2010. szeptember 23. szombat.
Az éjszaka sötétjét nem törte meg más, csak a kerek, telihold ezüstös fénye. Átverekedte magát a beton repedésein, megcsillant az emberek által elrugdosott köveken, és felkúszott a sötétbe borult épületek falára. A szél fülsiketítően zúgott, de nem volt hideg, csupán erős. Felkapdosta a kora őszi, sárgulásnak indult leveleket, és megtáncoltatta őket az úton. Shelby, táskáját az oldalához szorítva, szájfényezett szájában egy rágót forgatva lépdelt hazafelé. A többiek túl részegek voltak ahhoz, hogy hazakísérjék, és ő is szívesen tette meg ezt a tíz perces utat az otthonáig. A vodka-pezsgő kombójának kesernyés mámora még ott viháncolt az agyában, és perzselte a nyelőcsövét, pedig órákkal ezelőtt hörpintette le az adagját. Nem járt más a fejében, csak valami idegesítő, alternatív zene bohókás dallama, és az, hogy vajon őt fogja e elhívni Cody Loomis a bálba, azok után, hogy a minap csókolóztak a focipályán, a nagy tábla mögött.
Szórakozottan fújkált buborékot a rózsaszínű rágógumiból, és igyekezett nem elbotlani. Az egyik sikátor üresen tátongó szája előtt elsétálva, a szeme sarkából vette csak észre a rá leselkedő veszélyt. Egy árnyék, ami megbolygatta az egyik közeli kukát.
- Köcsög macskák - szakadt fel a torkán a suttogás szerű káromlás, s a következő pillanatban a koponyája a hideg tégla falnak ütközött. Hosszú karmok téptek barna hajába, gerince nagyot reccsent ahogy meghajlott az ütközés miatt. A világ egyből forogni kezdett körülötte, ijedtében az ajkába harapott, foga mélyen belevájt a húsba, s vér fröccsent ki a sebből. Lefolyt az állán, és megállapodott a vadul hullámzó mellkasán. Éles fájdalom hasított a vállába, s ekkor feltört belőle a sikoltás, amit eddig próbált kipréselni magából. Lépések zaja harsant fel a sikátoron túlról. Nehéz cipők talpa ütődött a betonnak, és egyre hangosabban szólt. Az a valami, ami eddig a fejénél és a nyakánál fogva tartotta fel, most hirtelen elengedte, Shelby pedig úgy csuklott össze, mint egy marionett bábú, amit elenged a bábozó. A gerince végigcsúszott a tégla falon, térdei összekoppantak, a feje a vállára csuklott. Érezte, ahogyan a forró vér végigfolyik a karján, és átáztatja a fehér inget, és a bőr kabátot ami rajta volt.  Még tompán észlelte, hogy három férfi, és egy fiatal lány szalad felé az utcáról, jobb füle fájt a morgástól, ami ott keringett benne, majd lecsukta a szemét. Másnap a kórházban ébredt, és meg sem tudott mozdulni a benne lapuló félelemtől és fájdalomtól.

Hatodik telihold;
A holdciklus mindig is fájdalmas volt a számára. De a tóparti házban nem érhette baj sem őt, sem másokat, csak az volt kellemetlen, hogy a szüleinek kezd feltűnni, milyen gyakran jár oda. A földön feküdt öntudatlanul, kifordult vállakkal, mint egy groteszk festmény. Teljesen meztelen volt. A ruhái szépen összehajtogatva sorakoztak az ágyon mellette. Íriszei teljesen eltűntek valahol a homlok csontja mögött, s csak a szeme fehérje villant meg a hold fényében. Másodpercek alatt történt meg a dolog, Shelby mégis óráknak érezte a fájdalmat. Egyetlen apró görcs alatt változott átt farkassá. Barna bundája teljesen elnyelte sima, porcelán bőrét, elméje pedig elsötétült. Eluralkodtak rajt aaz álltais ösztönök. Négy lábra állva tépte fel kanapé virágmintás kárpitját, majd egyenest kiszaladt az ajtón. A szél beledalolt a fülébe, ő pedig csak vonyított a holdra. A fülei halk neszt érzékeltek a távolból. A földre lapulva  szimatolni kezdett, s érezte is a szagot, amely olyan bódítóan hatott rá. Vér.
Éles fogai alatt szinte ropogott a nyers hús. Ahogyan a szövetek elváltak egymástól, és forró, fémes vér bugyogott ki belőlük, szinte hergelte Shelbyt. Egy furcsa, perverz érzés, állatias ösztön hatalmasodott el rajta. Élvezettel tépte le az izmot a csontról, hogy aztán megforgassa a szájában és egy nagy lendülettel messzire hajítsa el. A nő, akinek a bal karja már hiányzott, eltört nyakkal, vérbefagyva feküdt a magas fűben. Shelby nem törődött vele, hogy mit csinált itt éjnek évadán, vagy hogy ismeri e, akár csak látásból. Nem akart mást, csak ölni, gyilkolni, és vért ontani. Mikor elégedettnek érezte magát, bele hempergett a véres sárba, majd lehunyta a szemeit, és elaludt. A nap sugaraival viszont ő is visszaváltozott emberré, s arra ébredt, hogy fázik. Mezítelen testét libabőr borította, még olyan helyeken is, amiknek a létezésükről sem tudott. Orrát megcsapta az alvadt vér bűze, és iszonyodva tapasztalta, hogy annak a vérnek a fele az ő testén van. A háta és a keze, körülbelül az alkarja feléig ragadt, a vörösesfekete masszától. Szemeiben kétségbe esés csillant, s mikor tekintete megtalálta az előtte fekvő tetemet, felsikoltott. A világ forogni kezdett vele, s ő csak tapogatózva tudott lábra állni. Végigrohant az erdőn, egyenesen a faházhoz, ahol rögvest bevetette magát a forró zuhany alá, de a mai napig sem érzi úgy, hogy sikerült magáról az összes vért lemosnia. Ekkor ölt először, és reményei szerint, utoljára.

Két héttel ezelőtt:
Túlságosan sietett. Figyelmetlen volt, mint szinte mindig, pedig megszokhatta volna már, hogy ha elveszíti a fejét, akkor rendeltetés szerűen rossz dolgok történnek. Mintha abban a bizonyos égi nagykönyvben az ő élete szépen le lenne vezetve, és a csúfolódó angyalok folyamatosan azon dolgoznának, hogy minél inkább kicsesszenek vele.
Tornacipője orra éppen csak leér az utcára, mikor a kocsi elsüvít mellette. Csupán egy pillanat töredéke, de mintha az idő lelassulna körülötte. Látja, ahogyan a kerekek forognak, hallja a motor zúgását, s hirtelen eszébe jut, hogy ugyan ezt a félelmet érezte akkor éjszaka is. Mikor az élete örökre megváltozott. Ugyan ezt, a bénító félelmet, ami miatt az ember megdermed, és nem hogy mozdulni, sikítani sem bír. Már szinte érzi a kocsi orrát a derekában, és a vér fémes ízét a szájában, mikor hirtelen valaki a csípőjénél fogva megrántja. S Shelby csak fekszik ott, a számára ismeretlen, de oly ismerős férfi karjai között, és bámul bele a szemeibe. S mintha semmi gond nem létezne körülötte megnyugszik, mint egy kiscica a gazdája ölében.