Lassan, s érzékien,kecsesen húzom ujjaimat végig törékenynek tűnő kezecskéjén, s egy erőszakos lökésnek köszönhetően falhoz nyomom testét, és feje felett lefogom kezeit az előttem álló, már - már kiszolgáltatott hölgyeménynek. - Clary, Clary.. -Hajolok közel a lány füléhez, gyengéden lehelve szavaimat, félmosolyra húzva a számat. Nem tagadom. Ez a lány a kedvenc játékszereim közé sorolható, hiszen.. van olyan pofátlan, hogy elfelejt. Már pedig, az, ha valaki eltud felejteni, ENGEM.. az túl nagy szó. Ezért is sorolható a visszatérő vendégeim közé. - Emlékezetessé teszem.. - A fülétől az irányt egyenesen a szájához veszem, s ahogy suttogom szavaimat szinte összeérnek ajkaink. -..
ezúttal. - Amint befejezem a mondatot, meg sem várva válaszát, erőszakosan megcsókolom őt. Ambilavens érzés tölti tele szívemet. Egyszerre élvezem a pillanatot, de ugyanakkor egyszerre gyűlölöm is, hiszen tudom, hogy úgyis elfelejti, ezt pedig hatalmasságom nehezen tudja elviselni. Nyelvem erőszakosan keresi a lányét. De ahelyett, hogy elfogadta volna érzéki táncra hívó testem részét, megtorpantságot észlelek. Sőt, mi több. Tapasztalatlanságot, mintha nem tudna mit kezdeni a kialakult helyzettel, velem. Ez pedig akaratlanul is, de mosolyra készteti ajkamat, s elhúzódok tőle, elengedem. - Csak nem.. elloptam az első alkalmad? - Mutatok a számra, elégedetten. Annyira, de annyira szívesen fokoznám tovább, s lennék az első mindenben amiben csak lehet számára, de azt hiszem erre később kell visszatérnünk, nézve a lányra, aki mintha lelkileg teljesen máshol lenne. Szeretem a kihívásokat, de jelenpillanatban ő nem több, mint egy bábu számomra és ez teljesen elveszi a kedvem, lelomboz. Ezért is hátrálok, lassan eltűnve a sötétségben. - Erre még visszatérünk.. - Szólalok fel tudván, hogy úgyis elfelejti mielőtt még eltűnnék a sötétségben. Oda, ahová tartozok.


Nappal, New York, vakító napsütés. Az esti kissé felejtősre sikeredett fáradozásait pihenem, üdítő fejfájással telve, másnaposan. Nem ítélem el az alkoholt, ahogy az élvezetet sem.  Ezért sem fekszem magányosan az ágyban, még. Gondtalan pihenésem - s be kell látnom magamnak túlzottan leengedett védelmemnek hála - egy a már számomra ismerős arc jelenik meg előttem, de leginkább felettem, ahogy kinyitom szemem. - Lyria... - Szólítom nevén a hívatlan látogatót, nagy sóhajokkal kísérve. Nem igazán örülök érkezésének, de kettőnk között szólva valahogy nem lep meg. Ez a nő követi minden egyes lépésem, egy árnyékhoz tudnám a leginkább hasonlítani, aki mindig arra törekszik miként tud kisajátítani. És ez most sem alakul másképp. Mielőtt bármit is tudnék reagálni, a mellettem fekvő férfi nyakát egy szempillantás alatt töri ki, engem pedig varázslattal az ágyhoz láncol, és csókjaival csendesít el. Utálom ha nem tudok irányítani, próbálok kitörni minden erőmmel a varázslat alól, ahogy csókját is megszakítom elharapva a nő száját. - Csak az enyém vagy Kahlan. És ezúttal teszek is róla, hogy senki más ne érhessen hozzád. Csak. Is. Én. - Nyomja meg szavai végét, számomra idegesítő hangján. Betegesen belém bolondult. Azóta is átkozom azt a napot, mikor leálltam vele. Egy részt megtudom érteni.. hiszen, ki ne akarna engem. De ez már akkor is túlzás. Tudom, hogy nem a levegőbe beszél. Sőt, mi több érzem. Kezét egészen a homlokomtól kezdve, az arcomon, nyakamon, az egész testemen, egészen a lábujjamig végig simítja.De ezúttal ahogy hozzámér az undor mellé társul valami egészen fura, ismeretlen érzés is.. érzem, hogy valamiféle erővel tölti fel minden egyes porcikámat. - Nagyon sajnálom. - Tekintetem üres, nem olvasható ki belőle semmi, s lelököm magamról a nőt amint végez, amint esélyem adódik rá. - Hogy nem estél nagyobbat.- Húzom végül a szokott, önelégült mosolyra a számat. Ami nem teljesen őszinte, de ezt neki nem kell tudnia. Tudom hogy valamit tett velem, ahogy azt is tudom hogy nem fogok neki örülni ha rájövök. A büszkeségem nem engedi hogy rákérdezzek. Egy valamit tudok biztosan, hogy ezt még megfogja bánni. Teszek róla. - El kell hogy keserítselek.. -Lépek oda a még mindig ágyon fekvő nőhöz, s az arca mellé hajolok. - De soha nem leszek a tiéd. -Ugyanúgy ahogy ő, én is megnyomom a szavaimat hogy tudatosítsam eltökéltségemet, s egy gyengéd csókot lehelek arcára, majd összeszedve cuccaimat elhagyom őt ismét, a helyet. Újonc boszorkányhoz híven még kell egy kis idő neki, mire újra erője teljében lesz, ezáltal kapok egy kis egérutat.

Eltelt azóta fél nap, leszállt az este, s ezzel eljött az én időm is. Új bár, új emberek, új préda. A pultnál ülve veszem át a frissítő alkoholt, de véletlenül - vagy még sem - a pultos hozzám ér. A kezem mintha megrándult volna, s ahelyett hogy élvezném az alkohol mámoros ízét azon kapom magam, hogy a földön roskadva térdelek a fájdalomtól. Csupán, egy érintésnek köszönhetően soha nem érzett fájdalom fut át rajtam. " Az az átkozott nő.. "