Rokon, rettenetesen távoli, és még annál is titokzatosabb. Egyszer csak feltűntél Meliorn oldalán, ami még a kisebbik problémát jelentené. Észre sem vettelek volna, csak elsétáltam volna melletted, mint a többi tündérlovag mellett, ha nem szólítasz meg. Tudtad ki vagyok, a dédnagymamám tündér volt, a mai napig hatalmas szégyenfoltként tekintünk vissza rá, amennyire tudjuk, feledésbe taszítjuk, de te megjegyezted, amikor a nővéred bolond módon egy árnyvadászhoz ment hozzá. Talán az összes utódot számoltad, talán mindegyikünket felkerested már, de mondd csak, mit akarsz? Bájosan viselkedsz, udvariasan, kedvesen, mintha csak tényleg egy család lennénk. Mégsem hallottam még rólad ezelőtt sohasem. Gyanakszom rád, még a saját fajtámban sem hiszek, nem, hogy valakiben, aki úgy csavarja a szavakat, hogy már azt se tudd, merre jársz. Arról nem is beszélve, hogy nem is tudom, hogy én a dédnagymamám kiköpött mása vagyok, te meg el nem árulnád. Egyelőre tagadom a tényt, hogy kapcsolatban állhatunk, nem hagyhatom, hogy beszennyezd a hírrel az eddig elért eredményeimet. Mégis, titkon sejtem, magamban el is fogadtam, hogy családtag vagy. Tudom, hogy a múlt mocskait máig, sőt minden holnapban tisztogatnunk, vagy takargatnunk kell. ~ a régi keresés szövege, amire már volt is egy jelentkező, de sajnos leadta a karaktert és már nem játszik ezen az oldalon. Az előtörténete itt olvasható. Viszont! Változott még a keresés abban, hogy Meliorn halála után ő lett a tündérkirálynő jobb keze, így canon karakterré is vált.

Ami a mi történetünket illeti, az is folytatódott: a közelembe férkőztél, a bizalmamba. Szerelem lettél, vagy család. Választhat a megalkotó. Egy tündérmágiával magadhoz kötöttél, hogy ne tudjak neked hazudni, kémkedésre kényszerítettél a saját fajtám, az árnyvadászok ellen, cserébe az életem, és a szabadságomért (mint diplomata érkeztem a tündérek udvarába, de engem is ott tartottak, még ha a közbenjárásodnak köszönhetően nem is a börtönben, de mégis tündérdrogokkal próbáltátok megmásítani az emlékeimet). Harag gyúlt bennem, mérhetetlen. Bosszúra vágytam, reménytelenségemben lemondtam az életemről, mint árnyvadász, mert nem voltam képes árulóként élni, ezzel pedig neked is keresztbetéve. Elvették a rúnáimat, és egy egyszerű mondénné váltam. Mindezért pedig téged okoltalak, egyszer meg is próbáltalak ölni, amikor meglátogattál, de te könnyedén kivédted és igyekeztél megnyugtatni, új életet ígérni nekem. Szenvedtem mondénként, depressziós lettem, és végül beadtam a derekamat neked, beleegyeztem, hogy az emlékeimért cserébe tündérré válok, te pedig egy szebb életet adtál ezzel a számomra. Együtt élünk a lakosztályodban, a kapcsolatunknak megfelelő távolságot tartva. Pontosabban, egyre nagyobbat, ugyanis emléktöredékek kergetnek rémálomként, a depresszió néha-néha visszatér és a düh is, amit irántad éreztem az előző életemben. Te hűségesen jelentesz a királynőnek, miközben próbálsz engem is megnyugtatni. Boldog vagy azzal, hogy végre visszakaptad azt, akit évszázadokkal ezelőtt elveszítettél, így próbálsz segíteni rajtam, hogy tündérként végre békében élhessek.