A felszín alatt, ahova már nem ér el a napfény és a csillogás, ott talál ő magának szórakozást. Mert mindenhol van valami mocskos, amely ízlésének kedvez, vagy épp, tesz róla, hogy úgy legyen. A bűn nem válogat, persze vannak alakok, akiknek kezébe jobban illik, és senki munkáját nem kívánja elvenni, de amikor az övé épp úgymond szünetel, néha kicsit igenis kontárkodik. Minden szépben ott a rossz, így hát nem kell őt félteni, ha épp nem lovagol a hadrendben az élen, igenis feltalálja magát. Persze, nem örül, nem kedvence ez a korszak, semmi sem maradt meg abból, amikor még előszeretettel tekintett a világra, és persze annak eseményeire. Az indulatok manapság tüntetéseket hoznak, tömegverekedéseket, de mire elég ez? Mire? Semmire.. Ő a világot akarja átformálni, alakítani és talán az egész emberiséget megmozdítani. Nincs száz éve annak, hogy a második világháborúban pöffeszkedett, de azt is elrontották, ahogy az elsőt. Persze, ebben már volt elég pusztítást, beleborzong a mai napig, mennyire, de mi marad belőle? Emlékművek, ünnepnapok meg kesergés. Persze, érezni, hogy a levegőben leng a folytatás, de túl sok a jó, hogy olyan könnyedén kirobbantsa. És persze, nem cselekszik már annyira vakmerően sem, taktikázik, kivár, amikor már a legjobban fáj.. és amikor azoknak a mocskos félvér vadászsöpredékeknek úgy oda tud csapni, hogy írmagjuk nem marad. Semmi más nem bosszantja fel jobban, mint azok.
Azonban, ezen az éjjelen nem érdekli egy sem, ameddig nem ugrik elé, hogy összeroppanthassa. Egy elhagyatott épület tágas csarnokában ücsörgött, szájában szivarral figyelte, ahogy két félmeztelen alak épp egymás csépelte, majdhogynem életre-halálra. Ez persze elsőnek nem így indult, egyszerű, alvilági meccs, hatalmas tétekkel, és minden szabályt mellőzve. Cserélt itt gazdát drog, ha jól hallotta pár emberlányka-fiúcska is, de talán csak épp ígéretek voltak, no meg, rengeteg piszkos pénz. Aztán beállított ő, kicsit megzavarta, manipulálta a hangulatot, és immáron mindenki, magából kikelve követelte a küzdelem véres részét. És milyen jól teszik! Már fáradtak ugyan, rég lement volna az utolsó kör is, de nem maradt abba, mígnem az egyikük egy erős ütés után végleg ki nem dőlt. Lélegzete, pulzusa még akadt, de jóhiszemű lelkek is, akik a másikat lefogva nem hagyták, hogy bevégezze. Ehh..
- Hát ez valami fantasztikus, sosem láttam ilyen küzdelmet! - lelkendezett mellette a szőke ciklon, akinek társa vénebb, mint a kint heverő országút, és mellkasát markolászva rázta az öklét, mivel elég csinos összeget bukott az imént. Már épp szólt volna valami epéset, vagy csak a nőt húzta volna ölébe egyszerűen, amikor a végzet, vagy csak épp a véletlen elérte őt. Tarkóján égnek meredtek az apró szőrszálak, és olyasfajta erő kerítette hatalmába, amely rég nem. Nagyon rég nem.. Gyomrát, zsigereit markolva húzta, csavarta a helyes irányba, már-már lökdöste, de neki elég volt ennyi is, hogy felálljon, és az ígéretesnek induló estét itt rekessze be.
Hosszú, öles lépteivel hamar az utcán találja magát, és mint valami csábításnak engedve, követi a kinyújtott nyalábokat, belekapaszkodva engedelmeskedve a hívásnak. Mert ez nem akármilyen, felismerte. Ha más hívta volna, meg sem moccan, azonban ez olyasvalaki, akinek nem mondhat nemet, vagy épp nem akar. Az egyetlen, és ez nagy szó, esetében hatalmas. Senkinek nem hajt fejet, rég nem is tette..
- Talán igaz sem volt.. - áll meg végül, amikor eléri célját. A borzongás még mindig benne van, nem érti, vajon csak becsapják, vagy tényleg igaz. Hisz mennyi időre eltűnt, mindenki úgy hitte, végleg és örökre, oda ment, ahonnan senki nem jött vissza, még a magukfajták sem. És mégis.. Tekintetével kutatja, majd végül megleli az alakját. Az emberi hús ölelése és a sötét tollak, arca nem tükröz semmit, de félelmet sem. Sosem félt tőle, de sosem vette félvállról. Ó nem.
- Te pedig, elviekben halott. Csak úgy mondom – fordul immáron szembe vele, és közelebb lépdel. Ha valaki erre járna ezen az órán, két alakot látna csak, de olyan erőket is érezne akaratlan, amelybe jobb nem belekeveredni. Ez nem indulat, csupán az, ahogy hatnak a másikra.  A nagyok.
- Alig pár évtizede volt egy akcióm, ami biztosan tetszett volna neked. De hát.. kihagytad. Azonban igaz, valami elpuhult, és az maga a világ – tárja szét karjait, utalva mindenre, ami csak él. Hogy érdekli-e, merre volt? De még mennyire! Az este fiatal, a formaságokon pedig túl kell esni. Bár nem épp azok, akik ölelkezni kezdenek...