- Egyáltalán nem az. Igazság szerint nem is tudtalak volna elképzelni valami lazító környezetben... Mert hát nem is igazán láttalak, de akkor ne fogd vissza magad. Nyugodtan nyitogasd a szárnyaidat, tapasztald meg magadnak, milyen mikor leiszod magad a sárga földig, mert utána még egyszer nem fogsz annyit inni. Legalábbis egy hétig biztos nem. - Mindenkinek meg kell tapasztalnia az alkohol okozta mámorokat én legalábbis így vagyok vele. Persze vannak olyanok, akik egész életükben nem isznak egy kortyot sem, meg aztán azokat sem szabad elfelejteni, akik függők lesznek tőle, de semminek nem szabad az életünkben a kezébe adni a gyeplőt. Egyedül mi irányíthatunk különben könnyedén elvesznénk. - Rögtönzött bizalom? Nem tudom, hogy megtisztelve érezzem magam, vagy elkönyveljelek őrültnek.. - Nem igen volt szokás bennem megbízni, hiszen nem kifejezetten adtam arra okot, hogy valaki feltétlen bizalmába fogadjon, de ugyanakkor tényleg nem adtam indokot arra, hogy egy igazi seggfej vagyok és ott fogom hátba szúrni, ahol csak lehetőségem adatik. Legtöbbször, aki velem kezd az úgy is tudja, hogy mit kap, bár szerintem néhányan azért abba az álomvilágba ringatják magukat, hogy majd ők lesznek azok, akik megváltoztatnak. Már, ha egyáltalán meg tudnék változni. - Szigorúan kézzel írott legyen és legalább két oldalas, na meg szépen írd, hogy gyönyörködhessek benne és kitehessem a falamra, lehetőleg minden hibámat felejtsd ki belőle és fókuszálj azokra a pozitív tulajdonságokra, amelyek eszedbe jutnak még az se baj, ha nem rendelkezem velük. - Tényleg nem tudom, hogy mit írhatna rólam egy teljesen idegen, vagy mit mondhatna el. Hiszen a többség csak a szemem sarkából figyeli egy idegennek az életét, de van, hogy annyira sem méltatja. Én legalábbis igyekszem a lehető legkevesebbet foglalkozni mások életével és a sajátomat kézben tartani, de van amikor egy-két személy azért igen csak bekúszik a látóterembe, mint Oswin is, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni. - Hát az oka annak, hogy megkaptad az ex-mondén megnevezést és nem mondénnak vagy titulálva már magában hordozza, hogy nem vagy többé az. Árnyvadász vagy. Többet edzel, mint itt a többség. Ha azt vesszük majdnem többet tettél le az asztalra edzés terén, mint én.. Aztán nem voltam mindig ennyire lusta. - Sokszor a kikapcsolódás vezérelt, amikor edzettem és tényleg csak azok a pillanatok voltak amelyek igazán képesek voltak kikapcsolódni. Ő pedig elég csúnyán aláz mindenkit a kitartásával. Ha valamire biztosan büszke lehet az ez. Lényegében ez a legelső dolog, amit megtanulunk. A kitartás, hogy soha ne adjuk fel. A környezetünket fegyverré alakítsuk és ne pedig börtönnek érezzük, ahonnét nincs menekvés.
A kérdése hallatán előbb egy nagy levegőt veszek, bár azt magam sem tudom igazán, hogy minek, elvégre a megfulladás veszélye aligha fenyeget. Mi több, annál távolabb aligha áll tőlem jelen pillanatban bármi is. Végül összeszorítom az ajkaimat és megrázom a fejemet, mintegy a hamarosan hallható válaszom előfutáraként. - A-a, még soha. Kicsit tartok attól, hogy mi lenne, ha kiengedném a kontrollt a kezeim közül. – van, aki ezt irányításmániának nevezi, én önuralomnak a leginkább. Az oka pedig roppant egyszerű, mögöttem nem áll senki, nincs aki támogasson, aki védje a hátsóm, ha akármi is történik, ezért magamnak kell mindezt megtennem és valamiért úgy érzem, hogy ehhez szervesen kapcsolódik az is, hogy megőrizzem a józan ítélőképességemet. ...bár nem mondom, néha tényleg jól esne elengedni a gyeplőt és csak önfeledtnek lenni… - ...gondolom ez most elég ciki. – bocsánatkérően szaladnak össze a szemöldökeim a homlokomon, mert valahogy van egy tippem arra, hogy mit is gondolhat most rólam. Nem vagyok már tizenéves – jó, nagyon sokkal idősebb sem –, szóval akár meg is eshetett volna a nagy eset, nem így történt. - Abszolút megbízom benned, nem aggódom. – bólintok egyet határozottan és még mindig mosolyogva. Nem adott okot arra, hogy másként érezzek vagy gondolkodjak vele kapcsolatban, így hát nem is teszem. Talán naivitás ez a fajta hozzáállás, de nem érdekel. Nem vagyunk teljesen vadidegenek egymás számára és mégis kiben bízzunk meg, ha nem azokban, akikre az életünket is fel kell tennünk, mert a mi dolgunk a mondének védelme?! Magasra szaladnak a szemöldökeim az elkerekedő tekintetem felett. Nem azért, mert ex-monénnek nevez – tényleg az vagyok –, hanem inkább azért, mert észrevett. Pont engem… - Nem tudom, nincs bennem semmi különleges és nem gond, valóban mondének között éltem elég sokáig. – nincs ezen mit szépíteni, igaz. Nem szégyellem, nem tehettem róla és végképp nem veszem fel a dolgot. Jó ízűen, felkaccanva nevetem el magamat. - Nagyon igaz! – bólogatok sűrűn aprókat még, de csupán rövidre szabva a prezentációt. - Ha ez számít valamit, nyugodtan felírhatsz a jót tettem vele listára, adok referenciát is. – hülyéskedem el a dolgot, mert persze komolyság ebben aligha van vagy leginkább nincs is. Nem vagyok az alkoholhoz szokva, így akár annak is betudható a dolog, bár igazság szerint úgy hiszem, hogy még jóval a beszámítható határon belül mozgok. Megint bólogatni kezdek, csak aprókat és nem elhúzva a dolgot. Tényleg csak egyetérteni tudok vele, minden szava igaz. Az üveget, ami kettőnk között ácsorog, hamarosan elmarja, így a mozdulatot végigkísérem a tekintetettemmel, ahogy felhúzom a lábaimat és átkarolom azokat. - Aaazt hiszem rettentően átlátszó vagyok. – temetem az arcomat a térdeim találkozásának kicsiny részébe. Nem tart sokáig a dolog, hiszen a következő megszólalásomkor már újra az íriszei után kutakodok. - Nagyon szeretnék jól teljesíteni, beilleszkedni… Tudod, nem ex-mondénnek tűnni, hanem igazi árnyvadásznak. – tényleg nem vettem – és soha nem is veszem – zokon a megnevezést, de igazából nem bánnám, ha valóban egy lehetnék közülük. Olyan, akire büszkék lehetnek. Olykor viszont határozottan nem érzem, hogy akár jottányit is közelebb kerültem ehhez a vágyamhoz…
//Bocsánat, hogy csak most, legközelebb igyekszem gyorsabb lenni! *-*//
Magam sem tudom, hogy mi volt, az ami arra vezérelt, hogy egy kicsit elrángassam őt a szokásos rutinja mellől, ami nem jelentett mást, mint kimerítő edzéseket. Azt valahogy igazából senkinek nem ajánlom. Lassan már minden életenergiája kikopik annyira sokat edz. Bár mindig meglep a kitartásával, hiszen szerintem én egész életemben nem küzdöttem, edzettem ennyit, mint ő maga. - Hát úgy lehet igazán felejthetetlen, avagy felejthető élményeket szerezni. Rúgtál már be valaha? - Bár igazából már megvan a tippem rá, hogy sok alkohollal dolga sem volt, de azért van, akinek már egy pohár pezsgő is elég, hogy bedöntse az ajtót aztán feledésbe merüljön az egész éjszakája, mint aki teljesen lehúzta az elméjén a rolót. Utána meg próbálja összerakni az előző estét, mint valami puzzle darabkáit. - Nyugi amíg velem vagy nincs gond. Nekem már eléggé ismerős terep. - Habár ezzel koránt sem büszkélkednem kellene most mégis megteszem. Nem tudom, hogy miért, vagy minek verem ettől a mellkasomat, de igen is szoktam inni. Sokszor és sokat. Nem szégyellem. Ez is hozzám tartozik már. Egy részem mindig menekül a valóság elől, mintha úgy sokkal könnyebb lehetne az életem. - Egy hiperaktív, kis ex-mondén ne tűnne fel? Mármint bocsi.. - Nem akartam kifejezetten kiemelni azt, hogy mondénként élte az életét és most belecsöppent a világunkba, de valahogy mégis csak sikerült bunkónak lennem, pedig koránt sem ez volt a szándékom. De ez már csak ilyen velem, azt hiszem. - Figyelj egész évet nézik, aztán meg csinálok jó pár marhaságot, szóval úgymond ezt valahogy ellensúlyozni kellene... - Vannak hülyeségeim, mint például az előbbi kis nyelvbotlásom. Bár tény, hogy tényleg mondénként élt, szóval ez nem olyan nagy ügy, bár a legtöbben már azt is szidalmazásnak, vagy sértésnek veszik, ha rámutatunk a régi múltjukra. Bár annyira nem gyakori a mondénok felbukkanása. Meg ők aztán nem azok a típusok, akik magukra véve sértődnek halálra. - Úgy gondolom már azzal is megtettem, amit kellett, hogy el tudtalak rángatni kikapcsolódni és inni egy kicsit.. - A kettőnk közötti üveget veszem újra a kezembe és két nagyobbat kortyolok belőle, ahogyan az ismerősen égető érzés melegíti át a bensőmet. - Amúgy mi volt a terv mára? Még a szobában egy kis elméleti készülés?
A háta mögül előbukkanó üveg tartalmára van némi tippem, amikor meglátom a benne lévő alkohol színét, ehhez meg persze hozzájön az is, hogy a címkéje is hirdeti. Ha túlságosan gyakorlott továbbra sem vagyok ebben a témában, ilyet már legalább kóstoltam korábban és tudom mire számíthatok. Nagyjából. - A berúgás a cél? - egyszerre szaladnak feljebb a szemöldökeim a homlokomon, miközben az egyébként is az arcomon az estére bérletet váltott mosolyom még szélesebbre ívelődik. Valójában még életemben nem voltam részeg. - Csak, mert ebben az esetben úgy fair, ha jelzem; lehet eltévednék azon az úton. - és nem csak annak okán, hogy tapasztalatom szinte semmi, hanem, mert kétségeim vannak afelől is, hogy egyáltalán menne-e annyit inni. Más kérdés, hogy nem feltétlenül lenne szép látvány a dolog és akkor mellé sorakozik még egy halom másik is. - Nem hittem, hogy feltűnik neked… vagy másnak. - vagy akárkinek, nem csak az edzéseim, egyáltalán a létezésem az Intézetben. Ráadásul még nem is vagyok úgy árnyvadász, ahogyan Ő és a társai. Úgy érzem, nagyon messze állok még hozzájuk képest és fogalmam sincs, hogy egyszer valóban sikerül-e majd megütnöm a mércét. Persze szeretném, de az megint egy más kérdés, ahogyan az is, hogy valóban sikerül-e egy nap. Elveszem a felém kínált üveget és óvatosan kortyolok bele. Összehúzza a vonásaimat az erős szesz, érzem, ahogy végigégeti a torkomat és végül melegséggel tölti el a bensőmet. - Már azokra gyúrsz? Nincs az még egy kicsit messze? - újabb széles mosolyt villantok felé, inkább már nevetésbe hajló jó kedvvel. December még nagyon messze van, bár tény, hogy az évnek nem csak azon szakaszában érnek a jó cselekedetek. - Szóval akkor… értsem úgy, hogy én most az idei jó cselekedeteid egyike lennék? Milyen megtisztelő feladat. Vagy szerep. ...és mivel segíthetlek hozzá ahhoz, hogy több piros pontot gyűjthess össze? - komolytalannak, könnyednek, játékosnak szánom a kérdést. A whiskys üveget pedig leteszem kettőnk közé.
Kifejezetten örülök annak, hogy rá tudom venni arra, hogy csatlakozzon hozzám egyfajta kikapcsolódásra. Nem akarok túlságosan rányomulni még mielőtt teljesen félreérthetné a helyzetet igyekszem a kellő távolságot megtartani, hiszen lehet, hogy több nővel bújtam ágyba, mint kellett volna, de azért mindig is tisztelettel fordultam az irányukba még akkor is, ha más érzést nem igazán tudtam kifacsarni magamból. Valahogy sosem voltam azaz érzelgős fajta és ez még most sem változott. Ugyanaz a személy vagyok, akinek az apám megnyúzta a lelkét. Talán sosem fogok túllépni a történteken. A hátam mögül előhúzom az üveget, aminek a formája alapján habár ismerős és megvan a magam tippje, hogy mit is tartok a kezemben, de a biztonság kedvéért neki is megmutatom, hogy a whisky-t sikerült kiválasztania. - Jól van, úgy is valószínűleg sokkal többet kell nekem innom ahhoz, hogy berúgjak, mint neked. - Mindig is rendkívül jól bírtam az alkoholt az pedig, hogy gyakori alkalommal fordult meg a terítéken csak még inkább alám dolgozott ezen a téren. Jó érzés, hogy ezeket a gondolataimat nem osztom meg a nagyközönséggel mert eléggé félreérhetőek tudnak lenni. - Akárhányszor láttalak mindig edzettél, vagy magadban, vagy valaki más társaságában. - Azzal pedig belekortyolok a whiskybe, majd felé nyújtom az üveget, hogy kóstolja meg. Határozottan jobb lenne jéggel, de szerencsére még így is hideg, hogy a hűtőmből vettem ki. Így talán nem hiszi azt, hogy különösebben megfigyeltem volna, vagy zaklatnám, de tényleg nem igazán láttam máshol, mint az edzőteremben, vagy igazából bárhol, ahol lehetett mindig ugyanaz körül forgott az agya. Többet kattogott, mint bárki más az egész árnyvadász közösségben. - Tudod évente kell egy kis jó cselekedet, hogy a Mikulás jó sok ajándékot hozzon. Vagy a Jézuska? Őszintén nem tudom. - Elfogadom a felém nyújtott üveget és abba is nagyokat kortyolok bár sokkal óvatosabb vagyok a házi pálinkával, mint a vodkával. Valahogy az előbbi sokkal halálosabb, mint az utóbbi.
A szemforgatástól ugyan messze van, de van egyfajta hangulata annak, ahogy felpillantok rá a kijelentése és a feltartott kisujjának a sajátommal való átkulcsolása közben. - Igazából egyikkel sem készültem. - vallom meg töredelmesen és azt valahogy nehezen tudnám feltételezni, hogy vágyná a felsoroltak akármelyikét is, mondván úgy komolyabbnak hatna. A mosolyom viszont majdnemhogy teljesen töretlen marad és akkor sem igazán csillapodik, amikor egy egészen kis időre különválunk a kérésem okán. Mellette helyet foglalva csatlakozom ismételten a társaságához. Azt örömmel konstatálom, hogy talán nem fenyeget a kinevetés veszélye a részéről – bár a végén aztán ki tudja –, mindenesetre, egy önfeledtebb mosollyal az ajkaimon illetve egy tudomásul vevő bólintással reagálom le a kijelentését, tovább nem is rugózva az egészen, hiszen nem ad rá okot. Egyszerűbb és könnyebb is, ha elengedem innentől fogva. A háta mögé rejtettek közül passz, hogy melyik-melyik, ezért csak találomra nevezem meg. - Oké, lássuk ...akkor legyen mondjuk a bal. - intek az állammal bökve jelzésszerűen az említett választásra, mit sem tudva vagy sejtve arról, hogy mit is sikerül így majd kapnom, a számomra még mindig ismeretlen és nagyon erős kezdést követően. - De előbb te jössz, igyál bele valamelyikbe, mert így nem igazán közös buli az egész. - nyúlik szélesebbre a mosoly az arcomon, ahogy visszapasszolom neki az első üveg rejtélyes áttetsző és metsző tartalmát. - Honnan tudod, hogy mennyire hajtom magam? - nincs semmiféle negatív abban, ahogyan kérdezek és pláne abban sincs semmi, ahogyan megteszem. Viszont másfelől nagyon is érdekel, hogy miért tudja. Eddig nem tűnt úgy, hogy nagyon észrevenne vagy érdekelné mit és miként is művelek az Intézetben. Persze félreértés ne essék, jól esik, ha mégsem voltam annyira láthatatlan valaki számára, mindegy is milyen okból kifolyólag, egyszerűen csak arról van szó inkább, hogy nem teljesen értem a dolgot. - Gyakran csinálsz ilyet amúgy? Már úgy értem, hogy hívsz meg kikapcsolódni túlhajszolt újoncokat? - nyújtom felé a kezemben lévő üveget és a kíváncsiságon meg némi zavaron túl nincs más, ami a kérdést generálja a részemről. Nem gyakran – mondhatni soha – van részem ilyen alkalmakban. Általában a létezésem sem szokták észrevenni a legtöbben.
Harcos árnyvadász
ranggal rendelkezem
Dommiel Nightblood
all the stories are true
Tárgy: Re: Gyakorlótér Szomb. Május 19 2018, 23:31
Kicsit értetlenül nézek rá, ahogy egyfajta kis tradícióba kezd, amit láthatóan túlságosan is ismerős már a számára, de végül anélkül, hogy igazán meg akarnám érteni a lényegét csak felemelem a kisujjam az övéhez hasonlóan. Habár többnyire mi már megszokottan az angyalra esküszünk, amely örökké kötelez bennünket, de most valahogy úgy éreztem, hogy ezzel is valami ilyesmit kívántunk kifejezni. - Amíg ez az egész nem végződik az ujjam eltörésével, vagy levágásával én azt mondanám, hogy nem túl komoly.. - Mondjuk eszembe sem jutott volna ilyesmi, hogy képes lenne rá, de aztán sosem lehet tudni, hogy milyen sötét gondolatok rejtőznek valakiben. Én már csak tudom. A saját bátyám a szemeim láttára kúszott egyre közelebb a sötétség felé, míg az teljesen bekebelezte és már eljutott arra a pontra, hogy nem tudom megmenteni.
Nem akartam túlságosan nyomulni rá vagy ilyesmi, ezért inkább nem is feszegettem semmilyen határt a kettőnk közötti távolsággal. Nem azért húzódtam arrébb, mert annyira zavart a közelsége csak őszintén úgy éreztem, hogy ez így neki is sokkal kényelmesebb lesz, ha nem mászok bele az aurájába. Meg aztán szeretem mindenkinek megadni a személyes terét és nem belemászni az arcába. - Egyáltalán nem vagyok az a típus, aki kifejezetten kinevetne másokat. Legalábbis jó indok nélkül biztos nem. - Miközben az ő kezében továbbra is ott időzött a pálinka, amit visszanyújtottam neki a hátam mögé vettem a maradék két üveget és elrejtettem azokat a szeme elől. - Hát, akkor miért nem döntesz te, hogy melyiket kéred.. Bal vagy jobb? - Nem szeretem másoknak az ízlését bármilyen téren igazából megítélni, vagy megtippelni befolyásolni még inkább nem, úgyhogy a legjobb talán, ha az egészet a véletlenre bízzuk, hogy melyik lesz a második ital, ami majd az ízlelőbimbóit kényezteti. Bár így már őszintén elismerem, hogy ez az egész kezd átmenni sokkal inkább leitatásba, mint közös iszogatásba, pedig ígérem tervben van, hogy én is iszom. De nem minden nap lehet bevezetni valakit az alkohol nyújtotta mámorba. - Szívesen. Úgy tűnt, hogy igazán rád férne egy kiadós pihenés már. Túlságosan sokat hajtod magad, de komolyan. - Habár nem szokásom különösebben figyelni az embereket, vagy éppenséggel zaklatni őket a folyamatos jelenlétemmel, de azt már nekem is volt szerencsém észrevenni, hogy az esetek többségében nem csinál mást, mint edz. Ez pedig minden csak nem egészséges.
Aprókra véve a mozdulatot, megrázom a fejem és felteszem magam előtt mind a két kezem, a megadás egyértelmű jeleként. - Úgy lesz, kisujj eskü. piciny keresztet vetek a szívem fölé és utána a kisujjamat tartom fel a megígértre, de csak útközben esik le, hogy ez egy nagyon mondén dolog, ami nem feltétlen egyértelmű a számára is. - Csak tartsd a kisujjadat így... kérem tőle, akkor is, ha valóban nem mondd neki semmit a dolog, bízva abban, hogy nem fog totál idiótának nézni. Amennyiben nincs ellenére, úgy összeakasztom vele a sajátomat, ezzel megpecsételve, amit megfogadtam, amit tanácsolt. - Nem is olyan vészes, igaz? - szélesebben mosolygom rá felfelé pillantva, már amennyiben nem utasítottal el az egész kisujjeskü butaságot. - Pedig a szalutálást még nem is láttad... - csóválom meg a fejemet, tovább fűzve azt, ami őt kirázta volna, de egy pillanatig sem komolyan gondolva a szavaimat. Igazából csak elkenem ezzel a jelenet élét, már amennyiben vevő rá természetesen. (…) A felső cserét nem akarom nagyon nyújtani, ezért inkább a kihányt mennyiség ellenére gyorsan magamra cibálok egyet, ami megfelelőnek tűnik és később nem is cserélem át. Vagyis átmegy a rostán. Ezután gyorsan visszatérek a tetőtérbe, azt a helyet megközelítve, amiben korábban maradtunk. Helyet foglalok mellette, nem túl messze és nem is túl közel. Gyakorlatlanságom okán választok meg olyan távolságot, ami bármikor máskor is minden ízlésnek megfelelő lenne. - Hát jó... - nyúlok az alkoholért és bár belekortyolva lenyelem a nyelőcsövemet égető, tiszta vagy színtelen szeszt, valójában gőzöm sincs, hogy mit sikerült a szervezetembe vinni. Összehúzza a vonásaimat és kell pár másodpernyi légvétel szünete ahhoz, hogy újra meg tudjak szólalni. - Gőzöm sincs mi ez. - vallom be egészen őszintén, de az tuti, hogy valami fejbe vágós cuccról lehet szó. - Finom amúgy, csak tényleg még életemben nem kóstoltam ilyesmit. - a vodkától és a tequilától nagyon messze áll, a whiskytől szintén, már amennyire rémlik ezeknek az íze, a könnyedebb pancsoktól meg még inkább. Így viszont kifutok a lehetőségekből, úgy meg pláne, hogy nem is nagyon szoktam inni valójában. ...úgy igazából soha. Nekem feltűnik, ahogy összeérnek az ujjaink, de jelét nem adom. Abban viszont hivatalosan is elég ügyetlen vagyok, hogy spontán beszélgetést kezdeményezzek. Szélesen elmosolyodok a megjegyzését követően. - Nem annyira könnyű, mint amilyennek tűnik. - csóválom meg a fejemet mindenféle rosszallás nélkül. Ez jóval inkább az én saram, semmint az övé lenne. Elveszem tőle a visszanyújtott üveget, de előbb a tekintetére függesztem saját lélektükreimet, viszonozva ezzel a pillantását. - Ki fogsz nevetni, ha azt mondom, hogy eddig nem nagyon volt esélyem dönteni közöttük? - most minek tagadjam? Nem vagyok túlságosan tájékozott ebben a kérdésben (sem), eddig nem akadt rá alkalom. Mindenesetre az imént kóstolt, égető szesznek megint adok esélyt. Most sem lesz másmilyen, ugyanúgy végigéget és melengetni kezd belülről. - Szóval… melyiket ajánlod inkább? - nem úgy értem, hogy azonnal, nem három másodperc alatt akarom kiütni magam, de a folytatáshoz nyilvánvalóan kelleni fog némi tanács. Az üveget pedig visszapasszolom neki. - Kösz az invitálást egyébként. - nem sejtettem, hogy tudja egyébként ki vagyok, de mindenesetre hálásnak érzem magam, amiért felajánlotta ezt.
- Elég ritka esemény, szóval én totálisan megfogadnám a helyedben, mindenféle kérdés nélkül. - Persze nem szokásom mások életébe beleavatkozni, mindenki a maga módján tanul. Nekem ezek a szüntelenül törött csontok voltak, amelyeket az apám meggyógyított, hogy utána igazából újra eltörje őket. De mindez már régi tündérmese. Ahhoz képest, hogy néhányszor még fejbe is rúgott szerintem elég jó gyerek lett belőlem. - Az angyalra, már csak egy uram hiányzott a végéről, hogy teljesen kirázzon a hideg. - Nem tudom miért, de sosem szerettem, ha valaki haptákba vágja magát vagy ilyesmi. Ezért sem vállaltam sosem azt, hogy bárkit mentoráljak vagy valami. Nem az én asztalom. Leginkább azért nem, mert megvan a magam háttere, amit nem mindenki gondolna előnyös kiképzésnek. Aztán meg senki nem érdemli, hogy így bánjanak vele. Én meg nem mondanám biztosra, hogy nem tudnék kiképezni valakit anélkül, hogy egy kicsit az apám szigorát is belevezetném a folyamatba. Ezért inkább az egészet elengedem, ahogy van. Végül örülök, hogy beleegyezik abba, hogy kicsit kikapcsolódjunk együtt, habár nem tudom, hogy mi mehet végre a fejében, hogy milyen célokkal tervezem én az ujjaim köré csavarni. Pedig most nincsenek hátsó szándékaim. Legalábbis annyi nem, mint általában. Az egyértelmű, hogy gyönyörű, de nem erőszakolom rá magam, mint valami kiéhezett vad. Nem vagyok az. Egyáltalán nem..
Miután elváltunk csakis a legjobbakat vettem magamhoz a személyes kis hűtőmből, amit kénytelen voltam beszerezni. Na jó talán mégis tényleg egy vad vagyok, aki most szerzi meg a zsákmányát. De mentségemre szóljon, hogy ebből igazából csak nekem volt lehetőségem inni még nem sok nőt kínáltam meg belőle, szóval.. Annyira rossz nem is lehetek. Na, nem mintha annyira nőfaló lennék. Egek, miért gondolkozom egyáltalán ilyesmin? Mit számít, ha voltam párral? A kutyát nem érdekli. Végül pedig három üveggel a kezemben elindultam felfelé a megbeszélt találkahelyre, ahol az egyik kiülőn helyet is foglaltam. - Hát szia. - Kicsit arrébb csúszom, hogy kényelmesen elférhessen mellettem. - Mondd meg te. - Azzal pedig felé nyújtom az üveget és meg kell mondjam, hogy nem számítottam arra, hogy ilyen bátran fog belekortyolni a jó erős házi pálinkába. Még egyik vendég árnyvadász ismerősömtől kaptam és határozottan ütős a cucc. Elveszem tőle az ujjaink pedig egy pillanatra összeérnek, amit ha érzékelek is nem kifejezetten reagálok rá. - Oké, neked hivatalosan is innod kell még. Semmi kérdés ez edzésről. Azt mondtam kikapcsolódás. Nem elméleti oktatás. - Újra felé nyújtottam az üveget, miközben lenyúltam a lábamnál heverő kettőshöz és felkaptam az egyiket. - Van itt még vodka és whisky nem tudom, hogy melyiket szereted jobban. - Azzal pedig felé fordultam és a tekintetét kezdtem el fürkészni.
Ó, az angyalra, ilyesmi meg se fordult a fejemben, hogy zaklatásból vagy akármi hasonló okból kifolyólag figyeljen. Szerencsére a gondolataim nem ülnek ki a homlokomra, így csak egy visszafogottabb mosollyal csóválom meg a fejem. - ...jól értem, hogy Dommiel Nightblood most épp tanácsot adott? - igazából fogalmam sincs, hogy mennyire istápolja vagy sem az újoncokat, de esetemben egészen biztosan ez az első eset. Nem vagyok hálátlan érte, te jó ég egyetlen másodpercig sem, de az utóbbi napok bőven hozzájárultak ahhoz, hogy esetleg olyasmi is kicsússzon a számon, ami máskor esetleg nem. - Igenis, értettem. - toldom az előzőekhez, talán egy kicsit bocsánatkérően egy kisebb főbólintással kísérve, a magamhoz szokott mértékű visszafogottsággal. Tényleg nem állt szándékomban tiszteletlennek lenni és semmi ilyesmi. - Abszolút jó. Tényleg. - nem akarom elijeszteni, nem ez volt a célom a visszakérdezéssel, inkább csak meglepődtem, hiszen korábban erre még nem volt példa. - Nagyon szívesen mennék. - szelídülnek meg a vonásaim és a hangom is jelentősen, mert tényleg szeretném, amit felajánlott. Kedves volt tőle és szükségem is van rá. Nagyon is. Sőt… igazából sikerül saját magamat zavarba hozó módon még hozzátenni a beszélgetéshez, amiből egyből szabadkozni próbálok, amint leesik az a bizonyos tantusz számomra is. Rendes tőle, hogy csak egy mosollyal tudja le azt, amivel kábé szénné is égethettem volna magamat előtte. Néhány nagyobb bólintással adom beleegyezésemet a kérdésére és ahogy elválunk egymástól, úgy indulok egyenesen a szobám felé. Az ágyamra kirángatom a fél ruhatáramat, mire találok egy olyan felsőt, amit elfogadhatónak találok és ami megfelelően takarja a démoni pecsétet is a mellkasomon. Átöltözve sokkal jobban érzem magam, akkor is, ha csak egy felső cseréről volt szól. Nem húzom soká az időt, tényleg csupán a szükséges időt töltöm távol és indulok vissza megbeszélt hely felé, ahová mögötte lemaradva sikerül csak csatlakoznom. - Szia ...megint. - mászom ki közben az ablakon és teszem le magam a kiülős részre, mellé(?). - Mi van benne? - bökök az üvegre, amit elvileg ígéretéhez híven hozott, így azonban számomra megállapíthatatlan, hogy mi is kerül terítékre. Mondjuk ez nem mintha visszatartana bármitől is. Ha esetleg közben felajánlja, akkor gond nélkül fogadom el és tőlem nem annyira számítható módon húzom meg az üveget, aztán visszaadom neki. Ha pedig elveszi, akkor az ujjaim véletlenül érnek az övéihez a mozdulat közben. - Oké, ki vele, mennyit bénáztam lent? - azt mondta nem figyelt kínosan sokáig, de egy darabig gondolom igen és mint nálam jóval tapasztaltabb árnyvadász, kíváncsi vagyok az őszinte véleményére. Lélektükreim kékjét pedig teljesen ráfüggesztem. Ilyen módon és pláne nem ilyen közelségből még sosem vettem szemügyre őt...
- Nyugi annyira régóta nem, hogy zaklatásnak tűnjön. - Nem egyszer láttam már őt itt kőkeményen edzeni és tényleg még egyszer sem vettem észre, hogy valaha szórakozni ment volna. Vagy kikapcsolódni. Akárhányszor láttam csak mindig valahol edzett vagy magában, vagy valaki mással. Kész strébernek mondható az árnyvadászok között, de ki hibáztatná? Fel kell zárkóznia azt pedig nem lehet fél vállról venni. Főleg, hogy a legtöbb korabeli már régen küldetésekre jár meg teljes jogú árnyvadász neki meg még bizonyítania kell. Habár ez koránt sem jelenti azt, hogy közben meg kell állni az életben. Néha igazán kiengedhetné a gőzt, mert az csak fel fog sorakozni a vállain és annak nagyon nem lesz jó vége. - Pont azért kell néha hátralépni és a nagyobb összképet megcsodálni. Mert tudod néha jobb rálátást kapsz, mint állandóan közelről püfölöd és, ha akarod sem fogod soha megérteni, vagy jól csinálni. A testednek és a lelkednek is kijár a pihenő. - Nem hajszolhatja magát agyon, mert annak sincs értelme. Néha pihenni, kikapcsolódni is kell, hiszen ez is az élet része. Az már más kérdés, hogy mindezt valahogy meg kell tanulni egyensúlyozni. Nekem ezzel még mindig problémáim vannak, habár nem panaszkodhatok arra, hogy förtelmes harcos, katona lennék mert elég kemény kiképzést kaptam az apámtól ahhoz, hogy ez még csak szóba se jöhessen. - Hát, ha a mondének között a most nem azt jelenti, hogy most itt rögtön, indulás kalap-kabát, akkor arra gondolok, hogy most.. De persze csak, ha jó neked nem erőszak ez az egész.. - Zavarodottan vakargatni kezdem a tarkómat, mintha kicsit ráerőszakoltam volna magam, de persze amúgy az ő döntése lenne, ha úgy döntene, hogy velem tart. Semmit nem tudok igazából ráerőszakolni bármennyire is szeretném. Nem vagyok amúgy sem erőszakos fajta mégis valahogy rosszul esne egy elutasítás. Elmosolyodom az aranyos reakcióján. Hogy eddig miért is nem jutott eszembe leszólítani? - Akkor ott találkozunk. Én hozom a piát, te pedig akkor hozd önmagadat, mit szólsz? - Azzal pedig rákacsintottam, majd elindultam a szobámba, hogy beszerezzem a szükséges dolgokat. Elég sokszor nincs kedvem már kimozdulni egy italra aztán így elérhető közegben van mindig. Meg aztán megannyi módja van annak, hogy az alkoholt elfogyasszuk. Néha még pohár sem kell hozzá. De nem is az üvegből kell virityülni.
Halkan szusszanva kapok enyhe szívrohamot majdnem csavarom vissza a vizes palack tetejét és fordulok a hang irányába. Megijesztett, bár nem ugrottam ki a bőrömből vagy hajítottam el, ami a kezemben van, csúnya is lett volna, azt figyelembe véve, hogy mikkel kell szembenéznünk nap, mint nap, viszont a nem alvásnak és a szétszórtságnak ez az eredménye. - Oh, szia. Mióta állsz ott? Már végeztem, ha esetleg használni szeretnéd a helyet. - egy levegővel hadarom el lányos zavaromban és közben végigfuttatom a pillantásom a termen. Az első gondolatom az volt, hogy valószínű azért van itt, mert neki is szüksége van rá. Edzeni vagy gyakorolni. Aztán igen gyorsan ráébreszt, hogy nem. Vagy nem is tudom. A kérdése váratlanul ér és bár szóra nyitom a számat, hang végül nem azonnal szökik ki az ajkaim között. A súlyomat az egyik lábamra helyezve ingatom meg a fejem végül és a vizes palackot babrálom az ujjaimmal. - Nem, nem igazán. Nyakamon a vizsga és hát nem ment valami jól a mai sem... - vonom meg a vállamat és az oszlop felé mutatok, hogy egyértelművé tegyem, mi is az, amiben nemhogy nem remekeltem, de az alig elfogadhatót se ütöttem ma meg. Figyelem, ahogy ellöki magát az oszloptól és közelebb indul felém. Nem vagyok túl pici, de azért így is felfelé kell rá tekintsek, ahogy a lélektükreibe akasztom a sajátjaimat. Már éppen megvallanám, hogy valamelyik este igenis megvolt a kikapcsolódás, amikor Cece körbecetlizte a szobaajtókat, filmezésre invitálva a lakókat, de végül csak hárman gyűltünk össze a közös helyiségben egy tonnányi popcorn kíséretében. Azonban a rögtön mellétársított felajánlás miatt meggondolom magam és inkább nem kezdek bele annak az estének az ecsetelésébe. - Úgy érted, hogy most rögtön? - az invitálás több, mint jól esik és habár eddig még nem mondhatni, hogy nagyon szóba elegyedtünk volna korábban, gyakorlatilag itt a változtatás lehetősége ezen. Normál esetben nem tudom mennyire mondanék igent, elvégre az ivás és én nem igazán állunk közeli kapcsolatban, de most mintha csak kitalálta volna, hogy mire van szükségem, így pedig az éppen megkezdett fejcsóválást leállítva kezdek válaszba. - Nem, egyáltalán nem keresztezed, jobb is, ha leállok mára. ..és hát nagyon szívesen mennék el veled. ...mármint inni, úgy értem. - csak ahogy kimondtam, akkor esett le, miként is fogalmaztam, így hirtelen és utólag módosítok a szerencsétlenül megválogatott szavakon és közben igyekszem nem bokáig pirulni. - Oh, persze, jó itt. Vagy felmehetnénk a tetőre, ha van kedved. - érthetően nem a cserepek legtetejére célzok, hanem arra a kiülős részre, ahová az ablakon át kimászva lehet kijutni. Mindenki tudja, hogy ott van és eddig még tudtommal egy nefilim se pottyant le, szóval mondhatni biztonságos is. Követem vagyis felveszem vele a lépést, ahogy elindulunk az ajtó felé, csak még előtte felkapom a cuccaimat. - Csak átcserélem a felsőm és itt vagy ott találkozhatunk, ha így jó neked is. - nem divatirányzati ötlettől vezérelve, hanem most végeztem egy kemény edzéssel, szóval igazából kényelmesebben érezném magam egy tiszta topban.
Megannyi alkalommal mentem már el a gyakorlótér előtt és figyeltem a törekvéseit. Még akkor is itt volt, amikor már mások régen elmentek inkább kikapcsolódni valahova, vagy egyszerűen csak megtartották a délutáni sziesztájukat. Ezért sem lep meg, hogy még most is kőkeményen edz, mint akinek szüksége lenne rá. Persze egyfajta karbantartásért mindenképpen edzenünk kell ezt sosem szabad elfelejtenünk, de ettől még néha megengedhetünk magunknak egy kis kikapcsolódást is nem fog ránk szakadni a plafon, amiért néha nem mindig követjük a szigorú napirendet. - Szoktál egyáltalán pihenni? - Ellököm magam az oszloptól, aminek eddig támaszkodtam, miközben figyelem, ahogyan szinte felfalja azt a vizes palackot. Mondjuk más esetében még kinézném az illetőből, hogy nem is víz van benne, de ő nem ahhoz a csapathoz tartozik, aki edzés közben iszogat. Na, meg ahhoz még túlságosan is biztosan áll a lábán. Nem, mintha az árnyvadászok többsége alkoholista lenne, de sok szörnyűséget látunk, amihez elméletben hozzá kellene szoknunk, de azért vannak megrázó események, amelyeket az alkoholba folytatnánk. - Mikor kapcsolódtál ki úgy igazán utoljára? Ha van kedved, akkor most elmehetnénk inni valahová, persze csak, ha nem keresztezem a kemény edzéstervedet.. - Nem, mintha kötözködni akarnék, hiszen mindenkinek az a fontos, ami. Nekem ebbe igazán nincs beleszólásom, de azért rossz látni, hogy egy ilyen gyönyörű és fiatal leányzó elpazarolja az idejét azzal, hogy teljesen kikészíti magát az edzések közepette. - Na, mit szólsz? - Azzal pedig én már el is indulok a kijárat felé és onnan nézek vissza rá, hogy csatlakozik-e hozzám. - Még nagyon messze se kell mennünk, ha akarod egyenest idehozom a piát. Csak kérned kell. - Azzal pedig rákacsintva várom a reakcióját, hogy akkor mégis melyik opció lesz, ami számára kedvezőbb. Sosem beszélgettünk különösebben, de ez nem azt jelenti, hogy nem láttam őt mindig a szemem sarkából. Korábban is leszólíthattam volna már, de valahogy mégsem jött össze a dolog.
Az életem lassan darabokra hullik, holott éppen, hogy most kellene, kellett volna egyenesbe jönnie. Megtalálhattam volna a helyem, végre elérném, hogy teljes joggal lehessek itt, hogy hasznos tagja lehessek a társadalmunknak és tegyem, végezzem, amire, amiért megszülettem. Ehhez képest egy démon - mit egy démon, a Pokol hét hercegének egyike -, megbillogozott és azóta, hogy meggyötörte lelkem darabkáit, sokszor abban sem vagyok biztos, amit látok. Az egyetlen pillanatra visszabámuló vörös szemek a tükörből, amit, ha jobban megnéznék ha nem kapnék frászt tőlük, már sosincsenek ott, csupán a saját meggyötört vonásaimmal nézek farkasszemet. Talán csak beképzelem az egészet, másról nem lehet szó. A rémálmok, már amikor egyáltalán elalszom, szintén nem jobbak, szüntelen szörnyszülöttként láttatnak és önnön hideg, vékony verítékrétegemben térek magamhoz, felriadva a saját poklom mezsgyéjéről. Az Állóképesség és Kitartás rúnák ugyan segítenek talpon maradni, elfedni a fáradtságot, a nem alvás árulkodó tüneteit, míg a mellkasomba égetett, szentségtelen jelet nyakik becipzározott felsőkkel takarom el. Nem merek belegondolni, ha a Klávé, ha a társaim tudomást szereznének róla, arról, ami történt, ami most is történik, akkor mi lenne. Örömükben biztosan nem tapsikolnának és nem sok jónak néznék elébe... Eddig csak a közelgő vizsga vonta el a figyelmemet és kötötte le szüntelen a gondolataimat, aggodalommal vegyesen, mostanra viszont egészen más, ami ébren tart éjjelente. Hogy legalább valamennyire eltereljem zaklatott gondolataimat és haszna is legyen a dolognak, újabb végnélküli edzésbe kezdek, ezúttal egymagam. A gyakorló oszlopot nyüstölve szüntelen, újra és újra kezdve a már jól begyakorolt mozdulatokat, de valahogy egyre kevésbé megy jól, minél többször ismétlem meg a már régen megtanultakat. Egy ponton még egy viszonylag konszolidált káromkodást is sikerült az orrom alatt elejtenem és ez az a pont, ahol úgy döntök, hogy elég volt mára. Nem tudok összpontosítani, nem annyira, hogy értelme legyen tovább itt bohóckodnom. A gyakorlótér oldalában hagyott motyómhoz megyek, hogy kivegyek egy palack vizet, amire szükségem is van, viszont néhány korty szomjoltó után rájövök, valami erősebb most sokkal jobban esne. Arról pedig fogalmam sincs, hogy időközben társasággal, de legalábbis egy figyelő szempárral gazdagodtam. Na ennyire van toppon a koncentrációm és a figyelmem...
Kezdőlap
