descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Jeffrey's Hook világítótorony
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Alesea &  Asmodeus
A jövő attól függ, hogy mit teszel most.

Nehéz volt türtőztetnem magam és nem felhívni magamra a figyelmet. Azon tanakodtam, hogy eltűnjek-e a tett színhelyéről, avagy sem. De aztán ahogy kezdett összeállni a kép, a kíváncsiságom legyőzött és maradásra készetetett. Azt már egyből levágtam, hogy Khil nem egy olyan gyámoltalan, kisebb démon, mint aminek vallotta magát. Sőt, elég nagy hatalommal bírhatott, hisz látszólag, azaz nem csak látszólag, de megfélemlítette azokat a démonokat. Nos, egyet meg is ölt. Hatalmas erővel bírt és arra gondoltam, hogy múltkor csak szórakozott velem. Azt a másik démont, aki megtámadt, könnyű szerrel intézte volna el, de valamiért nem tette. Mintha nálam akart volna bevágódni mindenféle fura indokkal és rejtéllyel. Nem tudtam hova tenni. Eltöprengve szakítottam el róluk a pillantásom és meredtem a földre. Ekkor csapta meg a fülemet egy név, mire döbbenet ült ki az arcomra.
- Hogy mi…? – Kaptam fel a fejem és néztem el a démon felé. Felszegtem kissé az állam és összepréseltem az ajkaim. Szemeim kérdőn, értetlenül csillogtak. – Asmodeus…? – Suttogtam végül magam elé. Tudtam, hogy Magnus édesapját így hívják. Tudtam, hogy egy nagy erejű démon… Nem, nem akartam elhinni, hogy ő lehet az. Hátráltam egy lépést, majd a szám elé kaptam a kezem. Miért…? Mit akar tőlem? És pont őt kellett megidéznem véletlenül? Ekkora szerencsétlen is csak én lehetek! Már épp menekülőre fogtam volna, mikor hirtelen mögöttem termett és megszólított. Kis híján szívrohamot hozta rám. Összerezzentem és nyeltem egyet, miközben megfordultam. Igyekeztem eltüntetni magamról mindenféle ijedtséget. Sőt, azt is eldöntöttem magamban, hogy ha már így észrevett, akkor eljátszom a buta libát… azt, akit félre akart vezetni. Bár nem tudtam, hogy az álcámat meddig is tudom, illetve akarom fenntartani. Amúgy is, mi van, ha magától jön rá, hogy tudom, ki ő? Lehet már ő is sejti, hogy tudom.
- Khil… - Kezdtem bele egy kisebb sóhajjal, majd beharaptam az alsó ajkam. Aztán elmosolyodtam. – Az igazság az… hogy borzalmas napom volt. Szükségem volt némi friss levegőre… a lábam pedig, nos, mint látod… ide hozott. – Forogtam körbe, miközben kitártam a karjaimat. Végül megálltam vele szemben és kezeimet magam mellé húztam.
- Na és te? Ezúttal ki idézett meg a világunkra? Vagy… önszántadból vagy itt, As… Khil? – Majdnem az igazi neve csúszott ki a számon, de hamar korrigáltam magam. Azaz, reméltem, hogy nem hallotta meg a kis nyelvbotlásom. Elindultam lassú léptekkel és elhaladtam mellette.
- Tudod… még meg sem köszöntem rendesen, hogy múltkor segítettél. Nélküled nem tudtam volna, hogy mihez kezdjek azzal a démonnal. – Megálltam. Egy kis idő után hátranéztem rá a vállam felett. Végigmértem lassan, majd szusszantam egy aprót. Próbáltam rájönni, mire kellhetek neki. Én csak egy sima, mezei boszorkánymester voltam. Aztán beugrott valami. Lehet, nem csak Magnus apja, hanem az enyém is? Nem, kizárt. Bár fogalmam sem volt róla, ki az én démon apám, nem akartam belegondolni abba, hogy esetleg ő lehet az. Kis fejrázással fordultam vissza hozzá.

❖ Megjegyzés: remélem, jó lett  
❖ Zene:
The Blackest Day ❖ Szószám: 465
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Asmodeus & Alesea
I've got you, little warlock
Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy az összes démon közül én voltam az, aki a legtöbbet járt a Földön, no és persze az is, aki ezt büntetlenül megtehette. Volt, amikor csupán szórakozásból jöttem fel, mert meguntam Edom, meg a sok kétszínű démon társaságát; volt, amikor a saját céljaim teljesítése érdekében érkeztem; és persze voltak azok az alkalmak is, amikor munka ügyben kellett idefáradnom. Mint ahogy most is. Volt ugyanis egy-két démon, akik nem értettek a szép szóból, és csak természetes, hogy rám hárult az a feladat, hogy foglalkozzak velük. Alapjáraton ezzel nem is lett volna gondom, nem azért mondom, de kezdett kicsit elegem lenni abból, hogy engem ugráltatott mindenki, ha lázadókat kellett leverni. Nem értettem, hogy a többi pokol herceg miért nem képes foglalkozni a saját alattvalóival. Az én démonjaim között például már jó ideje nem törte senki a fejét a fellázadáson, én kemény kézzel uralkodtam felettük, és megmutattam nekik, hogyan járnak, ha ellen mernek szegülni. De hiába zsörtölődtem, ha az utasítás magától Lucifertől jött – kénytelen voltam engedelmeskedni, még ha kicsit sem fűlött hozzá a fogam.
Így érkeztem meg hát ma a világítótoronyhoz, ahol pont sikerült elcsípnem azt a kisebb társaságot, akiket rendbe kellett tennem. A megjelenésemet látva egyből mind megijedtek, és a szélrózsa minden irányába menekülni szerettek volna, nekem viszont most kicsit sem volt kedvem fogócskát játszani velük, úgyhogy nemes egyszerűséggel elkaptam az egyiküket, és megöltem.
- Azonnal álljatok meg, ha nem kívántok a társatok sorsára jutni – szólítottam fel őket figyelmeztetően, jól a tudtukra adva, hogy most kicsit sem viccelek, és jobban teszik ők is, ha komolyan vesznek. Szerencsére ennyi eszük azért még volt, úgyhogy nagyot nyelve a helyükön maradtak. – Úgyis tudjátok, hogy miért jöttem, ezért rögtön a tárgyra térek. Sürgősen térjetek vissza a helyetekre, és fogadjatok hűséget az uratoknak, Lucifernek, és többet meg se forduljon a fejetekben a lázadás gondolata. Amennyiben ez nem így lesz, megígérhetem nektek, hogy sokkal rosszabb sorsra juttok, mint ez a társatok, akit most megöltem. Megértettétek?! – Csak egy kicsit emeltem meg a hangomat, hogy tekintélyt parancsolóbbnak tűnjek, de nem is volt szükség arra, hogy ennél jobban rájuk kiáltsak. Láttam rajtuk, hogy mennyire be vannak tojva, és hogy képesek lennének itt helyben bármit megígérni nekem. Már csak azt reméltem, hogy ez az ígéretük ki is fog tartani, és nem fognak ellenünk fordulni az első adandó alkalommal, mert akkor nem lesz többé kegyelem, és én magam fogok tenni arról, hogy megbűnhődjenek.
- Igenis, Asmodeus – válaszolták egyszerre, mire én bólintottam egy aprót.
- Most pedig tűnjetek el – tettem még hozzá, mire ezúttal ők bólintottak egyet, és a következő pillanatban már itt sem voltak. Egy fáradt sóhaj hagyta el a számat, ahogy megdörzsöltem a homlokomat. Még mindig nem értettem, hogy miért pont nekem kellett jönnöm ezeket a félnótásokat rendre parancsolni, amikor jól láthatóan annyira be voltak szarva, hogy különösebb erőfeszítésbe sem telt szétoszlatni a kupaktanácsukat. Mert azt nem hittem volna, hogy csupán az én jelenlétem ilyen hatást váltott ki bennük. Oké, hogy félelmetes voltam és kegyetlen, amit soha nem rejtettem véka alá senki előtt, na de hogy ennyire…!
Mindenesetre, inkább nem foglalkoztam ezekkel az idiótákkal többet, hanem megfordultam, és már épp indultam volna vissza Edomba, amikor hirtelen megláttam valamit, pontosabban valakit a torony mögé bújva. Alapjáraton észre se vettem volna abból a szögből, amiben eredetileg voltam, de a pozícióm megváltoztatásával sikerült elkapnom. Összevontam a szemöldökömet, miközben azon gondolkodtam, hogy mégis ki a fene lehet ott, és mivel a kíváncsiságom győzött, aktiváltam a képességemet, lelassítottam az időt, így anélkül sétálhattam oda hozzá, hogy neki feltűnt volna ez – az illető tehát csak annyit érzékelt, hogy hopp, volt egy Asmodeus, nincs Asmodeus, vagy is volt, csak a hallgatózó háta mögött. Legnagyobb meglepetésemre Alesea volt az.
- Lám-lám, csaknem Alesea személyesen? Mondd csak, minek köszönhetem a látogatásodat? – kérdeztem tőle egy gúnyos félmosoly kíséretében, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon mióta lehetett itt, és mennyit hallhatott. Nem örültem volna annak, ha tudná immár, Asmodeus vagyok és nem Khil, mert így a tökéletes tervem, miszerint az ujjaim köré csavarom, szertefoszlana, és kénytelen lennék kitalálni valami mást. Vagy egyszerűen csak meg kellene ölnöm. Ezt még nem tudtam eldönteni én sem.
❖ Megjegyzés:  Megvagy   ❖ Szószám: 673
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Alesea &  Asmodeus
A jövő attól függ, hogy mit teszel most.

Több hét is eltelt, amióta megidéztem Khilt. Úgy döntöttem, hogy egyelőre jobb, ha nem kísérletezek tovább az erőmmel. Még erősebbé akartam válni. Az, hogy egy kis, egyszerű démont sikerült megölnöm, nem volt garancia semmire. Abban pedig igaza volt Khilnek, hogyha sikerül is megölnöm egyet, visszatérhet… lehet, több száz év múlva, de visszajöhet bosszút állni. És ezt nem igazán akartam elérni, sőt. Éppenséggel a saját magam védelme és a szeretteim épsége volt a legfontosabb. Bár… azt hiszem, inkább az utóbbi. Magnus és Luna voltak a legfontosabbak és ezen semmi nem vátoztathatott.
Habár Lunával mostanság egyre többet veszekedtünk. Igen, rá akartam erőltetni a saját akaratomat, azt, hogy tanuljon és ne üljön tétlenül. Ne akarjon egy semmirekellő mondén életet élni. De hajthatatlan volt és nem tehettem ellene semmit.
Épp egy ilyen kis összekapáson voltam túl, mikor úgy döntöttem, ki kell szellőztetnem a fejem. Járnom kellett egyet úgy, hogy ne hallgassam, mennyire különbözünk Lulutól. Ami egyébként nagyon is érdekes volt: ha valaki egymás mellé tett volna minket és megpróbál összehasonlítani… nos, külsőre, mint két tojás. De belsőleg, jellemileg, stílusilag… két különböző ember voltunk. Semmiben nem hasonlítottunk, maximum egy valamiben. Méghozzá abban, hogy a szeretteink voltak az elsők és értük bármit megtettünk volna. De más közös pontot nehezen találtam volna, ha nagyon keresem, akkor is.
A gondolataimba voltam merülve, nem tudtam, merre visz a lábam. Mire feleszméltem, nagyjából a városból is kisétáltam, egyenesen a világítótorony irányába. Nos, ha már itt voltam, gondoltam megnézem, mi a helyzet erre. Az idő későre járt, már sötétedett. A szél is fújt, kissé fáztam is, de ez még egész kellemes volt.
Ahogy haladtam, hangokat kezdtem hallani. Nem tudtam, hogy kik vagy mik beszélgetnek, de a hangok irányába indultam. Fogalmam sem volt róla, mit fogok látni vagy épp kit… nos, arra nem számítottam, hogy Khilt fogom megpillantani. Épp nyitottam volna a számat, hogy megszólítsam, mikor leesett, hogy közel sem barátságos szándékkal van itt. A gyanúm beigazolódott, ő is csak egy gonosz démon volt, hiába próbált megetetni az ellenkezőjével. A kezem ökölbe szorult, az ajkaimat összepréseltem. Takarásban próbáltam maradni, ami a toronynak köszönhetően sikerült is. Onnan néztem Khilt és az ismeretleneket.

❖ Megjegyzés: béna kezdő Razz 
❖ Zene:
The Blackest Day ❖ Szószám: 349
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Helgerand és környéke
» 2. felvonás - Stark torony
» Kirigakure Shinobi Kódex
» Elhagyatott város
» Rikudou Sennin és a Chakra Eredete

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan-
Ugrás: