Nem ismerem ezt a tündért. Nem tudom, mi az, amivel tisztában van és mi új még számára. A királynő nemrég nevezte ki, így nyilván nem elvárható még tőle, hogy tisztában legyen minden szabállyal, amelyet lovagként követnie kell. És én valljuk be, nagyon is végén vagyok annak a listának, amely az udvar tagjainak kiváltságait ecseteli. Soha nem akartam előtérbe kerülni, de nem tudok kimaradni sem. Ez az én átkom. Onnantól vesznek körbe a kíváncsi tekintetek, hogy megérkeztem. Az elveszett tündér, akit összetörve testileg és lelkileg hoztak át, mégis utánozhatatlanul gyönyörű a zenéje. Sokáig nem is tudták, hogy más vagyok, mint egy báb, mert nem tudtam kitörni az érzéketlenség gödréből. Végül mégis sikerült, az állatokkal, és azóta minden kegyet, amelyet a királynő nekem szánt, arra használtam fel, hogy biztossá tegyem a törékeny alapot, amelyen maradhatok. Rajtam kívül senki nem bánthatja az állataimat, a saját kertembe csak az léphet be, akit én hívok meg, és amikor nem kívánja meg az uralkodó, nem kell megjelennem az udvari eseményeken. A dolgok felét, amelyet a tündérek imádnak, undorítónak találom. Szeretik az illatokat keverni, de és a füstölő láttán is lesápadok. Soha nem ékesítem magamat virágokkal, erősen sminkelem ki a szemeimet, hogy kiugró legyen. Soha, semmilyen körülmények között nem érintek meg másik emberszerű lényt. És persze eleve nehezen mozgok. Minél fáradtabb vagyok, annál jobban sántítok. A legtöbbször nem azért ülök teljesen egyenes háttal a székemen órákig, mert ez jó, hanem csak el akarom kerülni a kéretlen figyelmet. Pletykák tucatjai keringenek róla, egy része igaz, egy része teljes kitaláció. És én nem beszélek...
A lovag ugyan nem kérdez, de attól még hozzám hasonlóan jól érzékelteti, mit szeretne. Tudni, ki és mi a kutya, miért hordom én magammal és miért ennyire ennek a világnak a része. Az állataim egy részét azért képeztem ki, hogy alkalmazkodjanak a korlátaimhoz. A többit csak viselkedni tanítottam meg. És mindig van néhány, amelyek egy nemesebb cél miatt kerülnek hozzám. Elvégre nekem végtelen időm van ilyesmire, és másnál ez életmentő lehet. Minimum élet javító. Mint a lovaim. Magamtól nem jutnék fel a hátukra, de ők megtanultak lefeküdni és most már nem korlátoz a lábam abban, hogy élvezhessem a természetet egy ideig...
- Az állataim mindig velem vannak és elvárom tőlük, hogy tudjanak viselkedni bármilyen helyzetben... Ebben mégis igaza van, őt nem saját magamnak tanítom. Jerry feladata segíteni lesz valakit az otthona elhagyásában. Képes kiszagolni előre bizonyos rohamokat és figyelmeztetni rá a gazdáját - oké, igazából erre minden kutya képes, amelyiknek van orra, de csak a legokosabb és legfelkészültebb példányok képesek rá, hogy ezt megtanulják kezelni is. Neki nem szórakoztató szerepet szántak gyermekek mellett, hanem kemény munkát, hosszú évekig. Negyed óránként vissza kell térnie legkésőbb a gazdájához, megszaglásznia és azonnal jelezni, ha bármilyen változást érzékel, mert az egyben azt is jelenti, hogy valakinek a cukorszintje megváltozott. És igen, így mindenhova mennie kell a gazdájával, többek között zsúfolt és sötét helyekre is. Meg büdösekre. Igaz, az a kiképzés egy későbbi részében kerül csak sorra, hogy addig gyakoroljunk, amíg az istállóban a lótrágya mellett is pontosan érzékeljen minden mást. Ha sikerül, szúrások ezreitől ment meg valakit, akinek ellenkező esetben vércukor mérő készülékkel kellene élnie. Milyen furcsa. A modern technika korában is az egyik legnépszerűbb választás az állat. A várólisták pedig hosszúak.
- Nem tudtam megtanulni az udvar és etikett szabályait, így igyekszem kivonni magamat belőle. Az állatok ösztönlények, sokkal könnyebb megértenem őket - na, így lehet szépen körülírni, hogy egyszer is éppen elég volt az intrikából és másodszorra már olyan társaságot kérek magamnak, amely őszinte. Tényleg, minden hátsó szándék, alakoskodás nélkül. Ők nem tudnak nekem hazudni, a füllentéseiket könnyű felismerni. Mellé pedig a szeretetüknek nincs ára és nem követelnek tőlem cserébe semmit. Nekik csak én vagyok, és a legkisebb hangulat változásomat is észre veszik, reagálnak rá. Amikor félek, hozzám bújnak, ha szomorú vagyok, egymást kergetik körbe a kertben, hogy felvidítsanak. Még a macskáim is, akik alapvetően nem víz kedvelő lények, képesek beleugrálni a patakba, ha az segít nekem. Nem egyet veszítettem el már öregség miatt és nem egy áldozta fel magát az én védelmemben. A többiek pedig még jobban összetartanak. A tündérek is kegyetlen lények, nekem pedig egy élet is elég volt ilyen környezetben, hogy tudjam, nem bírom ki. Még mindig él bennem az emléke annak, amikor a barátaim és "nővéreim" mérgeztek meg féltékenységből és hatalomvágyból. A tökéletes udvariasság megy, de a féligazságok sora? Inkább a csendet választom. Meg a zenét, annak határaival együtt.
- Van valami ennek a lánynak a hangjában, egy második hullám, aláfestés. Ezzel születni kell, nem tanulható - suttogom lehunyt szemmel, ahogy próbálom elkapni a dallamban azt a kis hangot. Nekem is van részem benne, ezért énekeltettek gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettem. Akik rendelkeznek vele, egyszerre szerencsések és átkozottak. A hang gyönyörű, már-már angyali, mégsem lehet vele befutni, mert túl gyenge egy opera énekesnek és túl nehézkes a modern zenéhez. Mégis, egyfajta nyugalmat hoz a lelkekre. Nekem legalábbis. Mintha a kígyóbűvölő és a fuvola. Csak itt én vagyok a kígyó. Hát, a lábaim majdnem csak pont annyira használhatóak, mint az övéi...

Klasszikus. Ma a legtöbben így hívják Ray-t, a számait és magát a jazz irányzatot is. Tényleg elég régi, ha azt vesszük, mikor jelent meg, de számomra sokszor inkább csak olyan, mintha alig lenne kora. Az én zenei ízlésem megrekedt, amikor véget ért a Rock&Roll korszak. Az azóta népszerű irányzatokat, mint a pop, reggea, hip hip és társai számomra túlságosan felgyorsultak, vagy nem követelnek elég zenei tudást. Persze mindig vannak kivételek, még ma is népszerűek a zongora darabok, a country a maga módján szórakoztató tud lenni és ez itt New York. Gyakorlatilag minden este van legalább két-három klub a városban, ahol élő zenével szórakoztatnak és még a stílust is meg lehet választani. A kérdés az, hogy miért érdemes kimozdulnom a komfort zónámból. Ray Charles és korának zenéje egy arany torkú énekesnő előadásában kifejezetten vonzó számomra. Mint egy frissítő szellő a nyári hőségben. Mivel jóval a kezdés előtt érkeztem, van időm felmérni a közönséget is, kiszűrni az esetleges alvilágiakat és megigazítani a hajamat, hogy még véletlenül se villanjon ki a fülem. Hihetetlenül jól el tudom magamat adni embernek, hála a magasságomnak és a ruháimnak. A legtöbben egy tündért arisztokratikusnak, átlag feletti centikkel megáldottként ismernek, én pedig sokkal apróbb és babásabb vagyok ennél. A gótikus és viktoriánus stílus pedig nem gyakori azok között, akik Tündérföldén élnek és a természetet kedvelik. Nekem sincs ugyan bajom a számtalan kelmével, ékszernek is beillő ruhacsatokkal, de az emberi világban sokkal könnyebb elvegyülni másként és látványosan kiskorúnak tűnhetek ezzel a csupa fekete, csupa fátyol rétegből álló ruházattal.
A lámpákat hamarosan leoltják, csak annyi világítás marad, amely az asztalokat és a bárpultot teszi láthatóvá a színpadon kívül, majd felcsendülnek az első akkordok. Csodálatos, mámorítóan dallamos, szinte már magába szippant az erő és a ritmus, amely átjárja a helyet. A kutyámat az asztal alá irányítom, ahol nem esik át benne valamelyik figyelmetlen látogató, majd a tekintetemet is a nőre meg a zenészekre szegezem. Olyan könnyedén, szinte már játékosan pengetik a húrokat, érintik a klaviatúrát, én pedig jól tudom, hogy az ilyen kecsességhez évek gyakorlata kell. Mindegyikük alighanem gyermek kora óta csinálja ezt. Leszámítva a lányt. Ő fiatal. Igazi, született tehetség, akinek még a zenei érzék is megadatott. Jó néhányan lehetnek azon a véleményen, hogy elpazarolja ezzel a kis koncerttel. Pedig pont ez a szép benne, a népszerűség tönkre tenné az egyéni kisugárzását, besorolná a többi közönség szórakoztató művész közé. Megvan az oka, hogy Taylor Swift vagy Madonna akaratlanul is hasonlít. Mert épp ez népszerű...
A székem megnyikordul, Jerry nyugtalankodva elkezdi rázni a fejét, de mielőtt oda fordulhatnék hozzá a fülem mellett felcsendül egy igencsak rideg és számító hang. A szívverésem azonnal felgyorsul, érzem, amint arcom elsápad az egyébként sem túl pigmentált smink alatt és egy valami fut át csak az agyamon: vészjelzés. Túl közel van a tündér. Túl férfias. Túlságosan is könnyedén férhet hozzám. És hogy a fenébe került a hátam mögé?
Pánik uralkodik el rajtam, hullámokban jön, figyelmeztet rá, hogy hátul vagyok, sötétben és szól a hangos zene. Akkor sem hallaná meg senki a kiáltásomat, ha megpróbálkoznék vele. És az egyetlen kutyám Jerry, akinek a kiképzés részeként hónapok óta tilos bármit is megharapnia. Az összes ösztönöm azt akarja, hogy védekezzem. Mégsem tudom. Az első ösztön a menekülés lenne, amire nem vagyok képes. A lábaim sérültek. Ha felugranék, el sem bírnák hirtelen a súlyomat. Nem tudok összehúzódni sem. Nincs elég hely az asztal és a szék között. Beszorultam. A pánik pedig kezd eluralkodni minden gondolatom felett. Hiába tudom, hogy nem jó, ha engedek neki...
Mielőtt még túlságosan gyorsan és sokáig kapkodnám a levegőt a férfi megkönyörül rajtam és odébb lép. Immáron a látókörömben van és hamarosan lesz egy asztalnyi távolság köztünk. Nem túl sok, de az egy méternyi saját teremtől nincs messze. És így végre láthatom az arcát is. Lassan, óvatosan pillantok fel, miközben van időm rendezni a gondolataimat is. Pillanatok alatt még a félhomályban is felismerem. Uldreiyn lovag, a királynő legújabb fő kísérője Meliorn sajnálaton végzete után. Újabb alak, aki valószínűleg nem igazán kedvel és nehezen értheti meg, miért vonzódik az úrnője egy törött szárnyú énekes madárhoz. Ez a hozzáállás az egyik oka, hogy a legkisebb kutyáim a maguk módján annyira védelmezőek. Jerry pedig nagyon zavarban van, mert neki tilos közbeavatkozni, pedig attól a pillanattól szeretne, hogy megérezte rajtam a félelem első jeleit.
- Szép estét kívánok, Uldreiyn lovag! A szék szabad és senkit nem mernék megfosztani ilyen gyönyörű zene élvezetétől - a hangom csendes, csak arra elég, hogy ő érthesse a szavakat és nem harsongja túl a hölgyet vagy a kísérő zenészeket. Közben a kezemet is kinyújtom a szemben lévő szék felé, egyértelműen jelezve, hogy ennek ellenére én jobban örülnék, ha azt választaná, ami az asztal túl oldalán van, nem pedig a mellettem lévőt. Az asztal így sem nagy, négy foglalt székkel kellemetlenlenül zsúfolt tud lenni, márpedig az nem titok, hogy nem viselem jól a fizikai közelséget egy férfitól. Neki még a jelenlétét sem, de nincs jogom elutasítani. Leszámítva, ha bunda borítja, négy lábon jár és nincs egy emberi porcikája sem. - Kérem egy pillanatra bocsásson meg... Minden rendben, tedd a dolgod! - fordulok az asztal alatt ülő kutya felé, az orrához tartom a kezemet, hogy meg tudjon szaglászni, majd igazítok kicsit a vizes tálján is, hogy ne rúgja fel véletlenül a kéretlen társaságom. Jerry kiképzés alatt álló kutya, ennie munka közben tilos, de vízre nyilván valóan szüksége van, mint mindenki másnak. És nem viccből van az a vörös figyelmeztető hám rajta. Amit, ha jól látom, valaki megmozdított, ahogy a bundáját is felborzolta. Jaj, ne! - Elnézést, de meg kell kérnem, hogy ne érjen az állathoz. Több hónapnyi munkám menne kárba vele. Biztosítom róla, hogy nem fogja semmilyen módon zavarni vagy akadályozni - oké, ő ugyan még kiképzés alatt áll, de attól még tudja, mit kell tennie. Volt már zsúfolt helyen, ahol egyértelműen a legjobb az volt, ha az asztal alatt fekve várta végig a programot, a zene és a sötét sem újdonság, a póráza pedig úgy van kialakítva, hogy hozzá legyen  kötve a kezemhez és a rövidsége ellenére így se akadályozzon a napi elfoglaltságokban.

//nem probléma, üdv itt, zenerajongó

Alapvetően nem vagyok oda az emberekért, azon belül is a férfiakért. Nem sokat éltem a világukban, de eleget láttam belőlük ahhoz, hogy ne akarjak kapcsolatba kerülni velük. Meg úgy semelyik férfival sem, akinek van fogalma a szex szó jelentéséről. A gyermekek jöhetnek, az ő ártatlan közeledésüket egészen kellemesen kezelem, amíg nem az ölelgetős fajta tagjai, de ezen kívül? Ha nem muszáj, nem megyek felnőtt hímek közelébe fajtól függetlenül és kétszer is meggondolom, hogy van-e értelme kimozdulnom a biztonságos odúmból tündérföldén. Hogy ez beteges? Meglehet, mert tényleg pszichológiai esettanulmány vagyok a javából. A legtöbben képesek túltenni magukat a traumákon és tovább lépni, ebben pedig nagy ösztönző erő egy új kapcsolat. Én éppen a kapcsolatoktól rettegek és a napom minden percében emlékeztet a testem rá, hogy mit éltem át. Vannak dolgok, amelyekből még egy tündér sem tud felépülni és nekem kijutott ilyen sérülésből elég alaposan ahhoz, hogy tényleg kétszer is meggondoljam a legkisebb sétát is. Tényleges sétánál biztosan, ha elég hosszú és sötét a szoknyám, akkor azon kívül nem esik nehezemre némi lebegéssel növelni a távot, amelyet meg tudok tenni az állataim miatt. A kutyáim egy része imád futni és egy rét, ahol zavartalanul fedezhetnek fel szagokat, állatokat és kergetőzhetnek egymással, számukra maga a menyország.
Számomra a kikapcsolódást a zene jelenti. Minden klasszikusabb fajtáját szívesen hallgatom, szívesen gyakorlok jó néhány hangszeren is, mégis, zavartalanul figyelni az ifjú tehetségeket az igazi lehetőség, amely ki tud csalogatni az odúmból. És a tény, hogy a kiképzés alatt álló és azt befejező vörös keresztes segítő kutyákat még egy pubból sem tiltják ki. Egy kutyámra pedig illik ez a leírás, így nem egyedül, hanem egy golden retriever hímmel, Jerry-vel a lábam mellett foglaltam helyett jó fél órával a koncert előtt az egyik hátsó sarokban. Nem a legjobb rálátás, de nekem a hang a fontos, nem a kép. Egy limonádéval az asztalon és viszonylag emberi kinézettel nem nehéz elvegyülni. Csak egy-két nő téved felém, ők is csak a fodrászom számát szeretnék megkapni, de el kell őket keserítenem. Nekem a természet adott ilyen világos hajat és a szemöldökömet direkt sötétítettem. Ahogy használtam a régi korokat idéző fekete festéket is a kék íriszeim kiemelésére, valamint némi rózsaszínt, hogy lágyítsa az összhatást és adjon egy kis keleties hangulatot az egésznek. Lehet, hogy a módszereiket egy életre meggyűlöltem, de Kínában már pár évszázada is gyönyörűen tudtak sminkelni, ha azon múlt. És kedvelték az arany ékszereket, amely az egyik fő oka, hogy én szinte soha nem hordok, helyette ezüstöt, platinát és más fémeket választok. Bármit, ami nem sárga. Mindegy, a koncert hamarosan kezdődik. Ha minden igaz, egy örök klasszikussal, Ray Charles Hit the road Jack című számával. Az egyik kedvenc emberem az előző évszázadból, mert remek zenész volt és mellé vak. Vele annyival könnyebb volt boldogulni, mikor már volt elég bátorságom részt venni a klubkoncerteken...