Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo

If I cannot move heaven, i will raise hell


Julian szobája
TO LOVE IS TO DESTROY, AND THAT TO BE LOVED IS TO BE THE ONE DESTROYED

Silent Brothers
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true


Julian szobája Empty
-- szabad játéktér --

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


Julian szobája Empty

Emma &  Jules
I wish that I could fly into the sky

Artikulátlan feleletét hallva széles mosolyra húzódnak ajkaim, és csupán a félelem - miszerint Emma bosszúból kisajátítja a sütiket -, gátol meg abban, hogy szakértő ábrázattal bólogatva kifigurázzam a mohósága miatti beszédképtelenségét. Helyette az ágyra helyezem a királyokat és királynőket megillető reggelit, majd magam is letelepszem rá, sietősen tömve a számba egy csokoládéval gazdagon megszórt darabot. A pillecukorra elismerően hümmentek, viszont Ems elbeszélése jobban érdekel, mint a kakaómat díszítő, édes pamacsok.
- Biztosan egy fontos küldetésre - állapítom meg, miután lenyeltem az utolsó falatot is az imént elemelt süteményből. - Ne aggódj, már csomó bevetésen voltak, és ha náluk van Cortana, nem eshet bajuk - mosolygok rá biztatóan, de nem csak úgy a semmibe beszélek a megnyugtatásáért, hanem tényleg úgy hiszem, hogy épségben vissza fognak térni, amiképpen eddig is tették. Amúgy sem tudnék hazudni a legjobb barátomnak.
A szavak mindenesetre csak szavak, ezért hát néhány pillanat erejéig a vállára simítom a hozzá közelebb eső kezemet. Talán hosszabban is ott maradna, ha a kíváncsiságának tárgya nem az lenne, aki...
- Hogy Mark? - kérdezek vissza, mialatt elemelem az éjjeliszekrényemről a korábban rá helyezett bögrét, és ráérősen elkezdem kicsipegetni belőle a pillecukrokat. Nem válaszolok rögtön, ugyanis kell némi idő, amíg leküzdöm magamban a bosszúságot, amiért megint róla kérdezget Emma. - Őszintén szólva fogalmam sincs, még el sem kezdtünk reggelizni, amikor elment itthonról. Biztos kiment a partra - vonom meg a vállaimat, és egészen addig úgy érzem, hogy nincs ebben semmi különös, amíg fel nem nézek a lányra, és észre nem veszem a szemeiben megtelepedő csillogást. Márpedig ez nem az a fajta, ami a túláradó rajongásakor szokott megjelenni, hanem az, amelyik valami izgalmas kapcsán mutatkozik. És ez már az én figyelmemet is felkelti; mint kiderül, nem hiába. Abba is hagyom a pillecukron való nyammogást, a hátamat pedig kihúzom, ahogy érdeklődően és izgatottan hallgatom Emmát.
- Nem, ma senkinek sincs órája. Ez eléggé gyanús, vajon mi dolguk lehet az Árnypiacon, ami ilyen titkos? - teszem fel a kérdést, és a lehetséges válaszok közül bizony jó néhány formát ölt a tudatomban. Megbűvölt fegyverek, fontos információk az édesanyjukról, vagy valami titkos tündér dolog, amit csak ők ismerhetnek. Ennek határozottan küldetés szaga van, és Ems kérdését hallva van egy olyan sanda gyanúm, hogy erről ő sem vélekedik másképpen.
- Nem, de szívesen megnézném magamnak - vigyorodok el cinkosan, majd sietősebbre fogom a kakaóivást. Igaz, hogy egyet már ittam reggelinél, viszont addig nem indulok sehova, amíg ezt el nem pusztítottam. - Mikor találkoznak? Sietnünk kell? - kíváncsiskodok lelkesen, és miután a bögre immáron üresen koppan az éjjeliszekrényen, én is felkelek az ágyamról. Persze Emmával ellentétben én nem kezdek el fel-alá járkálni, hanem azon töröm az agyamat, hogyan szerezzünk magunknak fegyvert a gyakorlószobából anélkül, hogy az bárkinek feltűnne. Mert hát megfelelő védelem nélkül nem lehet bevetésre indulni, ugyebár…

❖ Megjegyzés: <3 ❖ Zene: Fly away ❖ Szószám: 458

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


Julian szobája Empty

Jules &  Emma
Adventure is a need.

Megpróbálhatnám a lábamat a kilincsig felemelni, vagy csak tényleg belerúgni az ajtóba, de a könyököm mellett döntök. De hiába fejtek ki annyi erőt vele, amennyit csak merek, a zár nem nyílik, de legalább a kakaó sem loccsan ki. Miért zárta kulcsra az ajtaját, Jules? Csak nem festés közben rontok rá megint?- morfondírozok magamban, amikor meghallom tompa hagját a túloldalról.
- Nem kell kapkodni. - mormogom az orrom alatt, miközben kinézem az egyik sütit, amin a legtöbb csokidarab van. Ha a tányért nem is döntöm meg, fölé hajolva a nyelvemmel fel tudnám szippantani.
Épp akkor végzek az artistákat megszégyenítő mozdulatsorral, amikor kinyílik az ajtó, így Julian pont lemarad róla, már csak azt láthatja, hogy tele szájjal rávigyorgok.
- Mhfpphmmm. - válaszolom artikuláltan. Miután elveszi a tányért, lerakom az egyik kakaót az éjjeliszekrényére és a szabad kezemmel el tudom venni a sütit a szám elől, amiből már hiányzik egy jó nagy darab. - Meg pillecukor!
Körbetekintek a szobán, de nem látom semmi nyomát friss festéknek, így igazán nem értem, hogy mi tarthatott ennyi ideig, de egy vállrándítással elintézem. Jules úgyis elmondaná, ha valami fontos lenne.
- Megpróbáltam kiharcolni, hogy odaadják megint Cortanát gyakorolni, de elvitték magukkal a szüleim. Azt sem mondták el, hogy hova mennek... - kicsit még hallatszik a duzzogás a hangomon, de az aggodalom talán jobban kicseng belőle valaki olyan számára, aki igazán ismer.
Kérdés nélkül feltelepszem Jules ágyára, kényelmes törökülésben a sütis tányér mellé. Már egészen otthon érzem itt magam, annyi időt töltöttünk így csacsogva. Gyakran építettünk bunkereket is, de most már Mark meg Helen "túl idősek" és "fontosabb dolgaik is vannak", mint hogy velünk ilyet játszanak. Pedig Mark igazi mester volt az építésben. Erről viszont eszembe jut a folyosón elkapott telefonbeszélgetés.
- Jules, nem tudod véletlenül, hol van Mark? - kérdezem csillogó szemmel. Nagyon úgy érzem, hogy kaland van a levegőben és ez teljesen felélénkít. Vagy csak máris beütött a sok cukor, ami a kakaóban meg a sütiben van. - Véletlenül hallottam Helen-t telefonálni és nagyon úgy tűnt, hogy valamiben sántikálnak. Arról beszélt, hogy az Árnypiacon találkozhatnának, de még apukátok előtt is titokban akarja tartani. Ma nekik sincsenek óráik, ugye?
Nem bírok tovább ülve maradni, ahogy felvetődik bennem egy őrült terv és még egy sütit elvéve kezdek fel-alá járkálni a szobában. Nem csak a felnőttek meg az idősebbek mehetnek küldetésekre. Már mi is elkezdtük a kiképzésünket, nemsokára árnyvadászok leszünk és addigra már tisztába kell lennünk minden ránk leselkedő veszéllyel. Tapasztalatot pedig hogy máshogy szerezhetnénk, mint kíváncsisággal?
- Te voltál már valaha az Árnypiacon? - kérdezem végül egy helyben megállva, sokat sejtető hangon a legjobb barátomat.


❖ Megjegyzés: Julian szobája 951673066❖ Zene: Fire and flood❖ Szószám: 428

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


Julian szobája Empty

Emma &  Jules
I wish that I could fly into the sky

- Jules! - Livvy emelkedett hangjára „ébredek” a reggelit kísérő ábrándozásomból. Ki tudja, már mióta szólítgathat, mindenesetre a sietést mellőzve fordítom felé az arcomat, leheletnyire emelve csak a szemöldökeimet.
- Igen? - kérdezek vissza, mielőtt egy újabb paradicsom szeletet tüntetnék el a számban. Látványos értetlenkedésemet, ám annál kevesebb lelkesedésemet a húgom mély sóhaja követi, de azért nem hagy válasz nélkül.
- Azt kérdeztük, hogy mikor jön Emma? - pillanatnyi bosszankodását félreejtve, izgatott kíváncsisággal kutatja a szemeimet, éppen, ahogyan a többiek is. Leszámítva Ty-t, ő szokás szerint el van merülve a tányérjában, noha jól tudom, minden rezdülésünkre precízen odafigyel.
Emma… Valóban, apa szerint ma áthozzák a szülei az intézetbe, mert megint fontos bevetésre mennek. Sosem értettem, miért nem költöztek ide, viszont mindig örülök, ha Emma velünk töltheti a napot a szabadidőnkben is, merthogy ma semmiféle órát nem fognak nekünk tartani. Tegnap emiatt nem is feküdtem le hamar, bár ehhez hozzátett az is, hogy újabb vázlatba kezdtem Emsről, aminek a formái úgy hasítottak az elmémbe, mint derült égből a villámcsapás. Ezúttal is hasonló érzések kerítenek hatalmukba, szinte sajognak az ujjaim azért, hogy a villa helyett grafitot tarthassanak.
- Nemsokára. Azt mondta apa, hogy reggel - válaszolok nyugodtan, még ha tisztában is vagyok vele, hogy ők is hallották korábban az információt. - Reggelizzetek tovább - mosolygok rájuk, miközben felkelek az asztaltól, és miután sietősen elmosogattam a tányéromat na meg a kakaós bögrémet, szinte szaladva megyek fel a szobámba. Ajtaja mögé zárkózva visszazuttyanok az ágyra, majd előszedve a skicc füzetemet, már is lelkesen folytatom az alkotást. Vannak időszakok, amikor erősen kell törnöm a fejemet egy-egy új elképzeléshez, de ha Emmáról van szó, mindig könnyen jönnek az ötletek. A vonalak persze még nem kanyarodnak kivétel nélkül úgy, ahogyan én szeretném, ám ez cseppet sem szegi a kedvemet, kitartóan radírozom, majd rajzolom őket újra, annyiszor, ahányszor csak szükséges a megfelelő végkimenetelhez.
Nem tudnám megmondani, mennyi idő telik el, talán néhány perc, esetleg egy óra, ilyenkor nehéz követnem a múlását, mindenesetre még bőven dolgozom a lány portréján, amikor odakintről meghallom a hangját. Kisebb pánik száguld végig rajtam, ugyanis sosem szoktam megmutatni Emmának a róla készült képeimet. Kapkodva csapom össze a füzetet, majd jobb híján a szekrényem egyik sötét zugába rejtem, ahol valószínűleg nem jut eszébe kotorászni.
- Megyek! - kiáltom neki vissza, igazítva még egyet a sietségtől zilálttá vált felsőmön, illetve rendezve felszaporodott légzésemet. Amint úgy érzem, már csak a szokásos módon vagyok szétesve, elfordítom a zárban a kulcsot, és ajtót nyitok neki. Szemeim előbb az arcát fürkészik, s csupán azután siklanak a süteményekkel telt tányérra.
- Remélem, hogy a bögrében kakaó van - vigyorodok el szélesen, majd elvéve tőle a tálat, odébb lépek az útból, hogy bejöhessen. - Azt hittem, korábban jössz, történt valami? - kíváncsiskodok, és amint beljebb lépkedett, becsukom magunk mögött az ajtót. A tányért az ágyamra teszem, mert bár van bent asztal, ott nem lehet olyan kényelmesen elütni az időt semmiségekről csacsogva.

❖ Megjegyzés: <3 ❖ Zene: Fly away ❖ Szószám: 478

Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
Vendég
all the stories are true


Julian szobája Empty

Jules &  Emma
Adventure is a need.

Akárhogy is könyörögtem apának ma reggel, hogy Cortanát megint elhozhassam gyakorolni, nem engedte. Azt hiszem, megint valami bevetésre mennek, mert ma úgy volt, hogy nem is lesznek óráink, és mégis szóltak, hogy pakoljak össze egy pár napra, mert elvisznek az Intézetbe. Nem mintha ezt bánnám, sokszor töltöm ott az időm és szeretek a Blackthornokkal lenni. De egy kicsit jobban érezném magam, ha a kard velem lehetne. Amióta egyszer megengedték, hogy elhozzam le sem lehet lőni. Persze van az intézetben egy csomó gyakorló fegyver... de az mégsem ugyanaz, mint egy családi örökség. Amikor beláttam, hogy nincs esélyem, próbáltam azt kiszedni belőlük, hogy miféle küldetésre mennek, de ez sem sikerült, mert "túl fiatal vagyok még az ilyesmihez". Ha ahhoz elég idős vagyok, hogy rúnáim legyenek, igazán megmondhatnák, hogy miféle bevetésekre küldi őket a klávé. Értem én, hogy óvni akarnak, de már nem vagyok egy védtelen 8 éves!  
Szóval így indult a reggel, de ahogy búcsút intettem a szüleimnek, miután ők váltottak pár szót Andrew bácsival, máris megváltozott a hangulatom. Cortana nélkül is lehet még izgalmas ez a nap! A konyha tűnt a legvalószínűbb helynek a legtöbb Blackthorn tartózkodására ebben az órában (meg egyébként majdnem mindig), ezért először ledobtam a táskám, majd arrafelé vettem az irányt.
- ... találkozzunk az árnypiacon napnyugtakor, majd apunak azt mondom, hogy Aline-nel randizom, senki nem fog gyanút. - hallottam meg Helen, a legidősebb Blackthorn testvér hangját, mielőtt befordultam volna a következő sarkon. Ahogy megpillantott, elpirult, mintha éppen rajtakaptam volna valamin. - Ó, szia, Emma!... Majd visszahívlak, Mark. - tette le a telefont a lány gyanúsan gyorsan.
- Szia, Helen! A többiek a konyhában vannak? - tettem úgy, mintha nem hallottam volna az előző beszélgetésének a végét, de elmémben felvéstem, hogy megkérdezzem Julest arról, hogy idősebb testvérei miben sántikálhatnak. Meglepetésében, vagy döntésképtelenségében, hogy magyarázkodjon-e, csak bólintani tudott, ami pont elég volt nekem, hogy mellette átvágva folytassam az utam tovább az étkező felé. Nagyon is érdekelt, hogy miről nem kéne gyanút fognunk, de ha megkérdeztem volna, tuti, hogy ő sem mondta volna el, mint a szüleim, csak még óvatosabbá vált volna.
Nem bírtam kiverni a fejemből ezt a kis közjátékot a folyosón, még akkor sem, amikor a konyhába értem és a kisebb Blackthorn gyerekek "Emma!" felkiáltásokkal megrohamoztak. Szemeim Juliant keresték, de nem jártak sikerrel. Livvy azt mondta, hogy reggeli óta nem látták, próbáljam a szobájában keresni.
Úgyhogy arra vettem az irányt, egy tányér sütivel, meg két pohár kakaóval egyensúlyozva, hogy együtt elnyammogjunk rajtuk.
- Jules! Beengedsz? - kiáltottam a zárt ajtaja előtt, mivel mindkét kezem tele volt. így képtelen lettem volna máshogy megoldani a belépést, mint egy erős rúgással. Nem túl elegáns belépő, ha valakire rárontják az ajtót, kivéve, ha ellenségekről van szó. Ha viszont nem érkezik válasz, akkor kénytelen leszek ezt megtenni, mert már nagyon csábít az előttem lévő süti, de ameddig nem teszem le a kakaókat, nem tudom úgy megdönteni a tányért, hogy egy a számba csússzon.

❖ Megjegyzés: Julian szobája 951673066❖ Zene: Somebody to die for❖ Szószám: 480

Silent Brothers
adminisztrátor
ranggal rendelkezem
Silent Brothers
all the stories are true


Julian szobája Empty
***

ranggal rendelkezem
Ajánlott tartalom
all the stories are true


Julian szobája Empty
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Julian Blackthorn
» Julian rejtekhelye
» Julian Atticus Blackthorn
» Lydia szobája
» Do & Griff szobája