• to my daughter •

• sucks to be cursed, huh? •

Túl nagy kérés lett volna talán egy igazán meleg ölelés? Vagy bárminemű meleg üdvözlet arra való tekintettel, hogy én segítettem neki visszatérni a régi önmagához? Valószínűleg igen csak megterhelte volna, hiszen a hála legapróbb szikráját sem vélem felfedezni a tekintetében. Amit valamennyire talán meg is értek tekintve, hogy én sem lennék elragadtatva attól, hogyha visszatérnék a régi önmagamhoz egy teljesen idegennel találkozna a tekintetem.
- Ugyan már! Egy köszönöm elég lesz, de ha felajánlanál egy ölelést azt sem utasítom ám el. - Ignorálom teljes egészében a kérdését és egy barátságos mosoly keretében tárom szét karjaimat meg sem várva a reakcióját ölelem át és emelem fel, mintha egy kicsit őrült lennék. De aztán kit akarok becsapni. Teljes mértékben elvesztettem a józan eszemet már jó ideje. Vagy talán soha nem is volt. Ennek a tettemnek köszönhetően pedig még csak eszébe sem jutna rám gondolni, mint eme arc mögött megbúvó alakra.
- Tényleg felesleges kérdések feltevésével és annak megválaszolásával akarod eltölteni azt a kevés kis időt, amit önmagadként tölthetsz? Vagy esetleg szeretnél tenni valamit annak érdekében, hogy a tested a tiéd maradhasson? - Persze a démonnő addig nem tudna visszatérni amíg én azt nem engedem. Jelenleg én vagyok az a láthatatlan fal, amin nem tud áttörni, hogy újra visszaszerezze az irányítást. Ha pedig még együtt dolgozunk száműzhetnénk is a testéből. Ugyanakkor egyelőre nem tudom, hogy mégis melyiküknek is venném nagyobb hasznát. - Szívesen segítenék ebben, de ahhoz meg kell győzödnöm arról, hogy megéri-e nekem. - Felfedhetném előtte valós kilétemet, de a bizalom kettőnk között igazán ingadozó lábakon áll és egyelőre még csak hasznát sem venném. Minden, amit elmondanék neki arról a nyamvadt démonparazita is tudomást szerezne az pedig koránt sincs ínyemre. Szívességet azonban csak úgy pusztán jókedvből pedig nem teszek. A mérhetetlen hűsége kell, mellette pedig valamivel fokozni kellene a hasznosságát is, mert mint mezei boszorkánymester nincs különösebb hasznomra. A hatalom még az ő világukban is ér valamit, amit ha nagyon szeretne megszerezhetne. Tekintve, hogy könnyedén egy fő-boszorkánymesterrel kevesebb lehet a világban, akinek a helyére tökéletes pótlékként érkezhetne.

• to my daughter •

• sucks to be cursed, huh? •

Minden háború, csata rendelkezik veszteségekkel. Ez ellen senki és semmi nem tehet. Nincs olyan út, amelyen ne kerülne valaki az áldozatok listájára, holott egyáltalán nem szerepelt az adott listán. Nem tudtam arról, hogy még életben van a gyermekem. Nem is érdekelt. Most sem különösebben, hiszen már eltelt jó pár évszázad ahhoz, hogy a saját képemre formálhassam, hogy valamennyire hasznos legyen a számomra. Az is lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha bekebelezném. Úgy biztosan hasznát vehetném, mert jelenlegi állapotában erről szó sincs.
Gyenge. Még egy parazitadémonnal sem volt képes felenni a harcot mostanra pedig már teljesen elveszítette az irányítást. Attól függetlenül, hogy érdekel-e engem vagy sem nem engedhetem meg, hogy ilyen nyomoronc legyen sokáig. Azazel fel kívánta használni ellenem, de nem járt sikerrel, nem teljesen. A parazita, ami irányítás alatt tartja a testét viszont nagyon is kiélvezi a helyzetet, amelybe került így kétség sem fér, hogy kit támogatna, ha eljön annak az ideje, hogy hivatalosan is oldalt válasszon. Nem, mintha érdekelne, hogy mi lesz az utolsó döntése, mert ez mit sem számít. Nem kellett volna még visszatérnie, úgyhogy nem szakad bele a világ, ha visszakerül az üresség kellős közepébe, ahová való. Eltart majd egy ideig mire újra regenerálódik.
Egy ideje már követtem, ahogy érdekes módon nem a saját alakját viselte, hanem a boszorkánymesterét, avagy a lányomét. Még a végén jobban tetszik neki ez, mint az eredeti választottja. Lesből kell rátámadnom, mert ha visszanyeri az irányítást a test felett újra valahogyan, akkor nem szeretném, ha ismerné ezt az arcot, mert hamar összerakná a képet, hogy nem lehet másnak arra hatalma, amit tenni fogok.
Óvatosan kerültem hozzá egyre közelebb, és közelebb szinte egyesültem az árnyékával, majd hátulról megragadom a fejét, amikor már kellően közel kerültem, hogy visszataszítsam őt az ürességbe, ahol egy darabig lepihenhet, teljesen kiütve, hogy a beszélgetésünket se megzavarni, se kihallgatni ne tudja. - Üdv újra. - Suttogom a fülébe, amikor már az egész testtartása teljesen megváltozik egyértelműen jelezve felém, hogy visszatért a test eredeti tulajdonosa.