Mindenkire fajtól és nemtől függetlenül másképp tud hatni az alkohol. Valaki egy sör után a padlón van, másnak fél üveg vodka kell ahhoz is, hogy egyáltalán hajlandó legyen egy mosolyt megereszteni. Személy szerint, nekem két ellentétes hatása tud felbukkanni egyszerre. Kisebb mennyiségtől sokkal vidámabb leszek, ugyanakkor az agyamat felgyorsítja. Gyorsabban beszélek, élénkebben magyarázok, nehezen engedem át másnak a lehetőséget az irányításra. Szóval, aki engem akar elcsábítani, jobban teszi, ha szavakkal és nem itallal teszi. Mikor pedig nem első sorban a csábítás a cél, akkor jöhetnek az őrült ötletek. Amelyek egyikét Niara szobájában már létre is hoztam hatalmas kacagásokkal fűszerezve meg a programot. És igen, az én számról még akkor sem hervad le ez a mosoly, amikor a tündérek királya maga bukkan fel, hogy rendre utasítson minket. Jó tipp, hogy nem fog neki sikerülni. Amire a pokol legnagyobb hercegei nem voltak képesek és férfiak ezrei mindenféle hímsoviniszta társadalomban, azt ma ő sem fogja tudni győzelemre vinni. Sok minden vagyok, de egyet mindenki előtt tisztázok, én soha, senkinek nem hajlok meg, ha nem akarom ezt magamtól. És az engedelmesség olyasmi, amit hírből sem hallottam azóta, hogy betöltöttem a huszonötöt. Büntettek meg ezért? Nem is egyszer és nem is kicsit. Meg tudtak vele törni? Nem, mert ahhoz egy megtörhető lélek kell és mint azt sokan állítják, a boszorkánymestereknek ez nem feltétel az élethez. Szerintem az enyémet anyám elfelejtette átadni a születésemkor...
- Mert nagyon kevés olyan ágy van a világban, amelyikbe nem tudok beesni? - válaszolok halvány mosollyal, kuncogva és még csak kísérletet sem teszek rá, hogy felálljak. Egyszerűen nincs értelme, a lábaim épp viccesen érzik magukat az abszinttól és amúgy is terveim szerint egy percen belül ugyanitt lennék. Vagy talán még mélyebben a párnák között, elkerülve a narancssárga lebegő foltot. Az a szín nem áll jól nekem egyébként sem, az íze pedig dinnyés. Niara szereti, szóval egy párnával meg is bököm, felé irányítva. Az arca másik fele úgyis tiszta volt még eddig. Talán nem Nebiros megpróbálhatna oda bűvölni valami szép mintát. Bár az ő nyelvével...
- Kíváncsi voltam, milyen íze lesz a zöld tündérnek valódi faerie borral és cukorral keverve. Igazán finom lett, te nem akarod megkóstolni? - teszem fel a kérdést, miközben kinyújtom a kezemet a pohárral és tudomást sem veszek a morcos hangulatáról közben. Nem először morog rám valaki, igazából még csak nem is először teszi ezt a tündérek királya. Van egy olyan érzésem, ha én előadnék egy hamis engedelmességi játékot most neki, az még jobban megőrjítené. Mert annyira ismer ő is, hogy tudja, nálam ez hamis. Így csak vállat vonok, elkapom a szabad kezemen lévő ujjam hegyével a másik porfelhőt, megkóstolom, majd mosolyogva végig húzom az alkaromat rajta, hogy minden irányból befedje a sárga csillám. Vajsör ízű, alig várom, hogy valakire rákenjen és lenyaljam róla. Például Niara dekoltázsán tetszetős lenne. Megérdemelné, az epreset öt percig tűntette el a vállamról a nyelvével. Egek, fogalmam sincs hány kiló ehető csillám van a szobában, de biztos, hogy pár másodperc után mindenkit beborít valahol és lehet kísérletezni vele. Már Nebiros haja is kezd kissé gumicukor szerű lenni a körülötte lévő portól. - Jaj, ne kéresd már magadat! Alkohol, száz féle ízű csillám, és két becsípett nő. Ha nem ez a hét bulija, akkor nem tudom mi - főleg tündéreknél, ahol a hűség és a szemérem nem éppen létező dolgok. Évente egyszer olyan orgiákat tartanak, amikbe még én is bele pirulok, pedig én átéltem jó néhány római császár mellett és a francia udvarban a legmerészebbek őrült estéit. Csak éppen az ital és szenvedély nem minden, kell a fűszer is. Ez a szoba olyan, mint az LSD hatás. Iiiiiimádom!

A hosszú élet egyszerre tud jutalom és átok is lenni az ember számára. Jutalom, mert megismerhet mindent, ami érdekli, és büntetés, mert nagyon kevesen vannak, akik hosszabb ideig vele tudnak tartani egy ilyen felfedezés sorozat alatt. Utána pedig nem vár más, mint egy kénköves ösvény egyenesen a pokol felé. Alap esetben legalábbis. És ezt nem csak a tapasztalat, hanem a józan logika is mondhatja velem. Egy bizonyos kor felett, aki meg akar halni, az közvetve vagy közvetett módon, de öngyilkos lesz. Márpedig az általában nem éppen egyenes út a mennybe. A keresztény hit szerint pedig csak az kerülhet oda, aki jót cselekszik, mindig. És én akárhogy kalkulálok, ebbe nem fér bele az, hogy unatkozz. Mert mindig van valaki, akit meg kell megteni, akinek segítségre van szüksége, ahol elkel némi vigasztalás. Márpedig ez minden, csak nem érdekes számomra. Amúgy is, óegyiptomi hitvilágban két megoldás van, egy szörnyeteg gyomra és a végleges elmúlás, vagy egyszerűen a túlvilág, ahol aztán senkit nem érdekel, mennyire voltál jó, amíg az megüti az isteni mércét. A maga módján nekem az utóbbi szimpatikus, mert a testi szerelem nem éppen a bűnök közé van sorolva. Azzal a halálozási rátával, ami pár ezer éve volt, nem is csoda, hogy pártolták a gyerekek életben maradását... És itt ideje is befejezni a filozófiát, ami soha nem volt az erősségem. A politika, főleg a gyakorlati, amikor minden úgy alakult, ahogy én szerettem volna, már teljesen már program. Szeretem azokat támogatni, akik jó eséllyel sokáig fognak még uralkodni. Az embereknél ez jobb esetben is csak maximum ötven év. A warlockoknál több száz, de mi túlságosan széthúzunk ahhoz, hogy hajlandóak legyünk nagyobb hierarchiát kialakítani. A tündérek mások, saját világuk, udvaraik és uralkodóik vannak. Mióta pedig hivatalosan sem vagyok kitiltva egyikből sem, már meg sem próbálok álcázva bejutni a barátaimhoz. Elég, ha csak besétálok. Ma például a tél udvarába, hogy találkozzam Niara-val. Ő egyike a király háremhölgyeinek, és megvan az a képessége, hogy előhozza magából az álmokkal és ötletekkel megtöltött gyermeki énjét, ha akarja. Ő csupa mosoly, kacagás és energia. Amit néha szeretek magam is megtapasztalni. Magával tud ragadni a személyisége és most is percek alatt eljutok a sima teázásból addig, hogy mágiával alakítsam át a szobáját. A teljes mennyezeti részen fátyol szövetek siklanak végig a szivárvány minden színében, időnként lehullanak majd újra felemelkednek. Mellé jut némi gyümölcs ízű csillámpor, gyönyörű árnyalatú felhők suhannak végig a szobán és pattannak vissza az első felületről, amibe ütköznek. Időnként minket is eltalálnak, színeket hagyva maguk után a bőrünkön és a ruhánkon. Meg egyébként minden máson is, de mivel a mágiában már régen létezik a takarító bűbáj, így nem zavar. Kibontott hajjal, táncolva vegyülünk ez a kavalkádban, lágy zene szól közben a háttérben. Teljesen olyan az egész, mintha két személyes színek fesztiválját tartanánk meg magunknak. Az indiai egy ideje úgy is túl van értékelve, a turisták tönkre teszik a mókát...
Éppen Niara mellett fekszem az ágyon, és csókokkal illetem az arcát, a nyelvemet húzva végig rajta, amikor kinyílik az ajtó. Oda sem pillantva még egyszer átsiklik a villás kis ajándékom a pofija egy pontján és felemelkedve szemlélem meg a művemet. Egy virág, egy őszi rózsa rajzolódik ki a porból, ahol lenyaltam. Kuncognom kell rajta, miközben végre egy újabb anyag darab tűnik el az útból és megnézhetem, ki érkezett. Utána meg még inkább mosolyognom kell. A király, személyesen. Ezek szerint jó időben jelentették neki, hogy itt vagyok. Van ilyen...
- Üdvözöllek Nebiros! Csatlakozol te is a mókához? Másfajta gyümölcs íze van minden egyes felhőnek - kuncogok fel, miközben az ágy melletti asztalhoz nyúlok és felemelem róla az italt. Csodálatos, zöld színe van, mutatva, hogy ez igazi, emberi abszint. Ajándékba hoztam magammal és megkóstoltuk némi cukorral keverve. Már csak azt nem tudom, hogy előtte vagy utána találtuk ki, hogy borítsák be a szobát a színek és az ízek...