik napokig csak zokogtak. És én hova tartoztam? Csak meredtem némán magam elé, és reméltem felébredek, és álom lesz minden, ami velem történik.
Mikor megérkeztünk titokban szállítottak a palotába, és durván levetették, és elégették régi ruháinkat. Mezítelenül álltam sok nő előtt, és már nem a félelem, hanem a düh járta át a testemet. Tudtam, ha lesz alkalmam megbosszulom a gyalázatot. Neylan nevet kaptam, ami ha tetszett, ha nem meg kellett szeretnem, és hallgatnom kellett rá. Ugyan nem üthettem meg úgy, hogy megmaradjon a testemen, de voltak módszereik, amik segítségével az ütések nem mutatkoztak. Szó nélkül tűrtem, és alig beszéltem, figyeltem csendben. Mosoly az arcomon nem volt, így nem sok esélyt jósoltak nekem.

Mikor először háltam együtt az uralkodóval féltem, és undorodtam, hiszen egy öreg apám kora beli férfi vette el azt, ami egy nőnek fontos még ezen a világon, a szüzességét. Az uralkodó nem mutatott irányomban nagy érdeklődést, de a szultána igen, hiszen szépségem őt is megragadta, folyton arra kért, hogy legyek vele, és szolgáljam őt. Nem ellenkeztem.  Minden éjjel, mikro nem láttak sírtam, és csak sírtam.


1555, Oszmán Birodalom

Elértem a 25 évemet, és még szolgálója voltam a szultánnak, és néhányszor ágyasa is. Azóta sem láttak mosolyt az arcomon, csak a megvetést, és a gyűlöletet. Egy nő érkezett a palotába, gyönyörű bőre volt, és igéző szemei. Még a nők is irigyelve bámulták őt, de soha nem mutatkozott nappal, ara fogta, hogy ők Erdélyben nappal soha nem aktívak, csupán éjjel, furcsálltam, de nem faggatóztam soha sem. Mellé osztottak be szolgálónak.
Egy éjjel, amikor meglátogattam, akkor minden véres volt, nem faggathattam, hiszen én magam fajta szolgáló a csendet részesítettem előnyben. De a nő érdeklődött utánam, és egyik éjjelen magáévá tett, ami bűn volt, hiszen a szultán ágyasait senki nem érinthette.
Soha nem éreztem még ilyet, életemben először voltam a gyönyör kapujában, és érintett meg valaki. A csókjai égtek, és folyton rá gondoltam. A neve Adel volt. Egyik este megmutatta valódi énjét, és a nyakamból kezdett táplálkozni, azt is, ahogyan a szexet élveztem, és olyan akartam lenni, mint ő.

Elmesélte, hogy 1444ben lett vámpír, akkor hallottam először erről, hogy létezik ilyen. Ő volt az egyike azoknak, kik elsőként lettek vámpírok, az éjszaka gyermekei. Elmondta, hogy egy démon Hecate változtatta azzá, és elmondta azt is, ha vele akarok maradni örökre, csak kérnem kell és megteszi. Szerelmes voltam, így nem tettem mást, mint igent mondtam. Félt, hogy nem leszek elég erős, hogy kiássam magamat, hiszen soha egy szót sem szóltam, de a benne forró düh végül sikerrel járt, és azzá váltam, aki most vagyok.

Sorra végeztem azokkal, akik megszégyenítettek engem, és vérengzést tartottam a palotában, így Adel elhagyott, és magamra hagyott a nagyvilágban. Egyedül kellett megtanulnom, hogy hogyan uraljam magam, hogy miképpen öljek, vagy táplálkozzak állatokból, mindent magamnak kellett megtanulni, 487 éve vagyok egyedül, és nem akarok hallani sem a vámpírokról, akik hívnak a klánjaikban. Nem tudom, hogyan működnek a dolgok fogassék között, csak a sajátom tudom, és a nagy magányom talán egyszer majd véges lesz.