A poharat úgy forgatom ujjaim között, mintha nem áttetsző folyadék lenne benne, hanem valami opálos, titkokat rejtő nedű. Kedvtelve nézem a löttyön keresztül hullámzóvá váló vonásait, miközben az asztal alatt szemtelenül átteszem az egyik lábamat az ő székére, éppen a combjai közé.
- Szóval azt mondod, hogy tetszenek neked a félvér csajok? - teszem fel a kérdést dorombolón.
- Leginkább az ázsiaiak, hogyha a fele vérükről van szó. A mulattokat annyira nem kedvelem, cseppet sem izgalmasak.
- Hát persze. Meg tudom érteni. - hümmögök, s cipőm orrával szemtelenül megpiszkálom legnemesebb kincseit. Élvezem, hogy húzhatom, még akkor is, hogyha túl egyszerű ez az egész játék. Már akkor tudtam, hogy az enyém lesz, amikor leültem vele szemben. Olyan még nem volt, hogy ne kaptam volna meg valakit, akit kinéztem magamnak. Ebben éppen olyan vagyok, mint az anyám.
- És mi olyan kedvedre való az ázsiaiakban? - forszírozom két korty vodka között. Őszinte érdeklődést tettetek, elnyomva az éledő unalmamat. Nem beszélgetni jöttem, de nem vagyok barbár. Tudom, hogy megy ez. Nem akarom, hogy nyíltan ribancnak bélyegezzenek.
- Manapság agyonsztárolják őket, a csapból is a Kpop és az Idolok folynak, így hát én sem tudtam elkerülni. S meg kellett állapítsam, hogy kezdem érteni a hisztéria okát. Van bennetek valami nagyon különleges. Mesélsz nekem a családodról?
Majdnem kicsúszik a számon, hogy majd ha fagy, de még épp idejében visszafogom magam és inkább kihörpintem poharamból az utolsó korty italt. Felkelve a helyemről mögé sétálok, vállain megtámaszkodva hajolok füléhez, hogy cimpájára leheljem a válaszom: - Egy történetmorzsa plusz, egy ruhadarab mínusz. Tudok is egy jó helyet. - kacsintok, s ezzel ujjai közé fonom sajátjaim, hogy a hotel bárjából a szobámba vezessem. Vízszintesen egyébként is könnyebb - nem, nem könnyebb inkább csak kellemesebb - hazugságokkal traktáljam őt. Az - vélt - igazsághoz egyáltalán semmi, de semmi köze sincs.
- Anyám Olaszországban született, diplomatagyerekként. Dzseki. Egyke volt, diplomata anyja egyedül nevelte, elkényeztette és mindent megadott neki, amit csak pénzen meg tudott venni. A legjobb iskolába járatta, taníttatta, ruházta, de nem szerette, legalábbis nem úgy, ahogy arra anyám vágyott volna. Jobb cipő. Anyám tizenhét volt, amikor az anyja úgy döntött, hogy leveszi róla a kezét, mert túl balhés volt neki és túlzottan hasonlított rá. Bal cipő. Attól kezdve anyám a maga lábán állt, táncosnő és örömlány volt kedvtelésből és ezen felül az internet lett a bizalmasa. Zoknik, együtt. Szemtelenül jó volt abban, amit csinált, élvezte azt, hogy hatalma van, s már akkoriban rájött, hogy a világon mindent megkaphat, amit csak megkíván. Farmer. Apám volt az első és egyetlen olyan, akit nem kapott meg azonnal és ez vitte rá arra, hogy örök hűséget esküdjön neki. Póló. Apám egyébként angol származású volt, de Amerikában találkozott az anyámmal. Cseppet sem tetszett neki a stílusa, az életvitele és egyáltalán semmi benne, de mégis hagyta magát behálózni a maga módján. Alsónadrág. Összeházasodtak és megszülettem én. Szép történet, nem igaz? A legszebb az egészben, hogy a házasságuk sok, vad szexbe torkolló veszekedésből állt épp a különbözőségeik miatt. Esetleg kipróbálhatnánk, hogy mennyiben hasonlítunk rájuk, nem gondolod?